Ezeregy lány, ezeregy éjszaka Azt hiszik, hogy nálam van a pénz szaga Bébi légy laza, amikor mész haza Mondtam, hogy vigyázz, mert a szíved szétszakad Minden esetre te vagy az esetem Nem tetem, mert Őt kerestem én Megtartod nála, de nálam egy napnál nem tart tovább Megmondtam a legelején És tudom, hogy önzőnek látszom, Hogy a lányok szívével játszom Megbűnhődök egyszer, de ma gyere velem, mert kurvára tetszel Ez így jó ez így szép Hogy érzelem nélkül a vágy széttép Nem maradt más csak egy szép emlék Itt a telefonszámom, ha kellenék még Tudom, hogy nem tudnád földolgozni, hogy partykra megyek majd dolgozni Úgyhogy jobb, ha félreállsz Remélem magadtól is kitalálsz. 2x Ami volt, az volt. Az így volt szép Neked kellene még, nekem ez elég Nem állhatok meg nálad baby, Mert valami azt súgja lesz ezer még. BLR Ki kéne nyitnom a szemem, Esélytelen, ahogy itt vagy velem A tegnappal tele még a fejem Bevillan mit műveltünk részegen Mikor adtam az ívet, nem tudtam hogy jössz-e Nevetek magamon, ezt hogy hoztam össze Mért ne lennék magamra büszke Nem is kamuztam, így nem maradt tüske Félhomályban az idomok látványa Tűzbe hoz úgy, mint életem álma Elképzelem, mintha az égetőn állna Én mennék minden nap úgyis a drága Rettenetes sírás, régen ma nézem Lehet azt se bánnám, ha mellette végzem De majd visszaemlékszem Ha mégsem, maradunk kéz a kézben Ez a mentalitás lesz a hibás Nem a vetítés sem a vakítás, se meglepetés Nincs szakítás, se beetetés, csak szex nincs más Egy újabb szám, amit nem hívok többé Hagyom a képet, hadd váljon köddé Hadd legyen ennyi, jön az út fel is, le is Rád megyek negyedszer is Ref. Így volt szép a mese, most itt van a vége Legyőzte az éjjelt a nappal fénye Látom mennél, állok is félre De visszatekerném a legelejére Tudom, hogy lesz még mindenféle Nem mondhatnám, hogy más nem kéne Inkább mennél, állok is félre Most kezdődött és máris vége Nem terveztem, nem is bánok semmit Ami éjjel az ágyban ment itt Bevillan és tetszik Úgy adom, ahogy mellettem fekszik Tudom én mondtam, csak egy éjszaka kell Most meg nem értem a többi mért marad el Tudod, hogy nem kell egy újabb haver Van elég, kösz, sosem fogynak el Csak egy éjjel, nem tudtam előre Hogy száz se lenne elég belőle Ha komoly lenne, se futnék előle Mintha nem lenne a fejem lágya benőve Egyszerű volt, mint egy pofon Tudtad, akarlak, nem vetted zokon Panaszra sincs így okom Ahogy csókollak búcsúzóul homlokon Ref. Így volt szép a mese, most itt van a vége Legyőzte az éjjelt a nappal fénye Látom mennél, állok is félre De visszatekerném a legelejére Tudom, hogy lesz még mindenféle Nem mondhatnám, hogy más nem kéne Inkább mennél, állok is félre Most kezdődött és máris vége
Teso ha gondolod leszek en a dalszovegirod...mar csak azert is,hogy teljes legyen ez az egesz hahaha.Felreteve a viccet,nagyon jo szam,meg sok ilyent szeretnek hallani.
Két kedvencem összeállt és iderakott egy olyan zenét amibe két nap alatt 50 hallgatást tuti beleraktam.. szerintem már a szomszédok unják :DDD és a szöveg kurva jó.. nem tudom mit magyaráz a sok gyökér.. az egyik elszólta a szöveget azt azóta mindegyik ezt mondja... eszméletlen zene nagyon nagy respect :)
nem kambol mondom de (Szerintem BLR magyar ország legjobb rappelje,aki érti őt az tudja :) ) De mást is hallgatok MR.Missh Curtis ESSEM Busta Majka..... meg még sorolhatnám... És aki azt mondha h ők haragba vannak az engem gecire nem érdekel,mert engem a zene érdekel amit adnak nekünk :D de de csak így tovább több ilyen zene kell ez segit átvészelni a suliba meg munka helyen a 10 órákat. BÉKEEEEEEEEEE xD
❤🤫 2019-ben is tarol.
Ezeregy lány, ezeregy éjszaka
Azt hiszik, hogy nálam van a pénz szaga
Bébi légy laza, amikor mész haza
Mondtam, hogy vigyázz, mert a szíved szétszakad
Minden esetre te vagy az esetem
Nem tetem, mert Őt kerestem én
Megtartod nála, de nálam egy napnál nem tart tovább
Megmondtam a legelején
És tudom, hogy önzőnek látszom,
Hogy a lányok szívével játszom
Megbűnhődök egyszer,
de ma gyere velem, mert kurvára tetszel
Ez így jó ez így szép
Hogy érzelem nélkül a vágy széttép
Nem maradt más csak egy szép emlék
Itt a telefonszámom, ha kellenék még
Tudom, hogy nem tudnád földolgozni, hogy partykra megyek majd dolgozni
Úgyhogy jobb, ha félreállsz
Remélem magadtól is kitalálsz.
2x
Ami volt, az volt. Az így volt szép
Neked kellene még, nekem ez elég
Nem állhatok meg nálad baby,
Mert valami azt súgja lesz ezer még.
BLR
Ki kéne nyitnom a szemem,
Esélytelen, ahogy itt vagy velem
A tegnappal tele még a fejem
Bevillan mit műveltünk részegen
Mikor adtam az ívet, nem tudtam hogy jössz-e
Nevetek magamon, ezt hogy hoztam össze
Mért ne lennék magamra büszke
Nem is kamuztam, így nem maradt tüske
Félhomályban az idomok látványa
Tűzbe hoz úgy, mint életem álma
Elképzelem, mintha az égetőn állna
Én mennék minden nap úgyis a drága
Rettenetes sírás, régen ma nézem
Lehet azt se bánnám, ha mellette végzem
De majd visszaemlékszem
Ha mégsem, maradunk kéz a kézben
Ez a mentalitás lesz a hibás
Nem a vetítés sem a vakítás, se meglepetés
Nincs szakítás, se beetetés, csak szex nincs más
Egy újabb szám, amit nem hívok többé
Hagyom a képet, hadd váljon köddé
Hadd legyen ennyi, jön az út fel is, le is
Rád megyek negyedszer is
Ref.
Így volt szép a mese, most itt van a vége
Legyőzte az éjjelt a nappal fénye
Látom mennél, állok is félre
De visszatekerném a legelejére
Tudom, hogy lesz még mindenféle
Nem mondhatnám, hogy más nem kéne
Inkább mennél, állok is félre
Most kezdődött és máris vége
Nem terveztem, nem is bánok semmit
Ami éjjel az ágyban ment itt
Bevillan és tetszik
Úgy adom, ahogy mellettem fekszik
Tudom én mondtam, csak egy éjszaka kell
Most meg nem értem a többi mért marad el
Tudod, hogy nem kell egy újabb haver
Van elég, kösz, sosem fogynak el
Csak egy éjjel, nem tudtam előre
Hogy száz se lenne elég belőle
Ha komoly lenne, se futnék előle
Mintha nem lenne a fejem lágya benőve
Egyszerű volt, mint egy pofon
Tudtad, akarlak, nem vetted zokon
Panaszra sincs így okom
Ahogy csókollak búcsúzóul homlokon
Ref.
Így volt szép a mese, most itt van a vége
Legyőzte az éjjelt a nappal fénye
Látom mennél, állok is félre
De visszatekerném a legelejére
Tudom, hogy lesz még mindenféle
Nem mondhatnám, hogy más nem kéne
Inkább mennél, állok is félre
Most kezdődött és máris vége
Háháháháhá!!!!!!!!!!:D::D:D:D:D Kösz haver !!!! Semmi nem hiányzik az életemből ,csak egy dalszövegíró :D:D
Palii de nagy flashekbe volt xd
Hatott az anyag mar akkoris 🙄😂😂😂😂
Arra ottvannak a fanok
Teso ha gondolod leszek en a dalszovegirod...mar csak azert is,hogy teljes legyen ez az egesz hahaha.Felreteve a viccet,nagyon jo szam,meg sok ilyent szeretnek hallani.
Amikor eszembe jut a sok veszedés amit Bösikével csiátunk,akkor mindig benyomom ezt a ótát a Sokol rádiómon. Gratulálok fiam ! Hatalmas muzsika !
Fiam?xd
Imádlak Missh! Te vagy a legjobbbbb!!! Ne hogy abba hagyd! Ne törödj senki mással aki negatívat ír!
2k23
3ww incoming..
De még mindig stabil💣👌
Pár éve fent van, de én még mindig ezt hallgatom:$
Hat igen...xD
Imádom ezt
legnagyobbak vagytok!! Tisztelet Erdelybol :D
blr&mr.missh albumot!!
ez nagyon nagy lett :D
Hatalmas lett srácok! Újra újra és újra hallgatom! :D Egyééétek! ;)
Nagyon nagyon nagyon jó lett!! Gratulálok :)))
Hatalmas zenét raktatok megint össze, k*rva jó lett ez is!!!! :DD Remélem lesz még közös zenétek!!!!
Respect
jóféle zene :) folyton megy a szöveg ezeket bírom :DD
Nagyon jó lett, Gratula...
missh te vagy a legjobb Magyarországon!!!!!!!!!!!! nagyon nagy vagy;)
BLR hozta a formályát mint mindig :DDDDD
imádom:33
Missh a legnagyobb az összes közül !!!
legjobb:3
Amm rohadt jó szám :) béke !
legjobb!:)
múltkor néztem de nem találtam már megvan köszi.:D
Perfect. !!! :)
A tegnappal mèg tele a fejem ;) best !
BLR a legnagyobb!
legjobb :)
Megint jó zenét csináltatok:) Csak így tovább tesók;)) Big Like..
Odabasz:D Így tovább béeler.:$
BLR része óriási!:D
Gondoltad volna hogy BLR most a follow the flowban tolja? :D
RESPECT!
Mutass fel jobbat;)))
RESPECT !! :)
hatalmas!! :D legjoobb missh :D
egyszerűen nem birok vele betelni
ami volt az így volt szép.. 👏👌👌👌👍
Nagyon kemény lett, grat!! csak dalszöveget is pls :D
nagyon nagy lett! :D A két kedvenc rapp-erem együtt!!! áhh hatalmas!! :D:D:D (Y)
Ez nagyon nagy😍😍😍👌👌💪🏽🤙❤❤😈
1000. like... erre vártam !!! :D
2023❤️
Hatalmas lett , elismerésem srácok ! :)
Két kedvencem összeállt és iderakott egy olyan zenét amibe két nap alatt 50 hallgatást tuti beleraktam.. szerintem már a szomszédok unják :DDD és a szöveg kurva jó.. nem tudom mit magyaráz a sok gyökér.. az egyik elszólta a szöveget azt azóta mindegyik ezt mondja... eszméletlen zene nagyon nagy respect :)
1. meg tekintés :)
imádomm
2020-ban is hidegrázós libabőrözős, sőt....jobban, mint régen :)
2022 ?
Big Big Big .... Az év DALA!
hat ehez nem lehet hozzatenni semmi mast. ez a szam igy van keszen!!!!!!!!!!
Nagyon jó a hangod Curtis!! :DDD
Xxddddd
👑2020👑
BLR nagyon jó !!!!!!
dalszöveeeg?:D imádom :)
2014 ben is fogom
királyság :)))))))))
még most is jóó
Nem tudom, hogy vagytok vele, de én állandóan visszatekerem a legelejére!:D
2016-ban is pörög de nagyon :P :)!
nagyon józene ám
2022 😀
BigLike Sanyi .. :D
:D Kedves
nem kambol mondom de (Szerintem BLR magyar ország legjobb rappelje,aki érti őt az tudja :) )
De mást is hallgatok MR.Missh Curtis ESSEM Busta Majka..... meg még sorolhatnám...
És aki azt mondha h ők haragba vannak az engem gecire nem érdekel,mert engem a zene érdekel amit adnak nekünk :D de de csak így tovább több ilyen zene kell ez segit átvészelni a suliba meg munka helyen a 10 órákat. BÉKEEEEEEEEEE xD
imáááádom :)
emberfeletti !
Szöveg csak az igazság!(*)
dalszöveget légysziiiiiiiii:)
(Y) !!!!!! fullos ! MR.MISSH !!!!!!!!!
Két isten megint nagyot alkotott! :D
HATALMAS LETT, TISZTELET NEKTEK!
Hianyzik a regi missh 😢💔
Nekem is! De legalabb ezek örökre itt lesznek nekünk!😢😔
k#rva jó lett :DD
ez a zene így volt szép...(:
ami volt az volt az így volt szép neked kellene még nekem ez elég..:)
BLR mit ad megint? te jóisten:D nagyon komoly :D
faszaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
itt meg tudott rappelni a missh
Marcus Jordan látom nem csak en gondolom igy :))
Dávid Ferenczi Jah..:(
Marcus Jordan lol😃😃
Most is tudd. De te 3eve se tudtad mi az a rap. Pusza
Spotyn nincs fent :(
Ez Így volt szép!!!! :)
"Tudom, hogy önzőnek látszom, mert a nők szívével játszom..." Respect ;)
01:18-tól a Gitár nekem miért ismerős? :D Másik zenéből van az?
Nekem is nagyon ismerős.🤔🤔
dalszöveg mikor lesz hozzá?:D
fasza lett egyébként :))
BLR refrén mindent visz.... :O
hát ez tesvér nagyon khemény szám csakis grat brékesség
dikaz... hát te se tudod mi a jó édesem! -.-'
Látom igen jó ízlésed van.... Justin Bieber, SP stb. xDDDD Jót nevettem amikor megnéztem az accod:D
Szerintem nagyon jó a zenne !! :) és akkinek nem tetszik mr.mish annak itten nincsen semmi keresni valoja szerintem!!!..... imádom én mr.missht
Húú..... bejövős... *.* :))
dalszöveget kérnénk:)
Mr.Missh.. neked is kéne valami márka..Pl. mint a Garage v az RTM..biztos rendelném.:D!!
mert szeretem a zenéjüket? szerintem ők a legnagyobbak.. és leszarom ki mit mond:)
Blr a legjobb ...innen romaniabol ;)....
Nagyon yóóó
de jooo bazdmeg!
Am meg ismerös a Suprás polo :D
ezt nevezik zenenek!!!!!!!!!!!!!!
GECI JÓ ZENEEEEEEEEEEE Héjj pls SZÖVEG SZÖVEG xDDD
azt lapítás
❤