Csúcsmodern harckocsival erősíthet a Magyar Honvédség
Vložit
- čas přidán 29. 09. 2023
- Német lapok beszámolói alapján úgy néz ki, hogy a Rheinmetall német hadiipari vállalat megtalálta új harckocsijának első megrendelőjét. Bár egyelőre nincs megkötött szerződés, de a magyar kormány megközelítőleg 120 milliárd forintos befektetéssel kíván részt venni a KF51 Panther típusú harckocsik fejlesztésében és gyártásában. Talán ennél is fontosabb, hogy a Magyar Honvédség is rendszeresítené a szupermodern tankot.
A magyar kormány 2018-ban 44 darabot vásárolt a Rheinmetall konkurensének számító Krauss-Maffei Wegmann által gyártott Leopard 2-es legmodernebb szériájából, amikből az első darabok 2023 végén érkeznek hazánkba. A cégek közti váltás leginkább a hazai gyártásnak, illetve a Panther csúcsmodern technológiájának tudható be, ami a gyártás megkezdésekor már jóval fejlettebb lesz, mint az akkor már évek óta hadrendben álló magyar Leopárdoké.
#Magyar #Honvédség #Tank - Zábava
szeptember óta élő szerződés van
💪🏻
Hajrá Turán! Éljen a Türk nemzet!🇭🇺🤘🐺
...na végre...👍
Szuper 😎👌
Jó dolog, azonban mint a jelenlegi konfliktusokban azt látjuk, elsődlegesen a tankelhárító fegyvereket, a drónokat, a légvédelmi rendszereket és a precíziós csapásmérő eszközöket kell fejleszteni, rendszeresíteni.
És mindezt abból szűrted le, hogy 40-50-60-70 éves haditechnikai selejtet bombázgatnak a felek mindkét oldalon az esetek 90%-ban? :D
👍🇭🇺
🇭🇺👍
Jó jó! Csak a darabszám elég kevés!!!
Mostani helyzetben kéne 600 db leopárd és vagy 180 önjáró löveg 120 vadászgép meg 60-70 harcihelikobter.
Addig vicc az egész!!!
És most ne gyertek a pénzzel......
A lég védelemről nem is beszélve!!!😕😕😕
Elektronikai Hadviselés ne feledjétek
Ez rengeteg pénzbe kerülne, és a fele valószínűleg nem is látna csatateret. Most a drónok és a csapásmérő fegyverek kellenek leginkább, mert ezek a legeffektívebbek, ahogy látjuk az orosz-ukrán háborúban
És ez a tank miért kapott Minecraft tematikájú festést ??
De amúgy énse értem de azért szerintem menö
asszem ez a teszt festés de nem biztos
Ez a ai hang, szinte fáj tőle a fülem.
Ami kell az kell, ez kétségtelen, de ez egy könnyen megsemmisíthető harci eszköz. Inkább e helyett egy csomó Spike LR,MR Hellfire2 Yavelin antitank-missile lenne a legjobb opció. Meg párszázezer kamikaze drón. Ez a Phanter nem tud olyat mint egy HIMARS vagy az EXCALIBUR. Amúgy bánomisén.
Nincs pénz rá😊
A KF51 ugyan úgy megkapja a Strikeshield aktív védelmet minta Lynx amivel már nem lesz olyan könnyű kilőni őket.
Mennyé vegyé nekünk párat!!!!! Hajra Magyar harcosoom
@@kobanyaioctogon8759 Köszönöm a lehetőséget, de most inkább kihagynám ezt a ziccert. 🤷💬
A legerősebb haderő a magasan képzett fiatal generáció, a tanároknak, az oktatásnak kellene ez az összeg, nem a hadseregnek. A magyar hadsereg akkor sem lenne ütőképes ha minden pénzt abba forgatnának.
Látszik, hogy nagy bajok vannak a toronyban (nálad) 😑😑😑
Az egészségügy ès a tan intèzmènyekbe kell a pènz ,magyar hadsereg akkor se èrne semmit ha lenne.
@@Kurucz1933 nyilvan, ha romanul vagy totul kell majd tanulnkd, jusson eszedbe mit okadtal ide.
@@nicknem174 Miért kellene, mindkettő NATO tagállamok, ha kilépnek, mi azok maradunk, így komoly háttérrel rendelkezünk. NATO nélkül viszont a Román hadsereg például játszva elfoglalja Magyarországot. A szlovák már annyira nem könnyen, de jelen helyzetben szövetségesünk a NATO nélkül egy sem lenne. Ha valamelyik szomszédunk megtámad, bármelyik másik segít neki örömmel.
@@TheFifferes Jaja, te már csak tudod.. talán komplexebb gondolkodás kellene és a valóság ismerete, nem pedig az én személyemmel foglalkozni. Érvet egyet sem hozol, csak vered a billentyűzetet.
Jól van , csak hízzon az elit , a hadipari vállalkozások , a túlárazott acélkoporsóival , úgyse tudnánk másra fordítani
Ész az van....ja nincs
@@schferi9639 igazad van , fegyvereket a te érdekedben gyártanak , fizettetnek ki túlárazva sőt használnak is. Aki nem így gondolja az meg hülye.
@@schferi9639 eszed az nincs ....nem is volt
👍🇭🇺