Eldugott ékszerdoboz - Alig hetvenen lakják az apró tolnai falut

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 8. 01. 2022
  • Murga Szekszárdtól negyedórára, egy patak völgyében fekszik. És talán a külföldiek menthetik meg.
    Ha tetszett, amit láttál, vagy pont fordítva, egyáltalán nem tetszett, de szeretnél még hasonló filmecskéket nézni, itt támogathatod az elkészítésüket: / devenyi

Komentáře • 199

  • @paulodorottyalelle
    @paulodorottyalelle Před 2 lety +77

    Kedves István!
    Sajnálom, hogy nem találkoztunk, amikor itt járt, akkor elmesélhettük volna, hogy több, mint 20 évvel ezelőtt egy (magyar) család vett itt egy házat, amit felújítottak, majd az első ház megvételét még újabb 3 követte, amiket mind rendbe hoztak. Emellett számos erőforrást fektettek a falu két templomának, különösen az evangélikus templom állagának megőrzésébe, illetve javításába. Azóta is töretlenül fáradoznak, hogy a falu épített örökségének méltó megőrzésére támogatókat, forrásokat találjanak. Őket követően kicsit több, mint tíz éve a szüleim vettek itt először egy, majd még egy házat, azokat felújították, a hozzájuk tartozó területeket karban tartották. Közel 4 éve egy magyar-angol pár vásárolt házat a faluban, akik azóta szintén három ház tulajdonosai és töretlenül dolgoznak azok korhű, tradicionális szellemű megújításán. Másfél évvel ezelőtt a párommal mi is beköltöztünk a szüleim által felújított egyik házba, hogy őstermelőként egy vegyszermentes, holisztikus szemléletű családi kisgazdaságot üzemeltessünk. Minket követően érkeztek ide barátaink, akik szintén házat vásároltak és nekiláttak annak felújításának, hogy remélhetőleg 1-2 éven belül lakhatóvá tegyék és ideköltözzenek, hozzánk hasonló életmódot kialakítva. Velük (az első beköltözőkkel) hoztuk létre 2020 végén a Tíz Fecske Faluvédő Egyesületet, amely célja a helyi közösség erősítése, a helyi természeti és épített értékek megőrzése. És végül, néhány hónapja vásárolta meg a kisfilmben is látható fiatal pár (egyikük valóban részben angol felmenőkkel rendelkezik, másikuk egy szekszárdi lány) egy ingatlant, amit nagy örömünkre fel szeretnének újítani. Szerencsére azonban Murga nem csak a beköltözőkre számíthat, habár valóban nagyon kevés a fiatal felnőtt és a gyerek. Szóval talán a fenti történetből kirajzolódni látszik, hogy messze nem csak a külföldiekben lehet a reménye a falunknak. Talán az is meg merem kockáztatni, hogy ha több mint húsz évvel ezelőtt nem kerül ide az első család, akik nem csak számos épületet újítottak fel, hanem minden utánuk ideérkezőt segítettek és támogattak a tapasztalataikkal, vendégszeretetükkel, kapcsolataikkal, akkor ma mi, többiek sem lennénk itt. Ha szeretné alaposabban megismerni Murga történetét, akkor szívesen összekötjük azzal a családdal, akik először beköltöztek ide, mert nem csak ők vannak itt a legrégebben a beköltözők közül, hanem mert a kedves történész szomszédunk az MTA doktoraként igen alapos tudással rendelkezik a falu múltját illetően. Reméljük, jár még erre és lesz alkalmunk személyesen is mesélni minderről! :)
    Illetve csak egy kis kiegészítés még zárszóként, hogy a löszfal tövébe való építkezést nem csak a pincék utáni vágy motiválhatta, hanem mert a völgyben futó patak, bármilyen ártatlannak tűnik is "békeidőben", időnként ki szokott önteni, így biztonságosabb volt a völgy magasabb pontjaira építeni a házakat, és a völgy talpát pedig gyümölcsösökkel telepíteni be, hiszen a fák még meg is hálálták az öntözést. :) Egyébként ez mára már kicsit felborult, épültek házak az egykori ártérre és sok zöldségeskert is ott kap helyet, ami egy új szemléletű vízgazdálkodás kialakítását igényli.

    • @BlaiseMonton
      @BlaiseMonton Před 2 lety +2

      💯😊

    • @eszterlami4162
      @eszterlami4162 Před 2 lety +9

      Nagyon jó kiegészítés, érdeklődéssel olvastam! Egy ilyen szép helyen a falusi turizmus is jövedelmező lehetne...

    • @balintjahn8403
      @balintjahn8403 Před 2 lety +6

      Gratulálok a szomszédos faluból, Tevelről! :)

    • @janosgruner3163
      @janosgruner3163 Před 2 lety +3

      @@balintjahn8403 unokatestvéreim laknak Kisdorogon, Fábián család .
      Édesapám , és nővére, és bátyja, Aparhanton született egy a falú környékén lévő tanyán.
      Nagyon szép környék , legalábbis nekem tetszik.

    • @mariabukkszegi1702
      @mariabukkszegi1702 Před 2 lety +9

      Kívánom hogy minden ott élő családnak sok öröme legyen es egy szerető egymást segítő közösség jöjjön létre, sok kisgyermekkel.

  • @kispumukli8632
    @kispumukli8632 Před 2 lety +30

    Sajnos teljesen más világ lett....régen, mikor élet volt az ilyen kis falvakban, három generáció élt együtt, volt háztáji gazdálkodás. Mindenük volt. Segítették egymást az emberek. Nem volt ennyi fizetni való, nem voltak ennyire kiszolgáltatva mindennek. Igaz, ekkora igények sem voltak mint ma.... Sokat kellett dolgozni nekik, de nagyon szép világ volt. Szerencsére lehetett benne részem, ha csak kis gyerekként is...

  • @fuzikrisztina8826
    @fuzikrisztina8826 Před 2 lety +32

    Megint gyönyörű kis falut találtál, ne szokj le erről a szokásodról. Imádom, ahogy megmutatod ezeket a kis kincseket.

  • @idegen4992
    @idegen4992 Před 2 lety +19

    A városi földlakó vagyona a munkahely, a vidékié földlakó vagyona a földterület, ezek hiányában útrakelnek... A földharácsolók kipusztítják a falvakat.

  • @reginacsaja9510
    @reginacsaja9510 Před 2 lety +13

    Nagyon örülök, hogy rátaláltál! Ha Tolnában jár valaki szeretettel ajánlok én is egy gyönyörű zsákfalut, Felsőnánát. Szép régi házak,gyönyörű fekvésű falu, sokan ott hagyták a régi házakat De még belőlük meg lehetne menteni sokat! Ne hagyjuk elpusztulni a kis települést!

  • @BlaiseMonton
    @BlaiseMonton Před 2 lety +21

    Ez jó, István, jó volt megnezni!
    Egy dologgal kapcsolatban van hiányérzetem, ha megengedsz egy kis kritikát. Nem említed, - és azt hiszem, ez már a második ilyen általad bejárt település - hogy Murga sváb falu (volt, míg ki nem telepítették marhavagonokban a svábok zömét Németországba a kommunisták és a kisgazdák 1945-49 kozott). Többek közt ezért is (volt) takaros Murga, a sváb falvak jól néztek ki (valamikor), ami romjaikban is érzékelhető.

    • @eszterlami4162
      @eszterlami4162 Před 2 lety +4

      A szép nagy házakat látva első gondolatom az volt, hogy valamikor ez egy jómódú falu lehetett. Nálunk a Galga - menti szlovák (tót) falvakban apró parasztházak voltak...

  • @viragkis1982
    @viragkis1982 Před 2 lety +11

    Nézz el Hosszúvízre is. A leggyönyörűbb helység ettől is kevesebb lakóval.
    Köszönet a videóért. Jó volt nézni.

  • @berzatzygabor
    @berzatzygabor Před 2 lety +11

    Nem messze innen, szintén egy zsákfaluban, Nagyvejkén élünk. A Tolnai (egykori) sváb falvak elvarázsoltak bennünket és új életet kezdtünk itt egy autentikus paraszportán. Komoly dilemma előzte meg mihez kezdünk itt jövedelem tekintetében (más kérdés nem volt) aztán elhatározással, ötlettel szerencsével,munkával és türelemmel lassan megtaláljuk a számításunkat és minden nap örömmel tölt el, hogy itt élhetünk és ide jöhetünk haza.Csak ajánlani tudom mindenkinek aki fogékony a (mai kor követelményeinek megfelelő) természetközeli életre egy festői környezetben.

  • @kisst1990
    @kisst1990 Před 2 lety +9

    Mi nagyon régóta járunk ide nyaranta táborozni. Imádjuk a falut is, az itt lakókat,. Tényleg ékszerdoboz!

  • @tamasszabo8490
    @tamasszabo8490 Před 2 lety +13

    De élnék itt....Vidék, erdő tanyasi világ...Gyermekorom szép világa...

    • @lipotlastyak9693
      @lipotlastyak9693 Před 2 lety +9

      Ezt csak hiszed.Én tanyán élek:meló mellett fűkaszálás,veteményezés,kapálás,faápolás,udvarápolás,utcafront rendezése,emellett épületek karbantartása,kerítés karbantartása,ilyen helyen meg a munkába járás sem egyszerű- kocsival drága,magasabb fizut kell kiharcolnod.Erdő? A csirkéket alig bírod kóbor kutyáktól,rókáktól,kányától megvédeni-egy idő után már feladod,többet etetsz terményből,mint amennyi tojást és húst visszakapsz:ha csak nem építesz súlyos pénzért legalább egy 5X8 méteres voliert, ami kínzás a pipiknek...Tüzelő az erdőből:az erdésszel kell egyezkedni,általában fele-fele a kitermelt fa tulajdonlása és nem is könnyű kb:25-35 mázsa saját fa beszerzése:legallyazni,összetakarítani,darabolni,hasogatni a magadét.Ráadásul csak kb 2 év múlva tüzelhetsz vele gazdaságosan.Birkák:folyamatosan rajta kell tartanod a szemed, amikor ellik, azért, ha beteg lesz,azért,évente nyírni,körmözni és ráadásul lopják is.Helyet csinálni mindennek,ha nincs kaszálód,akkor venned kell kisbálás takarmányt (sehol nem kapsz már,csak nagy bálákat....)Tehén:föld nélkül bele se kezdj....Disznó:talán.De mire kiszámolod a költségeket,rájössz,hogy csak kedvtelésből jó: legalább saját hurkát,kolbászt,szalonnát csinálhatsz, egyébként jóval egyszerűbb a boltban megvenni az akciós combot,karajt.És a takarmány se olcsó,de a csirke legalább ad tojást, a disznó meg....Nagyon sok minden megváltozott.de lakni azért tényleg jó ilyen helyen.

    • @sandortolnai4562
      @sandortolnai4562 Před 2 lety +3

      Én hazatértem...és otthon vagyok...

    • @tamaskardos8737
      @tamaskardos8737 Před 2 lety +1

      @@lipotlastyak9693 pontosan jól megfogalmaztad az egészet. Plusz azt is tegyük hozzá, ha valami baj van, akkor a rendőr, mentő és tűzoltó messze van.

  • @erikakiss7681
    @erikakiss7681 Před 2 lety +6

    Köszönjük, hogy ilyen csodákat láthatunk. 👋😍

  • @istvannepollak7631
    @istvannepollak7631 Před 2 lety +6

    Tiszteletem Hogy megmutatta , Mennyi Életet Őriznek Ezek A Házak , Dolgos Tisztességben Élő Embereket ! Köszönöm Tetszett !

  • @belaneszenftner6399
    @belaneszenftner6399 Před 2 lety +3

    Egyszerűen nincsenek szavak, amikor ilyen csodálatos helyeket lát az ember! Nem lehet betelni a látvánnyal, mert annyira magával ragadó az egész! Köszönöm szépen! 👌

  • @gergocseh3036
    @gergocseh3036 Před 2 lety +5

    Köszönöm a videót!
    Nagyon szinvonalas a munkásságod!
    Kívánom hogy nőtt kimagad!

  • @smyle78
    @smyle78 Před 2 lety +11

    Életemben nem hallottam a lélek kapuról. Mikor zöldek a fák, növények nagyon szép lehet a környék. Ötletes, hogy így hosszanti irányba épültek a házak és nem egymással szemben vannak a porták. Nem egymást nézik egymás szájában. Én egyáltalán nem bánom ha külföldiek telepednek le és felújítják a házakat, rendben tartják a környéket.

  • @erikalotz6267
    @erikalotz6267 Před 2 lety +7

    Nagyszüleim itt laktak, jó volt látni a házukat, csoda szép hely, megállt az idő.Régi sváb falu, csak érdekességként, Gömbös Gyula is itt született. 1886,december 26 án. Szép emlékeim vannak murgáról, sajnos már csak a temetőbe járok oda.

  • @higgs5877
    @higgs5877 Před 2 lety +14

    Az angol család meglepett, fura hogy néha honnét érkeznek családok hazánkba. :) Pozitív valamennyire hogy még opció vagyunk.

    • @HDBikerBudapest
      @HDBikerBudapest Před 2 lety +10

      Opció azért vagyunk, mert ezek a kis falvak olcsók. Aki esetleg kint kap egy nyugdíjat, az kint már nem biztos, hogy elég, de itt a kinti árakhoz képest valószínűleg egy tisztes polgári nyugdíjas életet fenn lehet tartani. Ez a család persze nem nyugdíjas, ők lehet, hogy simán az EU-ban akartak maradni, és választottak egy olyan országot, ahol relatíve olcsóbban lehetett új életet kezdeni. Sajnos nem mindig a táj szépsége a vonzerő, mikor minket választanak :(

    • @higgs5877
      @higgs5877 Před 2 lety +2

      @@HDBikerBudapest Azért a holland betelepülők, szebb vidéket választottak. :)

    • @arpadschmidt7068
      @arpadschmidt7068 Před 2 lety +2

      @@higgs5877 A szomszéd községben sok holland család lakik! Te jártál már ezen a vidéken?

    • @higgs5877
      @higgs5877 Před rokem

      @@arpadschmidt7068 Nem de nem is fogok.

    • @arpadschmidt7068
      @arpadschmidt7068 Před rokem

      @@higgs5877 "gott sei dank"

  • @Stikli19
    @Stikli19 Před 2 lety +11

    Ma is tanultam valamit. Nem is tudtam hogy létezik olyan lélekkapu. Érdekes.

  • @evapainter5359
    @evapainter5359 Před 2 lety +8

    Csodalatos. Szep.

  • @marialaszlo9575
    @marialaszlo9575 Před 2 lety +24

    Kedves István! Köszönöm a videót, élmény volt számomra. Nagyanyámtól, anyaitól, hallottam Murgáról, ahol rokonok éltek. A falu lakói valamikor, a háború előtt, tiszta sváb , evangélikus vallású, földet művelő sszorgalmas emberek voltak. A történelem vihara , a kitelepítés elűzte őket. Látszik a házakról, hogy svábok éltek ott. Úgy látom, hogy Murgán is, és itt nálunk is ezek a házak csak magukban állnak, holott az istálló, a széna tároló, a magas padlások a gabona tárolásához, a különféle ólak a jószágokhoz mind nagyobbak voltak , mint a ház. Ezért furcsa a csupaszság. Nagy porták tartoztak egy- egy házhoz. Külön történelem a svábok ide- és visszatelepítése No-ba. Fájó emlékek az őseim sorsáról. Köszönöm mégegyszer.

    • @anoukst-claire7521
      @anoukst-claire7521 Před 2 lety

      @Mária László l
      A svábokat honnan telepítették ide, Baranyából ?
      És miért telepítették őket be és aztán meg vissza ??
      A svábok németek ? vagy zsidók ??
      Valaki azt mondta , hogy "fehér cigányok" ....
      Nem is tudtam, hogy van olyan, hogy "fehér cigány" ...

    • @marialaszlo9575
      @marialaszlo9575 Před 2 lety +2

      @@anoukst-claire7521 Nem tudom hogyan szólíthatlak!? Mit tudsz a magyar történelemrő? Tudnék neked tőrténelem órát tartani, érdekel? Mi, és hogyan, és kivel is történik, és miért az történelem!

    • @eszterlami4162
      @eszterlami4162 Před 2 lety +7

      @@anoukst-claire7521 A svábok német nemzetiségű magyarok, magyarországi németek. (Úgyanúgy, ahogy a "tótok" szlovák nemzetiségű magyarok, vagy magyarországi szlovákok. Én is az vagyok.) Ismereteim szerint Mária Terézia német mesterembereket telepített Magyarországra a hiányszakmák pótlására. Nem véletlen, hogy a különböző hagyományos mesterségek szerszámainak német neve van.

    • @949Leona
      @949Leona Před 2 lety +2

      @@eszterlami4162 Kedves Eszter! Örülök, hogy hozzászóltál! Azért írok, mert az én felmenőimet is Mária Terézia telepítette be. Ők szőlőműveléssel foglalkoztak Bajorföldön! Gondolom ezért kerülhettek Borsodba! Én most is itt élek. Nagyon örülnék, ha tudnánk beszélni, mert lehet, hogy sokmindent megtudnánk az Őseinkről! Megtalálsz a Messengeren! ❤

    • @eszterlami4162
      @eszterlami4162 Před 2 lety +1

      @@949Leona Megkereslek! 💛

  • @TheBalintinfo
    @TheBalintinfo Před 2 lety +8

    Egy ilyen remek videó beszámoló elgondolkodtat, hogy kell e nekünk ez a nagy rohanás, a magunk elé rakott célok, mint falak. Amin gyakorlatilag szinte lehetetlen átjutni. Itt nincsenek falak, csak szekérnyi lassulás. Egy ilyen falucska tudja visszaadni azt az életet, mai valójában az élet. A nyugalom már szinte nyikorgó összessége, ami itt elénk tárul.

    • @TheBalintinfo
      @TheBalintinfo Před 2 lety

      @Sinclair21 Ott lakni kell nem megélni... Gondolom a kettőt el lehet választani.

  • @csafordipeter3834
    @csafordipeter3834 Před 2 lety +9

    Murga... Amikor először olvastam a tolnai sváb falvakról, utána nem volt se éjjelem, se nappalom anélkül, hogy ne gondoltam volna rájuk, hogy sorra vegyem őket. És köztük talán a legautentikusabb Murga! Ugyanitt érdemes bekéredzkedni az evangélikus templomba is. Köszönet a videóidért!

    • @ilonaszucs7574
      @ilonaszucs7574 Před 2 lety +5

      Eladó olcsó házat lehet ott venni amiben bent van a víz ,villany 1,000 000 maradt sajnos nem sok pénzem maradt miután ki fizettem a faktoringot és a végre hajtót sajnos betegen ,rokkantan nem tudok hozzá gyűjteni Kérek mindenkit ,hogy segítsen valahol valami kicsi házat találni amiben bent van a viz ,villany rendes becsületes szomszédok közt .Köszönöm.

  • @adamreinhardt5878
    @adamreinhardt5878 Před 2 lety +2

    Gyönyörű falu, a házak az ide betelepített sváb emberek nagyszerű, szép épületei, portái! Komoly támogatást érdemelne a megmentésére !!

  • @anmari7057
    @anmari7057 Před 2 lety +10

    Talán inkább a magyaroknak kellene megmenteni a külföldiek helyett. Közös erővel felépíteni, újjáépíteni a települést és teljesen élhetővé tenni minden formában. Én szivesen benne lennék🙂

  • @zsuzsannabodonyi9229
    @zsuzsannabodonyi9229 Před 2 lety +16

    Semmi szépséget nem láttam,néhány karbantartott háznál. Kerítés nélküli,omladozó vakolatú, beépített ablakú házak.... Bolt, hivatal, óvoda, iskola,munkahely, gyógyszertár,orvos,bank posta, autószerelő nincs.Egy ingatlant itt rendbehozni nem egy négy napos hétvége!Laktam tanyán...köszönöm.A beton dzsungel és tanyai élet között még akad más lehetőség.
    Ettől függetlenül a bemutatást értékelem.

  • @balazskun1886
    @balazskun1886 Před 2 lety +3

    Nagyon szép hely! Kedvet kaptam oda költözni !!

  • @ivanyiattila3547
    @ivanyiattila3547 Před 2 lety +5

    Erről eszembe jut a gyerekkorom. Anyai nagyanyám és édesanyám Tiszanánáról származik, így gyerekkorunkban sok-sok nyarat töltöttünk édesanyám szülői házában. Persze ez már jó régen volt, utoljára a kilencvenes évek közepén jártam arra. Sajnos nagyanyám akkoriban halt meg hosszan tartó betegségben, és a halála után már semmi értelme nem volt odajárni. Már azóta az a ház sincs meg. De azért mégis nagyon szép emlékek fűznek oda. Szerettünk a tesóinkkal barangolni a kies vidéken, felfedezni különféle természeti kincseket. Volt egy fa is amit nagyanyám ültetett egykor, nem tudom meg van -e még. Voltak csirkéi az udvarban, kamrája, meg egy kutyus is kikötve az udvaron, egy ólban. Nem sűrűn járt arra autó az biztos. De jó volt az a lelessult állapot, amit tősgyökeres pestiként nem sűrűn tapasztalok.

  • @kkokemaki8593
    @kkokemaki8593 Před 2 lety +10

    3:33 A templomot is megmutathattad volna közelebbről

  • @jozsefkatona1301
    @jozsefkatona1301 Před 2 lety +10

    Gondolom értékes csend uralkodik a kis falucskában. Engem ez ragadott meg leginkább.

  • @juliannaipacs6987
    @juliannaipacs6987 Před 2 lety +17

    Nem igazán értem az angol családot. Miért égetik a tüzelőnek való fát ahelyett , hogy a gazt szednék ki először. Másik, köszönöm a lélekkaput. Nem tudtam eddig mire szolgált, csodálkoztam mindig, hogy mért van ott, holott nem használják!

    • @imrejancsovics4191
      @imrejancsovics4191 Před 2 lety +3

      Ugyan ezeket gondoltam kedves Julianna, és újra megtudtam valamit én is.

    • @juliannaipacs6987
      @juliannaipacs6987 Před 2 lety +2

      @@imrejancsovics4191 Mi volt az? Felkeltette az érdeklődésemet.

    • @zoltannagy6478
      @zoltannagy6478 Před 2 lety

      mert fogalmuk nincs

    • @imrejancsovics4191
      @imrejancsovics4191 Před 2 lety +2

      @@juliannaipacs6987 Pont arra gondoltam én is kedves Julianna, hogy miért égetik el, a levágott vastag ágakat, amik tüzelőnek tökéletesek, 1.2 év száradás után, és a másik, hogy eddig én sem hallottam a lélekkapuról. Csak ez a két dolog lett volna. Az már egy más lapra tartozik, hogy amint az idén nyugdíjba megyek, szívesen élnék, egy ilyen kis faluban, messze a főváros zajától, végre nyugodt körülmények között. Lehet, hogy meglátogatom, ezt a kis falut, nagyon tetszik.

  • @annavas4460
    @annavas4460 Před 2 lety +6

    Gyönyörű, de sírok S szegénység láttán.

  • @mariabukkszegi1702
    @mariabukkszegi1702 Před 2 lety +15

    Sokan akarnak most újrakezdeni vidéken nagyon jó lenne hogyha egy pár fiatal betelepülni nagyon jó kis közösséget lehetne létrehozni

    • @boszorkanyfarm2703
      @boszorkanyfarm2703 Před 2 lety +7

      Mi így költöztünk nem messze ettől a kis falutól, egy hasonló kis faluba itt kicsivel több mint 200an laknak 🥰

    • @istiverba7045
      @istiverba7045 Před 2 lety +12

      Szép napot!Mi is most költöztünk a szomszéd faluba,Kalaznóra.Mintha elkezdődött volna a viszatelepülés a falvakba.Köszönhetően többek között Géczy Gábor videóinak...

    • @boszorkanyfarm2703
      @boszorkanyfarm2703 Před 2 lety +6

      @@istiverba7045 én, mikor 3 éve költöztünk, mondtam páromnak, lehet hogy most sok a lakatlan ház, de ez változni fog, mert rá fognak jönni az emberek, mennyire jobb falun élni 🥰

    • @szabinapolgardipeto8113
      @szabinapolgardipeto8113 Před 2 lety

      Csak a fiatalok utána "idegenek", "gyüttmentek" lesznek egy életen át. Ezen is kéne változtatni.

  • @mariorabai7270
    @mariorabai7270 Před rokem +9

    Jól túlnépesedett a Föld, ha csak Bp.-t elhagyod 50 km-re elnéptelenedett falvakat talász. Talán ki kéne jönni a városból és nem csak az agglomerációig.

    • @karolylukacs5717
      @karolylukacs5717 Před rokem +2

      Még csak az kéne.Kedves városi "barátunk"egyből be tiltatná a 9 óra előtti traktor indítást,favágást,fűnyírást,kutyaugatást s.t.b.Ezek a jó emberek azt hiszik,hogy csak fűnyírásból áll az élet.Tapasztalatból írtam amit írtam.Tisztelet a kivételnek.

  • @SirDrakeNewcanon
    @SirDrakeNewcanon Před 2 lety +3

    A lélekkapuról még sohasem hallottam! Tényleg nagyon fura a levegőben végződő kapu. Most már tudom, mire szolgál! Köszönöm az információt!

  • @attilapala6892
    @attilapala6892 Před 2 lety +13

    Addig ékszerdoboz , amíg máshol élsz. Hidd el , vágyakozni egy olyan helyre , ahol minden magadnak kell megteremtened , max egy hétig tartod szépnek. Idő és pénz kell ahhoz , hogy komfortosan érezd magad. Itt mindent gépekkel kell csinálnod,mert kevés lehet a hátra lévő idő.

    • @BlaiseMonton
      @BlaiseMonton Před 2 lety +3

      Egyetértek, komoly kihívás, de azért akad, aki vállalja.

    • @sandortolnai4562
      @sandortolnai4562 Před 2 lety +3

      @@BlaiseMonton Pl. én...

  • @narp5027
    @narp5027 Před 2 lety +4

    Nagyon jó helyet találtál ! Lesz egy hetvegem egy kirándulást tervezek és megnézem ! Köszi a bemutatót !

  • @CIX688
    @CIX688 Před 2 lety +2

    "Lélekkapu" - de sok helyen láttam, sosem tudtam mi az oka...
    Mint ahogy az is érdekes, hogy egy angol család ideköltözik.
    Rövid videó, de annál érdekesebb.
    Köszönöm.

  • @beatrixfarkas80
    @beatrixfarkas80 Před rokem +2

    Bonnya, Zselic kincse, gyönyörű táj...

  • @attilanemeth8914
    @attilanemeth8914 Před 2 lety +4

    Ez egy nagyon szép élmény. Annak is, aki csak video-n látja.

  • @gyorgyasztaller143
    @gyorgyasztaller143 Před 2 lety +1

    Köszönöm!
    Meg fogom én is nézni!

  • @SanchoMuzax
    @SanchoMuzax Před 2 lety +8

    Murgát régóta lakják külföldiek. Nem ritka a romantikus városi betelepülő sem, de az elköltöző is. Édesanyám is megpróbált itt élni (sajnos elhunyt, nem derült ki, hogy meddig szeretett volna maradni).

  • @makkasandor5172
    @makkasandor5172 Před 2 lety +7

    Jo hogy van aki bejárja ezeket a helyeket de nem kellene felhivni a figyelmet rájuk mer kirabolják az éttékes állampolgárok

  • @szinekangi810
    @szinekangi810 Před 2 lety +4

    Somogydöröcske is csodás zsáktelepülés 🙂

    • @laszlohermann9959
      @laszlohermann9959 Před rokem +1

      2020-ban jártam ott többször is. A kedvencem lett. Gyönyörü település. Megérdemelne egy videót az is.

  • @jozsef0612
    @jozsef0612 Před 2 lety

    Köszi szépen !

  • @balazskun1886
    @balazskun1886 Před 2 lety +7

    Annyit még hiányoltam hogy egy két helyi emberrel nem történt beszélgetés! Milyen ott élni stb…

  • @auroraborealis2442
    @auroraborealis2442 Před 2 lety +3

    Csodaszep

  • @robertsandorsimon3841
    @robertsandorsimon3841 Před 2 lety +3

    Nagyon klassz videó és nagyon jó a zene! Valamikor gazdag falu lehetett, hogy ekkora házakat építettetek.

  • @ilonabernad2362
    @ilonabernad2362 Před 2 lety +20

    Kedves István! Megérkeznek a külföldiek és megmentik? Láttad, mit csinálnak az új honfoglalók??? Akik mellett elmentél... Az homlokzatnál az utca túloldalán a patak parton vágják ki nagy a fát! Hát ezt kell tenni? Ezt kell tenni a házad előtt az utcán? Ha kellett fa, láttam, van hátul a kertjük végében elég... De az messzébb van, oda el kellene menni... Meg ott az erdő... Én szóltam volna nekik, hogy ne tegyék tönkre az utcaképet! Attól tartok, hogy inkább lerabolják, lelakják, mint megmentik a házat, települést. Akárcsak a ... Nagyon szomorú. :(

    • @borsodimarta7871
      @borsodimarta7871 Před 2 lety +3

      Ez így igaz!

    • @mmik8643
      @mmik8643 Před 2 lety +3

      🙄 Nyafogsz itt... Az angolokat a cigányokkal összehasonlítani 😆 Bozótot irtanak, tisztítják a terepet, hogy kinézzen valahogy. Nem látsz jól az idegengyűlölettől.

    • @tamaskardos8737
      @tamaskardos8737 Před 2 lety +1

      Az erdőt csak úgy nem kezdheted el kidarabolni. Az erdészeté. Ezek szerint, amit leírtál róluk, ugyan ezt tennéd. Sőt lopnád a fát... Gratulálok a tudatlanságodhoz!

    • @novakgabor4
      @novakgabor4 Před 2 lety +1

      @@tamaskardos8737 Mert az utca, a porta előtti terület az övé?:)

  • @margitbodo9579
    @margitbodo9579 Před 2 lety +3

    Köszönöm

  • @emilialajos1196
    @emilialajos1196 Před rokem +2

    Nagyonn szep regi hazak.

  • @belalatak6409
    @belalatak6409 Před 2 lety +8

    Azèrt van annyi pince, ahány ház, mert ezek a házak vályogból kèszültek, ahogyan a pince elkèszült, elkèszült a ház is, a kitermelt agyagból🙂

    • @ildikokecskemeti6718
      @ildikokecskemeti6718 Před 2 lety +1

      Ezek a pincék löszfalba vájt pincék. A kitermelt lösz tudtommal nem alkalmas házépítésre. A vályogot agyagból készítették.

    • @sandortolnai4562
      @sandortolnai4562 Před 2 lety

      @@ildikokecskemeti6718 A lösz és agyag bizony közeli rokonok...

  • @futura1843
    @futura1843 Před 2 lety +5

    Az egész Hegyhát súlyos gondokkal küzd. Pedig főként svábok lakták(-ják). Szorgalmasnak tartjuk őket, mégsem tudott a környék lépést tartani. Már Nagyszékelyt is bemutattad és jó pár hasonló falu van a környéken. Külföldi megmentésben nem bíznék, ide tízezrek kellenének.

    • @BlaiseMonton
      @BlaiseMonton Před 2 lety +3

      Igen, de inkább lakTÁK. A magyarországi svábok zömét 1945-49 közt marhavagonokban, vagyonuktol megfosztva kitelepítették a magyar hatóságok (a kisgazdák és kommunisták). Baranyában minden harmadik, Tolnaban minden negyedik ember német volt 1945-ig, ma elenyésző a számuk.
      Romjaiban is látható valami az egykor takaros, fejlett, dolgos sváb települések múltjából, de az már nem segít. A legjobb hír tényleg egy-egy angol, holland család megjelenése.
      Netán a kitelepítettek leszármazottainak visszatérése lenne üdvös, tomegmeretekben erre aligha van esély.

    • @janosgruner3163
      @janosgruner3163 Před 2 lety +4

      @@BlaiseMonton így igaz!
      Voltak kik megúszták kitelepítésel .
      Nagyapám a falú végéig vitték ott le lőtték, Nagyanyám sem tudta túl élni mi után megalázva ott hagyták.
      Édesapám mesélte, ők a testvéreivel át élték . ...
      Nekünk ez történelem.

  • @zoltanlatinovics9751
    @zoltanlatinovics9751 Před 2 lety +2

    Tisztára Feked feeling, menjetek el oda is mindnyájan!

  • @Gubancosful
    @Gubancosful Před 2 lety +12

    Nagyon feldobta volna a riportot (meg engem) ha megszólaltatja az angol családot a motivációjukról, hogy hogyan kerültek ide, miért pont erre esett a választásuk és miből tervezik a megélhetést?

    • @IstvanDevenyi
      @IstvanDevenyi  Před 2 lety +4

      Nem akartak megszólalni. Örültem, hogy hozzájárultak, hogy megörökítsem, ahogy melóznak.

    • @Gubancosful
      @Gubancosful Před 2 lety +2

      @@IstvanDevenyi Köszönöm a szupergyors választ. Fura. Azóta lejjebb görgetve mintha azt írták volna hogy csak az egyik személy felmenői közt van angol.Szóval, hogy nem is igaziak. Hát ennyi.

    • @Gubancosful
      @Gubancosful Před 2 lety +2

      @@IstvanDevenyi Ha plusz személyzet kellene riportokkal bővített filmekhez, akkor én ajánlom segítségemet.

    • @izsolt
      @izsolt Před 2 lety +2

      @@IstvanDevenyi köszönjük a filmet, ha esetleg a másik irányban lenne elintéznivaló, gondolom Szanticskát mindenki ismeri, de Keresztéte, Perecse, Becskeháza, Szemere is megér egy misét.

    • @juliannaipacs6987
      @juliannaipacs6987 Před 2 lety +6

      Megkérdezni, hogy miért vágják ki a fákat? Utána elégítik a szabadban! Minek, miért?

  • @sandorfarkas6370
    @sandorfarkas6370 Před 2 lety +4

    Nézz el Bárdudvarnokra, 16 kicsi település alkotja, sok közülük egészen szép környezetben van, sokan telepedtek ott meg akik szeretnének elvonulni vagy kézműves dolgokkal foglalkozni, Kaposmérőben pl. ami nincs messze tőle amerikai bölényeket tenyésztenek, ott van Kassai lovasíjász tanyája stb.

  • @jutkaszekely3927
    @jutkaszekely3927 Před 2 lety +9

    A templomot nem lehetett volna közelebbről megnézni?

    • @ildikokecskemeti6718
      @ildikokecskemeti6718 Před 2 lety +1

      Murga település honlapján van róla kép, ott a faluról is több megtudható.

  • @vioricadinca8057
    @vioricadinca8057 Před 2 lety +5

    Hová let az ember eröl a falūbol?

  • @rhysokelly6933
    @rhysokelly6933 Před 2 lety +2

    Relax🤗. Köszönjük Pista

  • @robertreszler8230
    @robertreszler8230 Před 2 lety +6

    István, mikor veszel már te is egy ilyen házat?:) Évek óta csodálod az ilyen eldugott falukat a szép, régi épületekkel. Mikor költözöl te is bele egybe? Öregen már nehezen megy a felújítás, addig kell cselekedni, amíg még van lehetőség!

  • @jozsefhegedus3652
    @jozsefhegedus3652 Před 2 lety +7

    2:45 nel van egy karos kut ,gyermekkoromban olyan volt az utca vegen mert a vezetekes vizet nem ismertuk Ma is gyakran eszembe jut amikor egy mozdulattal megnyitom a keramia csapot Koszonom a filmedet es az idoutazast!

  • @balazstotfalusi7845
    @balazstotfalusi7845 Před rokem +3

    Nagyon szép, habár a befalazott ablakok árulkodnak arról, hogy ez is az ork horda vadászterülete. Hogyan védik meg magukat? Hogyan védik meg a házat, ha el kell hagyni pár hónapra?

  • @milfhunter69420
    @milfhunter69420 Před 2 lety +5

    Hali! Vas megyében nem tudsz valami hasonló kis aranyos falut?

  • @ildyszi2196
    @ildyszi2196 Před rokem +2

    De tünemény kis falucska. Köszönjük, hogy bemutatjátok. Az élőkkel kell foglalkozni, nem a halott dolgokkal. Nem az a lényeg, hogy ki lendíti fel a falut, ha szívét lelkét beleteszi, mindegy hogy hazai, vagy külföldi.

  • @evabitay3424
    @evabitay3424 Před 2 lety +2

    DE SZÉP!

  • @Ferencke77
    @Ferencke77 Před 2 lety +8

    Igazából nem értem, hogy egy nagyobb várostól 15-20 percre fekvő településnek miért kell ma Magyarországon így elmúlnia. Bár nem ismerem a környéket csak térképen néztem meg, úgy tűnik, hogy Szekszárd sincs olyan leküzdhetetlen távolságra és gondolom ott azért található munkalehetőség is. Sajnos itt is felfedezhető az a dolog, hogy az emberek erőnek erejével is a városi létet választják.

    • @vagyokaki3390
      @vagyokaki3390 Před 2 lety +2

      Itt a környékben több ilyen falu is akad! Azért múlnak el mert a városokban a bérek közelébe nem érnek a minimálbéreknek- amelyek megállapításának köze sincs a valósághoz! Emberfeletti erő lenne pénz nélkül saját portát, falut fenntartani!
      Csak tudatos összetartó közösséggel éledhet újjá megfelelő anyagi háttér segítségével és hatalmas kitartással és céltudatossággal!
      Szép ez a környék, de a megélhetés eléggé átlag vagy az alatti! Ez itt nem a főváros és a nyugati határ mente...
      A frissen oda költöztek a műemlékké nyilvánításra kapható 20milliós pályázati pénzek segítségével tudnak alapot teremteni ehhez- ha elnyerik a pályázatot...
      A városi létet nem feltétlen szereti mindenki, csak oda kényszerül!
      Az angol család vajon miért költözött Murgára?! Nincs jobb dolguk? :) A szigetországban nem lehet gazdálkodni?
      A választ idézném egy hozzászólótól:
      "Kovács Szabolcs
      Mi sajnos pénzt keresni megyünk hozzájuk,ők hozzánk jönnek pénzt költeni. "
      Ennyi!

  • @adamjanowitz870
    @adamjanowitz870 Před rokem

    Én teveli voltam, a legközelebbi falu Murgához, ennek ellenére talán ha egyszer voltam ott, még kisgyerek koromban

  • @razkyu6532
    @razkyu6532 Před 2 lety

    Egyszer elhívhatnál engem is Pista! Nagyokat politizálnánk aztán hívhattok kötöttfogásba :3

  • @istvanlukacs8390
    @istvanlukacs8390 Před 2 lety +2

    Tornabarakony....??

  • @tamasszepfalusi9826
    @tamasszepfalusi9826 Před 2 lety +3

    Obornak! Zala megye! Zsák falu.
    Ha 25ember lakja.

  • @laszlonagy792
    @laszlonagy792 Před rokem +1

    Mikor lesz már új videó?

  • @botbela6951
    @botbela6951 Před 2 lety +2

    Tényleg olyan mint Nagyszékely,kicsibe 😁

  • @jozsefkocsis738
    @jozsefkocsis738 Před 2 lety +2

    vajon újra népesednek vagy kipusztulnak ezek a falvak?

    • @vilmoscsillag3808
      @vilmoscsillag3808 Před 2 lety +1

      úgy tűnik, hogy " ébredezik a magyar " , de ha nem is magyar , de a szép házaink , újból megtelnek lélekkel , élettel

  • @attilarutai8006
    @attilarutai8006 Před 2 lety +1

    Helló Dévényi. Most meg léptél! Úgy látszik te értelmes dolgokra is képes vagy. Gratulálok csá Attila

    • @atithesnail
      @atithesnail Před 2 lety +3

      nézz be a csatornára szerintem, elég régóta képes értelmes dolgokra :)

    • @acidphase
      @acidphase Před 2 lety +2

      csomó ilyen videót készitett már ez max neked lehet ujdonság :P

  • @istvanszabo5299
    @istvanszabo5299 Před 2 lety +1

    Itt tudnék èlni adnám nagyon

  • @949Leona
    @949Leona Před 2 lety

    Nagyon örülök, hogy bemutattad ezt a kis falut! A nevét sajnos nem lehetett érteni leírnád ide? Köszönöm szépen! Üdv:Marcsi☺

    • @tamaskardos8737
      @tamaskardos8737 Před 2 lety +2

      A leírásban ott a falu neve. Amúgy Murga a település neve.

    • @949Leona
      @949Leona Před 2 lety +2

      @@tamaskardos8737 Köszönöm Kedves Tamás!

  • @TamasHSzabo
    @TamasHSzabo Před 2 lety +7

    Ebből is látszik hogy túlnépesedett a föld!

    • @gaboruk
      @gaboruk Před 2 lety +1

      Számold ki mekkora területen fér el a jelelegi 8 Milliárd ember.
      A fél dunántúl?

  • @kisordog100
    @kisordog100 Před 2 lety +4

    Reméljük, nem jut Gyűrűfű sorsára...?

    • @ildikokecskemeti6718
      @ildikokecskemeti6718 Před 2 lety +2

      Van itt egy helytörténeti gyűjtemény is, a település honlapján több információhoz lehet jutni.

  • @62korek
    @62korek Před rokem

    Brawo dla dziewczynki i chłopca, którzy pomagają przy porządkowaniu. Odważna młodzież. Brawo.

  • @gaborcser9000
    @gaborcser9000 Před 2 lety +4

    Az angol család története érdekelne. Mi magyarok hozzájuk költözünk, ők meg ezek szerint kis falvainkba. Mi lehet az oka?

    • @kovacsszabolcs2944
      @kovacsszabolcs2944 Před 2 lety +12

      Mi sajnos pénzt keresni megyünk hozzájuk,ők hozzánk jönnek pénzt költeni

    • @erikafabian7844
      @erikafabian7844 Před 2 lety +1

      3-at találhatsz,. :-)) de megmondom inkább,.. NYUGALOM .. na persze, ha ezek után marad belőle valami,..

    • @forrashirek7139
      @forrashirek7139 Před 2 lety +2

      Az oka a természet harmóniája...nameg az ő pézük itt 10 szer többet er!!

    • @peterkozma9416
      @peterkozma9416 Před 2 lety

      Kalandvágy, ha megunják visszamennek!

  • @ZsofiaParti
    @ZsofiaParti Před 5 měsíci

    Készíts egy videót Brennbergbányáról, illetve a hozzá tartozó Ó- és Új-Hermesről :)

  • @ildikokecskemeti6718
    @ildikokecskemeti6718 Před 2 lety +1

    Dorottya Lelle és Papp Ágoston hosszabb írása után volt 7 hozzászólás., amihez én is írtam egyet. Mára ez a bejegyzés sajnos nem olvasható. Én azért írtam, mert keresem ezt a fiatal párt, félig ismerős-ismeretlenül, és egy vezetékes telefonos elérhetőséget is megadtam. Szeretnék újra kapcsolatba kerülni velük, és kert műveléshez alkalmas eszközöket ajándékoznék nekik, ha ők azok a fiatalok, akik Karácsony másnapján Bpestről Békéscsabára utaztak, én pedig Szarvasra. A tegnapi bejegyzésemet sajnos nem találom, Ha itt válaszolnak, , valamilyen kapcsolat létrejöhetne és konkretizálódna , mire gondoltam. Ajándékba adnám, használható eszközök, és valószínű egy induló gazdálkodáshoz tudnák használni.

  • @69julcsa
    @69julcsa Před 2 lety +4

    Mesebeli hely..

  • @Ezusthold100
    @Ezusthold100 Před 2 lety +5

    Tutad hogy itt született Gömbös Gyula ??

    • @ribarikjozsef4086
      @ribarikjozsef4086 Před 2 lety +4

      Igen , úgy is nevezték ,hogy a murgai tanító fia.....jutalmul az utolsó falvak egyike volt Tolna megyében ami aszfalt utat kapott , talán a 70-es évek végén.

    • @anoukst-claire7521
      @anoukst-claire7521 Před 2 lety +3

      Heil ! ✋Gömbös Gyula ! 🤚

  • @marikaszanto
    @marikaszanto Před 2 lety +3

    Szomorú ,hogy hagyják tönkremenni az épületeket ország szerte.Adnák inkább oda azoknak a családoknak akiknek nincs saját tulajdonú ingatlanjuk és szívesen oda költöznének ezekbe az elhagyott házakba és rendbe tennék laknák, gondoznák. Inkább jó pénzért a külföldieknek eladják mint minden mást,vagy hagyják az enyészetnek.

    • @peterkozma9416
      @peterkozma9416 Před 2 lety +2

      Magántulajdon és eladni akarják ,amúgy nagy marhaság amit írsz!

    • @mutyusz
      @mutyusz Před 2 lety +3

      @@peterkozma9416 nem marhaság. Államilag kellene megvenni, és fiatal magyar (nem állampolgár, hanem etnikumú) embereknrk adni , ezzel az idegenek - osztrák, német, holland, dán stb) árfelhajtását is megakadályoznák. Ja persze ehhez nem összeszerelőország kellene, ahol van vidéken LEHETŐSÉG mezőgazdasági termelésre (nem Csányi meg Lölő többszázezer hektárja meg soktízezer egyedes telepei). Ja, hogy nem szazerszamra kellene ukránokat, csadorosokat (aki tagadja, alljon csak 5 percet a bjudapesti Corvin plaza mellett), kötvényeseket behozni, 30 milliárdot a szabadkai zsinagógára költeni, (miközben sok barokk kori kis magyar templom összedűlőben), faji alapú, rasszista, 0 sportértékű "olimpiát rendezni (ez hány százmilliárd is volt, röhejesen pangó nézőterek előtt?)

  • @katalinnagy3226
    @katalinnagy3226 Před 2 lety +2

    Kisecset ( nógrád megye ) / javaslat /

    • @IstvanDevenyi
      @IstvanDevenyi  Před 2 lety +2

      Már többször is voltam. Szeretem nagyon. :)

  • @gabornagy8389
    @gabornagy8389 Před 2 lety +1

    Feltétlenül elmegyek, oda összekötöm, egy futással

  • @gaborfarago9422
    @gaborfarago9422 Před 2 lety +1

    Ha ez shèp akkor mit mondaná velemre??¿

  • @ladislavvalent6791
    @ladislavvalent6791 Před 2 lety +2

    Az ember már nem akar földet
    túrni,inkább az orrát a beton
    között.😒🙏

  • @joepataki9659
    @joepataki9659 Před 2 lety +11

    Talán rossz a szemem, de én egy lerobbant falut látok, hol van itt az ékszerdoboz?

    • @mariak1978
      @mariak1978 Před 2 lety +10

      A csend, a nyugalom, a beke. A termeszet kozelsege. Ez az ekszer benne. A korszellem nezopontjabol nezve nyilvan ha megall benne egy Tesla, maris megtriplaztad a falu erteket..

    • @hajnalkak4725
      @hajnalkak4725 Před 2 lety

      @@mariak1978 Nagyon jó!😊

    • @BlaiseMonton
      @BlaiseMonton Před 2 lety +6

      Egyetértek, annyiban, hogy pontatlan a címadás. Murga egy (valamikori) sváb ékszerdoboz.

  • @hajnalkak4725
    @hajnalkak4725 Před 2 lety +6

    Elgondolkodtató.
    Az " elfelejtett falu".
    De talán nem is baj, inkább legyen elfeledve addig, míg olyanok nem találják meg akik látják az értékét és nem csak kihasználni akarnák, aztán újra " eldobni".

  • @marcymarcy7463
    @marcymarcy7463 Před 2 lety +2

    magyország önnâllò ës független!! ??

  • @peterszamel7805
    @peterszamel7805 Před 2 lety +1

    Gömbös Gyula szülőföldje

    • @keresztesaniko8505
      @keresztesaniko8505 Před 2 lety +1

      Igen Murgán született. Miniszterelnök volt .

    • @keresztesaniko8505
      @keresztesaniko8505 Před 2 lety +2

      Jó érzés , hogy valaki tudja.

    • @kkokemaki8593
      @kkokemaki8593 Před 2 lety +1

      @@keresztesaniko8505 A tolnai Felcsút...

    • @peterszamel7805
      @peterszamel7805 Před 2 lety +1

      @@kkokemaki8593 ezt most miért kellett? Ez mire volt jó? Azon kívül, hogy a végtelen gyűlöletét nem tudta kordában tartani, de ettől Önnek még nem lett könnyebb a lelke.

    • @kkokemaki8593
      @kkokemaki8593 Před 2 lety +2

      ​@@peterszamel7805 Attól tartok, többet gondolsz bele a kommentembe, mint aminek én azt szántam. A legőszintébb felebaráti szeretettel azt javaslom, hogy meditálj, és ha ezután sem csillapodik az irántam ismeretlenül érzett felindulásod, akkor kérd szakember segítségét.

  • @PoloHungary
    @PoloHungary Před 2 lety +2

    Hello ideje lenne beszerezni egy normális kamerát,mert a video minőség gyalázatos 2022 van és pixeles 1080p ben töltöd fel, kevés a bitráta!

    • @palnepokorni9221
      @palnepokorni9221 Před 2 lety +9

      Helló engem nem zavar, inkább köszönöm, hogy ismeretlen helyekről tájékoztat. Ha téged zavar, küldj neki általad normálisnak vélt kamerát, vagy ne nézd a videóját, ennyi.

    • @jozsefdomokos7003
      @jozsefdomokos7003 Před 2 lety +3

      éppen csak 2022 van ha nincs más nyavajogni valód élvezd a filmet,vagy lapozz tovább.:(

    • @erkekovacs
      @erkekovacs Před 2 lety +1

      Polo Hungary! Azta!

  • @azenevangeliumom
    @azenevangeliumom Před 2 lety +1

    Elindul a videó.. az első néhány percben (1:16 - 2:03) rögtön bálványokkal indul minden.. még a falra is öntöttek cement bálványt, mint Jeruzsálemben régen...
    Hol van az Úr Jézus Krisztus? Tisztelt magát keteszténynek nevező magyar népem???
    Az egész ország omladóban emiatt a sok szentnek titulált bálvány miatt..

  • @Gubancosful
    @Gubancosful Před měsícem

    Tényleg elég sok ház örzi a régi utcaképet, de le kéne védetni őket, mert azért ahogy pásztázott a kamerád, látszott, hogy az egyik tulaj már semmitmondó stílustalan bukóablakokra cserélte a régit és ez már agyonveri a főhomlokzat megjelenését. A magyar ember miért nem becsüli meg a sajátját?

  • @arpadheizer7126
    @arpadheizer7126 Před 2 lety +3

    Kommentazalgoritmusért.