Kedves Zsuzsa, unalomból belefutottam egy pár receptes oldalra. (ez nálam azt jelenti, hogy lefekvés előtt, csak úgy álmosítónak). Gondoltam, hátha valami ötlet-kavalkádot kapok a következő heti főzési ingerenciámhoz. De teljesen belefáradtam, mert nem magyar nyelvűek voltak, csak odaírva a hozzávalókat - amit alig tudtam követni. Így eldöntöttem: csak téged foglak nézni ezentúl. Magyarul, tökéletesen elmondasz minden lépést, minden lehetőséget, variációt. Nekem már csak ez kell. Azzal a jó kis nyírségi ízes beszédeddel (imádom), azzal a mindenre odafigyelő aprólékos magyarázattal. Nem is értem, hogy nézhet valaki mást, mikor itt, nálad annyi mindent megtalál. Köszönöm, hogy vagy, hogy csinálod "apával" ezt a szuper főzőcskés műsort. Mindkettőtöknek szívből gratulálok, és még nagyon sok szép együtt töltött évet kívánok szeretetben. Örökös rajongód: Gabi
IMÁDOM a csatornád, kedves Szazsu! Hasznos, tartalmas, színvonalas, szeretetteljes. Visszahozza az otthon melegének hangulatát, mint amikor kislány koromban anyukámat figyeltem, ahogyan süt-főz a konyhában. Rutinos kézmozdulatok, tisztaság, rendszer, logika, hagyomány és szokások, konyhai fortélyok. Minden apró, ámde annál fontosabb részletet érthetően és egyszerűen elmagyarázol, mit-miért és hogyan. Kezdő lévén, rengeteget tanul(tam)ok tőled és mindig kedvet kapok a főzéshez. Plusz, a sikerélmény garantált.☺️ Köszönöm.
Drága Szazsu!Ez az össze állitás nagyon jókor jött.Köszönöm az ötleteket,az apró fortélyokat,a sok sok jó tanácsot.Áldott békés karácsonyi ünnepeket és Boldog Új Évet kivánok neked és kedves családodnak.Üdv.kárpátaljáról!
Nagyon szeretem nézni a videóidat! Hogy miért, azt már előttem sokan elmondták. LEG, LEG, LEG minden téren. Áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok Neked és Családodnak, ❤️🤗
Nagyon szeretem hogy Nálad minden olyan pofonegyszerűen működik, és isteni finomságok kerülnek ki a kezeid alól! Köszönöm mindkettőtöknek a klassz videókat!
Jóságos Ég! Most látom a végeredményt, hát Zsuzsám, PAZAR! ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️ Őszintén így gondolom! A brokkoli és a karfiol úgy néz ki, hogy gyönyörűbb, mint a friss! Nem tudom, hogy kik csomagolják, de én ilyen szépet még nem láttam!
Drága Zsazsu! Nagyon szépen köszönöm a receptet ezek a töltött húsok számomra újdonságok mert teljesen másképp készítem pl a sajttal töltött húst ! Nagyon guszta minden karácsonykor el is készítem Örök hálám! Kellemes Karácsonyi ünnepeket kívánok neked és a családodnak! ❤❤❤🌹
Kellemes Karacsonyi Unnepeket kivanok es koszonom ezt a sok jo fozesi tanacsot. Nagyon szeretem az elodasodat, nagyon hasonloan keszitesz mindent, ahogy edesanyamtol tanultam es Te felelevenited mindet...
Szia! Szazsukám! Hát ez fenomenális! Ezt most Szilveszterre el fogom készíteni! Nagyon Szépen Köszönöm!! Puszillak ! Jó Egészséget Kívánok Nektek! BUÉK🎆🎆🎆♥️♥️
Szia kedves Szazsu! Nagyon szépen köszönöm a remek ötleteket! Most is mint mindig fantasztikusan jó recepteket mutattál nekünk. Imádom a beszédedet. Igazán ízes magyar beszéd. Sok szeretettel kívánok nagyon boldog készülődést és ünnepeket! Puszillak szeretettel! :)
Jó reggelt Zsazsu. Nagyon jó ötletet adtál kösz nagyon. Már tanácstalan voltam hogy a töltött káposztáhiz mit készitseg ami mutatós és egyszerű és guszta. Sültekbe gondolkoztam de akkor a szilvesterrel lettem volna bajban meg igy a kis menyem is tud enni ebből mert nem minden húst ehet a betegsége végett de ez pont jó. Meg lett aaz unokánk is kislány december 6 án a 11 dikunokánk. Aranyis szép es nagyon drága mindenkinek. Vanikám szereti a rántott vegyes töltött talat meg a családunk ez most különleges karácsony lesz mert különböző napokon jönnek és az unokák is tudnak enni belöke. Sültekbe gondolkoztam de akkor a sütiket hol sütöm de te adtál ötletet pont jókor kösz szépe aranyos. Megoldottad ezzel az étellel és fokozatosan a zöldségeket meg sajtot meg tudom venni vagyis a hozzávalokat is és valamivel olcsobban uszom meg. Boldog ünnepeket kivánunk és szép karácsonyi ünnepeket szeretetben boldogságban. Szia.❤❤❤❤❤❤❤❤😍😍😍😍😊😊😊😊😊😊😊😊😊
Sok finomsag, mint mindig Nagyon guszta minden Koszonet a turelmes magyarazatert tunder vagy💕💐 Kedves ferjednek a remek videozasaert Legyetek jol, tovabbi jo sutest, fozest kivanok Videoid nekem egy elmeny Puszillak draga Szazsuks
Imádom az összes videód! Mindig várom hogy mikor lesz a következő. Ez is szuper! 😊❤️ Áldott Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Neked és a Kedves Családodnak! 😊😘🌲
Szia Zsuzsi! Nagyon szuper a rántott húsos tál, ez inspirált arra hogy esetleg lehetne sűlt húsos tál is. Már keresem a recepteid közül mi legyen a tálon. Készülök karácsonyra. 😊. Köszönöm a sok segítséget amit adsz a videódban. A legjobb vagy. Imádom a főztödet. Ani
Zsuzsikám, ezt az ötletes vegyes tál recept linkjét,még a nagyobbik lányoméknak is elküldtem Nyugat Ausztráliába. :) Én is ezt fogom elkészíteni...és köszönöm szépen.( a szakács lánya) puszillak
Gyonyoru-gusztusos talalas!!! Az izek kavalkadja!!!! 😀👍🌹💖 SZERETETTEL KIVANOK KELLEMES ES BOLDOG UNNEPEKET - SZEBB ES JOBB JOVO EVET ANGLIABOL !!!!🎄🎄🎄🎄🎄🎄🎄🌹🌹🌹🌹🎈🎈🎈🎈🎈🥰🥰💂♂️💂♀️
Nagyon koszonom, hogy megmutattad ezt a csodas etelt! Eddig azt hittem, hogy nagyon bonyolult egy talat elkesziteni. Tuti, hogy megcsinalom karacsonyra! Kellemes unnepeket kivanok a csaladodnak!
Kedves Szazsu, 👩🍳egy különleges szemelyiseg vagy , egy örök tehetseg! ⭐Köszönöm az idödet , energiadat es segitsegedet amit az embereknek a videoiddal atadsz. En nem elödeimtöl tanultam meg fözni, hanem töled! Köszönöm ❤🙏
Nagyon feldobtad a reggelemet, a ne vágjatok "nagy kanca" darabokat résszel! Még soha nem hallottam. Nagyon teszik ahogy beszélsz, és mindent elmagyarázol! Szoktam főzni, de már rengeteg dolgot tanultam tőled. Trükkök stb.
Kedves Zsuzsa! Húsvétkor, mint általában egyedül leszek Épp akciós volt a brokkoli már meg is vettem a rántott csirkemellhez! Nagyon finom lett a cigánypecsenye! Ölellek sokszor!
Elkepeszto !! Koszonjuk Zsazsu, hogy atadod a tudasodat, de nem is akarhogy!!! Reszletesen!! Micsoda tudomany a fozestudomany, ebben a helyzetben jol ki is lehet hasznalni az idot. Nagyon halas vagyok erted, es ertekelem minden egyes bemutatasodat!! Isten aldjon teged jo egeszseggel, szeretettel, hogy ne faradjal el sokaig!!:))
Imádom az oldaladat! Olyan érthetően elmagyarázod és mutatod Nem vagyok már épp mai csirke, talán tudok is főzni 😀😀😀, de találok Nálad sok inspirációt Néztem már egy-két profi szakácsot is, nem fogom nevezni; de amikor azt mondta, pld. hogy vajpuha lesz... Inkább csináltam volna magam szerint 😃😃😃 Sokkal jobb vagy a profiszakácsoknál, amit szerinted főztem, mindig ízletes lett! Csak egy kérdésem van: hogyan tartod melegen a tálalásig? Nem igazán szeretnék használni mikrot
Kedves Zsuzsa, unalomból belefutottam egy pár receptes oldalra. (ez nálam azt jelenti, hogy lefekvés előtt, csak úgy álmosítónak). Gondoltam, hátha valami ötlet-kavalkádot kapok a következő heti főzési ingerenciámhoz. De teljesen belefáradtam, mert nem magyar nyelvűek voltak, csak odaírva a hozzávalókat - amit alig tudtam követni. Így eldöntöttem: csak téged foglak nézni ezentúl. Magyarul, tökéletesen elmondasz minden lépést, minden lehetőséget, variációt. Nekem már csak ez kell. Azzal a jó kis nyírségi ízes beszédeddel (imádom), azzal a mindenre odafigyelő aprólékos magyarázattal. Nem is értem, hogy nézhet valaki mást, mikor itt, nálad annyi mindent megtalál. Köszönöm, hogy vagy, hogy csinálod "apával" ezt a szuper főzőcskés műsort. Mindkettőtöknek szívből gratulálok, és még nagyon sok szép együtt töltött évet kívánok szeretetben. Örökös rajongód: Gabi
Nagyon szeretem a videóidat, mindig lehet tőled valami hasznosat tanulni! Pompás a humorod és isteni a stílusod!
Imádom minden videódat. Ez is szuper volt. Köszönöm.
Kedves Szazsu!
Ezt így kora reggel éhgyomorra kínzásnak éltem meg 😅. Zseni vagy! 🤩❤️
Felért egy emberkínzással,,,,,,,,nekem vacsora előtt,,,,,,,LOL,,,,,de, köszönöm,,,,,
Dettó 🤩, hangosan korog a gyomrom !! Köszi szazsu ♥
IMÁDOM a csatornád, kedves Szazsu! Hasznos, tartalmas, színvonalas, szeretetteljes. Visszahozza az otthon melegének hangulatát, mint amikor kislány koromban anyukámat figyeltem, ahogyan süt-főz a konyhában. Rutinos kézmozdulatok, tisztaság, rendszer, logika, hagyomány és szokások, konyhai fortélyok. Minden apró, ámde annál fontosabb részletet érthetően és egyszerűen elmagyarázol, mit-miért és hogyan.
Kezdő lévén, rengeteget tanul(tam)ok tőled és mindig kedvet kapok a főzéshez. Plusz, a sikerélmény garantált.☺️ Köszönöm.
Minden videód szuper, imádom a tanácsokat, trükköket, nagyon köszönöm az isteni recepteket.
Ó SzaZsu. Olyan jó, hogy vagy. 🌼😊
Szuper ötletek. Kellemes ünnepeket.
Nahát ez egy fantasztikus videó!! Köszönöm szépen! Megvan a karácsonyi ötlet! Áldott szép Karácsonyi ünnepeket kívánok Kanadából! 🎄
Szazsukam újra remekeltél, telve a jó tapasztalataiddal . Igazán ünnepi tál , köszönet 👍💕
Ez nekem nagyon tetszik!
Nem unalmas, dekoratív, remek ötlet Zsuzsám!
Puszillak, ölellek, Szeretteidet is!
❤️❤️❤️❤️🦴
Drága Szazsu!Ez az össze állitás nagyon jókor jött.Köszönöm az ötleteket,az apró fortélyokat,a sok sok jó tanácsot.Áldott békés karácsonyi ünnepeket és Boldog Új Évet kivánok neked és kedves családodnak.Üdv.kárpátaljáról!
Kedves Szazsu!élmény volt nézni is és halgatni is a rántott tál készitését köszi szépen.SZUPER VAGY!!!puszi Anikó Ujpalotárol!!🍀🌴🌲🎶🎵🎼🌷🌈🐈
Ó, mennyi sók finomság !
Köszönöm szépen a videót.
Nagyon szeretem nézni a videóidat! Hogy miért, azt már előttem sokan elmondták. LEG, LEG, LEG minden téren. Áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok Neked és Családodnak, ❤️🤗
Szazsu Isteni vagy jó étvágyat az ízletes rantottaidhoz. Nagyon boldog karácsonyi. ünnepeket kívánok családod körében. Szeretettel. Zsóka.
Nagyon, de nagyon ügyesen csinálod a zöldségek panírozását, én mindig darabonként kínlódtam vele....mostanáig...😘
Nagyon szeretem hogy Nálad minden olyan pofonegyszerűen működik, és isteni finomságok kerülnek ki a kezeid alól! Köszönöm mindkettőtöknek a klassz videókat!
Szia! Köszönöm az új ötleteket. Kb 30 éve sütök-főzök, és még mindig tanultam valamit.🤗
Nagyon finom mid amit kipróbáltam, semmi extra , és ami lényeg, hogy érthető és közvetlen vagy! Köszönöm!
Köszönöm a receptet. Elkészítem idén karácsonyra. Kellemes ünnepeket kívánok Neked és családodnak. Várom a többi receptet.
Ez valami szenzacios tal nagyon koszonom imadom hallgatni ahogy magyarazod szep hetveget Neked es kedves csaladodnak
Jóságos Ég!
Most látom a végeredményt, hát Zsuzsám, PAZAR!
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Őszintén így gondolom!
A brokkoli és a karfiol úgy néz ki, hogy gyönyörűbb, mint a friss!
Nem tudom, hogy kik csomagolják, de én ilyen szépet még nem láttam!
Csodássan néz ki. ❤
Nagyon kedvelem a videoidat. Annyira szépen levezeted a főzés technikáját. Köszönöm hogy,rád találtam!
Tökéletes, precíz, ínycsiklandó, mint mindíg! KÖSZI, HOGY VAGY NEKÜNK!! 😘
Imádom ahogy elmondja, a részletekre is ügyelve...
Nagyon boldog ünnepeket kívánok 🌹
Drága Zsazsu! Nagyon szépen köszönöm a receptet ezek a töltött húsok számomra újdonságok mert teljesen másképp készítem pl a sajttal töltött húst ! Nagyon guszta minden karácsonykor el is készítem Örök hálám! Kellemes Karácsonyi ünnepeket kívánok neked és a családodnak! ❤❤❤🌹
Nagyon szeretem a videóidat! Rendkívül megnyerő az előadásmódod! Egyszerű és nagyszerű vagy!! 😍Köszönöm a recepteket! 🥰
Koszonom szepen nagyon szep es biztos finim is lesz ki fogom probalni
Köszönöm az ötleteket nagyon jó ez a videó akár csak a többi!
Nagyon szuper ebéd, vagy vacsora. Köszönöm szépen
Nagyon jó recepteket mutatsz,mindig érthető,nagyon sok ételt készitettem már igy.gratulálok!!!!
Kellemes Karacsonyi Unnepeket kivanok es koszonom ezt a sok jo fozesi tanacsot. Nagyon szeretem az elodasodat, nagyon hasonloan keszitesz mindent, ahogy edesanyamtol tanultam es Te felelevenited mindet...
Mi is puszilunk szeretettel és Koszonyuk a jó tanácsokat és a finom recepteket! 💞
Szuper ! 🤗 Nagyon guszta ! Elkészítem karácsonyra ! 😘👏
Jaj ,hogy te milyen ügyes vagy !Csodállak !..Puszillak és Kellemes Ünnepeket kívánok !!és Jó Egészséget !
Jó ötlet sok hasznos zanáccsal!
KÖSZÖNÖM SZÉPEN.
Kanca darabokat 🤣🤣🤣🤣 imádlak Szazsu 💖 megint szuper ételt készítettél amit el is készítek mint minden ételed! Mindig tanulok tőled. Köszönöm. 😘👏👏👏
🤣Ezt is megtanultuk! 😍
Szia! Szazsukám!
Hát ez fenomenális!
Ezt most Szilveszterre el fogom készíteni!
Nagyon Szépen Köszönöm!!
Puszillak ! Jó Egészséget Kívánok Nektek!
BUÉK🎆🎆🎆♥️♥️
Csuda guszta lett,köszönöm szépen,kedves Druszám!Ezúton kívánok kellemes ünnepeket az egész családnak!szeretettel:Zsuzsanna
Szuper! Köszönöm az ötletes és hasznos videót!
A készítményeid egytől-egyig nagyon finomak,a szőveged pedig zseniális.76 éves régiség vagyok de engem szórakoztatsz is.🥰
Kivánatos bármit csinálsz.Sokat tanultam e remek háziasszonytól.Gratulálok.
Köszi, szuper ezt a brokisat kipróbálom.
Nagyon szívesen szeretettel nezem a videoidat! Szuper receptek és nagyon jó az elo adó! Ezek fincsi kajak! puszi neked sok szeretettel
szia szazsu ,nagyon elvezem a videoidat es nagyon erthetöen magyarazol , köszönöm es üdvözlet nemetorszagbol
szia köszönöm a feltöltèst ès külön az èrtesitès jó munkát☕ 🐈
Szia !
Egész évben néztelek es mindig vartam a receptjeid...ezert aztan az életem része lettél.
Boldog Karácsonyt Kívánok!
👋😍🤩🥰❤🧡💖
De szimpatikus a hangod!!kellemes ünnepeket kívánok.
Nagyon szépen köszönöm!
Nagyon guszta!
Nagyon szuper vagy! Köszönöm.
Nagyon szeretem a revepjeidet köszönöm puszi Zsazsu
Uristen de klassz. Koszonom szepen a receptet. Puszi.
Szia kedves Szazsu!
Nagyon szépen köszönöm a remek ötleteket!
Most is mint mindig fantasztikusan jó recepteket mutattál nekünk.
Imádom a beszédedet.
Igazán ízes magyar beszéd.
Sok szeretettel kívánok nagyon boldog készülődést és ünnepeket!
Puszillak szeretettel! :)
Nagyon szeretem a stilusodat!
Szuper! Gratulálok!
Kalóriát nem lehet számolni hozzá, de nem is kell. Ez nem tartozik abba a kategóriába, ahol fontos a kalória.
Köszönöm !Jó kis vendèg várò!!🙂
Imádlak Szazsu :) ha szabad ilyent mondani , hálásan köszönöm ,hogy hogy hallhatlak , láthatlak
Nagyon jól néz ki és szuper a videó! Köszönet érte!
Nagyon jo otletek az unnepre, koszonom szepen.
Nagyon gusztusos szuper ūgyes Gratulálok 🌹
Jó reggelt Zsazsu. Nagyon jó ötletet adtál kösz nagyon. Már tanácstalan voltam hogy a töltött káposztáhiz mit készitseg ami mutatós és egyszerű és guszta. Sültekbe gondolkoztam de akkor a szilvesterrel lettem volna bajban meg igy a kis menyem is tud enni ebből mert nem minden húst ehet a betegsége végett de ez pont jó. Meg lett aaz unokánk is kislány december 6 án a 11 dikunokánk. Aranyis szép es nagyon drága mindenkinek.
Vanikám szereti a rántott vegyes töltött talat meg a családunk ez most különleges karácsony lesz mert különböző napokon jönnek és az unokák is tudnak enni belöke. Sültekbe gondolkoztam de akkor a sütiket hol sütöm de te adtál ötletet pont jókor kösz szépe aranyos. Megoldottad ezzel az étellel és fokozatosan a zöldségeket meg sajtot meg tudom venni vagyis a hozzávalokat is és valamivel olcsobban uszom meg. Boldog ünnepeket kivánunk és szép karácsonyi ünnepeket szeretetben boldogságban. Szia.❤❤❤❤❤❤❤❤😍😍😍😍😊😊😊😊😊😊😊😊😊
Kedves Zs. Nagyon szepen koszonoma hasznos tanacsokat szep unnepeket kivanok neked es csaladodnak puszi Mannheimbol
Sok finomsag, mint mindig Nagyon guszta minden
Koszonet a turelmes magyarazatert tunder vagy💕💐
Kedves ferjednek a remek videozasaert
Legyetek jol, tovabbi jo sutest, fozest kivanok
Videoid nekem egy elmeny
Puszillak draga Szazsuks
Szuper vagy ! Imadom ahogy beszelsz es magyarazod a dolgokat .Koszi hogy vagy nekunk . Boldog unnepeket Kivanok ! Pusza
Imádom nézni ahogy főzöl ennyi!!!!❤
Nagyon gusztusos 😍 Áldott Ünnepeket kívánok!
Rengeteget tanultam ezen a videon .minden tökèletes guszta es biztos finom ! Szilveszterkor kiprobalok mindent ! ❤
Nagyon sajnálom hogy csak most találtam ezt a videót mert jól jött volna Karácsonyra, de mostmár fogom készíteni bármikor. Köszönöm szépen!
Nagyon jók a videóid!👏👏👍👍👍
Imádom az összes videód! Mindig várom hogy mikor lesz a következő. Ez is szuper! 😊❤️
Áldott Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Neked és a Kedves Családodnak! 😊😘🌲
❤️❤️❤️
🌟Koszonom a receptet🌟💖🥰💓💕💎💓🌟👌👍
Szia! Gratulálok, nagyon guszta lett ès szèp a tàlad.
Szia Zsuzsi! Nagyon szuper a rántott húsos tál, ez inspirált arra hogy esetleg lehetne sűlt húsos tál is. Már keresem a recepteid közül mi legyen a tálon. Készülök karácsonyra. 😊. Köszönöm a sok segítséget amit adsz a videódban. A legjobb vagy. Imádom a főztödet. Ani
Nagyon gusztusos.🥰💖😘
Szia köszönöm szépen videód.
Zsuzsikám, ezt az ötletes vegyes tál recept linkjét,még a nagyobbik lányoméknak is elküldtem Nyugat Ausztráliába. :) Én is ezt fogom elkészíteni...és köszönöm szépen.( a szakács lánya) puszillak
Gyonyoru-gusztusos talalas!!! Az izek kavalkadja!!!! 😀👍🌹💖 SZERETETTEL KIVANOK KELLEMES ES BOLDOG UNNEPEKET - SZEBB ES JOBB JOVO EVET ANGLIABOL !!!!🎄🎄🎄🎄🎄🎄🎄🌹🌹🌹🌹🎈🎈🎈🎈🎈🥰🥰💂♂️💂♀️
Köszönöm, Tündér vagy ❤️😊
Nagyon koszonom, hogy megmutattad ezt a csodas etelt! Eddig azt hittem, hogy nagyon bonyolult egy talat elkesziteni. Tuti, hogy megcsinalom karacsonyra!
Kellemes unnepeket kivanok a csaladodnak!
Nagyon nagyon ugyes vagy, Boldog Karacsonyi Unnepeket kivanok, szeretettel.
Nagyon jól sikerült a sajtos brokkolis karaj, pedig még ügyetlen is voltam😀 Köszönöm szépen! Boldog Karácsonyt!😀💖
Nagyon szép lett!
Fantasztikusan jó és szuper csajszi vagy minden körülmények között. GRATULÁLOK ❤
Bámulatos mint mindig!
Köszönöm szépen ❤
Szuper lett. Nagyon ügyes vagy. Puszi :)
Imádom a videóidat fantasztikus személyiség vagy egerből egy nagyi
Kedves Szazsu, 👩🍳egy különleges szemelyiseg vagy , egy örök tehetseg! ⭐Köszönöm az idödet , energiadat es segitsegedet amit az embereknek a videoiddal atadsz. En nem elödeimtöl tanultam meg fözni, hanem töled! Köszönöm ❤🙏
Örülök neki, ha segíthettem.Engem ez éltet.Puszi neked!
Nagyon feldobtad a reggelemet, a ne vágjatok "nagy kanca" darabokat résszel! Még soha nem hallottam. Nagyon teszik ahogy beszélsz, és mindent elmagyarázol! Szoktam főzni, de már rengeteg dolgot tanultam tőled. Trükkök stb.
Kedves Zsuzsa! Húsvétkor, mint általában egyedül leszek
Épp akciós volt a brokkoli már meg is vettem a rántott csirkemellhez! Nagyon finom lett a cigánypecsenye! Ölellek sokszor!
Szuper lett! 👌
Elkepeszto !!
Koszonjuk Zsazsu, hogy atadod a tudasodat, de nem is akarhogy!!! Reszletesen!!
Micsoda tudomany a fozestudomany, ebben a helyzetben jol ki is lehet hasznalni az idot.
Nagyon halas vagyok erted, es ertekelem minden egyes bemutatasodat!!
Isten aldjon teged jo egeszseggel, szeretettel, hogy ne faradjal el sokaig!!:))
köszi szepen kiprobalom
Most hajnalban is jöhetne 💗💗💗
Nagyon sokat tanulok Tőled.
Ez nagyon ízléses és finom!
Szia Szaszu. Nagyon jó néz ki minden.
Sajnos nekem majdnem mindig ki fójk a sajtót. ( töltés).
Köszönjük a receptet.
@@szazsu1943 köszönöm szépen 😍😘😘👍👍👍
Az igen!!! Nagyon jó vagy!!!!
Nagyon szép tál
fantasztikus, koszonom :D
Szia drága fődim. Csodás vagy mint mindig. "etesd a pógárt etsd"! Vmm a BB.
Imádom az oldaladat!
Olyan érthetően elmagyarázod és mutatod
Nem vagyok már épp mai csirke, talán tudok is főzni 😀😀😀, de találok Nálad sok inspirációt
Néztem már egy-két profi szakácsot is, nem fogom nevezni; de amikor azt mondta, pld. hogy vajpuha lesz...
Inkább csináltam volna magam szerint 😃😃😃
Sokkal jobb vagy a profiszakácsoknál, amit szerinted főztem, mindig ízletes lett!
Csak egy kérdésem van: hogyan tartod melegen a tálalásig?
Nem igazán szeretnék használni mikrot