Küküllői kolbászleves @Szoky konyhája

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 13. 09. 2024
  • Küküllői kolbászleves melyet az igazi testes és finom levesek közé sorolhatnék és mint láthattátok az elkészítése roppant mód egyszerű és pillanatok alatt el is tudjátok készíteni ! Akár egy fazékban akár bográcsban szuper finom a végeredmény ! Ha tanácsolhatom legalább két féle kolbászból készítsétek el hiszen akkor még ízletesebb levest fogtok kapni ! A párosítás is működik azaz lángolt és parasztkolbász kombináció .A zöldségekre is érdemes odafigyelni ne főjenek szét ez fontos ! A leves elkészítésével minden előkészülettel együtt 40 perc alatt meg is vagytok ! Hozzávalók : 30 dkg füstölt kolbász , 1 evőkanál libazsír , 2 közepes fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma , 30 dkg sárga hüvelyű zöldbab , 30 dkg zöldborsó , 1 evőkanál édes paprikakrém , 1 evőkanál mustár , 3 db babérlevél , 6-7 csepp a friss citromnak a levéből , 1 dl 20 % tejföl , 1 dl főzőtejszín , 2.5 dkg liszt, 1 kis csokor petrezselyem , 1 csapott evőkanál tárkonylevél , 1/2 evőkanál őrölt kömény , 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 csapott evőkanál édes nemes pirospaprika, ízlés szerint só .Főzési idő az első felforralás elérésétől számítva 25 perc. Tálaláskor tejföllel vértezve, és kevés szórt petrezselyemmel lehet kínálni . Ízlés szerint kevés citrom helyezhető még az asztalra aki a savanykásabb vonalat szereti .Jó étvágyat kívánok hozzá mindenkinek ! Zoli
    Édes paprikakrém : • Édes Házi paprika elra...
    Csípős paprikakrém : • Csípős paprika krém há...
    Szoky ajándék ötletek : bit.ly/szoky-te... Fiaim és barátjuk nemrégiben indult csatornája : / @szokker259
    Az össze eddigi videót itt tudod megtekinteni : / mrszoky68
    Lejátszási listák : / mrszoky68
    Névjegy csatorna támogatás: / mrszoky68
    www.paypal.me/....
    Instagram: www.instagram....
    #Szokykonyhája

Komentáře • 255

  • @nemegyke2
    @nemegyke2 Před 4 lety +43

    De Zoli, ütögesd csak a fakanállal a lábost! Ne változtass semmit a beszédeden, szófordulataidon, mozdulataidon. Így vagy jó a többségünknek. Hidd el nem azért nézik nagyon sokan, mert nem tudnak egy levest összedobni. De jól jönnek a megjegyzéseid, tanácsaid, egyéni ötleteid. Elég gyakran utánanézek a korábbi receptjeidnek, hogy módosítsak-e a sajátomén. Szóval küküllői kolbászleves, jól hangzik! Üdv Nektek Lili

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia kedves Lili ! Aranyos vagy és köszi a kedves szavaidat felénk ! Ha van kedved próbáld ki ezt a finom levest nem fogsz benne csalódni mi nagyon kedveljük , igazán finom ízvilág egy kicsit palócos vonal ! Minden jót kívánok neked és legyen szép a hétvégétek ! Sok puszi Zoli🧡

    • @tundekovacs9888
      @tundekovacs9888 Před 4 lety +1

      Egyetértek minden szavaddal.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      @@tundekovacs9888 Köszi szépen 😉😉😉😉😉

    • @noraottliczki8553
      @noraottliczki8553 Před 4 lety +2

      Egyetértek! Engem speciel az ilyen dolgok sose zavartak, sőt, én is jól oda szoktam ütögetni, hadd szóljon 😁👍 .

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      @@noraottliczki8553 Akkor egy a vonal 😊😊😊😊😊hadd szóljon így van 😂😍🧡

  • @szokykonyhaja
    @szokykonyhaja  Před 4 lety +26

    Hozzávalók : 30 dkg füstölt kolbász , 1 evőkanál libazsír , 2 közepes fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma , 30 dkg sárga hüvelyű zöldbab , 30 dkg zöldborsó , 1 evőkanál édes paprikakrém , 1 evőkanál mustár , 3 db babérlevél , 6-7 csepp a friss citromnak a levéből , 1 dl 20 % tejföl , 1 dl főzőtejszín , 2.5 dkg liszt, 1 kis csokor petrezselyem , 1 csapott evőkanál tárkonylevél , 1/2 evőkanál őrölt kömény , 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 csapott evőkanál édes nemes pirospaprika, ízlés szerint só .Főzési idő az első felforralás elérésétől számítva 25 perc. Tálaláskor tejföllel vértezve, és kevés szórt petrezselyemmel lehet kínálni . Ízlés szerint kevés citrom helyezhető még az asztalra aki a savanykásabb vonalat szereti .Jó étvágyat kívánok hozzá mindenkinek ! Küküllői kolbászleves melyet az igazi testes és finom levesek közé sorolhatnék és mint láthattátok az elkészítése roppant mód egyszerű és pillanatok alatt el is tudjátok készíteni ! Akár egy fazékban akár bográcsban szuper finom a végeredmény ! Ha tanácsolhatom legalább két féle kolbászból készítsétek el hiszen akkor még ízletesebb levest fogtok kapni ! A párosítás is működik azaz lángolt és parasztkolbász kombináció .A zöldségekre is érdemes odafigyelni ne főljenek szét ez fontos ! A leves elkészítésével minden előkészülettel együtt 40 perc alatt meg is vagytok ! Zoli Édes paprikakrém : czcams.com/video/j5DXOrd2QLE/video.html
    Csípős paprikakrém : czcams.com/video/AlcWtU6-idw/video.html

    • @ilonakovecsi9560
      @ilonakovecsi9560 Před 4 lety +3

      Ezigen ezkonyha enyifüszer holtaláhato sokan felteszik az étleiket de nekem eztecik meg fözés felséges háláslehet az a feleség mert neki nincs gondja a fôzésre a lányamis csak a te ételeid fözi és gyönyörködik asok fúszerbe ö tatabányán lakik felhiv és mondja most fóztem a zoli receptjét diazom akonyhát és a finom ételeket isten áldjon

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Ilona ! Nagyon szépen köszönjük a kedves szavaidat és érezd továbbra is otthon nálunk magad és próbálj ki minél több finomságot ! Üdvözlöm a kedves lányodat is és neked is minden jót kívánok ! Sok szeretettel Zoli

    • @schnitzelwiener7929
      @schnitzelwiener7929 Před 4 lety +1

      Ez az első videó, amit ezen a csatornán most láttam, de nagyon megtetszett. Azt hiszem, innen fogok megtanulni főzni! Csak egy kérdésem lenne: El lehet készíteni sima habarással is (mármint mustár és citrom nélkül) ezt a levest? Én nem szeretem savanyítva sem a leveseket, sem a főzelékeket. Csorba levest is csak mustár nélkül szeretem. Sokat veszít az ízvilágból, ha citrom és mustár nélkül készítem el?

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      @@schnitzelwiener7929 Szia! Köszönjük szépen és nagyon örülők hogy tetszett a recept ! Természetesen el tudod a hagyományos habarással is készíteni és nem viszed bele a savanykás vonalat ! Érezd otthon magad nálunk a jövőben is ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @kathyporfiriomartins9396
    @kathyporfiriomartins9396 Před 4 lety +9

    Zolikam, eddig soha nem figyeltem ra, felhivtad a figyelmemet, en is utom a fakanalat! A leves isteni, meg fogom csinalni, de fogok beletenni nokedlit. Annyira szeretem, hogy a koporsomba is akarok egy labossal.Puszi

    • @szatya1
      @szatya1 Před 4 lety +1

      Isteni. Köszönöm szépen.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Kathy ! Igen ez egy régi szokás , szeretem a lábas dallamait :-) :-) amúgy igen ha nokedlivel készíted az is igazán finom lesz majd ! Sok puszi és vigyázz nagyon magadra ! 🧡🧡🧡

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      @@szatya1 Nagyon szívesen kedves Szatya ! Üdv Zoli

  • @julianajancso5912
    @julianajancso5912 Před 4 lety +8

    Sziasztok kedvencek! Megdobbant a szívem a Küküllöi leves hallatán. Én a Kiskükülö mentén nöttem fel, a kertünk végében csordogált. ( ugyanis van Kis és Nagyküküllö itt Erdélyben ! ) Finomra sikeredett ez a leves is, ki fogom próbálni. Különben nagyon sok receptedre vissza térek, ma a tojájfasirtot készítem újra el, a férjem pedig kért körözöttet . Ezer köszönet mindenért amit továbbadtok, puszi Nektek. Üdvözlettel, Júlia.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +3

      Szia kedves Julia ! Örülök hogy örömet tudtam szerezni ezzel kis finomsággal neked és ha egyszer gondolod próbáljátok ki igazán izgalmas ízhatású leves ! Jó étvágyat kívánok a tojás fasírthoz és a körözötthöz is ! Érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is ! Sok szeretettel Zoli

  • @MrBacker74
    @MrBacker74 Před 4 lety +1

    Ebben a pillanatban lett kész, épp most ettem egy "púpozott" tányér levest, szerintem fekszek is le mindjárt rápihenni! :-) A legjobb levesek a tárkonyos levesek, nyáron több zöldséggel, tejszínnel, kevesebb hússal könnyű ételek a melegben. Télen több hússal, tejföllel, csípősen, forrón, kenyérrel igazi egytálételek, jól is esik ha ez ember fia, vagy lánya átfázva tér haza! :-)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia Karcsi ! Nagyon örülök hogy ízlett kedves egészségetekre ! Mi is nagyon szeretjük a tárkonyos és a pikáns leveseket amik télen nyáron is nagyon jó esnek , nekem nagyon nagy kedvenc pl a Palócleves: czcams.com/video/mBgTV6_E6A4/video.html csorba levesek : czcams.com/video/Ru5JNvK9m2o/video.html favágóleves: czcams.com/video/-ldDET8Ez1o/video.html és még nézz körül levesek : czcams.com/video/R2RAwyXkdoQ/video.html Üdv Zoli

  • @_seriousedits_6868
    @_seriousedits_6868 Před 4 lety +1

    Amikor nézztem a videót akkor annyira meg kivántana levest Kösszi a videót

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia ! Jó étvágyat kívánok majd d hozzá , nem fogsz csalódni benne ! Üdv Zoli

  • @z.k.56
    @z.k.56 Před 4 lety +1

    Hát ez a küküllői..... nagyon finom lehet, el fogom készíteni, csakúgy mint a húsgombóc levest vagy a rakott tarhonyát. Minden recept nagyon finom. Köszönöm.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia ! Nagyon örülök hogy tetszett a leves és tényleg egy nagyon kellemes ízhatású és finom leves.Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Üdvözlettel Zoli

  • @greta1528
    @greta1528 Před 4 lety +5

    Két éve főzök de sosem voltam megelégedve a végeredménnyel. Nagyi után én is a tökéletes házi ízeket szeretem. Neked hála gyorsan tanulok. Köszönöm szépen 🥺💙

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia kedves Gréta ! Nagyon szépen köszönöm a szavaidat és örülök hogy ízlenek az ételek , próbálj ki még sok finomságot folyamatosan hozzuk őket , tudsz miből válogatni ! Érezd otthon magad nálunk a jövőben is !!!! Sok szeretettel Zoli👍😊🧡

  • @nemethjozsef387
    @nemethjozsef387 Před 4 lety +10

    SziaZoli! Hát ez gyorsan felraktad. Én már csináltam nagyon finom. Őszintén gratulálok mert ezeket a videókat el kell készíteni, ez idő és nem csak neked, de a mindenkori operatőrnek is. Jó, hogy a családod melletted áll. További sikereket. Szép napot kívánok nektek!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia Józsikám ! Igen beszéltünk róla és már régen volt , így hát gyorsan odapattintottam és meg is ígértem ! Köszönjük szépen a szavaidat és nektek is minden jót kívánunk ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @lajosjakab1823
    @lajosjakab1823 Před 4 lety +1

    A NagyKüküllő partján élünk de ilyen nevezetességről még nem hallottam :) azért király a müsor :) üdv Erdélyböl

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia Lajos ! Nézz utána él és létezik a kis finomság , és ajánlom figyelmedbe nagyon finom kis leves ! Üdvözlettel Zoli

  • @zsoltczader9143
    @zsoltczader9143 Před 3 lety +2

    Kedves Zoli! Ma elkészítettem ezt az ételt is! Lehet kicsit már elcsépelt ez a szó ,de isteni lett! Ismét egy új családi kedvencet hoztál ide nekünk,amiért nagyon hálásak vagyunk! Nemgyőzöm magam ismételni, de nagyon köszönjük a lelkiismeretes munkátokat, hogy ilyen fantasztikus ételeket prezentáltok nekünk! Sokat főzök, és mikor bejelentem a családnak hogy mi lesz a menü, csak annyi kérdésük van: " Szoky féle?" Erre nyugtázóan bólintok, innentől kezdve türelmetlenűl várják, mert soha nem csalódnak! Szóval nagy köszönet nektek, kitartást, egészséget ,kívánok! 👍👍👍👍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety +1

      Szia Zsolt ! Nagyon örülök hogy egy kedvencet tudtam mutatni nektek , nálunk is nagy sikere van ennek a levesnek , de igazából minden levest nagyon szeretünk ! Köszi a szavaidat és nekem a megtiszteltetés hogy a konyhátokban is ott lehetek alkalomadtán ! Nektek is minden jót kívánok és érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk ! Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍👍

  • @user-pj3xx3ld1c
    @user-pj3xx3ld1c Před 4 lety +4

    Szia kedves Zolikam. A kukulloi kolbaszlevesrol meg nem hallottam soha de olyan viccesen hangzik hogy mar csak ezert is nagy kedvem van kiprobalni. Olyan meseorszaginak tunik
    Szuper recept koszi szepen. Imadom a szokasaidat amit fozes kozben vegzel. Usd a labast a fakanallal ameddig csak akarod, jo nezni Zolikam, klassz vagy. Nincs jobb nalad. Biztos hogy kiprobalom ezt a vicces nevu fincsi levest. Nagyon jo egeszseget. Sok szeretettel sok puszi ildi.♥️♥️♥️😘😘🍖🍖🍞🌅🌅😊😊👍👍👍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Ildikém ! Inkább úgy fogalmaznék hogy mesésen finom 😊😊😊de majd ha elkészíted te is érezni fogod a törődést tényleg isteni finom leves ! Köszönöm a kedves szavaidat és a jövőben is érezzétek otthon magatokat nálunk jövök még sok sok csapkodással és finom receptekkel is ! Sok puszi Zoli 😍😘🧡

  • @kethy9086
    @kethy9086 Před 4 lety +1

    Nagyom koszonom , super .Kellemes hetveget .

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Nagyon szívesen kedves egészségesre ! Sok szeretettel Zoli

  • @jatekstreamek1204
    @jatekstreamek1204 Před 4 lety +2

    Szia Zoli! :) Őszinte leszek, mindig akkor nézem a videóidat, mikor épp eszek, mert mindig megéhezek a finom ételektől amiket készítesz. Nagyon jó látni, hogy minőségi alapanyagokból, minőségi ételeket készítesz. :) Nem beszélve a minőségi videókról. :) Csak így tovább Zoli, jó egészséget neked meg a családodnak! Remélem majd lesz alkalmam személyesen is megismerni téged, jó ember vagy. Üdv, Áron. :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia Áron ! Nagyon szépen köszönjük a szavaidat és érezd továbbra is otthon magad nálunk .Szeretek valóban szép és jó minőségű alapanyagokkal dolgozni ezért is jól megnézem mit és hol veszek meg ! Nektek is minden jót kívánok és biztosan majd egyszer összedobunk egy nagyobb össznépi találkát is :-) Baráti üdvözlettel Zoli

  • @tulipanpentek470
    @tulipanpentek470 Před 4 lety +2

    Hoppá, ezt a levest nem is ismertem. De jó, levesesek vagyunk, ez egy új szín lesz a palettánkon. Köszi szépen ezt is. Szuper vagy. ❗🌷❤️

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia kedves Tulipán ! Mi is szeretjük a leveseket és nektek is jó étvágyat kívánok hozzá nem fogsz benne csalódni ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡

  • @gaborp6660
    @gaborp6660 Před 4 lety +1

    Kedves Mester!
    Ízorgia, fenomenális. Te vagy a legjobb.
    Üdv,
    Gábor

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Örülök hogy ízlett és ha nem is a legjobb de köszi szépen jó esett ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @zoltanbogdan6808
    @zoltanbogdan6808 Před 4 lety +5

    Szép napot kívánok neked Barátom Sok Sikert kívánok Barátom

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia Zolikám ! Neked is minden jót és szép napot kívánok ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @udygabi
    @udygabi Před 4 lety +3

    Gratulálok. Ez aztán az aztán!! Két pofára fogom enni! Köszönjük szépen ezt a receptet is!!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Gabi ! Jó étvágyat majd hozzá , szuper finom leves mi is imádjuk ! Sok szeretettel Zoli

  • @silvercat2466
    @silvercat2466 Před 4 lety +7

    A feleséged megnyerte a legnagyobb Lottót ... mikor megtalált téged !

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +3

      Igen ezt szerintem tudja csak nem nagyon mondogatja :-) :-) Üdv Zoli

  • @ildikobanathy6812
    @ildikobanathy6812 Před 4 lety +2

    Jó reggelt kívánok, Kedves Zoli! Nagyon egyszerű, nagyszerű, csodálatos recept! Egy pillanatra sem gondoltam, hogy megbolondultál! Mint ha már hallottam volna ezt, a küküllői kolbászlevest, de hogy hol azt már nem tudom, de ez most nem is számít! Mindig nagyon fantasztikus recepteket hozol nekünk! Klassz, érthető bemutatás! Köszönjük szépen!
    Sok szeretettel Üdvözöllek, Téged és Kedves Családodat. Jó egészséget kívánok: Ildikó

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia kedves Ildikém ! Azért van olyan amikor már annak a szélén vagyok :-) :-) na de viccen kívül ha van kedvetek próbáljátok ki , fantasztikus finom leves és az elkészítése is roppant egyszerű ! Minden jót és nagyon kellemes hétvégét kívánok nektek ! 🧡👍🖐

  • @bigzsone
    @bigzsone Před 3 lety

    Kedves Szoky Úr! Tegnap elkészítettem ezt a remek levest. Csak ajánlani tudom mindenkinek, mert nagyon ízletes. Férjemnek és anyósomnak is nagyon ízlett. Nyáron majd bográcsban is kipróbáljuk egy kis pogácsa kíséretével. (Szívesen látnék teljeskiőrlésű lisztből készülő pogácsa receptet is. 😉👍🏻) Köszönöm szépen. 🙂

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety +1

      Szia kedves Izabella ! Nagyon örülök hogy ízlett leves egészségetekre ! Küldöm nektek a tegnapi levest is érdemes odatenni : czcams.com/video/-afPoO6WZd0/video.html Fogok azt is készíteni egy kicsivel később írj rám most egyéb receptek jönnek ! Sok szeretettel Zoli👌👍😉

  • @martaantal1511
    @martaantal1511 Před 10 měsíci

    Nagyon finom! Főzök máskor is!

  • @czinkklaudia9613
    @czinkklaudia9613 Před 4 lety +1

    Szia kedves Zoli !
    Nagyon guszta leves recept, én ezt még nem ettem de biztos nagyon finom. *************
    Köszönöm Neked ezt a finom recepted. Szép Pünkösd ünnepet kívánok Nektek.
    Puszi ....Klau

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia Kedves Klau ! próbáld ki te is ezt a kis finomságot nagyon kellemes ízű leves ! Nektek is kellemes és szép hosszú hétvégét kívánok! Sok puszi Zoli❤❤❤

  • @VeszelkaRobert
    @VeszelkaRobert Před 4 lety +1

    A Nagy-Küküllő folyó szeli át kis városunkat, de még sosem hallottam, hogy egy levest így neveztek volna el a térségünkben. Ennek ellenére abszolút kívánatos, finom levesnek ígérkezik. Köszönjük a receptet és a videót!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia Robi ! Nézz utána van , létezik ez a finom kis leves amit ajánlok neked is ha ezt az ízvilágot szereteted !
      Baráti üdvözlettel Zoli

  • @siketerika2276
    @siketerika2276 Před 4 lety +1

    Köszönjük szépen finom volt. Nem hittem volna hogy ennyi kevés alapanyagból, ilyen finom étel lesz. 😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Nagyon szívesen kedves Erika egészségetekre !Igen kevésből is lehet nagyon finomat készíteni :-) Sok szeretettel Zoli

  • @mariabajka5104
    @mariabajka5104 Před 3 lety +1

    Koszi a receptet most aszt főzöm holnapra már nagyon finom az ilata

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety

      Szia kedves Maria ! Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Sok szeretettel Zoli

  • @gyorgyseiler8994
    @gyorgyseiler8994 Před 3 lety +1

    Megcsináltam, fenséges lett. Mester Köszönöm!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety

      Szia Gyuri ! Nagyon örülök hogy neked is ízlett kedves egészségedre ! Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍

    • @gyorgyseiler8994
      @gyorgyseiler8994 Před 3 lety +1

      @@szokykonyhaja Legközelebb a füstölt csülkös bableves jön. :-)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety

      @@gyorgyseiler8994 Királyság , nagyon nagy kedvenc ! Legyen szép az estétek ! Zoli👍

  • @madaraszi
    @madaraszi Před 4 lety +1

    Trianon hetében talán nem volt véletlen a küküllei recept... ;) De lehet, hogy csak maguktól klappoltak a dolgok. Köszi szépen ezt a csodás új receptet!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Nem volt szándékos egyszerűen csak most jött el az ideje hogy feltegyem . Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat kívánunk hozzá ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @margitveresne317
    @margitveresne317 Před 3 lety

    Köszönöm szépen ma el készítettem!Nagyon érthetően el mondta és mutatta,gyermekem Írországban él most itthon van és nagyon-nagyon ízlet neki :)

  • @zsuzsannahorvath2735
    @zsuzsannahorvath2735 Před 4 lety +1

    Koszonom szepen ezt a levest en meg ilyen levest nem foztem most megfogom fozni 💕💕

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Nagyon szívesen kedves Zsuzsikám nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡

  • @petruzsanlac
    @petruzsanlac Před 4 lety +2

    Köszi a receptet Zoli! Nagyon finom lett 😀😀

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Nagyon szívesen Laci örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre ! Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍

  • @irenbartalis4282
    @irenbartalis4282 Před 2 lety

    Már most imádom, ma ez lesz, van hozzá minden!! 😘😘 Köszi szépen Zoli! 😘

  • @tiborpinter8811
    @tiborpinter8811 Před 4 lety +1

    Köszönöm szépen Zoli a munkahelyemen ülök és most egész délelőtt csorogni fog a nyálam, isten király vagy.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia Tibikém ! Ha gondolod itt a hétvége egy tökéletes kis ebédre össze is dobhatod :-)

  • @szaloki1peti299
    @szaloki1peti299 Před 4 lety +2

    Szia Zoli. A libazsír sok recepted ben van amit magam is szeretek eddig csak kenyérre használtam. Mitől másabb az étel mint más zsíradékkal készítve és melyek azok az ételek amelyekhez csak libazsírt javasolsz. Hálásak vagyunk a sok aprót trükkökért tanácsokért. Jó egészséget nektek. Szalóki Dóra

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia kedves Dóra ! A libazsír és a kacsazsír vagy akár a sertés zsír is nagyban megemeli az ételek ízeit annak alapjait és jobban szeretem mint az olajjal való főzést, de én is szoktam néha azzal is dolgozni ! Főleg magyaros ételeknél ajánlom annak a használatát ! Nagyon szívesen mindent és érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Sok szeretettel Zoli

  • @vojko74
    @vojko74 Před 4 lety +1

    Szia Zoli! Ma megcsináltam ezt a finom levest, hatalmas sikere lett 😆 valamint had mondjam el ,hogy az te recepted által elkészített székelKáposztám is szuper lett! A kapor egészen más dimenzíókba helyezte az ízeket☺ Nem vagyok egy Gordon Ramsey mégis sikerült eddig minden recepted amit lekoppintottam tőled! Ezután is figyelek rád és mindenkinek ajánlom, hogy fogjon bele a főzésbe-sütésbe☺ jók ezek a sikerélmények!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia ! Igazán örülök neki hogy ezt is megfőzted és hogy a székelykáposztát is sikerrel készítetted el ! 👍👍👍👍Jövünk folyamatosan a többi finomsággal és érezd otthon magad nálunk a jövőben is ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @bagosjanosne9595
    @bagosjanosne9595 Před 4 lety +1

    Szia Zolikám!
    Ez a leves nagyon ott van! Az biztos, hogy elkészítem, mert nagyon szeretem minden hozzávalóját! Köszi, hogy feltetted, legyen kellemes napotok, kellemes hétvégétek, vigyázzatok magatokra! Puszi! Era

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Era ! Köszönjük szépen . nekem ez is nagy kedvenc teli s teli finom ízekkel és szeretem ezt a kissé savanykás palócos vonalat is ! Legyen szép a hétvégétek ! Sok puszi Zoli🧡🧡🧡

  • @tamasnebata4422
    @tamasnebata4422 Před 4 lety +1

    Nagyon jó! Bárcsak én is igy tudnám "ütögetni a fakanalat" Mindenem van itthon hozzá holnap ez lesz a menü! kellemes hétvégét nektek! Kati

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Kati ! Biztos vagyok benne hogy te is jóízűen ütögeted a fakanalat :-) :-) Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is és legyen szép a hétvégétek ! Sok szeretettel Zoli

  • @csavala6232
    @csavala6232 Před 4 lety +1

    Isteni jól néz ki! Ezt biztos kiprobálom,. köszönöm...

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Jó étvágyat majd hozzá szuper finom leves ! Nagyon szívesen Zoli

  • @ildikopocsine9555
    @ildikopocsine9555 Před 4 lety +2

    Zia Zolikám. Köszi ezt a nagyon finom levest. Biztos meg fogom csinálni egy kicsi módositással.. A családom a zöldbabot, nem szereti sajnos. Köszi a gondoskodást. Szép napot nektek.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Ildikém ! Ha a zöldbab nem csúszik akkor csak zöldborsóval is tökéletesre lehet vinni a levest abból egy kicsit többet bele rakva , vagy a bab helyett egy kis krumplival pótolva azt.Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Zoli

  • @ilonazsigmond1622
    @ilonazsigmond1622 Před 4 lety +2

    Nagyon finomak a kaják,imádom ,köszönöm!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szuper finom leves próbáld ki ha lesz kedved hozzá ! Sok szeretettel Zoli

  • @maderedit1976
    @maderedit1976 Před 4 lety +1

    Köszi Zoli a receptet.Minden volt itthon hozzá ezért ma ez lett az ebéd.;)Nekem ízlik.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Edit ! Nagyon örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli

  • @evakertesz2918
    @evakertesz2918 Před 4 lety +1

    Na ez fenséges leves, és még honvágyam is lett tőle. (A Küküllő mentén nőttem fel Székelyudvarhelyen). Köszönöm.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia Évikém ! Örülök hogy tetszett a recept és ha meghoztam a kedved hozzá próbáld ki nem fogsz csalódni benne ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @tundekovacs9888
    @tundekovacs9888 Před 4 lety +1

    Szoky.... nagyon bírlak! A kolbi levest is.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia Tündikém ! Nagyon kedves vagy 🧡Jó étvágyat hozzá nektek is ! Zoli

  • @Ppainko1
    @Ppainko1 Před 2 lety

    Nyami! Köszönöm!

  • @mariaborsi639
    @mariaborsi639 Před 4 lety +2

    Köszönöm ezt a finom levest Zoli még soha nem készitettem ilyen levest ez is hamarosan meg lesz főzve nagyon finom biztos. Pedig most már nagyon fogyoznom kéne a drágámmal együtt mert jól kikerekedtünk a főztjeid és sütieidtől November óta mert azóta mindennapos a főztöd ithon. Nekem főleg mert a 80kg tartanom kelett volna a műtét véget és meglát a főorvos kontrolon nagyon lefog barnitani az biztos mert a hálónak ami tartja a hasfalam ne hogy kiszakadjon. Lehet hogy főzoők és csak kostolgatok belőle de olyan guszta hogy végünk van mire elfogyasztjuk. Tegnap a Magyaóvári szeletet készitettem tárkonyos ragu levessel és mindenki úgy állt fel az asztaltól hogy telilett mint a duda. Köszi ezt a rengeteg finom ételt. Hobbim hogy csak nézem a recepteket és egy hétre össze állitom az étrendet. Puszi. Jó egészséget és szép hetet kivánok nektek.😍😘👌👍❤❤

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia kedves Marika ! Hát ez sem a fogyókúrás levesek közé tartozik de módjával lehet enni belőle , nagyon finom ízvilág érdemes elkészíteni ! Örülök hogy ízlenek az ételek kedves egészségetekre ! Nagyon szívese mindent és a továbbiakban is érezzétek otthon magatokat nálunk és mindkettőtöknek nagyon jó egészséget kívánok ! Sok puszi Zoli🧡🧡🧡

    • @mariaborsi639
      @mariaborsi639 Před 4 lety +1

      @@szokykonyhaja te már a ételeiddel szinte "családtag vagy"😊😊❤❤. Nagyon kedveljük a föztjeidet sütieidet.salátáidat mindent. Minden jót nektek. Puszi.👌😘😊😊❤❤

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      @@mariaborsi639 Nagyon szívesen és köszönöm a kedves szavaidat ! Sok puszi Zoli🧡🧡🧡

  • @martapeter7573
    @martapeter7573 Před 4 lety +1

    💚💜💛💕💗💗💋🙌💓✌☕👍👐💘💙☕☕☕☕👏👅✋💟😇👏👊😇szia szep delutant kivanok .nektek .

  • @akosandor3938
    @akosandor3938 Před 4 lety +1

    Ez a leves visz mindent😋

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Köszönjük szépen , szeretjük mi is ! Üdv Zoli 😊😊😊

  • @evabender5379
    @evabender5379 Před 4 lety +1

    Kedves Zoli valami finom ez a leves mint minden elkészitettem én is
    Hálás kószónet minden finomságért
    Ki tanitott meg így fózni minden fogás profi údv családoddal egyútt Éva

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Éva ! Nagyon szívesen és ha gondolod készítsd el nagyon kellemes ízvilágú leves , ez után már csak egy finom sütit kell az asztalra tenni ! Érez otthon magad nálunk a továbbiakban is ! Zoli

  • @janoscsaszar3145
    @janoscsaszar3145 Před 4 lety +1

    Igen jól néz ki, gratula. Egyetértek, a kolbász levesbe "kanálméretűre", azaz karikára!
    Üdv. János
    Ja, és köszönöm

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia Janikám ! Köszi és ha van kedved egyszer iktasd be , igazán finom kis leves !
      Baráti üdvözlettel Zoli

  • @belaberkes1970
    @belaberkes1970 Před 4 lety +1

    Szia Zoli!
    Naaa ezt is Biztosan elkeszitem...!
    Mar a video alatt folyt a nyalam... 🤣🤣🤣🤣
    Koszonom! 🥃🥃🥃

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia Béla ! Jó étvágyat majd hozzá nektek is nem fogsz csalódni benne , szuper finom leves !
      Baráti üdvözlettel Zoli😊😊😊😊👍👍👍🍺🍺🍺

  • @laszloistvanriczko1764
    @laszloistvanriczko1764 Před 4 lety +2

    Köszönöm szépen a receptet.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Igazán nincs mit , nagyon szívesen mutattam meg ezt is ! Üdvözlettel Zoli

  • @slusszpoen2729
    @slusszpoen2729 Před 4 lety +2

    Szia Zoli! Ezt ma megcsinálom, de jó, hogy felraktad! Igaza van Lilinek, az égvilágon semmin se változtass, ha mégis, csak a saját kedvedért! Hiszen akik nézünk téged, éppen azért szeretünk, mert közvetlen vagy és természetes, maníroktól mentes. Valaki azt írta az egyik videód alatt, hogy "egyszerű", de ezt vedd a szó abszolút jó értelmében. Csak az igazán nagyszerű emberek engedhetik meg maguknak ezt a luxust. Élvezetesen főzöl. :-) Na de abbahagyom a dicsérést, mert még a végén kellemetlenül éreznéd magad. Ja, annyit még megírok, hogy a flekkent batyuban, extra finom páccal, amit bemutattál, a múlt hétvégén elkészítettem. Valami eszméletlen finom volt, alig bírtuk abbahagyni az evését. Köszi még egyszer!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia ! Köszönjük szépen és minden úgy megy ahogy eddig :-) Nagyon örülök hogy ízlett a batyus flekken kedves egészségetekre! Érezs a továbbiakban is otthon magad nálunk és próbálj ki te is minél több finomságot! Holnap reggelt is érkezünk egy ujabb jósággal :-) Üdvözlettel Zoli

  • @mariamarton5013
    @mariamarton5013 Před 4 lety +1

    Köszönöm . nagyon biztató biztos finom is👍👍👍👍👍👍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Maria ! Próbál ki isteni finom a végeredmény ! Sok szeretettel Zoli🖐👍😍

  • @borosildiko9881
    @borosildiko9881 Před 4 lety +3

    Szia Zoli! A Küküllő folyó a mi városunkon folyik át, Székelyudvarhelyen. Nem tudtam, hogy levest is neveztek el róla. El fogom készíteni! Köszönöm.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Ildikém ! Igen van ilyen leves és természetesen onnan is származik , próbáld majd ki isteni finom kis leves ! Sok szeretettel Zoli

  • @paloczy-mesysutik-etelekrecept

    Isteni lehet 😍 nagyon guszta 😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Nagyon finom leves érdemes kipróbálnod ! Sok szeretettel Zoli

  • @gaborgulyas6323
    @gaborgulyas6323 Před 3 lety +1

    Köszönöm, megfőztem és tényleg isteni csak ajánlani tudom mindenkinek. Én egy kis bacon-t is alápirítottam a kolbásszal együtt
    ✌️✌️✌️🤗

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety +1

      Szia Gabi ! Nagyon szívesen , örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre ! Biztosan nagyon finom lett a turbozással is .Ha van kedvetek nézzétek meg a mai jóságot is : czcams.com/video/SmAZ1TqOnsM/video.html Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍

    • @gaborgulyas6323
      @gaborgulyas6323 Před 3 lety +1

      @@szokykonyhaja szia Zoli köszönöm válaszod és természetesen folyamatosan szemezgetünk a receptjeid közül a legnagyobb megelégedésünkre. Továbbá gratulálok és egyben köszönöm a kiváló munkádat továbbra is figyelemmel követünk. Üdv Gabben✌️🤗✌️😁✌️

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety

      @@gaborgulyas6323 Nagyon szívesen Gabi és érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk ! Holnap egy újabb finomsággal érkezünk ! Baráti üdvözlettel Zoli😊👍👌😎😁

    • @gaborgulyas6323
      @gaborgulyas6323 Před 3 lety +1

      @@szokykonyhaja köszönöm és tényleg otthon érezzük magunkat. 😘

    • @gaborgulyas6323
      @gaborgulyas6323 Před 3 lety +1

      Talán egyszer találkozunk is 😄 ha a Jóisten megengedi🍺🍺

  • @juliannamolnar3156
    @juliannamolnar3156 Před 4 lety +2

    Ez is nagyon tetszik. Így is elfogom készíteni, burgonya nélkül.
    Óriási jól mondid el a folyamatokat. Csak mwgköszönni tudom. Üdvözletem

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Julianna ! Ebbe nem is kell krumpli , jó étvágyat kívánok hozzá majd nektek is váljon kedves egészségetekre ! Mindent mondok ami fontos lehet ! Sok szeretettel Zoli

    • @juliannamolnar3156
      @juliannamolnar3156 Před 4 lety

      @@szokykonyhaja Lehet nem jól gogalmaztam. Itt csak burgonyát,kolbászt, babot teszünk bele. Ahogyan te készítetted úgy fogom megcsinálni. Rengeteg mindent tanulok tőled Zoltán, csak köszönet és tiszteletet érdemelsz.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      @@juliannamolnar3156 Értem , akkor én értettem félre , remélem ez a recept is ízleni fog nektek ! Érezd otthon magad nálunk a jövőben is és még sok finomsággal érkezünk , aranyos vagy és köszi szépen a szavaidat ! ! Sok szertetettel Zoli🧡🧡🧡

  • @fixiksz
    @fixiksz Před 2 lety

    Szuper leves, el is fogom készíteni! Jól látom, hogy ez öntöttvas fazék?

  • @agnesguba5516
    @agnesguba5516 Před 4 lety +1

    😍😍😍😍😍😋😋😋😋😋😋 jaj istenem,,ezt én is megfözöm,

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Jó étvágyat hozzá Ágikám ! Szuper kis finomság 🧡🧡🧡

  • @marcsiszabone
    @marcsiszabone Před 4 lety

    Szia drága Zolikám! Hálás köszönet ezért a /számomra újdonság/ remek, igen tartalmas levesreceptért!
    Köszönet a minden részletre kiterjedő tanácsaidért, figyelmességedért! Szilvikének gratulálok, nagyon profi! :)
    A "kolompolást" meg a világért se' hagyd abba! :D
    Nagyon kellemes, pihentető szép jóéjszakát kívánok nektek! Sok szeretettel puszillak benneteket! M.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia kedves Marcsikám ! Nagyon szívesen és nagyon szívesen mutattam meg ezt is nektek mi nagyon szeretjük izgalmas palócos ízvilágú leves amit nagy szeretettel ajánlok nektek is ! Vigyázz magadra és nagyon szép tartalmas hosszú hétvégét kívánok ! Sok puszi Zoli🧡🧡🧡

    • @marcsiszabone
      @marcsiszabone Před 4 lety

      @@szokykonyhaja Nagyon aranyos vagy drága Zolikám! Köszönöm a kedves szavaidat (is)!
      Nemrég érkezett meg a kamionos fiam, vasárnapig marad, úgyhogy valóban kellemes, szeretetteljes lesz a hétvégém!
      Puszillak benneteket!M.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Akkor valóban szép lesz a hétvégétek, főzz finomakat! Sok puszi ! Zoli ❤❤❤

    • @marcsiszabone
      @marcsiszabone Před 4 lety +1

      @@szokykonyhaja :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      @@marcsiszabone 😘😘😘

  • @pappdodocom
    @pappdodocom Před 4 lety +1

    Gratulálok, kivállót főztél!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Köszi Józsi próbáld ki ha lesz kedved hozzá ! Üdv Zoli

  • @erzsebetszabo402
    @erzsebetszabo402 Před 4 lety +1

    jaj de guszta:) Annyira szeretem a receptjeidet:)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @atp2153
    @atp2153 Před 3 lety +1

    Grande, Grande!!! Ecollooo
    Ma ezt fogom elkészíteni. És közben le fog csúszni 8uveg Peroni sör
    Hajrá Szoky, hajrá május 1
    Forza forzaa

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety

      Szia ! Ez akkor csak szuper nap lehet !
      Jó étvágyat ehhez a kis finomsághoz és kellemes hétvégét kívánok !
      Baráti üdvözlettel Zoli

    • @atp2153
      @atp2153 Před 3 lety +1

      @@szokykonyhaja Isteni lett a leves.
      Az egész család hálás. Köszönjük szépen neked a sok tudást amit megosztasz.
      A recepteket, a szenvedélyt, a tudást.
      Üdvözlettel Balatonfüredrol egy régi motoros

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety

      @@atp2153 Nagyon szívesen igazán örülök hogy mindenki elégedett volt a levessel !
      Majd iszunk egy sört Füreden :-) Baráti üdvözlettel Zoli

  • @erikabaka
    @erikabaka Před 4 lety +2

    Udv itt este 23 hora van most megyunk aludni de fincsi ak latszik nagyon ! Es koszonjuk a felesegednek a videozast is

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Erika ! Nagyon szívesen és érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk ! Puszi Zoli🧡

  • @notarikon7777
    @notarikon7777 Před 4 lety +1

    Na ezt a levest nekem találták ki !

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Imádni fogod minden pillanatát ! Üdvözlettel Zoli

  • @TurinInquisitor
    @TurinInquisitor Před 4 lety +7

    Olyan erőt ad, hogy átmegyek a 9 és 3/4-ik vágányra még akkor is ha zárva van.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Ebben biztos is lehetsz igazán testes ki leves minden jóval és finom fűszerezéssel.Jó étvágyat majd hozzá nektek is ! Zoli

  • @harap24
    @harap24 Před 4 lety +1

    köszi

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Nagyon szívesen , jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Üdvözlettel Zoli

  • @Mancini85
    @Mancini85 Před 4 lety +1

    Remekül néz ki! Azt hiszem tudom mi lesz a szál vaddisznó kolbászom sorsa. 😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia ! Tökéletes leves betét lesz az a finom vaddisznó kolbász is ! Üdvözlettel Zoli👍👍👍

  • @juditszabo6092
    @juditszabo6092 Před 4 lety +1

    Szia Zoli megint egy szuper leves amit meg fogok csinalni egy kerdes galuskat lehet bele tenni .Koszonom joegeszseget kivanok nektek .Udv Judit .

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Judit !Igen természetesen lehet bele tenni galuskát is úgy is nagyon finom lesz a végeredmény ! Sok szeretettel Zoli

  • @sinkoviczkristof8694
    @sinkoviczkristof8694 Před 4 lety +1

    Szia Zoli!
    Természetesen őt is megcsinálom, de ehhez nekem kell vagy 2dl Bilagit (jóapám Jancsibácsi féle Monori gatyaszaggató) az epekímélés szempontjából!
    😂😂😂😂😂
    Köszi a receptet!
    Szép napot, jó egészséget kivánok!
    Üdv: Kristóf

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia Kristóf ! Nagyon szívesen, élvezni fogod minden egyes pillanatát szuper finom kis leves !
      Hát remélem bilagit nélkül is menni fog 😊😊😊😊
      Legyen nagyon szép a hétvégétek ! Üdv Zoli

    • @sinkoviczkristof8694
      @sinkoviczkristof8694 Před 4 lety +1

      @@szokykonyhaja
      Nagyon szépen köszönöm Zoli!
      Hétvégén bográcsba szabadtűzon fog készülni!
      Persze, menni fog "Bilagit" nélkül is, csak a bográcsot és a szakácsot is be kell olajozni nehogy berozsdásodjon!
      😂😂😂😂😂
      Jó egészséget kivánok!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      @@sinkoviczkristof8694 Az utolsó mondat talán a legfontosabb :-) :-) :-) Jó étvágyat kívánok hozzá ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @harap24
    @harap24 Před 4 lety +1

    Köszönöm.Remélem tudod hogy emberek tömegeinek az életminőséget javítod.Mind úgy hogy aki főz annak nagyszerű tanácsokat adsz de az a durva mikor valaki aki nem főzött az nekiáll és elkezd magának főzni az valami zseni én is ezek közé tartozok.Én szeretek finomakat enni és miattad jobb lett az életem de durván.Az a zseni hogy 20-30-40 perc alatt kiválóan finomakat lehet csinálni ezt tőled tanultam.
    Köszi

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia ! Nagyon szívesen és én is köszi a szavaidat , nem utolsó sorban gratulálok az elkészített ételekhez !Érezd továbbra is otthon magad nálunk és próbálj még ki sok finomságot , rengeteg receptből tudsz válogatni és hozzuk folyamatosan az újakat is.Baráti üdvözlettel Zoli

  • @noraottliczki8553
    @noraottliczki8553 Před 4 lety +1

    Éppen most készítem el ezt a csodás levest.
    Valószínűleg Erdélyből származhat ez az étel, mert az Erdélyi-medencében van egy folyó, amit Küküllőnek hívnak. 😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia kedves Nóra ! Igen valóban onnan, és neked is nagy szeretettel ajánlom mert nagyon finom kis leves ! 👍👍👍
      Legyen szép az estétek ! Sok szeretettel Zoli

    • @noraottliczki8553
      @noraottliczki8553 Před 4 lety +1

      @@szokykonyhaja
      Köszönöm szépen 💕, elkészítettem, tényleg isteni! 👌

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      @@noraottliczki8553 Szuper vagy , nagyon örülüök hogy ízlett nektek is kedves egészségetekre ! 🧡Sok szeretettel Zoli

  • @thaifold
    @thaifold Před 4 lety +2

    Zolikám! Azt tudom csak mondani, hogy öröm nézni és hallani a szakmaszereteted, látni a hozzáértésed, mert ha TE nem csinálsz kedvet a hezitáló "félkonyhatündéreknek", akkor senki! Öröm látni, (merthogy szeretek főzőcskézős videókat nézni) ahogy segíted, okítod a hozzá nem értőket, miként lehet nagyszerű ételeket az asztalra varázsolni. Rémséges, hogy olyanok is terjesztenek főzőcskézős videókat, akiknek fogggggalmuk nincs, hogy kell egy fej hagymát finomra vágni. Le a kalappal előtted, irigylem a családodat, (akik bár résztvevői a művészetednek), őket nap-mint nap terített asztal várja a finomságokkal. Hétfőn én is megfőzöm a kolbász levest! Szép hétvégét a Balatonon!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia ! Köszi a szavaidat és remélem sok embernek kedvet tudtam adni hogy egyszerűen és nagyobb tudás nélkül is kiváló ételeket tudjanak elkészíteni ! Az a lényeg oda kell állni és tényleg ezeket az ételeket roppant egyszerű módon el lehet készíteni ! A család valóban szereti a finomságokat de nekik ez már természetes :-) :-) Baráti üdvözlettel Zoli

  • @TheStokr
    @TheStokr Před 4 lety +1

    Szombaton neki esek - mert úgy tetszet - a lisztovič megnevezés és persze az egész recept - kolbi van dögivel, szerzek friss borsót, sárga babott - és hotovo. Rudi - Batyi

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia Rudikám ! Jó étvágyat kívánok majd hozzá nektek is és legyen szép a hétvégétek ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @Kosarlabda.123
    @Kosarlabda.123 Před 4 lety +3

    Nagyon guszta Zolikám
    Kipróbálom az tuti. A fazék amiben főzted hány literes? Egy kis krumplit tehetek bele szerinted? Köszi szép napot. Brémné MARGÓ

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Margó ! Köszi szépen és jó étvágyat kívánok majd hozzá nektek is ! 5.5 literes az edény és persze bátran krumplit is tehetsz hozzá ha szereted ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @moncsly
    @moncsly Před 4 lety +1

    Nagy kedvenc👍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Igazán örülök neki , nekem is nagyon bejön egik kedvenc levesem ! Zoli👍👌😉

    • @moncsly
      @moncsly Před 4 lety +1

      @@szokykonyhaja Kanadabol csinalom a recepteidet Nagy segitseg!!! Csak igy tovabb!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      @@moncsly Szia ! Ennek nagyon örülök és érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @MrMordauntshort
    @MrMordauntshort Před 4 lety

    Oly sokat emlegeted a whiskey-t, hogy már nagyon kíváncsi lettem milyen a kedvenced? Holnap készítem ezt a remek receptet! Köszi! :-)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Hát van kedvenc :-) Ballantines és a Jack Daniels amit kiváltképpen szeretek :- ) Jó étvágyat majd a leveshez ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @evelinfarkas5976
    @evelinfarkas5976 Před 3 lety +1

    Én ma fogom.ezt a levest meg csinálni nagyon kíváncsi leszek hogy sikerül nagyon guszta

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety

      Szia kedves Evelin ! Remélem ízlett a leves, kedve egészségetekre ! Zoli

    • @evelinfarkas5976
      @evelinfarkas5976 Před 3 lety

      @@szokykonyhaja nagyon finom lett nagyon izlet a családnak köszönöm szépen

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety

      @@evelinfarkas5976 Ennek igazán örülök , érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk ! Zoli

  • @mariabajka5104
    @mariabajka5104 Před 3 lety +1

    Köszönöm

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety

      Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Zoli

    • @mariabajka5104
      @mariabajka5104 Před 3 lety +1

      Ell készült a leves isteni finom let még egyszer nagyon köszönöm

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety +1

      @@mariabajka5104 Örülök hogy ízlett kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli🧡

    • @mariabajka5104
      @mariabajka5104 Před 3 lety +1

      @@szokykonyhaja szép este Zóltán kérhetnek egy pacaj leves receptet nagyon hálás lének érte koszi

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety

      @@mariabajka5104 Szia kedves Maria ! Azt is hamarosan fel fogom tenni ! Sok szeretettel Zoli

  • @edvin.1161
    @edvin.1161 Před 4 lety +1

    Ezt ki próbáltam és nagyon finom

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Jó étvágyat kívánok majd hozzá nektek is ! Üdvözlettel Zoli

    • @edvin.1161
      @edvin.1161 Před 4 lety +1

      @@szokykonyhaja köszönöm

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      @@edvin.1161 Nagyon szívesen kedves Edvin ! Üdv Zoli

  • @irenamoravcik6031
    @irenamoravcik6031 Před 4 lety +1

    Szia Zoli ismét nagyon finomat főztél, és szeretném meg kérdezni fagyasztott borsó és zöldbabot is lehet használni a leveshez, ha igen ez lessz a vasárnapi levesem! Zoli kedves az a kis habverő is teszik nekem, melyet a habarások elkeveréséhez használsz olyan kis ügyes!! Köszönöm szépen!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Irena ! Természetesen ebben az esetben és is azzal dolgoztam .Örülök hogy tetszett a leves és jó étvágyat kívánok hozzá majd nektek is ! Legyen szép a hétvégétek ! Sok szeretettel Zoli

  • @NorbertNagymerka
    @NorbertNagymerka Před 4 lety +1

    nálunk a disznótoros kolbászleves az minden disznóvágás főpillére

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Tökéletes fogás minden alkalomkor ! Üdvözlettel Zoli

  • @ilonabszabo
    @ilonabszabo Před 4 lety +1

    Kedves Zoli! Ez a leves óriási sikert aratott! De lenne két kérdésem: Mikor felöntötted vízzel, kb. mennyi volt? Én 2 liter vizet öntöttem hozzá,az kevés volt?
    És az elején nyugodtan hozzáadhatom a tárkonyt,nem a főzés végén kell?

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia kedves Ilona ! Igen az kevés , ez az edény kb 5.5 litere és majdnem hogy tele is van úgy összesen 4 liter víz került hozzá.A tárkony szinte bármikor mehet hozzá ! Örülök hogy ízlett kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli

  • @kritomi100
    @kritomi100 Před 4 lety +1

    6:40-től folyik a nyálam, megint . . .

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia Tomikám ! Próbáld ki nem fogsz ebben sem csalódni :-) :-) Üdv Zoli

  • @marikanenimarikaneni8906
    @marikanenimarikaneni8906 Před 4 lety +1

    JÓ REGGELT ZOLIKÁM🍹HÁT JÓL NÉZKI 👍🏽👍🏽FINOM LEHET !ELKÉSZÍTTEM MERT SZERETTEM A HOZZÁVALOKAT💯💯KÖSZI SZÉP HÉTVEGÉT KIS CSALÁDODNAK FELESÉGEDNEK MEG GRATULÁLOK 🍀A JÓ MUNKÁJÁHOZ💖💋

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia kedves Marikám ! Készítsd el te is nem fogsz csalódni ebben a kis finomságban 🧡😍😘nagyon kellemes hosszú hétvégét kívánok neked és kedves családodnak is ! Sok puszi Zoli😘😘😘

  • @elizabethotvos9916
    @elizabethotvos9916 Před 3 lety

    Nagyon király

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety

      Köszönjük szépen és nektek is jó étvágyat kívánunk hozzá ! Sok szeretettel Zoli

  • @klarabartha5719
    @klarabartha5719 Před 4 lety +1

    Anno...fürödtem a Küküllő folyóban...😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Akkor már csak a levest kell megkóstolnod 😊😊😊😊😊

  • @attilanagy5162
    @attilanagy5162 Před 4 lety +1

    Jol nez ki ez a kukulloi leves . Szep szine van . Guszta .

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia Atzila ! Próbáld majd ki te is szuper finom leves ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @silvercat2466
    @silvercat2466 Před 4 lety +1

    Küldheted a jó kolbászokat ide Amerikába!!!!

  • @l.brigitta8091
    @l.brigitta8091 Před 2 lety

    ❤️❤️❤️

  • @zsuzsannafazekas5164
    @zsuzsannafazekas5164 Před 11 měsíci

    ❤️🌷❤️

  • @GolDreadLocks
    @GolDreadLocks Před 4 lety +1

    Sooo good!

  • @istvantibortoth1406
    @istvantibortoth1406 Před 4 lety

    Mester ,,Kukullo menti rieslinggel savanyitunk nem citrommal....ne vedd komolyan.Ha igy folytatod akkor Dicsoszentmartonban szobrot allitanak neked ,,UNBELIVEVABLE"

    • @istvantibortoth1406
      @istvantibortoth1406 Před 4 lety

      gyonyoruseges az kimaradt

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Szia István ! Nagyon szépen köszi a szavaidat és érezd továbbra is otthon magad nálunk !
      Baráti üdvözlettel Zoli

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Jóságos , gyönyörűséges :-) :-) estébé, estébé :-)

  • @peterkiss8330
    @peterkiss8330 Před 4 lety +1

    CSODÁS! De Zoli, mi lesz a refluxommal?

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety +1

      Szia Peti egy Bilagit előtte :-) remélem hogy meg tudod majd kóstolni ! Üdvözlettel Zoli

    • @peterkiss8330
      @peterkiss8330 Před 4 lety +1

      @@szokykonyhaja Előbb-utóbb. Sokáig úgyse bírom... :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Úgy legyen :-) Üdvözlettel Zoli

  • @emerenciabrindza3001
    @emerenciabrindza3001 Před 4 lety +1

    🤗💯👌

  • @erikabaka
    @erikabaka Před 4 lety +1

    Itt nincs kolbasz 🥺

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Hát akkor valahonnan szerezni kell egy két szálat 😊😊😊😊😊mert isteni ez a kis leves👍

  • @agnesguba5516
    @agnesguba5516 Před 3 lety

    😍😍😍😍😍😍😍❤❤❤❤❤❤🌹🌹🌹🌹🌹

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 3 lety +1

      czcams.com/video/ahgvVynXErc/video.html A mai finomság 🧡🧡

    • @agnesguba5516
      @agnesguba5516 Před 3 lety

      @@szokykonyhaja Drága Zolika, ez lessz a hétvégi ebéd, ❤❤😍😍😍😋😋😋😋 a párom már dörzsöli a hasát, már csak a te ételeidet lehet az asztalra tenni, nem tud magyarul de nagy rajongód lett, Azon kaptam hogy nézi a fözéidet, 😄😄😄😍😍😍❤❤❤ és ki jelentette Hogy igy kell fözni ,Szóval így állunk zolika, igy mennek adolgok mostmár nállunk,
      De jól van ez igy, örülök hogy rád találtam itt a facebookon,,😍🌹🍀🍀🍀🍀❤

  • @martapeter7573
    @martapeter7573 Před 4 lety +1

    Szia zoli hogy vagy jol nem jol voltam regel nagyon szarul .acsunyabeszedert .nagyon agodommagam miat .hogy gyugyuljak meg .jo fozest kivanok .nagyonjol fozol irigyelek .nagyon en tehetwtlen vagyok sajnos gyorsan megyek akkor baj van .aszma roham . sajnos .szepnapot jo geszseget kivanok ..udv .marti .angliabol sziasztok .
    👏👊😴💝👐💘💙👍☕☕☕☕☕✌💓🙌💞👋💚💜💛💕💗💋.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  Před 4 lety

      Minden ujót kívánok neked és főleg az irányban hogy minél előbb gyógyulj meg ! Sok szeretettel Zoli👍👍👍👍👍👍

  • @pirikocsan8528
    @pirikocsan8528 Před 4 lety +1

    😂👍👏👍🙌🐛

  • @ildikokeszeg3072
    @ildikokeszeg3072 Před 4 lety +1

    Rigó Jancsi