Szirénázó mentőt jobbról előző BMW az M5-ös autópályán, 2021. júliusában

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 3. 02. 2022
  • Olvasónk, Sz.L.M. felvétele.
    Egy szirénázó mentőautót szorosan követő BMW személyautóra figyelt fel olvasónk még 2021. nyarán az M5-ös autópályán. Leírása alapján néhány nappal korábban hasonló szituációt látott az M0-áson, akkor egy sötét színű, szlovák rendszámú BMW tapadt rá egy szirénázó mentőre, amit végül jobbról megelőzött.
    Olvasónk megérzése nem csalt, az újabb eset is jobbról előzéssel végződött, amit utasa kamerával rögzített. A felvételt valamennyire stabilizáltuk. A szabálytalan előzés ezúttal az inárcsi pihenőhely közelében történt, emiatt felvetődhet a lehetőség, hogy az autó vezetője csak azért szegte meg súlyosan a szabályokat, mert esetleg WC-re igyekezett. A személyautó azonban nem hajtott ki a pihenőhelyre, hanem egy ideig még a belső sávban haladt, utolérve más járműveket és csak akkor tudott tovább sietni, amikor a sziréna és a fényhíd miatt kisoroltak az előtte haladók a külső sávba. Ennek köszönhetően a BMW vezetője is folytathatta sietős útját, talán még élvezte is, hogy szirénás segítséget kapott. Ezt már azért nem rögzítették, mert addigra az utas hányingert kapott attól, hogy próbálta az úton tartani a kamerát, de az erős nagyítás miatt minden irányba ugrált a kép a legkisebb zökkenőnél is.
    A kamerás autó vezetője azt írta, hogy tempomattal, 132 kilométer/órás sebességgel haladt a mentő közelében a külső sávban, azaz nem lehet azt mondani, hogy a mentőautó feltartotta volna a szabályosan közlekedőket.
    „Abban a mentőben akár súlyos sérült is lehetett, akinek nem mindegy, h szlalomozva szállítják, miközben jobbra-balra dől, vagy a lehető legkevesebb irányváltással, a lehető leggyorsabban kerül kórházba. Nem kívánom a sofőrnek, h egyszer fedezze fel a különbséget a két módszer között de szeretném, ha toleránsabb lenne. Az autója és a lóerők száma nem írja felül a KRESZ-t.” - írta olvasónk.
  • Auta a dopravní prostředky

Komentáře • 208

  • @andrasszabo4019
    @andrasszabo4019 Před 2 lety +72

    a GDPR-t nagyon furán értelmezik... a nem vétkes sofőrök rendszáma nincsen eltakarva, a vétkesé meg igen... teljesen abszurd.

    • @CampusMaci
      @CampusMaci Před 2 lety +5

      Mint ahogy azt már megtanultuk az ilyen patkányoknak vannak jogaik... vicc komolyan..

    • @kovacszoltan9196
      @kovacszoltan9196 Před 2 lety

      @@CampusMaci a spiclik a patkányok !

    • @Smith1000R
      @Smith1000R Před 2 lety +6

      A jármű rendszáma nem személyes adat. Nem kell kitakarni, hiszen abból semmi nem derül ki a vezető személyéről. Nem GDPR kategória.

    • @andrasszabo4019
      @andrasszabo4019 Před 2 lety +1

      @@Smith1000R ha igaz amit állítasz, akkor meg aztán tényleg semmi értelme kitakarni a szabálytalankodó rendszámát.
      Ha viszont nincsen igazad, akkor a videót publikáló súlyos szabálysértést követett el. Így is, úgy is, ennek a "gyakorlatnak" egyáltalán nincsen értelme.

    • @Smith1000R
      @Smith1000R Před 2 lety +1

      @@andrasszabo4019 Valóban felesleges volt a szabálytalan autó rendszámát is kitakarni és látszik is, hogy össze-vissza jelenik meg a homályos rész is. Nem arról van szó, hogy nekem igazam van-e vagy nincs. A GDPR személyes adatokról szól, azaz olyan adat ami alapján egy személy azonosítható vagy a személyazonossága megállapítható. Na most ehhez egy tárgynak ez esetben egy autónak a rendszáma/azonosítója alkalmatlan. Hiszen nem tudsz meg semmit a vezetőről. Hatóságok tudnak a rendszám alapján tulajdonost/üzembentartót azonosítani, de nekik ehhez meg van a hatáskörük, de még a vezető személyét ők sem tudják, így róla szintén semmi nem deríthető ki. Semmilyen szabálysértést nem követ el, aki levideóz egy rendszámot, nemhogy súlyos szabálysértést. Embereket -az arcukat, amiről felismerhető a személyazonosságuk- nem videózhatsz le és tehetsz közzé, ha ők nem egyeztek bele.

  • @Gameplay.King_real
    @Gameplay.King_real Před 2 lety +7

    Imádom a videóidat köszi hogy ezt elmondtat

  • @legyenjobbakozlekedes4354

    Wc-re igyekezett 🙂 ez mekkora szöveg,
    Köszönöm, a röhögés annyi boldogsághormont termelt bennem, hogy azzal hetekig elleszek, ez nagyon jó, ez ütött, kész vagyok 🙂
    Ha meg kéne saccolnom, hogy az országban egy nap alatt hány darab ilyen "súlyosan megszegett szabálysértés" történik, akkor 5 és 10 ezer közé raknám a számot, mivel itthon a kötelező belső sáv használt rögzült mindenkibe, ezért a jobbról előzés a közlekedés alappillérévé vált.

  • @benceigert2135
    @benceigert2135 Před 2 lety +4

    Ezért kell az ois a telefonokba meg az elektronikus stabi, de ahogy elnézem ez egy tele lencsével készlt és ott csak a felső közép és a felső kategória rendelkezik ois-al, de amúgy kis rezgések ezen a videón sem látszódnak szóval ois van benne. Amúgy a minőség teljesen rendben van.

  • @kennysmith3858
    @kennysmith3858 Před 2 lety +4

    Mennyi a követési távolság ilyen tempónál ? Szerintem elnézte és a 2Sec helyett 2 Métert tartotta pontosan.

  • @samfishR
    @samfishR Před 2 lety +5

    legalább nem büntetőfékezett előtte, az már jó jel :)

  • @dominikbator8585
    @dominikbator8585 Před 2 lety +5

    De volt rajta index!

  • @freddyqueger4853
    @freddyqueger4853 Před 2 lety +26

    Semmi nem tortent szinte.... nap mint nap talalkozni az utakon sokkal nagyobb veszelyekkel csak azok az autosok nem feltetlen 40 millios kocsikkal vannak

  • @marcellszakacs1515
    @marcellszakacs1515 Před 2 lety

    Szerencsétlen vállalkozó nem ér rá a flotta fehér bmw-jében egy szírénázó mentő mögött szüttyögni, teljesen érthető hogy neki fontosabb sietni

  • @zoltanszokev.zoltan9065
    @zoltanszokev.zoltan9065 Před 2 lety +12

    A hullaszállítóknak teljesen mindegy hogy BMW-ből vagy Suzukiból szedték ki a hullát a tűzoltók, teljesen ugyanolyan tepsibe teszik.

    • @balazs7834
      @balazs7834 Před 2 lety +2

      Igen, a feszitövágó ugyanúgy szétvágja a BMW-t, szerencsére

  • @viktor5681
    @viktor5681 Před 2 lety +7

    Biztos végigszirénázta az autópályát vagy csak bekapcsolva hagyta a kéket és bennragadt a belsőben?😂 Pestről riasztották Szegedre?

  • @adammolnar3174
    @adammolnar3174 Před 2 lety

    Most megmutatta hogy a kishaszonba való 1.8-as dízel nem ismer lehetetlent 😂😂😂

  • @zoltankocsis82
    @zoltankocsis82 Před 2 lety +8

    Nem előzött.., csak kikerülte!

    • @csabademeny9810
      @csabademeny9810 Před 2 lety +1

      De megelőzte, mert bement elé.

    • @pettendirobert6771
      @pettendirobert6771 Před 2 lety +2

      A kikerülés az az,amikor azonos forgalmi sávban ÁLLÓ járművet kerülsz ki az a kikerülés,az előzés pedig ,azonos forgalmi sávban HALADÓ jármű mellet elhaladva és a kiindulási sávba visszaérkezve megelőzöd az az előzés,és itt ez megvalósult JOBBRÓL!

    • @kovacszoltan9196
      @kovacszoltan9196 Před 2 lety

      @@pettendirobert6771 ez is kikerülés , nincs igazad

    • @bmi3982
      @bmi3982 Před 2 lety

      Na, a kettő ugyanaz🤣🤣🤣. Arra gondoltál, hogy nem kikerülte, hanem elhaladt mellette? Elhaladáskor nem kell sávot váltani a másik jármű melletti elhaladáshoz. Kikerüléskor pedig kell.

    • @zoltankocsis82
      @zoltankocsis82 Před 2 lety

      Akkor megvan! Kikerülve elhaladt mellette! 🤔

  • @lovasjanos9425
    @lovasjanos9425 Před 2 lety +1

    M5-ősön, M6- Bmw! Ö nyert 🙂

  • @dontlettheworldgounder7975

    Szögezzük le, hogy a BMWs egy gyökér volt ebben a szituációban. Azért- teljesen függetlenül az ítélkezéstől - kíváncsi lennék, hogy mennyivel ment az a mentő a belső sávban és hogy pl mi a teendő, ha pl 120-szal? Akkor követjük Budapesttől Szegedig? Ennyi?

    • @bmi3982
      @bmi3982 Před 2 lety +1

      Igen.

    • @somav2415
      @somav2415 Před 2 lety

      @@bmi3982 Semmi baja nem lett volna a mentonek ha lehuzodik. ;)

    • @ivanlajos9652
      @ivanlajos9652 Před 2 lety +1

      Ha végig néznéd 1.17-nél mondja a felvételt készítő, hogy 132 km/h-val ment tempomattal ő.

    • @pettendirobert6771
      @pettendirobert6771 Před 2 lety +2

      Így van követjük,mert tilos meg előzni

  • @ZsomborZsombibi
    @ZsomborZsombibi Před 2 lety +6

    Most már azt is tudom, hogy kell szabályosan videózni a balegyesben ;)

    • @pettendirobert6771
      @pettendirobert6771 Před 2 lety +2

      Jobb egyben,mert a narrátor elmondta,hogy az utas rögzítette!

    • @kovacszoltan9196
      @kovacszoltan9196 Před 2 lety

      A wamzerkodàs mekkora gàz màr , nincs jobb dolguk az embereknek ,csak ez a gyűlölködés?

  • @davidkonrad2061
    @davidkonrad2061 Před 2 lety +16

    hát ez borzalmas, főleg, hogy még hányingert is kapott ahogyan az autópályán 130 km/h-val a jobb egyesben maximális zoomal próbálja levideózni a faszkalapot ahelyett hogy saját magával törődne :(

  • @FDToth2x
    @FDToth2x Před 2 lety +2

    Nincs hang. Ha csak vilogot hazanal meg ehet elozni. Alataabn oalyan nem hasznalnak csak villoogt. De akkor is meg lehet elozni csak megfelleo korultekintessel. Palyan meg ha pl 100-zal megy a belsoben a mento akkor elhaladsz mellette 130-cal. Most hilyeseg lenne az h a besloben megy a mentos 90-nel es a kulosben szabalyosan halado nem mehet el mellette…

  • @kovacszoltan9196
    @kovacszoltan9196 Před 2 lety +5

    Ez a sok besúgó kamerás mit élvez ezen hogy gonoszkodik?

    • @zoltanberko4971
      @zoltanberko4971 Před 2 lety +3

      Ez a sok gyökér szabálytalankodó mit élvez azon, hogy néhány pillanatig királynak érezheti magát.

    • @kovacszoltan9196
      @kovacszoltan9196 Před 2 lety +1

      @@zoltanberko4971 tévedsz , ő csak haladni szeretne , ezzel senkinek nem árt , de a wamzerek Gonoszkodàsból aláássák a normális társadalmi kapcsolatokat , így 100x károsabbak mint egy ilyen semmiség a videón !
      Tehát a te érved nem állja meg az helyét !
      Szóval le a wamzerokkal , az EU amúgy is tiltja ,mert személyességi jogok is vannak , úgyhogy hamarosan betiltják !

    • @user-kp3tf7bc7t
      @user-kp3tf7bc7t Před 3 měsíci

      Nem kell veszélyesen közlekedni, akkor nem árt a kamera.

  • @zoltanmeszaros285
    @zoltanmeszaros285 Před 2 lety +14

    Maradjunk annyiban, hogy érthetetlen volt a mentő belső sávban haladása... Nem kell rángatni a kormányt úgy is lehet ám sávot váltani és akkor azt a beteg sem érzi meg... De ez a stabil alacsony tempó a belső sávban tök indokolatlan...

    • @zoltanmeszaros285
      @zoltanmeszaros285 Před 2 lety +6

      @@blackboxchannel3816 hát akkor kövessed Győrtől Miskolcig azt kivánom 😂

    • @senorlacatus
      @senorlacatus Před 2 lety +2

      Minden bizonnyal azért ugatod le a mentőst, mert még nem utaztál annak a szép sárga járműnek a puttonyában. Nem tudom, hogy mennyire vagy érzékeny a diszkomfortra, de mivel én már többször is kipróbálhattam (még autópályán is) ezt a fajta utazást, így nekem elhiheted, hogy abban a környezetkontroll nélküli környezetben még te is nyüszítenél a zacskóval a nagyképeden. És nem a fájdalomtól.

    • @zoltanmeszaros285
      @zoltanmeszaros285 Před 2 lety +2

      @@senorlacatus környezetkontroll nélküli környezet... Aztakurva. Ez biztos valami szakszó lehet... 😂

    • @kovacszoltan9196
      @kovacszoltan9196 Před 2 lety

      Egyetértek!

    • @adriennk.3265
      @adriennk.3265 Před 2 lety

      hűűű azért gondolkodási versenyen ne induljon, nem lenne esélyes

  • @MrHaszika
    @MrHaszika Před 2 lety +11

    - Megkülönböztetett jelzésű járművet megelőzni tilos. Mindegy hol, mikor, mennyivel halad.
    - Jobbról előzni tilos. Mindegy hol ,milyen jármű és mennyivel halad.
    - Fura kissé, hogy csak a szabálytalan jármű hatósági jelzése van kitakarva.
    - A mentőautók lassabban közlekednek, ha olyan sérültet szállítanak (pl.: gerincsérült) akinek az állapotára nézve veszélyes lenne a gyors, hirtelen mozgás.

    • @kovacszoltan9196
      @kovacszoltan9196 Před 2 lety

      Ez egy baromsàg

    • @Bendeguz1130
      @Bendeguz1130 Před 2 lety +1

      Okos meglatas de ha olyan beteget szallit hogy meg kell allnia az ut kozepen,villog a kek ,akkor ott allsz mogotte orakig mert ezt irja a kresz,ne mar

    • @zoltanpoka966
      @zoltanpoka966 Před 2 lety +5

      Ha csak villogó volt simán megelőzheti csak szólok.....mondjuk jobbról nem....

    • @Lackooo84
      @Lackooo84 Před 2 lety

      @@Bendeguz1130 Az már kikerülés, ne keverd a gizikét a gőzekével...

    • @Bendeguz1130
      @Bendeguz1130 Před 2 lety

      @@Lackooo84 Jogos 😊

  • @misipincsak3324
    @misipincsak3324 Před 2 lety +7

    Hú de nagy dolog.

  • @kocsisjanos850
    @kocsisjanos850 Před 2 lety +1

    ördekes milyen élesen mutat mindent - kivéve a rendszàmot. /Na-azért a többi rendszàm bejön jol!/

  • @csisticsakanyfeju1415
    @csisticsakanyfeju1415 Před 2 lety +5

    286lo 650nm, nem kimondottan erős autó, főleg akkora súly mellett

    • @commenthu
      @commenthu Před 2 lety

      Persze,persze. Kifejezetten gyenge egy BMW. Nekem szerencsére nem az van ,mert kritikán aluli emberek vezetik, azért ne találjuk már ki hogy majd 300 LE kevés. Gondolom a te autód sokkal erősebb és bírod is tankolni.

    • @csisticsakanyfeju1415
      @csisticsakanyfeju1415 Před 2 lety

      @@commenthu 265 ről 330lo csóró ne ugrálj nekem buta szuka

    • @nagyadam8813
      @nagyadam8813 Před rokem

      @@commenthu Abban a szár náci luxus fosba van max v6os motor ami kb 3000 motor, 200 newton méter nyomaték,és 270 a végsebessége,ez viszont nem azt jelenti h ő ide jön a lopott felvidékről és neki mindent szabad,értesíteni kellet volna a rendőséget h van 1 okoska aki igen csak veszélyeztet másokat,és az sincs kizárva h magyar volt aki vezette.

  • @gergelykuzmos1974
    @gergelykuzmos1974 Před 2 lety +4

    Ez meg mi ez? Tilos a mentő "előtt" menni, és vagy követni azt, netalán megelőzni? :D

    • @pettendirobert6771
      @pettendirobert6771 Před 2 lety +4

      Jobbról mindenképpen,egyébként meg megkülönböztetett járművet előzni tilos!

    • @Bendeguz1130
      @Bendeguz1130 Před 2 lety +2

      @@pettendirobert6771 Igen,de ha a megkulonboztettet jarmu 20 km oraval megy akkor egy autopalyan alakuljon ki 100 km es dugo?

    • @Bendeguz1130
      @Bendeguz1130 Před 2 lety +2

      Tilos mento elott menni vagy kovetni?ha gyorsabb vagyok es nem akadalyozom Az utjat semminem tiltja hogy tovabb haladjak az autopalyan

    • @Rombolo1972
      @Rombolo1972 Před 2 lety

      @@blackboxchannel3816 Na azért kellet el venni a jogsikat és örökre vagy nincs neki jogsija és... !!!

    • @pettendirobert6771
      @pettendirobert6771 Před 2 lety +5

      @@Bendeguz1130Nem, mert mint tudjuk 60km/h legnagyobb sebességre nem képes jármű nem hajthat fel a pályára,tehát az nem játszana.Van olyan eset amikor a koraszülött mentő újszülöttet,vagy normál mentő koponyasérültet szállít,extrém esetben lehet,hogy csak 20km/h-val tud haladni,mert egy hirtelen fékezés-gázadás,irányváltás akár végzetes koponyaűri nyomást tud eredményezni a piciben,vagy a sérültben,egy szónak is száz a vége akkor 20 km/ h-val cammogunk a mentő után (nem pályáról beszélek)és mindenki szurkol,hogy akit szállít,mielőbb felépüljön.(sajnos tapasztalatból beszélek,mert a lányom 2 éves korában autó balesetben sérült súlyosan,bekötve gyermekülésben szabályosan,többszörös koponyatörés,sub durális hematoma,agyzúzódás bal oldali bénulás stb,stb.).Nem szerettem volna kioktató lenni de ez a szabály és igenis vegyük a fáradtságot és segítsük a mentők munkáját az utakon is!!!!!

  • @istvanalbert9196
    @istvanalbert9196 Před rokem

    Indexelt! XD

  • @robertomagicman7163
    @robertomagicman7163 Před 2 lety

    Jobbról előzni tilos , ez tévedés! Városon belül többsávos úton lehet előzni jobbról , bocsi!

    • @commenthu
      @commenthu Před 2 lety

      Segghülye vagy a KRESZhez ,de nem baj.
      “A szabályozásból egyértelműen kitűnik tehát, hogy autópályán is balról kell végrehajtani az előzést, szabálytalan a külső sávot a lassabban haladó gépjármű megelőzése céljából igénybe venni. Attól tehát, hogy az egyik gépjármű sofőrje nem tesz eleget jobbratartási kötelezettségének nem következik az, hogy a másik gépjármű sofőrje jogszerűen előzhetné meg őt jobbról.”
      Nem vagy közlekedési jogász.

    • @robertomagicman7163
      @robertomagicman7163 Před 2 lety

      @@commenthu Nem tudsz olvasni sem ROMÁN!!!!!!!!!!!!!!! Mit keresel egy Magyar oldalon , te szőröstalpú , Akár mennyit írsz , annyi káromkodást és egyebet kapsz vissza .mert én soha sem fogom megunni::)))

  • @deral5822
    @deral5822 Před 2 lety +7

    Kit zavart meg a bmw-s az előzésével? Senkit! Ez akkor lett volna hír, ha nyomott volna egy büntetőféket.

    • @user-kp3tf7bc7t
      @user-kp3tf7bc7t Před 3 měsíci

      Nem tartotta be a KRESZT, a betartóknak ez zavaró.

  •  Před 2 lety

    És a bmw-sek csodálkoznak, honnan az a sok meme. Tiszt. kiv.

  • @paxtonandras4270
    @paxtonandras4270 Před 2 lety +6

    Hát jah... sokan azt hiszik, akinek ilyen nagy erős autója van akkor mindent megtehet...a minap egy budapesti hapsinak, vették el a jogsiját, mert láttam, de meg is érdemelte... ! Mentőt tiszteletben kell tartani, minden esetben ! Mert soha se, lehet tudni, hogy ő érte mikor jön, és akkor feltartják-e..!? D

  • @kovacszoltan9196
    @kovacszoltan9196 Před 2 lety +4

    Jól tette , miért is ne lehetne megelőzni?

    • @pettendirobert6771
      @pettendirobert6771 Před 2 lety

      Mert tilos,és ha ezt leszarjuk akkor meg jön az emberi tudat,hogy nem illik!!!

    • @kovacszoltan9196
      @kovacszoltan9196 Před 2 lety

      @@pettendirobert6771 nem illik ? Miért? Senkit nem zavart a BMW !

    • @kovacszoltan9196
      @kovacszoltan9196 Před 2 lety

      @@pettendirobert6771 tilos? buta szabàly ! rendbe kell tenni a KRESZT !
      Rendes demokráciában lehet jobbról IS előzni! , borzalmasan le van maradva Magyarország a jogi szabályozás téren , a fejekben meg elemészt a gonosz irigység minden értelmes gondolatot !

    • @user-kp3tf7bc7t
      @user-kp3tf7bc7t Před 3 měsíci

      A miért is ne nincs benne a KRESZben.

  • @active250
    @active250 Před 2 lety +5

    Nekem eléggé úgy tűnik hogy a mentő bekapcsolva felejtette a a fényhidat. Mivel sietni látszólag nem nagyon sietett..

    • @domonkosgerhat5059
      @domonkosgerhat5059 Před 2 lety +9

      Attól hogy nem látsz "sietni" egy mentőt, még nem azt jelenti, hogy indokolatlanul szirénázik. Egy pl. traumás sérültnél egy kisebb bukkanó is életveszélyes lehet, pláne nagyobb sebességnél.

    • @Rombolo1972
      @Rombolo1972 Před 2 lety +3

      @@domonkosgerhat5059 Így van!

    • @pettendirobert6771
      @pettendirobert6771 Před 2 lety +1

      @@domonkosgerhat5059 Pont ezeket írtam én is lentebb egy picit!

    • @kovacszoltan9196
      @kovacszoltan9196 Před 2 lety

      A mentő csak haladt , a BMW is , aztán kikerüli , és ? Csinálja mindenki a dolgát , aztán egy gyökér wamzer gonosz szándékkal feltölti ! Na ez a gáz !

    • @localpass
      @localpass Před 2 lety +1

      Azt Te nem tudhatod miért ment annyival. Szélső sáv szar pl de gyorsabban a beteg miatt nem mehet. Láttam már koraszülött mentőt 40el "döcögni" fénnyel hanggal. Nem mindegy hogyan fékezel, gyorsulsz, váltasz irányt. Esetleg egy nagyobb fékezéstől pl amikor a trafit meglátod abba pl egy újszülött bele is halhat. ;)

  • @tibornagy6522
    @tibornagy6522 Před rokem

    Az autója és a lóerők száma nem írja felül a kreszt... Hmm . de az IQ-ja az más téma ...

  • @kovacszoltan9196
    @kovacszoltan9196 Před 2 lety +3

    Siet , miért nem lehet megérteni a népnek hogy nem mindenki nyugdíjas?
    Vállalkozó , dolgozik , hogy nektek wamzerek legyen munkahelyetek , így aki siet el kell engedni !

    • @adriennk.3265
      @adriennk.3265 Před 2 lety

      vállalkozó ahhahha, inkább retardált, hát szegénynek biztosan hosszabb lett a .... nagy sietéstől , na nem az esz, mert az nincs neki.

    • @kovacszoltan9196
      @kovacszoltan9196 Před 2 lety

      @@adriennk.3265 Ez a gondolkodásmód aztán hova visz? Ha magának szar legyen szar másnak is? Változás kell , elsősorban a fejekben ha jobban akarnak élni!

    • @user-kp3tf7bc7t
      @user-kp3tf7bc7t Před 3 měsíci

      A miért nem lehet nincs benne a KRESZben.

  • @palcz4476
    @palcz4476 Před 2 lety

    Naháááát megint bmw...

  • @martinjuhasz2955
    @martinjuhasz2955 Před 2 lety

    a mentős nem előzött,tartson jobbra, 100km en keresztül kövesse ha addig megy a mentő vagy mi?

  • @AFRN19
    @AFRN19 Před 2 lety

    😅😅😅😅

  • @The_Magellan
    @The_Magellan Před 2 lety +1

    Miért nem a szélső sávban megy a mentő? Ha villogoval megy haladjon is. Ebben az esetben total a mentős a híbas, ezt hívják taplosagnak.

    • @MrBazsi888
      @MrBazsi888 Před 2 lety +1

      egyetértek. a mentősnek valami rögeszméje van, hogy szinte provokálni kelljen ebben az abszurd helyzetben a jobbról előzést... sok irigy ember, meg sározza bimmert. vicc, ez a magyar mentalitás.

    • @tugrikocsi8593
      @tugrikocsi8593 Před 2 lety

      Te vagy egy igazi taplo!

  • @trancemr4811
    @trancemr4811 Před 2 lety +3

    Attól hogy sietsz, még nem biztos, hogy előbb odaérsz. /a teknős és a nyúl esete/

  • @sunblindX
    @sunblindX Před 2 lety +5

    Függetlenűl attól, hogy mit gondolok arról az emberről, aki napjainkban, ebben a balkáni koszfészekben egy bmw divatdzsippel közlekedik. És függetlenül attól, hogy jobbról előzni nem elegáns, meg hát nyilván sebességkorlátozás is van.
    De amit csinált, az a világon semmilyen hatással nem volt a szabályosan közlekedő mentőre. Esetleg egy kis szélárnyékot adott. A manőver közbeni mozgás sem offenzív. Csak szabálytalan.
    A Mentő esetén pedig simán érthető, hogy a belsőben halad egy sérült/beteg emberrel, a külső sáv ebben az örök győztes országban gyakran sima földút.
    Tehát, bmw-t itt a balkánon a gyökerek vesznek. Bmw dzsippet meg a vezetéshez is teljesen hülye gyökerek.
    Ezen kívül meg nem sok látnivaló van itt.

  • @magyarallamtulajdonosa
    @magyarallamtulajdonosa Před 2 lety +4

    Mentő vinné el!!!

    • @Rombolo1972
      @Rombolo1972 Před 2 lety +1

      Dehogy a mentő hanem a halottakkocsi vinne el... !!! :D :D

    • @misipincsak3324
      @misipincsak3324 Před 2 lety +2

      Azért mert jobbról előzött?

    • @kovacszoltan9196
      @kovacszoltan9196 Před 2 lety

      Inkább az ilyen mocskolódó kat mint te!

  • @TorettoHuNGameplays
    @TorettoHuNGameplays Před 2 lety +10

    BMW, megint. :D "Nem márkafüggő". Apátok f*szát nem!

    • @emtraprime4667
      @emtraprime4667 Před 2 lety +2

      Legutóbb Pödzsó 407 sw büntetőfékezet és okozott tömeges karambolt... szóval mindenhol vannak idióták.

    • @TorettoHuNGameplays
      @TorettoHuNGameplays Před 2 lety +1

      @@emtraprime4667 Fő a változatosság! :D

    • @lewko19
      @lewko19 Před 2 lety +1

      @@TorettoHuNGameplays valaki megcáfolja a primitív semmitmondásodat és egyből fő a változatosság

    • @TorettoHuNGameplays
      @TorettoHuNGameplays Před 2 lety

      @@lewko19 Fáj az igazság a kis barom BMW-snek, úgy látom.

    • @lewko19
      @lewko19 Před 2 lety

      @@TorettoHuNGameplays?

  • @zsoltcsikos4152
    @zsoltcsikos4152 Před 2 lety

    Ez is csak egy BMWs!

  • @zsolt96478
    @zsolt96478 Před rokem

    A megkülönböztető fényjelzést hang is kíséri abban az esetben nem lehet megelőzni. Ha nem volt hangjelzés abban az esetben nincs előnye a villogó járműnek. Így ugyanaz vontatkozik mindenkire akkor is ha piros hó esik hogy a gyorsabban haladó járművet el kell engednie(ez akkor is szabály ha ő 910km/h akar menni!!! Persze nem kell felnyomni 190-re mert a bmw-s "ÚR" fényszóróval villog (kizárólag 130km/h-val de az első biztonságos alkalommal vissza kell sorolni ugyanis jobbratartás van.

  • @viktorg.9867
    @viktorg.9867 Před 2 lety +4

    Amúgy én átlag 200km/h val szoktam menni, mert azalatt nem érzi jól magát egy 3.0l v6 turbo motor!!!!

    • @alal6754
      @alal6754 Před 2 lety +4

      Az semmi!Én 240km/h val megyek átlagban,a kannázott gázolajjal megtankolt taximmal.

    • @viktorg.9867
      @viktorg.9867 Před 2 lety +1

      Nem. Az a lényeg hogy itt olyan barmok vannak akik nem tudnak vezetni, rozsdás az autójuk. És féltékenységből lehordják azokat akik megkeresték 1 vagy több sport autó árát is!

    • @viktorg.9867
      @viktorg.9867 Před 2 lety +1

      Meglehet nézni a csicskka magyart aki leszabályozta az autópályákat, és meglehet nézni a Németet meg az Amerikait ahol nincs sebesség korlát!!!!

    • @viktorg.9867
      @viktorg.9867 Před 2 lety +2

      Nem azért veszek meg vesznek az emberek sport autókat h a fasszopó magyar utakon tönkre tegyék, hanem azért mert szeretnének haladni. És a legtöbb esetben tudják is vezetni!!!
      Mindenki másnak ott van a jobb szélső sáv!!!!

    • @viktorg.9867
      @viktorg.9867 Před 2 lety

      Van olyan autóm amit nem ajánlott 5 ezres fordulat alatt használni mert ninss megfelelő olajnyomás ( RX 8 Wankel) . És pár hülye miatt nem fogok évente motort cserélni ez miatt!!!!

  • @commenthu
    @commenthu Před 2 lety +3

    Óriási hír volt. Hogy nem ment utána 132 km/h-val 15 km-en keresztül.

  • @QuaviosWilliamsOfficial
    @QuaviosWilliamsOfficial Před 2 lety +1

    Hát BMW-s.....

  • @viktorg.9867
    @viktorg.9867 Před 2 lety +2

    Egy jogszabály sem tiltja h megelőzzünk egy megkülönböztető jelzésű autót..
    Ha meg a mentős lassú, miért ne előzhetném meg???

    • @nsada5949
      @nsada5949 Před 2 lety +21

      "42. § (3) Megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművet előzni tilos. Az ilyen gépjármű mögött a követési távolságot úgy kell megválasztani, hogy az ne járjon a közlekedés többi résztvevőjének zavarásával."

    • @akosbondor5890
      @akosbondor5890 Před 2 lety +17

      Bakker Te se vezessél autót csak kecskét ha így vágod a kresszt

    • @viktorg.9867
      @viktorg.9867 Před 2 lety +3

      Annyira vágom a kreszt hogy van egy személyszállítassal foglalkozó cégem. Én szolgáltatom a delegációkhoz a járműveket. És mellette autó versenyzek!

    • @viktorg.9867
      @viktorg.9867 Před 2 lety

      @@nsada5949 a jogaszbályban az áll hogy elsőbbséget kell bizosítani neki!

    • @gabrielderdak6632
      @gabrielderdak6632 Před 2 lety +4

      @@viktorg.9867 Te még az sem tudod, mi az az előzés... Sosem próbáltad a tragacsoddal. Megértem.