Amikor Szijjártó Pétert próbálják hülyének nézni a 444-es "oknyomozó riporterek"

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 15. 05. 2024
  • #orbánviktor #szijjártópéter #fidesz #444 #hacker
    Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye.
    Jogi következményekkel járhat a Külügyminisztériumtól kiszivárogtatott jelentés.
    Nemzetbiztonsági kockázat miatt érkezett feljelentés az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz, miután a 444-hez kiszivárogtatták a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójának, Szabó Hedvig altábornagynak a levelét - értesült a Magyar Nemzet. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István bejelentésében úgy fogalmaz, érdemes megfontolni vizsgálat lefolytatását, hogy kiderüljön, milyen módon került a sajtóhoz az altábornagy levele.
    A jelentés tartalmának nyilvánosságra hozása magyar nemzeti érdekeket, valamint nemzetbiztonsági érdekeket sérthet.
    Emlékeztetett, a 444 birtokában van egy másik olyan dokumentum, mely szintén sértheti Magyarország biztonságát, mégpedig egy olyan terv, melyben a Külügyminisztérium biztonsági rendszerének biztonságosabbá tételéről írnak.
    Felmerülhet annak a lehetősége, hogy az üggyel kapcsolatban ismeretlen személy tiltott tevékenységet folytatott, jogosulatlanul férhetett hozzá adatokhoz, illetve minősített adatokkal élhetett vissza.
    Video forrása Szijjártó Péter Facebook: / szijjarto.peter.official
    Orbán Viktor hivatalos CZcams-csatornája: www.youtube.com/ @1orbanviktor
    Orbán Viktor hivatalos Facebook oldala: / orbanviktor
    Orbán Viktor hivatalos Instagram oldala: / orbanviktor
    Orbán Viktor nem hivatalos CZcams-csatornája: / o1g - orbán 1 géniusz
    Magyarország Kormánya: kormany.hu/
    Magyarország Kormánya CZcams: / kormany.hu
    Magyarország Kormánya Facebook: kormanyzat
    Magyarország Kormánya Instagram: instagram/magyarorszag_kormanya

Komentáře • 2,3K

  • @martonkasza8840
    @martonkasza8840 Před 15 dny +354

    De megint nem az a baj, hogy az oroszok ilyeneket csinálnak, hanem hogy ezt nyilvánosságra hozta a sajtó… :D

    • @vfefee
      @vfefee Před 15 dny

      Mennyivel jobb volt, mikor gyurcsany hivta be az orosz titkosszolgalatot, ugye, ballibsi?

    • @miklosjuhasz6413
      @miklosjuhasz6413 Před 15 dny +37

      Mindenki mindenkit meg akar hekkelni. Obamáék is megtették az úgynevezett baráti Merkellel. Úgy csodálkoztok itt mint aki nem ezen a bolygón él. Mindenki megfigyel mindenkit.😉

    • @MrWhoareyou90
      @MrWhoareyou90 Před 15 dny +49

      @@miklosjuhasz6413és miért tagadták le ezt kormánypárti politikusok 2022-ben? 😂

    • @ymckrgb
      @ymckrgb Před 15 dny +12

      Orosz típusú propaganda 🥰

    • @vfefee
      @vfefee Před 15 dny

      @@MrWhoareyou90 Az ilyet sehol sem szeretik bevallani. Csak, ha kiderul es mar muszaly.
      Amugy szerinted csak azok tortentek meg, amik ki is derultek? Nem. Annal joval tobb, csak az sikerult eltitkolni. Ez igy van az egesz vilagon.

  • @vintomii
    @vintomii Před 15 dny +195

    Az öszödi beszéddel sem az a kérdés, hogy ki hozta ki. Az viszont para, hogy nemrég még fakenews volt az állítás, most meg hirtelen már tettek is ellene....

    • @benishark
      @benishark Před 14 dny

      Így van, hazudnak mint a vízfolyás

    • @kinnanton
      @kinnanton Před 8 dny

      Egyrészt erős túlzás össze mosni a kettőt, mert az öszödi esetében arról volt szó hogy a kormány mit csinált, illetve nem csinált, míg itt nem a kormány tettéről van szó, hanem az oroszokéról. Emellett a öszödi esetében nem érintett a titkosszolgálat, itt pedig igen. Másrészt pedig az hogy tagadták nem zárja ki azt hogy tettek ellene. A kettő párhuzamosan működik. Egyébként pedig ne legyünk naivak, az egész világon mindenki ezt csinálja aki tudja, képes rá. Emlékezzünk csak Merkel amerikai lehallgatására.

  • @TK-eo3fs
    @TK-eo3fs Před 15 dny +132

    Hogy képzeli ön hogy itt nyilvánosan lebuktat engem?

    • @KristofKovacs-ul1gx
      @KristofKovacs-ul1gx Před 15 dny +7

      Testbeszéde (is) a minszter úrnak azért beszédes 😂

    • @benishark
      @benishark Před 15 dny +1

      :DD

    • @cziganyjozsef1454
      @cziganyjozsef1454 Před 8 dny +1

      Kíváncsi vagyok, ha ezt Szilvásy Györggyel, Göncz Kingával ezt eljátszották volna, akkor mi lenne.

    • @Adam-io3js
      @Adam-io3js Před 8 dny +2

      Kakadu mehet a családi kölcsönből épített villájába vagy lölő jachtjára

    • @macskea
      @macskea Před 3 dny

      ​@cziganyjozsef1454 lemondottak volna a faxba, vagy ha nem, akkor százezer ember égette volna a kukákat a külügy előtt, amíg el nem takarodnak. Akkor még nem voltunk jobbágy ország. Azóta erény lett a seggnyalás, és nosztalgia a kadár-kor.

  • @gergelykonczey1217
    @gergelykonczey1217 Před 3 dny +3

    "Amikor Pjotr Színjátszó elvtárs megpróbálja hülyének nézni a magyar embereket"
    Ugye ezt a címet akartátok adni, csak a "politikai haszonszerzés" fontosabb lett...

  • @gyorgynagy4151
    @gyorgynagy4151 Před 15 dny +25

    Borzasztó!!!!!

  • @kata-lizator5083
    @kata-lizator5083 Před 15 dny +110

    Most elszámolok háromig. Kimegyek és elszívok egy cigit, mert nem akarom szétverni a monitort.

    • @verdensrike9381
      @verdensrike9381 Před 15 dny +49

      Más is ideges Kakadu miatt. Vajon milyen átjáró ház lehet a magyar szerverek?

    • @Megafrontin-my8cw
      @Megafrontin-my8cw Před 15 dny +6

      menj csak. Ezért kapod a pénzt. Már nyilvántartás van rólatok.

    • @TSEliot1978
      @TSEliot1978 Před 15 dny +34

      En is ideges lettem, hogy az oroszok ki-be járkálnak a magyar külügy rendszerébe ezzel veszélybe sodorva a szuverenitásunkat

    • @Mindenhova
      @Mindenhova Před 15 dny +12

      😂🤣 Ezt ki mondja? A sorosbirodalom?😂😂😂

    • @libafos1
      @libafos1 Před 15 dny

      ​@@Mindenhovabeismerte a külügy. Csak kakadu nem tudja épp mit mondhat. Sokszor beszopódott már

  • @laszloszecsodi7630
    @laszloszecsodi7630 Před 15 dny +90

    Ezért fejek fognak hullani.

    • @juliatavi2355
      @juliatavi2355 Před 15 dny +4

      Hullana ha igaz lenne - de ez itt NEM a német es a brüsszeli analfabéta érző lelkű tudás mentes soros csicskák 😄

    • @gregor_man
      @gregor_man Před 14 dny +15

      Kell is. Ilyen dolog nem történhetne meg. Gyakorlatilag kormányellenes kém van a rendszerben. Sajnos a játszma nemzetközi, de tudjuk, hogy vannak kormányellenesek, akik a hazaellenességet is simán bevállalják öt perc hírnévért.

    • @apeterfia
      @apeterfia Před 14 dny +2

      Nagyon remélem!

    • @AZTANEKI
      @AZTANEKI Před 13 dny

      @@gregor_man kormányellenes....

    • @TeBeA849
      @TeBeA849 Před 13 dny +3

      Vagy res nyilt a pajzson es egyes tsz-ok atjutottak lebukas nelkul az informatikai vedelmen

  • @magyariszabolcs9445
    @magyariszabolcs9445 Před 15 dny +54

    ... mintha Szíjjártó már említett volna olyasmit, hogy ha valakinek büncselekményről van tudomása, akkor annak elhallgatása cinkosságnak minősül.
    Légyszi nyugtassatok meg arról, hogy erről az esetről már tud a rendőrség...

    • @user-ck2st5lh8p
      @user-ck2st5lh8p Před 13 dny +9

      Ha hazaárulásról van szó kit kell értesíteni?

    • @classiccarmex
      @classiccarmex Před 12 dny +5

      Szuverenításvédelmi ÁVH vajon kivizsgálja?

    • @nasinszkydezso4511
      @nasinszkydezso4511 Před 10 dny

      ​@user-ck2st5lh8p kakaduék lejátszák egymás között
      Há nagyacalád
      Barátok közt

    • @cziganyjozsef1454
      @cziganyjozsef1454 Před 8 dny

      És a 444 erről hogy szerzett tudomást? Amúgy meg ők is tudták, de van, ami nem tartozik a nyilvánosságra.

    • @nasinszkydezso4511
      @nasinszkydezso4511 Před 8 dny

      Meg ő maga a kakadu is...

  • @jazzbeez1
    @jazzbeez1 Před 13 dny +19

    Földi László egyszer azt mondta, hogy az Ő vezetése alatt a titkosszolgálat irodájából valaki egy üres lapot is kivinne, ott lőné fejbe az illetőt .... és igaza lenne

    • @gabornagy1496
      @gabornagy1496 Před 13 dny

      Földi László egy sík idióta haver!

    • @andrasnemeth6851
      @andrasnemeth6851 Před 13 dny +2

      Nézz utána, hogy ki az a Földi ...

    • @jazzbeez1
      @jazzbeez1 Před 13 dny

      @@andrasnemeth6851 Ok, ismerem a sztorit ... de most nem az a lényeg ..

    • @ZoltanBoruzs
      @ZoltanBoruzs Před 13 dny

      ​@@gabornagy1496Hát olvasom a kommentjeidet. Semmi érv, vagy konkrét tudás mögötted. Nem te vagy a leg élesebb kés a fiókban 😂

    • @gabornagy1496
      @gabornagy1496 Před 13 dny

      @@ZoltanBoruzs
      Zoli!
      Szerinted Szijjártó hazudott az orosz támadásról, majd árulóként átvette a barátság plecsnit Lavrovtól
      VAGY
      a 444-es levél egy kamu?
      Lássuk pici fideszes, te milyen éles kés vagy?

  • @Pal.1825
    @Pal.1825 Před 12 dny +55

    Pár hónap múlva a Peti minisztert Lavrov kitüntette. 😂

    • @Luszka1
      @Luszka1 Před 9 dny

      Megérdemelte!🤣❤️

    • @wiwlarue4097
      @wiwlarue4097 Před 7 dny

      A magyar diszzsírsertést is metecuclin nevelték : Petike is hitelesen képviseli a törzsét mogyorországon. A jó hír hogy legalább peti a gyenge látása miatt nem érzékeli hogy mi nézzük és látjuk. A rossz meg az hogy ez őt nem befolyásolja abban amit tesz és nem is érdekli.

    • @user-db7mw5sz4o
      @user-db7mw5sz4o Před 6 dny +1

      Mi nem kémkedünk utánuk ,azt hiszed?
      Most akkor Lavrov egy kémet tüntetett ki...

    • @Pal.1825
      @Pal.1825 Před 6 dny

      @@user-db7mw5sz4o Egy hazaárulót tüntetett ki a szolgálataiért.

    • @edvardn98
      @edvardn98 Před 6 dny

      @@user-db7mw5sz4o azért ezt nem teljesen irónia nélkül kérdezted, ugye?🤣 megnézném ahogy a magyar nbh a kreml belső anyagait olvassa😮‍💨🤦🏼‍♀️

  • @UjjPiroska
    @UjjPiroska Před 15 dny +46

    ilyen az , amikor nem ismered fel az értelmi képességek szintjét 😅

    • @user-db7mw5sz4o
      @user-db7mw5sz4o Před 6 dny

      Szijjártó leverte,mint vak a poharat.
      Épp úgy,mint Orbán Svábit az interjúban.

  • @magyarallamtulajdonosa
    @magyarallamtulajdonosa Před 14 dny +38

    Ez veszélyes ez felháborító!!!

  • @zsoltkern203
    @zsoltkern203 Před 13 dny +82

    Ez súlyosabb ügy mint a kegyelmi botrány volt, ha ott fejek hullottak akkor, itt is muszáj. Nincs más lehetőség...

    • @user-rk7ze3xe5n
      @user-rk7ze3xe5n Před 12 dny +3

      Nem súlyosabb,de takarodjon....egy rosszabb a helyzet....remelem nem sokáig!!!!

    • @F8vqvjvxthc77t
      @F8vqvjvxthc77t Před 11 dny

      Mit? Egy ùjsàgìrò bevàdolta Pétert .Sima CIA hadművelet.

    • @nasinszkydezso4511
      @nasinszkydezso4511 Před 10 dny +2

      Ezek leszarják
      Azt is...
      Ezt is...

    • @kemenyprof
      @kemenyprof Před 10 dny

      Szinte összehasonlíthatatlanul súlyosabb ügy. Pont ezért kétséges, hogy átüti az ingerküszöböt. Nincs olyan egyértelmű, a legegyszerűbb ember számára is átérezhető és kimagyarázhatatlan következménye, mint pl. az egyik bicskei áldozat öngyilkossága. Itt jön be az értelmiség felelőssége, hogy bár ők értik ennek a súlyosságát, mégse szólalnak fel, hanem engednek a megfélemlítésnek és kussolnak. '48-as és '56-os hőseink biztos szégyellik őket.

    • @cziganyjozsef1454
      @cziganyjozsef1454 Před 8 dny

      Mi a súlyosabb? Egy (ránk hatással nem lévő) kibertámadás eltitkolása (ami amúgy Merkellel is megtörtént) vagy az ezügyben történő levelezés (ami nem egy egyszerű gmail-es levelezés) megfigyelése? Mert hogy a 444-nek nincs olyan komoly rendszere, hogy ezt megfigyelje, az biztos. Szóval nagy valószínűséggel az amerikai meg a levelezést törte fel.

  • @sukarfull
    @sukarfull Před 15 dny +14

    A kérdés, hogy melyik nemzet biztonságáról beszélünk itt...

  • @benedekkis5258
    @benedekkis5258 Před 14 dny +11

    Miért az is megvan önnek? 🤣🤣🤣

  • @ATTILA84
    @ATTILA84 Před 15 dny +115

    Ezek nem változtak sokat a lenin fiuk óta.Van az a pénz amiért bármire hajlandóak...

    • @user-ez7fb9bl1w
      @user-ez7fb9bl1w Před 15 dny

      Én csak a nemzetközi penzparazita terrorszervezeteinek nevezem őket.

    • @Gabriella21000
      @Gabriella21000 Před 15 dny +26

      Màrmint a kiszes ov ès bűntàrsai?

    • @Mindenhova
      @Mindenhova Před 15 dny +11

      A 444? Valóban nem.

    • @shark473
      @shark473 Před 15 dny +13

      Szijjártó?

    • @Harun923
      @Harun923 Před 14 dny +2

      @@shark473 nagyon vicces vagy. Ja, bocs. Nem.

  • @sergioleone8592
    @sergioleone8592 Před 15 dny +13

    A Boris Pistorius, védelmi miniszter még mindig miniszter habár, egy nagyszabású kiszivárogtatás során kiderült, hogy magas szintű megbeszélést folytattak az oroszországi Krím híd megtámadásáról.

    • @gabox01
      @gabox01 Před 14 dny +1

      mindezt messengeren, vagy valami titkosítás nélküli bizbaszon

    • @gregor_man
      @gregor_man Před 14 dny +1

      @@gabox01 És az egyik magasan beosztott résztvevő egy távol-keleti szállodaszobában csevegett a társasággal. Csoda, hogy még a szobapincérek is hallották a szupertitkos tárgyalást?

    • @gregor_man
      @gregor_man Před 14 dny +1

      Az a különösen fájdalmas, sőt, igazából ijesztő, hogy a német sajtóban ezt az egészet szőnyeg alá söpörték. Pedig elképesztő botrány, Nixon ennél kevesebbért mondott le.

  • @LukacsLaszlo-hs2ps
    @LukacsLaszlo-hs2ps Před 15 dny +90

    EZ BOTRÁNY!!!!

    • @Megafrontin-my8cw
      @Megafrontin-my8cw Před 15 dny +32

      az ám! mivel kamuzott a miniszter úr 2 éve ebben az ügyben.

    • @laszlokovacs3956
      @laszlokovacs3956 Před 14 dny

      Stolz vizsgálata?

    • @Zotya08
      @Zotya08 Před 14 dny +9

      Még a figyelmeztetés ellenére is folytatja a bűncselekményt, mikor fogják bilincsbe vinni az csak idő kérdése. 🤣 Ekkora belekot.

    • @LukacsLaszlo-hs2ps
      @LukacsLaszlo-hs2ps Před 13 dny

      @@Megafrontin-my8cw Az elmúlt napokban utána néztem annak mi történt, mi volt két éve is, és Szijjártó semmiben sem hazudott. Inkább neki hiszek, mint egy olyan hazug kommentelőnek mint te...

    • @user-ck2st5lh8p
      @user-ck2st5lh8p Před 13 dny

      ​@@Zotya08A hazaárulás bizony bűncselekmény! Remélem tudja a petike!

  • @rostrt
    @rostrt Před 15 dny +37

    Persze azokon a vacsikon semmi nem történt :)

    • @andrearudovics4471
      @andrearudovics4471 Před 14 dny +4

      meg amikor az Országos Bírói Tanács vezetőivel beszélgetett

    • @mateszabo1920
      @mateszabo1920 Před 10 dny

      tehát ha jól értem influenszerekkel vacsorázni nagyobb vagy egyenlő mint amikor az FSZB és a GRU hacker támadást hajt végre a külügyminisztériumunk szerverei ellen és onnan adatokat lopnak el...

  • @sergioleone8592
    @sergioleone8592 Před 15 dny +53

    "Lehallgathatták Merkel mobiltelefonját az amerikai titkosszolgálatok" 2013 - eredmény> Olaf Scholz most kancellár.

    • @markusbird
      @markusbird Před 14 dny +7

      Ez mi akar lenni? Ha igaz is, Merkel még 8 évet (kb 2 ciklust)maradt kormányon. De amúgy is, Merkelről az volt bárkinek a benyomása, hogy nem elég atlantista?

    • @sergioleone8592
      @sergioleone8592 Před 14 dny +1

      @@markusbird Nem. Itt arról volt szó, hogy a nemzetbiztonsági hézagért nem a kormány és a vele együtt vezető pártok tagjai mondtak le. Ugyanez jellemzo a Boris Pistorius esetérol amikor az oroszok közzé tették a német hadimegbeszéléseket. Nem Pistorius mondott le vagy volt hibáztatva, hanem azok akik ezeket a biztonsági intézkedéseket végre kellett volna hajtsák.

    • @Super_goat123
      @Super_goat123 Před 12 dny +3

      És akkor rendben van amit az oroszok csináltak?

    • @anitasimon5515
      @anitasimon5515 Před 12 dny

      Most akkor had hallgassanak le minket! Máshol is lehallgattak......ez most az óvoda?

    • @sergioleone8592
      @sergioleone8592 Před 12 dny +4

      @@anitasimon5515 Nem. az az óvóda amikor egy újságíró nem a titkosszolgálatot vonja felelossegre, mert neki poliyikai küldetése van, lényegében nem a téma érdekli, hanem, hogy mennyire árthat annak a p[olitikusnak akit kiszemelt. ez az óvoda

  • @zsolttimotity836
    @zsolttimotity836 Před 12 dny +17

    Azért ez nem kicsit aggasztó, hogy egy ilyen csoport itthon szabadon garázdálkodhat. Kint, bármely országban, már évekre eltünne, a gyanu miatt.

    • @agica4647
      @agica4647 Před 10 dny

      Hazankrol van szo, te szerencsetlen..........mi az , hogy ` kint` ? Hol?
      Fogalmad sincs [Europarol beszelek] milyen komoly kovetkezmenyekkel jarnak/jarhatnak hasonlo ugyek.
      Vitya persze egymagaban majd eldonti mi a fontos, mi nem.......szamara.
      A bicskei gyerekek tragediajaval kapcsolatban vajon kit ved? Kegyelem? Kinek? Miert?
      Az allamfo es az igazsagugyi miniszter elzavarasaval semmi nincs megoldva.
      Te beszelsz garazdalkodasrol?

  • @Miracska-oi1vs
    @Miracska-oi1vs Před 15 dny +10

    😮😮😮😮😮😮😮
    ÚRISTEN!

  • @janulastefanidu4111
    @janulastefanidu4111 Před 15 dny +13

    Mi van? Mit nem szabad tudnunk?

    • @juliatavi2355
      @juliatavi2355 Před 15 dny +8

      A nemzetbiztonsági titkokat . Na így már világos ?

    • @Megafrontin-my8cw
      @Megafrontin-my8cw Před 15 dny +11

      azt, hogy kamuztak 2 éve. És most buktak le

    • @Bizzy840710
      @Bizzy840710 Před 6 dny

      Semmit sem tudhatunk! Meg vagy te huzatva?! Nehogy már az én pénzemen élősködő, adómból fizetést is kapó politikusoknak el kelljen már számolnia felém. Elfelejtették, hogy a népért vannak. Még azt mondja a diktátor: "nincs elég fehér keresztény Európában" . Ő a leghitelesebb keresztény.. a 10 parancsolat összes pontját megszegi. Szerintem legyen ő a Pápa is... Gondolom minden szavazója jobban él, mint 4 éve... :D :(

  • @richardpet.9725
    @richardpet.9725 Před 12 dny +5

    Jól megvágtátok, csak éppen a fele hiányzik

  • @bencefarkas9177
    @bencefarkas9177 Před 14 dny +7

    Szuverének vagyunk!
    Mondjuk az oroszoktól és a kínaiaktól kevésbé…

    • @cziganyjozsef1454
      @cziganyjozsef1454 Před 8 dny

      Egyik adja az olajat, másik a digitális terméketet. Nézz körül a lakásban, hány cucc van Kínából. (Elég az is, amin ezt a kommentet látod.)

    • @bencefarkas9177
      @bencefarkas9177 Před 8 dny

      @@cziganyjozsef1454 Értem, akkor a kedvükért mindent lehet.
      Okos.

    • @macskea
      @macskea Před 3 dny

      ​@@cziganyjozsef1454micsoda olcsó jobbágy hozzáállás. 🤮

    • @gregoryus
      @gregoryus Před 3 dny

      @@cziganyjozsef1454 Tehát akkor a hazát is el lehet árulni pár nyamvadt aliexpresszes karperecért, ugye? Meg akkor építtessünk még az oroszokkal atomerőművet, hogy még "függetlenebbek" legyünk tőlük, meg adjuk oda nekik a Fradit. A legjobb lesz, ha kiházasítod a lányodat is valami vodka szagú pravoszláv jótevőnek, nem!?

  • @cziganyjozsef1454
    @cziganyjozsef1454 Před 8 dny +8

    -Lebukott egy emberünk Budapesten.
    -Kár érte, kiváló ügynök volt.

  • @molnarattila2662
    @molnarattila2662 Před 15 dny +38

    Nahát nahát ,hazudott a fidesz de meglepödtem!!😂😂😂
    De megnyugtat a tudat,hogy rákai filippinó kézzel mosa a Mercedes-Maybach-ot !!😂😂

    • @cziganyjozsef1454
      @cziganyjozsef1454 Před 8 dny

      De gondolom Surányi, Bige, Bajnai szakadt Škoda 100-zal járnak, amit még lemosni sincs pénzük. (Nem a kedvencem Rákay, de ne tegyünk úgy, mintha csak az egyik oldalon lennének pénzemberek.)

  • @kovacsmiklos5628
    @kovacsmiklos5628 Před 15 dny +32

    Milyen eljárást takar a forrásellenőrzés? Annyiszor emleggette...

    • @gyorgy58
      @gyorgy58 Před 15 dny +18

      Pressman?

    • @erzsebetszendrey
      @erzsebetszendrey Před 14 dny +9

      Azt jelenti, hogy tuti biztos helyről kapta,

    • @21szazalek
      @21szazalek Před 13 dny

      Azt jelenti...kikémkedte egy tengerentúli szolgálat, aztán átadta pár lépcsőn keresztül egy helyi fizetett és eltartott balos médiának, hogy próbáljanak balhét csinálni belőle! Ezt jelenti! Egymás után vinném kihallgatásokra az ilyen ország ellen áskálódó újságírókat!!! Ők komolyan ártani próbálnak a hazájuknak hogy legyen miből megvenni a kenyeret! Az igazi alja népe gyülekezete a 444!

    • @mrgm108
      @mrgm108 Před 12 dny

      ​@@erzsebetszendrey
      Igen, k.csog Amerikaiaktól.

    • @laszlovarga1046
      @laszlovarga1046 Před 11 dny +1

      Nem ellenőrzött semmit. Kaphatta olyantól is akiről azt hiszi, hogy megbízható miközben konspirálnak vele.

  • @jozsefkiss5036
    @jozsefkiss5036 Před 15 dny +43

    Meg fogják látogatni ezt a riportert a titkosszolgálatok.

    • @gabortoth7050
      @gabortoth7050 Před 15 dny +1

      Forrásvédelem. A sajtó kap egy doksit, az ügyvédjük megnézi és ha nem para, akkor használják, ez a világon mindenhol így működik....Sajnálom, ha egy fidesznyikesnek ez magas

    • @lacibalazs7371
      @lacibalazs7371 Před 15 dny +2

      Mejik titkosszolgalatok? 😄

    • @matekiraly46
      @matekiraly46 Před 15 dny +2

      ​@@gabortoth7050+dokumentum minősítés.

    • @zoltanfarkas688
      @zoltanfarkas688 Před 15 dny

      @@matekiraly46 Látom sok helyen elmagyarázta nekik, de hiába. Nem fogják megérteni. Az Amerikaiak, és Soros György a hibás. Meg Gyurcsány is segített az infó kiszivárgásában.

    • @clara11hr
      @clara11hr Před 14 dny

      Már meglátogatták. Azok akik minden áron "jót" akarnak Magyarországnak. Annak a 444-es baleknak a sitten a helye.

  • @thisnopasteur2168
    @thisnopasteur2168 Před 8 dny +3

    A jövőben a biztonságos kommunikáció érdekében javaslom a lojális postagalambok alkalmazását.🐦

    • @cziganyjozsef1454
      @cziganyjozsef1454 Před 8 dny

      Az ukránok le is lőttek egy versenygalambot emiatt.😂

    • @thisnopasteur2168
      @thisnopasteur2168 Před 8 dny

      @@cziganyjozsef1454 De még mindíg jobb a galambok alkalmazása, mert a papagájok egy kis kölesért mindent elmondanának!🦜

  • @kemenyprof
    @kemenyprof Před 11 dny +18

    Köszönöm szépen miniszter úrnak, hogy lehetővé tette az oroszoknak, hogy hozzáférjenek országunk és szövetségeseinek titkos irataihoz és ezzel is védi a hazát és polgárait. Ha az ukránok is ilyen bölcsen járnának el, és mindent megosztanának az ruszkikkal már rég vége lenne a háborúnak. Ebből is látszik, hogy miniszter úr a béke őre. Tudom, hogy köszönetem nem ér fel az infókért cserébe kapott legmagasabb orosz kitüntetéssel, de azért fogadja MÉLY tiszteletemet. A kérdésekkel provokáló újságírókkal pedig ne törődjön, bátran szaladjon el előlük, mint párttársai.

  • @IstvanGyorgyNagy
    @IstvanGyorgyNagy Před 15 dny +53

    Az a baj,hogy nem làttok túl,a gyűlöleten,és fel sem fogjàtok mi történt!Ha megértitek màsként làtjàtok majd a történteket!

    • @AGNES.HALLAI
      @AGNES.HALLAI Před 15 dny

      Ifaplató,
      lámpavasra lógatás,
      földönfutóvá tétel,
      a vidékiek agymosottak,
      parasztok,
      bunkók
      penészen nevelkedett gombák,
      bírkák, stb.
      Vajon melyik oldal kezdte el a magyar társadalmat polarizálni?
      Vajon globális szinten miért nem nyílvánítják az Antifákat terrorszervezetnek?
      Vajon llsria Salis olasz antifa terrorista miért indulhal az eu parlamenti választáson, és 16 millió forint óvadék ellenében szabadlábra helyezhető?

    • @kispe86
      @kispe86 Před 14 dny +2

      Ez tűpontos 👌

    • @csabapalasti-annabring8557
      @csabapalasti-annabring8557 Před 13 dny +12

      A CIA ügynöke odaállt a magyar külügyminiszter elé ez történt🤷

    • @redylazaro
      @redylazaro Před 13 dny

      Nemzetbiztonsági kérdéseket nem vitat meg nyilvánosan csak átjátsza a Nato ellenségenek, így Magyarország ellenségének is. Hazaárulás !!

    • @andrasnemeth6851
      @andrasnemeth6851 Před 13 dny

      @@csabapalasti-annabring8557 Ha az orosz támadás és annak letagadása után Szíjjártó megkapta a szovjet-magyar barátság érdemérmet az feltűnhetett a CIA-nak is..?Nem az ügyvéd robbantotta ki a K.E.gyelmi ügyet, csak tájékoztatta a sajtót,az pedig a közvéleményt..Az 1 éves titok volt.Ez meg már 2 éves...

  • @thk231
    @thk231 Před 15 dny +3

    Tiszta diplomácia korrekt

  • @soosroland812
    @soosroland812 Před 15 dny +46

    aha arra elfelejtett válaszolni a kedves miniszter, hogy a ruszki haverjai hogyan is tudták feltörni a teljes külügyi rendszert, na ez a nemzetbiztonsági kérdés.

    • @lunalibo
      @lunalibo Před 15 dny

      Kis pofám, ha az oroszok törték fel, akkor mégsem a "barátaink" , ugyebár.
      Ezt mondja a kormány is.
      De hát a libbantak mindent is jobban tudnak ...
      Az , hogy gazdaságilag kapcsolatban állunk nem tesznek minket barátokká. De akivel üzletek megpróbálok "jóban" lenni vele, mert az érdekeim azt kívánják. Ettől még nem vagyunk barátok.
      Csak néha gondolkodjatok már magyarként és nem brüsszelitaként - mégiscsak magyarok lennétek Magyarországon nem pedig belgák v németek v franciák, v épp bármelyik európéer ...

    • @istvandekany3366
      @istvandekany3366 Před 10 dny

      Én el tudom mondani: úgy, hogy nem hülyék. Pont ugyanígy tudja feltörni a világ többi országának titkosszolgálata a másik megfigyelt ország gépeit, hogy ott is vannak olyan emberek, akik nem hülyék a számítógépekhez, hanem profik. Meglepő az, hogy vannak országok, akik ezt csinálják? Nem kellene annak lennie. Csak máshol (pl. Amerikában) ha egy firkász erről írogatna, akkor gyorsan háromszor fejbe lőné magát utána, biztos, ami biztos...

    • @cziganyjozsef1454
      @cziganyjozsef1454 Před 8 dny

      Azért nem olyan bénák az oroszok. Persze rohadjanak meg ezért.

  • @ferenchorvath9230
    @ferenchorvath9230 Před 47 minutami

    😢😢Tegye el azt a levelet! 😢😢

  • @robertmurakozy33
    @robertmurakozy33 Před dnem

    Nem kell hülyének nézni! Semmiért sem vállalja a felelősséget! Semmiért

  • @Optimistic7718
    @Optimistic7718 Před 15 dny +30

    Soros majmai😂😂😂😂

  • @juditkiss8687
    @juditkiss8687 Před 15 dny +5

    Felesleges itt bármit is irogatni!Cak a saját hangjukat akarják hallani.Akkor is ha közönséges!

    • @AlexSmith-no9he
      @AlexSmith-no9he Před 15 dny

      Te ezt csak úgy el is tudod dönteni,no nemár,hogy hová is jutottunk!

  • @sandorszabo2470
    @sandorszabo2470 Před 12 dny +16

    Szerintem pont ellenkezőleg. Ennek a levélnek a nyilvánosságra hozatala nem sérti, hanem _megmenti_ az országot.

  • @annasonfeld6068
    @annasonfeld6068 Před 15 dny +12

    Melyik hírszerzéstől kapta? talán az orosztól.

    • @gyorgy58
      @gyorgy58 Před 15 dny +1

      Úgy érted, hogy az orosz titkosszolgálat le akarja járatni a mi szolgálatunkat, és ehhez ellenzéki sajtót vesz igénybe?

    • @shark473
      @shark473 Před 15 dny +3

      Vagy a magyartól.

  • @notedfun2362
    @notedfun2362 Před 15 dny +81

    Szeretünk Péter! Király vagy! 😍

  • @balika1984
    @balika1984 Před 15 dny +7

    végülis azt is mondhattad volna, hogy boldog karácsonyt....

  • @jozsefpalinkas7075
    @jozsefpalinkas7075 Před 14 dny +2

    Pár pofon után elmondaná,kitől kapta a levelet.

    • @user-ck2st5lh8p
      @user-ck2st5lh8p Před 14 dny

      Pár pofon után a kakadu petike elmondaná hogy hazaárulást követett el . Majd a NATO előtt magyarázkodhat.

    • @andrasnemeth6851
      @andrasnemeth6851 Před 13 dny

      Ha Szíjjártó orosz támadásról nem tájékoztatta Viktort, akkor ő is kap pár pofont....

    • @edvardn98
      @edvardn98 Před 6 dny

      Pár pofon után talán Ön is észrevenné hol a hiba.🙃

  • @juditkiss8687
    @juditkiss8687 Před 15 dny +1

    @AlexSmith-no9he A tény az tény.Az objektív az objektív.A te kommented pedig bizonyíték arra,hogy igazam van!Végig lehet olvasni,hány közönséges hangvételű,a valósággal köszönő viszonyban sem levő komment uralja az ún.véleményt.Lehet törölni!

  • @csabapalfi6175
    @csabapalfi6175 Před 15 dny +21

    De remeg az a mikrofon!🤭

    • @vintomii
      @vintomii Před 15 dny +9

      Hát még a Petike hogy remeg. :D :D :D

    • @benishark
      @benishark Před 15 dny +4

      Attól még, hogy remeg valaki attól még lehet bátor, pont ez a lényege a bátorságnak, hogy még remegés ellenére is csinálja a dolgokat

    • @AGNES.HALLAI
      @AGNES.HALLAI Před 15 dny +5

      A magyar külügyminiszter még a CCN tv studió Hard talk c. műsorában sem remegett!
      Megette többször is a langyi Richard Quester és a domina Chistiane Amanpourt!😎
      Ez a 3x4es muki nem oszt vagy szoroz!

    • @benishark
      @benishark Před 15 dny +1

      azért mert pszichopata

    • @balazs.bence300
      @balazs.bence300 Před 14 dny

      Projekció

  • @sergioleone8592
    @sergioleone8592 Před 15 dny +13

    kiszivárogtak a Pentagon-dokumentumok, 2023, április. leváltottak valakit az USA vezérkarából?

    • @juditkiss8687
      @juditkiss8687 Před 15 dny +3

      Amerikai vagy ?Miért mutogatsz másra?Szuverenitás védelem?

    • @sergioleone8592
      @sergioleone8592 Před 15 dny +1

      @@juditkiss8687 nem vagyok amerikai. viszont ott is szivarogtattak es nem láttam volna hogy azt történne amit a 444 emleget. persze az más tészta, hogy az újságíró maga, ebben a videóban utal arra, hogy úgy kellene történjen egy ilyen hír után mint a más civilizáltabb országokban. erre reagáltam. Ha az újságíró valamire hivzatkozik, akkor azt vállalja is. Ha más országokra hívatkozik akkor vállalja azt. Vagy, hogy jó angol nyelvvel éljek, ez csak egy sima cherry-picking?

  • @tdrusza3021
    @tdrusza3021 Před 6 dny +1

    "De sikerült?!"

  • @tamasnagy4905
    @tamasnagy4905 Před 7 dny +2

    Óvatosak legyetek ti. Magyar disznót gyyőz😅

  • @ndrac
    @ndrac Před 15 dny +47

    És nem kattant a bilincs ott nyomban....!?

    • @MEGMONDOEMBER-wq4li
      @MEGMONDOEMBER-wq4li Před 15 dny +7

      de, hogyne.... Már mindjárt mennek is, és elteszik lábalól a riportert.

    • @verdensrike9381
      @verdensrike9381 Před 15 dny +1

      Dunába ne vágják esetleg???

    • @attilamolnar5858
      @attilamolnar5858 Před 15 dny +28

      Ezt én sem értem, pedig Szijgyártót már a 300 milliárdos kamu lélegeztetőgép biznisze után le kellett volna csukni.

    • @ymckrgb
      @ymckrgb Před 15 dny +18

      Mármint a Szijjártón miért nem pattan a bilincs?????

    • @balazs.bence300
      @balazs.bence300 Před 14 dny +9

      Én sem értem igazán, a kakadút már rég ketrecbe kellett volna zárni.

  • @matevasi9399
    @matevasi9399 Před 15 dny +20

    Pegazus ügy... itt a példa, miért is kellett bizonyos újságírókat megfigyelni... és hozzá lehet tenni azt is, amikről Borvendég Zsuzsanna beszélt nemrég, hogy mi is volt a MÜOSZ, és hogy amit felépítettek ügynök hálózatot, az bizony megmaradt, csak most más használja őket...

    • @mateszabo1920
      @mateszabo1920 Před 10 dny

      igy van sőt "Lubjanka teret" a korházak helyére és nyissák újra az Andrássy út 60-at is.... nem is értem, hogy a "NAGY NEMZETHY" oldalnak mi a baja a komcsikkal elvégre ők is azok voltak (úgy néz ki azért maradtak is) és a mostani barátaik is azok mint pl.: Hszi "Micimackó" Csin-Ping vezérelvtárs vagy a 20.század tragédiáját a szovjet unió széthullásában látó Putyin

  • @enochlaci
    @enochlaci Před 11 dny +2

    Szóval itt a riporter a humyó?

  • @startarot5876
    @startarot5876 Před 15 dny +2

    Azt a mindenit ....

  • @noemilorincz2926
    @noemilorincz2926 Před 15 dny +25

    Zsebrebaszta Péter rendesen😅

  • @bodzsarzsolt1799
    @bodzsarzsolt1799 Před 15 dny +65

    Még, hogy a 444 nem úgynök média?????😂😂😂😂

    • @okytos
      @okytos Před 12 dny +1

      AZt javaslom menj át a 444 komment falára és nézz körül, hasonlítgasd a lájkok és a hozzászólások alapján az emberek szerint itt ki a ludas...

    • @nagytamas9709
      @nagytamas9709 Před 9 dny

      ügynök média ..... :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    • @cziganyjozsef1454
      @cziganyjozsef1454 Před 8 dny

      ​@@okytos a kommentelők ugyanis mindent tudnak.

    • @dezzovoros5769
      @dezzovoros5769 Před 8 dny

      Persze, nem az a lényeg ami történt, hanem az, hogy jutottak hozzá..
      Én azt mondom hála istennek néhány hazugságra szért fény derül a temérdek közül, bár ez a hívöket bem hatja meg.. ez rohadt szomorú..
      Ellopnak egy aútót a ház elől mondjuk, és a tolvaj felháborodik, hogy valaki felvette az esetet videóra, amin egyértelmüen beazonosítható, és a lopás ténye is bizonyítható.. akkor nyilván az a hibás aki a tolvaj beleeggyezése nélkül az esetet rögzítette. Véketlenül se a lopásról beszèljúnk. Ezt kb. ilyen hasonlattal tudnám vázolni. De tuti valami úgynök, vagy besúgó lehet a kamerás. Őt kell kérdőre vonni. Nyilván...

  • @davidkovacs0101
    @davidkovacs0101 Před 7 dny +1

    Jó a komiszekció géniuszok!😂🎉

  • @gaborjuhasz5610
    @gaborjuhasz5610 Před 12 dny +1

    "Elő szokott fordulni...."
    😂

  • @erzsebetszendrey
    @erzsebetszendrey Před 14 dny +18

    A444 milyen titkosszolgálattal vannak kapcsolatban, nem ez az első dokumentum

    • @user-wn5sx4eh5n
      @user-wn5sx4eh5n Před 13 dny +5

      CIA..

    • @gregoryus
      @gregoryus Před 3 dny

      A Magyarral. Ott sem tetszik mindenkinek, hogy Putyin ki-be jár a rendszereikben.

  • @xyxy1591
    @xyxy1591 Před 9 dny +3

    Nem vagyok összeesküvés gyártó de lehet nem is az oroszok törték fel csak rá akarják kenni?

    • @KA-kq9tv
      @KA-kq9tv Před 8 dny

      Nem vagy összeesküvés-gyártó, csak gyártottál egy összeesküvést. 😆

    • @macskea
      @macskea Před 3 dny

      Erre mondják, hogy anything but true. 🤡

  • @anetthorvath2970
    @anetthorvath2970 Před 11 dny

    És sikerült?

  • @belaczako1102
    @belaczako1102 Před 14 dny +1

    Azért ez tènyleg extrèm.

  • @strauszpeter1518
    @strauszpeter1518 Před 12 dny +4

    Rutintalan riportet, kellemetlen helyzetbe hozta magát.

  • @laszlovarnai8021
    @laszlovarnai8021 Před 15 dny +63

    A pofám leszakad. Remélem ennek lesz következménye a 444-re.
    Hogyan lehetséges ez?

    • @Megafrontin-my8cw
      @Megafrontin-my8cw Před 15 dny +2

      Reméljük, hogy lesz. Mivel 2 éve azt állította a miniszter úr és több magasrangú kormánypolitikus, hogy nem történt semmi, csak egy kampányfogás volt az orosz hackerek akció kitalációja. Csak ennek a videónak a kontextusából ez nem derül ki. A kikerült infó miatt pedig valószínű még ma kirúgnak jópár embert a külügytől.

    • @ymckrgb
      @ymckrgb Před 15 dny

      Hogy lehetséges ez hogy a kormány hazudik évekig?????????

    • @S_o_n_o_
      @S_o_n_o_ Před 15 dny

      Az, hogy az orosz titkosszolgálatok elloptak minden adatot az gondolom nem zavar. De az igazság nyilvánosságra hozása már annál jobban.

    • @fremak
      @fremak Před 12 dny

      hogyan lehetséges hogy megint lebukott a kormányod ???te retkes kis geci

    • @tiborremias5312
      @tiborremias5312 Před 12 dny +10

      Nem lenne lehetséges, ha nem történt volna meg. Egyébként egy minisztériumi levélnek valóban nem kellene kikerülni, csakhát nincs biztonsági rendszerük. Meg gondolom azért mert valaki ott dolgozik még nem feltétlenül van oda azért, hogy a ruszkik be tudnak lépni a munkaállomásokra. A Péter is azt mondta, nem használ digitális eszközt. Érthető. :) Fura, hogy az zavar benneteket, hogy ez kiderült, nem az, hogy ez megtörtént .

  • @zsuzsannatoth7988
    @zsuzsannatoth7988 Před 11 dny +1

    Ekkora buktát!!! És ezt is megmagyarázzák.....

  • @user-ol8hw8tc2t
    @user-ol8hw8tc2t Před 10 dny

    Tehát az a lényeg Repülős Petinek, hogy hogyan kerül ki, nem az ,hogy hogyan ,ki által került ki. Röhej!

  • @kyttyke89
    @kyttyke89 Před 15 dny +14

    Testbeszéd mindent elárul! Ha mar a szavakat a sok buta ember sem érti

    • @SzegediMonika-lb1rd
      @SzegediMonika-lb1rd Před 15 dny +12

      Igen, a riporter nagyon zavarban van.

    • @laszlosomogyi5848
      @laszlosomogyi5848 Před 15 dny

      Úgy látom.mar mindenki képzett mentalista itt🤡 hagyjuk ezt a testbeszéd fasságot Már. Gondolom diplomája van viselkedés tanbol?
      Ostobaság, én nem.vagyok politikus , de nekem simán tanították hogy viselkedjek , mi latszodhat és mi nem, tárgyalásokon, partneri megbeszéléseken.

    • @kyttyke89
      @kyttyke89 Před 15 dny

      Az sztem 40evvel ezelőtt volt. Zárt karok.... Feszültséget jelent és zárkózottsagot... Sebaj kedves László...remélem 10-20evet meg élni fog hogy lássa hogy lehet ebben az országban hazudozas nélkül is élni. Sajnos maga is hülyének lett nézve...de ez nem az ön hibája ..​@@laszlosomogyi5848

    • @kyttyke89
      @kyttyke89 Před 15 dny

      @@SzegediMonika-lb1rd te nagyon el vagy tajolva ! De nem baj..nem a te hibád hogy kétszámjegyű agysejttel mukodsz :)

    • @kyttyke89
      @kyttyke89 Před 15 dny

      Folyamatosan törlődik a válaszom kedves Mónikanak...vajon miért???

  • @mihalykerekes8355
    @mihalykerekes8355 Před 15 dny +13

    Nem nagy jövőt jósolok ennek a riporternek.

    • @attilagyorffy
      @attilagyorffy Před 15 dny +11

      Talán hallott arról az esetről amikor a köztársasági elnök kegyelmet adott egy pedofil bűntényt eltusoló számára és ezzel számtalan kiszolgáltatott gyermeket további veszélybe sodort. Mit gondol, melyik oknyomozó riporter tárta fel az ügyet?

    • @TSEliot1978
      @TSEliot1978 Před 15 dny +5

      Ő írta a cikket, amelyik hatására lemondott Novák és Varga :)

    • @attilagyorffy
      @attilagyorffy Před 15 dny

      @@TSEliot1978 bingo!

  • @haragszimcsaba2942
    @haragszimcsaba2942 Před 8 dny +1

    Ne mán a titkos szolgálatok titkos adatokat szereznek? Hogy mik vannak. :D

  • @szabolcsvarga5779
    @szabolcsvarga5779 Před 10 dny +1

    Az a testbeszéd.azért sokatmondó.,.. Petike lezárta a csatornákat. Nem az a gond, hogy megtörtént hanem az hogy kiderült !!!! Nem rugtak ki senkit miatta. Jogszabályilag kényes... Amilyen vastag bőrötök van...

  • @istvanlampert2273
    @istvanlampert2273 Před 14 dny +8

    Találós kérdés:
    Mi azonos és mi külömbség a cia és az szbu között?
    Azonos: mindkettő kémkedik nálunk.
    Különbség: amit az szbu megtud, az a Kreml falai között marad. Amit a cia tud meg, azt odaadja mindenféle illetékteleneknek, használják kedvük és céljaik szerint.
    Kapcsolódó előzmények: Európai vezetők lehallgatása (nem csak Merkelnénit hallgatták le, hanem gyakorlatilag az összes nato szövetségesüket)
    Lásd még: CryptoAG botrány
    David Pressmann: " ...vannak eszközeink a magyar kormány ellen...:

    • @gregoryus
      @gregoryus Před 3 dny

      Szerintem itt most nem az a kérdés, hogy melyik elnyomó hatalomnak drukkoljunk, hanem, hogy végre legyen a Hazánknak egy olyan kormánya, ami nem árulja ki egyik, vagy másik hatalomnak a Magyarság jövőjét. A Orbán az oroszok valagát fényesíti, a Gyurcsányék az amerikaiakét. Hajrá Tisza! Onnan lehet tudni, hogy ők nincsennek megvéve kilóra, hogy minden semmirekellő megélhetési politikus rájuk támadt már.

  • @LB-vl6qo
    @LB-vl6qo Před 15 dny +10

    Forrásvédelem 😂, ez annyira hülye hogy ilyeneket kérdez.

  • @numberjack2286
    @numberjack2286 Před 14 dny +1

    Ezt nevezem elsőosztályú csicskításnak. :D :D :D

  • @tiborkiss3184
    @tiborkiss3184 Před 11 dny +1

    nem kell annak nézni ... az....

  • @roberthorvath4490
    @roberthorvath4490 Před 15 dny +21

    Reszket a csavo , ezzek meg maguktol is felnek ....
    :)

  • @sandordudas9664
    @sandordudas9664 Před 15 dny +43

    "Miniszter úr, minket a cia biztosított arról, hogy nekünk mindent szabad!" B+! 😀😀😀

    • @MultiDeffender
      @MultiDeffender Před 15 dny +1

      a cia csak szopat benneteket te hülye

    • @juliatavi2355
      @juliatavi2355 Před 15 dny +3

      @@MultiDeffender - Bocsi , de sztem ez írónia , paródia - mert IDÉZŐJELBEN VAN .

    • @sulczr
      @sulczr Před 15 dny

      @@juliatavi2355 jó hát @multideffender nem érti mi az az irónia... amúgy az ironia az ahol az irónok laknak? :D

    • @user-rk7ze3xe5n
      @user-rk7ze3xe5n Před 12 dny

      Nekem nincs miniszterem ebben a bagazsban,és nem is lesz,....vajon mit nem tudunk,ami meg nem derült ki.
      Nováknak is lesz elszámolni valója az ő istenévé,remelem,ne ússza meg,

    • @mrgm108
      @mrgm108 Před 12 dny +1

      Zelenszkinek is ezt mondták...Ukrajna most meg már romokban

  • @gabiology77
    @gabiology77 Před 2 dny

    Peti folyékonyan kérdezi fel a riportereket angolul is... sajnos.
    Ezennel az Izraeli/kínai kémszoftveres nyilvántartásba én is feljelentkeztem!

  • @jocek66
    @jocek66 Před 15 dny +96

    Nem e kéne a hatóságnak is egy cseppet kutakodnia ezekkel a médiumi forrásokal , hogy ki a hunyó...???

    • @gaborgabor136
      @gaborgabor136 Před 15 dny +10

      Nemsokára foglalkozhatnak, hiszen cikksorozatban lehozzák az összes doksit.

    • @hevi19994
      @hevi19994 Před 15 dny +7

      és arról hogy az oroszok meghackelték az országot,elloptak egy csomó nemzetbiztonsági információt,majd ezutána fidesz letagadta hogy volt egyáltalán ilyen,most hogy meg van bizonyiték hogy megtörtént megfenyegeti az újságirót,és még neki áll feljebb ? Egy normális országban repülne Szijjártó páros lábbal még ma...

    • @sergioleone8592
      @sergioleone8592 Před 15 dny +5

      @@hevi19994 vegyen mély lélegzetet. A Boris Pistorius, védelmi miniszter még mindig miniszter habár, egy nagyszabású kiszivárogtatás során kiderült, hogy magas szintű megbeszélést folytattak az oroszországi Krím híd megtámadásáról.

    • @hevi19994
      @hevi19994 Před 15 dny +10

      @@sergioleone8592 és ezzel mit akarsz mondani? Hogy nyugodtan hazudozzanak,mert mások is csinálják?

    • @sergioleone8592
      @sergioleone8592 Před 15 dny +7

      @@hevi19994 nem, hanem azt, amit az újságíró mondott Szijjartónak ebben a videoban. Az kell történjen ami ilyen esetben más civilizált országokban történik. Nem én mondtam, az újságíró.

  • @robertruggiero4369
    @robertruggiero4369 Před 15 dny +34

    A HAZAARULO DOLLARBALOLDAL A SOROS BIRODALOM ERDEKEIT SZOLGALJA!

    • @TSEliot1978
      @TSEliot1978 Před 15 dny +4

      Orbán, amikor kint tanult Oxfordban Soros pénzén?

    • @user-br6eh2tl5e
      @user-br6eh2tl5e Před 15 dny

      @@TSEliot1978 Ajánlom figyelmedbe G. Fodor Gábor Orbán kontra Soros című könyvét kíváncsiságod kielégítésére.

    • @balazs.bence300
      @balazs.bence300 Před 14 dny +1

      Tehát a Vitya?

    • @bencefarkas9177
      @bencefarkas9177 Před 14 dny +5

      Ha figyeltél, a videó pont arról szól, hogy hogyan árulja el az országot és Európát “hős”külügyminiszterünk az orosz érdekeknek.

  • @Andbovi
    @Andbovi Před 15 dny +39

    Feljelentés ment?

    • @shark473
      @shark473 Před 14 dny +21

      Szijjártó ellen?

    • @Andbovi
      @Andbovi Před 14 dny +8

      @@shark473 nem, az újságíró ellen.

    • @MrRjuh
      @MrRjuh Před 13 dny +8

      Semmi nem történt... Befolyásolni lehet, azért nem keménykednek az orosszal, de az újságíróval arcoskodik és fenyegeti .Ez nagyon kellemetlen​@@Andbovi

    • @peterhegedus2679
      @peterhegedus2679 Před 13 dny +2

      Igen. Már vizsgálja az AH.

    • @takacsvince324
      @takacsvince324 Před 12 dny

      @@shark473 anyád ellen kellene,hogy meg szült. Ők segítettek kirobbantani a háborút és véded őket?

  • @HediTavaszi-vu6xn
    @HediTavaszi-vu6xn Před 3 dny

    Hadd kérdezzünk mi is: Az, hogy lehet, hogy ön nem látta el a feladatát, elárulta a hazát, fenyeget egy újságírót??? És nem mond le!?

  • @laszloszeip8255
    @laszloszeip8255 Před 2 dny

    👍👍👍👍🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺

  • @hazafi07
    @hazafi07 Před 15 dny +47

    Házhoz jött a pofonért! Na de a kérdés, ki adta önnek nem nem hát Langley ből küldték faxon!!!!!

    • @user-ck2st5lh8p
      @user-ck2st5lh8p Před 13 dny +4

      Kicsoda ? A fenyegetőző akksis petike? Bizony felkapta vizet, aztán menekült.

    • @user-rk7ze3xe5n
      @user-rk7ze3xe5n Před 12 dny +4

      Mindig lebuknak,Péter most nagy bajban van,megint csontvázat dugdostak,,,😃,

    • @andreakunszt7425
      @andreakunszt7425 Před 12 dny

      ​@@user-rk7ze3xe5naz van bajban, aki ilyen dokumentumokat szivárogtat önös politikai érdekből

    • @mrgm108
      @mrgm108 Před 11 dny

      @@user-ck2st5lh8p
      Te valami más videót néztél akkor 🤷‍♂️

    • @gregoryus
      @gregoryus Před 3 dny

      hazafi07=fideszidiota07

  • @user-ue7ng5bm8o
    @user-ue7ng5bm8o Před 15 dny +8

    Az ilyen senkihaziaktol rossz ez a világ azt kérdez mit segithetsz te barom ne azt hogy árthatsz

  • @SpeoLori
    @SpeoLori Před 9 dny +1

    Külügyminiszter úr ügyesen állja a sarat: felelősségre is von, de nem túl agresszív, részben válaszol, részben magyaráz, részben kibújik, tudatosít, a dolgok mögé néz; rendkívül alkalmas.

    • @user-ck2st5lh8p
      @user-ck2st5lh8p Před 9 dny

      Részben fenyeget. Teljes egészében meg hazaáruló. Tényleg alkalmas
      .

    • @edvardn98
      @edvardn98 Před 6 dny

      Alkalmas elítélt lenni a csillagban. Ott megnézném mire menne a nagy szóforgatással.🙃

    • @macskea
      @macskea Před 3 dny +1

      LOL! 😀 Olyan alkalmas volt, hogy az ügy után Lavrov gyorsan ki is tüntette. Ne csinálj már magadból még ennél is nagyobb hülyét!

    • @gregoryus
      @gregoryus Před 3 dny

      Lehet inkább a saját köreikben kellene szétnézni, hogy hogyan szivároghatott ki az infó... és remélem sosem találják meg. Magyar titkosszolgálatoknál sem nézi mindenki jó szemmel, hogy eladjuk az ország becsületét a putyinnak gázért, a maradékra meg toxikus hulladéktermelő üzemet építtetünk a kínaiakkal. Lehet egy Magyar 007-es hazafi akarja Orbán bukását és mélységesen meg tudom érteni. Hajrá Tisza!

  • @Pet1er
    @Pet1er Před 12 dny +1

    Tulajdonképpen mind a 2 oldala botrány :) A Külügy része is, hogy ott mi történhetett, illetve, hogy mennyire biztonságos a rendszerük. Meg a kedves 444 -es újságíró részéről komoly gondok vannak a nemzetbiztonsággal.

    • @gabornagy1496
      @gabornagy1496 Před 12 dny

      Fejtsd már ki a második állításodat!

    • @laszlovarga1046
      @laszlovarga1046 Před 10 dny

      ​@@gabornagy1496
      Ha kurva az anyád, azért nem állsz ki az utca sarkára azt üvöltözni, hogy ' Emberek, az én anyám egy büdös kurva!'
      Így már érted?

  • @slaszlo9088
    @slaszlo9088 Před 15 dny +5

    Végül válaszolt , és rájött, hogy ezzel nem sértett semmit! Következésképpen , ott is hagyhatta volna a riportert. De nem tette.

    • @shark473
      @shark473 Před 15 dny

      Hát, ha rögtön tudod, hogy miről szól a levél kinézet alapján, nincs miről beszélgetni.

  • @thegwolf
    @thegwolf Před 15 dny +12

    A redditen ezt erősen megvágva, úgy posztolták, hogy "Szembesítettük Szijjártót" és kifejezték, hogy a papírtól ideges lett, majd ebből azt a következtetést vonták le, hogy most aztán ott a politikai atom azon a papíron biztos. :D

    • @P.Helga_Villamos_gepek_terveze
      @P.Helga_Villamos_gepek_terveze Před 15 dny +6

      Komoly? Legalja egy társaság....

    • @shark473
      @shark473 Před 14 dny +1

      Az mondjuk furcsa, hogy rögtön, olvasás nélkül tudta, mi van a jelentésben.

    • @P.Helga_Villamos_gepek_terveze
      @P.Helga_Villamos_gepek_terveze Před 14 dny +1

      @@shark473 Külügyminiszteri dokumentum, alapból tudnia kell róla, mivel az a hivatal adta ki, amit ő vezet.

    • @P.Helga_Villamos_gepek_terveze
      @P.Helga_Villamos_gepek_terveze Před 14 dny +1

      @@shark473 De ez most komolyan kérdés? Ennyire elbutult a társadalom, hogy ilyen egyszerű információkból nem tudsz összerakni egy képkockát? Beszrás....

    • @adamzsoter3899
      @adamzsoter3899 Před 14 dny

      A redditre a videó lényegét tették csak fel, tehát azt, hogy Szíjjártó azután, hogy letagadta, hogy tudna bármiről, kapásból felismerte a papírt, hiszen azt neki írták korábban.

  • @gyorgynagy4151
    @gyorgynagy4151 Před 15 dny +2

    Nekem itt elegem vóóóót! Anyátokat szopassátok 35-évig!!!!!!!!!!!!!!!!4

  • @kerekgyartokerekgyarto8051

    A csillagot is lehazudják az égről.

  • @sergioleone8592
    @sergioleone8592 Před 15 dny +15

    Akik most nagy garral a dokumentum hitelességére esküdöznek itt, látták az eredeti dokumentumot?

    • @zsoldos12
      @zsoldos12 Před 10 dny

      @sergioleone8592
      :Pontosan én is ezt akarom a sok agymosottnak elmagyarázni! Valódiak ezek a dokumentumok? Ezek annyira hisznek a 444-nek, hogy biztos! Na ez már eleve hülyeség! Legközelebb a 444 közzé teszi a Kennedy gyilkosságról szóló doksikat és ezek azt is elhiszik!🤣🤣🤣🤣🤣🤣! Röhej!

    • @KA-kq9tv
      @KA-kq9tv Před 8 dny

      Csak figyeld Szíjjártót. Az első mondata, amikor meglátja a papírt, még véletlenül sem az, hogy "ez hazugság"", hanem az, hogy "ez hogy került önhöz?" Ezek után tényleg képes vagy vitatni a dokumentum hitelességét, amikor gyakorlatilag beismeri maga Szíjjártó is, hogy valódi?

    • @zsoldos12
      @zsoldos12 Před 8 dny

      @@KA-kq9tv Nem ismerte be, mert nem is látta teljes egészében a doksit, mint ahogy te sem! ki tudja, hogy valódi és szerinted mit bizonyít ez! Talán azt , hogy érte egy támadás a külügyet, csak ennyit! Ja ez nektek persze elég! Sok ilyen kiber támadás van kormányzati és nem kormányzati oldalakkal szemben! Ja és akkor mi van?

    • @sergioleone8592
      @sergioleone8592 Před 8 dny

      @@KA-kq9tv már rég nem hiszek semmiben amit a politikusok "beismernek" vagy amit az újságírók "bebizonyítanak". ezt az idő bebizonyította, hogy semmiképpen nem egy elvet vagy egy igazságot képvisel, hanem egy társastánc. Szijjártó tangózik az újságíróval, egyet jobbra, kettőt balra.

    • @KA-kq9tv
      @KA-kq9tv Před 8 dny

      @@zsoldos12 de beismerte. Persze nem szándékosan, de az "Ez hogy került önhöz?" "Ezt nem önnek írták!" mondatokból egyértelműen következik, hogy Szíjjártó nem csak, hogy tudja, hogy valódi a levél, hanem még látta is azt korábban. Ezt csak az nem látja, aki nem akarja. Teljesen egyértelmű.
      Persze, sok ilyen kibertámadás van. Csak ezek ellen sikeresen kéne védekezni, ami nem csak nem sikerült, de még hazudott is róla a kormány. De persze ez szerinted mind rendben van, ugye? 🤡

  • @denesszabo8508
    @denesszabo8508 Před 15 dny +18

    1:15 A firkász mitől félt? Miért remegett úgy a keze? 😆

    • @hamilkarB
      @hamilkarB Před 14 dny +1

      Azt tudod, hogy pl az USA-ban már akkor is büntethető vagy, ha nem számodra cimzett levelet felnyitasz. Itt titkositott leveleket lobogtatott, amit nem neki cimeztek!

    • @kispe86
      @kispe86 Před 14 dny

      Én is néztem, reszketett ez a kém, rájött hogy lebuktatta magát😂

    • @zsoldos12
      @zsoldos12 Před 10 dny

      @@hamilkarB Felmerült már benned a kérdés, hogy a levelek valódiak? Ez a 444 esetében nem biztos!

  • @bucsesz75
    @bucsesz75 Před 13 dny +1

    Baszki Gru az orosz titkosszolgálat? Akkor a minyonok a hackerek? 😂😅

  • @user-ol8hw8tc2t
    @user-ol8hw8tc2t Před 10 dny

    Sajtószabadság van. Vagy mégsem? Fenyegetőzünk? Ez megy, ezért lehet kapni Lavrovtól kitüntetést.

  • @ildikonyeso2434
    @ildikonyeso2434 Před 15 dny +34

    Remélem az illetékesek elbeszélgetnek vele

    • @ymckrgb
      @ymckrgb Před 15 dny +2

      A Szijjártó itt beismerte hogy hazudott és aljos féreg módon fenyeget. Ên is remélem hogy elbeszélgetnek vele

    • @markgibson3318
      @markgibson3318 Před 15 dny +1

      ​@@ymckrgbTe kis zseni, te. 😂😂😂

    • @lorincmascher9711
      @lorincmascher9711 Před 14 dny +3

      Egyenesen az Andrássy út 60-as szám alá, nemde?

    • @clara11hr
      @clara11hr Před 14 dny

      5:55 ​@@lorincmascher9711hát megérdemelné a hülye. Hiszen egy hazaáruló.

    • @TeBeA849
      @TeBeA849 Před 13 dny

      @@lorincmascher9711a Muzeumban? Hatha veszi a celzast,h a regi elvtarsaik ezt higy inteztek es jogy most “csak” bortonbe kerul ilyenert?

  • @tundelilla
    @tundelilla Před 15 dny +85

    Remélem, hogy azóta már folyik a nyomozás a riporter ellen, mert ilyen nemzetbiztonsági adatok nem kerülhetnek nyilvánosságra és a sajtóhoz sem!!!!

    • @gaborszabo7392
      @gaborszabo7392 Před 15 dny +14

      A 2006-os Gyurcsány hanganyag is egy nemzetbiztonsági adat! :D

    • @zsoka6807
      @zsoka6807 Před 15 dny +3

      Gondolod akkor Szíjgyártó ennyibe hagyta volna??? 😀

    • @TSEliot1978
      @TSEliot1978 Před 15 dny +25

      És akkor gondolom Szijjártó ellen is, hogy hagyta hogy feltörjék az oroszok a minisztériuma rendszerét, majd kiment a kitüntetést átvenni 😂

    • @shark473
      @shark473 Před 15 dny +9

      A teljes, nem megvágott riportból kiderült, hogy nem minősített jelentést kaptak meg.

    • @MrHektorsektor
      @MrHektorsektor Před 14 dny +1

      @@gaborszabo7392 mert? az pont nem az de mindegy is.

  • @csillakorpos4476
    @csillakorpos4476 Před 13 dny +2

    Hát ez nem semmi!😮Csakhogy Szijjártó P.nem buta😊

    • @user-ck2st5lh8p
      @user-ck2st5lh8p Před 13 dny

      Nem bizony! Csak egy ostoba ruszki nyalonc!

    • @gregoryus
      @gregoryus Před 3 dny

      Nem az, csak egy oroszok zsebében lévő hazaáruló kormány szolgájja, tehát ő maga is hazaáruló. Inkább buta lenne, azoknak megbocsát Isten...

  • @borilazar
    @borilazar Před 9 dny

    Peti testbeszède mindent elárul. Hiába vigyorog és fölényeskedik.

  • @istvannemuranyi5072
    @istvannemuranyi5072 Před 15 dny +65

    A Külügyminiszter úrat nem könnyű átverni.

    • @bencefarkas9177
      @bencefarkas9177 Před 14 dny +12

      “Úrat”?
      Téged a kutyám is átverne. Ezeknek a majmoknak is ezért volt könnyű dolga.

    • @arongauder5616
      @arongauder5616 Před 14 dny +5

      pedig itt pont ez történt:)

    • @user-ck2st5lh8p
      @user-ck2st5lh8p Před 13 dny +5

      Nem bizony , ő vert át téged!

    • @user-rk7ze3xe5n
      @user-rk7ze3xe5n Před 12 dny

      Öt vertek at?...szarul viselte,kiderült,lesz meg ilyen,a Fidesz kussol,az ok nyomozók dolgoznak,gyűlik a lista!!!!

  • @canadamimi
    @canadamimi Před 13 dny +6

    Rossz emberrel próbálkoznak!!!!

    • @user-ck2st5lh8p
      @user-ck2st5lh8p Před 11 dny

      Bizony. A kakadu petike nagyon rossz ember. Csupán elárulta a hazáját.

  • @balazsdr.hajnal3520
    @balazsdr.hajnal3520 Před 10 dny

    Ne felejtsük el, hogy éppen ebben az időszakban került sor tobbszáz kb. 1800 katona elbocsátására a Magyar Honvédségtől!! Azóta sem tudni, kik állították össze a listát és milyen szempontok alapján. Ezt mindenkinek a fantáziájára bízhatjuk ezek után.

  • @kertilla
    @kertilla Před dnem

    fejek csak akkor fognak hullani ha a magyar nép végre a sarkára áll