Kettőnk üzenete Istennek - Jakab István, Horányi Ágnes

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 19. 02. 2020
  • A világ egyre jobban eltávolít minket a szeretettől, Istentől. Ez az istentelen, békétlen és szeretetlen világ pedig nem más, mint a mi belsőnk kivetülése, a saját tükrünk! Ahová jutott ez a világ, az emberiség, a jelenlegi civilizáció, annak nem csupán áldozatai, hanem tettesei is vagyunk!
    Olyan jelentős mértékben felgyorsultak az események, hogy az igazi lényegről, a valóságról, a valódi értékekről egyre jobban megfeledkezünk. Az embereket irányító hatalmak folyamatosan gondoskodnak a félelemkeltő eseményekről, amelyeknek az a célja, hogy a figyelmünk mindig azokon legyen és a félelmünk energiájával tápláljuk, erősítsük őket!
    A tudatos élet azt jelenti, hogy a dolgok mögé nézve nem hagyjuk tovább, hogy megvezessenek bennünket. Azt jelenti, hogy úgy döntünk, hogy nem élünk többé félelemben és a végtelen kiszolgáltatottságban, hanem odafigyelünk az életünkre, és minden egyes pillanatban megteszünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy a tudomásunkra jutott információk figyelembevételével, minőségi, egészséges életet és környezetet teremtünk magunknak és egymásnak.
    Ugyan minden lehetőség itt van bennünk a változtatásra - mindig is itt volt -, de azt is be kell, hogy lássuk, hogy ez már Isten nélkül nem megy!
    Jakab István és Horányi Ágnes beszélgetése.
  • Věda a technologie

Komentáře • 95

  • @auroraasztalos6976
    @auroraasztalos6976 Před 8 měsíci

    Kivánom hogy a jó Isten fogadja az önök üzenetét.Hálás köszönet a műsorèrt ! ✨️🌞✨️🙏✨️

  • @gabriellabusi-szabo5349
    @gabriellabusi-szabo5349 Před 4 lety +10

    ISTEN nem egyenlô a vallásokkal, ezt érzik a mai ‘JÒRAVALÓ’ gyermekek, vagy emberek.
    ISTEN a MINDEN, ott van mindenhol, több-kevesebb, vagy teljes formában.
    Mi döntünk.
    Köszönöm☀️

  • @judithmulner2461
    @judithmulner2461 Před 4 lety +7

    Isten áldja! Köszönöm szépen!👍❤️

  • @timeakovacsova7517
    @timeakovacsova7517 Před 4 lety +11

    Kedves István és Agnes Isten áldja azt a gyonyoru lelkuket

  • @alexszekeres3433
    @alexszekeres3433 Před 4 lety +3

    Hálás vagyok ezért a szeretet teli beszélgetésért. Jó volt hallgatni Titeket.Áginak már írtam,hogy a VNTV segített nekem az ébredésben.Sokszor nem véletlenül találjuk,meg azokat a forrásokat,amikre szükségünk van,hogy vissza térhessünk a szeretethez,és annak Forrásához. Köszönöm a munkásságotokat,és ,hogy vagytok nekünk nézőiteknek. Ahogy írom e sorokat,potyognak a könnyeim a hálától. Szeretlek Titeket.

  • @mariaalmasi3374
    @mariaalmasi3374 Před 9 měsíci

    Köszönöm szèpen Àldàs

  • @arpadnagy4472
    @arpadnagy4472 Před 3 lety

    Köszönöm ezt az útolsó megjegyzést.Én mindig így szeretném afiaim unokáim számára átadni és többé kevésbé sikerült is .Köszönöm

  • @juliadulitz6093
    @juliadulitz6093 Před rokem

    Köszönöm szépen. Megható elöadás,
    Boldog Új Évet jó egézséggel

  • @mariapeterholm4442
    @mariapeterholm4442 Před 4 lety +3

    Köszönöm! Okos, jo gondolatok!

  • @lupus4977
    @lupus4977 Před rokem

    Továbbra is maradok tisztelőjük.

  • @janosbodi6797
    @janosbodi6797 Před 4 lety +1

    !!!!!! Mindent elmondtam annak aki érti Köszönöm csak így tovább

  •  Před 4 lety +5

    Azért azzal szerintem tisztában vagyunk, hogy a gyerekek egyre magasabb rezgéssel születnek, talán a dns is fejlődik ehhez nem értek, de alapból közelebb állnak a Teremtőhöz a ma leszületett emberek, mint mi, vagy a korábbi inkarnációk.
    Üdv mindenkinek, szeretet, béke és egység! 🙏💖

  • @ildikous
    @ildikous Před 4 lety +1

    Köszönöm, hogy vagytok! 🥰

  • @celiao7
    @celiao7 Před 4 lety +2

    Köszönöm szépen,
    Hála Áldás

  • @karolyneberegszaszi
    @karolyneberegszaszi Před 4 lety +2

    Fontos a nagyon jó és egészséges - életvédelem érdekében történő MAG(UNK) és UTÓDAINK számára a PÉLDAMUTATÁSSAL járó ÉLETVITEL !!! Hálásan Köszönöm !

  • @ernonehorvath4504
    @ernonehorvath4504 Před 4 lety +3

    Puszillak benneteket

  • @liviamama
    @liviamama Před 4 lety +3

    A Szeretet a legnagyobb erő! Aki Szeretetben él nem lehet megfélemlíteni! Bármi történjék is ők tovább élnek majd! A Szeretet megvalósítása önmagunkban fontos a túlélésünk miatt.

  • @tundiroth8428
    @tundiroth8428 Před 4 lety

    Isten áldja meg önöket! 🙏❤️

  • @auroraasztalos6976
    @auroraasztalos6976 Před 4 lety +2

    Köszönöm a jo, felvilágosito adásukat.Jo téma !

    • @broceaestera2249
      @broceaestera2249 Před 4 lety +1

      Szívem szeretetével átölellek titeket!!! Köszönöm,hogy vagytok nekünk...Álldás legyen munkátokon!

    • @auroraasztalos6976
      @auroraasztalos6976 Před 4 lety

      @@broceaestera2249 Köszönöm a Kommentáromra válaszát ! Szeretettel viszonnozom a figyelmességet, átölellésit, jokivánságát - az én részemrölis johiszemüsegel jokivánságot !

    • @auroraasztalos6976
      @auroraasztalos6976 Před 4 lety

      @@broceaestera2249 Köszönyük, viszont ! Minden jott kivánunk !

  • @steveambrus4126
    @steveambrus4126 Před 4 lety

    Szinte varom az uj mosort, mint az uj Szentmiset. Nagyon teteszik, csak igy tovabb Istvan. Koszonjuk a sok-sok munkat, koszonjuk , hogy igyekszel kinyitni a szemunket. Sok erot es egeszseget kivanunk Kanadabol.

  • @annajeszenszky2101
    @annajeszenszky2101 Před 4 lety

    Jav) hallgatlak

  • @zoltaneivacska8697
    @zoltaneivacska8697 Před 4 lety +3

    Éva Erzsébet Beke!A kedves hozzászólásoddal teljes mértékben egyetértek.Mert Jézus Krisztus által lesz igazi szeretet és béke bennünk,ha őt követjük.János evangélium:3rész 16.verse: Isten úgy szerette a világot hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz benne el ne vesszen hanem örök élete legyen.

  • @b.istvan6428
    @b.istvan6428 Před 4 lety +2

    A panteista világnézet szerint ISTEN = TERMÉSZET szerintem itt kezdődne a felébredés.
    Elszakadunk a Természettől Istentől. A Természet szeretete = Isten szeretetével. Mindnyájan a Természet az Isten vagyunk, nem csak részei. Erre bizonyíték, hogy ugyanannyi lány és fiú születik és a meditációs megélések. A Természet szeretetét kellene tanítani, már az óvodában a versenyszellemre nevelés helyett. Akkor talán egymás és önmagunkat is tudnánk szeretni. Felvilágosítani kellene a városi embereket Jakab Istvánt is, hogy a húsevés miatt milyen kegyetlenség folyik az egészségkárosító hatása mellett. Talán biztos nem kellene annyi magyarnak rákbetegségben meghalnia. A rákos daganat olyan mint sok ember, elszakadt az egésztől a Természettől.

  • @janosbiro6027
    @janosbiro6027 Před 4 lety +2

    Ha jól értem az egy világrendről beszél , hát az nem az én világom. Az ismeret nem egyenlő a gyűlölettel.

  • @laszlonemeth1164
    @laszlonemeth1164 Před 4 lety +3

    Jó a téma, bár mindenki a szeretetről beszél szinte minden vallás tanítja, de a cselekedeteik mást mutatnak. Amúgy kérdés: hogyan lehet Istent megismerni? Vajon Ő mit kér tőlünk? Vajon mi határozzuk meg, hogy hogyan imádjuk ,
    vagy Ő? 1János 5:3

    • @krisztianborbely6743
      @krisztianborbely6743 Před 4 lety +1

      Szerintem az összes nagy vallás már a Sátán zsebében van. A kicsik meg vagy tévúton járnak vagy nem ismerjük őket. Jómagam nem vagyok vallásos.
      Véleményem szerint, ha keresed Istent, akkor megtalál rövid időn belül. Az egy más kérdés, hogy elküldöd melegebb éghajlatra és inkább tovább keresed.

    • @zita2170
      @zita2170 Před 4 lety +1

      Sokan mutatnak Jézusra, várják vissza. Azt kihagyják a számításból amit mondott: Mielőtt békét hozna, előtte olyan nagy nyomorúság lesz, amilyen még nem volt itt a Földön. Ezzel nem számol a sokaság.

    • @laszlonemeth1164
      @laszlonemeth1164 Před 4 lety

      Azt mondja a biblia, hogy Sátán az egész lakott földet félrevezeti. Ezért fontos, hogy résen legyünk és figyeljünk Jézus szavára ,nehogy minket is félre vezessenek. Minden vallás azt mondja, hogy nála van az igazság. Hogyan lehet ez , ha egymásnak ellentmondó tanításokat hírdetnek. Illetve ahogy Jézus mondta minden jó fa jó gyümölcsöt terem, amelyik nem azt kivágják és a tűzre dobják. Ebből lehet felismerni ezeket az embereket, a gyümölcseikről vagyis a tetteikről. Az Istent kétféleképpen lehet leginkább megismerni. 1. A teremtés művéből. 2. A Szentírásból . Az is igaz, hogy lesz egy nagy nyomoróság Jézus visszatérése előtt, melynek csúcspontja az ítélet. Ami a jelekből ítélve már nem lehet messze. A Jelenések 7:14, szerint túl lehet élni a nagy nyomorúságot. Kérdés az, hogy hogyan? A vers azt mondja, hogy úgy : - “ megmosták a köntösüket, és megfehérítették a Bárány vérében”. Ezt érdemes jól átgondolni, hogy vajon mit jelenhet. Az életünk múlhat rajta.

    • @zita2170
      @zita2170 Před 4 lety

      @@laszlonemeth1164 Köszönöm szépen a választ.Mit jelentett Jézus azon mondata, hogy :Adjátok meg a császárnak ami a császáré,de Istennek is,ami az Istené!- ?
      Azt sem értem tisztán, hogyha a világ jogilag Sátán kezében van-szó szerint-akkor hogyan kérhető igazságosan számon a kényszerített Ember?

    • @siemaya7381
      @siemaya7381 Před 4 lety

      @@zita2170 A jövő folyamatosan változik. Vannak dolgok, amik meg fognak történni, de az, hogy hogyan, az az embereken múlik.
      Lehet nyomorúság, de lehet másképp is, attól függően, hogy az emberek hogyan változnak.

  • @gyulabognar726
    @gyulabognar726 Před 4 lety +2

    JESUS SAID : YOU MUST BE BORN AGAIN TO SEE THE KINGDOM OF GOD..

  • @arpadnagy4472
    @arpadnagy4472 Před 3 lety

    Hatetcik ha nem előbb úton módon egyszer úgyis rá fogsz jönni.hogy ki vagy és mi aszereped ebben a vílágban akkor úgy is túdnifogog a helyed.

  • @zoltannagy6663
    @zoltannagy6663 Před 4 lety +1

    A hölgy a videó elején feltett kérdésére: a világ vallásai segítik, vagy gátolják Istennel való kapcsolatunkat ? A válasz egyértelműen az, hogy gátólják. Ne beszéljünk őskereszténységről. Beszéljünk igaz vallásról és hami vallásról. A vallás Istennek végzett szent szolgálat. A világ vallásai bár úgy mutatják, hogy Istent szolgálják de a cselekedeteik leleplezik, hogy ők Sátánt és a démonokat imádják. Vatikánban Lucifernek miséznek, mindezt nyíilvánosan, akkor milyen borzalmakat művelhetnek titokban. Személyesítsük már meg Istent. Ne egy bennünk lévő szeretet szintjén beszéljünk róla. Ha az isteni szeretet mögött nem létezik egy személy akinek nem csak szeretet a tulajdonsága, ha nem a bölcsesség, igazságosság és hatalom akkor mi sem léteznénk. A szeretet, különösen az isteni szeretet nem úgy müködik, hogy leülök és türelmesen várom, hogy a szeret müködjön bennem. j„Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük" Ez a szeretet az emberek közötti megnyilvánulási formája. "Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait”" Így mutathatja ki az ember az Isten iránti szeretetét. Ha nem ismerjük a törvényeit ? "Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak." Az öszinte szivü emberek megtalálják az utat Istenhez csak erőfeszítést kell tenniük.

  • @mihalygubina7338
    @mihalygubina7338 Před 4 lety

    A gyermekek hiányos nevelésben részesülnek úgy otthon mint az iskolában Én gyermek koromban szigorú és értékes nevelésben részesültem otthon is és az iskolában is otthon hogy rendet kell tenni magamon és magam körül Este pedig elalvás előtt anyámmal fen hangon együtt imádkoztunk Az iskolában még az ablakot sem nyithattuk ki a tanitó engedélye nélkül Egyszer az egyik tanárom megkérdezte tőlem Mi leszel ha nagy leszel Mivel látta hogy nem tudom a választ Komolyan rám nézett és azt mondta Legyél becsületes jó szándékú ember mert abból kevés van A betegségről annyit próbáljon meg valaki a házába betérő csavargónak kedveskedni szeretettel lenni iránta Elmenni nem fog sőt egy idő után ő fogja uralni a házat Élfünk egészségesen ne vigyük be a szervezetünkbe ami káros és betegséget okoz Óvakodjunk minden káros szenvedélytől Éljünk egészségben szeretetben becsületesen és boldogan

  • @F8vqvjvxthc77t5gjx
    @F8vqvjvxthc77t5gjx Před 3 lety

    Ágnes Jakab István neje lenne?

  • @peterlaszlo3553
    @peterlaszlo3553 Před 4 lety +2

    Kedveseim, az ember, születése pillanatában mindent megkap,ezt felül múlni nem lehet ,és abban a pillanatban ,ahogy minden egyé rendeződik a némaságot látod megoldásként.

  • @herrbela84
    @herrbela84 Před 4 lety

    Na, reagált valamit az isten a ti üzenetetekre? :)

  • @janina-is-ember2763
    @janina-is-ember2763 Před 4 lety +5

    Mennyivel könnyebb dolga lehetett volna Jézuskának 2000-évvel ezelőtt, ha már akkor is létezett volna az internet.😉
    A függetlenség ott létezik, ahol nincs hatalom, csak a szeretett létezik, ott van az isten országa.😉👍

    • @Gloria48ify
      @Gloria48ify Před 4 lety +1

      Márk 10.fejezet: 42Jézus ezért odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. 43Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, 44és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.
      Lukács 22. fejezet : 25Erre ezt mondta nekik: „A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. 26Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna. 27Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék.

    • @krisztianborbely6743
      @krisztianborbely6743 Před 4 lety

      Lett volna egy CZcams csatornája, aztán ennyi. 😀

    • @Gloria48ify
      @Gloria48ify Před 4 lety +2

      Jó helyen keresgélsz.Függetlenség amikor a maximálisan függünk a szeretett személytől ? Azért, hogy "visszaszeret"-e.
      Hatalom ? Legnagyobb hatalma a kisbabának van, aki mellett a professzor nagypapa elfelejti minden tudományát, lehajol és gügyörész, hátha meghallja őt a kisbaba :) Szolgájául szegődik. Nem ?

    • @janina-is-ember2763
      @janina-is-ember2763 Před 4 lety

      @@Gloria48ify Az ember mikor megszületik , rögtön bűnbe esik.
      Tovább is van, rajtad múlik a folytatás,mert az élet forog tovább. 😉👍

    • @Gloria48ify
      @Gloria48ify Před 4 lety +1

      @@janina-is-ember2763 Nem esik rögtön bűnbe. Más kérdés, mit hoz magával.
      Máté 18.fejezetből: 1Abban az időben történt, hogy odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték tőle: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” 2Odahívott egy gyereket, közéjük állította, 3s azt mondta: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. "

  • @annajeszenszky2101
    @annajeszenszky2101 Před 4 lety

    Én azóta nem félek, amióta titeket hallgatnak. Hála nektek a tudásért amit tőletek kaptam.
    1 John Lennon rajongó

  • @lupus4977
    @lupus4977 Před rokem

    Nálunk a vallások átpolitizáltak, nem nevezhető azonosnak a indiaival!

  • @laszlokerekes5502
    @laszlokerekes5502 Před 4 lety +1

    Erdekes ellentmondas, hogy Istennek izennek, nevetseges, ha nem botranyos. O mi vagyunk, tehat mindent tud rollunk, izenni nonszensz, De az O lenezese es, ha azt hisszuk, hogy O barmit tollunk tud meg. Nekunk van tanulnivalonk, Annyira nagykepunek lenni, hogy mi tanitjuk Ot, nem semmi.

    • @vivanaturatelevizio
      @vivanaturatelevizio  Před 4 lety +2

      Kérd és megadatik! Isten benned él, de a szabad akarat miatt nem avatkozik be. Az emberek nagyon mélyre süllyedtek, nem hiszik Istent, nem keresik Istent, nem látják Istent, nem ismerik Istent! Istennel nem őszinte senki. Szándékosan el vagyunk takarva előle és mivel Isten a szívünkben élő Krisztussal van kapcsolatban, Isten azt hiszi, hogy mi csodálatos szeretetben élünk. De ez nem így van. Az emberek hamis, külső istenképet kaptak, be kell végre mennünk a szívünkbe, ahol az EGY IGAZ ÉLŐ Isten megmutatkozik, feltárulkozik neked, ha őszintén, szívedből fordulsz hozzá!

  • @lupus4977
    @lupus4977 Před rokem

    Létezik egyetlen őskeresztény gyülekezet Magyarországon?

  • @Gloria48ify
    @Gloria48ify Před 4 lety +4

    Kedves Ágnes ! 27.50-nél mondod: "'Futtasson le vírusirtót bennünk" - ez már megtörtént :) Jézus Krisztusnak az Élő Isten emberré testesült Fiának kereszthalálával :) - és feltámadásával.
    27.54-re: "Ő is keressen minket!" Minden vallás arról szól, hogy az emberek keresik Istent. A kereszténység pedig arról - az Ó- és Újszövetségben írtak szerint - hogy Isten keresi az embert :) - hogy megtalálja-e az mirajtunk múlik. Ő már mindent megtett. A Mennyei Atya megteremtette a világot. Az isteni Ige alászállt a földre, emberi testben és megváltotta a világot: az embernek, aki a halált választotta az elején az Édenkertben, eltörölte bűneit és örök életet adott. Végül eljött Pünkösd, amikor Isten kiárasztotta Szentlelkét ... és ma is "Pünkösd" van - Alleluja :) :)
    János evangéliuma 6.fejezetből: 37Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. 38Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. 39Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. 40Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.”

  • @lupus4977
    @lupus4977 Před rokem

    (Reméljük, hogy az üzenet nem egy mesterséges intelligenciához fut be.)

  • @lupus4977
    @lupus4977 Před rokem

    Az alpári NEM KOMMUNIKÁCIÓ!!!