2024.08.24. Ismét leállt a dél-balatoni vasútvonal, ezúttal síntörés miatt. Pechszéria zsinórban!

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 12. 09. 2024
  • RePont támogatási QR-kód linkje:
    / c28hahgtf1xgha2b
    Kommentált FullHD videó!
    Aznapra egy laza szabadbattyáni vonatfilmezést terveztem, de már Kelenföldön a jegyautomatánál az info-kijelzőn szembesültem vele, hogy ez bizony nem lesz olyan egyszerű dolog, sőt! Bár akkor ezt a tervemet még nem vetettem el teljesen, gondoltam majd valami északi part felé közlekedő Katica IR-ről leszállok ott. Hiszen a síntörést Szabadbattyán - Kiscséripuszta állomások közé jelezték, így logikailag nem lett volna lehetetlen ez a vállalkozás. A Kelenföldre 13:41-kor a Déli pu. felől befutó Tópart IC három FLIRT egysége viszont meggyőzött arról, hogy akkor inkább hagyom magam sodródni az árral. Ez a vonat Székesfehérvárig IC-ként, onnan pedig terelve Csajág állomásra egyfajta mentesítő vonatként közlekedett. Bár előzetesen megkérdeztem, és azt felelték megáll Szabadbattyánban, közben aztán kiderült hogy inkább mégsem. No ekkor engedtem el végleg az eredeti tervemet. A pótlóbuszok Csajág és Lepsény között 9,3km hosszon közlekedtek, 13-15 perces menetidővel, de sajnos meglehetősen rapszodikus követéssel. Néha több is jött egyszerre, néha pedig 40 percig egy sem! Hatalmas tumultus alakult ki a kánikulában, de az utasok meglepően fegyelmezetten fogadták a helyzetet. Sehol egy hangos szó, sehol egy elégedetlenkedő. Mintha már beletörődtek volna abba hogy a vasúton utazás felér egy kalandtúrával. Másfél óra után jutottunk el oda, hogy hering-party nélkül tudtam buszra szállni, sőt még ülőhelyem is jutott egy jó kis székesfehérvári városi csuklóson. 13 perc alatt át is értünk Lepsénybe, de mire odaértünk lényegében megindult a forgalom a 30-as vonalon. 16:57-kor 20km/h alkalmazható sebességgel átadták a pályát. Bár éjjelre ígérték, de ezúttal ismét kellemesen csalódtam. Igaz így Lepsényben már nem tudtam visszaforduló vonatokat megörökíteni, no de ez legyen a legnagyobb bajom. A konklúzió? Nos a zavarkezelés még mindig nehézkesen, lassan megy a vasútnak, és bár fejlődnek, de messze még a kánaán. Ami viszont ennél is katasztrófálisabb az az információ áramlás. Mintha hétpecsétes titkot őriznének, senki nem tud semmit, és igen gyakran variálnak, amiről megint csak iszonyat lassan szerez tudomást a végrehajtó személyzet, így az utasok is. Az utastájékoztatás digitális része pedig szinte egyáltalán nem követi le az eseményeket. Na de talán majd egyszer, valamikor. BecsVision 2024
    SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!!
    Ez egy FULL HD 1080p videó. Érdemes a minőséget beállítani a fogaskeréknél!!
    Amennyiben támogatnád a munkámat, illetve a régi 8mm-es némafilmek digitalizálását: www.paypal.com...
    Új és jóval egyszerűbb módja pedig a RePont támogatás! Kódom a linkben, így nekem küldöd a visszaváltott palackok betétdíját:
    / c28hahgtf1xgha2b
    Winyókra és külső boxokra mindig szükség van, a videók jó minőségben és duplikáltan való tárolása iszonyat tárhelyet kíván! Ez egy ilyen bringa.
    Köszönettel:
    Becs

Komentáře • 237

  • @joules83a
    @joules83a Před 18 dny +13

    Nem igazán értem, ilyenkor miért nem olyan leleményesek a helyi fidelitaszosok, hogy egy ekkora tömeghez kivonuljanak aláírást gyűjteni ahhoz a petícióhoz, hogy a "Magyar Fantának túl alacsony a narancstartalma!".
    😏🙃
    Legyenek már ők elég bátorak!!!😈

    • @cmbbfan78
      @cmbbfan78 Před 16 dny

      Nem tudnának: dugó alakulna ki, ahogy egyenként kimennek autóval...

    • @veraszabo1947
      @veraszabo1947 Před 13 dny

      @@joules83a Annyit ér pinókkkió amennyi narancs van a fantában!
      Ergó értékcsökkent, mint a vasút. De nem fantára kapott megbízást, busás fizetést! Addig ne kapjon 1 ft fizetést, míg minden vonat, használati autóik szintjét el nem éri ! Járjon addig gyalog. Kopik a cipősarka,
      kopik az orra a szaglászástól, hátsók kutatásától.

  • @Joseph.Priest
    @Joseph.Priest Před 18 dny +14

    Szerencse, hogy szombat délelőtt haza tudtam jönni Balatonmáriafürdőről. Vasárnap, a Keleti pályaudvaron történt baleset meg a hab a tortán.😮 Azért örülök, hogy a Siófokon történt eset ellenére nem hagytad abba a videózást. 😊 További jó videózást kívánok. 😊

  • @kornelfarkas1978
    @kornelfarkas1978 Před 17 dny +11

    Ekkor még senki sem sejtette a másnapi esti royal flöst a Keletiben! 🥴

  • @adamtoth9508
    @adamtoth9508 Před 18 dny +16

    Mennyire jól jött volna most a Csajág es Lepsény közti vágány. Ahol mégha dízel vontatással is de át lehetett volna emelni a szerelvényeket.

    • @MPTR137
      @MPTR137 Před 17 dny +1

      Az a vágány nincs még rossz állapotban.

    • @adamtoth9508
      @adamtoth9508 Před 17 dny

      @@MPTR137ma újra szükség lett volna rá 😂

  • @magyarnepitortenelem
    @magyarnepitortenelem Před 18 dny +4

    Jók ezek a videók. Jó, hogy dokumentálod, 20-30 év múlva ez igazi kincs lesz

  • @harpauerjozsef5009
    @harpauerjozsef5009 Před 17 dny +7

    Milyen érdekes, ilyenkor a MÁV-STOP vezére, no meg a helyettesei nem mennek ki a "térre", megtapasztalni, hogy mekkora kupleráj van.
    Most is kiderült, milyen jó lenne, ha még meg lenne a 27-es vonal Csajág-Lepsény közötti megszüntetett része.

  • @mihalyszonyi7211
    @mihalyszonyi7211 Před 18 dny +7

    Tegnap amikor követtem az eseményeket, gondoltam rád, hogy kint leszel a terepen filmezni!

  • @_falcon8286
    @_falcon8286 Před 7 dny

    Köszi.👍 Azt meg külön köszönöm, hogy megemlítetted a lezárt részt.

  • @marklautner9893
    @marklautner9893 Před 17 dny +7

    "Lepsénynél még megvolt"?😅

  • @Benyekerno
    @Benyekerno Před 17 dny +8

    Hát, ilyenkor hiányoznak a bezárt vonalak...

  • @tamasvagvolgyi8074
    @tamasvagvolgyi8074 Před 18 dny +10

    Részese voltam... A 855-el utaztam a Délibe. Lepsénynél korrekt volt a tájékoztatás, légkondis volt a busz is. Fehérváron zéró tájékoztatás volt. A személyzet sem tudott semmit. Fehérvárról egy flirttel jutottam el a Délibe, ami Csajágról jött. Sehol nem állt meg, 30 perc alatt ért be Kelenföldre. Összességében 40 perc késéssel úsztam meg.

    • @benceandrascseke9813
      @benceandrascseke9813 Před 17 dny

      Ez nem jó narratíva azoknak, akik azon hőbörögnek, hogy Johnny miért nem mond le...
      😮

  • @humorpalanta
    @humorpalanta Před 17 dny +5

    Csak hogy jól értem-e... Megjött a vonatpótló busz, 15 perc alatt átért Lepsánybe, majd leparkolt. Csajágon meg 45 percet vártak a következő pótlóra, ami jött valahonnan... Ahelyett, hogy 15 perc alatt visszament volna az első busz... Fúbazze...

  • @tiborvaspori8971
    @tiborvaspori8971 Před 17 dny +4

    András! Remek volt ez az egész "tudósítás"!

  • @eddiboy7406
    @eddiboy7406 Před 17 dny +6

    Fehérváron ALBA Volán volt, nem Agria.

  • @Zuzi681
    @Zuzi681 Před 17 dny +5

    Nagy Magyar valóság. A "minden nem lehet tökéletes " mondáson elgondolkodtam. Minden nem, de hogy semmi? Azért ez szomorú. Kegyetlen rossz Magyarországon a vasúti közlekedés. Eszetlen módon működik a Volán is.

    • @JozsefLadlo
      @JozsefLadlo Před 16 dny

      A vasúttal az a baj, hogy hatalmas felújításokat kellene végrehajtani és ez iszonyat pénzbe kerülne. A Volánnal mi a bajod? Én nagyon sokat tömegközlekedek, de a Volánnal nem volt eddig gondom. Szerintem te autóval jársz....

    • @veraszabo1947
      @veraszabo1947 Před 13 dny

      @@Zuzi681 14 év dilettáns ragacsos fidesz, igy fejlesztett bármit is a dübörgő gazdasági években, úniós mrdok támogatásával.
      Amit fel tud mutatnu, túlárazottan általános rohasztás orszàgosan, a tények kemények. Nem fogy a 3000 ft - os cumi. Recsöl zabos. Nem szülnek az erdélyi nyerészkedők, magyarországra szavazni utaztatott gerinctelenek! Kinek nem inge, ....!

    • @veraszabo1947
      @veraszabo1947 Před 13 dny

      @@JozsefLadlo A trogya utakon az is szétesik, helyijáratok előnyben?

  • @tsabrex
    @tsabrex Před 18 dny +8

    Hétvégé Strandfesztivál volt Zamárdiban, ezért is a sok ember…

    • @MPTR137
      @MPTR137 Před 17 dny +4

      meg azért mert nyár van😂

  • @zsoltmaros1475
    @zsoltmaros1475 Před 17 dny +1

    Köszöntjük utasainkat. Földön, vízen, valamint a sínek közt.

  • @ovarzolee
    @ovarzolee Před 18 dny +4

    Egy gázolásnál éjszakás voltam. Már a kertek alatt volt a Jet, mikor hívott a mir, hogy fogjam meg. A Jelző Megálljt megnyomva hallottam az erős küröt, majd jött a hír, hogy gázolás, teljes pályazár stb. Február volt röpködtek a mínusz 10 fokok. Pótlás. Mire az utolsó utast is leszedtük vége volt az eseménynek. Csak azért vártunk a Jettel, hogy az utolsó pótlóbusz is beérjen Győrbe. Ha nem csinálsz semmit az a baj, ha igen az a baj.

  • @csabi9418
    @csabi9418 Před 18 dny +3

    Vicc volt ez a pótlás a szóló helyközi buszokkal😂😂

  • @viktorhavasi4924
    @viktorhavasi4924 Před 18 dny +4

    De ilyenkor miért nem használják a 27-es vonalat a PFT-nek ez lenne a dolga hogy fentartsák a pályát még ha szünettel is a forgalom.

    • @smyle78
      @smyle78 Před 17 dny

      Nem telt biztos a büdzséből. Lézer lehúzott mindent.

  • @ferencplatz7905
    @ferencplatz7905 Před 14 dny

    Köszönjuk a tudósítást, nem is tudom, hogy eddig miért nem iratkoztam fel, pedig már régóta nézem a videóidat.

  • @petipeti-q5f
    @petipeti-q5f Před 18 dny +4

    van egy jó ötletem: vegyünk ezeknek egy repteret 1 500 milliárdért

  • @SEKRESTYE1989
    @SEKRESTYE1989 Před 18 dny +5

    hát pl Japánban vagy Svájcban bizonyára unatkoznál, mert mp-re pontosan megy minden, és olyan flottul... 😅

    • @Fekete.Roland
      @Fekete.Roland Před 18 dny +1

      De azokban, nem egy maffia uralkodik, rátelepedve az állami szervekre, és kormánynak láttatva magát!

    • @SEKRESTYE1989
      @SEKRESTYE1989 Před 18 dny

      @@Fekete.Roland jogos

    • @benceandrascseke9813
      @benceandrascseke9813 Před 17 dny

      Próbáld ki a DB-t.
      Nemcsak a többórás késés a folyamatosan garantált, hanem a vonat-lottó.
      Vagy van vonat, vagy 12 óra alatt sem lesz.
      Persze a DB 45 mrd € tartozása ugyanaz, ami a MÁV-é.
      Vízfej.
      Politikai háttérrel, szakmai ismeretek nélkül.

    • @SEKRESTYE1989
      @SEKRESTYE1989 Před 17 dny

      @@benceandrascseke9813 mi az a DB? vmelyik ország vasúttársasága?

    • @ferencplatz7905
      @ferencplatz7905 Před 14 dny

      ​@@SEKRESTYE1989Deutsche Bahn
      Német vasúttársaság.

  • @gaborhajnal6159
    @gaborhajnal6159 Před 18 dny +4

    S akkor vasárnap meg a Keleti előtt fecske siklás harmonikába.

  • @haaszbalazs4292
    @haaszbalazs4292 Před 18 dny +10

    Amúgy ilyenkor milyen jó lenne ha meglenne csinálva a Csajág-Lepsény szakasz ... talán elkerülhető lennének az ilyen problémák

    • @Fekete.Roland
      @Fekete.Roland Před 18 dny

      Az AGENDA 30 terveibe, felesleges pénzköltés, ez is!

  • @ggabor002
    @ggabor002 Před 18 dny +2

    Szombaton a napfény intercityvel Kecskemétről Kőbánya-Kispestig utaztam. Itt az első osztályon sem volt működő klíma, életemben még nem izzadtam így össze magam. Pont a klíma miatt vettem első osztályra jegyet. Pár évig ismét kerülni fogom a MÁV szolgáltatásait. Borzalom ez a szolgáltatás 2024-ben.

  • @scattyweb
    @scattyweb Před 17 dny +3

    Élveztem a videót !!

  • @zsoltmaros1475
    @zsoltmaros1475 Před 17 dny +5

    MÁV - Megint Állunk Vazze

  • @Adani12345
    @Adani12345 Před 18 dny +4

    Keletiben is helyzet van

  • @ActivalMax
    @ActivalMax Před 18 dny +2

    Lesz majd videó a BKK pesterzsébeti villamos terveiről, amiről most zajlik a társadalmi egyeztetés? A Kvassay áttörés kifejezetten izgalmas terv. A pesterzsébeti szakasz racionalizálása már régóta esedékes lenne és déli meghosszabbítás és a csepeli átvezetés is izgalmas új vonalaknak adna lehetőséget.

  • @andrasgyurkovics5125
    @andrasgyurkovics5125 Před 18 dny +2

    Jobb ilyenkor a busz, ha van még a déli partra Budapestről, az északira sajnos most szüntették meg a közvetlen Hévízit, pedig nem sokkal hosszabb, mint a vonat, így ott is marad az atszallas😅

  • @Adani12345
    @Adani12345 Před 18 dny +3

    Mai nap sem lesz a vasúte. Keletiben siklas Ceglédi vonalon gázolás arra sem lehet kerülni cinkotan a hév is gázolt

    • @boyrezy6524
      @boyrezy6524 Před 18 dny +1

      Te miért nem videóztál a Keleti-nél bakker ??????😮😮😮😮😮😮😮😮
      Csak a Rikári van Topp-on ez ügyben !!!!!!!!!! 😮 ❤ 😂

  • @TheWolf27sze
    @TheWolf27sze Před 9 dny

    Ez a magyar valóság! A 30-as vonal is csak szakaszosan felújított, havária esetén a vonatpótló levedlett hollnad autóbusz. A politikusokat nem érdekli se a vasút, se az emberek. Őket csak a zsebük érdekli. Majd a választások előtt csinálnak úgy, mintha érdekelné őket az emberek sorsa, jövője!

  • @SEKRESTYE1989
    @SEKRESTYE1989 Před 18 dny +2

    ezek a fantázia dús vonat elnevezések (kék hullám, vízipók) , mintha minden rendben lenne a vasúttal, hogy csak ezzel kelljen foglalkozni..

  • @EifAdam
    @EifAdam Před 18 dny +2

    5:30 Ez a Velencei tó sűrűbb kiszolgálására hétvégén közlekedő G30 szerelvénye.
    17:00 Ráadásul még Strand fesztivál is volt, Sold out nappal.

  • @gabortoth9527
    @gabortoth9527 Před 18 dny +11

    A Nemzet Pinokkiója még a helyén van?

  • @adamsimonkovics4440
    @adamsimonkovics4440 Před 17 dny +1

    Mint ahogy a claudiopolis ic miatt tegnaptól a Miskolci is leállt, így aki arra utazna az IC-k csak Hatvantól/ig közlekednek Nyíregyháza/Miskolc felől, az egri/gyöngyösi vonatok meg Kőbánya felsőtől. A szolnoki (Újszászot érintő) pedig csak Rákostól.

  • @enzse80
    @enzse80 Před 18 dny +2

    A 11. perc környékén látszik, ahogy néhány vállalkozó szellemű utas azért megpróbált szerezni magának egy jópofa sérülést, amikor az átjárótól egy méterre, a sínszálat átlépve (néha még rá is taposva), a többi embert kikerülve próbált gyorsabb lenni. Utána a kerítés persze jobb belátásra térítette őket. Megúszták.

  • @badoer1000
    @badoer1000 Před 18 dny +2

    András a Lepsény Csajág Hajmáskér vonal nincs le villamosítva az amit látol az csak a kifutás. Amúgy Lepsény Csajág 10km kb mikor a 29 felujitoták nem értem azt mért hagyták ki meg lehetett volna csinálni igy lenne menekülési ut

  • @gyulabácsi11
    @gyulabácsi11 Před 9 dny

    A Lepsény Fehérvá paája felujitásakor csajági elágazónak közlekedtek a kanizsai vonatok. Kb30 éve.

  • @piroskagaspar9739
    @piroskagaspar9739 Před 17 dny +2

    "Nem bejövős hering parti, tökön, paszulyon át"🤣- bocsánat, de kissé nagyon nevetséges!

  • @ivanhorvat397
    @ivanhorvat397 Před 18 dny +12

    Nyáron sintörés:??? Akkor februárban lesznek a napkanyarokEgyébként itt Szerbiában ha sintörés van a pályamunkások heveder párral összekötik a törést 30 percen belűl megindul a forgalom

    • @enzse80
      @enzse80 Před 18 dny

      Magyarországon is, legfeljebb nem állnak sorfalat a pálya mellett a pályamunkások a síntörése várva.

  • @3ncYTM
    @3ncYTM Před 18 dny +13

    mikor olvastam, hogy beütött a krach, elsőnek pont az jutott eszembe, hogy a 27-es vonal ilyenkor milyen jól is jönne. de hát minek nekünk mellékvonal? van pótlóbusz meg kurva nagy káosz helyette.

  • @setnjeric
    @setnjeric Před 18 dny +4

    kedden kezdődött a gázolás széria a gárdonyi gázolással akkor 1,5 órás késések voltak

    • @smyle78
      @smyle78 Před 17 dny

      20-án. ott voltam. finom 70 perces késést kaptunk.

  • @TamasKiss-bv9hz
    @TamasKiss-bv9hz Před 17 dny +1

    Székesfehérvár a neve ! ❤🤍💚

  • @attilagava5502
    @attilagava5502 Před 12 dny

    emlékszem kisiskolás koromban a tankönyvben le volt írva és rajzkép is volt hozzá hogy nyáron nagy melegben (pedig akkoriban max .30 celsius fok volt) eltörhet a sín. A mostani melegben meg pláne ne is csodálkozzunk ez egyre jobban így lesz.

  • @benceandrascseke9813
    @benceandrascseke9813 Před 17 dny +2

    19:00
    Túl azon, hogy nem lenne hülyeség az a két pálya, arra is alkalmas lenne, hogy komoly tehervonatok ki tudjanak térni/várakozni.
    A megoldás alapvetően a kétvágányúsítás lenne, már ahol lehet és ahol egyszerűen megoldható.

    • @cmbbfan78
      @cmbbfan78 Před 17 dny

      Tulajdonképpen Fehérvárig már inkább 3 pálya kéne - meg ugye a 160-as sebesség, amire megépítették. Helyette lesz 2 x3 sávos M7, mert az elmebajnak (meg a brutális zajnak) növekednie kell...

    • @JozsefLadlo
      @JozsefLadlo Před 17 dny +1

      Elárulom neked, hogy az I. világháború után, mint vesztes félnek meg kellett szüntetni, illetve nem engedélyezték a kétvágányú vasúti közlekedést.

    • @cmbbfan78
      @cmbbfan78 Před 16 dny +1

      @@JozsefLadlo Ez mikor is volt? Több mint 100 éve? Vagy azóta is érvényben van ez a tiltás és illegálisak a meglévő két vágányú vonalak?

  • @viktoria7621
    @viktoria7621 Před 18 dny +28

    Lemondott mar Lazar Janos ?

    • @laszlobalogh3717
      @laszlobalogh3717 Před 18 dny +8

      Miii??-ezek,soha...😬😬

    • @Fekete.Roland
      @Fekete.Roland Před 18 dny +3

      Ez a dolga, amit művel!

    • @boyrezy6524
      @boyrezy6524 Před 18 dny +8

      Lázár-Lézer geci Janika az egész MÁV-ot szétcseszte ez 100 % biztos is !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    • @Fekete.Roland
      @Fekete.Roland Před 18 dny +3

      @@boyrezy6524 AGENDA 30, kretén! Ráadásul, 2012 óta, nem kormány! MAFFIA!

    • @Fekete.Roland
      @Fekete.Roland Před 18 dny +5

      Mo. (2012): maffia-fantomállam!

  • @gingoto
    @gingoto Před 17 dny +2

    Mi is megjártuk, nekünk az Aranypart Expressz vonatot törölték egy az egybe és magunknak kellett kieszelni, hogy hogy jussunk haza Balatonboglárról hazáig (az ország másik végébe) a kánikulába. És a legjobb az egészbe, hogy az utolsó vonatra, amire átszálltunk volna nem várta meg a csatlakozást, pedig szóltunk a kalauznak, hogy várjon be minket... Az a vonat volt az utolsó esti járat. Egy szerencsénk volt, hogy egy ismerősünk haza tudott hozni minket. Jah és még plusz 5ezer Ft helyjegyet is felszámoltak, mert ugye másik járattal mentünk. Apropó pár éve ugyanígy jártunk, de akkor az állomáson töltöttük az éjszakát, ugyanebből az okból... Lassan nem mer az ember elindulni, főleg vonattal. 😠

    • @smyle78
      @smyle78 Před 17 dny

      Lehet, hogy visszaadnák a helyjegy árát reklamációra?

    • @JozsefLadlo
      @JozsefLadlo Před 17 dny

      Hogy jött ki az 5 ezer forint helyjegy? Öten voltatok és pénztárnál vásároltatok? A MÁV- igenis segítőkészek, kizártnak tartom, hogy törölnek egy járatot és semmi lehetőséget (vonatpótló) ne vetettek volna fel.... Olyan esetben nem vár meg vonat, ha te személyvonaton ülsz és IC-re akarnál átszállni. Az IC nem vár be személyvonatot.

    • @gingoto
      @gingoto Před 16 dny +1

      @@smyle78 Igen, folyamatban van az ügy.

  • @MATRX007
    @MATRX007 Před 18 dny +2

    Egyébként Csajág-Balatonfőkajár-Lepsény közötti vágány az le van építve? Vagy nincs villamosítva? Mert akkor simán mehettek volna kerülőbe a szerelvények.

    • @fpepefpepe3167
      @fpepefpepe3167 Před 18 dny +4

      A vágány megvan, csak kicsit gazos, és nem villamosított. Pont az jutott eszembe, hogy milyen jól jött volna most az a kis 8km-es szakasz...

    • @MPTR137
      @MPTR137 Před 17 dny +3

      Csajág és lepsény közt villamosítani kéne és akkor az lehetne a déli vonal második.vágánya.

    • @benceandrascseke9813
      @benceandrascseke9813 Před 17 dny +1

      Két Bobó pikk:pakk megoldotta volna...

    • @charlieinla
      @charlieinla Před 17 dny +2

      megnyitni kéne...elöször....

  • @jozsefgyorgykiss352
    @jozsefgyorgykiss352 Před 18 dny +1

    Az indulás ideje, elütötte az órát.

  • @Istvan19601
    @Istvan19601 Před 11 dny

    A legjobban az tetszik, amikor elmagyarázod, hogy Csajágtól van vágány Lepsényig, csak nincs bevillamosítva, tehát így használhatatlan, dízel vontatás meg nem elérhető. Csodás. Tehát marad az átszállás, meg a bukdácsolás, de aki csak pancsolni akar, az menjen az északi partra, aztán majd onnan áthajókázik.... und so weiter.

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 11 dny

      Nem az a fő baj! Hanem hogy jelenleg az a szakasz ki van zárva! Vörös tárcsa!

  • @hajnalgergely1210
    @hajnalgergely1210 Před 15 dny +1

    Aki Budapestről "pancsolni" szeretne, az menjen Dunakeszire. 🙂

  • @attilahorvath3055
    @attilahorvath3055 Před 18 dny +1

    Ez a "nagyszerű" hét a 30-as vonalon, még kedden kezdődött mikor elütöttek valakit Gárdony és Velence között. Aztán jött a többi. A csütörtöki, Balatonszemesi káoszt én is megtapasztaltam, ott voltam az egyik Déli->Parti Interrégión...

    • @laszlobalogh3717
      @laszlobalogh3717 Před 18 dny

      1846-ota-a-vasut-megbizhatatlan.(14-evet-meliztam-ott...)

    • @cmbbfan78
      @cmbbfan78 Před 17 dny

      Annyiban talán "jó", h ennyi szart már nem lehet mind a szőnyeg alá söpörni azzal, h oszoljanak kérem, nincs itt semmi látnivaló, meg majd 2430-ban lesz a vasútra csilliárd digitális pénz, fejlesztésre...

  • @attilagava5502
    @attilagava5502 Před 12 dny

    ilyenkor próbáljatok annak örülni hogy itt még nem lőnek meg nem szúrnak

  • @rolandszabo2444
    @rolandszabo2444 Před 18 dny +1

    Én nem értem azokat, akik a Katicáról átszállnak a vonatpótlóra...Tényleg sokkal egyszerűbb lenne, Füredre lemenni és hajóval át a déli partra! Fene se akarna a pótlón passzírozva utazni!

    • @smyle78
      @smyle78 Před 17 dny +1

      és az mennyivel több költség, idő? plusz vonatjegy északi partra, plusz hajó, plusz déli parton másik vonatra szintén. estére oda is érnének.

  • @attilagava5502
    @attilagava5502 Před 12 dny

    sajnos az emberek autóval akarnak járni és nem vonattal

  • @banatibor2183
    @banatibor2183 Před 14 dny

    Na itt jön képbe hogy a Lepsény-Veszprémi vasútvonalon aljas módon leállították a forgalmat, ami ilyen helyzetben határozottan jól jött volna! Mentesitő vonat Csajág-Lepsény közt...de ez csak egy kósza gondolat, nem javaslat...🙄

  • @ferencantal-4978
    @ferencantal-4978 Před 17 dny +1

    Csajágon ennyi szerelvény .szerintem még so se volt.

  • @2pacaltettem
    @2pacaltettem Před 17 dny

    Ezért kell tűzoltó karbantartás a rendszeres karbantartás helyett. Legalább 50 éve nem nyùltak hozzà a magyar sìnekhez .De minek is ? Minden műszaki dologban ìgy gondolkodnak sajnos .

  • @mariettamolnar450
    @mariettamolnar450 Před 16 dny

    Mennyire igazad van.

  • @TamasKiss-bv9hz
    @TamasKiss-bv9hz Před 17 dny +1

    Autó, autó, autó ! ❤🤍💚👍👍👍

  • @Monty30100
    @Monty30100 Před 18 dny +5

    Ismét?Évtizedek óta késik minden nyári szezonban 1-2-3 órákat!Én még sosem jöttem haza nyáron vonattal úgy,hogy ne késett volna minimum 1-2 órát...Legutóbb megkotlott a vonatom Siófoknál

    • @J524-sl8zh
      @J524-sl8zh Před 18 dny +1

      Nem igaz, konfabuláns.

    • @cmbbfan78
      @cmbbfan78 Před 17 dny

      Azért ne túlozz: nagyon gázok a késések, de 10-30 percnél, normál esetben nem késnek többet. Rendszeresen járok erre. A nyári menetrenden kivül pedig elég ritka a késés. Ezzel nem azt mondom, h minden okés ezen a téren, ezen a vonalon, de legyünk korrektek.

  • @katalinlenky3322
    @katalinlenky3322 Před 18 dny +5

    Lázárnak ez annyit jelent, hogy itt az ideje, hogy felszámolja az egész vasutat. Túl sok pénzt visz el. Úgy majd több marad.

  • @mi1r2
    @mi1r2 Před 18 dny +4

    Káosz. Ahogy az ország is szép lassan ebbe az irányba halad, a koleszos szervezett bűnözői kör miatt, akik mindent kommunikációval és nem pedig szakértelemmel próbálnak megoldani.

  • @krisztiangergely2868
    @krisztiangergely2868 Před 18 dny

    Pont ez napon Bélatelepen voltunk fűrdeni mikor úgy döntöntünk el megyünk Balatonszentgyörgy állomásra flirtel s ott tudasodott bennünk hogy sín törés miatt az tópart ic 60 percet késik még szerencse hogy Győr felé utaztunk az nap.

  • @piroskagaspar9739
    @piroskagaspar9739 Před 17 dny +1

    Hová lettek ezek a szép Nohab-ok?

  • @rolandboros6320
    @rolandboros6320 Před 17 dny +3

    Én sem akartam el hinni mi történik mikor Székesfehérvárra beértünk. Akorra már több ezer utas várakozott az állomás épületben meg kint az állomás előtti buszpályaudvaron. Mindjárt el is ment a kedvem a balatoni hétvégétől, így fogtam és visszafordúltam. Szomorú vagyok hogy az ember a szabadságjából egy napot sem tud élvezni mert az is el van cseszve.

    • @smyle78
      @smyle78 Před 17 dny

      Sajnálom. Ahogy elnézem az időjárás előrejelzést, még lesz mód rá bőven.

  • @Endru991HUN
    @Endru991HUN Před 18 dny

    24 én 12:35 ös Balaton Intercity a (874) es ami tele volt Fesztiválozókkal. Nagyon nehezen lehet egy ilyen helyzetet lebonyolítani, főleg hogy 4-5 buszra alig tudtunk felférni. Ne beszéljünk Lepsénytől hogy a Tópart Ic-t a (845) forgatták vissza (854) nek alig fértünk fel arra szerelvényre. De sajnos ilyen helyzetre nagyon nehéz felkészülni.

    • @cmbbfan78
      @cmbbfan78 Před 17 dny

      Ha végig 2 pályás lenne a vonal, illetve nem szüntették volna meg a 27-es vonalat, akkor lényegesen jobban kezelhető lett volna.

  • @hajnalgergely1210
    @hajnalgergely1210 Před 15 dny

    Flirtflört. 😀

  • @smyle78
    @smyle78 Před 17 dny +1

    40:09 szegény kutyu megijedt, hogy üldözik.

  • @82norberto
    @82norberto Před 18 dny +2

    A kék MOS Volvót honnan küldték el? :D

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 18 dny +1

      Hidd el hogy ezt velünk nem közölték! :-)

    • @rewe9871
      @rewe9871 Před 18 dny +8

      Elvileg MOS-262 Pestről jött pótolni 84E-ről vették le Gyálon le szállítottak minket és ment Lepsénybe...

    • @82norberto
      @82norberto Před 18 dny

      @@rewe9871 az szép :D Mire egyáltalán leért...:D

    • @smyle78
      @smyle78 Před 17 dny +1

      @@rewe9871 igazi kalandor lehetett az a sofőr, hogy ilyet bevállalt :) nagy arc.

  • @Rapkatona18
    @Rapkatona18 Před 17 dny +2

    Milyen Nickelsdorf???😂

  • @veraszabo1947
    @veraszabo1947 Před 18 dny +1

    Kell egy gondolkodó!
    15 milliárdból hány vonatot lehetett volna életképessé tenni , az ADOZÓ KÖZÖSSÉG ÉRDEKÉT SZOLGÁLVA.
    TRUMP most irigykedhet.

    • @cmbbfan78
      @cmbbfan78 Před 17 dny +1

      Nem az a 15 milliárd hiányzik, hanem azok a pénzek, amelyekből értelmetlen presztízsberuházásokat építenek, meg persze az autópályákra, főutakra eltapsolt ezermillárdok...

    • @veraszabo1947
      @veraszabo1947 Před 17 dny +1

      @@cmbbfan78 ! Sok kicsi, sokra megy! ? Rocefeller említett hasonlót annó! A sok üres, góltalan stadionok, és fenntartásai is millió helyről vették el a túlárazott pénzeket. Kínai vonatot hány, napi munkábainduló fog utazni? Kicsinek nem mondanám! Hitelt venni fel, hogy másnak 200 évig sem térülő projektet , ktsgeit fizetni, káros akkuhulladékot termelni, aranykoronás termőföldeket lebetonozni, kinek az aljas érdeke?
      Nem bagatel tételek.

    • @selkath013
      @selkath013 Před 13 dny

      @@veraszabo1947 "200 évig sem térülő projektet" - több, mint 900 év múlva fog majd megtérülni, csak szólok...
      Addigra emberiség sem létezik majd, nemhogy Magyarország. 😂

  • @andrashorvath2367
    @andrashorvath2367 Před 18 dny +1

    Sok a reklám.5 percenként
    Nézhetetlen

    • @pietkomiklos
      @pietkomiklos Před 18 dny +2

      1800ft a premium fizess elő, nem lesz reklám, én is igy tettem 3éve.

    • @Csakegybuszos
      @Csakegybuszos Před 18 dny +4

      Adblock

    • @Fekete.Roland
      @Fekete.Roland Před 18 dny

      Csak az OKOSon!

    • @pietkomiklos
      @pietkomiklos Před 18 dny

      Azt okos tv-n hogy oldja meg, sehogy. Aki ennyire fillérb@szó arról megvan a véleményem. Prémiummal minden eszközön megy legálisan, mókolás nélkül.

    • @benceandrascseke9813
      @benceandrascseke9813 Před 17 dny

      ​@@pietkomiklos
      Aha, persze.
      Most dobják fel 2700 JMF-ra.

  • @csabasipos6525
    @csabasipos6525 Před 18 dny +4

    12:20-nál a holland utastájékoztatás a buszon csak emeli a vicc jellegét az egész problémakezelésnek.

    • @EifAdam
      @EifAdam Před 18 dny

      Az egy viszonylag friss beszerzésű busz Fehérváron, párszor már láttam a vasútállomáson, 2-3 hete van forgalomban.

    • @Fekete.Roland
      @Fekete.Roland Před 18 dny

      @@EifAdam Nem mentség, bazmeg!

    • @Fekete.Roland
      @Fekete.Roland Před 18 dny

      Amilyen a gazda, olyan a szerszáma.

    • @Adani12345
      @Adani12345 Před 18 dny

      Valami hasonló volt Rakoson is tegnap este a pótlón

    • @charlieinla
      @charlieinla Před 17 dny

      Ma meg ugyanez a busz (rendszam, sofor) Anas uj videojaban a Keletiben segit....nemsemmi

  • @Viliam1974sol
    @Viliam1974sol Před 16 dny +1

    Azt Lázárék csinálnak. Le kell záratni egész vasutat 🤣🤣🤣🤣🤣
    Konspiráció 😂

  • @Fekete.Roland
    @Fekete.Roland Před 18 dny +5

    Mo. (2012), egy maffia-magánhatalom (zRt.), s aki, ezt nem fogta eddig fel, megérdemli a szopást, sőt, még többet is!

  • @viktike
    @viktike Před 17 dny +1

    Az északi parton nem igen van szabadstrand

    • @smyle78
      @smyle78 Před 17 dny

      így van. a proliknak és lecsúszottaknak marad a déli-part.

    • @ferencplatz7905
      @ferencplatz7905 Před 14 dny

      ​@@smyle78Különbséget tennék, hogy nem tudja, vagy nem akarja kifizetni az ember a belépőt.

    • @smyle78
      @smyle78 Před 14 dny

      @@ferencplatz7905 bármilyen variáció lehetséges. Csak arra szerettem volna utalni, hogy az emberek túlnyomó többsége azért választja az olcsóbb vagy ingyenes variációt, mert nem, vagy kevésbé engedheti meg magának, hogy még a belépőért is fizessen nem keveset, még akkor is ha ezért egy alacsonyabb minőségű "szolgáltatást" kap.

    • @ferencplatz7905
      @ferencplatz7905 Před 14 dny

      @@smyle78 Egyetértek!

  • @petercsanyi411
    @petercsanyi411 Před 18 dny +1

    Megszokhattuk a Mávtól, ocsmány állatok

    • @cmbbfan78
      @cmbbfan78 Před 17 dny +1

      Ennek semmi köze a mávhoz. Ennek a mindenkori politikai "elithez" van köze, amelyik 30+ év alatt szétrohasztotta a vasutat. Ha nincs pénz, nincs mit csinálni. Persze autópályákra valahogy mindig volt és van pénz.............

    • @belakovacs1288
      @belakovacs1288 Před 16 dny +1

      Te barom (elnézést kérek a megszólításért - mármint a barmoktól - mert azok legalább nem írnak hülyeségeket, hanem csendben kérődznek). A MÁV állami vállalat és szavazatoddal megválasztott kedvenceidtől annyi pénzt kap, amiből ezt a szintet lehet hozni.

  • @andrashorvath2271
    @andrashorvath2271 Před 16 dny

    3 FLIRT = 666 UTAS.

    • @J524-sl8zh
      @J524-sl8zh Před 15 dny +1

      hatszáz, hatvan és hat
      ἑξακόσιοι, ἑξήκοντα, ἕξ
      A hat nagyságrendjei vannak felsorolva.
      Felszólítás a mondatban: ψηφισάτω- válasszon!
      Az értelmi töve:pszéfosz- a választási kő, amit a jelöltre adnak.
      János apostol idejében nem volt "arab szám", ez a 666, egy baromság.

    • @J524-sl8zh
      @J524-sl8zh Před 15 dny +1

      Nem a számok között kell választani, hanem az Isten megoldása és a három emberi megoldás között.
      Mindenkinek egy választási köve van, az a saját élete. - Azzal voksol.
      (nem szokták, a környezetét, a szövegnek elolvasni)
      Számitson, kalkuláljon, válasszon, egy szóban tömörítve: ψηφισάτω.

  • @Fekete.Roland
    @Fekete.Roland Před 18 dny

    15 perces városokhoz (AGENDA 2030), nem kellenek, vasutak sem!

  • @jozsefgeges7573
    @jozsefgeges7573 Před 17 dny +8

    A MÁVSTART OLYAN MINT A MAGYAR KORMÁNY.

    • @kfsdk8
      @kfsdk8 Před 17 dny +1

      Csak itt nem lehet Gyurcsányra meg a háborúra fogni

    • @TamasKiss-bv9hz
      @TamasKiss-bv9hz Před 17 dny +1

      Húzz el innen ha nem tetszik itt ! ❤🤍💚💯💯💯

    • @The_Catnip
      @The_Catnip Před 17 dny +1

      ​@@kfsdk8 Gyurcsi még annyit sem tett a MÁV-ért, meg az országért, mint Orbi.
      Nézd meg Borovi Bence csatornáját, vagy a Magyar Építők Kft. weboldalát.

    • @StefanElster-lb5lv
      @StefanElster-lb5lv Před 17 dny +4

      ​@@TamasKiss-bv9hz "El lehet menni Magyarországról itt lehet minket hagyni kéremszépen...tessék, lehet menni!". Valahogy ez a szállóige rémlett fel a másik országmegrontótól. Így érted mint ő? Ha valami nemtetszik akkor kussolj vagy takarodj el?

    • @cmbbfan78
      @cmbbfan78 Před 17 dny

      Melyik? Amelyik elkezdte a vonalbezárásokat, eladta az áruszállítási részleget és tovább rohasztotta a vasutat? (Szocik) A teljes politikai "elit" 30+ évnyi teljesítménye az, ami a vasút témájában van.

  • @pal601
    @pal601 Před 18 dny

    11:00 és aki kerékpárral jött az jól megszívta... 14:59

    • @Adani12345
      @Adani12345 Před 18 dny +5

      Csajag lepény között a legjobb ilyenkor a kerékpár nem kell várni a buszra js és biztosan van ulohelyed

    • @pal601
      @pal601 Před 18 dny +1

      @@Adani12345 Ennyi erővel a kedves utas át is sétálhat...

    • @207gtr
      @207gtr Před 18 dny +2

      14:48-nál annyi javítás, hogy Alba Volán helyi dizájnú a megjelenés.

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 18 dny +2

      @207gtr Jogos! Rájöttem már én is! Meleg volt naaa!🤣🤣🤣

  • @blista2
    @blista2 Před 18 dny +4

    De a gázolás is a vasút hibája, mert Magyarországon nem megfelelő az útátjárók biztosítása. Japánban például fényjelzés IS, hangjelzés IS és karos sorompó IS van az átjárókban. Nem azzal kéne foglalkozni, hogy kinek a hibája, hanem hogy ne történjen meg.

    • @Adani12345
      @Adani12345 Před 18 dny +6

      Hiába van sorompó ha azt is letörik hiába van hangjelzes ha szarnak rá

    • @kks777
      @kks777 Před 18 dny +5

      Na már csak az kellene, hogy amíg zárva az útátjáró, folyamatosan csörömpöljön is.

    • @blista2
      @blista2 Před 18 dny +1

      @@kks777 és arra gondoltál már, hogy a szánalmas és irreális komfortrettegésed nem felsőbbrendű mások életéhez képest? Ha ez megoldja azt, hogy mások ne haljanak meg (megoldja(, akkor szépen bekussolsz és tudomásul veszed, hogy hangjelzést is ad. Mellesleg fogalmad sincs róla, hogy egy ilyen átjáró mennyire zavaró, ettől lesz a rettegésed szánalmas és irreális. Igaziból te most hisztériázol, amit meg senki nem köteles elviselni.

    • @bxlxzs
      @bxlxzs Před 18 dny +1

      ​@@blista2Szívemből szóltál 🙏

    • @matchannelvasut6997
      @matchannelvasut6997 Před 18 dny +3

      És ami nem átjáróban történik okoska? Ezt magyarázd el ha annyira értesz hozzá.

  • @Trains_of_Hungary_official

    Elvileg kisgyerekek vasgolyót dobáltak a sínnek, ezért kitört egy többméteres darab. Ezt aznap egy jegyvizsgálótól tudtam meg, tehát az információ fix

  • @orogaorgona9558
    @orogaorgona9558 Před 18 dny +1

    ÉS SZÉPEN LÁTSZIK AZ ÉGEN A CHEMTRAIL SZÓRÁS... IS...