CITYROCKS-KECSKEMÉTROCKS FESZTIVÁL 2024 (előzetes)

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 21. 02. 2024
  • Májusban ismét Kecskeméten áll össze Közép-Európa legnagyobb rockzenekara, a CityRocks, de ezúttal egy háromnapos, május 16-a és 18-a között megvalósuló fesztiválon - jelentették be a szervezők Kecskeméten.
    Gajda Ferenc, a CityRocks Produkció ügyvezetője a sajtótájékoztatón felidézte: öt évvel ezelőtt mintegy ötszáz zenész adott óriáskoncertet a KecskemétRocks 2019 alkalmával a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. A sikeres rendezvény után szinte azonnal megfogalmazódott egy zenei fesztivál ötlete, azonban ennek megszervezését először a világjárvány, majd a háborúk okozta megszorítások hátráltatták − tette hozzá.
    Kiemelte, hogy a hosszú hétvégére sok koncerttel és meglepetéssel készülnek. A program egy csütörtöki belvárosi koncerttel kezdődik, majd pénteken 50-60 zenész közreműködésével „rockkamion” járja Kecskemét utcáit és tereit, hogy egy-egy emblematikus helyszínen koncertet tartva alapozzák meg a kecskemétiek és a városba látogatók hangulatát a CityRocks több száz tagú zenekarának szombat esti látványos, 12 dalos flashmobjához.
    KecskemétRocks Fesztivál vendége lesz az idén 35 éves Tankcsapda és a 20 éves jubileumát ünneplő Road zenekar, de fellép a Depresszió és a Fish!, illetve a Mobilmánia is Vikidál Gyulával kiegészülve.
    Számos tribute/cover zenekart is meghívtak, így AC/DC, a Rolling Stones, a Black Sabbath, a Guns 'N Roses, a Rage Against The Machine legnagyobb slágerei is elhangzanak a kecskeméti szabadidőközpontban. A fesztiválon kecskeméti csapatok is fellépnek, például a Kies és a Nova Prospect. A szervezők azt ígérték, a flashmobon résztvevő zenészek számára napokon belül elindítják a jelentkezést, és hamarosan nyilvánosságra hozzák a fesztivál teljes programját is.
    A rendezvény valamennyi programja ingyenes. További információk a www.cityrocks.hu weboldalon olvashatók.
    ‪@CITYROCKS‬ ‪@tankcsapdalive‬ ‪@depressziomusic‬ ‪@MOBILMANIAband‬ ‪@roadmusicvideo‬ ‪@fishzenekar‬ ‪@KIESzenekar‬ ‪@novaprospectband‬
    #kecskemét #cityrocks #flashmob #tankcsapda #depresszió
  • Hudba

Komentáře • 11

  • @PotatoChixMoMo
    @PotatoChixMoMo Před měsícem +1

    We want more❤❤❤

  • @ilonaondrusvribinszkinepap2289
    @ilonaondrusvribinszkinepap2289 Před 3 měsíci +1

    Sok erőt , sok szerencsét és sok sikert !!! 🍀💥✨💫👍

  • @holgersinger3722
    @holgersinger3722 Před 3 měsíci

    Super, many greetings from Germany! Thanks for all! Greatings from Brandenburg!

  • @deadpoolsnipes537
    @deadpoolsnipes537 Před 3 měsíci +1

    Hello 👋 from America ❤ Your Group... 🔥🔥✌️✌️🤘🤘😁

  • @videorocketzmillar007milla5

    ❤ 🎉🎉 MUSIC NOT WAR 🎉🎉❤

  • @reeblesnarfle4519
    @reeblesnarfle4519 Před 3 měsíci +1

    ❤❤❤❤❤❤❤💪😎👍

  • @user-lf7el5ix2y
    @user-lf7el5ix2y Před 3 měsíci

    Megyünk!

  • @liliroze2083
    @liliroze2083 Před 3 měsíci

    Nous attendons de nouvelles vidéos avec impatience.cdlt.salutations de France.

  • @PotatoChixMoMo
    @PotatoChixMoMo Před měsícem

    Put in your list:
    Sultan of Swing
    Hotel california
    Awlay somewhere
    N etc

  • @amangogna68
    @amangogna68 Před 3 měsíci

    Fsnrtastic !

  • @rockszakma
    @rockszakma Před 20 dny +1

    Nagyon örvendünk a CITYROCKS-nak! Hajrá! És küldünk egy kis magyar rockot:
    czcams.com/video/tFfj6Ke4fy4/video.html