Hamvas Béla: A tao virágai- hangoskönyv részlet (1. fejezet) Rátóti Zoltán előadásában (Kossuth-Mojzer Kiadó) További információ: www.hangoskonyvklub.hu
Egyetlen megjegyzés sincs? Ezek szerint csupa megvalósult taoista és/vagy zen buddhista hallgatta meg eddig 😊😅 Nem semmi. Na, Lao'c mester, ahhoz mit szólsz, hogy nem olyan nagy kunszt a világ forgalmán kívül helyezni az elmét, ha: 1) az embernek megadatik (vagy eléri), hogy testi mivoltában kívül helyezze magát a világ sürgedelmein. 2) Elhiszi (a szó legaktívabb és legmélyebb értelmében), amit az állítólagos aranykor HIHETETLEN tudású bölcsei mondanak, regélnek az életről, világról, külső-belső megismerésről... stb., s főként hiszik, hogy ez az úgynevezett tradicionális tudás az ultima maxima, ami ember számára elérhető. 3) Hite által, hitében és hitével meggyőzi magát és környezetét arról, hogy elérte vagy nagyon közel van, de legalábbis legjobb úton jár, ( Tao ): a mindenhez, amit emberileg érdemes elérni/megérni/megérteni/átérezni és ezáltal részévé válni az eredetnek. Hit: legalábbis a jobb esetekben... és ehhez legközelebb a guruk, vagy szervezettebb jógikus és egyéb "iskolák" állnak. Sajna a túl sok elmélkedés közvetett ismeretekben gazdag "filozófus-művész" lelkületű egyénektől többségében a valódi hitbeli-tapasztalat hiányát pótolni szándékozó gondolat-körök halmazával tűnik ki, amikben (kis túlzással) szinte bármilyen spirituális utat járó ember magára ismerhet, ezzel erősítve abbéli meggyőződését, hogy megvannak a megfelelő alapjai egy ilyen élethez, hogy jó úton jár. A gurusággal és a csoportosabb formáival a spiritualitásnak a legfőbb gondom: az ember vagy egyre nagyobb mértékben átadja magát azoknak az intelmeknek, amik többségét a beavatottak(?!) szerint úgyis csak személyes kapcsolatban lehet átadni: tehát MEGBÍZIK abban, hogy majd a nem kevés évnyi (inkább évtizednyi) tapasztalás, tanulás után maga is olyan ELÉGEDETT lesz, mint azt sok tanítványról tudni véli az elején. Sőt bízik benne, hogy az út során olybá felfejlődik, hogy még abba is beletörődik, ha esetleg messze nem képes úgy elmélkedni a világról, mint akármelyik korai "példakép". Másféle lehetőséget nemigen látok, hiszen a legfőbb evidenciája a "módszer" sikerességének a mester és a tanítványok "képességei", amiből kivonva az "igazi" spirituális fejlődést vallók által úgyis "mellékesnek" tartott MISZTIKUS (minimális racionalitású) és CSODÁS (lényegében természet feletti) tulajdonságokat és eseményeket, akkor marad a bölcs nyugalom (ami lehet, csak átlagon felüli tudással felvértezett beletörődés) és szerető elégedettség (amit végülis egy jó életet megélt "közönséges" nagymama is elérhet). Ezeken felül ráadásként leginkább csak arról a hitről hallok, ami szerint az adott bölcsesség és szeretet valami módon jobban táplálkozik valamiféle szellemi VALÓságból, mint egy világi életet élő, a "csúnya" anyagi VALÓságból kiinduló és oda visszatérő tudós bölcsessége. De nulla olyan evidencia, amit közvetett módon képesek lennének úgy közvetíteni, hogy az bárkit, aki nem óhajt szinte teljesen elszakadni attól, amit még ésszel fel tudnak fogni legalább azok, akiknek annyi ész megadatott. Hogy nagyon leegyszerűsítve írjam. Felfogtam hosszas erőfeszítés árán, után, például azt, hogy azon kognitív képességeim mellett, amikkel talán némileg az átlag fölött tudok teljesíteni, sosem lesz annyi türelmem és erőm, hogy a kvantum-fizika rejtelmesebb oldaláról legalább alapos intuicióm legyen. De ami ismeretem már van, legalább azt lehetővé teszi, hogy megkülönböztessem ki az, aki azon a szinten érti, amin próbálja kifejteni az elmélkedését. De képes e sok sok közvetlen tapasztalás nélkül egy "amatőr útkereső" így tájékozódni a spirituális bölcselkedők közt? A valóban bölcs szerintem (oké, főleg csak szerény, de jól megalapozott ismereteim alapján) TUDja, hogy anyagi és szellemi közt olyan szoros a kapcsolat, mint gyermek és szülője közt lehet. Az növendék még készülőben, alakulóban, de idővel maga is megszüli majd a maga világát a mindenség szövetéből. Hogy mennyire tartós és kifejezőképes, stb. az adott valóság, az már más kérdés. Az, aki megtapasztalja a szellemet az anyagban és nem fantáziál (imaginál) olyan képzeteket, amiket se érzés, se értelem, de még az értékelő képesség sem átjárni nem tud: nos, az talán képes mellőzni a virágos szép, Hamvas-i körmondatokat, melyekben sokszor körkörös fejtegetéssel (mert érvelésnek nem mondható) áradozik az ideálokról, sokszor annyira kreatívan fogalmazva, hogy a lenyűgözött hallgató észre sem veszi, hogy pont olyanok, mint a szép mesék: Jó bennük elmerülni, van sok tanulság is, itt-ott akár lényegileg is túlmutat a sokkal világiasabban megfogalmazható tanításoknál, de aztán a csúnya "gyakorlatban" épp oly könnyen feledésbe is merülnek, mint sok mese. Legfeljebb, mint szép álom emléke "illatoznak", motiválnak, illetve a köznapból aztán ismét egy Hamvas könyvbe bújva újból ábrándozhatunk. Ezzel az értéküket kétségbe nem merem vonni, de hogy hányan jutnak általuk ténylegesen közelebb a szabaduláshoz...(?!) Nos, ezt a hosszúra nyúlt hozzá-szólásomban csak óvatosan kérdezem. Sajnálom, hogy csak két kérdésre futotta a sok megjegyzésem mellett, de azok némelyikét kérdőre vonva gerjeszthetnek további kérdéseket: állok szívesen bárki illedelmesen fogalmazó rendelkezésére 😊
Egyetlen megjegyzés sincs?
Ezek szerint csupa megvalósult taoista és/vagy zen buddhista hallgatta meg eddig 😊😅
Nem semmi.
Na, Lao'c mester, ahhoz mit szólsz, hogy nem olyan nagy kunszt a világ forgalmán kívül helyezni az elmét, ha:
1) az embernek megadatik (vagy eléri), hogy testi mivoltában kívül helyezze magát a világ sürgedelmein.
2) Elhiszi (a szó legaktívabb és legmélyebb értelmében), amit az állítólagos aranykor HIHETETLEN tudású bölcsei mondanak, regélnek az életről, világról, külső-belső megismerésről... stb., s főként hiszik, hogy ez az úgynevezett tradicionális tudás az ultima maxima, ami ember számára elérhető.
3) Hite által, hitében és hitével meggyőzi magát és környezetét arról, hogy elérte vagy nagyon közel van, de legalábbis legjobb úton jár, ( Tao ):
a mindenhez, amit emberileg érdemes elérni/megérni/megérteni/átérezni és ezáltal részévé válni az eredetnek.
Hit: legalábbis a jobb esetekben... és ehhez legközelebb a guruk, vagy szervezettebb jógikus és egyéb "iskolák" állnak.
Sajna a túl sok elmélkedés közvetett ismeretekben gazdag "filozófus-művész" lelkületű egyénektől többségében a valódi hitbeli-tapasztalat hiányát pótolni szándékozó gondolat-körök halmazával tűnik ki, amikben (kis túlzással) szinte bármilyen spirituális utat járó ember magára ismerhet, ezzel erősítve abbéli meggyőződését, hogy megvannak a megfelelő alapjai egy ilyen élethez, hogy jó úton jár.
A gurusággal és a csoportosabb formáival a spiritualitásnak a legfőbb gondom: az ember vagy egyre nagyobb mértékben átadja magát azoknak az intelmeknek, amik többségét a beavatottak(?!) szerint úgyis csak személyes kapcsolatban lehet átadni: tehát MEGBÍZIK abban, hogy majd a nem kevés évnyi (inkább évtizednyi) tapasztalás, tanulás után maga is olyan ELÉGEDETT lesz, mint azt sok tanítványról tudni véli az elején. Sőt bízik benne, hogy az út során olybá felfejlődik, hogy még abba is beletörődik, ha esetleg messze nem képes úgy elmélkedni a világról, mint akármelyik korai "példakép".
Másféle lehetőséget nemigen látok, hiszen a legfőbb evidenciája a "módszer" sikerességének a mester és a tanítványok "képességei", amiből kivonva az "igazi" spirituális fejlődést vallók által úgyis "mellékesnek" tartott MISZTIKUS (minimális racionalitású) és CSODÁS (lényegében természet feletti) tulajdonságokat és eseményeket, akkor marad a bölcs nyugalom (ami lehet, csak átlagon felüli tudással felvértezett beletörődés) és szerető elégedettség (amit végülis egy jó életet megélt "közönséges" nagymama is elérhet).
Ezeken felül ráadásként leginkább csak arról a hitről hallok, ami szerint az adott bölcsesség és szeretet valami módon jobban táplálkozik valamiféle szellemi VALÓságból, mint egy világi életet élő, a "csúnya" anyagi VALÓságból kiinduló és oda visszatérő tudós bölcsessége. De nulla olyan evidencia, amit közvetett módon képesek lennének úgy közvetíteni, hogy az bárkit, aki nem óhajt szinte teljesen elszakadni attól, amit még ésszel fel tudnak fogni legalább azok, akiknek annyi ész megadatott. Hogy nagyon leegyszerűsítve írjam.
Felfogtam hosszas erőfeszítés árán, után, például azt, hogy azon kognitív képességeim mellett, amikkel talán némileg az átlag fölött tudok teljesíteni, sosem lesz annyi türelmem és erőm, hogy a kvantum-fizika rejtelmesebb oldaláról legalább alapos intuicióm legyen. De ami ismeretem már van, legalább azt lehetővé teszi, hogy megkülönböztessem ki az, aki azon a szinten érti, amin próbálja kifejteni az elmélkedését.
De képes e sok sok közvetlen tapasztalás nélkül egy "amatőr útkereső" így tájékozódni a spirituális bölcselkedők közt?
A valóban bölcs szerintem (oké, főleg csak szerény, de jól megalapozott ismereteim alapján) TUDja, hogy anyagi és szellemi közt olyan szoros a kapcsolat, mint gyermek és szülője közt lehet. Az növendék még készülőben, alakulóban, de idővel maga is megszüli majd a maga világát a mindenség szövetéből. Hogy mennyire tartós és kifejezőképes, stb. az adott valóság, az már más kérdés.
Az, aki megtapasztalja a szellemet az anyagban és nem fantáziál (imaginál) olyan képzeteket, amiket se érzés, se értelem, de még az értékelő képesség sem átjárni nem tud: nos, az talán képes mellőzni a virágos szép, Hamvas-i körmondatokat, melyekben sokszor körkörös fejtegetéssel (mert érvelésnek nem mondható) áradozik az ideálokról, sokszor annyira kreatívan fogalmazva, hogy a lenyűgözött hallgató észre sem veszi, hogy pont olyanok, mint a szép mesék:
Jó bennük elmerülni, van sok tanulság is, itt-ott akár lényegileg is túlmutat a sokkal világiasabban megfogalmazható tanításoknál, de aztán a csúnya "gyakorlatban" épp oly könnyen feledésbe is merülnek, mint sok mese. Legfeljebb, mint szép álom emléke "illatoznak", motiválnak, illetve a köznapból aztán ismét egy Hamvas könyvbe bújva újból ábrándozhatunk.
Ezzel az értéküket kétségbe nem merem vonni, de hogy hányan jutnak általuk ténylegesen közelebb a szabaduláshoz...(?!)
Nos, ezt a hosszúra nyúlt hozzá-szólásomban csak óvatosan kérdezem.
Sajnálom, hogy csak két kérdésre futotta a sok megjegyzésem mellett, de azok némelyikét kérdőre vonva gerjeszthetnek további kérdéseket:
állok szívesen bárki illedelmesen fogalmazó rendelkezésére 😊