BUDAPEST SZÜLETÉSE

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 14. 11. 2023
  • Budapest a 3 városrész egyesülésével 1873-ban született meg. A 150. születésnapjára az Animatiqua filmstúdió egy fővárosról készült filmmel tiszteleg előtte, melyben több 100 régi fényképet dolgoztak fel, több ezer munkaórán át, mely idő alatt több tízezer őszhajszáluk született…
    Sokan játszottunk már el a gondolattal, hogy milyenek is lehetettek a 100 évvel ezelőtti városképek. Vajon hogyan éltek a háborúk és a szocializmus előtti Magyarországon, milyen utca- és életképek voltak jellemzőek a fővárosra. Milyenek is lehettek a jelenleg is álló épületek között a mára már sajnos eltűnt műremekek. Éppen ezért született meg az Animatiqua filmstúdió elhatározása arról, hogy a régi fotók és képeslapok „életre keljenek”. A feldolgozott képek körülbelül száz évet ölelnek fel, a 19. század derekától egészen a második világháborúig. Ez a film viszont még mindig folytatódik.
    Mivel a stúdió szűkös forrásai végett rengeteg helyszín nem tudott bekerülni, ki viszont semmiképpen sem maradhatnak, ezért Kondacs András a film rendezője elhatározta, hogy a filmet kibővítik és a készülő hosszabb verziót már filmfesztiválokon indítják angol nyelven. Nem titkolt céljuk, hogy a magyar mellett a nemzetközi közönség érdeklődését is felkeltsék Budapest múltjának és jelenének gyönyörű épített öröksége iránt. A rendező elmondása szerint mivel erről a gyönyörű városról van szó, ezért itt sem állhatnak meg és egy egészestés filmet is készítenek a magyar fővárosról, aminek a forgatókönyvén már jelenleg is dolgoznak.
    Reméljük, sikerült kedvet csinálnunk egy múltidéző városi sétához.
    Rendezte: Kondacs András
    Művészeti vezetők: Csuth Péter, Kondacs András
    Szövegkönyv: Nyáry Krisztián, Kondacs András
    Kutatómunka: Kondacs András, Tolnai Tímea
    Vágás és VFX: Kondacs András
    2D animációs vezetők: Csuth Péter, Széles Alíz
    3D animációs vezető: Falvay Miklós
    Narrátor: Hámori Gabriella
    Narratív rendezés: Kondacs András, Deák Kristóf
    Koordináció: Tolnai Tímea
    Hang: Kövér András
    Zenék: elite_music: mysterious - CueMasters: unsolved mysteries - DreamnoteMusic: Haunting Child Vocals - Gladkovs: Documentary - NoiseWorld: Sad Music Box - Praded: Mystery - John Hunter Jr, Jonathan Geer, Jonathan Slott: Lullaby
    Szeretnénk köszönetet mondani a film támogatóinak, akik segítsége nélkül csak egy sokkal rövidebb film születhetett volna meg. Köszönjük a biztatást és a támogatást az alábbiaknak:
    BudapestBrand
    Dreher Zrt.
    Budapest XI. kerülete
    Budapest XXIII. kerülete
    Budapest V. kerülete
    Szeretnénk továbbá megköszönni a kitartó munkát a Fortepan csapatának. Az hiánypótló oldalukon fantasztikusan dokumentált képek nélkül ez az alkotás sosem születhetett volna meg.
    ALL RIGHTS RESERVED. PROMOTIONAL USE ONLY. SALE, DUPLICATION OR OTHER TRANSFER OF THIS MATERIAL IS STRICTLY PROHIBITED.
    ©2023 ANIMATIQUA KFT.
    animatiqua.com/ Iratkozz fel a csatornáinkra hasonló tartalmakért:
    Kövess minket Linkedinen: / anim. .
    Facebookon: / animatiqua
    Instagramon: / animatiqua
    Olvasd a blogunkat: animatiqua.com/blog/
    #animatiqua #budapestszületése #budapest #eltuntbudapest #film #imagefilm #hungary #magyarország
  • Krátké a kreslené filmy

Komentáře • 402

  • @user-fl8cf1me7o
    @user-fl8cf1me7o Před 5 měsíci +3

    Csodálatos, megható. Hálásan köszönöm, hogy elkészítették ezt a filmet és azt is, hogy megnézhettem. Ajánlom mindenkinek.

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 4 měsíci +2

      Örülünk, hogy tetszett! :)

  • @viragjasz3259
    @viragjasz3259 Před 6 měsíci +57

    Spanyolországból most készülök hazaköltözni Budapestre, mert úgy tűnik, mégiscsak ott érzem otthon és jól magam. Ez a videó ezzel a szemmel nézve is szívbemarkoló volt - hiszen minden mondathoz, minden veszteséghez és megmaradt széphez egyaránt kötődni tudok, és a mindennapok mellett ezt is jelenti valahol otthon lenni.

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci +1

      :)

    • @richardakadickieofvauxhall8720
      @richardakadickieofvauxhall8720 Před 5 měsíci +3

      Közönöm a hozzászólásban írt szavakat. Az egészben a mókás számomra az, hogy én itt dél-nyugat Londonban pontosan ugyanígy érzem magam és gondolkodom Budapestről. ❤

    • @BM4t3
      @BM4t3 Před 2 měsíci +3

      Én is miután végeztem egyetemmel, költözöm haza Németországból

  • @TimeaSzabo-jd6hz
    @TimeaSzabo-jd6hz Před 6 měsíci +26

    Ez valami gyönyörűséges lett,könnyem csordult a végén rajta.
    A legszebb város, Budapest!S mi emberek nem becsüljük olykor. Elfelejtük hogy, a szeretet a legfontosabb az életbe!Elfelejtünk szeretni!
    Akik megalkották ezt a kis rövid filmet,minden elismerésem, Gratulálok nekik!Látni mennyi munka,mennyi szív van benne!Bízzom benne látunk még több ilyen munkát, filmet!

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci +3

      Mi köszönjük a kedves szavakat! :)

    • @andrasneosvay120
      @andrasneosvay120 Před 3 měsíci +1

      Született budapestiként, nagyon köszönöm, gyermekkoromban még láttam a régi szépségből!❤

  • @gyorgymezosi8240
    @gyorgymezosi8240 Před 6 měsíci +4

    Kosztolányi Dezső : Budapest
    /részlet/
    De félre tréfa, víg enyelgés,
    halkabban édes ifjúság!
    Így látja Pestet a szerencsés,
    de jöjjenek csak a tusák
    és törjenek meg búsan, őszen
    térjek meg erre s itt időzzem,
    nem ismerem meg e helyet
    s árnyat találok fény helyett-
    lehet, de Pest, szép ideálom,
    bár megtört is majd aggkorom,
    te majd felismersz akkoron
    s engem megejt a régi álom
    itt hagytam lelkem, pénzemet:
    elég ok, hogy szeresselek.
    /1906/

  • @lajosternovszky5296
    @lajosternovszky5296 Před 5 měsíci +19

    Nagyon tetszett , mestermunka! Ugyanúgy ,mint azon az emberek munkája akik ezeket a csodás épületeket megálmodták, megtervezték, felépítették !

  • @Harvy500
    @Harvy500 Před 6 měsíci +27

    From England......
    A beautiful city! I've been there many times and know the history of the country.
    To see it brought to life brings history in near reality.
    Thank you so much for your hard work and excellent presentation.
    (All the spoken words were translated from my Mrs who is Budapest born).
    Superb!!!!!
    (Put some English subtitle text in and you will get millions of views that it deserves)!

  • @adamteket1461
    @adamteket1461 Před 6 měsíci +53

    Bevallom, többször is megkönnyeztem. Köszönjük, és gratulálok! Méltó megemlékezés a 150. évfordulóra.

  • @Pazirik77
    @Pazirik77 Před 6 měsíci +64

    Gratulálunk a Csapatnak és minden alkotónak, aki részt vett a film elkészítésében, kreatív, példamutató és értékteremtő!

    • @Precognition-Art
      @Precognition-Art Před 6 měsíci

      AI ra gondolsz 😅 vagy szoftverre, netalán a múltszázadi fotográfusra ?!

    • @Pazirik77
      @Pazirik77 Před 6 měsíci +1

      @@Precognition-Art Az Alkotó Csapatra gondoltam elsősorban, akik részt vettek a kitalálásban és a megvalósításban! És természetesen a fotósokra, akik az adott korban elkészítették a fényképeket. Így kerek a történet...aki részt vett a folyamatban, annak ezt szerencsére nem kell magyarázni.

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci +1

      Nagyon szépen köszönjük! :)

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci

      @@Pazirik77 :)

  • @benyo1986
    @benyo1986 Před 6 měsíci +77

    Mindig örömmel nézem, amit az Animatiqua csapata készít! Kevés olyan kreatív stúdió van nem csak itthon, de nemzetközi szinten is ahol minden projekt (még a legkisebb is) ennyi értő törődést kap. Ez a videó viszont még hozzájuk képest is fantasztikus lett. Annyi érezelem, intelligencia, dráma és minőségi humor keveredik benne, hogy nagyon könnyű vele együtt rezonálni.
    Szerintem fontos lenne, hogy minél több ilyen alkotás szülessen. Nagyon adnám, ha minden nagyobb városunknak lenne egy ilyen filmje és ezek megjelennek több nyelven is. Hatalmas lehetőség lenne ez a turizmus fellendítésére, edukációra és az ország imázsának az építésre.
    Csak gratulálni tudok és köszönöm!

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci +5

      Köszönjük szépen Bence az elismerő szavakat és örülünk, hogy a film utóéletében Ti is a csapat résezi vagytok! :)

  • @f37641
    @f37641 Před 6 měsíci +35

    Varázslatos lett . Hámori Gabriella hangjával lenyűgöző. Tiszta szívből gratulálok!

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci

      Nagyon szépen köszönjük! :)

  • @Ancsury92
    @Ancsury92 Před 6 měsíci +34

    "Nemcsak megszületni kell tudni...hanem újjászületni is"

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci +1

      Nagyon köszönjük a kedves szavakat! :)

  • @rozsabay9933
    @rozsabay9933 Před 6 měsíci +27

    Ez egyszeruen Csodálatos ! 🙏 🇭🇺🕊️🇭🇺🕊️Gratulálok minden Kozremukodonek !❤Koszonom az elmenyt !❤ Boldog Szuletes Napot " Budapest " !🙏

  • @krisztamasi
    @krisztamasi Před 6 měsíci +24

    Nagyon kedves kis összefoglaló, köszönjük szépen, csak kár, hogy a régi paloták nevét nem írták oda, mert még az is aki ma ebben a csodás városban idegenvezet, még ő sem ismeri kinézetileg a legtöbb lebombázott régi épületeket!

    • @AdamWeisz007
      @AdamWeisz007 Před 6 měsíci +8

      Igen, szerintem is jó lett volna tudni néha, hogy hol járunk.

    • @istvanzsigai7019
      @istvanzsigai7019 Před 6 měsíci

      czcams.com/video/G4bxceWrmNc/video.html

  • @esz7386
    @esz7386 Před 5 měsíci +4

    ❤ Jujjdejovolt! 😊 Kicsit el is erzekenyultem. Nekem meg a nagyszuleim is itt szulettek a mult szazad elejen.

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 4 měsíci +1

      Örülünk, hogy tetszett! :)

  • @eszterbodnar4203
    @eszterbodnar4203 Před 6 měsíci +4

    Elképesztően csodás ez a kisfilm!❤❤Nem lehet könnyek nélkül végignézni….Láttuk szombaton a városházára kivetítve,ott talán még fantasztikusabb volt!Köszönöm az alkotóknak,sajnos régen nem éreztem a szívemben ezt az érzést,hogy csodás dolog magyarnak lenni…szégyelltem,mert azt hittem végleg meghalt bennem…de NEM!Legalábbis 16 percre nem!❤❤

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci +1

      Köszönjük szépen a kedves szavakat! Örülünk, hogy tetszett a film. :)

  • @Surieva
    @Surieva Před 6 měsíci +4

    Már az első mondatoknál összeszorult a szívem, éreztem, hogy nem mindennapi élményben lesz részünk. Töredelmesen bevallom, hogy megkönnyeztem. A képi világ, a narráció a lelkemig hatolt. Ott éreztem magam mindenhol, minden pillanatban. Köszönet ezért a csodálatos megemlékezésért, köszönet a fantasztikus csapatmunkáért!

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci

      Köszönjük szépen a kedves szavakat! :)

  • @mikloshalassy7275
    @mikloshalassy7275 Před 6 měsíci +6

    lenyűgöző! A filmet látva megsajdul a szív az eltűnt városrészekért, épületekért.

  • @user-kw4bn9dd3m
    @user-kw4bn9dd3m Před 5 měsíci +9

    Gratulálok az alkotóknak! Csodálatos lenyűgöző gyönyörű filmet készítettek!❤

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 5 měsíci

      Köszönjük szépen a kedves szavakat! :)

  • @krisztinaszabo-pasztori8726
    @krisztinaszabo-pasztori8726 Před 6 měsíci +13

    Gyönyörű film! Gondolkozom, hogy megmutatom a nagymamámnak. Biztosan megkönnyezné.

  • @egoscsajszy
    @egoscsajszy Před 6 měsíci +52

    Csodálatos lett, ennél szebb tiszteletadást el sem tudnék képzelni ennek a városnak. 😊 Gratulálok mindenkinek hozzá!

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci +3

      Nagyon szépen köszönjük! :)

  • @attilamolnar
    @attilamolnar Před 6 měsíci +2

    Csodálatos, elbűvölő, lenyűgöző, lélegzetelállító. Ez a mi Budapestünk. A világ legszebb városa, és életem nagy szerelme.

  • @Protagorasz
    @Protagorasz Před 6 měsíci +9

    Podmaniczky is megkönnyezné... szakmailag mestermű, érzelmileg olyan, akár egy utolsó ölelés. ;)
    Méltó megemlékezés az évfordulón hála és köszönet az élményért.

  • @Kobalta
    @Kobalta Před 6 měsíci +34

    Szép munka, egy angol feliratot még érdemes volna hozzá készíteni a külföldi érdeklődőknek (az angolból lehet aztán legjobban gépi fordításokat is készíteni további nyelvekre)

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci +13

      Köszönjük szépen! Tervezünk is egy angol nyelvű bővített verziót jövő év elejére. :)

    • @balazs.schlemmer
      @balazs.schlemmer Před 6 měsíci +2

      @@Animatiqua Hát azért addig is megérné egy angol feliratot összedobni, egy közepesen profi fordítónak pár óra munka. És akkor sokkal bátrabban lehet mutogatni külföldi barátoknak. (Nagyon szép lett amúgy, gratulálok. Ordít róla a befektetett munka mennyisége. Respekt.)

    • @Kobalta
      @Kobalta Před 6 měsíci +4

      (Azóta már kétszer újranéztem mert reggel csak futtában volt 🙂 ) A külföldieknek persze érdemes alakítani majd a szövegen mert ők a történelmi háttérismeretek hiányában nem fogják érteni az utalásokat pl. a Nemzeti Múzeum és 1848 vagy Bécs mint nővér, meg közben eszembe jutott, hogy magyar felirat is hasznos lenne a hallássérülteknek (a végén pedig a feliratok kicsik még szemüveggel is (főleg ahol a legtöbb szerepel), majd a következőnél érdemes volna megnövelni, elvileg volna hozzá bőven hely). De még egyszer: nagyon szép munka!

    • @gaborkiss1425
      @gaborkiss1425 Před 6 měsíci +1

      @@balazs.schlemmer Erős fordítói tapasztalattal a hátam mögött én szívesen vállalnám. :)

    • @KrisztinaBaloghKrisztina
      @KrisztinaBaloghKrisztina Před 6 měsíci +2

      ​@@Animatiquaa bővített verziónak a magyarok örülnének leginkább.

  • @csordasdora383
    @csordasdora383 Před 6 měsíci +6

    Szívből gratulálok az alkotóknak, igazi időutazás ez a film, elképesztő kreativitással és rendkívül igényes munkával készítve! ❤ Jó szívvel ajánlom mindenkinek, de nem elég egyszer megnézni!!! ☝️Én személy szerint megkönnyeztem... 🥹 Boldog Születésnapot, Budapest! 🇭🇺

  • @mozersaubie
    @mozersaubie Před 6 měsíci +5

    A mögöttünk álló évszázadokra egy-egy témazáróval legyintettünk gyerekként. Ezzel a pár perces műremekkel viszont sikerült a gerincemen végigfuttatni a történelmünk súlyát. Köszönöm az élményt!

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci

      Köszönjük a kedves szavakat! :)

  • @annamariacsali1406
    @annamariacsali1406 Před 6 měsíci +13

    Zseniális lett, Hámori Gabriella hangja pedig telitalálat hozzá. Boldogat, Budapest!

  • @Sfphoto-Tomi
    @Sfphoto-Tomi Před 6 měsíci +7

    Méltó megemlékezés a 150. Születésnapra. Köszönet az alkotóknak. 🙂

  • @MiklosGrof
    @MiklosGrof Před 6 měsíci +3

    Lenyűgöző, gondolatébresztő, csodálatos. Méltó a 150.születésnaphoz, méltó remek városunkhoz, alázatos, tiszta lelkű és alapos. És megható, narrátorunk hangja, a választott zene - páratlan hangulat, múlt és jelen-idézés. Ez egy olyan mozi, amelynek teljes változatát kötelezővé tenném a budapesti iskolákban. Igazi ajándék nekünk, városunknak, ünnepünknek. Köszönöm.

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci

      Köszönjük! Reméljük a diákság is felfedezi majd. :)

  • @Akuli65
    @Akuli65 Před 5 měsíci +5

    Melto igenyes alkotas Budapest 150-dik evfordulojara. Gratulalok a gyonyoru munkahoz!

  • @szabolcscservenyi7357
    @szabolcscservenyi7357 Před 6 měsíci +2

    Életem egyik legnagyobb élményét okoztátok ezzel a videóval. Gyönyörűen összerakott és értékteremtő munka. Órákig el tudtam volna nézni. Minden tiszteletem a csapatnak.

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci

      Nagyon örülünk, hogy tetszett a filmünk. :) Reméljük a következő részek is szimpatikusak lesznek majd.

  • @petovskypavol6201
    @petovskypavol6201 Před 6 měsíci +4

    Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország,♥️ és Budapest ❤️.....

  • @kristofrechtenwald2189
    @kristofrechtenwald2189 Před 6 měsíci +4

    Sírva nézős. Csodálatos válogatás és mesteri technika, ahogy életre kelnek a régi kétdimenziós képek.
    Nagyon nagy köszönet ezért az élményért.

  • @user-jb9gy5gq8p
    @user-jb9gy5gq8p Před 4 měsíci +2

    Gratulálok a csapatnak akik ezt a csodát elkészítették! Nem tudom hányszor néztem újra,találgatva melyik épületet,utcát látom régi pompájában.A zene és a narrátor hölgy nagyon sokat adott a történethez.Köszönöm ezt a csodás kalandozást, a sok új ismeretet önöknek! Köszönöm Budapest hogy ezt elmesélted nekem! Isten éltessen sokáig!❤😊

  • @Nyusziverzum
    @Nyusziverzum Před 6 měsíci +7

    Ez annyira szívmelengetően kedves volt!😍

  • @nandorgyongyosi4264
    @nandorgyongyosi4264 Před 6 měsíci +4

    Köszönöm, hogy láthattam!!!!!!! CSODÁLATOS!!!!

  • @Manya530427
    @Manya530427 Před 5 měsíci +4

    Óriási élmény volt, köszönet csodás munkájukért!

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 5 měsíci

      Örülünk, hogy tetszett! :)

  • @timeagallard6625
    @timeagallard6625 Před 6 měsíci +4

    Zseniális film!!! Komolyan! Megindító! Hámori Gabriella egyszerűen fantasztikus hangja Budapestnek! Szeretettel gratulálok az alkotóknak!

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci

      Nagyon szépen köszönjük! :)

  • @gyorgyikufner8287
    @gyorgyikufner8287 Před 6 měsíci +2

    Ez a film volt a legméltóbb a 150 éves születésnapon! Fantasztikusan tetszett!❤❤❤

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci

      Köszönjük a kedves szavakat! :)

  • @richardakadickieofvauxhall8720
    @richardakadickieofvauxhall8720 Před 5 měsíci +7

    Animatiqua has created a video about Budapest who got personified and tells her story so beautifully yet, in a wholesome, rich and in-depth way that after the first ten minutes of watching it made my eyes watery then by around the fourteenth-minute-mark there were a stream of tears and sobbing outside whilst inside of me the most unexpected emotions: wanting, feeling moved yearning, longing, sheer pain of missing, soothing feeling of remembering those once well known and physically experienced places, pride,forgiving, holding in high esteem, love, loss, hilarity, amazement, excitement, relief, care, humbleness, curiosity, attraction loyalty, trust, and with that sentence about re-birth, now that ray of Hope is much brighter, stronger and more colourful, almost teasing me to motivate me to make that old-new dream true in Reality that is to live in Budapest once more and be part of what makes her so vastly much more than just a dot or a place name on a map.
    I cannot express with words even remotely truthfully to the creators of this content of animated video how grateful I really am for this experience that just came my way, out of blue, completely taking my afternoon off its course.

  • @zsuzsabolla1767
    @zsuzsabolla1767 Před 6 měsíci +1

    Varázslatos film varázslatos fővárosunkról. Köszönöm az alkotóknak.

  • @ildikoschiessel2354
    @ildikoschiessel2354 Před 6 měsíci +4

    Köszönöm. Érzelemgazdag, Budapest szerelmeseinek különösen értékes filmet.

  • @Xbozont
    @Xbozont Před 6 měsíci +3

    Nagyon szépen köszönöm ezt a csodálatos művet.

  • @magdolnagyore7538
    @magdolnagyore7538 Před 6 měsíci +2

    Csodákatos ez a videó sok embernek visszahozza az emlékeket egy egy szép régi házról ami már nincs.Köszönöm és gratulálok.

  • @gergelygalsi4799
    @gergelygalsi4799 Před 6 měsíci +3

    Budapest a legszebb. Köszönjük

  • @arthiewu
    @arthiewu Před 6 měsíci +2

    minden értelemben szép alkotás. köszönjük a 150 éves összefoglalót!

  • @uninerzum6373
    @uninerzum6373 Před 6 měsíci +3

    Gratulálok, szenzációs lett! Kicsit szégyellem magam drága honfitársiam helyett is, akik több százezresre pörgetnek idétlen "celebmacskás" videókat, az ilyen szintű projektek nézőszáma meg csak nagyon lassan kúszik egyre csak felfelé, és ez nem az algoritmus hibája ám! Nem ám! Szuper lett!

  • @kovachlajos
    @kovachlajos Před 6 měsíci +5

    Én is megkönnyeztem.
    És annyira működik a sejtelmessége, nőies titokzatossága, (tök jó döntés amúgy, hogy női hangja, identitása van a városnak a filmben), hogy tanórán is lehet használni, hogy éppen kire, mire utal a film.

  • @hbernat
    @hbernat Před měsícem +1

    Ez nagyon szép volt. Szívhez szóló narráció, és csodás képek. Köszönjük.

  • @janosmeszaros3079
    @janosmeszaros3079 Před 5 měsíci +4

    Csak egy mondat jut eszembe! Csodálatos volt. Köszönöm!!💓

  • @petyaboy84
    @petyaboy84 Před 6 měsíci +6

    Ez egyszerűen zseniális! Remélem angolul is elkészül a nagyvilágnak!

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci +2

      Igen, egy bővített verzió elkészül márciusra és akkor az már angol nyelven is fut majd. :)

  • @leventelintenyi9618
    @leventelintenyi9618 Před 6 měsíci +4

    Köszönöm, hogy visszarepülhettem az időben. Szó szerint megelevenedtek a régi fényképek. Gratulálok.

  • @csabamolnar4416
    @csabamolnar4416 Před 5 měsíci +4

    Igényes szép munka! Gratula a készítőknek!

  • @csimbikati
    @csimbikati Před 6 měsíci +13

    Csodálatos kisfilm, gratulálok a készítőknek. Boldog 150. születésnapot kívánok a csodálatos Budapestnek ❤

  • @looskata
    @looskata Před 6 měsíci +2

    Gyonyoru! Pazar! Bajos! Vicces! Dramai!.......Gratulalok es koszonom! ❤

  • @gaborkiss1425
    @gaborkiss1425 Před 6 měsíci +2

    Ez gyönyörű, világszínvonalú alkotás!

  • @user-pv6ry4iu3j
    @user-pv6ry4iu3j Před 6 měsíci +5

    Fantasztikus! Méltó és megható ünnep!

  • @medastar9877
    @medastar9877 Před 6 měsíci +1

    Csodálatos, amit alkottak a képekből. Annyira együtt él az ember a történettel, hogy könnyek jöttek a szemembe a bombázások és a pusztítás láttán

  • @balatonfan7629
    @balatonfan7629 Před 6 měsíci +6

    Köszönet az alkotóknak, hogy a szülövárosomat így bemutatták!!! 😊

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci +1

      Mi köszönjük a kedves szavakat! :)

  • @ltglove
    @ltglove Před 5 měsíci +4

    Nagyon ötletes. Sokszor gondolkoztam, hogy mennyi melóval is jár egyetlen kép feldolgozása oly módon, hogy utána animálható legyen.
    Érdemes lenne hozzáadni egy angol feliratot, hogy a magyarul nem értők is élvezhessék.

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 5 měsíci +2

      Készítjük az angol nyelvű, bővített verziót is már. :)

    • @GabrieleMolinarolo
      @GabrieleMolinarolo Před 4 měsíci

      ​@@Animatiqua nem jöhet elég hamar! 😊

  • @krampampuliszka
    @krampampuliszka Před 6 měsíci +16

    Könnyfakasztóan szép.

  • @katisimonne5163
    @katisimonne5163 Před 6 měsíci +11

    Szinte álomszerű! Gratulálok mindenkinek aki készítette!❤👍👋

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci

      Nagyon szépen köszönjük! :)

  • @BorosNyolc8
    @BorosNyolc8 Před 6 měsíci +2

    Csodás élményt kaptam , köszönöm ezt az engem mélyen megérintő filmet. Nagyszerű munka lett! Méltó az ünnephez.

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci

      Köszönjük szépen a kedves szavakat! :) Örülünk, hogy tetszett!!!

  • @theCsucsesz
    @theCsucsesz Před 5 měsíci +3

    Köszönjük FAM-nak hogy idehozott. A Hideg rázott végig! Gratulálok

  • @danieltimar6994
    @danieltimar6994 Před 6 měsíci +11

    Nem találok szavakat, annyira jó lett, köszönöm az élményt!🙏🏼

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci +1

      Mi köszönjük, hogy megnézted! :)

  • @Diana-db6zn
    @Diana-db6zn Před 6 měsíci +11

    Csodalatos es nagyon kedves video, jo lenne angol felirat hogy kulfoldon is elvezhessek es megjobban megerthetnek a tortenelmet ❤

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci +2

      Áprilisban érkezik a bővített verzió angolul már. :)

    • @Diana-db6zn
      @Diana-db6zn Před 6 měsíci

      ❤🤗❤ Szuper, köszönöm😊

  • @piroskahegedus1481
    @piroskahegedus1481 Před 6 měsíci +1

    Gyönyörű és a zene is fantasztikus!

  • @becherowka
    @becherowka Před 6 měsíci +6

    Maximálsi respect és gratuláció!!! Gyönyörű, szép, csodálatos.

  • @balazskeresztes3309
    @balazskeresztes3309 Před 5 měsíci +4

    Nagyon jó lett!❤

  • @dnl-br_s
    @dnl-br_s Před 6 měsíci +6

    Egészen fantasztikus. Imádom Budapestet úgyhogy én ezt sírva néztem végig. Ahogy megírták a szöveget illetve, ahogy narrálták a videót csodálatosan megmutatták a város lelkét. Nem tudom jobban megfogalmazni. Nekem nagyon emocionális élmény volt ezt a videót végignézni. Nem is számítottam ilyenre. Gratulálok mindenkinek.
    Angol verzió/felirat esetleg lesz hozzá? Nagyon sok külföldi ismerősöm van akiket biztosan nagyon érdekelné!

    • @gaborkiss1425
      @gaborkiss1425 Před 6 měsíci +2

      Üdv, fordító vagyok, és elküldöm majd az ajánlatom rá az animációs stúdiónak. :)
      Szeretném méltóképp visszaadni a videó teljes mondanivalóját!

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci +4

      Még 2 epizóddal ki fogjuk bővíteni a filmet és úgy lesz teljes a mű. Azt már angol nyelven is el lehet majd érni természetesen. :)

  • @davidfeher5992
    @davidfeher5992 Před 3 měsíci +2

    Büszke vagyok a városra es a video készítőire is egyarant több ilyet kérünk!Le a kalappal Mestermunka !!

  • @Vid.186
    @Vid.186 Před 4 měsíci +2

    Gratulálok ehhez a gyönyörű filmhez, csodálatos munka! 👍

  • @judittoth3274
    @judittoth3274 Před 6 měsíci +22

    Csodálatos, hatalmas gratuláció hozzá András és Animatiqua ! :)

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci

      Nagyon szépen köszönjük! :)

  • @zsoltwigand1835
    @zsoltwigand1835 Před 6 měsíci +2

    Fantasztikus, köszönjük!

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci

      Örülünk, hogy tetszett! :)

  • @mmtmss
    @mmtmss Před 6 měsíci +3

    Le a kalappal, ez csodálatos lett!

  • @kalmanszeles8666
    @kalmanszeles8666 Před 5 měsíci +2

    Kedveseim ,akik csinálták ezt ,,gyönyörű ,köszönöm ,szeretettel kálmán ,nyugalmazott muzeumi restaurátor.

  • @dominikrohde1643
    @dominikrohde1643 Před 6 měsíci +4

    Köszönöm!

  • @mileslocotus
    @mileslocotus Před 6 měsíci +4

    Elbűvölő! Köszönet az élményért!

  • @nandormolnar2681
    @nandormolnar2681 Před 6 měsíci +3

    Lebilincselő film. Fantasztikus munka! Köszönet az élményért.

  • @lajkam.9179
    @lajkam.9179 Před 6 měsíci +5

    EZ VALAMI BRUTÁL FANTASZTIKUS LETT!!! A HÖLGY HANGJA CSODÁS, A GARFIKA, A TÖRTÉNET SZINTÉN. CSAK 1 BAJ VAN!!! Nagyon rövid a videó 😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭

  • @ginahorvath
    @ginahorvath Před 6 měsíci +3

    Fantasztikus kisfilm lett! ❤❤❤ Köszönjük mindenki munkáját! Boldog születésnapot Budapest! 🎉❤

  • @olikriszi
    @olikriszi Před 6 měsíci +2

    Csodálatos lett. Köszönöm az élményt.

  • @z.gergoa.216
    @z.gergoa.216 Před 6 měsíci +1

    Gyönyörű és megható alkotás!

  • @balazspetho5636
    @balazspetho5636 Před 6 měsíci +2

    Ez gyönyörű lett! Nagyon Boldog Szülinapot Budapest!
    I ❤ BP! I 🚲 BP!

  • @TimurB2
    @TimurB2 Před 6 měsíci +3

    Csodálatos. Köszönöm!

  • @fabfer7122
    @fabfer7122 Před 6 měsíci +2

    Szép munka! Bár mindet felismertem, de jó volna feliratozni a képeken látható helyszíneket.

  • @pelleisandor33
    @pelleisandor33 Před 6 měsíci +3

    Szívszaggató. ❤

  • @adamgal1
    @adamgal1 Před 6 měsíci +2

    Csodálatos, hihetetlenül színvonalasan elkészített videó. Olyan jó, hogy még vannak emberek, akik nem a „tucatra“ mennek rá, hanem maradandót alkotnak. Csak így tovább!

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci

      Köszönjük az elismerő szavakat! :)

  • @user-di1qd6gu2t
    @user-di1qd6gu2t Před 6 měsíci +1

    Csodás élményt adott. Köszönöm!

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci

      Örülünk, hogy tetszett! :)

  • @gyorgyinador9341
    @gyorgyinador9341 Před 6 měsíci +4

    Gyönyörű film! Köszönet érte!

  • @sorin-alinkosinszki2717
    @sorin-alinkosinszki2717 Před 6 měsíci +4

    Fantastic job / movie / animation! Please put subtitle option if possible! There is a lot of information to understand! Thank you! Awesome project!

  • @jolkamonostori5449
    @jolkamonostori5449 Před měsícem

    Köszönöm szépen.
    Hiánytpótló ez.a film.

  • @tibororban9409
    @tibororban9409 Před 6 měsíci +1

    Egyszerűen gyönyörű lett!

  • @ladislautoth864
    @ladislautoth864 Před 5 měsíci +1

    Fantasztikus erzesseket uja ebreszto documentum film,mese!!!! atât Laszlo din Timișoara

  • @zsuzsanemeth5952
    @zsuzsanemeth5952 Před 6 měsíci +4

    Gratulálok és köszönöm! Fantasztikus. Várom a hosszabb verziót!

    • @Animatiqua
      @Animatiqua  Před 6 měsíci

      Köszönjük! Áprilisban érkezik. :)

  • @Mohaman89
    @Mohaman89 Před 6 měsíci +4

    Nagyon jó összeállítás! Gratulálok!

  • @norbertszarka801
    @norbertszarka801 Před 6 měsíci +2

    Ez vmi fantasztikus!!!❤❤❤❤

  • @erikaerdei5355
    @erikaerdei5355 Před 6 měsíci +2

    Nagyon szép! Köszönöm! Gratulálok az alkotóknak.

  • @renatatwarog2425
    @renatatwarog2425 Před 6 měsíci +2

    Zseniális ez az alakítás, szívből gratulálok ❤❤❤

  • @peterbabinszki6751
    @peterbabinszki6751 Před 6 měsíci +2

    Gratulálok az alkotónak!!!Egyszerűen Remek!! Nem lehet mást mondani rá!! ❤

  • @jozsefboros4664
    @jozsefboros4664 Před 6 měsíci +1

    Gyönyörű ! 🙏