DTK: Elviszlek magammal - Kőhalmi Zoltán

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 9. 10. 2018
  • Katt a feliratkozáshoz! / @wmnmagazin
    Facebook: / wmnmagazin
    Az Elviszlek magammal legújabb utasa azt javasolta, a műsor inkább “D. Tóth Kriszta bevisz a málnásba” címmel fusson - de csak mert DTK rákérdezett arra a bizonyos interjúra, amiben kifejtette: kategóriákba osztotta Dumaszínházas kollégáit. Kőhalmi egyébként megbántódás helyett önkritikát gyakorolt, és elmondta: nem kellett volna erről beszélnie. Sőt, beszámolt a fogadalmáról is: egy köremailben megfogadta, hogy nyilvánosan egy kanál fekáliát elfogyasztok, ha bárkinek a színpadi dolgairól bárhol akár egy szót is mond. De nemcsak erről beszélt, hanem a bulvársajtóról, a celebségről, a pszichológushoz járásról, a stand-upos feleségekről, akik nem a férjük rajongói, a halogatásról, a városokról, ahol nem hajlandó fellépni... És a végén az is kiderül, hogy a málnásba vitte-e DTK. Elviszlek magammal: Kőhalmi Zoltán.
  • Zábava

Komentáře • 207

  • @MrBloodbunny
    @MrBloodbunny Před 5 lety +132

    Egyetértek, bizonyos IQ fölött Bödőcs és Kőhalmi a legbefogadhatóbb, a legviccesebb, és legintelligensebb. Reméljük évtizedekig nyomják még :)

  • @MrBIKINI98
    @MrBIKINI98 Před 5 lety +45

    Kőhalmi Zoltán zseniális humorista,egyszerűen megunhatatlan.Sok-sok évtizedet kívánok még neki-nekünk.

  • @RPJCrash
    @RPJCrash Před 5 lety +52

    Egyszer jártunk a dumaszínházban párommal, nagyon előre kellett rendelni a helyeket, ezért még vagy félév volt hátra. De így is olyan borsos volt az ára az egyórás előadásért, hogy azért hümmögtem, hogy tényleg megéri-e, nyújt akkora élményt, diákként nekünk nyilván mások az árszintek is.
    Az az egyórás műsor amit Kőhalmi lenyomott, annyira profi volt, annyira ki volt maxolva, hogy én is meglepődtem rajta. Ez tényleg ért ennyit, egy moziélmény ennek töredékét nyújtja. Nem pihent egy percre sem, nagyon intenzív volt. Szerintem egyértelmű, hogy ő a legjobb stand up-os.

  • @tomi5577.
    @tomi5577. Před 5 lety +82

    Igazi humorista, a régi klasszikus értékrendeket képviselő. Semmi káromkodás, semmi erőlködés csak a színtiszta profizmus.

  • @attilapapp9939
    @attilapapp9939 Před 5 lety +79

    Véégreee!
    Az eddigi vendégekkel sem volt semmi probléma,de végre "a Kőhalmi"! ;)

  • @ivanyiattila3547
    @ivanyiattila3547 Před 5 lety +366

    A Kőhalmi intelligenciája, különc látásmódja nagyon kiemeli őt a humoirsták közül.

    • @oppenheimerroberta7440
      @oppenheimerroberta7440 Před 5 lety +23

      Teljesen egyetértek. Nagyjából az egyetlen hummorista, akinek nem az a humor, hogy káromkodik.

  • @vikingbertalan8204
    @vikingbertalan8204 Před 4 lety +4

    Egy nagyon jó érzésű ember, és egy nagyon jó érzésű riport, öröm volt hallgatni.

  • @ANA-xk3nd
    @ANA-xk3nd Před 5 lety +36

    Magyarországon Kőhalmi Zoltán a legjobb humorista.

  •  Před 5 lety +30

    Én láttam a Kadarkaival készült interjút is még akkor, amikor leadták eredetileg, és nekem az alapján is szimpatikus volt.
    Kár, hogy a bulvár kiragadott belőle részleteket, mert nagyon jó volt hallani egy ilyen őszinte beszélgetést. (akkor is, és most is)
    Örülök, hogy most is készült egy újabb, és nem szegte kedvét.

  • @lurkotokmag
    @lurkotokmag Před 5 lety +18

    Nekem alapvetően tetszett ez az interjú, Kőhalmi nagyon szimpatikus, felüdítően őszinte. Kicsit zavart a visszatérő karba tett kéz megjegyzés, engem kizökkentett, megakasztott ez a szintű megfigyelése a testbeszédnek, de ő maga is változtatott a megjegyzések után a testhelyzetén, örültem volna, ha végig úgy ül, ahogy jól esik neki. Máskülönben nagyon kellemes lefolyása volt az interjúnak. Én szívesen látnám a műsorban FAM-ot, Vecsey H Miklóst, Hodász Andrást, például. Remélem lesznek, sok sikert a továbbiakhoz. :)

    • @lurkotokmag
      @lurkotokmag Před 5 lety

      Uhh, esetleg Herczku Ágis vagy Szalóki Ágis interjút is szívesen megnéznék

    • @vicvilson
      @vicvilson Před 5 lety +6

      "Kicsit zavart a visszatérő karba tett kéz megjegyzés" Engem is, szerintem úgy lehet komfortosabbá tenni az interjúalany helyzetét, és jobb interjút csinálni, ha ezeket nem tesszük szóvá.

  • @babo1982410
    @babo1982410 Před 5 lety +9

    Köhalmit eddig is imádtam, ez után az interjú után még jobban. Szuper interjú lett. ISMÉT!

  • @debasair
    @debasair Před 5 lety +29

    Kőhalmi for president!
    Mindig is csodáltam a HVG címlapjait, most már tudom, hogy egy brilliánselme áll mögötte. Csak így tovább!

    • @nim_sc
      @nim_sc Před 5 lety +4

      Én is így vagyok vele. A HVG-ét rühellem, de a címlapjait gyerekkorom óta csodálom.

    • @theremay
      @theremay Před 5 lety +1

      nem egy, hanem egy bizottság

  • @morrisal
    @morrisal Před 3 lety +2

    De szeretem a D. Tóth Krisztát! :O Ezt azért írom le, mert fogalmam sem volt róla eddig.
    Nagyon jó, amit csinál.
    (Amúgy a Kőhalmi miatt néztem meg az egészet, mert ő zseniális, de az, hogy a Kriszta ezt a műsort milyen jól hozza, az nagyon meglepett.)

  • @Depressiva
    @Depressiva Před 5 lety +16

    Számomra minden eddigi DTK: Elviszlek magammal adott valamit. Mindig KAPTAM, és ezt KÖSZÖNÖM! Nagyon szeretem Krisztát, nincs nála jobb és menőbb műsorvezető ma hazánkban :D Imádom a vendégeket, és persze Krisztát, kedves, laza, de nem modoros, mint XY évvel ezelőtt. Nagyon szeretem ezért is. Élvezet nézni őt. Pedig én még csak 26 vagyok, de gyerekkorom óta szeretem őt. Találkoztam is vele kaposváron amikor egyszer előadást tartott. Nem ma volt, még éltek a dínók XD De mindig szeretettel emlékszem rá.

    • @kellemese6252
      @kellemese6252 Před 5 lety

      Éltek a dínók?:) Pedig még csak 26 vagy..;)

  • @meagrika
    @meagrika Před 4 lety +3

    K. A. P. - ot is hívják meg, légyszíves a műsorba. Köszönöm! 🌟

  • @Hespi.
    @Hespi. Před 5 lety +1

    Imádom ezeket a videókat.

  • @beatabazsonyi3183
    @beatabazsonyi3183 Před 5 lety

    Öröm volt minden màsodperce.
    Köszönöm.

  • @necra1983
    @necra1983 Před 5 lety +2

    Újabb szuper interjú! Köszönjük szépen

  • @fpepefpepe3167
    @fpepefpepe3167 Před 5 lety +49

    Kedves Krisztina! Ha olvassa ezt, lehetne Hadházi is a műsorban? Ha már ilyen sok humorista szerepelt. Egyébként nagyon tetszett, úgy általában maga a műsor is, láttam mindet. További sok sikert hozzá!

  • @arminvbuuren10
    @arminvbuuren10 Před 5 lety +114

    Ha már szóba került, Badár Sándorról is megnéznék egy videót. Biztos lenne mit mesélnie.

    • @gregorybalint
      @gregorybalint Před 5 lety +30

      vele egy fél órás interjút készíteni? :D az a kihívás

    • @rolandszadai1522
      @rolandszadai1522 Před 5 lety +6

      Legnagyobb csávó!

    • @limbekcs
      @limbekcs Před 5 lety +7

      nem mindig könnyű őt felhívni
      (ha jól értettem Kőhalmi uram szájából... : )

  • @zsuzsannavarga9177
    @zsuzsannavarga9177 Před 5 lety

    Ez is milyen jó volt:) Nagyon bírom Kőhalmit

  • @gabikleno
    @gabikleno Před 5 lety +1

    Kadarkai Endre interjúkat (sajnos már csak múlt időben), nagyon szerettem. DTK interjúkat nagyon szeretem általában. Nekem tehát a kettő most válik egésszé. És ez az egész is csak tört része a valóságnak. Köszönöm amúgy az élményt! :)

  • @pogacsa29
    @pogacsa29 Před 5 lety +2

    Intelligens, szimpatikus humorista, szerintem az ország legjobbika. Csak igy tovább!

  • @Morrow77
    @Morrow77 Před 5 lety +11

    A Kőhalminak teljesen igaza van a listával és sztem mindenki tudja jól kik tartoznak a alja kategóriába. Kiss Ádám, Dombóvári... és a hasonlók.

    • @kellemese6252
      @kellemese6252 Před 5 lety +1

      Kiss Ádám meg Dombi HOL egy szint??????Mert Nálam Kiss Ádám a TOP a Dombi meg az alja felett eggyel..mondjuk egy 5-ös listán.A Kiss Ádám ráadásul jó ember is ha olt azt valahogy kedvesen csinálja és úgy megérdemelten.. a Dombit meg láttam már párszor elég lekezelő/kisebbségi komplexust kompenzáló módon viselkedni amitől kinyílik ám a bicska az ember zsebében..:P

    • @tundehegelsberger7929
      @tundehegelsberger7929 Před 5 lety +6

      Morrow77 Dombóvári jó volt addig amíg a média el nem vitte .nagyképű lekezelő igazi faszarc lett .

    • @Morrow77
      @Morrow77 Před 5 lety +16

      Az hogy agyhalottnak akartál nevezni, de nem sikerült leírnod a szót, az már önmagában nagyobb poén mint amit a Kiss Ádika valaha mondott.

    • @AdamLakiGm
      @AdamLakiGm Před 5 lety +5

      @@kellemese6252 Ponyvát is többen olvasnak, mint szépirodalmat és sokan szerethetik, lehet mellette kardoskodni, hozhatja a számokat, de az attól még ponyva marad.

  • @ritahra
    @ritahra Před 5 lety +3

    Őszinte interjúalany, őszinte riporter. Tetszet! (nagyon örülök Dudits Dénesnek!)

  • @kimketli
    @kimketli Před 5 lety +6

    ezaaaaaaaaaaaz, a procrastination-ös TED vidi a kedvencem és ő is pont azt emlegeti :DD

  • @tszailer
    @tszailer Před 5 lety

    A legjobb televízió az online térbe tevődött.

  • @susacska
    @susacska Před 4 lety +1

    Aaaannnyira jó volt! Érdekelt volna még a HVG "belülről"... Kár, hogy ott hagytátok abba :)

  • @gaborhajnal6159
    @gaborhajnal6159 Před 4 lety

    Csípem a Kőhalmit és mégis csalódás volt.

  • @GBWagner1
    @GBWagner1 Před 5 lety

    Jó volt. (És tanulságos, pl. kényemkedvemes alkotás vs határidős gyártás /avagy "dolgozás".) Amúgy nekem is Bödőcs-Kőhalmi a top. Sok üd:wr :)

  • @zsannahozsanna6980
    @zsannahozsanna6980 Před 5 lety +3

    Azokat a részeket ki kellett volna vágni, ahol Kőhalmi láthatóan elzárkózott, nem akart belemenni, a Kriszta meg csak tapadt tovább.

  • @zoltanberekmeri3330
    @zoltanberekmeri3330 Před rokem

    Jó estét kívánok. Számomra az fura hogy valakiknek nem Ők ketten a legjobbak.

  • @saspedli4656
    @saspedli4656 Před 5 lety +8

    Ez jó gyerek.

  • @Gabbee1987
    @Gabbee1987 Před 5 lety +1

    A műsor kevéért inkább tegyetek be egy online térképet, ne halljuk azt, h merre kell menni...
    Ezért egy 4es, de nagyon interaktív ahhoz képest, h egy autóban játszódik. Talán rádió műsorban 5öst adnék! Így tovább! Csak előre!

  • @tomi5577.
    @tomi5577. Před 5 lety +99

    Kőhalmi humorához kell egy befogadó oldali intelligencia is. Amíg egy Hadházi vagy Kiss Ádám simán elmegy egy falunapon vagy félrészeg egyetemisták előtt, addig Kőhalmihoz kell egy megfelelő minőségű vevőkészülék is. A maximalizmusa talán a szigorú neveltetésének eredménye, látszik hogy tanárgyerek: kicsit "fentről" beszél, mindig kitűnőnek kellett lennie, gondolom péntek délután is leckeírás, népitánc, stb..
    Egy fogrendezés azért nem ártott volna talán.

    • @ferencnesolyomvari426
      @ferencnesolyomvari426 Před 5 lety

      newnt55 ló

    • @v4dk0rte
      @v4dk0rte Před 5 lety +3

      Nem értek egyet az összehasonlítással. Hadházihoz is kell intelligencia.

    • @janoskatona1234
      @janoskatona1234 Před 5 lety +10

      Retteg attól, hogy elveszítheti kiváló énekhangját, Freddie Mercury is amiatt nem csináltatta meg soha a kapafogait.

    • @petrakadar5391
      @petrakadar5391 Před 5 lety +2

      Okos Tóni, Kiss Ádám is tanárgyerek...

    • @aerdeics992
      @aerdeics992 Před 5 lety

      Az. Vagy az arrogancia.

  • @bladerielyt9882
    @bladerielyt9882 Před 5 lety +38

    teljesen újat szeretnék mondani : igazából csak két jó van, a bödőcs meg a kőhalmi.

  • @juditbako8008
    @juditbako8008 Před 3 měsíci

    Mi értelme van feltenni ugyanazokat a kérdéseket, amiket Kadarkai már egyszer feltett? Még el is hangzik, hogy ezt vagy azt ő is megkérdezte. Meg rákérdezni az ott elhangzott válaszokra? Kőhalmi meg elmondja ugyanazokat a válaszokat, amiket Endrének, és amikor a házasságáról beszél, még a nyelvbotlása is ugyanott van, ráadásul akad mondat, ami szó szerint ugyanaz ("azt is tudni kell, hogy ez nem lesz mindig így"). Így ez sajnos nem sok újat ad.

  • @MagentaHU
    @MagentaHU Před 4 lety

    Megemlítésnél megnéztem a Kadarkai riportot.... Változnak ám a korok :-) Talán ő is megismer majd egy a másik oldalt, és láthatunk tőle egy másabb új dalt, mi ismét nevetőkönnyekre fakaszt! :-)

  • @attilakoszka6760
    @attilakoszka6760 Před 3 lety +3

    26:48 Szorongani mindig lehet valamin, ha máson nem, akkor azon, hogy vajon lesz -e majd min szorongani.

  • @whoknocks5444
    @whoknocks5444 Před 5 lety +43

    Tényleg Kőhalmi és Bödőcs a két valamire való magyar humorista, a többiek meg primitív sutyerákok, élen Kiss Ádámmal (persze, biztos van kivétel).
    OFF: Kriszta pedig még mindig kiköpött Cersei Lannister, csak hozzá képest túl sokat mosolyog :D

    • @kellemese6252
      @kellemese6252 Před 5 lety +1

      jesszusom MIBAJOD van kiss adammal?

    • @horstfuchs7
      @horstfuchs7 Před 5 lety +10

      Hogy egy nagyképű büdös paraszt, de legalább szar amit csinál?

    • @whoknocks5444
      @whoknocks5444 Před 5 lety +4

      Anett Barta:
      Ó igazából semmi, csak hogy akkora arca van, hogy alig fért be az autóba :D
      czcams.com/video/y4wtOBUdXmk/video.html
      A másik meg, hogy igénytelenek a poénjai, annyira intellektuális az az ember mint egy marék szotyi. Azon a szinten mozog, hogy az emberi suttyóságból képes csak viccet csinálni.

    • @HunGerMovies
      @HunGerMovies Před 5 lety +7

      Bödőcs egy igazi primkó sutyerák lett, akinek az erőltetett zorbánra köpködésen kívül másra már nem futja. Lehet zorbánt köpködni, de ha valaki ezt főállásban, a munkája szinte 100%-ában teszi, az már kóros, ráadásul a méretén való gúnyolódás (zsebnapóleon) meg a többi, olyan nyilvánvaló dolgok, amiket már több százan több ezerszer elsütöttek, mintha a 444 kommentszekciójából dolgozna.

    • @szilardkaszas959
      @szilardkaszas959 Před 5 lety +1

      Cersei Lannister :D :D

  • @barnaszabo1992
    @barnaszabo1992 Před 5 lety +3

    Azért celebkednek egyes kollégái(pl:Dombi), de fő, hogy Ő nem. Pláne, hogy az álláspontja szerint senkinek sem kell celebnek állni.

  • @zsuzsannaroth795
    @zsuzsannaroth795 Před 5 lety

    Nagyon bírom!

  • @lifeissuperhit1
    @lifeissuperhit1 Před 5 lety +2

    waitbutwhy :)) azt én is sokat olvasgattam

  • @tarcal87
    @tarcal87 Před 5 lety +1

    Engem is meglepett a karba tett kézre reagálás, milyen tudatosan ült onnantól szegény... a reakció egy manspreadingbe változott egyből, amire szintén van nő, aki megjegyzést tenne :D Hagyjátok már élni az embert

  • @Asti89
    @Asti89 Před 5 lety +1

    keresztbe tett kézből kiindulni a mai világban... te jó ég... DTK.. ember...

    • @lorekeeper666
      @lorekeeper666 Před 5 lety

      A testbeszédnek, illetve ennek elemzésének elég komoly szakirodalma van...
      Könnyedebb felfogásban pedig javaslom megtekintésre a lie to me című sorozatot, ahol nyilván erőteljesen túltolják a dolgot, de a testbeszéd elemzésének alapjait elég jól bemutatja.

    • @Asti89
      @Asti89 Před 5 lety +1

      Köszönöm igényes reakciód, de számos oka van a karok keresztbetettségének. Pl.
      vállfájdalom (belső rotációs izmok folyamatos igénybevétele, hogy ellazítsák a kart-vállat, valamint a külső rotációs izmokról levegyék a terhet);
      karfájdalom (ugyanis keresztbe tett karokkal a M.brachioradialis a lehető legnyugodtabb állapotban van, ha valamilyen oknál fogva folyamatos az izom megfeszítettsége);
      ha valakinek a felkar edzettsége jóval jelentősebb a vállnál, ez esetben szintén leveszik a folyamatos terhet a vállról;
      esetleg ha valakinek nagy vagy extrém mértékben feszült a M. pectoralis minor, azoknak szintén megkönnyíti az életét ez a tartás;
      vagy ne adja ég ez a tartás a kényelmes;
      luxáció esetén (operatív vagy konzervatív) szintén ez a kéztartás a biztonságos, de nem az optimális (az eltelt hetektől és a gyógyulás minőségétől függően);
      a lapocka alatt húzódó izmok gyengeségére már ki sem térnék, minek következtében automatikusan a test az ilyen jellegű pozíciókat részesíti előnyben ,s anélkül, hogy realizálnád, így tartod a karod;
      s természetesen az érzelem adott állapota is megmutatkozhat ebben (testbeszéd)
      Igényes hozzászólásod és ajánlásod még egyszer köszönöm, hálámat egy észrevétellel fejezném ki (jelen szituációból kiindulva): az Életben sok minden kapcsolódik mindennel, ha valami történik, annak nem feltétlen egy oka van, lehet több is...

    • @lorekeeper666
      @lorekeeper666 Před 5 lety

      Nyilván nem a középkori gondolkodásmód jellemző rám, vagyis ha x ránézett y-ra, aki a következő pillanatban elesett, akkor biztosan x idézte elő a dolgot mivel boszorkány.
      Viszont azt ugye te sem gondolod komolyan, hogy véletlenül pont akkor "pihentette a vállát" ebben a videóban Zoli, amikor kényes és személyes téma jött elő...

    • @Asti89
      @Asti89 Před 5 lety

      Köszönöm véleményed bővebb kifejtését, valamint kérlek olvasd el eme rövid hozzászólást újból és emlékeztess, melyik részével fejeztem ki az állításodban elhangzottakat. Íme: "keresztbe tett kézből kiindulni a mai világban... te jó ég... DTK.. ember..." Következő hozzászólásod szintén nagy örömmel várom! :) Továbbá örömteli, hogy így érdeklődsz a gondolataim komolyságának valódiságáról, ezt is köszönöm! :)

    • @lorekeeper666
      @lorekeeper666 Před 5 lety

      Az első hozzászólásod alapján egyértelműen kétségbe vonod azt, hogy a keresztbe tett kar egyfajta védelmi mechanizmus ebben a videóban. Én pedig azt mondom, hogy Kriszta nem először készített riportot valakivel, illetve elég sokszor kényes téma is szóba került, így szerzett annyi rutint, hogy tudja hol a határ. Egyébként aki egy kicsit is figyel a beszélgetőpartnerére, az is észreveszi ezeket a nonverbális jeleket.
      Egy egyszerű példával élve: ha Pistike nem tudja bemutatni a házi feladatát, annak lehet az is az oka, hogy valóban megette a kutyája és az is, hogy el sem készítette. A kérdés az, hogy melyik valószínűbb...

  • @448646094
    @448646094 Před 5 lety

    Még nem volt showder klub és Szőke Andrással lépett fel Kőhalmi Zoli Balassagyarmaton a Moziban.Nekem hihetetlen jól esett az előadásuk és rég nem nevettem annyit.Emlékszem kétszer is bemutatkozott Zoli, hogy hátha megjegyezzük a nevét. Köszönjük, hogy vagytok.

  • @b510imci
    @b510imci Před 5 lety +4

    Kriszta!
    Nekem az utóbbi 8 Elviszlek magammal epizódból 6 eléggé bejött :) Viszont korábbi epizódoknál sokkal rosszabb az arány. Pedig én szívesen nézem/nézném a részeket. Szimpatikus vagy, néha emlékeztetsz a nővéremre :), mindig szurkolok, hogy valami jót csinálj.
    Vannak egyszerűen olyan emberek, akik tök unalmasak. Volt olyan aki érdekelt, de inkább nem néztem végig, mert talán a habitusa nem felel meg egy ilyen fajta interjúhoz. Szerintem ezt kellene jobban felmérned, ha egyáltalán fel lehet ilyet.
    Hajrá! :)

  • @djpsytom
    @djpsytom Před 3 lety

    Tök jó lenne amúgy, de rettenetes, hogy azt nézem végig, hányszor néz a türökbe a sofőr....egyszer sem :"D

  • @ecchstore2939
    @ecchstore2939 Před 5 lety

    jól hallottam 0:15 környékén? :D

  • @molekulaTV
    @molekulaTV Před 5 lety

    Tündérek vagytok!
    Tündérországból ahol boldogok vagyunk.

  • @innerstorm
    @innerstorm Před 5 lety

    Baszki??? Na, megy a "thumb up"! :D Pacsi, Kriszta!

    • @rga7482
      @rga7482 Před rokem

      nálunk ezt ugy mondják hogy vulgáris. Öncélú, totál értelmetlen

  • @peterdr.madocsay2549
    @peterdr.madocsay2549 Před 5 lety

    Lájk !

  • @ATTIS54
    @ATTIS54 Před 5 lety +2

    Zsenialis a ficko! 👍

  • @pekrenata881
    @pekrenata881 Před 5 lety

  • @lorekeeper666
    @lorekeeper666 Před 5 lety +2

    Ezen epizód is bizonyítja azt az örök igazságot, hogy: a smile is the best makeup a woman can wear.

  • @rga7482
    @rga7482 Před rokem

    Megdöbbentő mennyivel szinvonalasabb beszélgetés mint Kadarkai manussal, és mivel az egyik alany azonos, csak a másik lehet az ok. Hmm....

  • @jozsefnemeth7871
    @jozsefnemeth7871 Před rokem

    HVG ?? Puszi a falnak!

  • @takeapiece
    @takeapiece Před 5 lety +1

    Imádom, hogy elektromos autóval készül a műsor. Intelligens döntés :)

  • @anikoalbert718
    @anikoalbert718 Před 5 lety +8

    Kovács András Péter szintén kiváló!!

  • @robertpuskas5004
    @robertpuskas5004 Před 5 lety

    Super

  • @trabant601special
    @trabant601special Před 5 lety +2

    Ha a mostani humoristáknak nevezett emberek mondókája végleg mellőzné az "igazából", "tehát hogy","de hogy","mert hogy" töltelék szavakat,amiket egy előadás alatt számtalanszor ismételgetnek,a magyar nyelv egyedülálló szókincséből többet merítenének a betanult szövegükhöz,akkor talán még élvezhető is lehetne az előadásuk.Bőven van még mit tanulniuk Hofi Gézától.

  • @tundeszucs5208
    @tundeszucs5208 Před 5 lety +2

    Jól értettem, hogy 2:03-nál azt mondta ez a nő, hogy "három KÖLYÖK miatt"??

    • @elodkadar7411
      @elodkadar7411 Před 5 lety +3

      És?

    • @nim_sc
      @nim_sc Před 5 lety +3

      @@elodkadar7411
      Biztos valami fanatikus kreacionista a kedves kommentelő, és ez a szóhasználat sérti a fülét.

    • @AdamLakiGm
      @AdamLakiGm Před 5 lety +1

      Én igazi proli vagyok, de nekem is megütötte a fülemet. Olyan szinglisszexésnewyorkos felhangja volt.

  • @autofejlesztes
    @autofejlesztes Před 5 lety +1

    Nagyon bírom ezt a palit, de valahogy mindig Jeffrey Dahmerre emlékeztet. :D

  • @SzelesLGabor-zp2ke
    @SzelesLGabor-zp2ke Před 5 lety

    Azért Kriszta azt jól a Kőhalmi szájába adta, hogy kemény meló a humorkészítés...

  • @meszoeu
    @meszoeu Před 5 lety

    Dávid, Dávid..

  • @editvarga6802
    @editvarga6802 Před 5 lety

    ,,Fel kell kelni három kölyök miatt"-???

  • @83stewe
    @83stewe Před 3 lety

    Hogy alszik egy languszta..!? Epic.. XD

  • @eletemmorzsaiblog
    @eletemmorzsaiblog Před 5 lety +1

    Kőhalmit tök nem ismertem, míg Londonban el nem hívott ismerős az estjére múlt hónapban. Jó arc, bírom azóta.

  • @motching
    @motching Před 5 lety

    waitbutwhy

  • @liteoner
    @liteoner Před 5 lety

    Ez tenyleg egy kicsit vontatott lett, pedig amugy mindkettejuket birom

  • @RossiTarcal
    @RossiTarcal Před 5 lety +9

    Igazából (kis túlzással) csak három jó van: Bödőcs, Kőhalmi és Hadházi. :D

  • @LindemannAdam
    @LindemannAdam Před 5 lety +3

    egy interjú, amiben megbeszélnek egy másik interjút. fasza. meg az is, hogy a bödőcs elmesélt Krisztának minden olyat, amire most rácsodálkozott.

  • @NagyZsolt
    @NagyZsolt Před 5 lety +3

    Lehet csak én vagyok így vele, de baromi zavaró, hogy az interjúk ritmusát folyamatosan megtörik Kriszta vezetési bénáskodásai. Nem lehetne egy sofőrt bérelni és közben a hátsó ülésen beszélgetni a vendéggel? :D

  • @lekoirpanuka4997
    @lekoirpanuka4997 Před 5 lety +1

    Nagyon bírom a Kőhalmi humorát, de az egyértelműen látszik, hogy katasztrofálisan rossz interjúalany.

  • @udihu
    @udihu Před 5 lety +2

    Csak kettő van... No és a Hadházi?!?

  • @meszarosjakabne6684
    @meszarosjakabne6684 Před rokem

    A humor sokkal ķőkeményebb annakinek szűletési adotsåg ės még szereti is amit csinál , annak nem munka ! Egy életen åt nem dolgozik !

  • @83stewe
    @83stewe Před 3 lety

    Szirmai kapaszkodik.. Zoli (Úristen)... Menni fog ez... XD

  • @sarolta101
    @sarolta101 Před 5 lety

    No már tudom, megnéztem a Google-n.. nálam a Mezzo szól, ezért vagyok tudatlan.

  • @Letty19801020
    @Letty19801020 Před 5 lety +1

    Uh, sokkal jobbat vártam. Nagyon korán volt még Zolikám!? 10 percig alig birtátok lekötni a figyelmemet. Lehet előtte be kellett volna melegíteni :)

  • @szenyorvargas1912
    @szenyorvargas1912 Před 5 lety +2

    Ahhoz kèpest hogy Kisgyurkánál szàlltál be.... es a KGST piacig mentetek jó nagyot kerültetek. 😂 A Kisér felé kerültetek? 😜

    • @nim_sc
      @nim_sc Před 5 lety +1

      De legalább hibrid/elektromos autóval utazgatnak. :)

  • @omarabushawar126
    @omarabushawar126 Před 5 lety

    Én azon nem nagyon gondolkodtam,hogy ide ebbe a műsorba kit kellene még meghivnia Krisztának. Viszont azon sokat gondolkodtam,hogy Krisztát hogyan tudnám meghivni magamhoz.:)

  • @nemethricsi
    @nemethricsi Před 5 lety

    5:54 Tim Urban a neve a fantasztikus fickónak Zoli :)
    czcams.com/video/arj7oStGLkU/video.html

    • @zsuzsaregernerozsa7980
      @zsuzsaregernerozsa7980 Před 4 lety

      DTK szörnyű riporter, aki sohasem tudja, hogy mikor beszéljen. Örökké félbeszakítja a riportalanyt, nem túl bölcs megjegyzéseivel.

  • @MrBloodbunny
    @MrBloodbunny Před 5 lety

    De dúrva, Dávidot ismerem, tök jó arc egyébként.

  • @tihanyi_attila
    @tihanyi_attila Před 5 lety +2

    Egy hangmérnök ujragondolhatná a témát, mert nagyon rossz a háttérzaj és nagyon hangos. Kocsiban hallgatva néha élvezhetetlen.

  • @MrLotsie
    @MrLotsie Před 5 lety

    TDK

  • @VozarAndras88
    @VozarAndras88 Před 5 lety

    Az elejen azt mondja hogy baszd ki? Vagyis "baszki"? :D

  • @doncorleone8447
    @doncorleone8447 Před 5 lety +2

    Kőhalmi Zoltán > Kiss Ádám

    • @Internesz
      @Internesz Před 5 lety +1

      Kiss Ádám > Bödőcs

    • @gabor6259
      @gabor6259 Před 5 lety +1

      Bödőcs > akárki

    • @kellemese6252
      @kellemese6252 Před 5 lety +1

      @@gabor6259 jaj szentté nem akarod avatni már?:DD Mi ez a nagy felhajtás Bödőcs körül..? Nekem Kőhalmival meg Kiss Ádámmal egy szint..mondjuk tény hogy valami újat alkotott ezzel a falusi életet kiparodizáló humorral ami mind vidékieknek mind városiaknak nagyon átment..de másrészről meg a Kiss Ádám valahogy az arca ennek az egésznek a lila bőrdzsekijével..a Kőhalmi meg nagyon egyedi stílussal van megáldva ami egyszerűen megfoghatatlan és utánozhatatlan. A Bödőcs engem inkább lefáraszt, a Kiss Ádám megnyugtat/kikapcsol a Kőhalmi meg a gondolkodásomat pörgeti fel.Mindhárman jók valamiben és mind a hármójukra szerintem egyformán nagy szükség van..

  • @Enerrah
    @Enerrah Před 5 lety +2

    akkor... Kőhalmi alkoholista?

  • @domonkosbalazs2265
    @domonkosbalazs2265 Před 5 lety

    ,,Jaj de szép fogai vannak"

  • @gehacsek
    @gehacsek Před 5 lety

    Eddig szerettem a Kőhalmit,de a HVG-vel most elrúgta a pöttyös labdát!De majd megenyhülök,ha mond valami vicceset!

  • @maximjuhasz8609
    @maximjuhasz8609 Před 3 lety

    A humor magasiskolája Hofival kezdődött és ért véget. Csupán cipőhordozók maradtak, akiken áttetszik a középszerűség bűze.

  • @sarolta101
    @sarolta101 Před 5 lety

    Hol lehet őt látni? Még nem is hallottam a nevét sem. Jó én inkább komolyzenét szoktam hallgatni. De Krisztát kedvelem, csak a vendégeit nem ismerem.. mondjuk Pressert igen...azért.

  • @Katjjjes
    @Katjjjes Před 5 lety +6

    Nagyon szeretem ezeket a videókat, de komolyan mondom, ezt nem tudtam végignézni. Halálra untam magam. Nem vagyok tisztában Kőhalmi Zoltán munkásságával, de baromi nehéz elhinni, hogy humorista. Mintha szegény Kriszta is szenvedne az interjúztató szerepben. Baromi kényelmetlennek néz ki a légkör az autóban.

    • @elodkadar7411
      @elodkadar7411 Před 5 lety +5

      És úgy érezted hogy ezt meg kell osztanod velünk?

    • @nim_sc
      @nim_sc Před 5 lety +3

      @@elodkadar7411
      Ő az a típus, aki inkább leírja nekünk kommentben, hogy nincs tisztában Kőhalmi munkásságával, minthogy mondjuk utánanézne egy pár kattintással az interneten.

    • @gyongyiszabo9023
      @gyongyiszabo9023 Před 5 lety

      Szerintem minden kommentelő megoszt valamit, ha mást nem tud, a szimpla rosszindulatát a másik kommentelővel szemben.

  • @andreamolnar1226
    @andreamolnar1226 Před 5 lety +11

    Unalmas ez az interjú, de ez nem csak az interjúalany hibája.

  • @minuteman698
    @minuteman698 Před 5 lety +2

    HVG... Pffff 😂😂😂 nem csoda, ha csak a monomániás Bödōccsel érti csak meg magát.... 😂 jobb is, hogy nem politizál színpadon