Dunaszekcsői Fúvószenekar Nyárköszöntő koncertje - 2024.06.29.

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 30. 06. 2024
  • Megalakulásunk óta minden évben, idén már a 14. alkalommal rendeztük meg önálló hangversenyünket. Most nem tudtuk az eddig megszokott módon, a zenetábor zárásaként megtartani, mert a balatonszárszói szállás telítettsége miatt az eddigiekkel ellentétben nem hétfőtől péntekig lesz a tábor, hanem csak 2 hét múlva, péntektől keddig.
    A „nyárköszöntő” kifejezést azért is találtuk helyén valónak, hiszen a gyerekeknek még csak nemrég, ezen a héten kezdődött a nyári szünet. Bízunk benne, hogy a fellépésekkel egybekötött tartalmas nyaruk mellett azért lesz idejük kipihenni magukat, és szeptembertől frissen, újult erővel vetik bele magukat zenei ismereteik bővítésébe.
    A Dunaszekcsői Fúvósok Egyesületének célja a tehetséges fiatal zenészek felkarolása, zenei nevelése, szakmai segítése a zenekari utánpótlás biztosításának érdekében.
  • Hudba

Komentáře • 1