Csak légy jó! A boldogság követni fog | Gunagriha előadása - Budapest, 2016.09.02

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 4. 09. 2016
  • „A világ olyan rossz, évezredek óta alig változott, mikor lesz már ennek vége?!”
    Pillanatok alatt, ha te magad úgy döntesz, a jóra kezdesz törekedni. Másokat meghagyva olyannak, amilyenek, elfogadva, kedvességgel. Mert ha szidsz, kritizálsz mást, erősíted magadban a haragot, azzal egyedül te jutsz változáshoz: rombolod saját magad. Ha mást figyelmeztetsz, hogy helytelenül viselkedik, attól a jóra nem születik meg benne, csak a rossz vésődik be. Magad pedig nem vagy okosabb, talán csak annak hiszed magad.
    Az anyagi jólét és siker, a kötődés, a számtalan vágyak hajszolása, a gyász, a szomorúság, nem az igazi énünk. Ezek az emberi horizontok. Az igazi, az, aki az „én”­t jelenti minden gondolatban és szóban, a bennünk elásott tiszta, szellemi lény, amit maga a teremtő ültetett belénk, s egy az egyben olyan, mint ő maga.
    „Bennünk van egy szellemi lény, amit léleknek is neveznek.
    Akármilyen jóval ellátod külső lényedet, ételt, lakást adsz neki, belsőd attól nem lakik jól, belsőd nem lesz otthon. Ez a szellemi lény maga a teremtő. Elásta magát bennünk, betette emberi testünkbe. Ő teljesen tiszta. Ez az igazi lényünk. Mindig az ő nevében beszélünk, csak nem vagyunk ennek tudatában. Ki az az én? Az a legbelső lény az igazi én.
    A lótusz levele olyan, mint az arany, kosz nem marad rajta. Ha belemártod az iszapba, s kihúzod, a virág nem marad koszos. Tiszta marad. Ilyen a mi lelkünk, a legbelső lényünk. Lelkünket nem érinti meg, amin mi szomorkodunk. Nincs olyan kötődés, ami elragadná az ő szabadságát. Nincs olyan vágy, ami őt magához húzhatná. Ezek csak kívül vannak meg. Nincs olyan bánat, ami fájhatna neki - ez a Te Lelked. Nincs olyan emberi gyengeség, ami rá tud tapadni. Ez csak ránk tud tapadni, ha hagyjuk. Nincs a szeretetnek olyan ellenpólusa, olyan rossz dolog a másik oldalon, ami megszűntethetné higgadt mosolyát, gyönyörrel teli állapotát. A Lélek a tiszta szellem. Nincs olyan gyász, ami elszomoríthatná.
    A tiszta szellem mindig tudja, és mindent tud. Nem ismeri a tudatlanságot, egyből mindent tud, mert ő a mindentudás. Nincs benne sötétség, és sosem alszik, mert ezer napnak a fényességében ül éjjel és nappal, évezredeken át. Ez mind bennünk van. A tiszta szellemnek nincs hite, mert nincs kétsége. A tiszta szellem látja a múltat, a jelent és a jövőt, de nem választja szét őket, mert az időőt nem befolyásolja. A tiszta szellem kortalan és örök. A tiszta szellem nem tesz, csak látja a kész dolgokat, és azok megvalósulnak, mert a tiszta szellem mindenható. Így nem cselekszik, csak létezik. Benned, bennem, és mindnyájunkban.”
    #gunagriha #srichinmoy #meditáció #vezetettmeditáció #spiritualitás #szeretet #béke #előadás #boldogság #isten
    ------------------------------------------------------------------------------
    Előadás helye és ideje: Budapest, 2016.09.02
    ------------------------------------------------------------------------------
    TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
    - Napi inspirációk és mélyebb írások a honlapon: gunagriha.hu
    - Gunagriha következő előadásai: gunagriha.org/eloadasok/
    - Vezetett meditációk Gunagrihával: gunagriha.org/meditacios-gyako...

Komentáře • 32

  • @marcicaful
    @marcicaful Před 6 lety +17

    Szerencsés mindenki, aki hallgathatja Őt. Áldás és Hála a tanításaiért!

  • @laczkoinci6086
    @laczkoinci6086 Před 6 lety +26

    Minden elismerésem, amilyen gyönyörűen elmagyarázod a dolgokat! Nagyon sokat változtam, sokáig tedd még ezt! Nagyon sok embernek segítsége vagy, és köszönöm!

    • @kimif127
      @kimif127 Před 3 lety +2

      én meg egy nagy Hallgató vagyok :))

  • @timeatakacs1096
    @timeatakacs1096 Před 2 lety +2

    Nagy segítség, minden szavad tanítás ❣️Hálás köszönet 🙌

  • @77kryon
    @77kryon Před 7 lety +21

    Köszönöm.. másodszorra hallgatom, mindig van valami tanulnivalóm.. ÁLDÁS! ÁLDÁS! ÁLDÁS!

  • @agneskadar7129
    @agneskadar7129 Před 2 lety +1

    Nagyon tetszett, igen ez a színtiszta valóság, töllūnk fūgg minden!

  • @Tirezke
    @Tirezke Před 7 lety +15

    Nagyon köszönöm, sokat tanulok az előadásából. Sok mindenre választ kapok.... Ha Önt hallgatom, olyan békesség, boldogság önt el, amit szavakba nem is tudok foglalni.... Áldja meg az Isten ....

    • @francofrank4318
      @francofrank4318 Před 7 lety

      kőszőnøm őszìntén hálás vagyok a legfelsőbb mindenhatònak,hogy vagy nekűnk. Gunaringha kijelentem SZERETLEK

  • @jakusmaria4725
    @jakusmaria4725 Před 2 lety +1

    Koszonom! Nagyon sokat segit az utamon.... 🙏

  • @jozsefnetorok3897
    @jozsefnetorok3897 Před 5 lety +6

    Hálásan Köszönöm !!!

  • @zsokadavid1516
    @zsokadavid1516 Před 10 měsíci

    Köszönöm szépen! 😊

  • @petracsernak7034
    @petracsernak7034 Před 6 lety +5

    halasan köszönöm ezt a sok csodálatos videót.Sok tanitast

  • @marikavatulikne6315
    @marikavatulikne6315 Před rokem

    Köszönöm a segítséget❤💚

  • @mariadosa9588
    @mariadosa9588 Před 5 lety +2

    Imádom!

  • @gyongyigyura1892
    @gyongyigyura1892 Před 4 lety +1

    Köszönöm hálásan ❤❤

  • @Tundi64
    @Tundi64 Před 2 lety

    Köszönöm szépen. Áldás 🙂🙏

  • @ilonaszabo4436
    @ilonaszabo4436 Před 6 lety +5

    Naponta hallgatom az előadásaid, 2-3-at, az is jó ,ha már valamelyiket többször hallottam. Szóval csak azt akarom mondani - ; jó, hogy megszülettél ! Köszönöm

    • @Gunagrihaeloadas
      @Gunagrihaeloadas  Před 6 lety +5

      Az soha nem egyéni érdem. 😁

    • @erzsebetobisne7784
      @erzsebetobisne7784 Před 4 lety +3

      Önt a jóisten küldte, hogy tudást öntsön a fejünkbe! Csak azt sajnálom hogy nem találtam előbb önre, mert annyi vigaszt és örömet ad, és választ a sok megválaszolatlan kérdésre. Minden nap halgatom önt, mert ennyi minden hogy megmaradjon bennem, annak idő kell! Hát még mire átfordúl alkalmazásba! 😊 Köszönöm Istennek hogy ön van . Üdv.🤗

  • @ilonaszabo4436
    @ilonaszabo4436 Před 5 lety +1

    Megint meghallgattalak és jól tettem. Köszönöm!

  • @krisztinka613
    @krisztinka613 Před 4 lety

    Inspirálónak lenni, köszönöm, köszönöm...

  • @kimif127
    @kimif127 Před 3 lety +1

    a világ csak akkor lesz jobb ha példát mutatunk...
    (:

  • @evamagdolna373
    @evamagdolna373 Před 6 lety +4

    " Pedálozok", hogy kövessen a boldogság!.. Közben eszembe jutott, hogy mennyit tudnék én abba a füzetecskébe beírni! Ha tisztán születünk le,akkor hol bujkál a karmánk? Hálásan köszönöm az előadást!

  • @laszlohorvath8171
    @laszlohorvath8171 Před 3 lety

    Isten nem szellem! Tökéletes fizikai lény!!!

  • @johii92
    @johii92 Před 3 lety +1

    Kedves Gunagriha, szuper videó! Köszönjük! Esetleg könyveid ebook formában is elérhetőek? Köszönöm 😊😊

  • @kimif127
    @kimif127 Před 3 lety

    8:15
    Önzetlenség"
    ami nagyon nehéz, és azt eldönteni hogy megérdemli-e az a személy...
    hogyan tudom ezt megérteni?

    • @Gunagrihaeloadas
      @Gunagrihaeloadas  Před 3 lety +4

      Az önzetlenséget nem érdem szerint adjuk. A önzetlenségem az én privát dolgom és magamért teszem, egyetlen célja van, az hogy önzetlen legyek. Ki mit érdemel meg az Isten dolga.

    • @kimif127
      @kimif127 Před 3 lety

      @@Gunagrihaeloadas sokat kell még tapasztalnom :)
      kööszönöm a választ
      áldás békesség :)

  • @kimif127
    @kimif127 Před 3 lety

    43:28