A haszid zsidók látványa évtizedekre nyúlik vissza Tokaj környékén

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 10. 09. 2024
  • Külföldről idelátogató ortodox zsidó zarándokok évtizedek óta látogatják őseik sírjait Magyarországon. Azonban a vidéken zajló zsidó emlékek megújulásának köszönhetően megugrott a zarándokturizmus az utóbbi években, és esetenként akár tízezren is ellátogatnak egy-egy kisebb magyar vidéki településre, sőt vannak, akik hosszabb ideig is maradnak Magyarországon, hogy ellássák az ideérkező zarándokokat. Frank Marianna, a Csodarabbik útja projektvezetője, és a sikeres Mádi Rabbiház működtetője szerint ennek ellenére egyelőre nem beszélhetünk a vidéki zsidó élet valódi újjáéledéséről, bár már az is komoly eredmény, hogy sok az érdeklődő a zsidó kultúra és vallási iránt vidéken a felújított emlékhelyek kapcsán. Kővágóőrsön több magyar zsidó magánszemély döntött úgy évekkel ezelőtt, hogy közösen megveszik a helyi romos állapotú zsinagógát. Nekik ott helyben volt nyaralójuk, és szerették volna, ha ez a zsinagóga teret ad a közösségük eseményeinek. Tavaly hanukakor már gyertyagyújtást szerveztek itt Darvas István rabbi vezetésével, és hosszútávon azt szeretnék, ha a zsinagóga megújulna, és ha vallási szertartásokat és kulturális eseményeket is szervezhetnének ide. Kérdés, milyen eséllyel tudnak ezek a kezdeményezések valóban élővé válni, erről beszélgettünk Frank Mariannával, a Csodarabbik útja projektvezetőjével, Jusztin Ádámmal, a Káli Medence Zsinagógája Alapítvány elnökével és Bodrogi Fűszeres Eszter gasztrobloggerrel.

Komentáře • 6

  • @ilonakecskemeti1869
    @ilonakecskemeti1869 Před 3 lety +8

    Felháborító, amit Boldogkeresztúron művelnek !!!

  • @Andy-zh1fo
    @Andy-zh1fo Před 3 lety +5

    Izraelben nincs elég hely zarándokolni?

  • @zoltanhorvath9055
    @zoltanhorvath9055 Před 3 lety +2

    Nagyszerü, hála a munkátokért!!

  • @balintcsaba1851
    @balintcsaba1851 Před rokem +1

    isten aldja abraham, jahve izrael nepet mindorokke.amen.

  • @zoltanhorvath9055
    @zoltanhorvath9055 Před 3 lety +1

    Nagyszerü, hála a munkátokért!

  •  Před 9 měsíci

    Tiszteletben tartok minden vallást, de Jézus a legmagasabb minőség.