Sajnos a cenzura ezt a számot is elérte. Nem tudom kinek és miért van bajára a Magyar Heavy Metal szókimondó szövege. Igaz én még csak 1 éves voltam mikor ez a szám és album jött ki de szeretném még mindig az egyik legjobb!
Az akkori rendszernek, nevezetesen Erdős királynak, és Bors Jenőnek nem tetszett. Kezdetben Wilpert Imre is megpróbálta ellehetetleníteni a zenekart, de valami oknál fogva Kalapácsék mellé állt. Könyvénen leírta, miként próbálta Bors elvtárs a Pokolgépet szétverni.
Ez egy nagyon jó szám,így még én sem hallottam!:)Igazi kincs!:) Edzem testem,és vele együtt a lelkem is!:) Ebbe a ki baszott világban nem igazán érdemes jónak lenni,hisz teljesen el vagyunk nyomva! A saját kis életemben mindig szabad leszek!:)
Én is ezen nőttem fel a régi szép idők, akkoriba nem volt ennyi fos ocsmány zene mint napjainkba... Pokolgép! Moby dick, ossián,! Ezeket hallgatom mai napig is ;)
Na igen! Én is csak most látom, kész röhej! Mert a TV annak idején nem adta le. A Gépinduló klipjét is csak azért mutatták, mert első volt a lemezeladási listákon az Éjszakai bevetés c. album. S így kénytelenek voltak leadni a klipet. Persze nem az egészet, csak részletet mutattak belőle. Tisztán emlékszem. Vasárnap este volt a műsor, hétfőn meg az osztályban erről beszéltünk a haverokkal, "Láttad? A Pokolgép lett az első!" :D
sajnos nem volt megoldhato, hogy kezdettol fogva ismerjem a zenejet, mert csak 19 vagyok, es ezert nagyon sajnalom, hogy nem eltem meg azt a lazado korszakot, amikor O elerte azt hogy a rockzene a "tiltott" kategoriabol atkeruljon a "megturt" kategoriaba. Ez egy hatalmas lepes volt mindazok szamara, akik tiszta szivbol szeretik a metalt. Sajnos ma mar sokan erre is ugy neznek, mint a divatra: 14 eves voltam, mikor szinte minden korombeli ilyen zenet hallgatott; kozuluk mara mar csak 2-3 maradt
A zenéhez sajnos méltatlan ez a klip. A szóló kivételével egy kameraállásból vették fel az egészet, légdobolásra kényszerítették a dobost, kiherélték a dalszöveget stb.
Ez a szám adta a löketet nekem 16 évesen!Imádom!!
Imádom a Józsi összes számát ezen nöttem fel örök lázadó vagyok.
Medve anyám!!! Fenntartások nélkül hihetetlen király!!! A maga idejében még a klip is rendben volt.
Zoltán Usztics horror
horrorfilmek magyarull magyarul filmekmagyarul ppf
mvvigjattekfilmekmagyarul
nagyon jó! szia Magyarorszag!
Mai napig imádom a Kalapács Józsiit júliusban leszek 50 èves nagyon vágyam hogy találkozzunk személyesen ❤ 1:03
akkor lázadtunk most is lázadunk és jővőben is lázadni fogunk ez a szám mindig aktuális és az is marad!!
Sajnos a cenzura ezt a számot is elérte. Nem tudom kinek és miért van bajára a Magyar Heavy Metal szókimondó szövege. Igaz én még csak 1 éves voltam mikor ez a szám és album jött ki de szeretném még mindig az egyik legjobb!
Az akkori rendszernek, nevezetesen Erdős királynak, és Bors Jenőnek nem tetszett. Kezdetben Wilpert Imre is megpróbálta ellehetetleníteni a zenekart, de valami oknál fogva Kalapácsék mellé állt. Könyvénen leírta, miként próbálta Bors elvtárs a Pokolgépet szétverni.
Bezárt szívem legyen szabad!!!!!!!
Ez egy nagyon jó szám,így még én sem hallottam!:)Igazi kincs!:)
Edzem testem,és vele együtt a lelkem is!:)
Ebbe a ki baszott világban nem igazán érdemes jónak lenni,hisz teljesen el vagyunk nyomva!
A saját kis életemben mindig szabad leszek!:)
Én is ezen nőttem fel a régi szép idők, akkoriba nem volt ennyi fos ocsmány zene mint napjainkba...
Pokolgép! Moby dick, ossián,! Ezeket hallgatom mai napig is ;)
mindörökké Pokolgép!!!Gyermekkorom meghatározó része voltatok!Köszönöm
Na igen! Én is csak most látom, kész röhej! Mert a TV annak idején nem adta le. A Gépinduló klipjét is csak azért mutatták, mert első volt a lemezeladási listákon az Éjszakai bevetés c. album. S így kénytelenek voltak leadni a klipet. Persze nem az egészet, csak részletet mutattak belőle. Tisztán emlékszem. Vasárnap este volt a műsor, hétfőn meg az osztályban erről beszéltünk a haverokkal, "Láttad? A Pokolgép lett az első!" :D
azt se tudtuk hogy vannak videoklipjeik :D de legalább így 50 felé megtudtam ezt is :D
Ěn annak idején az Ö insprirációjukra kezdem el gitározni, a rock és a heavy metal után érdeklödni. Köszönöm Pokolkép zenekar
hatalom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Csatlakozom az elöttem szólóhoz!!!
Még most is kedvenc.
❤
Ezektől ez a csúcs !
SZUPER JÓ DAL!!!!! (Y)
tébnyleg bezárt szivem nekem meg van kazetán
13 évesen kedvencem! Persze cenzúra nélkül. Így az egészet tönkrevágja az a néhány megváltoztatott szó.
Mi s különbség a cemzurázott és y cemzurázatlan között?
És mégis énekelte.Már maga a cím is eléggé provokatív,de mégsem tilthattak le mindent..Jó,hogy vannak ilyen számok,és hogy feltöltötték öket.
Szerintem dögös! :D
mert a szívem tiszta??? BEZÁRT SZÍVEM LEGYEN SZABAD!!!
Nem fordítva? Úgy emlékszem, hogy a "bezárt szívem legyen szabad" az eredeti, ez pedig a cenzúrázott változat.
@@cete1905 de fura, én is így ismertem
buscando un comentario en español jeje,,tengo los discos totalis y el pokoli,,,que discasos,,the best o the best
This song is far too good for this video. One of their best.
Persze,a cenzura.Nem énekelhette-legyen szabad.Csoda,hogy ez is megjelenhetett egyáltalán....
sajnos nem volt megoldhato, hogy kezdettol fogva ismerjem a zenejet, mert csak 19 vagyok, es ezert nagyon sajnalom, hogy nem eltem meg azt a lazado korszakot, amikor O elerte azt hogy a rockzene a "tiltott" kategoriabol atkeruljon a "megturt" kategoriaba. Ez egy hatalmas lepes volt mindazok szamara, akik tiszta szivbol szeretik a metalt. Sajnos ma mar sokan erre is ugy neznek, mint a divatra: 14 eves voltam, mikor szinte minden korombeli ilyen zenet hallgatott; kozuluk mara mar csak 2-3 maradt
Ha van pár szabad percetek ..Keressétek fel a Magyar Metál és Rock Zene oldalt facebookon! Köszi!
GATYÁÁÁK! ! :)
sztem csak cenzúrázták a számot a tévében :C
akkor azt se énekelhette volna, hogy örökké lázadok
Mi van?Szívem tiszta?Bezárt szívem legyen szabad!
Teljesen igaz
'Bezárt szivem legyen szabad!"
Ez túl erős volt az akkori rendszernek?
Igen, ugyanis akkoriban csak engedéllyel lehetett külfödre utazni. Sok zenekar nem jutott ki, akik meghívást kaptak, mert bevonták az útlevelüket.
!!!!!!!!!!!!!!
énis gondolkoztam rajta,hogy vajon miért más a szöveg :)
Why this version sounds much better than the studio version?
valakinek nincs meg a pokolgép ave caesar című száma?
de gáz
3 kutya thislikeolta
.
Miért változtatták meg az eredeti szöveget?
valamiféle cenzúra. ez túl "durva" volt. ötletem sincs mér.
A zenéhez sajnos méltatlan ez a klip. A szóló kivételével egy kameraállásból vették fel az egészet, légdobolásra kényszerítették a dobost, kiherélték a dalszöveget stb.
Nem tu dom