A videó végéhez, hogy "minden bajod van", csak annyit mondanék hogy: A beszédproblémádban Én inkább az összeszedetlenséget vélem felfedezni. Nem gondolod át előre hogy miről is fogsz beszélni, hadarsz kapkodsz. Ha erre odafigyelnél az már sokat segítene (nem lesz tökéletes, de egy része eltűnne a hibáknak). A leszázalékolás az egy olyan dolog ami régen könnyen ment, most már macerásabb, viszont ha van valós problémád amire igényelhetsz fogyatékossági támogatást (utána kell olvasni, hogy mire jár), azzal úgy tudnál 20-30-40 ezer forintot kapni, hogy nincs hatással a munkavállalásra sőőt, még adókedvezményt is kapsz bejelentett munkahelyen (jelenleg kb 10 ezer ft). Én is részesülök benne, tapasztalatból beszélek. Az olajkályhát pedig nagyon sokan használják étolajjal, fáradt olajjal. Olvass utána! Lehet kell bele egy kis gázolaj az elején, de ha már meleg akkor megy az olajjal is. És szerintem lehetne "találni" étolajat. Felénk volt hogy a kuka mellé rakták 2l-es flakonban. Mindig a meglévő helyzetből kell megpróbálni kihozni a legjobbat! Ne járj úgy, mint az a pécsi koldus akiről olvastam egy cikket, hogy hogyan, miként próbáltak neki segíteni de valahogy sose jött össze, mert a kifogások erősebbek voltak!
Nem kell magadat rokkantosítani , nekem is 1 szemgolyóm van daganat miatt vették ki plusz pajzsmirígy betegség 72%-ban vagyok megváltozott munkaképsségű ! Ez azt jelenti ,hogy dolgozhatok de minden hónapban kapok járadékot amit az eddigi bruttó jövedelmedből számolnak ki ! Ha megvan minden papírod csináld meg fix pénzed lesz és tudsz is dolgozni plusz a cégek kapnak utánad támogatást így könnyebben találsz könnyű de jól fizető munkát ! Ha érdekel és van kérdésed szívesen válaszolok ! ( ezt ugyebár a hátad miatt írom neked )
MÁV-HÉV-től is azért rúgták ki elmondása szerint, mert mindent megcsinalt mások helyett a kollégáinak csak TV-t kellett nézniük (na persze), én ezt azért máshogy hallottam a cégnél... 😅 És azért neki ez a munkahely nem kicsit lett volna jó...munkásszálló 8 ezer forintért pl...és lovak ide vagy oda, de nem kellett volna télen powerstationokkel bohóckodni...de hát...
@@outdoorstechalex7412 Azon nem gondolkodtál, hogy autószerelőtől/étteremből fáradt olajat gyűjteni és akkor azzal fűteni? A fáradt étolaj nem büdös, söőt!
Na akkor Bannert nem veszek a rendszerbe! Inkább veszek kisebb kapacitású Monbat Semi traction MUNKA akkumulátort a kísérleti szigetüzemhez! Esetleg egy kisebb búvárszivattyú nem lenne megoldás, már ha megoldható.
@@balayka77 szia! Nem bántom, segíteni akarok! Kutyaharapást szőrével, tudod... Olvasni kell, életre-halálra!!! (amúgy meg 10 km-re lakom tőle és próbáltam neki lakókocsit is intézni, csak ő előbb szerzett magának.
A videó végéhez, hogy "minden bajod van", csak annyit mondanék hogy:
A beszédproblémádban Én inkább az összeszedetlenséget vélem felfedezni. Nem gondolod át előre hogy miről is fogsz beszélni, hadarsz kapkodsz. Ha erre odafigyelnél az már sokat segítene (nem lesz tökéletes, de egy része eltűnne a hibáknak).
A leszázalékolás az egy olyan dolog ami régen könnyen ment, most már macerásabb, viszont ha van valós problémád amire igényelhetsz fogyatékossági támogatást (utána kell olvasni, hogy mire jár), azzal úgy tudnál 20-30-40 ezer forintot kapni, hogy nincs hatással a munkavállalásra sőőt, még adókedvezményt is kapsz bejelentett munkahelyen (jelenleg kb 10 ezer ft). Én is részesülök benne, tapasztalatból beszélek.
Az olajkályhát pedig nagyon sokan használják étolajjal, fáradt olajjal. Olvass utána! Lehet kell bele egy kis gázolaj az elején, de ha már meleg akkor megy az olajjal is. És szerintem lehetne "találni" étolajat. Felénk volt hogy a kuka mellé rakták 2l-es flakonban.
Mindig a meglévő helyzetből kell megpróbálni kihozni a legjobbat! Ne járj úgy, mint az a pécsi koldus akiről olvastam egy cikket, hogy hogyan, miként próbáltak neki segíteni de valahogy sose jött össze, mert a kifogások erősebbek voltak!
Szoktál könyveket olvasni?
Nagyban javítja a helyesírást és bővíti a szókincset!
Nem kell magadat rokkantosítani , nekem is 1 szemgolyóm van daganat miatt vették ki plusz pajzsmirígy betegség 72%-ban vagyok megváltozott munkaképsségű ! Ez azt jelenti ,hogy dolgozhatok de minden hónapban kapok járadékot amit az eddigi bruttó jövedelmedből számolnak ki ! Ha megvan minden papírod csináld meg fix pénzed lesz és tudsz is dolgozni plusz a cégek kapnak utánad támogatást így könnyebben találsz könnyű de jól fizető munkát ! Ha érdekel és van kérdésed szívesen válaszolok ! ( ezt ugyebár a hátad miatt írom neked )
Az alapvető gond valahol az hogy azért nem mész el egy próbanapra mert korán kellett volna kelni és nem vagy ahhoz hozzászokva...
MÁV-HÉV-től is azért rúgták ki elmondása szerint, mert mindent megcsinalt mások helyett a kollégáinak csak TV-t kellett nézniük (na persze), én ezt azért máshogy hallottam a cégnél... 😅 És azért neki ez a munkahely nem kicsit lett volna jó...munkásszálló 8 ezer forintért pl...és lovak ide vagy oda, de nem kellett volna télen powerstationokkel bohóckodni...de hát...
Nagyon jó a nézet amit képviselsz viszont úgy gondolom 10 percig bekapcsolod kis aggregátor víz miatt nem fogja le enni a gatyadat! 🙃🍻
Kerdes. Ezek a cuccok kepesek tolteni egy APC BACK UPS 5000VA-as szünetmentes tapegyseget?
Szia
Milyen az a nagy powerstation? tudsz küldeni linket? engem is érdeklne
Szia Alex! Miért nem a Tomiéktól kapott dízel kályha lesz használva?
Helló el montam nem bírom a dízel szagát és túl drága a fütés velle
@@outdoorstechalex7412 Azon nem gondolkodtál, hogy autószerelőtől/étteremből fáradt olajat gyűjteni és akkor azzal fűteni?
A fáradt étolaj nem büdös, söőt!
Létezik már generátor ami benzín és gázra is már mukodik, szak gázra elmegy majdnem minden a háztartásban .
hany watt kell a futeshez egy ejszakara? mekkora power station lenne eleg?
Helló kb 3000wh
Na akkor Bannert nem veszek a rendszerbe! Inkább veszek kisebb kapacitású Monbat Semi traction MUNKA akkumulátort a kísérleti szigetüzemhez!
Esetleg egy kisebb búvárszivattyú nem lenne megoldás, már ha megoldható.
Diszlexiára NINCS leszázalékolás. Az ilyen tanácsolókat söpörd le a túróba! Szurkolok ezerrel.
Diszlexia, mi!?
@@KunViktor84 szerintem nem bántani kéne, hanem segíteni.
@@balayka77 szia!
Nem bántom, segíteni akarok!
Kutyaharapást szőrével, tudod...
Olvasni kell, életre-halálra!!!
(amúgy meg 10 km-re lakom tőle és próbáltam neki lakókocsit is intézni, csak ő előbb szerzett magának.