Ihász Sándor: Sulyok Tamást nem szabadott volna megválasztani köztársasági elnöknek

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 22. 05. 2024
  • A Fidesznek megint sikerült egy olyan köztársasági elnököt találni, akivel komoly problémák vannak, nem csak az édesapjával, hanem saját múltjával is. Nem leváltani kellene, hanem meg sem szabadott választani - így reagált a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Ihász Sándor, a DK jogi tanácsadója arra, hogy Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője szerint Sulyok Tamás „köztörvényes bűnöző”, amiért földterületeket játszhatott át külföldieknek. A korábbi fellebbviteli ügyész szerint attól, hogy ez az ügy már elévült, attól még megtörtént.
    Ihász Sándor szerint Dobrev Klára célja az volt, hogy rámutasson hogy működik a rendszer, hogy Polt Péter az ilyen ügyekben sem rendel el „tisztességes” vizsgálatot. A Demokratikus Koalíció így akart rámutatni, hogy milyen visszásságok vannak a rendszerben. „Egy jogállamban egy ilyen ügyet kivizsgálnak, hiszen attól, hogy elévült, attól még bűncselekmény”. Ennek az ügynek nagyon komoly erkölcsi, emberi, etikai aspektusa van.
    A műsorban szóba került, hogy két évvel ezelőtt az orosz titkosszolgálat a Külügyminisztérium szervereihez, és az azon lévő NATO dokumentumokhoz hozzáférhetett. Ihász Sándor elmondta, hogy Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője a helyzet tisztázására írásbeli kérdést nyújtott be csütörtökön. „Ez messze túlmegy azon, hogy kampányhazugság, ha a 444 cikkében lévő dolgok igazak, akkor ebben az ügyben több bűncselekmény is megtörténhetett. Nem most, már két évvel ezelőtt kellett volna vizsgálnia Polt Péteréknek, de most mindenképpen.”

Komentáře • 51

  • @gabornemosonyi158
    @gabornemosonyi158 Před 26 dny +11

    Egy közjogi méltóság múltjában és jelenében legyen makulátlan , ez jogos elvárás.

  • @Lacika394
    @Lacika394 Před 26 dny +12

    Amíg a Fidesz választ államfőt, addig sajnos csak a saját beltenyészetéből, vagyis a saját bűnözőiből tud választani.

    • @jenobalogh2042
      @jenobalogh2042 Před 25 dny

      Ezen kell változtatnunk, orbánt elzavarnunk!

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 Před 23 dny +1

      az még hagyján, de Orbán mindig olyan választ, akit foghat valamivel. Vagyis megzsarolhat.

  • @hegedusjudit6370
    @hegedusjudit6370 Před 25 dny +4

    És Ő a magyarokat képviselő közjogi méltóság !! RÖHEJ !! Köztársasági elnök legyen !! Feddhetetlen ne egy kufar!

  • @laszlonagy4329
    @laszlonagy4329 Před 27 dny +18

    Erdemes volna már felfejlödni Magyarországnak is.. Már minden volt keleti EU s orszagban , közvetlenűl a polgarok választják a köztársasági elnököt , nem a pártok , nem a parlament...................Nem lennének ilyen problémák

    • @andysmith8902
      @andysmith8902 Před 27 dny

      Az 1990-es magyarországi népszavazás érvénytelensége okán a Parlament 1990. augusztus 3-án megerősítette a május 2. elnökválasztás eredményét és így Göncz Árpád a harmadik magyar köztársaság első államfője lett.
      Az a megoldás, miszerint a kerekasztal-tárgyalások záródokumentumát az SZDSZ ne írja alá - mely lépés egyenes következménye volt a Göncz későbbi életét is befolyásoló, az elnökválasztás módjáról tartott népszavazás -, Göncz Árpád ötlete volt. „Igen, ezt úgy tudom, én mondtam ki először. Legalábbis a legjobb emlékezetem szerint én, bár lehet, hogy más is, olyan nyilvánvaló volt. Valóban olyan kiutat láttam benne, ami nem akadályozza - mint utóbb kiderült, nem is akadályozta, sőt inkább siettette és kiterjesztette - a tárgyalásokon lefektetett alkotmányos alapelvek törvénybe iktatását, viszont egyértelműen kifejezte azt, hogy miben nem értünk egyet (MDF-SzDSZ paktum). Ma is úgy érzem, hogy ez helyes lépés volt” - emlékezett Göncz 1999-ben a Beszélőnek adott interjúban.
      Magyarul: azt, hogy milyen módon válaszzunk köztársasági elnököt, a nép döntötte el.

  • @JuditFarkas-Judit
    @JuditFarkas-Judit Před 26 dny +4

    Nagyon érdekes és érthető volt, szīvesen hallgatnám máskor is Ihász Sándor véleményét. Csak azt nem értem, miért baj, ha egy mondattal vagy kettővel többet mond, mint amennyit a műsorvezető várt. Azért hívta oda az interjúalanyt és kérdezte meg, hogy válaszoljon. Hát válaszolt.

  • @esztre1
    @esztre1 Před 27 dny +8

    Fantasztikus!!!!!!!!!!!!!!!

  • @user-yx4fi1ys8u
    @user-yx4fi1ys8u Před 25 dny +3

    !Nem szabadott volna"-HELYTELEN! Helyesen: NEM LETT VOLNA SZABAD!"

  • @janosarmas2704
    @janosarmas2704 Před 27 dny +5

    Szerkesztő úr le kell néha nyelni a keserű pirulát !

    • @gabornemosonyi158
      @gabornemosonyi158 Před 26 dny

      Aki itt vásárol, s netán elmegy, tarisznyában nem fogja elvinni magával a földet. De egy közjogi méltóságtól elvárható, hogy makulátlan legyen.

  • @tiborszalai8911
    @tiborszalai8911 Před 27 dny +15

    Egy GENGSZTER! Jaj a Hazának!🙏

  • @gyorgydr.gerencser9073
    @gyorgydr.gerencser9073 Před 26 dny +2

    Ihász Sándort legfòbb ügyésznek.

  • @blista2
    @blista2 Před 26 dny +1

    Elévülésről akkor lehet beszélni, ha előtte meg van állapítva, hogy elkövette a cselekményt. Nincs olyan, hogy ha valami elévült, akkor nem kell megállapítani a megtörténtét, mert ha ez nincs megállapítva, akkor mire mondjuk, hogy elévült? Meg eleve honnan tudnánk, hogy valami elévült, ha előtte nem azonosítjuk be egy bűncselekmény kategóriába? Az, hogy egy bűncselekmény elkövetésre került, de már elévült, a vizsgálat végeredménye, és nem pedig a vizsgálat elutasításának indoka.

  • @rozaliafuge2624
    @rozaliafuge2624 Před 27 dny +2

    Remek volt mint mindig!😊

  • @user-py2hp6hd9k
    @user-py2hp6hd9k Před 25 dny

    Felháborító!

  • @zsoltmaros1475
    @zsoltmaros1475 Před 27 dny +5

    Németh úr megint játssza az akadékoskodót.

  • @Kata-sv6lz
    @Kata-sv6lz Před 25 dny

    Nem tudom de köztársasági elnökök szintjén is egyre lejjebb süllyed ez az ország.

  • @gaborszarvas6486
    @gaborszarvas6486 Před 27 dny +4

    Ebből se lesz semmi! Éljen az ügyészség!

  • @hegedusjudit6370
    @hegedusjudit6370 Před 25 dny

    Nagy baj hogy nagyon megvezethetok a magyarok! Szijjarto előtt aki volt nem tette ezt a magyarokkal!

  • @ww95
    @ww95 Před 27 dny

    Dékás? Nem elfogult a csávó?

  • @kiscsibe4015
    @kiscsibe4015 Před 24 dny

    direkt volt, hogy lehessen zsarolni?

  • @attilapapp2765
    @attilapapp2765 Před 26 dny

    Az ügyész urat nemrég ítélték egy év felfüggesztettre jogerősen. Úgyhogy választhatnának egy makulátlanabb szakértőt is, s aki beszélni is tud.

  • @redblacktichy7713
    @redblacktichy7713 Před 27 dny +6

    Az ügy vége az lesz, hogy Ihász Sándort elítélik csalásért 😂

    • @user-rk6jj3vz9b
      @user-rk6jj3vz9b Před 27 dny

      Nyilván, ő a bűnös ... . Nyilván, Ihász Sándor tehet az egészről ... .
      Nem lehetne, hogy ne sározzuk azonnal, aki véleményt - nekünk akár, nem tetsző véleményt! - fogalmaz meg?
      Tényleg Ihász Sándort támadod, személyében, mert nem értesz egyet vele?
      Tényleg nem tudod megállni, hogy ne támadd le azonnal az embert/ a személyt magát csak azért, hogy hiteltelenítsd/ érvénytelenítsd a véleményét?
      Ez bántalmazás.
      Verbális bántalmazás.
      A tisztelet minden érző lénynek/ embernek alanyi jogon/ emberi jogon megjár.
      Nem kell szeretni. Nem kell egyet érteni vele. Csak tiszteletben tartani. A véleményével együtt.
      Nem olyan bonyolult ez.

    • @JuditFarkas-Judit
      @JuditFarkas-Judit Před 26 dny

      😃😃😃

  • @andysmith8902
    @andysmith8902 Před 27 dny +6

    Finoman szólva Németh Péter műsorvezető szellemileg le van lassulva.

    • @user-wc9vl1vt6e
      @user-wc9vl1vt6e Před 27 dny +5

      Ihász úr felfokozott tempójú kommunikációja mellett tűnik annak...

    • @andysmith8902
      @andysmith8902 Před 27 dny +2

      @@user-wc9vl1vt6e Németh Péter benne van már a korban rendesen.1950-ben született, most 74 éves. Nem kell azon csodálkozni, hogy nem forog úgy az agya, mint 20 évvel ezelőtt.

    • @user-wc9vl1vt6e
      @user-wc9vl1vt6e Před 26 dny

      @@andysmith8902 Nem is csodálkoztam, csupán arra utaltam, hogy a riportalanyhoz viszonyítva tűnik lassúbbnak. Aki 74 éves, még nem feltétlenül mutatja a szellemi lassulás tüneteit. Felejtsük el a "demens vénember" mantrát, mert nem igaz. A neurotranszmitterek működése genetikailag determinált...

    • @andysmith8902
      @andysmith8902 Před 26 dny

      @@user-wc9vl1vt6e Senki nem állította, hogy "demens vénember".

    • @user-rk6jj3vz9b
      @user-rk6jj3vz9b Před 26 dny

      ​@@user-wc9vl1vt6e
      Szerintem meg ne felejtsük el!
      Úgy persze, el is kellene felejteni, hogy a kora miatt ezzel bárkit illessenek/ abúzáljanak, mert verbális bántalmazás, emberi jogokat sért, azaz büntethető.
      Ne kövessük!
      Viszont, elhanzott (a Szentatyára pl.) újságírótól, nyilvánosan.
      Nyilvános hitelrontás/ alázás/ lehúzás/ emberi, sőt! pápai méltóságában sértés volt.
      Civilizált ember ilyet nem mond. Keresztény-katolikus ember, különösen hívő ember BIZTOS, hogy nem.
      Így/ mint gyalázatos példát, ne felejtsük el!
      A rossz példa is lehet minta.
      Arra konkrétan, hogy mit NE tegyünk/ kövessünk.

  • @palviczian5039
    @palviczian5039 Před 27 dny +2

    vérvörös véreb.....