Egyszerű gazdálkodó létére szépen ,értelmesen , logikusan beszél amit az is megért aki nem szakmabeli. Sok mai rádiobemondo stb. tanulhatna tőle. értelmesen, nyökögés ,öh...-k, stb.nélkül
Nagyon jo hogy a riporter nem szol bele, es egyfolytaban nem kerdezoskodik. A bacsi vegul is minden lenyeges dolgot nagyon jol elmagyaraz es egy elmeny hallgatni ertelmes es hozzaerto szavait.
Igen a vegszo döbbenet. Sajnalom hogy fel kellett hagyni azzal amit szeretett csinalni. Isten aldja az ilyen embereket. Latni lehetett hogy tisztelte az allatait. Köszönöm a feltöltest.
Engem szegény Apámra emlékeztett ,kb.16 éves koromig voltak állataink a legtöbb 28 tehén és sok borjú ám a rendszerváltás után nemsokkal be is fejeztük mivel pár hónap alatt lement a tej átvételi ára 8forintra literenként ,és háztól annyit nem lehetet értékesíteni. Illetve meg is szünt az átvétel kb.1éven belül ,ezután felszámoltuk az állományt apám pedig egyre rosszabbúl lett,pár éven belül meghalt 73 évesen ,őt a munka szeretete és az állatokról való gondoskodás tartott életben . Ők még azt a generációt képviselték akik mindíg szerettek teni ,venni valamit és józan paraszti ésszel boldogulni. Ma pedig mindenkit a gyári szalag mellett szeretnének látni rabszolgának. Remélem ez az ember azért még él és újra azt teszi amit mindíg is szeretett még ha nehéz is ,de abban amit tesz egész embernek érzi magát .
És őt is tönkre tették. Rohadt korban élünk! Minden értéket elveszejtünk idegen érdekek miatt. :( Az, hogy a kecskék megbetegedtek, szerintem külső beavatkozás, vagy a sok vegyipermet, amit a Monsanto és a NASA közösen hajtanak végre. Minden tiszteletem Imre bácsi!
Egyszerű gazdálkodó létére
szépen ,értelmesen , logikusan beszél amit az is megért aki nem szakmabeli.
Sok mai rádiobemondo stb. tanulhatna tőle.
értelmesen, nyökögés ,öh...-k, stb.nélkül
Ezt a tudást nem lehet meg fizetni ,főleg a mai műkaják világában!
Le a kalappal! Ezt a tudást érezni is kell!
Szeretnék még ilyent. És csatlakozom az előttem szólóhoz, szuper hogy nem szóltál bele.
Tanulságos kisfilm. Köszönjük !
Nagyon jo hogy a riporter nem szol bele, es egyfolytaban nem kerdezoskodik. A bacsi vegul is minden lenyeges dolgot nagyon jol elmagyaraz es egy elmeny hallgatni ertelmes es hozzaerto szavait.
Minden tiszteletem !
Nagyon magával ragadó film, de a végszó döbbenet.
Igen a vegszo döbbenet. Sajnalom hogy fel kellett hagyni azzal amit szeretett csinalni. Isten aldja az ilyen embereket. Latni lehetett hogy tisztelte az allatait. Köszönöm a feltöltest.
nagyon erdekes. sehr interessant.👍
Engem szegény Apámra emlékeztett ,kb.16 éves koromig voltak állataink a legtöbb 28 tehén és sok borjú ám a rendszerváltás után nemsokkal be is fejeztük mivel pár hónap alatt lement a tej átvételi ára 8forintra literenként ,és háztól annyit nem lehetet értékesíteni. Illetve meg is szünt az átvétel kb.1éven belül ,ezután felszámoltuk az állományt apám pedig egyre rosszabbúl lett,pár éven belül meghalt 73 évesen ,őt a munka szeretete és az állatokról való gondoskodás tartott életben . Ők még azt a generációt képviselték akik mindíg szerettek teni ,venni valamit és józan paraszti ésszel boldogulni.
Ma pedig mindenkit a gyári szalag mellett szeretnének látni rabszolgának.
Remélem ez az ember azért még él és újra azt teszi amit mindíg is szeretett még ha nehéz is ,de abban amit tesz egész embernek érzi magát .
Nagyon sok embert tönkre tettek akkoriban!
Minden kis" állatartót tönkre tettek akkor!