Saját embere leplezte le Orbán csodafegyverét - a választást is eldöntheti, amit felfedett

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 12. 09. 2024
  • Alighogy kiadták az ukázt, máris lebuktatta Kubatovékat a fideszes képviselő.
    Tegnap kapták ki központilag a Fidesz képviselői, hogy az EP-választás hajrájában hangolják össze Facebook-kampányaikat. Ezt elég sikeresen vették, sok fideszes politikus tett fel fotót közösségi média oldalára, melyen embereket hívogatnak.
    Zsigmond Barna Pál, Újpest egyik fideszes képviselője is nekiveselkedett a feladatnak. Fel is rakott egy képet, amin éppen szorgosan telefonál. Erre még Orbán is büszke lenne - sóhajthatott Zsigmond, miközben közzétette a képet. Későn vehette észre, hogy számításába hiba csúszott:
    VÉLETLENÜL UGYANIS EGY OLYAN FOTÓT PAKOLT FEL, AMIN ÉPP A HÍRES-HÍRHEDT KUBATOV LISTÁT BÖNGÉSZI TELEFONÁLÁS KÖZBEN.
    Emlékeznek, ez az a lista, amelyen a választók adatait halássza a Fidesz, és amelyben Támogató, Elutasító és Bizonytalan oszlopokba sorolja őket.
    SZINTÉN EZ AZ A LISTA, AMELY OLYKOR A LEGFONTOSABB FEGYVERE EGY-EGY VÁLASZTÁS ELDÖNTÉSÉHEZ A FIDESZNEK.
    Zsigmondnak gyorsan leszólhattak fentről, mert szinte azonnal módosította a képet, azon a lista már nem látható, csak az, hogy telefonál.
    A Fidesz egyébként az utóbbi napokban nagyon megtolta a kampányát. A Kubatov-listák bevetésével szemlátomást biztosra akar menni, célja az lehet, hogy minél magasabbra tolja a részvételi arányt a szavazók mozgósításával. Ha sikerül neki, a bejutási küszöb megemelkedik, ekkor pedig több 5 százalék körüli párt is veszélybe kerülhet - ahogyan a rájuk leadott voksok pedig feleslegessé válhatnak. #Magazin24h,
    #Hungary 24h,
    #Saját, #embere, #leplezte, #Orbán, #csodafegyverét-, #választást, #eldöntheti, #amit, #felfedett
    / magazin 24h

Komentáře • 30

  • @rozsaszello
    @rozsaszello Před 5 lety

    Miért kell itt összeveszni, hazaárulózni, a baloldal már rég elvesztette az arcát, a választási eredmény sejthető, továbbra is egy országban élünk, nem?

  • @istvannemogyorosi3200
    @istvannemogyorosi3200 Před 5 lety

    Ez miért gond, én örömmel venném, ha engem is keresnének a pártok telefonon;- mert legalább a választások alkalmával, értékesnek érezhetnem magamat hogy én is fontos vagyok számukra. Hol itt a gond? A fülkében mindenki oda rakja az X- et ahová akarja.

  • @sandordomjan9748
    @sandordomjan9748 Před 5 lety

    Kurva anyádba ezzel a hangaláfestéssel..

  • @janosmorar3442
    @janosmorar3442 Před 5 lety +3

    Az jó ,ha sokan megyünk, csak ne a fisznyikre tegyük az X-et.

    • @jordanhernadi2157
      @jordanhernadi2157 Před 5 lety

      aki nem a Fideszre szavaz az vagy hülye, vagy hazaáruló

    • @janosmorar3442
      @janosmorar3442 Před 5 lety

      @@jordanhernadi2157 :T. cím; aki arra adja a voksát, az a tolvajokat támogatja.

    • @jordanhernadi2157
      @jordanhernadi2157 Před 5 lety

      Na ugyan tőled mit loptak el Jani?

  • @klicsko142
    @klicsko142 Před 5 lety +2

    Magyar Választópolgárok! Ne higgyetek a baloldal úszó, és mocskolódó hadjáratának! Csak Fidesz válalható!!!

    • @rozsaszello
      @rozsaszello Před 5 lety

      Klicskó V. "uszító" hadjáratának, erről van szó? Fidesz vállalható.

  • @janosnecsorosz2084
    @janosnecsorosz2084 Před 5 lety

    Nem számít ezeknek semmi.

  • @annahorvath5914
    @annahorvath5914 Před 5 lety

    na meg mifele baromsagot talaltok ki?!

  • @icagaal182
    @icagaal182 Před 5 lety +1

    Pummer Ein miért gazember hazaáruló aki nem a fideszre szavaz? Maga normális?

    • @pummeleinhorn2666
      @pummeleinhorn2666 Před 5 lety

      Rezsőné Gaál. Igen! !!!

    • @icagaal182
      @icagaal182 Před 5 lety

      @@pummeleinhorn2666 arra szavaz mindenki, akire akar.

    • @sandordomjan9748
      @sandordomjan9748 Před 5 lety +2

      Azért mert aki igazi magyar az hazája és nem Brüsszel érdekeit képviseli. Hazaáruló honfitársam..

    • @icagaal182
      @icagaal182 Před 5 lety

      @@sandordomjan9748 ki a jó csuda kérte, hogy szólj bele? Te egy nagy fasz vagy.

    • @sandordomjan9748
      @sandordomjan9748 Před 5 lety

      @@icagaal182
      Akkor te meg egy hazaáruló ellenzéki ribanc vagy!

  • @mihalyvarga1314
    @mihalyvarga1314 Před 5 lety

    Ugyan már, szánalmasak vagytok!

  • @jordanhernadi2157
    @jordanhernadi2157 Před 5 lety

    de nagyon nyomultok, rohadt hazug hazaárulók

  • @pummeleinhorn2666
    @pummeleinhorn2666 Před 5 lety +1

    Na te szemét , áztatni akarsz osztrák -német módon? Innen látszik, hogy valamivel kel a gazdit, Sorost, engesztelni, mivel kevés az idő, ugye te hitvány áruló gazember? ??? 🐀

    • @tenderbau1290
      @tenderbau1290 Před 5 lety +2

      Félre kell tenni a gyűlöletet, ha az országunk jövője a tét. Egyébként is gyűlölködni csak a jobboldali nemzeti érzelmű embereknek lenne okuk, amiért elszenvedték a 45 évig tartó kommunista diktatúrát. A többi meg örűljön, hogy meghagytuk a nyamvadt életüket 1989-ben.

    • @HuszErz87
      @HuszErz87 Před 5 lety +1

      @@tenderbau1290Ennyi ésszel szabadlábon, jól kimosták az agyad a gazdáid mehetsz a jutalomért.

    • @tenderbau1290
      @tenderbau1290 Před 5 lety +1

      @@HuszErz87 Nekem nem kellett agymosás, mert én egy keresztény konzervatív családban nevelkedtem, ellentétben bolseviknével. Nálad kizárható az agymosás, alapvető hiányosság okán. Egyébként a nevedből és a hozzászólásodból ítélve, neked csak a lakcímed Magyar!