Hogyan vessünk véget a mosógép büdösödésének

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 9. 09. 2024

Komentáře • 127

  • @binocado1355
    @binocado1355 Před 3 lety +15

    Én is nagyon köszönöm az ötletet, Viktor! Bevált! :D
    Egy ideje nem tudtunk már mit kezdeni a kislányom kis ruháival, minden mosás után dohosak maradtak. Mintha nedvesen tettük volna el. Sem a szárítógép, sem a napoztatás, sem vasalás, sem az extra fertőtlenítő adalék nem oldotta meg. Darabokra szedtem a szárítógépet, de abban semmi büdös/penészes nem volt. Szétkaptam a mosógépet, de a lerakódások nem voltak bűzösek a be és kifolyó csövekben. Ezek kitakarítása sem oldotta meg a hibát. A dobba behajolva továbbra is enyhe szag volt.
    Majd ment bele a 2 liter 90 Forintos háztartási HYPO, kifolyócső bekötve a mosószer adagolóba. Az AEG Protex Lavamat gép nem szerette ezt a mennyiségű folyadékot (nem pörgött fel, hibát dobott: E20). Lekötöttem a vízszint érzékelőt (fedél lekap 2 csavarral, majd cső lehúz [a csövet érdemes ledugózni, mert kihabzik]), így elindult már a centri is. Nekem második centri programra már annyira felhabosodott, hogy a 15 perces program vagy 45 percig ment, sztem azt hitte az elektronika, hogy ruha van benne, a sok hab miatt (a dobban csak kb. 1 liter hab volt, mikor meg-megállt). Ezért csak 2 program ment le, de kb. 1 óráig ment. A lé 36 fokig melegedett a reakciók miatt.
    A végén vödörbe engedtem a lét, és a 2 WC-ben hagytam állni fél órát. Azt is kitakarította szépen :) A maradékot jól hígítva engedtem a lefolyóba.
    A gépet utána öblítő programon megjárattam. Majd hulladék rongyokkal 95 fokos program ment (a hő semlegesíti a nátrium-hypoclorit-ot).
    Azóta tökéletes, semmi szag, és a kis ruhákból is az első mosás után kijött minden szag! (Megint adtunk előmosáshoz fertőtlenítőt (DM-es Denkmit Hygiene-Spüler [didecil-dimetil-ammónium klorid]), de a továbbiakhoz nem kell.) Még a kifolyócső is szép tiszta lett belül, ameddig beleláttam (~40 cm).
    A gépet használtan vettük, és mosipelusozunk. A fenti takarítás semmi hibát nem okozott a 6 éves gépben.
    Jah, és olyan napon csináltam, amikor nagy szél volt, minden ablakot kinyitottam. Este így is fájt kicsit a fejem (néha be kellett zárkózzak a fürdőbe, mert hangos volt a gép, lányom meg aludt, a gépet meg felügyeltem).

  • @BeholdTheLight23
    @BeholdTheLight23 Před 6 měsíci +1

    Ez jó ötlet. Én a vegyszertartó tartályt szoktam kiszedni a helyéről, lepattintom az előlapot és elmosom mosogatógépben.

  • @bali.daniel
    @bali.daniel Před 5 lety +12

    Nagy köszönet ezért a videóért! Már mindent kipróbáltam de ez megoldotta a szagokkal kapcsolatos problémákat!!! Hihetetlen , hogy milyen színű lett a végső leengedésnél! Olcsó és remek megoldás!!! :)

  • @grcyoarolcsis9040
    @grcyoarolcsis9040 Před 6 lety +7

    Én is megcsináltam nagyon jó a büdös megszűnt és a penészedés is megszűnt az ajtó gumiról.Köszi a tanácsot ! (Hasznosak a videóid)!

    • @viktorase
      @viktorase  Před 6 lety +3

      Szuper, orulok neki.
      Koszi hogy elmontad.
      Udv.
      Viktor Villanyi

  • @platinakuka
    @platinakuka Před 2 lety +3

    Köszönöm, ez a módszer működött egyedül.
    A sok okoska, aki itt írta, hogy hú, hipó, blabla, tehet egy szívességet!
    A mosógép használati eszköz, fontosabbnak tartom azt, hogy a ruhák ne penészes, baktériumokkal szennyezett vízben lebegjenek.
    A mosógépem kívülről nagyon tiszta, annak tűnt. Látható penész vagy szennyeződés nem volt rajta/benne. Mindig nyitva volt az adagoló és az ajtaja is, mégis egy idő után büdös, berohadt szag jött belőle. Próbáltam ecetet, trisót, nagyon sokaknak bevált tisztítófolyadékokat, nem sok sikerrel. Szerelővel beszéltem, szét tudná-e szedni, hogy kitakarítsam, lebeszélt róla.
    Ez segített. Természetesen a 2 liter miatt nem indult a centrifuga, de hagytam benne állni 1,5 órát, a szivattyúval a hipót néha átfolyattam a rendszeren. Tökéletes lett.
    Az a párszáz forint nem tétel, szerintem havonta/kéthavonta ismételni fogom. 🙂
    Köszi az ötletet!

  • @petip6322
    @petip6322 Před 5 lety +10

    kipróbáltam ezt a módszert annyi módosítással hogy előtte szétszedtem a gépet,kiszereltem és kimostam a mosószer adagolót a gumicsöveket és az ajtógumit.Utána hypós centrizés majd trisóval 90 fokon átmostam.Olyan lett mint az új

    • @aklankrisz
      @aklankrisz Před 2 lety

      Mennyi trisót használtál? A trisót a dobba tetted, és a kifolyócső továbbra is az adagolóba nyomta vissza a trisós folyadékot? Köszi a válaszod előre is!

  • @zsuzsakerecsen7039
    @zsuzsakerecsen7039 Před 6 lety +2

    Köszönöm a módszert...Valószínűleg én leszívattam a hypot és vártam a csodát...nem vettem ki a csövet.

  • @gyorgyhajdu4960
    @gyorgyhajdu4960 Před 6 lety +4

    Helló Viktor! Köszönöm,ezzel a videóval is segítettél! Sok sikert,és minél több ilyen videót kívánok!

  • @zitakovesdi-gruber7615

    Kedves Viktor!köszönöm szépen, nagyon sokat segített.

  • @zsz6218
    @zsz6218 Před 4 lety +1

    Kedves Viktor. Nagyon köszi a videókat, nagyon jók. Én egy picit másképp csináltam a tisztítást. Videód alapján kiszedtem a mosószeradagoló dobozt, penészölővel, hipóval és zuhannyal kimostam. Szép tiszta és jó-szagú lett az egész gép.

  • @jozsefnevass8935
    @jozsefnevass8935 Před 9 měsíci +1

    Most kaptam egy sindy felultoltos gépet a regi werpul volt de most a videódbol látom hol van a szuro
    Jo otlet az ecet azelott is használtam. Ez most uj gép nagyon vigyázok rá és most is fogom használni az ecetet.Koszonom szépen a jó tanácsot😮

  • @zsotti80
    @zsotti80 Před rokem

    Ez egy jő ötlet😉👍 Köszönöm

    • @Trollpapa-s8e
      @Trollpapa-s8e Před rokem

      ha szét akarod baszni a dob csapágyazásának a gumi tömítését, arra tényleg jó!
      Rövid távon "jaj de jó eltűnt a szag", középtávon meg "Hááááá de miééé lett csapágyas a 3 éves mosógépem?"
      Ja mert szétmarta a tömény hipó azt a kicsi gumigyűrűt ami a dob csapágyát védi a víztől........

  • @LACENTO
    @LACENTO Před 2 lety +1

    Köszi én is elvégeztem a műveletet 1 l hipó+fél liter vízben oldott trisó. Valamint az adagolót is szétszedtem és ki lett takarítva.

  • @anitakaposinenagy7461
    @anitakaposinenagy7461 Před 4 lety +11

    Most akadtam a videóra. Szuper ötlet(ék).
    Viszont a felültöltősnél hogyan vezessen vissza a csövet? Ott hogyan lehet kivitelezni, hogy ne menjen el a lefolyóba mikor indítom a programot vagy milyen módszerrel lehet hatékonyan megtisztítani?

    • @szabolaszlo9794
      @szabolaszlo9794 Před 2 lety +1

      Szerintem annál a tipusnál nem lehet így....én lanzát használok felúltöltőshöz....🤝

  • @juliannafenyvesi7008
    @juliannafenyvesi7008 Před rokem

    Köszönöm Köszönöm Köszönöm Köszönöm 🙂🙂🙂

  • @azencsovem8198
    @azencsovem8198 Před 4 lety +7

    Egy hete én is megcsináltam e módszerrel a hipózást Candy Grando mosógépünknél. Nem tűnt penészesnek, büdös se volt, használaton kívül szellőztettük, használat előtt pedig kitöröltük az ajtógumi árkát. Jelenleg mosógélt használunk, így a korábbi mosópor maradványok lerakódásával se kellett számolnunk. Gondoltam kipróbálom e módszert.
    Mint kiderült elég penészes lehetett, s a tisztítással megszűnt a program közbeni , E05 hibával való leállás is, mely az utóbbi időben egyre gyakoribbá vált.
    2l hipót öntöttem bele, de azt csak lötyögtette, míg 1,5 l-rel már hajlandó volt centrifugálni is. Üdv.

  • @zakariasdxn
    @zakariasdxn Před 2 lety +6

    Jó meg oldás de mi a helyzet felültöltös mosógéppel arra mit ajánlanál hogy ne keljen szét szedni?

  • @kaboca56
    @kaboca56 Před 3 lety

    Nagyon köszönöm!)

  • @nagyricsi745
    @nagyricsi745 Před 4 lety +1

    Hasznos és jó videó, köszönet érte.

  • @smile822
    @smile822 Před 2 lety +1

    kipróbáltam 1,5 lityi hypoval, kétszer centriztettem végig, harmadik alkalommal valóban le is eresztve a hypot, majd ráengedtem egy 90°-os programot üresen, majd egy 30 percest a biztonság kedvéért.. tökéletesen bevált, a büdös megszűnt.. ;)

  • @robertlovasi4671
    @robertlovasi4671 Před rokem +3

    Üdv. Tetszik a megoldás, de ezt hogy lehet kivitelezni felültöltős mosógépnel?

  • @arpadsimon4246
    @arpadsimon4246 Před rokem

    Jól figyeljetek... csak egyszer mondom el.....

  • @MrHigeen
    @MrHigeen Před 5 lety +10

    Felültöltős mosógép esetében is van valami jó ötlet?

    • @liviananys8793
      @liviananys8793 Před 4 lety +1

      @@jinmao2 Kedves Viktor! Akkor a centrifugázásra ebben az esetben nincs szükség? Csak egyszer a 60 fokos mosásra?

    • @geri2157
      @geri2157 Před 3 lety +7

      Egy 60 fokos hipos mosás. Mosás elindit. Minden mosógép szivattyuval kezd. Ezért megvarni amíg vizet vett. Szüneteltetni. 2p múlva nyílik az ajtó. Hipo be és elindít. Egy mosógép szerelő 😊

  • @katalinviragh5606
    @katalinviragh5606 Před 7 dny

    Kedves Viktor! A felöltöltős géppel mit javasol? A 95 fokos mosást 20 százalékos ecettel egy hete végeztem el, a szűrő tiszta, a dob fölé hajolva van egy szag, ami az előző mosógépemben 15 év után sem volt. Nem kerülhetett zokni a dob alá. Kizárható?

  • @szabolcskata4671
    @szabolcskata4671 Před 4 lety +2

    Koszonjuk az otletet, jol mukodik. Udv

  • @csikosalex758
    @csikosalex758 Před 3 lety +3

    A hipó nem károsítja a gépet? És milyen időközönként kell kihipózni a gépet?

  • @ildikokovacs1538
    @ildikokovacs1538 Před 2 lety

    Felültöltös gépet használok. Mosógep szerelő mondta 3 üveg 20% ecet magas fokon átmosás .

  • @Sanyi1978
    @Sanyi1978 Před 6 lety +2

    Az új LG gépeknél van tisztító funkció, én is hypoval szoktam használni, nagy fordulaton mos.

    • @viktorase
      @viktorase  Před 6 lety +1

      Igen altalaban az ujabb gepeken van tisztitasi funkcio. Hipoval az is biztosan nagyon jo. Koszi hogy emliteted.

  • @GaborLosonciKovacs
    @GaborLosonciKovacs Před 3 lety +2

    Koszonjuk, jol mukodik. BEKO-nal a kevesebb mennyiseggel kellett elinditanunk, kb 1l. Ennel a tipusnal is a videoban elhangzottak igazak: A kevesebb nem aktivalja a vizszintszabalyzo kapcsolot.

  • @adriennkodobocz1323
    @adriennkodobocz1323 Před 2 měsíci +1

    Mi trisóval indítunk mosást

  • @szines5
    @szines5 Před 2 lety +1

    LG FH2C3TD mosógép nem hajlandó centrifugázni ha víz van benne. Ugyan így csináltam de csak a szivattyú megy folyamatosan.

    • @zenk6170
      @zenk6170 Před 11 dny

      Szia! Most ugyan ezt tapasztalom. Nem kezdi meg a centrifugázást és egy idő után hibát dob. 1 liter hipót alkalmaztam.

  • @barbarabalogh4874
    @barbarabalogh4874 Před 2 lety +2

    Üdvözlöm! Nekem Gorenje 2 az 1ben mosógépem van.Érdeklődnék,hogy alkalmazhatom ezt a módszert? Nincs még 2 éves a mosógépem,2-3 havonta szoktam ecetes steril mosást alkalmazni,de pár hete észre vettem,hogy rossz szagú a dob.😔
    Válaszát előre is köszönöm!1

  • @ferencmiko5778
    @ferencmiko5778 Před rokem +1

    Szia . Van egy samsung mosógépem . Az a probléma hogy centri közbe elmászik . Víz szint jó, nem csapágyas . Van valami ötleted

    • @viktorase
      @viktorase  Před rokem +1

      Hello, szerintem a lenges csillapítókat kellene kicserelni.

  • @feixerik8010
    @feixerik8010 Před 6 lety

    Köszo a gyors választ

  • @fannipinter1415
    @fannipinter1415 Před 4 měsíci +1

    Udvozlom! Hanyas centrifugan csinaljam a tisztítást? Koszonom elore is a valaszat!

  • @zahoreczmaria2153
    @zahoreczmaria2153 Před 6 lety

    Hasznos videó. Én most vásároltam egy új samsung gépet, amiben ugyancsak van dobtisztitás. Használhatok majd ahhoz is hipót?

  • @julikabartha2783
    @julikabartha2783 Před 7 měsíci +1

    Felültöltösnél mi a megoldás? Köszi.

    • @viktorase
      @viktorase  Před 7 měsíci

      Hello, ezt nem lehet meg csinalni a felultoltosnel. Esetleg hipoval mosni vele.

  • @evavarszegi9096
    @evavarszegi9096 Před 4 lety +2

    Szia, az én mosógépet csövek nem ér be a fiókba, ez esetben elég ha 95fokon domestossal átmoson a gépet, vagy mit javasolsz?

    • @lkrisna4257
      @lkrisna4257 Před 3 lety

      meg lehet toldani viz szerelöö vagyok

  • @perfectharmonyHD
    @perfectharmonyHD Před 3 lety +1

    Az miert van hogy nem akar elindulni a centrizés? csak szivattyúz de nem forog meg pedig alig raktam bele másfél litert

  • @jozsefnevass8935
    @jozsefnevass8935 Před 9 měsíci +1

    Kérlek Viktor segíts 😢sindy feluktoltos mosógep vadonat uj és nem centrifugázik😢😢

  • @zoltannejankovics6907
    @zoltannejankovics6907 Před 5 lety +3

    Én 20%-os ecettel tisztítom a gépet és büdös!

    • @viktorase
      @viktorase  Před 5 lety +13

      Hello,
      En probaltam az ecetet es nekem nem valt be. Most mar az aldiban kaphato citromos hipot hasznalom es az nagyon szuper.
      Udv.
      Viktor

  • @editszendrei2077
    @editszendrei2077 Před rokem +2

    Az nem lenne eléghatásos, hogy beöntjük a hypot és egy hosszú mosást indítunk? Utána több üres mosással öblítéssel átmosni a gépet. Én félek a klórgáztól, ltp.i lakásbam nincs ablak f.szobán, ajtón át bejut a szobába, maró vegyi anyag a hxpo így töményen. Köszönöm, ha kapok választ.

  • @zsotti80
    @zsotti80 Před rokem +1

    Szia, a felül töltő gépnél, hogy teszem be a leeresztő csövet ha így ki szeretném hipózni?

  • @KovacsZoltan-th1ve
    @KovacsZoltan-th1ve Před rokem

    Helló. Felültöltős gépnél ezt nem lehet megcsinálni.

  • @RakamaziKatymaz
    @RakamaziKatymaz Před 2 měsíci

    ezt felültöltős géppel nem lehet megcsinálni :/

  • @jozsefnevass8935
    @jozsefnevass8935 Před 9 měsíci

    Miért nem centrizik a mosogép?? Cindy márka most kaptam😢

  • @Vikicicu23
    @Vikicicu23 Před 2 lety

    Trisóval nem lehet kitisztítani? Ha ki lehet akkor milyen módszerrel? Mosópor helyére kell tenni? Nálam az a baj hogy nem mossa ki annyira tisztává a ruhákat.

  • @lacij.1341
    @lacij.1341 Před 3 lety +2

    A hipo nem árt a dobcsillagnak?

    • @viktorase
      @viktorase  Před 3 lety +1

      Hello,
      A hipo nem árt a dob csillagnak. A hipo a dob ot marja meg ha rajta feleltjuk. Az acid a savállót kezdi ki. Azért egyből öblítő mosast kell csinálni többször.

    • @lacij.1341
      @lacij.1341 Před 3 lety

      @@viktorase felültöltősnél ez hogy oldható meg?

    • @Trollpapa-s8e
      @Trollpapa-s8e Před rokem +1

      Annak se tesz jót, de a csapágy tömítést biztos szétbaxa. Szag nincs de lesz helyette szétkúrt dobcsapágy tömítő gumi. Hypózzatok, trisózzatok kiló számra , a szerelőnek is kell valami munka (Csapágy csere, dobcsere) :)

  • @zsuzsakerecsen7039
    @zsuzsakerecsen7039 Před 6 lety +1

    Így kirakva a csövet nem folyik el a fertőtlenítő a csatornába.

  • @sandormatevadasz2689
    @sandormatevadasz2689 Před 9 měsíci

    En ha oda rakom a csövet,akkor nekem ki folyik:( mint ha nem bírná elnyelni a vizet :(😮

  • @lacij.1341
    @lacij.1341 Před 3 lety

    3 Utas Mágnesszelep az hogy működik? melyiknek mi a szerepe? egy a dob felé megy , a másik a mosópor tartály felé , a mosópor tartályba két cső megy . Melyik cső mire való? köszönöm!

    • @viktorase
      @viktorase  Před 3 lety

      Hello,
      Altalaban akkor van három szelep ha meleg és hideg vízes be táp cső is csatlakozik a gépre. Kettő szelep a hideg vízen és egy szelep a meleg vízen.
      A másik lehetőség hogy ha szárítós a gép és az egyik szelep a győszőket mossa ki a gépből.

    • @lacij.1341
      @lacij.1341 Před 3 lety

      @@viktorase szárítógép is, akkor lehet az megy a szeleptől a dobba. az a kettő cső ami a mosópor tartályba megy az mi?

    • @viktorase
      @viktorase  Před 3 lety +1

      Ezt nézd meg légyszíves 1:15 tol.
      Watch "Samsung mosógép ha víz marad az öblítőtartályban" on CZcams
      czcams.com/video/wYBlYxcBx_Q/video.html

  • @andreah4560
    @andreah4560 Před 4 lety +6

    Szia!Én ECET-tel takarítom a mosogépem és nem büdös és keveset teszek bele vízkő ellen is hatásos ellenben a hypóval.KETTŐ AZ EGYBEN.
    Hasznosak a videóid de.....
    Ahogy láttam a 2 liter hypót szörnyülködtem,megijjedtem rossz érzés tört rám.Legalább másokat ne gyözz meg arról,hogy ezt tegyék. Rögtön ez jutott eszembe. czcams.com/video/pMds0jTkEWU/video.html
    Megtennéd,hogy megnézed a videót?Köszönettel.Andi

    • @viktorase
      @viktorase  Před 4 lety +5

      Hello Andi,
      Köszi a videót, megnéztem. Nagyon jó.
      Az lenne még jó hogy ha csinálnál egy videót hogy mijen hatékonyan tudod ki takarítani az elhanyagolt és budos mosógépet ecettel.
      Üdv.
      Viktor

    • @sdricsi
      @sdricsi Před 3 lety

      Ecet 🤣

  • @ritalorincz4206
    @ritalorincz4206 Před 2 lety

    @Viktor Villanyi
    Nekem egy LG gépem van.
    Nincs rajta csak centrifugálás program.
    Csak olyan, hogy öblítés + centrifuga.
    Úgy emlékszem, hogy még 2 öblítés is van benne, 20 perces a program...
    Ilyenkor mi lehet a megoldás?
    Előre is köszönöm a választ!

    • @ritalorincz4206
      @ritalorincz4206 Před 2 lety

      Egyébként nekem soha egyetlen gépemmel nem volt ilyen mérvű büdösödési problémám, mint ezzel a géppel!
      Lehet ez a direct drive miatt?

    • @kriszticsepregi8489
      @kriszticsepregi8489 Před 2 lety +1

      Szia! Nekem is LG van. Ha bekapcsolás után megérinted a Spin gombot, tudod, ahol a fordulatszámot állítod. Na az a sima centrifuga program. 13 perces azt hiszem. Amúgy nekem sem volt még egy mosógépem sem büdi.

    • @ritalorincz4206
      @ritalorincz4206 Před 2 lety +1

      @@kriszticsepregi8489 Köszönöm szépen a válaszodat! :)
      Az én gépemnek ez a típusa:
      LG F1496ADP3
      Igazából ez egy mosó-szárító, csak az egyszerűség kedvéért írtam, hogy mosógép. A szárító részét nem is használom már évek óta, mert nagyon fura hangokat ad ki. Akkor is büdi volt mikor használtam, szóval mindegy.
      Sajnos hiába próbáltam ezt a módszert, amit te írtál. Csak értetlenkedve pittyeg a gép, hogy mit akarok tőle :D
      Nálam először mindenképpen programot kell választani vagy mosás vagy szárítás és azon belül lehet állítani a fordulatszámot 1400, 800, 400 No spin, Rinse Hold... Illetve lehet külön öblítést centrifuga nélkül vagy vízleengedés nélkül, ennyi. Életem legrosszabb és ledrágább gépe. 190 ezer ft volt... :( :(
      Nem rég kipróbáltam másik videó alapján, 2 liter hipót egy 95 fokos mosásba téve. Ez jó volt neki, szürke víz jött ki belőle így. És minden eddiginél jobban, tartósabban megszüntette a szagokat, egyelőre.
      ui.: most utánanéztem neten a gép leírásának és ott is írja, hogy nincs rajta öblítés nélküli centrifugálás... :(
      Szoktam néha viccelődni vele, hogy 10 év garancia a direkt drive motorra meg a büdösségre is. :D
      Egyébként belegondolva logikus lehet ez, mivel ha jól tudom így nem "mozog" a dobház csak a dob. Oda szerintem szépen fel tud ragadni minden és nem rázódik le a mozgás által.
      Hát ez nem biztos, hogy a legjobban sikerült új technológia...

    • @kriszticsepregi8489
      @kriszticsepregi8489 Před 2 lety +1

      @@ritalorincz4206 Jaaa! Azt hittem mosógép! Még jó megoldás lehet, ha az öblítés-centrifuga programnál az öblítés után pillanat állj nyomsz, hypó be, folytatni a progit.Akkor dugni a dobozba a kifolyó csövet. Annyi csak, hogy ha többször át akarod hypózni, minden alkalommal új hypó kell. Én mondjuk a fekete flakonos legolcsóbbal csináltam. Zseniális ötlet, jól kitakarította. Szerintem nekem a cső volt büdi, mert rengeteg kis kukac lerakódás jött ki, mintha a gégecsőből oldotta volna ki. De megszünt a szag. Nem volt vészes egyébként, de zavart. Pedig 3 éves, és szoktam mosogéptisztítóval is takarítani.

    • @ritalorincz4206
      @ritalorincz4206 Před 2 lety +1

      @@kriszticsepregi8489 köszi a tippet, ezt ki fogom próbálni! :)
      Az enyém 6 éves, az első években még nem volt gondom a szagával. De utána és azóta már annyi mosógép-tisztítószert, és Vanish fertőtlenítő adalékanyagot tettem már bele, hogy lehet egy új gépet vehettem volna az árán. Eceten csak nevetett...
      A hipóval kellett volna kezdenem, de nem mertem beleönteni.
      Most már azzal fogom legközelebb is, a legolcsóbb hipóval igen. :)

  • @jozsefnevass8935
    @jozsefnevass8935 Před 9 měsíci +1

    Sandy felultoltos a gépem most kaptam és nem centrizik😢😢😢 kérlek írj nekem😢

  • @BenQ0125
    @BenQ0125 Před 3 lety +1

    És mi a helyzet a felültöltős mosógéppel?

    • @viktorase
      @viktorase  Před 3 lety +1

      Hello, sajnos ezt azzal nem lehet még csinalni.

    • @BenQ0125
      @BenQ0125 Před 3 lety

      @@viktorase Köszönöm, gondoltam :(

  • @Berny4
    @Berny4 Před 3 lety +1

    Szia. Electrolux ewf12753 gumijat hogy tudjuk cserélni ? Le kell venni a tetejét és az elejét vagy csak simán cserélhető szet szerelés nélkül ? Köszi

    • @viktorase
      @viktorase  Před 3 lety +1

      Hello, nem egyszerű de ki lehet cserélni az ajtó nyilason keresztül is.

    • @Berny4
      @Berny4 Před 3 lety

      @@viktorase köszi ☺️

  • @spacedinput
    @spacedinput Před 5 lety

    Milyen hosszú programmal érdemes utána átmosni 3x-4x? És hány fokon?

  • @MrHigeen
    @MrHigeen Před 3 lety

    Na de mi van a felültöltős gépekkel?

    • @sdricsi
      @sdricsi Před 3 lety

      Le kell huzni a szivattyu vezetékeit es remenykedni hogy nem all meg hibaval 😁🤣

  • @krisztiankovacs7786
    @krisztiankovacs7786 Před 8 měsíci

    Teljesen felesleges a cső kivezetése.
    Ha mosópor tartályba raksz hypoport, akkor a hatás ugyanez, el indítasz vele egy 95 fokos programot és kész is vagy. De a hypo a kulcs valóban.

  • @belasuha8585
    @belasuha8585 Před 5 lety

    Üdvözlöm
    Én egy lg mosogépet használok direct drive-os és hetek óta ilyen büdös vizet enged ki a cső magából és most már a mosógép dob is átvette ezt a szagot és az öblitőből alig érzek valamit ha tele töltöm a tartót akkor is nincs valami ötlete hogy mit tegyek? próbáltam az ecetet de max egy hét és ujra érezni

    • @viktorase
      @viktorase  Před 5 lety +2

      Hello,
      Van egy videom hogy hogyan vessunk veget a budosodesnek a mosogepben vagy valami ijesmi.
      Azt nezd meg legyszives.

    • @belasuha8585
      @belasuha8585 Před 5 lety

      köszönöm a tippet

  • @johny.tayl.7325
    @johny.tayl.7325 Před 3 lety +1

    Ezzel az a gond,hogy a modern elektronikus fokozatmentes nyomáskapcsolók már 2liter folyadékot is érzékelnek és nem fogják indítani a centrit.

    • @sdricsi
      @sdricsi Před 3 lety

      Indítja az csak max nem pörög fel teljesen

    • @johny.tayl.7325
      @johny.tayl.7325 Před 3 lety +1

      @@sdricsi már amelyik...

  • @Olliver70
    @Olliver70 Před 6 lety

    Szia,kimostam hypoval a gépet, most bug a szivattyuja mikor leereszt, gondolom kopott a tengely és leoldódott róla a kosz, tanács?..

    • @viktorase
      @viktorase  Před 6 lety +1

      Hello, bug de amugy ki szivatyuza a vizet?

    • @Olliver70
      @Olliver70 Před 6 lety +1

      Viktor Villanyi igen kiszivattyuzza müködik, csak lehet kopott a tengely és rezonál. 10 éves Ewf 510

    • @viktorase
      @viktorase  Před 6 lety +1

      Ha szivatyuzik akkor jo.
      De ha nagyon vavar a hangja akkor ki kell cserelni a szivatyut.

    • @Olliver70
      @Olliver70 Před 6 lety

      Viktor Villanyi akkor a hypozástol elöjöher ilyen probléma??

  • @allatbaratvagyok3903
    @allatbaratvagyok3903 Před 3 lety

    nekem ez a módszer bevált

  • @pakpik6730
    @pakpik6730 Před 5 lety

    Nálam.sajnos nem működik ez a modszer.Centrifuga program folyton szivattyúzza a hipot és nem indul.a centrifuga mert érzékeli hogy a folyadék még ott van és egy idő után leáll és errort ír ki

    • @viktorase
      @viktorase  Před 5 lety +1

      Akkor kevessebb hipo kell bele.

  • @erikfeix5657
    @erikfeix5657 Před 6 lety

    szia meg mutatnád felültöltös gépnol is

    • @viktorase
      @viktorase  Před 6 lety +3

      Hello Erik,
      Sajnos a felultoltos gepeknel teljes keringtetest nem lehet csinalni mert nincsen lehetoseg a hipo vissza vezetesehez a dobba. De ha eltomited a kifolyo cso veget, tehat a hipo nem tud eltavozni a gepbol. Akkor ugyan ugy a dob a hipoban fog centrizni es jo esejel ott is elfog jutni a hipo minden hova. Csak arra kell figyelne hogy lehet hogy kevesebb hipo kell majd hogy normalissan felporogjon a centri es hogy ne regisztraljon szivatyu hibat. Ha hibat regisztral akkor csak ki kell engedni valamenyi hipot es ujra inditani a gepet.
      Sok sikert.
      Viktor Villanyi

    • @istvanmagyar5416
      @istvanmagyar5416 Před 6 lety +2

      csökkentett vízzel meg lehet csinálni... rövid program, a hypot később beleönteni, leállítani közben...

    • @Polonyi28
      @Polonyi28 Před 4 lety

      Túlfolyoba vissza vezetni a hipot, talán kilehet probálni. Általába van a fel. gépeknél túlfolyo hátul.

    • @kispotter92
      @kispotter92 Před 4 lety

      @@Polonyi28 Vagy lehúzni a szivattyú tápját centrizés előtt! :D

  • @xx1520
    @xx1520 Před 4 lety

    Nagyonjo,csak nem győzöd kivarni,mire kinyögi

  • @jenomersei9008
    @jenomersei9008 Před 2 lety

    Rfs

  • @xx1520
    @xx1520 Před 4 lety +1

    Elég nehezen indul az elején a beszéd,nem győzőm kivárni

    • @Resist9898
      @Resist9898 Před 4 lety

      1.5x gyorsítással teljesen jó :D Köszi amúgy most centrizi a hypo-t :)

    • @imresos9190
      @imresos9190 Před 3 lety +2

      Mivel régóta külföldön él gondolom az angolt használja folyamatosan , azért szokott ez lenni mert ugye nem mindenre a magyar ugrik be először. Tapasztalat :)

  • @kovacsany.-ph2je
    @kovacsany.-ph2je Před rokem

    Olyan nehezen magyaráz akadozva .!
    De attol fügetlenül Fontos folgokat magyaráz .

  • @eszterbagdi3742
    @eszterbagdi3742 Před 3 lety +1

    Nem.mindenkinek.elöltöltöltős.mosó.gépe.van.