Nekiindultam az évente esedékes 100km-es túrámnak, aminek ezúttal bátram megtoltam a szintemelkedését, viszont nem úgy alakult a túra, mint ahogy azt korábban reméltem.
Igen valószínű elveszett a motiváció hogy mi értelme gyötörnöd magad. Nem gáz. A lényeg hogy úgy csináld és azt hogy az örömöt okozzon ha nem akkor minek. Kinek akarunk bizonyítani ilyenkor? nem tudom. Nekem is volt kiégésem. De aztán kiráncigált a kmek hajszolása után az új helyek, erdők felfedezése és bejárása. De mindenkinek más a megoldás. Gondolkodj el rajta mi lenne az. Kellenek a célok különben értelmetlenné válik minden. Mielőbbi megtalálást és visszatérést 💪
Ez teljesen rendben van. Van amikor itt fáj, van amikor amott fárad el, meg van hogy fejben pukkan ki valami. Testi-lelki rehab rulez! További jó túrákat!
Nagyon tetszettek a videóid! Az őszinteség és a nem tőkéletes, de nagyon emberi karakter hiánypótló a médiában. Mindenki csak arról késztit videót, hogy ő milyen tökéletes. Te meg arról, hogy milyen egy valódi ember, akinek vannak céljai, küzd érte és egyszer eléri, máskor meg nem. De mindezzel rendben tud lenni és fel tudja vállalni szépítés nélkül. Minden elismerésem ezért!
Nekem egy olyan kérdésem lenne: hogy a nyilvánosság előtti hosszútávú szereplés,mennyire degradálja azt az intim szférát,amit jobb esetben egyedül (a természettel) élsz meg?Hogy az a bensőseges kapcsolat meg tud-e változni,csupán a kamera jelenléte és a tudat ,hogy "ezt mások is látják majd" miatt?Ne értsd félre,kedvelem a videóidat/stílusodat,csak filozofálgatok és érdekelne a véleményed!
Szervusz, a szereplés mindenféleképpen befolyásoló, leginkább hátráltató tényező. Viszont, ha már filozófia, körüljárnék több szempontot is. Az első, a felesleges súly: Power bank, fényképező, selfiebot, esetleg állvány, plusz világítás az éjszakai szakaszra. Másfelől bármennyire is okosan próbálja meg az ember kivitelezni, akkor is időveszteség, valamint figyelmet és energiát emészt fel, amit a túrára is lehetne fordítani. És az intim szféra. Relatíve tág fogalom. Szó szerint véve azt nem befolyásolja, mivel eldönthetem, hogy mikor kapcsolom be, illetve ki a kamerát, valamint mi az, amit felhasználok a végleges megvágott videóban, avagy mit nem. Szóval a letolt gatyás púderezés, zoknicsere, szükségpillanatok nyilván nincsenek megörökítve. Tágabb értelemben véve az intim szférát, ideális esetben, (ami nem vonatkozik az ideire) minimum 23 órát töltök a szabadban, amiből mindössze 40-60 perc a rögzített időtartomány. Mindeközben a gondolataim is többnyire akörül forognak, hogy mit mondok majd és hol, szóval igencsak lefoglalja az ember figyelmét, ugyanakkor az idő többségében csak Te vagy, és az erdő, és a környezet azért rákényszerít, hogy arra figyelj, ami körülötted van. Rátérve a természettel alkotott bensőséges kapcsolatra, na az már a mélyfilozófia. Egy teljesítménytúra keretén belül szerintem elképzelhetetlen, kamera ide, vagy oda, vagy a tény, hogy látja-e ezt majd valaki felvételről. Vannak pillanatok, amikor felfigyelsz valami érdekesre, egy őz, mókus, vaddisznó, vércse, bagoly, vagy egy szép táj, de az csak egy-egy pillanat, aztán tovább kell menned és figyelmed újra az idő, a kilométer és a teljesítménykényszer rabja. Ezért indultál, ezért vagy úton. És ha már filozófia, lehetne érvelni, hogy a Pillanat maga, aminek úgymond „megragadása” az igazi elmélyülés, de ennek az állapotnak a fenntartása szerintem az igazi béke megtapasztalása. Amikor gondolatok nélkül ülsz a szabadban és csak figyelsz. Bullshit tudom, de ha nem mozdulsz, életre kel a környezeted. Más, amikor egy őz átszalad a csalitban, és más, amikor lassú léptekkel elsétál előtted két méterre, majd amikor észrevesz, hosszú percekig csak áll és figyel téged. Az ő éber figyelme kiélezi a Tiédet, és akkor nincs idő, sem gondolat, csak a puszta jelenlét. Ez szerintem az a bizonyos elmélyülés. Ez lenne az a feltöltődés, amiről annyit hallani. Mindezt lehetne tovább fokozni, amikor az imént felvázolt „létállapothoz” már nem kell őz, sem erdő, sem fa, sem bármilyen külső inger, de inkább maradjunk a realitás talaján. Nos, szóval, hogy filozofikusan válaszoljak a kérdésre, a természettel alkotott bensőséges kapcsolat akadálya elsődlegesen nem a kamera, vagy a közönség, hanem a fejünkben lármázó gondolat. 😊
@@gerzsonomboly2419 Köszi a választ!A nagy részével teljesen egyetértek,a fennmaradó kis részt(videózás),tapasztalat hiányában elhiszem😊A vadállatokkal/erdőlakókkal való találkozás és a megfigyelésük,pedig maga a.....na ezt mindenki pontosan tudja,aki átélt már hasonlót.
Ilyen egy igazi Hős, mint Te itt! Büszke lehetsz erre a szintű lelki tisztaságra... 😇 Szerintem jól döntöttél! Várom a szemlélődős-erdős videóidat... amikor eljön az idejük ☺️
Egy nagy kérdőjel, hogy milyen lesz az új irány fogadtatása, ugyanis kicsit eltávolodok a teljesítménytúra vonaltól egy másik tipusú erdőjárás felé. :)
Kedves Gerzson. Én most készülök életem első kinizsi százasára, melyekre egyik felkészülési támaszomat az általad készített 3 részes videódból kaptam. Lassan el gondolkodom rajta -így egy héttel az indulás előtt-, hogy biztosan jó helyről merítkeztem-e! Lassan minden videód arról szól, hogy “hogyan add fel méltóságteljesen”. Biztos van az a réteg is aki ilyen biztatásra vágyik. Csak az a kérdésem ( ami nem is az én kérdésem, hanem inkább a saját kérdésed lehetne ), hogy az eddig a videóidat néző embereknek tényleg erre van szüksége? Kitartást mindenkinek!
Kedves Szabolcs, Nagyon örülök, hogy felvetetted ezt a témát, már régóta szerettem volna ezirányú gondolataimat szavakba önteni, úgyhogy bocs a kisregényért. Feltételezem, hogy életed egyik legnagyobb megmérettetésére készülsz, viszont az utóbbi két-három videómnál aligha tudnék rosszabb motivációs beszámolót elképzelni. Biztos vagyok benne, hogy a három részes „felkészítő videó” után nem erre számítottál. Kitűztem egy célt magamnak, amiért sokat dolgoztam, aztán látszólag olyan könnyen engedtem el, mintha nem is tettem volna érte semmit. Senki nem vágyik ilyen biztatásra. Viszont néhány dolgot szeretnék megosztani Veled (Veletek), mindezt azért, hogy összképében lásd a helyzetet: A Kinizsi százast 5 alkalommal teljesítettem, további két alkalommal feladtam, ahogy az a korábbi „trilógiából” kiderül. Ezek után döntöttem úgy, hogy az egyéni megmérettetések jobban illenek a természetemhez, ezért az elmúlt két évben Pilis-spirál néven sétáltam le egymagamban száz, majd kilencven kilométert, mindkettőt a Kinizsi szintidejéhez képest hosszabb idő alatt. De megcsináltam. Ezek alapján megtanultam, hogy a sikeres teljesítéshez elengedhetetlen, hogy egy sziklaszilárd akarat éljen az emberben, miszerint, hogy „én ezt végig fogom csinálni, ha beledöglök is”. Enélkül nem megy. Tényleg nagyon sajnálom, hogy az utóbbi videóimban nem ezt láttad. Ennek egyik oka, hogy ezúttal a Kinizsi 3155 méteres szintemelkedésével ellentétben 5000 méteres szintemelkedésű százast próbáltam meg lesétálni, sikertelenül, de ez a kisebbik ok. A másik, mint ahogy elmondtam a videóban, nem volt bennem hozzá elég akarat, és ezt elég hamar beláttam. Viszont ezután következik a lényeg: Attól, hogy kudarcot vallottam a saját magamnak állított kihívásomban, az nem jelenti azt, hogy Te is kudarcra lennél ítélve. Gondolom ez számodra sem kérdés. Tény, hogy nem vagyok motiváló erő, de a három részes videómmal sem motiválni akartam, hanem felhívni a figyelmet a sikeres teljesítés néhány kulcsfontosságú szempontjára, mert úgy gondolom, hogy egy 20-30 perces vizuális impulzusnál többet számít a gyakorlati ismeretek megléte. Egy Kinizsi százas túra erős próbatétel, de egy lelkiismeretes felkészülést követően teljesíthető. Továbbá, a méltóságteljes feladás gondolatára nem reagálnék, viszont a kérdésre, amit magamnak kéne feltennem, igen; a videóimat néző emberek tudják, hogy mire van szükségük, és eldöntik, hogy érdekli-e őket, amit csinálok, avagy nem. Végül megértem és sajnálom, hogy nem tudtalak egy sikeresen teljesített százas videóval motiválni, hidd el én is örülnék, ha sikerült volna lesétálni, viszont nem leszek önmagam ellensége senki kedvéért sem, csak ha magam döntök úgy. Másfelől a nyolcvanadik kilométerednél én és a videóim lesznek az utolsók, amik az eszedbe jutnak majd, szóval nem vesztettél semmit. Úgyhogy nagyon sok erőt és kitartást kívánok a teljesítéshez, ha tudnék még valami érdemlegeset mondani, ami nem hangzott el a témához kapcsolódó három videómban, mondanám. Köszönöm a figyelmedet és a hozzászólást.
Ez nagyon jó lett és az utolsó gondolatmenet nagyon fontos.👍
Nagyon tetszett a videó. Az erdő tanítja az embert.
Igen valószínű elveszett a motiváció hogy mi értelme gyötörnöd magad. Nem gáz. A lényeg hogy úgy csináld és azt hogy az örömöt okozzon ha nem akkor minek. Kinek akarunk bizonyítani ilyenkor? nem tudom. Nekem is volt kiégésem. De aztán kiráncigált a kmek hajszolása után az új helyek, erdők felfedezése és bejárása. De mindenkinek más a megoldás. Gondolkodj el rajta mi lenne az. Kellenek a célok különben értelmetlenné válik minden. Mielőbbi megtalálást és visszatérést 💪
Megvan az új irány amiben bőven érzek motivációt, egy régi tervem jutott el a megvalósulás kapujáig. Hamarosan az is publikussá válik.
Ez teljesen rendben van. Van amikor itt fáj, van amikor amott fárad el, meg van hogy fejben pukkan ki valami. Testi-lelki rehab rulez!
További jó túrákat!
Nagyon szépen köszönöm.
Nagyon tetszettek a videóid! Az őszinteség és a nem tőkéletes, de nagyon emberi karakter hiánypótló a médiában. Mindenki csak arról késztit videót, hogy ő milyen tökéletes. Te meg arról, hogy milyen egy valódi ember, akinek vannak céljai, küzd érte és egyszer eléri, máskor meg nem. De mindezzel rendben tud lenni és fel tudja vállalni szépítés nélkül. Minden elismerésem ezért!
Köszönöm szépen.
Ettol meg ugyanazt a TOKOS turafilm bemutatot latjuk benned kivanom a legjobbakat jo pihenest.
Köszönöm szépen, megtisztelő.
Szerintem teljesen érthető . Csak akkor csináld ha van hozzá kedved. Különben megette a penész.
Nekem egy olyan kérdésem lenne: hogy a nyilvánosság előtti hosszútávú szereplés,mennyire degradálja azt az intim szférát,amit jobb esetben egyedül (a természettel) élsz meg?Hogy az a bensőseges kapcsolat meg tud-e változni,csupán a kamera jelenléte és a tudat ,hogy "ezt mások is látják majd" miatt?Ne értsd félre,kedvelem a videóidat/stílusodat,csak filozofálgatok és érdekelne a véleményed!
Szervusz, a szereplés mindenféleképpen befolyásoló, leginkább hátráltató tényező. Viszont, ha már filozófia, körüljárnék több szempontot is. Az első, a felesleges súly: Power bank, fényképező, selfiebot, esetleg állvány, plusz világítás az éjszakai szakaszra. Másfelől bármennyire is okosan próbálja meg az ember kivitelezni, akkor is időveszteség, valamint figyelmet és energiát emészt fel, amit a túrára is lehetne fordítani. És az intim szféra. Relatíve tág fogalom. Szó szerint véve azt nem befolyásolja, mivel eldönthetem, hogy mikor kapcsolom be, illetve ki a kamerát, valamint mi az, amit felhasználok a végleges megvágott videóban, avagy mit nem. Szóval a letolt gatyás púderezés, zoknicsere, szükségpillanatok nyilván nincsenek megörökítve. Tágabb értelemben véve az intim szférát, ideális esetben, (ami nem vonatkozik az ideire) minimum 23 órát töltök a szabadban, amiből mindössze 40-60 perc a rögzített időtartomány. Mindeközben a gondolataim is többnyire akörül forognak, hogy mit mondok majd és hol, szóval igencsak lefoglalja az ember figyelmét, ugyanakkor az idő többségében csak Te vagy, és az erdő, és a környezet azért rákényszerít, hogy arra figyelj, ami körülötted van. Rátérve a természettel alkotott bensőséges kapcsolatra, na az már a mélyfilozófia. Egy teljesítménytúra keretén belül szerintem elképzelhetetlen, kamera ide, vagy oda, vagy a tény, hogy látja-e ezt majd valaki felvételről. Vannak pillanatok, amikor felfigyelsz valami érdekesre, egy őz, mókus, vaddisznó, vércse, bagoly, vagy egy szép táj, de az csak egy-egy pillanat, aztán tovább kell menned és figyelmed újra az idő, a kilométer és a teljesítménykényszer rabja. Ezért indultál, ezért vagy úton. És ha már filozófia, lehetne érvelni, hogy a Pillanat maga, aminek úgymond „megragadása” az igazi elmélyülés, de ennek az állapotnak a fenntartása szerintem az igazi béke megtapasztalása. Amikor gondolatok nélkül ülsz a szabadban és csak figyelsz. Bullshit tudom, de ha nem mozdulsz, életre kel a környezeted. Más, amikor egy őz átszalad a csalitban, és más, amikor lassú léptekkel elsétál előtted két méterre, majd amikor észrevesz, hosszú percekig csak áll és figyel téged. Az ő éber figyelme kiélezi a Tiédet, és akkor nincs idő, sem gondolat, csak a puszta jelenlét. Ez szerintem az a bizonyos elmélyülés. Ez lenne az a feltöltődés, amiről annyit hallani. Mindezt lehetne tovább fokozni, amikor az imént felvázolt „létállapothoz” már nem kell őz, sem erdő, sem fa, sem bármilyen külső inger, de inkább maradjunk a realitás talaján. Nos, szóval, hogy filozofikusan válaszoljak a kérdésre, a természettel alkotott bensőséges kapcsolat akadálya elsődlegesen nem a kamera, vagy a közönség, hanem a fejünkben lármázó gondolat. 😊
@@gerzsonomboly2419 Köszi a választ!A nagy részével teljesen egyetértek,a fennmaradó kis részt(videózás),tapasztalat hiányában elhiszem😊A vadállatokkal/erdőlakókkal való találkozás és a megfigyelésük,pedig maga a.....na ezt mindenki pontosan tudja,aki átélt már hasonlót.
Ilyen egy igazi Hős, mint Te itt! Büszke lehetsz erre a szintű lelki tisztaságra... 😇 Szerintem jól döntöttél! Várom a szemlélődős-erdős videóidat... amikor eljön az idejük ☺️
Ez a megfogalmazás kellemetlenül túlzó. Cinikus poénnak viszont hibátlan. :) Küszöbön egy új korszak, de abban sem lesz sok szemlélődés :D
Teljesen komolyan írtam, érzésből jött, semmi cinikusság nincs benne(m) - csak a tetteiddel kapcsolatos tisztelet és elismerés. @@gerzsonomboly2419
No és hogy érzed magad mondjuk ma? Mi van benned?🙂
Egy nagy kérdőjel, hogy milyen lesz az új irány fogadtatása, ugyanis kicsit eltávolodok a teljesítménytúra vonaltól egy másik tipusú erdőjárás felé. :)
Kedves Gerzson.
Én most készülök életem első kinizsi százasára, melyekre egyik felkészülési támaszomat az általad készített 3 részes videódból kaptam. Lassan el gondolkodom rajta -így egy héttel az indulás előtt-, hogy biztosan jó helyről merítkeztem-e!
Lassan minden videód arról szól, hogy “hogyan add fel méltóságteljesen”.
Biztos van az a réteg is aki ilyen biztatásra vágyik.
Csak az a kérdésem ( ami nem is az én kérdésem, hanem inkább a saját kérdésed lehetne ), hogy az eddig a videóidat néző embereknek tényleg erre van szüksége?
Kitartást mindenkinek!
Kedves Szabolcs,
Nagyon örülök, hogy felvetetted ezt a témát, már régóta szerettem volna ezirányú gondolataimat szavakba önteni, úgyhogy bocs a kisregényért.
Feltételezem, hogy életed egyik legnagyobb megmérettetésére készülsz, viszont az utóbbi két-három videómnál aligha tudnék rosszabb motivációs beszámolót elképzelni. Biztos vagyok benne, hogy a három részes „felkészítő videó” után nem erre számítottál. Kitűztem egy célt magamnak, amiért sokat dolgoztam, aztán látszólag olyan könnyen engedtem el, mintha nem is tettem volna érte semmit. Senki nem vágyik ilyen biztatásra. Viszont néhány dolgot szeretnék megosztani Veled (Veletek), mindezt azért, hogy összképében lásd a helyzetet: A Kinizsi százast 5 alkalommal teljesítettem, további két alkalommal feladtam, ahogy az a korábbi „trilógiából” kiderül. Ezek után döntöttem úgy, hogy az egyéni megmérettetések jobban illenek a természetemhez, ezért az elmúlt két évben Pilis-spirál néven sétáltam le egymagamban száz, majd kilencven kilométert, mindkettőt a Kinizsi szintidejéhez képest hosszabb idő alatt. De megcsináltam. Ezek alapján megtanultam, hogy a sikeres teljesítéshez elengedhetetlen, hogy egy sziklaszilárd akarat éljen az emberben, miszerint, hogy „én ezt végig fogom csinálni, ha beledöglök is”. Enélkül nem megy. Tényleg nagyon sajnálom, hogy az utóbbi videóimban nem ezt láttad. Ennek egyik oka, hogy ezúttal a Kinizsi 3155 méteres szintemelkedésével ellentétben 5000 méteres szintemelkedésű százast próbáltam meg lesétálni, sikertelenül, de ez a kisebbik ok. A másik, mint ahogy elmondtam a videóban, nem volt bennem hozzá elég akarat, és ezt elég hamar beláttam. Viszont ezután következik a lényeg: Attól, hogy kudarcot vallottam a saját magamnak állított kihívásomban, az nem jelenti azt, hogy Te is kudarcra lennél ítélve. Gondolom ez számodra sem kérdés. Tény, hogy nem vagyok motiváló erő, de a három részes videómmal sem motiválni akartam, hanem felhívni a figyelmet a sikeres teljesítés néhány kulcsfontosságú szempontjára, mert úgy gondolom, hogy egy 20-30 perces vizuális impulzusnál többet számít a gyakorlati ismeretek megléte. Egy Kinizsi százas túra erős próbatétel, de egy lelkiismeretes felkészülést követően teljesíthető.
Továbbá, a méltóságteljes feladás gondolatára nem reagálnék, viszont a kérdésre, amit magamnak kéne feltennem, igen; a videóimat néző emberek tudják, hogy mire van szükségük, és eldöntik, hogy érdekli-e őket, amit csinálok, avagy nem. Végül megértem és sajnálom, hogy nem tudtalak egy sikeresen teljesített százas videóval motiválni, hidd el én is örülnék, ha sikerült volna lesétálni, viszont nem leszek önmagam ellensége senki kedvéért sem, csak ha magam döntök úgy. Másfelől a nyolcvanadik kilométerednél én és a videóim lesznek az utolsók, amik az eszedbe jutnak majd, szóval nem vesztettél semmit. Úgyhogy nagyon sok erőt és kitartást kívánok a teljesítéshez, ha tudnék még valami érdemlegeset mondani, ami nem hangzott el a témához kapcsolódó három videómban, mondanám. Köszönöm a figyelmedet és a hozzászólást.