Mácsai Pál: Dicsőséges nagyurak (Petőfi Sándor verse)

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 24. 04. 2011
  • 1994 tavaszán, az akkori Budapest Sportcsarnokban láthattuk a Hiszünk a dalban című rendezvényt. Több együttes és művész mellett Mácsai Pál is fellépett. Az előadás az akkori gőgös, fennhéjázó, népnemzetieskedő hatalom ellen szólt. Ma, az új alkotmány köztársasági elnök általi aláírása napján talán nem is lehetne aktuálisabb a vers üzenete. Egy ilyen nagyszabású rendezvényre pedig nagyon nagy szükség lenne napjainkban is. Csak hát művészeink (is) hallgatnak.
    Érdemes figyelni, ahogy a vers előrehaladtával halkul a közönség, és a közepénél már síri csönd van a tízezres sportcsarnokban. Mácsai Pál és a művészet ereje, ha nagy szavakat akarnék használni, de nincs mit tenni, ez történt ott, akkor.
    Feltöltötte: Kátai Zsolt
  • Hudba

Komentáře • 1,4K

  • @33kocka
    @33kocka Před 2 lety +1623

    Vajon hányan vagyunk akik időről időre visszatérünk és újra meghallgatjuk ezt a fantasztikus előadást. Mácsai Pál zseniális. Nem láttam még ehhez fogható átéléssel verset mondani senkit.

  • @laszloszeip8255
    @laszloszeip8255 Před 3 měsíci +220

    2024!!!!
    Az aktualitása elszomorít!!!😭
    😡🇭🇺

  • @lindadaniele5205
    @lindadaniele5205 Před měsícem +19

    Ilyen, amikor valaki érti, érzi Petőfit... Ez több, mint szavalás, ez A művészet.

  • @rolandborcsok9441
    @rolandborcsok9441 Před 3 lety +984

    A vers kelte 1848. Ez az előadás 1994. most 2020 van. mindjárt 21... és még mindig itt tartunk... még mindig aktuális...

    • @baviki
      @baviki Před 3 lety +12

      És mennyire aktuális lenne, ha a csótány-bagázs kerülne hatalomra!

    • @birschapple
      @birschapple Před 3 lety +65

      @@baviki mi ez a feltételes mód? 10 éve hazaáruló mocsok rabló magyargyűlölő nemzetellenes ruszkifasszopó kommunista pribékek vannak hatalmon. Isten kegyelmezzen a népnek hogy 22-ben demokratikusan le tudják váltani a tetveket bármi másra. Egy kitaposott kapcarongy ezerszer nemzetibb mint e mostani kormány. Ha nem megy demokratikusan, polgárháború lesz. Magyarpárti, antifasiszta polgárháború.

    • @birschapple
      @birschapple Před 3 lety +10

      @@baviki hát ez a popi rendesen kipirult csicsek :D

    • @baviki
      @baviki Před 3 lety +7

      @@birschapple Látom, komoly érveket mondtál... De mindegy, ennyire vagy képes! Nem nagy teljesítmény, sőt! Agyilag nulla, ennyire még egy birsalma is képes lenne! De hát tőle nem várható el több! Bocsánatot kérek az almától, hogy hozzá hasonlítalak... Ez sértő számára!

    • @birschapple
      @birschapple Před 3 lety +47

      @@baviki mondjad még, dolgozz meg a krumpliért, munkásőrfatty :D

  • @ossyni
    @ossyni Před 9 lety +1889

    Ez az ember kiállt és elmondta bazdmeg

    • @ZoltanPatai
      @ZoltanPatai Před 9 lety +83

      És most, MOST ki fogja elmondani?

    • @kauferanna
      @kauferanna Před 9 lety +147

      Jajj,nagyon elmondta........Eszméletlen jó.....Azért gondoljatok bele..petőfi megírta 1848.-ban..és ezek a sorok ma ugyanúgy aktuálisak..sőt...messzebb megyek..magyar vezetésünk,kormányunk van..és illenek ma is ezek a sorok a "Nagyurak"ra....Egy fikarcnyit nem haladtunk előbbre...És szép lassan beledöglünk...

    • @kauferanna
      @kauferanna Před 9 lety +10

      Anna Kaufer Javítok...Petőfi

    • @erzsebetszekeres5127
      @erzsebetszekeres5127 Před 5 lety +2

      Anna Kaufer: Él még?

    • @horvathgabor5057
      @horvathgabor5057 Před 5 lety +22

      @@martonery6528 nem rendszerváltás volt hanem gensztervá!tás

  • @ezertejut-vt8ew
    @ezertejut-vt8ew Před 4 měsíci +90

    A mai napig hátborzongató és aktuális. 2024

  • @robertgajdan3649
    @robertgajdan3649 Před 7 měsíci +36

    Ez egy olyan szavalás volt, hogy ha egy ilyen ember állna a szegények élére, azonnal, kérdés nélkül beállnék mögé és örömest halnék meg a szegény emberek igazáért! Még mindig többet érne velük hullajtani a vérem, mint mai napig sanyargatásban, elnyomva élni a földesurak, döbrögik kénye kedvére..

  • @hberci94
    @hberci94 Před 2 lety +478

    négyévente mindig meghallgatom a megfelelő napon, keserédes vigaszt nyújt a látszatesemények mellé

    • @laszloszabo8761
      @laszloszabo8761 Před 2 lety +5

      Arra most szükséged is van.

    • @thevigilante7994
      @thevigilante7994 Před 2 lety

      Lol de hülye

    • @cvekkergeza3889
      @cvekkergeza3889 Před rokem

      @@laszloszabo8761 "...az Úristen kegyelmezzen tinéktek" te fideszes senkiházi, akasztanivaló rohadék 🙂

    • @laszloszabo8761
      @laszloszabo8761 Před rokem

      Négy év múlva nem kaptok egy ötödöt sem, kommunisták!

    • @rozaliamajor1568
      @rozaliamajor1568 Před rokem +7

      Így igaz! Négyévente szükséges
      előadni ezt a verset!
      Ez a vers , időtálló!
      Viszont, ha Mácsai Pál művész úr
      adja elő, azt napi szinten
      hallgatnám!
      Jó egészséget kívánok Mácsai
      Pál Művész Úrnak!

  • @rnemben1837
    @rnemben1837 Před 4 měsíci +75

    2024.02.16-an a Hosok teren jatszatok jo hangosan hogy halljak akinek szol!

    • @arnoldk9252
      @arnoldk9252 Před 3 měsíci +7

      El fog jönni a napja ennek is...

    • @veronahajek9253
      @veronahajek9253 Před 16 dny

      2024.06.08 .Hősök tere!Meddig lesz még aktuális ,nagy Isten?

  • @istvansarkadi1612
    @istvansarkadi1612 Před 3 měsíci +33

    SAJNOS ÖRÖKÉRVÉNYŰ A MONDANIVALÓJA! CSAK ÉPP AZOK NEM AKARJÁK ÉRTENI ÉS HALLANI, AKIK A NÉPEN ÉLŐSKÖDNEK MÉG MOST IS!!!

  • @martisomloine9289
    @martisomloine9289 Před rokem +42

    Totál döbbenet és meghatottság ahogy nézem ezt az előadást ! Soha nem hallottam még senkit így szavalni, rendszeresen visszajárok és újra nézem!

  • @bereskeczelvagyok
    @bereskeczelvagyok Před 21 dnem +8

    Nagyon sokszor megnéztem ezt a videót, mert imádom Mácsai Pált és imádom az előadási stílusát. Erre előjön az elején egy reklám: csak a fidesz. Ez hihetetlen szánalmas.

    • @veronahajek9253
      @veronahajek9253 Před 16 dny

      Azt hiszem azt a kötelet mégiscsak használni kellene......van az a tűrés határ.. századok után...

  • @timartamas2534
    @timartamas2534 Před 3 lety +129

    Az a csend, amikor a tömeg felfogja, hogy komoly dolog következik....

    • @mesterlali2409
      @mesterlali2409 Před rokem +5

      Mert nem ismerik a verset. Nos, ez is elég szégyen.

  • @kov7492
    @kov7492 Před rokem +65

    Nem sok ember tudná ezt így ilyen hitelességgel elmondani s előadni. Mácsai Pál nagyon nagy.

  • @7xradzam
    @7xradzam Před 4 lety +437

    Elképesztő az, amit az arcával művel, miután kimondta, hogy "...jó szoros". Figyeljétek meg! A kedélyesből megfeszül minden izma, és a szemei villámokat szórnak. Zseniális.

    • @browniecseke5386
      @browniecseke5386 Před 3 lety +16

      Eddig ezt nem figyeltem így, köszönöm ☝️ Megkönnyeztem azt, hogy így él a sor, az előadó csúcs🙏

    • @rekarothbauer7191
      @rekarothbauer7191 Před 2 lety

      @Paul Magyar selejt!

    • @Szuszi15
      @Szuszi15 Před 2 lety +25

      ahogyan átvált a "humorosból" komolyba, az valami félelmetes.

    • @sachiretasu
      @sachiretasu Před rokem +5

      Nagyon jó színész, átéli

    • @belatoth7529
      @belatoth7529 Před rokem +4

      a téma még ma is adott !!

  • @MajaOlh
    @MajaOlh Před 11 měsíci +39

    Gyerekkorom óta hallgatom. Felnőtt fejjel más azért. Végig rázott a hideg. Zseniális előadás. 2023🎉

  • @takamarujanus
    @takamarujanus Před 8 lety +1145

    Azt hiszem Petőfi így írta le ezeket a sorokat, ahogyan ez hallható volt.Beleborzong az ember, hogy a leírt szavak majd 200 év után is visszatudják adni a nép hangját.Az előadás több mint pazar.A döbbenet az számomra, hogy a nagyurak a mai napig nem nyújtottak kezet, és az ásók, kaszák mégis vértelenül hevernek a lassan elfogyó földeken, míg a nép kínjai az egekig ágaskodnak...

    • @4rta
      @4rta Před 6 lety +16

      Azok a kapák és kaszák azért dolgoztak kicsit 1919-ben. De erre most nem divat dicsőséggel emlékezni.

    • @lajahunhun
      @lajahunhun Před 5 lety +17

      Petőfi nem a nép hangulatát adta vissza. Csak hergelni akarta a március 19-ei, József napi vásárra érkező parasztokat. De szerencsére, mivel különb politikus és ember volt, mint ti, 13-án megírta a Nemzeti dalt, ami azért "kicsit" más.
      Aztán júliusban megbukott a szabadszállási választókörzetben, és szinte úgy menekült el a terhes feleségével a tisztelt választók elől...és aztán nem a mucsai, bunkó, vidékieket szidta, mert nem írt le rossz szót sem a népéról, hanem beállt a seregbe és a harcmezőn végezte.
      Meg ezt is ő írta:
      "Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
      Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
      Itt minálunk nem is hajnallik még,
      Holott máshol már a nap úgy ragyog.
      De semmi kincsért s hírért a világon
      El nem hagynám én szülőföldemet,
      Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
      Gyalázatában is nemzetemet!"
      Tanulhattok tőle!

    • @lajahunhun
      @lajahunhun Před 5 lety +2

      Ja, a rossz szava "Az apostol" című műve lett.

    • @lelkesferi
      @lelkesferi Před 4 lety +3

      ... a Nép oly szent mint a barom aki... Szarügy - amikor az ember jajveszékel, s nem mint akit állatnak vélsz, mert a szamár iázik- a ló nyerít - a kakas csak kukorékolna , mihelyt nem kappan . hanem paprikás lészen belőle - jó sok szaft és az úri közönség csak cuppog felette , - szárnyán , combján , csak úgy lefele...

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 Před 4 lety +1

      @@4rta Petőfi: Oh Széphalom!
      Azért kellett-e csak
      Hozzád zarándokolnom,
      Hogy egy hajtásra oly hosszút igyam
      A keserűség poharából,
      Amilyet eddig még talán nem ittam?...
      Ez volt tehát
      A múzsák egykori tanyája,
      Hol most haszonbérlő zsidó lakik?
      Azon szobában,
      Melyben Kazinczy Ferenc
      Élt s kilehelte tiszta lelkét,
      Most piszkos nyávogó porontyok
      Hentergenek,
      S a szentek szentéből, nejének
      Szobájából ím kamra lett,
      Mely ronda lommal van tele.
      Ki innen e falak közül!
      Félek, hogy a ház rám szakad,
      Mert nagy teher nehezkedik rá:
      Az isten átka. -
      ...
      Széphalom, 1847. július 11.

  • @csabacsokan2151
    @csabacsokan2151 Před měsícem +7

    Szenzációs vers mondás!Ebben a három és fél percben benne van minden!Zseniális a költő és zseniális az előadó!!!! Respect!!!❤😢

  • @hubagallos123
    @hubagallos123 Před 3 lety +252

    172 évvel később is hatalmas erővel bír még mindig ez a vers, az előadója pedig rátesz még egy lapáttal a fantasztikus előadásmódjával.
    Köszönjük Petőfi Sándor és Mácsai Pál!🇭🇺

    • @ivanxy996
      @ivanxy996 Před 7 měsíci +7

      Mert (sajnos) 175 évvel később is aktuális

    • @borzajanos
      @borzajanos Před 3 měsíci

      ebben az országban sajnos mindig aktuális lesz. már ameddig lesz itt ország...
      @@ivanxy996

  • @istvannebollok3610
    @istvannebollok3610 Před 2 měsíci +13

    Körülbelül két hete minden este megnézem és meghallgatom ezt a rendkívüli verset, és minden este bele borzongom Mácsai Pál előadásába . Mélyen elszomorít, hogy 2024-ben is mennyire aktuális a mondanivalója.

    • @veronahajek9253
      @veronahajek9253 Před 16 dny

      Vajon,eljön az az idő,mikor már aktualitását veszti??Hősök Tere 2024.06.08.Miféle átok ül e Nemzeten?

  • @Csumi
    @Csumi Před rokem +32

    Számát sem tudom, hányadszor nézem, és most sokadszorra is ugyanúgy húz magával, mint elsőre! Már elképzelni sem tudom mással, mint Mácsaival!

  • @potyi.t
    @potyi.t Před rokem +29

    1848 és mit sem változott a helyzet.
    Az előadás elképesztő ❤️

  • @spaincostablanca9043
    @spaincostablanca9043 Před 10 měsíci +27

    Én Spanyolországból nézem kb havonta. Eszméletlen előadás!

    • @obituary41
      @obituary41 Před měsícem

      Én is,de kb kéthavonta 😂

  • @WK-te7gz
    @WK-te7gz Před 7 lety +822

    A végén nem hajol meg,tehát ezt a verset KÖZÖLTE a néppel... KOMOLYAN GONDOLTA!!! EMBEREK!!! KÖSZÖNJÜK Pali!!!

    • @balazsdeak8995
      @balazsdeak8995 Před 5 lety +9

      Egyetértek.

    • @evita9114
      @evita9114 Před 4 lety +2

      Én, köszönöm .

    • @dmbenett2769
      @dmbenett2769 Před 4 lety +4

      WK 99 de ezt a komcsi pártnak küldte

    • @derapo123
      @derapo123 Před 4 lety +2

      @@dmbenett2769 Ez az előadás a Boross kormány regnálása idején történt!

    • @Steel9k
      @Steel9k Před 3 lety +13

      Az egész mocskos, hazaáruló politikai elitnek szólhatna.
      Pártok.. mi értelme pártokról beszélni, ha ugyanolyan bűnöző mind.

  • @furak21
    @furak21 Před 3 lety +146

    Nem tudom hányszor néztem már meg, de ha egyszer elindítom, legalább ötször újra kell néznem,hallgatnom. Zseniális a mű és az előadás is.

    • @szenes1380
      @szenes1380 Před 3 lety +6

      Krisztina,Petőfi a kedvencem,osztom a véleményed!
      Ennél "ütősebbet"nem láttam,hallottam!
      Velőig hat!👍

    • @csabakerekes
      @csabakerekes Před rokem +3

      És mind az ötször megborzongat 😶

  • @imredezso6239
    @imredezso6239 Před 11 měsíci +25

    Nem tudok betelni vele! Ezerszer megnéztem már, de még megfogom sokszor. Zseniális Petőfi Írás és Mácsai előadás.

  • @editponty5275
    @editponty5275 Před 8 měsíci +14

    Ezt nem lehet soha megunni. Csodálatos. ❤

  • @mitologone5100
    @mitologone5100 Před rokem +24

    Hideg kirázott mikor először meg hallgattam. Nagyon tetszik 🇭🇺💪

  • @AKATONA1953
    @AKATONA1953 Před rokem +13

    Ahogy ezt nézem, hallgatom, gyűlik bennem az érzés, hogy ezt akár most is megüzenhetnénk a pöffeszkedő "elitnek"

  • @erzsebetgemes8012
    @erzsebetgemes8012 Před rokem +58

    Nincs szó arra, amit Mácsai úr adott nekünk! Meg vagyok rendülve..
    Köszönöm, hogy ezt ő szavalta el! Hozzá méltóbb nincs!❤

    • @emilianemeth3269
      @emilianemeth3269 Před rokem +1

      Petőfi is így gondolná.

    • @attilakiss5641
      @attilakiss5641 Před 10 měsíci +2

      Ha élne Kaszàs Attila ő még elszavalnà.Ajànlom tőle József Attila a Dunànàl C versét.

    • @karolyneberegszaszi
      @karolyneberegszaszi Před 4 měsíci

      Hálásan Köszönöm a javaslatot ! Valóban az is páratlan ! Bizony sok tehetséges emberünk van , sok jó , csak valahogyan el vannak nyomva ! Hiányoznak a KÖZÉLETBŐL , s valahogyan én szerény véleményem szerint MOST már a JÓT AKARNUNK KELL !!! Nem ELÉG AKARNI , DE TENNI , TENNI KELL , ahogyan Váci Mihály mondja a "VALMI NINCS SEHOL " című versében !!! Hálásan Köszönöm ! @@attilakiss5641

  • @piszu46
    @piszu46 Před 2 lety +70

    Félelmetes előadás, ilyet még nem láttam. nem elszavalta a verset, eljátszotta, visszaadta nekünk azt a tüzet, amit anno Petőfi beletett ebbe a versbe!

  • @olahmiki1959
    @olahmiki1959 Před 8 měsíci +20

    Egyszerűen beleborzongtam... Félelmetes, nagyszerű, zseniális előadás!

  • @balazsfejes8817
    @balazsfejes8817 Před 4 lety +79

    Kár, hogy nem tudom többször likeolni mint egyszer.

  • @ottopongo7393
    @ottopongo7393 Před 3 lety +314

    Fantasztikus előadás. Az arca, a szeme, a szíve is szaval. Hihetetlen erő van ebben az előadásban!

    • @laszlotanka7355
      @laszlotanka7355 Před 2 lety

      Ekkor derült ki,hogy egy szdéeszes .aszjankó.

    • @viktorjuhasz7464
      @viktorjuhasz7464 Před 8 měsíci +1

      Nem szaval! Azt a kisiskolások szoktak. Verset mond! Hatalmas különbség.

  • @jozseflorinczi836
    @jozseflorinczi836 Před 10 měsíci +15

    Nagyon régen nem hallottam ilyen átéléssel verset mondani, mint Mácsai Pál színművész.Ez a vers 175-év elteltével aktuálisabb mint valaha!!!!!

  • @zsofiagelencser7678
    @zsofiagelencser7678 Před 2 lety +12

    Zseniális művész! Így verset mondani… Csodálatos!!!

  • @LeonSilver
    @LeonSilver Před 12 lety +158

    Basszus! Ilyen nincs is! Teljesen a hatása alá kerültem! Tizedszer nézem egymás után, fantasztikus!!!!!!

  • @oroszeva7670
    @oroszeva7670 Před 3 lety +26

    Zseniális... Petőfi és Mácsai együtt... beleborzongtam. Muszáj volt többször meghallgatnom egymás után.

  • @anulutuslu79
    @anulutuslu79 Před rokem +11

    Óriási!
    Lenyűgöző!
    Zseniális!
    A vers,az előadás,Oscart érdemelne!!?
    Ezzel kellene tele lennie annak a teli etoszott tiktok fosnak nem a sok szennyel!!!!!

    • @karolyneberegszaszi
      @karolyneberegszaszi Před 4 měsíci

      IGAZ ! Abból a töménytelen már- már őrjítő féligaz reklámokból , ha kéred , ha nem ömlik minden pillanaton ! Mára már (szinte ) másból sem áll a teljes müsor , mint reklámok TÖMEGE r ! Sőt képtelenség bármilyen ÉRTÉKES műsort megnézni , mert ahogyan ráhangolódna az IGAZ , jó hiszemű ember és venne magához egy kis ÉRTELMET folyton megszakítják morbidabbnál - morbidabb reklámokkal , hírdetésekkel, s valójában ezzel MANIPULÁLNAK !!! ÉRTÉKTELEN, DŰHÍTŐ SEMMIK !!! ELNÉZÉST ! Hálásan Köszönöm !

  • @memattia3198
    @memattia3198 Před 4 lety +42

    Ez valami egészen elképesztő, katartikus élmény. Petőfi is, Mácsai is.

  • @gabornebenko8608
    @gabornebenko8608 Před 3 lety +22

    Nagyon gyönyörű... aktuális. Sajnos. EZ igen! Ez egy "Kossuth-díjas" szavalat.

  • @karpatigyongy4824
    @karpatigyongy4824 Před 2 lety +15

    Fenomenális egyszerűen letaglózó előadás. Mennyire aktuális problémákra világít rá, pedig Petőfi ezt a múlt században írta meg! Hihetetlen az energia amit kisugároz, ezt kellene és így elszavalni mindenütt.

  • @krisztiankalman3456
    @krisztiankalman3456 Před měsícem +3

    Libabőr és büszkeség.Büszke vagyok,hogy ilyen hatalmasságokkal egy nemzetet alkothatok. 🇭🇺

  • @istvanfila211
    @istvanfila211 Před 10 měsíci +12

    A verset nem megtanulni hanem megélni kell,ahogy Szentgyörgyi Albert mondta..Csodálatos előadás,csodalatos......

  • @pethogilletteistvan
    @pethogilletteistvan Před rokem +12

    Petőfi,ha élne Mácsaival szavaltatná a Nemzeti dalt is....Azt csak halkan jegyzem meg, hogy azért volt ilyen bő kabátban,mert Petőfit rejtette el,aki szerette volna hallani versének zseniális előadását......Így verset még nem hallottam .......

  • @rozaliamajor1568
    @rozaliamajor1568 Před rokem +17

    Nincs még egy ilyen előadó, aki
    ezt a nagyszerű verset, ilyen
    jól elő tudja adni!
    Szinte rászabták! Minden
    elismerésem Mácsai Pál
    művész úré!
    Minden kor aktuális ez a vers!

  • @lajostara9812
    @lajostara9812 Před rokem +8

    Minden héten, legalább egyszer! Egyrészt azért, mert az előadás frenetikus, másrészt azért, mert már nagyon időszerű a mondani valója!

  • @AlizAlbert
    @AlizAlbert Před 3 měsíci +9

    Minden évben március 15én azaz ma is meghallgatom és megosztom ezt a videot.Én így ünneplem a nemzeti ünnepet.

    • @Asztrov1
      @Asztrov1  Před 3 měsíci +2

      Köszi érte, napsütéses napot!

  • @TheBanara
    @TheBanara Před rokem +14

    Milyen szomorú, hogy ez a vers mindörökké aktuális lesz!

    • @karolyneberegszaszi
      @karolyneberegszaszi Před 4 měsíci

      Azért bizzunk benne, hogy a ciklusváltással tisztul, szépül és kezd folyamatában az igazabb , jó hiszemű emberek által történő gondolkodás , majd kivitelezés (nem csak egyedi), hanem KÖZÖSSÉGI szinten is folyton születni és bővülni , így a "VASKOR" vége s lassan , lassan (de idejére) az Aranykor kezdete veszi fel az irányítást , mindannyiunk örömére , boldogságára és az IGAZ ÉLET megélésére !!! Hálás Köszönetem !

  • @jutkabaranyi2752
    @jutkabaranyi2752 Před rokem +7

    Remek vers! Remek előadásban! Iszonyú remekül előadott vers! Mácsai Pál művész úr zseniális előadó!!

  •  Před 8 lety +271

    Nagyon aktuális ma is. Mácsai művész úr előadásában pedig hátborzongató, de nagyon igaz.

    • @baviki
      @baviki Před 5 lety +6

      De nagyon / nagyon nagyon érvényes volna a budapesti ellenzék "bizonyos" prominens tagjaira, akik a vidéki embert semmibe veszik! A "nagy művészúr" inkább oda címezhette volna mondandóját!!!

    • @magdolnanyari7245
      @magdolnanyari7245 Před 5 lety +2

      @@baviki A vers József Attiláé, tehát közös, hiszen Mácsai Pál elszavalta! Kinek címezte "nagy művész úr"?

    • @baviki
      @baviki Před 5 lety

      @@magdolnanyari7245 Láss neki újra a fogalmazásnak! Dobd el a fogalmazás-gátló tablettát!

    • @baviki
      @baviki Před 5 lety

      @@magdolnanyari7245 Jaaaa? És most tudtam meg, hogy József Attilának is van ilyen verse! Vagy közösen írták Petőfivel? Ügyes kisfiú volt Attila! Kis Magdika Tudatlanka!

    • @lospadresapa6028
      @lospadresapa6028 Před 3 lety

      @@magdolnanyari7245 - Kedves Magdolna! Gyorsan kérjen bocsánatot azért, hogy megszólalt! Ha nem tudja, miért, találgasson!

  • @tamassomogyi3785
    @tamassomogyi3785 Před 3 lety +48

    Nem is lényeges,hogy mi hová tűnt el.
    Nézzétek az arcát miközben bejön! Még mielőtt megszólal,tudja jól ,hogy ahogyan most elő fog adni, azt soha,senki nem fogja tudni megközelíteni. Zseniális!

    • @alexbancia1054
      @alexbancia1054 Před 3 lety

      Lyy

    • @alexbancia1054
      @alexbancia1054 Před 3 lety

      P₩

    • @fabifabi3
      @fabifabi3 Před 3 lety

      Mi volt ebben a kommersz ripacskodasban zsenialis?Nagyon hiteletelen pozolassal adta elo.

    • @patak58
      @patak58 Před 3 lety +4

      @@fabifabi3 Be tudsz rakni egy számodra hiteles előadásmódot? Jó lenne érteni, hogy mihez viszonyítsak. Tudod, olyan nem ripacsost, hanem hitelest. Mert én nem vagyok a versmondások értője, de érdekel.Köszi.

    • @fabifabi3
      @fabifabi3 Před 3 lety +2

      @@patak58Olvass es halgass sok vereset es egy ido utan ra fogsz jonni a kulonbsegre.Szivesen

  • @Q10161
    @Q10161 Před 5 měsíci +12

    Sokszor meghallgatom , és meggyőződésem, hogy ha Mácsai művész úr csak ezt az egy verset mondja el életesorán , már akkor is maradandót alkotott !!! Csodálatos!!
    Köszönöm!!

  • @PJ-op1ve
    @PJ-op1ve Před rokem +29

    Bár mikor hallgatom,elszorul a torkom! Minden idők leg jobb előadása! Köszönöm Mácsai művész úr!

  • @istvanlukacs403
    @istvanlukacs403 Před rokem +8

    Ennél szebben,jobban talán nem lehet elszavalni ezt a verset!Az apropója viszont nagyon aktuális!

  • @tamasszasz6590
    @tamasszasz6590 Před 3 lety +25

    Akárhányszor meghallgatom borsozik a bőröm és bízom benne egyszer eljön ez a pillanat! Minél előbb annál jobb!

  • @alomkep1
    @alomkep1 Před rokem +29

    Elképesztő! 👏👏
    Sosem hallottam még ilyen átéléssel, ezt a ( sajnos) napjainkban is aktuális igaz verset. Bravó 👏👏

  • @romrom2727
    @romrom2727 Před 3 lety +21

    Hidegrázós... Művész Úr! Minden tiszteletem!

  • @radihajnalkatunde2638
    @radihajnalkatunde2638 Před 2 lety +35

    Már nem számolom, hogy hányadszorra hallgatom meg, de ez úgy fantasztikus ahogy van. Ehhez a költeményhez Mácsai előadása kell!

  • @kovacstimea4223
    @kovacstimea4223 Před rokem +14

    Amikor először hallottam és láttam elsírtam magam. Újra és újra megnézem azóta, de mindig beleborzongok

  • @user-cs8xy2qb5g
    @user-cs8xy2qb5g Před 3 měsíci +7

    Ennél aktuálisabb nem is lehetne, ma is érvényes minden szava, sajnos 2024.03.15. (csodálatos előadás volt!)

  • @totart3411
    @totart3411 Před rokem +8

    A közönség reakciója, az elején nevetnek - lehet nem ismerik jól a verset - majd a síri csend! Mácsai fantasztikus!

  • @gyorgymarosan7280
    @gyorgymarosan7280 Před 8 lety +78

    Nem találok szavakat,hogy Petőfi,és Mácsai Pál,mennyire egymásra találtak,e versben.

  • @elemerhacsavecz9073
    @elemerhacsavecz9073 Před 8 lety +132

    zseniális.
    méltó Petőfihez is.

  • @Lorinczilanna
    @Lorinczilanna Před 3 lety +33

    Isten éltesse 60. születésnapja alkalmából. Fantasztikus előadás. 👏👏👏👏🥂

  • @zsigaiklara9389
    @zsigaiklara9389 Před 6 lety +66

    Szívet szorító a vers, és csodálatos, az előadás! Jelenben,még mindig ez a valóság, a Magyar kórkép!

    • @mariatischler3476
      @mariatischler3476 Před 2 lety +3

      Ez már bizony a nemzetközi korkép !!!!.is!!!
      Köszönjük Macsai úr!!

    • @0809DublinMarcali
      @0809DublinMarcali Před rokem +1

      Sajnos nem csak a magyar ! Globális.😞

  • @ildyszi2196
    @ildyszi2196 Před 4 lety +15

    Petőfi Sándor volt az a gondolkodó igaz költőnk, aki betöltötte idézetének szavait amikor azt mondta: "A képmutatás könnyű mesterség, minden bitang ért hozzá; de nyíltan, őszintén, a lélek mélyéből szólni csak a nemesebb szívek tudnak és mernek."

    • @karolyneberegszaszi
      @karolyneberegszaszi Před 4 měsíci

      És jó ha tudjuk, hogy PETŐFI minden porcikája a BIBLIA (nem az átszerkesztettre gondolok , hanem az eredetire ) minden szavát ismerte , tudta és FORRÁSKÉNT LELKÉBEN meg is jelenítette nagyon sok versében ! Nagyon sok ISTENES verse van , hol az IGAZSÁG LAKOZIK ! Hálásan Köszönöm !

  • @magdolnadanyi8366
    @magdolnadanyi8366 Před 3 lety +49

    Fantasztikus előadó! Milyen helytálló és igaz a mai időkre is!

  • @csabagoog5687
    @csabagoog5687 Před 2 lety +12

    Döbbenetesen jó, ahogyan előadja. Ez a vers, a mi kis országunkban úgy látom, már mindig aktuális lesz.

  • @whiskersdarth3973
    @whiskersdarth3973 Před 2 lety +14

    lélekderítő és aktualitása van mindmáig is 🙏🏻❤️

  • @gomboslaszlo375
    @gomboslaszlo375 Před 8 lety +619

    Külön mondandója van, hogy nem hajol meg a végén.

    • @bencedrotos9313
      @bencedrotos9313 Před 6 lety +112

      Azért mert nem egy verset mondott el, hanem a véleményét. Mélységes tisztelet a művész úrnak az előadásért és azért, hogy neki még volt bátorsága kinyilvánítani azt, amitől ma már mindenki retteg..... a véleményt.

    • @TheRmgy
      @TheRmgy Před 6 lety +12

      Sajnos, -ilyen karizmatikusan- nem a véleményét, hanem egy verset mondott el. Remek színészi alakítás.

    • @ImiKG
      @ImiKG Před 5 lety +24

      Már bocs de mi a franc. Mi az, hogy mindenki retteg? Mást se látok mindenhol csak véleménynyilvánítást, mindenhova ahova megyek kormányellenes szlogenek, plakátok, versek, anyámtyúkják köszöntenek. Nem, nem gondolom, hogy bárki is félne kimondani a véleményét.

    • @tamassipos683
      @tamassipos683 Před 5 lety +4

      @@ImiKG Hát, a lovagkeresztes főkurvaanyázó és köre már ebbe az előadásba is belekötött. És ez csak a gyűlöletszítás kezdete. A következő, az lesz, hogy "hogy mertek ilyen fészekbeszarók Petőfi-verset szavalni?". Bár már ilyen és ehhez hasonló kirekesztő hangok is vannak, elég csak Szakács Árpád kulturális ámokfutására gondolni.
      facebook.com/hontandras75/photos/a.2167429503541992/2387222251562715/?type=3&theater

    • @zsombee1991
      @zsombee1991 Před 5 lety +5

      @@ImiKG Az interneten, igen. Arc meg név nélkül. Ez így nem vélemény.

  • @zsuzsannapalfi413
    @zsuzsannapalfi413 Před 2 lety +5

    Aktuális szavak a jelen pillanatban🇭🇺🇭🇺🇭🇺

  • @fenyomargo6560
    @fenyomargo6560 Před 4 lety +15

    Macsai Pâl egy Remelem színesz,Ember,és Nem mellesleg. Művelt,okos Ember!

  • @cuncimokus7324
    @cuncimokus7324 Před 9 lety +287

    Színpadon nagyon sokszor láttam Mácsait, és valahogy középszerűnek tartottam. DE... azt mondom, van az az egyetlen 3 perc 38 másodperc, amivel ki kell hogy érdemelje a nemzet színésze címet.
    Kalapot emelek a nagysága előtt.

    • @ferenchackfelner8784
      @ferenchackfelner8784 Před 5 lety +13

      Azt a címet most a dicsőségesek osztják...hatodrangú tányérnyaló csepűrágóknak.

    • @korneliakaracs9816
      @korneliakaracs9816 Před 3 lety +13

      Mácsai minden, csak nem sokadrangú.

    • @baviki
      @baviki Před 2 lety +1

      Cúúúúúnci! Elfogadom, ha feltöltesz ide egy videót, amin ez a valamikori ifjú-komcsi 2006 környékén szavalja el ezt a verset! Akkor nagyon aktuális lett volna!

  • @andrasszollosy8112
    @andrasszollosy8112 Před 4 lety +19

    Általános iskolában tanultuk, hogy forradalmár költő. Kit érdekelt akkor? Azt sem tudtam, hogy mi az. Most bele borzongok, mert minden szava aktuális! És ez a csodálatos előadás...

  • @daidozugo1916
    @daidozugo1916 Před 3 lety +26

    Még most is jó vissza nézni. Az a lelkesülés és átélés amivel szaval a művész úr, az elképesztő!!

  •  Před 3 lety +18

    2021. Covid19 idején aktuálisabb, mint valaha.

  • @mariabagi561
    @mariabagi561 Před 2 měsíci +16

    Hajrá Magyar Péter!

  • @balazsdezsenyi3746
    @balazsdezsenyi3746 Před 2 lety +4

    az üzenet újra él és őszinte erővel tör fel a múltból. Petőfi lángoló géniusz volt...

  • @mater1092
    @mater1092 Před 3 lety +11

    2021-ben még aktuálisabb

  • @klarakovacs7583
    @klarakovacs7583 Před 3 lety +25

    Köszönöm,hogy hallhattam ! Ennél ...hatásosabban....előadni, elmondani ,kifejezni nem lehetne ! Lenyűgöző minden pillanata ! Talpra Magyar !

  • @gaborsandor9327
    @gaborsandor9327 Před 5 lety +12

    Zseniális...nincs szó, nem lehet leirni azt ahogy előadja! Fantasztikus!!!

  • @arnoldattila5525
    @arnoldattila5525 Před 2 lety +5

    Minden hozzászolóval egyetértek! Nagyon örülök hogy rajtam kívül ilyen sok embernek tetszik a vers, az előadás!
    Hihetetlen erő, árad mindkettőből!
    Arnold Attila.

  • @snipaoffical
    @snipaoffical Před 4 měsíci +7

    Remélem ma is elmondja!

  • @jozseffrank364
    @jozseffrank364 Před 3 lety +13

    Mácsai Pál elődadásában a legütősebb Petőfi Sándor nagyszerű verse! Egy pillanat alatt képes átváltani humorosról irtózatosan komolyra, pontosan úgy ahogy a vers megkívánja!

    • @annavarga8009
      @annavarga8009 Před 2 lety

      Màr nagyon sokszor megnéztem.Megúnhatatlan,zse

    • @annavarga8009
      @annavarga8009 Před 2 lety

      Megùnhatatlan,zseniális előadásmód,nincsenek rá szavak.És ugyanúgy aktuális mint 1848- ban.

  • @zsolttakacs7546
    @zsolttakacs7546 Před 4 lety +27

    Egyszerűen zseniális. Mácsai Pál nevére ezután felrántom majd a fejem. Petőfi Sándortól az egyik kedvenc versem.

  • @gaborsandor9327
    @gaborsandor9327 Před 2 lety +5

    Ezt a verset Macsai előadásában sokszor meghalgattam. Zseniális!!!

  • @Dyus0323
    @Dyus0323 Před 7 lety +76

    Ez valami fantasztikus! Teljesen véletlenül találtam rá, de eddig így még verset szavalni nem hallottam. Petőfi amúgy is nagy kedvenc, ez az előadás pedig zseniális! Köszönöm.

    • @TheKinga0929
      @TheKinga0929 Před 6 lety +2

      Latinovitsot még nem múlta felül senki. Mácsai előadta, Latinovits KITÁRTA A LELKÉT!

    • @evabotka4089
      @evabotka4089 Před 2 lety +9

      @@TheKinga0929 Mindig ez a fanyalgó összahasonlítgatás!!! Minden ember,minden színész vagy énekes egyedi és összehasonlíthatatlan! Vagy jó vagy nem! Mácsai,ha csak előadta volna ezt a verse,mint ahogy azt hiszed,akkor meghajolt volna a végén! Ez nem szimplán egy színészi teljesítményként értékelendő,ez belülről jött.és közölte azt! Ezért nem hajolt meg! Na akkor gondolkodj el ezen és bánd meg amit mondtál!

  • @norbertfeher1744
    @norbertfeher1744 Před 9 lety +111

    fantasztikusan adja elő, ez a tudás

    • @juci71
      @juci71 Před 9 lety +14

      és a tehetség! :)

    • @csabamester7126
      @csabamester7126 Před 5 lety +2

      Nagyon nagyra értékelem ahogy előadta.Sokszor meghallgatjuk a Brody dalait is aktuálisak.

  • @MrPhilipske
    @MrPhilipske Před rokem +4

    Csodálatos és aktuális még midig!

  • @timvik70
    @timvik70 Před 11 měsíci +2

    Ez az az elődás, amit mindig meg kell hallgatni!!!! Mácsai Pál előadása visszarepít az időben, megérthető minden!

  • @evabathori5882
    @evabathori5882 Před 3 lety +10

    Zseniális, köszönjük benne van MINDEN az IGAZSÁG!!! Gyönyörű!♥️😇🙏🌹🌹🌹

  • @arpraaa
    @arpraaa Před 9 lety +128

    Nagyon jó Mácsai Pál előadása, huuu nagyon át tudja adni a vers hangulatát, félelmetes!

  • @andorkantas9020
    @andorkantas9020 Před 2 lety +3

    Petőfi és Mácsai zsenialitása eggyé vált 👏

  • @gykg3202
    @gykg3202 Před 6 měsíci +2

    Ez az előadás fantasztikus!

  • @frecctomika
    @frecctomika Před 2 lety +4

    Remélem jövőre is elszavalhatja, tisztelem Mácsai művész urat az ehhez hasonló egyedi, megismételhetetlen stílusáért. Ha minden jól alakul és újra elszavalja, tuti ott leszek a közönségben.

  • @balazsszabo6039
    @balazsszabo6039 Před rokem +3

    Minden nap erre várok!

  • @zsofiabogdan6688
    @zsofiabogdan6688 Před 9 měsíci +2

    A legszebb amit valaha halottam!

  • @ildikohencz4657
    @ildikohencz4657 Před 2 lety +4

    EZ IGEN ÍGY KELL SZAVALNI KÖSZÖNÖM SAJNOS 200 ÉV UTÁN IS AKTUÁLIS.

  • @hernaczkineibolya2382
    @hernaczkineibolya2382 Před rokem +12

    A mai nagyurak ha hallanak talán tán megjone az eszük. Kiváló vers Kiváló előadó.