Nagyon jó videó lett! Ugyan drágák a nagy démonok, de azért elég ütősek is. Sajnos , ha démon sereget kezd az ember, akkor a must have kategóriába tartoznak. Viszont az alap unitok nem drágák. Illetve ami még előnye lehet a démonoknak, hogy ezeket két rendszerben is lehet használni. Tudom, hogy 40K-val foglalkoztok, de gondoltam azért megemlítem. Nálam például ez is szempont volt. Így viszont már kifejezetten jó áron vannak. ;)
Köszönjük! Valóban a nagy démonok, ha beérnek hatalmasat csapnak, és ha többet hozol csak nem tudnak mindent lefocusolni. Illetve az új modellek bitang jól néznek ki! Nyugodtan említsd meg, mert másnak éppen úgy szempont lehet, mint ahogyan neked is az volt :) .
Éveken át toltam ezt a műfajt a tengersam blog Miért jó játszani cikksorozatában, örülök, hogy te ebben a formátumban elkészítetted, a mostani kiadás szerint. Köszönet a leendő játékosok nevében is.
1.) Inkvizíció: A "nem zavar be semmibe" csak akkor működik, ha egyedül van az inkvizítor, marinnál és sisternél is. Az AdMech duplán örült ennek a változásnak, mert nekik nem volt saját psy-jük, ezzel pedig elég olcsón jutottak jó deny-hoz. 2.) Versenyhatékonyság (vagy mifene): Azért megéri megkülönböztetni, hogy maelstorm, eternal, ITC, ETC szabályok szerint megy-e a játék. Hűdenagyonnagy különbség nem jön belőle, de azért egy fél tiert akár mozdíthat némelyiknél. Várom a többi videjót és elemzést! :-)
A sisters of silence-t én sem láttam még használatban, de reménykedünk (mi akik az Adeptus Custodes-el játszunk), hogy a jövőben kiadott PA könyvekben lesz valami szabály módsoítás, ahol használhatóvá teszik a Custodes-nek. A video jó lett amúgy, köszönjük! ;)
Sziasztok! Amikor a Necron után még volt egy negyedik Low Tier sereg, kezdtem kicsit izgulni, hogy melyiket mondod még low-nak. Aztán megnyugodtam, amikor a démonok kapták ezt a helyet. :) Viccet félretéve: Ismét egy nagyszerű kezdeményezés! Csak így tovább! Talán annyi kiegészítés, ahogy a Death Guard-nál pár szóban kiemelted Mortarion-t, mint igazán impozáns alakjukat, a többi frakciónál is meg lehetne említeni 1-1 neves, vagy épp igazán jellemző egységet/karaktert. Természetesen teljesen szubjektíven és részemről nem feltétlenül a gyakorlati használhatóság szempontjából, hanem a fluff, az adott seregre vonatkozó "életérzés" tekintetében. (Aztán lehet már túl elcsapongok itt. :) )
A lista teljesen szubjektív, tehát simán lehet, hogy nem így van az életben, vagy hogy mások máshogy gondolják. Én egyébként inkább a középső tier aljára tenném a necronokat mint a low tierbe, de tény, hogy nem sok vizet zavarnak a dobogó körül :)
Van egy érzésem, hogy a Top High Tier sereg nem az lesz a minisorozat végén, amelyiket én annak gondolom. 😅 Bár eléggé elfogult vagyok, ha bundás farkasok és ősi Mackó is van a csapatban. 😀
Halihó, A batrep-jeieteket nézve pl IK nagyon kikapott a necronoktól és a tyranidáktól is..... Tudom két meccs nem elég bármilyen statisztikához de azért mégis. Ja és jó kis anyag, jöhet még:)
Nekem akkor is a nidák a favorit :D
Természetesen. Gyíkbogarak forever, a többiből úgyis kaja lesz :) !
Nagyon jó videó lett!
Ugyan drágák a nagy démonok, de azért elég ütősek is. Sajnos , ha démon sereget kezd az ember, akkor a must have kategóriába tartoznak. Viszont az alap unitok nem drágák. Illetve ami még előnye lehet a démonoknak, hogy ezeket két rendszerben is lehet használni. Tudom, hogy 40K-val foglalkoztok, de gondoltam azért megemlítem. Nálam például ez is szempont volt. Így viszont már kifejezetten jó áron vannak. ;)
Köszönjük!
Valóban a nagy démonok, ha beérnek hatalmasat csapnak, és ha többet hozol csak nem tudnak mindent lefocusolni. Illetve az új modellek bitang jól néznek ki!
Nyugodtan említsd meg, mert másnak éppen úgy szempont lehet, mint ahogyan neked is az volt :) .
Éveken át toltam ezt a műfajt a tengersam blog Miért jó játszani cikksorozatában, örülök, hogy te ebben a formátumban elkészítetted, a mostani kiadás szerint. Köszönet a leendő játékosok nevében is.
Köszönjük!
Remélem a játékot a mai napig tolod, Vagy ha nem, éppen most tervezel visszatérni. The hobby needs you!
@@lndhq227 most kicsit parkolópályán van, de megvannak a seregek, plusz most festegetni is jut idő :)
@@petrowegynyolc7108 Helyes! :)
1.) Inkvizíció: A "nem zavar be semmibe" csak akkor működik, ha egyedül van az inkvizítor, marinnál és sisternél is. Az AdMech duplán örült ennek a változásnak, mert nekik nem volt saját psy-jük, ezzel pedig elég olcsón jutottak jó deny-hoz.
2.) Versenyhatékonyság (vagy mifene): Azért megéri megkülönböztetni, hogy maelstorm, eternal, ITC, ETC szabályok szerint megy-e a játék. Hűdenagyonnagy különbség nem jön belőle, de azért egy fél tiert akár mozdíthat némelyiknél.
Várom a többi videjót és elemzést! :-)
Köszönjük az észrevételeket!
A sisters of silence-t én sem láttam még használatban, de reménykedünk (mi akik az Adeptus Custodes-el játszunk), hogy a jövőben kiadott PA könyvekben lesz valami szabály módsoítás, ahol használhatóvá teszik a Custodes-nek. A video jó lett amúgy, köszönjük! ;)
Nincs mit, örülünk, hogy tetszik! :)
Sziasztok! Amikor a Necron után még volt egy negyedik Low Tier sereg, kezdtem kicsit izgulni, hogy melyiket mondod még low-nak. Aztán megnyugodtam, amikor a démonok kapták ezt a helyet. :)
Viccet félretéve: Ismét egy nagyszerű kezdeményezés! Csak így tovább!
Talán annyi kiegészítés, ahogy a Death Guard-nál pár szóban kiemelted Mortarion-t, mint igazán impozáns alakjukat, a többi frakciónál is meg lehetne említeni 1-1 neves, vagy épp igazán jellemző egységet/karaktert. Természetesen teljesen szubjektíven és részemről nem feltétlenül a gyakorlati használhatóság szempontjából, hanem a fluff, az adott seregre vonatkozó "életérzés" tekintetében. (Aztán lehet már túl elcsapongok itt. :) )
A lista teljesen szubjektív, tehát simán lehet, hogy nem így van az életben, vagy hogy mások máshogy gondolják. Én egyébként inkább a középső tier aljára tenném a necronokat mint a low tierbe, de tény, hogy nem sok vizet zavarnak a dobogó körül :)
Van egy érzésem, hogy a Top High Tier sereg nem az lesz a minisorozat végén, amelyiket én annak gondolom. 😅 Bár eléggé elfogult vagyok, ha bundás farkasok és ősi Mackó is van a csapatban. 😀
Gondolom a kutyusok miatt aggódtál, de ők már tuti feljebb lesznek :) . Köszönjük, igyekszünk hamar jönni a következő résszel :) .
Halihó, A batrep-jeieteket nézve pl IK nagyon kikapott a necronoktól és a tyranidáktól is..... Tudom két meccs nem elég bármilyen statisztikához de azért mégis. Ja és jó kis anyag, jöhet még:)
Köszönjük! mint azt Béci is írta a lista szubjektív és külsős adatokra is épít gazdagon :) . Reményeim szerint pénteken jön a következő rész.
26:00 Kaptunk 2018 tavaszán 1 db újrasculptot crypteket :)
Háááát azt nem nevezném "új" egységnek :) , de ki a kicsit nem becsüli...
@@lndhq227 nem mondtam, hogy új egységet, csak azt, hogy újrasculptolt :)