Minőség Társaság Magyar
Minőség Társaság Magyar
  • 83
  • 50 229
QualiTea 15 - AI megoldások a gyakorlatban:
A mesterséges intelligencia alkalmazásának szükséges és elégséges feltételei
Előadók:
Molnár Ádám József - ügyvezető, AI szakmérnök - PreciSolv Kft.
Both Ádám - AI szakmérnök, adattudós - PreciSolv Kft.
Az előadás célja, hogy bemutassuk, hogyan alkalmazhatják a vállalatok a mesterséges intelligenciát a gyakorlatban, valamint, hogy annak milyen (elő)feltételei vannak.
Elsőként néhány gondolattal kitérünk az AI történetére, illetve arra, hogy milyen irányba tartunk jelenleg. Az előadásban szó lesz még az üzleti/ipari alkalmazási területekről, mint például az ügyfélszolgálat (pl. chatbot), marketing (pl. idősorelemzés, ajánlórendszer pl. netflix), logisztika (pl. kereslet-előrejelzés), minőségügy (pl. ügyfélpanaszok) és egyéb hasznos megoldásokról.
Kitérünk a sikeres AI bevezetéséhez szükséges feltételekre, hangsúlyozzuk a megfelelő adatminőség, technológiai infrastruktúra és szaktudás fontosságát. Bemutatjuk azokat az elégséges feltételeket is, amelyek szükségesek az AI projektek sikeréhez, beleértve az üzleti célok meghatározását, pilot projektek indítását, elkészült megoldások monitorozását.
Esettanulmányokkal és valós példákkal illusztráljuk az AI gyakorlati alkalmazását különböző iparágakban, azok nehézségeivel, korlátaival együtt. Végezetül interaktív kérdések és válaszok szekcióval zárjuk az előadást, amely során tovább értekezhetünk az AI gyakorlati lehetőségeiről.
Az előző kérdéseket az előadók egy 45 perces előadásban világítjották meg, majd az első benyomásokat hallgatói közreműködéssel további 45 percben megvitatatták.
zhlédnutí: 180

Video

QualiTea 14 - ISO: az utolsó kapcsolja le a lámpát!
zhlédnutí 344Před 3 měsíci
Miről szól az ISO 9001:2015/Amd 1:2024: Az éghajlatváltozás integrálása a minőségirányításba, megbeszéltük. Előadó: Czelleng Arnold, TQConsulting Kft. Megbeszélendők: A fenntarthatóság és a klímaváltozás kapcsolata. A társadalmi és a gazdasági pillérek mellett a környezeti nézőpont egyik tényezője a klímaváltozással kapcsolatos intézkedések tervezése. A Klímaváltozás oka és következménye. Üvegh...
QualiTea12 - Mesterséges intelligencia kihívásai minőségügyi nézőpontból
zhlédnutí 224Před 5 měsíci
lőadó: Puskás László az Magyar Minőség Társaság alelnöke A mértékadó véleményformálók egyöntetű megítélése szerint 2023 legnagyobb technológiai újdonsága a mestersége intelligencia (MI) széleskörű megjelenése volt. Az egyébként már többévtizede zajló MI fejlesztés eredménye mára tényleg bárki számára elérhetővé, kipróbálhatóvá vált. A piacon megjelentek az MI eszközöket, képességeket felhasznál...
2023 évi MMT díjak átadása
zhlédnutí 38Před 6 měsíci
XXIX. Magyar Minőség Hét 2024. február 16. Szabó Mirtill MMT elnöke, Puskás László, MMT alelnöke, Tóth Csaba László, Magyar Minőség főszerkesztője Dr. Koczor Zoltán Díj 2023 évi díjazottja: Sződi Sándor Magyar Minőség Háza 2023. Díj díjazottjai: MyBusDirect Zrt., MyBusDirect dolgozói szállítási rendszer Terék Művészeti Kft., "Adjuk vissza a falvaknak, ami a falvaké!" - Kulturális örökségvédelmi...
Kerekasztal beszélgetés - Alkalmazkodás az új világhoz, avagy mi fán terem a reziliencia
zhlédnutí 7KPřed 6 měsíci
XXIX. Magyar Minőség Hét 2024. február 16. Résztvevők: Stumpf-Bíró Balázs, Cassandra Program, Pannon Egyetem Kovács Pál, MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Puskás László, MMT alelnöke Szalóczy Zsolt Cassee Klímaadaptációs Tanácsadó Zrt. Levezető: Tóth Csaba László, Magyar Minőség főszerkesztője
„Minden fontosabb annál ami mindennél fontosabb.”
zhlédnutí 17KPřed 6 měsíci
XXIX. Magyar Minőség Hét Stumpf-Bíró Balázs bevezető előadása 2024. február 16.
Megnyitó - XXIX. Magyar Minőség Hét
zhlédnutí 69Před 6 měsíci
Szabó Mirtill MMT elnöke 2024. február 16.
QualiTea11 - A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer, azaz EPR a gyakorlatban
zhlédnutí 473Před 7 měsíci
Előadó: Csermely Ildikó ügyvezető, EU-PRO EHS Consulting Kft. Az előadás segítségével részletes betekintést kaphatnak a résztvevők az új EPR rendszerbe: - megtudhatják, hogyan működik az új EPR rendszer, milyen alapelvek és mechanizmusok vezérlik azt - megismerik a gyártókra vonatkozó új kötelezettségeket és felelősségeket az EPR keretében - felhívjuk a figyelmet azokra a változásokra, amelyekk...
MDR és IVDR, amely felforgatja az orvostechnikai eszköz ipart
zhlédnutí 238Před 11 měsíci
Előadó: Juhász Attila, divízió vezető, SAASCO Tanácsadó és Mérnöki Iroda Kft. Tartalom: Az MDR és az IVDR orvostechnikai eszköz rendeletek a korábbi irányelvi szabályozást váltották fel az EU-ban. A 2017-ben hatályba lépett rendeleteket 3-5 éves átmeneti időszakban után kellett volna kötelezően alkalmazni, de a végső bevezetési határidőt kétszer is módosították. Jelenleg a több lépcső bevezetés...
QualiTea 9 - Telematikában rejlő lehetőségek, a GPS nyomkövetésen túl
zhlédnutí 74Před rokem
Előadó: Demeter József ügyvezető, PetTrack Kft. Megtárgyalt kérdések: Miben más a Telematika mint a GPS nyomkövetés? Milyen kiegészítései vannak egy jó telematikai rendszernek? Mi kell ahhoz, hogy a járművek garanciája sértetlen maradjon? Milyen konkrét megtakarításokat tud biztostani egy ilyen rendszer? Adómegtakarítási módok telematikai rendszer segítségével Mire lehet használni a Mesterséges...
QualiTea 8 - CE jelölés célja, módja, kimenete.
zhlédnutí 226Před rokem
Előadó: Czelleng Arnold, TQ Consulting Kft. ügyvezetője Amiről szó volt: termékek, tevékenységek, kimenetek. CE jelölés célja azon termékek forgalomba hozatalának megteremtése, melyeket az EU-ban jogszabály jelölésre kötelez. CE jelöléssel a gyártó a terméknek a rá vonatkozó közösségi jogszabályokban megkövetelt alapvető biztonsági követelményeknek való megfeleléséről, azaz konformitásáról (EK)...
QualiTea 7 - A siker receptje - út az alaptábortól a csúcsig
zhlédnutí 125Před rokem
Előadók: Szabó Kálmán, Szövetség a Kiválóságért Egyesület, ügyvezető igazgatója, és Dióssi Katalin NKD értékelő Az elmúlt néhány évben, elsődlegesen az új EFQM Modell 2019-es publikálása óta, szakmai körökben sok szó esik az új modellről, annak megváltozott felépítéséről, tartalmáról. Az tény, hogy ez a továbbfejlesztett vezetői keretrendszer tartalmában hozzá igazodott a gyorsan változó gazdas...
QualiTea6 - Hatékony onboarding folyamat kialakítása egy szervezetben!
zhlédnutí 158Před rokem
Előadó: Kircsi Levente ügyvezető, Next Stage Brands Kft. Hogyan alakítsuk ki az onboarding folyamatot a szervezetben, melyek a legfontosabb mérföldkövei, milyen hatással van az ügyfelek és munkatársak megtartására! Az előadásban említett onboarding audit linkje: dobedu.com/miniaudit-corporate/
QualiTea5 - e-Officium - napra és NAV-ra kész zöld könyvelés
zhlédnutí 102Před rokem
A QualiTea5 rendezvényünk meghívott előadója Budur Gabriella volt, a Magyar Minőség Háza 2022-es díj nyertesének, az e-Officium Kft.-nek az ügyvezető tulajdonosa. A Cég a figyelmet a hazai vállalkozói társadalomban a teljesen papírmentes zöldkönyvelési szolgáltatásával hívta fel magára. Olyan komplex és innovatív szolgáltatást nyújtanak ügyfeleiknek, ahol a cégek végre elfelejthetik a „szatyros...
Dr. Koczor díj és MMT Díjak átadása 2022. november 11
zhlédnutí 41Před rokem
A XXVIII. Magyar Minőség Hét 2022 rendezvényen megtartott díjátadás videófelvétele. 2022. november 11. Dr. Koczor Zoltán Díj bemutatása - Szabó Mirtill Dr. Koczor Zoltán méltatása - Szabó Mirtill Személyes emlékek - Gregász Tibor Család - jelen lévő családtagok Díjazott: Kurucz Mihály Magyar Minőség Háza 2022 díj díjazottak: - Creaton South-East Europe Kft. - e-Officium Kft. - ISO 9000 FÓRUM Eg...
HOGYAN TOVÁBB MAGYAR MINŐSÉGÜGY? Kerekasztal beszélgetés
zhlédnutí 144Před rokem
HOGYAN TOVÁBB MAGYAR MINŐSÉGÜGY? Kerekasztal beszélgetés
"ÁÁÁÁÁÁ eLearning... az csak 'kipipálós' képzés lehet!" - Könczöl Tamás
zhlédnutí 142Před rokem
"ÁÁÁÁÁÁ eLearning... az csak 'kipipálós' képzés lehet!" - Könczöl Tamás
A jövőt szolgáló oktatás - Radó Péter
zhlédnutí 1,2KPřed rokem
A jövőt szolgáló oktatás - Radó Péter
Túlélési technikák az éppen aktuális válság idején - Varró Norbert
zhlédnutí 101Před rokem
Túlélési technikák az éppen aktuális válság idején - Varró Norbert
Mezőgazdasági fejlesztések, élelmiszerellátás - Dr. Csiba Anita
zhlédnutí 50Před rokem
Mezőgazdasági fejlesztések, élelmiszerellátás - Dr. Csiba Anita
A sikeres vállalkozás titka. Amit a jövő generációnak tudni érdemes - Bojár Gábor
zhlédnutí 1,2KPřed rokem
A sikeres vállalkozás titka. Amit a jövő generációnak tudni érdemes - Bojár Gábor
Globális kihívások, avagy már megint a mi csizmánkkal tapossák a sarat- dr. Csiszér Tamás
zhlédnutí 78Před rokem
Globális kihívások, avagy már megint a mi csizmánkkal tapossák a sarat- dr. Csiszér Tamás
Köszöntő -Szabó Mirtill
zhlédnutí 67Před rokem
Köszöntő -Szabó Mirtill
Szabó Mirtill MMT elnök köszöntője az EOQ MNB 50 éves jubileumi rendezvényén
zhlédnutí 56Před rokem
Szabó Mirtill MMT elnök köszöntője az EOQ MNB 50 éves jubileumi rendezvényén
QualiTea4 - 2022. október 20. Bejelentett szervezetek
zhlédnutí 151Před rokem
QualiTea4 - 2022. október 20. Bejelentett szervezetek
QualiTea 3. - Mi kerül az asztalunkra?
zhlédnutí 100Před rokem
QualiTea 3. - Mi kerül az asztalunkra?
QualiTea 2022. május 19. - A supervisor halála
zhlédnutí 136Před 2 lety
QualiTea 2022. május 19. - A supervisor halála
QualiTea - Minőségi gondolatok egy tea mellett - 2022. március 29.
zhlédnutí 143Před 2 lety
QualiTea - Minőségi gondolatok egy tea mellett - 2022. március 29.
Hogyan ne fusson zátonyra a fejlesztési projektünk
zhlédnutí 35Před 2 lety
Hogyan ne fusson zátonyra a fejlesztési projektünk
A felsőoktatás minőségbiztosítása,minőségértékelése avagy a „minőségügy evolúciója”a felsőoktatásban
zhlédnutí 202Před 2 lety
A felsőoktatás minőségbiztosítása,minőségértékelése avagy a „minőségügy evolúciója”a felsőoktatásban

Komentáře

  • @laszlodekany7815
    @laszlodekany7815 Před 3 dny

    Apró pici probléma, hogy az előadók egyike sem üti meg a magyar minőség alsó határát sem ... Persze mit is várhatunk egy olyan rendezvénytől, ami az MVM rablóbandájának égisze alatt jött létre ...

  • @crist62977
    @crist62977 Před 13 dny

    a fizikusok itt csak ezt elérjuk azt elérjuk, de az összeomláskutató nem szol hogy nincs itt már 30 év semmire

    • @torpemonguz
      @torpemonguz Před 10 dny

      Kb 5-6.év. De az is romló környezetben. Az árak, energia, élelmíszer -nemzetközi- változásán fogod látni. Itt a hatósági ár miatt korlátozottan veszed csak észre, egyenlőre. Fel kell készülni egy bizonyos önellátásra, minden szinten. Víz, kaja, önvédelem, fütés,áram, közösség szervezés... A 2026-os választás után fogják talán anyagi szabályozókkal visszaállítani a megfelelő értékláncot.. legalábbis remélem, mert a mai ember CSAK az anyagi ösztönzőkön keresztül befolyásolható.

  • @balazskiss985
    @balazskiss985 Před 16 dny

    rinyológus

  • @krisamagus1
    @krisamagus1 Před 17 dny

    milyen 50 kilóról beszél? Az akksis autók jóval nehezebbek

  • @Bernvi885
    @Bernvi885 Před 27 dny

    Stumpf úrnak komoly egója van, és a köz nyelvén jól kommunikál! Na, kb ennyi

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi6482 Před měsícem

    Pogátsa Zoltának is érdekes elvei vannak: a "NEM-FEJLŐDÉS" vagy ilyesmi. A Mindenségit webold.on láttam, hallottam Őt.

  • @carlkiszely9534
    @carlkiszely9534 Před měsícem

    Az a gond vele, hogy minden jo amit mond, de a fö okot nem veszi tudomasul. Es igy ertelmetlenne teszi minden okos eszrevetelet. A lenyeg: az ipar tultermelesi KENYSZERE (amit a kamatos-kamat kenyszerit ki) - teljesen függetlenül a kereslettöl. A globalis kapitalizmusban nincs "piac" (ahol az ember a valasztekbol valasztana kb. szabadon) hanem a KENYSZERES TULTERMELES DIKTATURAJA, es amit a legerösebbek termelnek, azt - HA TÖRIK, HA SZAKAD - raeröltetik a lakossagra 1) ezernyi trükkel (pl. programozott gyors elromlassal) 2) akar az allam közbeiktatasaval adopenzekböl 3) vagy haboru gerjesztesevel (micsoda bombaüzlet az "ujjaepites" tul a hadiipar nyeresegen!). Mindezt persze nem eleve elvetemültsegböl, hanem ök is KENYSZERBÖL: a kamatos-kamatra epülö irracionalis, csalo fajta penz-rendszer (nem maga "a" penz) ami az eladositott termelö tööke adossagait szorozgatja es ehhez a csalo-irracionalis adossag-szorozgatashoz a termelest is kenyszeresen növelnie kell a termelö vallalatoknak. Ez minden modern baj forrasa. Lasd: BERNARD LIETAER: Uj penz egy uj vilagnak, GYULAI IVAN: Penz es fönntarthato fejlödes. Ha ezt kihagyja, minden okos gondolat csak szalma. Es sajnos kihagyja. 🙂

  • @katalinbalazs1970
    @katalinbalazs1970 Před 2 měsíci

    Közeledünk a véghez? Műhús, rovan, glifozat, chemtrail, adalekanyagok, kalium a soban, kemikalia a takarmanyokban, vegyszer a vizben, műjárvanyok, biofegyverek mindenfrlől stb. Ez fenntartható? Beszeljenek mar a valósagrol ne csak a biznisz oldalrol! Penzzel meg lehet venni az egeszseget? Metan? Miből lesz a metan gaz?

  • @katalinbalazs1970
    @katalinbalazs1970 Před 2 měsíci

    A magyar őstörténet kutatas sem zajlik allami tamogatassal. Miert?

    • @Bernvi885
      @Bernvi885 Před 27 dny

      Értem, h fontos, de hogy jön ez ide? Teljesen más a téma!

  • @katalinbalazs1970
    @katalinbalazs1970 Před 2 měsíci

    A vízzel miert nem működhetnek autók? Plazmásitas rwg megoldott.

  • @katalinbalazs1970
    @katalinbalazs1970 Před 2 měsíci

    Azt hiszik, az egyszerű ember hülye? HAARP? Az energia felhasznalas tobbsege nem a mindennpi emberektol fugg. Nem. A cegek, gyarak, uzemek a rudasak ebben.

  • @katalinbalazs1970
    @katalinbalazs1970 Před 2 měsíci

    Klímakamu! Jegkorszak hanyszor volt mar? A HAARP rol miért nem esik szó?

  • @katalinbalazs1970
    @katalinbalazs1970 Před 2 měsíci

    A Duna alvíz hozama mekkora energiamennyiseg?

  • @katalinbalazs1970
    @katalinbalazs1970 Před 2 měsíci

    Miből lesz a metangaz es a szendioxid? Miwrt kell sokat fizetni a rendszerhasznalati dijert, mikozben az enwrgiafwlhasznalas nem tobb a haztartasban?

  • @katalinbalazs1970
    @katalinbalazs1970 Před 2 měsíci

    A geotermikus energia miert nem hasznalható az orszagunkban? A napelemparkok miert a termőfóldeken vannak?

  • @katalinbalazs1970
    @katalinbalazs1970 Před 2 měsíci

    A repulok mennyi uveghazhatast szornak ki? Mi ez a hazugsagrol szolo beszelgetes. Mi élteti a növényeket? Miből lesz metangaz és szendioxid folyamatosan?

  • @katalinbalazs1970
    @katalinbalazs1970 Před 2 měsíci

    A klímakamu meddig tart? Miert nem a kiskerteket támogatja a kormány, hogy fenntarthato legyen az orszagunk. A Kekbolygó alapitvany mennyi penzt kap a jol hangzo klimavedelmi széndioxid cirkuszra?

  • @katalinbalazs1970
    @katalinbalazs1970 Před 2 měsíci

    Az akkugyarak magyar minőségek lesznek? A fentről nehézfém szórás magyar minőség? Ki engedte meg felettunk? Meddig tart?

  • @tiborfulop5990
    @tiborfulop5990 Před 2 měsíci

    Edes Istenem, borogass ..... fuzios energia 🙂, mas bolygok kiaknazasa, mindez par evtizeden belul ..... bar mar a 2020-as evekben elerjuk a 2 C atlag homerseklet novekedest es 2030 ra kb elerjuk a 8.5 milliard fot .... es nem lesznek haboruk, nincs erkolcsi hanyatlas a nyugati civilizaciokban, a bevitt szemet elelmiszerek hatasara nem lesz egyre tobb beteg, egyre tobb termeketlen a nyugati vilagban ...... kivel tervez a tisztelt ipari oladon ulo???? fekete afrikaiak altal benepesitett Fold 2062-ben es virulo eletszinvonal ???? Ennyire szemellenzos???

  • @tiborfulop5990
    @tiborfulop5990 Před 2 měsíci

    Energia hatekony eszkozok vasarlasa brutalisan magas osszegekert - egy jo uzlet, mikozben 1 hutot vasarolunk dupla penzert, mert fele annyit fogyaszt, utana veszunk egy okos orat, mert az trendi ... bar mindennap tolteni kell, es veszunk egy eletromos rollert is, mert az szupi. es mar megint veszunk es veszunk es veszunk .... a Parizsi klimakonferencia ota 8.5 ev telt el, a szuper akcio terveken jot gazdagodott nehany ceg, mikozben 2023 as adatokat is beleveve, az azota eltelt minden evben nott a CO2 kibocsajtas a foldon . Gratulalok a vakok es gyengen akarni latoknak !

  • @jenopuskas2516
    @jenopuskas2516 Před 3 měsíci

    Kovács úr az álmok világában,alternatív valóságban mozog

    • @mihalykun6715
      @mihalykun6715 Před 3 měsíci

      Valóban,de ott nem számít,ha valaki csacsiságokat beszél.😊🕊

    • @jenopuskas2516
      @jenopuskas2516 Před 3 měsíci

      @@mihalykun6715 de a jövőnkről van szó,és ettől a három pasastól csak mellébeszélést várhatunk !

  • @jenopuskas2516
    @jenopuskas2516 Před 3 měsíci

    Puskás úr 15 évvel le van maradva gondolkodásban, rémísztő,hogy ilyen alakok döntési pozicióba vannak

  • @jenopuskas2516
    @jenopuskas2516 Před 3 měsíci

    Tóth úrnak fogalma sincs a témáról....

  • @TeslaElonSpaceXFan
    @TeslaElonSpaceXFan Před 3 měsíci

    Köszönet!

  • @ferencvarga4085
    @ferencvarga4085 Před 4 měsíci

    Bla,bla,bla... 😄 Ezért kár volt összejönni! Ezeket mindenki ,aki a neten érdeklődik tudja! Pofázással nem megyünk előre! Nyugdíjas bácsik akarják megváltani a világot. Beszariak kimondani,hogy szar a kormányzás! Tök röhejesek!😄😄😄 De legalább szerepelhetnek! De minek!🥱😄😄

  • @TiborBerky-td6ez
    @TiborBerky-td6ez Před 5 měsíci

    Az atomenergia azert nem nagyon szamit, mert mar ma is a megujulo forrasok arban kedvezöbbe (ami ebben az evizedben is valszeg a haramadara csökken). A "dragabb" verzio nem szamit, hiszen nem fogja "atverekedni" magat.

  • @TiborBerky-td6ez
    @TiborBerky-td6ez Před 5 měsíci

    Evente 8%-t kell növekednie a villamosenergia felhasznalasamak (ez pedig lehetseges). Az ~30 ev alatt 8-szorozodast jelentene ...

  • @TiborBerky-td6ez
    @TiborBerky-td6ez Před 5 měsíci

    Ha evente ~8%-t növekszik a villamosenergia termelese, akkor az evtizedenkent duplazodast jelentene. Az pedig 3 evtized alatt 8-szorozodas (ami eleg is lenne). Merpedig a villamosenergia termelesere volt , amikor evente 8%-t ert el ... Az atomenergia azert nem sokat er, mert a folyamatok gazdasagi okok miatt fognak letrejönni ... Marpedig jelenleg a legolcsobb energiafajta mar ma is a megujulo energia (pl. az meg ebben az evtizedben is kb. meg a harmadara fog csökkenni).

  • @user-ck9fx9dn4l
    @user-ck9fx9dn4l Před 5 měsíci

    ....most èppen a totàlis fegyveripar fejlesztésbe kezd Európa .....stb.....,miről beszèlünk, de mègis miről???.....😢😰😩

    • @mihalykun6715
      @mihalykun6715 Před 3 měsíci

      Az az ember,akinek nincs semmi befolyása,az legfeljebb a nagy semmiről beszélhet.😊🕊

  • @lajosbacsi956
    @lajosbacsi956 Před 5 měsíci

    " Az összeomlás elkerülhetetlen , a katsztrófa valószinü, a kihalás lehetséges ": czcams.com/video/nbmM5yDO3hM/video.html

  • @stevensmith166
    @stevensmith166 Před 5 měsíci

    Mostanában egyre gyakoribb az ilyen és ehhez hasonló videók. A megoldás már megvan, csak nem megy olyan gyorsan. De már folyamatban van. Van technológia, tudás, tapasztalat, emberi hajlam. A megoldás már úton!!!

    • @attiladrborsi4246
      @attiladrborsi4246 Před 5 měsíci

      ?????

    • @stevensmith166
      @stevensmith166 Před 5 měsíci

      @@attiladrborsi4246 ez mi? ???????

    • @stevensmith166
      @stevensmith166 Před 5 měsíci

      @@cassavates ha figyelmesen nézte a híreket, akkor látható lenne, hogy mindenki fegyverkezik és erre csak egy válság kell.( Izrael és Irán=olaj válság) A globális gazdaság nem bírja ki. Így biztosan nem a kapitalizmusról fognak lemondani, hanem a populáció feléről.😁sok sikert mindenkinek

    • @stevensmith166
      @stevensmith166 Před 5 měsíci

      @@cassavates háború!!!!!

  • @peterkusz
    @peterkusz Před 5 měsíci

    Köszönöm a téma kibontását ebben a kontextusban. Nagyon időszerű ezzel a vetülettel is foglalkoznunk.

  • @kaprosfeco9828
    @kaprosfeco9828 Před 5 měsíci

    Milyen szakemberek ülnek itt?? Újabb tájékozatlansáról adnak tanubizonyságot, amikor az elekrtomos autók tömegéről beszélnek. A benzineseknél, dízeleknél jóval nagyobb az e-autók tömege, ami a tulajdonosnak kétes értékű előny karambolnál, a másik jármű rovására. Csak egy példa: a VW Golf szerényebb kivitele 1300 kilogrammos, a márka elektromos ID3 típusa 1700 fölötti. Tehát nem 50 kgval több, hanem 400 KG. !!

  • @kaprosfeco9828
    @kaprosfeco9828 Před 5 měsíci

    Eléggé tájékozatlan a társaság. alapvető dolgokkal nincsenek tisztában ! Tóth Csaba Lászlónak üzenem. Szürke hidrogén: Szürke hidrogénnek nevezik a fosszilis alapú, földgáz és vízgőz felhasználásával előállított hidrogént. A szürke hidrogént gőzreformálással, vagyis szintézisgáz-gyártással állítják elő. A folyamat során keletkezett szén-dioxid, amely üvegházhatású gáz, teljes mértékben a légkörbe távozik.

  • @brendonkadzsuraszik9827
    @brendonkadzsuraszik9827 Před 6 měsíci

    10:00 Balázs köszi, akkor, ha jól értem addig egyek húst, addig igyak cukros kólát és addig járjak diesel autóval amíg csak megtehetem!🤣

  • @attilanagy-jarvas9453
    @attilanagy-jarvas9453 Před 6 měsíci

    ..., halljátok már meg a "Tanító" szavát... "önmaguknak a kipusztítása által"...🤔🤫

  • @imregergely269
    @imregergely269 Před 6 měsíci

    Azt üzenném viccesen persze sajnos. Föl a fejjel semmi remény.

  • @dallaszkorben
    @dallaszkorben Před 6 měsíci

    "A jó hír az, hogy vannak szabványaink" Ez egyre kétségbeejtőbb. Miért olyan emberek vannak az asztalánál, akik nem értik magét a problémát?

  • @dallaszkorben
    @dallaszkorben Před 6 měsíci

    "Vannak jó hírek... lehet érettségizni fenntarthatóságból" LOL Rögtön megértette a probléma súlyát

    • @katalinbalazs1970
      @katalinbalazs1970 Před 2 měsíci

      Mar erettsegi van a tv sorozatokrol. A fenntarthatosagrol az Ader Janos fele Kekbolygo alapitvanyt kellene kerdezni. Hogyan ertelmwznek dolgokat. Ahanyan vannak annyifelekepoen beszelik a sajat torteneteiket. Mese es róka rege róka.

  • @user-ef7lj5jc1u
    @user-ef7lj5jc1u Před 6 měsíci

    És eközben csak épülnek az aksigyárak és csak épülnek és csak épülnek...

  • @katalinszaboneb.747
    @katalinszaboneb.747 Před 6 měsíci

    Jaaajj! Ezek az urak nem látják a fától az erdőt! Sokkal feljebb a perspektívával! Amíg a 🌍 pénzügyi-politikai urai maradnak, minden ilyenfajta erőlködés csak a felszín kapargatása és hiábavaló. Amíg háborúzás és a fegyveripar felfejlesztése a prioritás, Eur6pa és 0orsz tönkretétele a cél, addig nem sok értelme ezekről beszélni, ill. h meg sem említik! Ráadásul sokan tisztában vagyunk azzal h a 🌍 története során sokkal több volt a melegebb időszak. A több CO² a levegőben bujább növényzetet eredményez. A szennyezés persze maximálisan elkerülendő. Önök a saját kis burkukban élnek v gy@vák!😢

  • @katalinfenyvesi6310
    @katalinfenyvesi6310 Před 6 měsíci

    a tudósok zsenialitására váró, Balázs szavaiban kétkedők, nyilván egy barlangban élnek, amit 10 éve nem hagytak el. különben látnák az éghajlatunk drasztikus változását, és azt is tudnák, hogy a tél hiánya együtt a 40 fok körüli nyári hőmérsékletekkel karöltve a jég, és hófelszín rohamos eltűnését jelentik. Aki beszél idegen nyelvet, hallgasson meg néhány gleccserkutatót. A gyökerek helyett a levélkékről beszélni a jelen helyzetben nem segít sem nekünk, sem a bolygónknak. a társadalmi helyzet ugyanúgy alá van vetve az idő minőségének, mint a környezet. mindenhol fellelhetők az analógiák. Akik Istenben hisznek, mint én is, azok pontosan tudják, hogy szabad akaratot kaptunk, és a Földre nekünk kellett volna vigyázni. De mi kizsigereltük. Ez csak egy nagyon magas tudatszinttel hozhatna fordulatot, de bár van egy maroknyi csapat, aki rendelkezik vele, de ez igen kevés. Ráadásul Ázsia éppen abban a szakaszban van, ahol mi is voltunk. Úgy élni, birtokolni, mint nyugaton vagy az USA-ban. Lehet illúziókat kergetni, várni a csodás emberi találmányokra, amelyek mellett ugyanilyen pazarlóan élhetünk, de ez pontosan ugyanoda lökne vissza minket pár év alatt. akkor a polgárháborúk, háborúk, járványok, satöbbik adnák a tanítást. nem lehet megúszni. le kell lassulni, és empátiával, szerényen élni. törődve egymással, és a bolygó minden élőlényével.

  • @katalinbalazs1970
    @katalinbalazs1970 Před 6 měsíci

    Es mi a helyzet a chemtrail szorassal! Nem fogjuk latni a napot, ez erosen gyorsul.

  • @katalinbalazs1970
    @katalinbalazs1970 Před 6 měsíci

    Es még elveszik a földeket az akugyarak miatt.

    • @jeannedarc5066
      @jeannedarc5066 Před 2 měsíci

      Mert Orbi már az összeomlása spekulál! Neki, meg a szűk körének már megvan a megfelelő, jól védhető búvóhelye! Mi másért mászkál folyton Ausztriába?!

  • @amelittaberretta9109
    @amelittaberretta9109 Před 6 měsíci

    Koszonet! Valóság lesujto!

  • @Menrot076
    @Menrot076 Před 6 měsíci

    Kerekasztal beszélgetés ami négyszögletes 😂😂😂😂😂

    • @Menrot076
      @Menrot076 Před 2 měsíci

      @@MK-zp9iw jó hát neked nem tetszik, szerintem egynek elmegy

  • @magyaragyar
    @magyaragyar Před 6 měsíci

    Ijeszto információk, szórakoztató, jo humorral talalva. Szuper előadás!

    • @beatrixbognar3330
      @beatrixbognar3330 Před 5 měsíci

      Olyan viccesen beszél, kedves Balázs, h. kínomban majdnem nevetve, de sírok az amúgy már hallott hallottakon Minket már csak az Isten menthet meg!

    • @laszlobizsok26
      @laszlobizsok26 Před 16 dny

      @@beatrixbognar3330 ...melyik "i ST e N" - ra / re gondoltál ?... az az "i ST e N", akiről áradoztok, nem fog megmenteni senkit se, mindenki fogyóeszköz számára... a többi áfium a papok találmánya ...ezzel együtt nagy varázslat az élet...

    • @laszlobizsok26
      @laszlobizsok26 Před 16 dny

      ......ami mindennél fontosabb, annál semmi sem lehet fontosabb ... ennyi...

  • @stevengeorge2357
    @stevengeorge2357 Před 6 měsíci

    Nem kerek az asztal!

  • @hardplayer3374
    @hardplayer3374 Před 6 měsíci

    ha a rézbánya kifogy akkor az anyag nem vész el csak átalakul ! az elektromos eszközök egyre kisebbek, az ujrahasznosítás mértéke egyre nagyobb... Magyarország népessége nem nől ! tehát ha a tendencia nem változik akkor 100 év múlva is ugyanúgy lesz kajája mindenkinek mivel az élelmiszer ipar önfenntartó ! ... nagyon sok sebből vérzik ez a prezentáció ! a JÓ és a rossz folyamatok egyformán exponenciálisak, de ha valaki csak a rosszat említi és a jó dolgokat egyáltalán az szinte már pánikkeltés bűncselekménye !

  • @hardplayer3374
    @hardplayer3374 Před 6 měsíci

    29:23 ... ezt a grafikont ne mutogasd ha jót akarsz magadnak mert egetverő baromság ! ha 10 centit száz évnek feleltetünk meg akkor a föld keletkezési dátuma a grafikonon 4500 KIOLOMMÉTERRE van a grafikon végétől ! az alatt a föld átlag hőmérséklete olyan durva jojókat csinált hogy ez a kis meleg szellő egy bolhának a szellentése !