Móra-Net Televízió
Móra-Net Televízió
  • 723
  • 1 182 551
„Az első világháború-alulnézetből”
„Az első világháború-alulnézetből” címmel országos szinten is egyedi beltéri kiállítás nyílt az Ezer Év Parkjában. A közel 500 relikvia és műtárgy olyan részletgazdag módon tárja elénk az első világháborút, amelyet ez idáig nem lehetett látni.
zhlédnutí: 71

Video

Civil szervezetek fóruma a KOLO-ban
zhlédnutí 115Před rokem
Mórahalmi és vajdasági civil szervezetek képviselői találkoztak szombaton a KOLO Kulturális Központban. Az Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület szervezésében megvalósult rendezvényen előadásokat hallgathattak az érdeklődők, baráti beszélgetéseken vehettek részt, határon túli és helyi ételspecialitást kóstolhattak, mint például a batátás kenyér, vajalja nudlival, vagy a burek. A pr...
Mackónapok a mórahalmi óvodában
zhlédnutí 590Před rokem
Mackónapok a mórahalmi óvodában
Kitűzték a török zászlót Mórahalmon
zhlédnutí 190Před rokem
Nagy a sürgés-forgás a mórahalmi Tóth János szakképző iskola tankonyhájában, böreket, köftét, baklavát, és kebabot is megtanulnak készíteni a szakácstanulók a következő napokban. Török séfek érkeztek ugyanis hozzájuk, hogy megmutathassák a magyar diákoknak és a településen dolgozó ifjú szakácsoknak az autentikus török konyha alapjait. Angyalné Kovács Anikó igazgató elmondta, a Török Kulturális ...
relreklámkész
zhlédnutí 78Před rokem
relreklámkész
promorel
zhlédnutí 45Před rokem
promorel
REL csoport létrehozása Mórahalmon
zhlédnutí 70Před rokem
REL csoport létrehozása Mórahalmon
Kívül-belül megújult a Szentháromság templom Zákányszéken
zhlédnutí 467Před 2 lety
Kívül-belül megújult a Szentháromság templom Zákányszéken
Kiállítást kapott születésnapjára
zhlédnutí 93Před 2 lety
Dudás Ildikó népi bútorfestőt a közelmúltban saját műveiből nyílt kiállítással lepték meg Sándorfalván. A művész mesélt szakmájáról, arról, hogy mi ad neki ihletet, valamint a meglepetésről.
Kiszáradt a Nagyszéksós-tó
zhlédnutí 331Před 2 lety
Kiszáradt a Nagyszéksós-tó
Gut Gabi és a gyerekek
zhlédnutí 249Před 2 lety
Gut Gabi és a gyerekek
ExperiDance - Gyöngyhajú Lány Balladája - A musicalek alfája és omegája
zhlédnutí 362Před 2 lety
ExperiDance - Gyöngyhajú Lány Balladája - A musicalek alfája és omegája
𝐑𝐨𝐛𝐢𝐧 𝐇𝐨𝐨𝐝 (𝐦𝐮𝐬𝐢𝐜𝐚𝐥) Mórahalmon 2022. június 27. 20:30 óra
zhlédnutí 77Před 2 lety
𝐑𝐨𝐛𝐢𝐧 𝐇𝐨𝐨𝐝 (𝐦𝐮𝐬𝐢𝐜𝐚𝐥) Mórahalmon 2022. június 27. 20:30 óra
Bivalyok Mórahalmon
zhlédnutí 173Před 2 lety
Bivalyok Mórahalmon
Röszke: tavaszi takarítás a parton
zhlédnutí 104Před 2 lety
Röszke: tavaszi takarítás a parton
Patkó Lovas és Szabadtéri Színház 2022-es előadásai
zhlédnutí 459Před 2 lety
Patkó Lovas és Szabadtéri Színház 2022-es előadásai
Böjte Csaba: "Szükségünk van elcsendesedésre." (Sándorfalva, 2022. 03. 03.)
zhlédnutí 152Před 2 lety
Böjte Csaba: "Szükségünk van elcsendesedésre." (Sándorfalva, 2022. 03. 03.)
Játszótereket és bölcsődét épít Zákányszék
zhlédnutí 303Před 2 lety
Játszótereket és bölcsődét épít Zákányszék
Harmadik alkalommal lett “zöld óvoda” a mórahalmi
zhlédnutí 407Před 2 lety
Harmadik alkalommal lett “zöld óvoda” a mórahalmi
Emberséggel szőtt szociális háló
zhlédnutí 957Před 2 lety
Emberséggel szőtt szociális háló
Frissen jó (11. rész): Sült kacsacomb ötféle szezonális körettel
zhlédnutí 355Před 2 lety
Frissen jó (11. rész): Sült kacsacomb ötféle szezonális körettel
A héten még lehet nevezni a mórahalmi pálinkaversenyre
zhlédnutí 380Před 2 lety
A héten még lehet nevezni a mórahalmi pálinkaversenyre
I. Rózsapaprika nap a hagyományok jegyében Röszkén
zhlédnutí 593Před 2 lety
I. Rózsapaprika nap a hagyományok jegyében Röszkén
Összefogás az idősek világnapján: bivalypörkölttel vendégelték meg a mórahalmi szépkorúakat
zhlédnutí 575Před 2 lety
Összefogás az idősek világnapján: bivalypörkölttel vendégelték meg a mórahalmi szépkorúakat
Ilyen nincs még egy a megyében! - Bringaparkot építenek Domaszéken
zhlédnutí 395Před 2 lety
Ilyen nincs még egy a megyében! - Bringaparkot építenek Domaszéken
"Üdv a vadásznak, tisztelet a vadnak" - 29. Csongrád-Csanád Megyei Vadásznap, Öttömös
zhlédnutí 949Před 2 lety
"Üdv a vadásznak, tisztelet a vadnak" - 29. Csongrád-Csanád Megyei Vadásznap, Öttömös
Falunapot rendeztek Pusztamérgesen.
zhlédnutí 685Před 3 lety
Falunapot rendeztek Pusztamérgesen.
Ilyen volt a Homokháti Sokadalom 2021-ben
zhlédnutí 1,2KPřed 3 lety
Ilyen volt a Homokháti Sokadalom 2021-ben
342 erőgép a 7. Zákányszéki TraktorShow-n (2021.)
zhlédnutí 2,4KPřed 3 lety
342 erőgép a 7. Zákányszéki TraktorShow-n (2021.)

Komentáře

  • @belaczako1102
    @belaczako1102 Před 2 dny

    De a Navajo indiànok-k is csinàljàk. Keressetek rà Navajo bread. Bocs ha rosszul ìrtam.

  • @IrinaKormos-w9y
    @IrinaKormos-w9y Před 12 dny

    ❤🙏❤

  • @hajnalkspuskas5511
    @hajnalkspuskas5511 Před měsícem

    Orom hallgatni teged Csaba testver

  • @manopi6778
    @manopi6778 Před měsícem

    Kizárt dolog, hogy ezt a verset jobban elő lehetne adni! Mohai Gábor egy zseni.

  • @user-jo2hh1gu4w
    @user-jo2hh1gu4w Před měsícem

    0

  • @user-jo2hh1gu4w
    @user-jo2hh1gu4w Před měsícem

    Ez is letilt Mórahalom határába mint a traktor amivel lopják a fát?😄

  • @Charlotte2000V.
    @Charlotte2000V. Před 3 měsíci

    ✨🙂

  • @optimusistheleaderoftheaut3722

    👌

  • @diahadik997
    @diahadik997 Před 4 měsíci

    Drága tanárnőm volt egyem meg❤😊

  • @gloriabija2068
    @gloriabija2068 Před 7 měsíci

    Egy életfogytiglanra ítélt bűnözőn mit lehet éljenezni?

  • @csabakelemen1039
    @csabakelemen1039 Před 9 měsíci

    Rózsa Sándor örök betyár mint én 🇭🇺😅🐎

  • @RobRoyal-ww7tm
    @RobRoyal-ww7tm Před 10 měsíci

    A vers a végén Nagyon szèp...

  • @BoglarkaKiss-yh9zr
    @BoglarkaKiss-yh9zr Před 10 měsíci

    Én mindig mondtam hogy a lovaglas az ünyvedek a a gazdagok hobbija sajnos...😢

    • @SpecialAgentWTaylor
      @SpecialAgentWTaylor Před 5 měsíci

      Havi akár 16 ezerből már tudsz menni heti 1-szer lovagolni. Ha nincs felesleges 16 ezred havonta akkor ott nem a pénzzel lesz a gond hanem a munkával, hogy keveset fizetnek.

  • @attilavarga8204
    @attilavarga8204 Před 11 měsíci

    A kibaszott anyadat Csanyi,jol meg vagy hizva!a jolet mi?

  • @kiralyzoltankiraly7479

    Sajnos már nem él !R.l.P

  • @picturesdiamond9974

    nagyon jópofa a séf...imádtam minden szavát

  • @boyrezy6524
    @boyrezy6524 Před rokem

    Az ingyenes vízet is megakarjátok adóztatni szemétláda Fideszes Maffia Rendszer !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • @magarpalgir
    @magarpalgir Před rokem

    Áder János akarta megvédeni, megvédetni a nemzet vízkészletét, ő nem hagyta, hogy a 80 méternél nem mélyebb kutakat békén hagyják. Talán csak ez volt az egyetlen fontos dolog számára, az egész tevékenységi ideje alatt. Az, hogy a nép hogyan szegényedik, az nem érdekelte. Mi lehetett az oka annak, hogy az éltető víz védelmére kel, még azon az áron is, ha a vidéket halálra ítéli? És miért ítélte halálra az országot az az érdekcsoport, amely elárasztotta az országot kínai akkugyárakkal, olyanokkal, amelyek a vízkészletet eliminálják? Felmerül a kérdés az emberekben, hogy nem a kínaiaknak akarta a vízkészletet átjátszani az érdekkör? Ezt azért jó lenne végre tisztázni. Miért lett olyan fontos a vízkészlet védelme, hogy a köztársasági elnök is foglalkozni kezdett vele?

  • @jenomike6187
    @jenomike6187 Před rokem

    2023-ban miért kering ez a videó? A hivatkozott T18816-os törvény javaslat 2017-évi! A törvény 29.§ (7) bekezdése módosításra került 2020-ban 2023.12.31-i határidő szabásával, mely a bírság megfizetése alóli mentesség határideje (!) - a bejelentési kötelezettség jóval előbb keltezett és nem módosult.

  • @fruzsina4
    @fruzsina4 Před rokem

    4:50

  • @ferencnehegedus7656

    Ma pontosan 2023 van!

  • @BB-vq2zv
    @BB-vq2zv Před rokem

    Nos Képviselő úr itt a legújabb jogszabály !!! Ez aztán Brutális ! Óvatos becslések alapján Magyarországon van kb 1 millió kut. Ehhez számolunk átlag 2 főt az 2 millió ember. Nos a Fidesz az új kutsarc törvénnyel 2 millió embert kíván meg szo..p..ni. 2023. március 8 hirdették ki. Nos a Fidesz emberei lépten nyomon azt mondják hogy ez nem kerül pénzbe. Ami egy hazugság mert a bejelentéshez csatolni kel a kútról még az ásott kutakról is egy műszaki rajzot. Valamint digitális vízórát kel beépíteni a kútra. Én szerelő vagyok ez akár több százezer ft-ba is kerülhet kutanként. Az én rokonaim tormát termelnek a nagybátyámnak a földjein van 5 szegedi kút fúrva. Egy vagyonba fog neki kerülni ez kut törvény. De a kiskert tulajdonosokat is megszo..atják mert nekik is hasonló követelményeket szabtak meg. Itt a legújabb jogszabály. agroinform.hu/gazdaelet/mezogazdasagi-ontozokutat-szeretnel-ezeket-kell-elintezned-47505-001 www.nfk.gov.hu/MEZOGAZDASAGI_KUTAK_HATOSAGI_MUNKACSOPORTJA_news_1238

  • @ferencnagy1964
    @ferencnagy1964 Před rokem

    Gratulálok neked Pintér Tibor Rácz Judit

  • @trek4017
    @trek4017 Před rokem

    👍

  • @BoglarkaKiss-yh9zr
    @BoglarkaKiss-yh9zr Před rokem

    Ők szerintem észre sem vették az inflációt!!!😅🤣😂

  • @piroskadobak1293
    @piroskadobak1293 Před rokem

    Köszönöm szépen művésznő! Sok sikert kívánok!

  • @tiborvigh3215
    @tiborvigh3215 Před rokem

    Gratulálok! Kolbász receptet lehet tudni!

  • @mrbustahibridflexmrbustate8894

    Lángos 🧀🧀🥛💰💰💰💰🍽️🍴🥄🔪Lángos

  • @ildikogeletei4804
    @ildikogeletei4804 Před rokem

    KÖSZÖNÖM szépen dràga vagy nagyon szép szavak!

  • @gabornevarga7103
    @gabornevarga7103 Před rokem

    Oszter Sándor fö szereplő kedvencek közé tartozik szép napot,

  • @ladislavtore478
    @ladislavtore478 Před rokem

    Imádtam gyerekorom óta ,találkoztunk is ....pihenj békében Sándor

  • @erzsebetkovacs899
    @erzsebetkovacs899 Před 2 lety

    Sok erőt és Áldást a KÜLDETÉSÉHEZ .... őszinte vallomást köszönöm ÉN is keresem énekes ként a küldetésem 🙏🙏♥️♥️♥️🙏🙏

  • @nellimolnar8643
    @nellimolnar8643 Před 2 lety

    nem ugrás felöt hanem az akadály felett de mindegy

  • @andreatabith9255
    @andreatabith9255 Před 2 lety

    Nem minden kinek az apja rendelkezik lovas multtal és pénzzel. EZ IGEN!.........

  • @mariamandl6491
    @mariamandl6491 Před 2 lety

    JO EJSZAKAT. MM.

  • @dinoofficialreal7955
    @dinoofficialreal7955 Před 2 lety

    Tavaly nyáron voltunk, és majd most nyáron is megyünk

  • @dinokovacevic5392
    @dinokovacevic5392 Před 2 lety

    Mórahalom szép hely, nyáron megyek Mórahalomra, egyszerűen imádom

  • @gabriellawinters7855
    @gabriellawinters7855 Před 2 lety

    Ösztön-hullámot lovagolva akadtam ma erre a portré videóra Dávid Júliával, és úgy érzem nem véletlenül. A szívem percröl percre duzzadt energiával és szeretettel ahogy hallgattam a müvésznö elbeszélését. Ki sem tudom fejezni szavakkal ezt a megtelített érzést, mintha egy egész világot lélegeztem volna be a szívembe az elmúlt fél óra alatt. Mélységesen hálás vagyok Júliának és a portré készítöknek is ezért a megosztásért. 🙏🏼❤

  • @hegyhatikem3567
    @hegyhatikem3567 Před 2 lety

    Addig😤😘😘😄😴😄😪🙉😅😚😅😄🤗😭🙊😭😁😚😪😄😪

  • @adriennenagy4758
    @adriennenagy4758 Před 2 lety

    Olyan szépen beszél jó hallgatni

  • @refgardony
    @refgardony Před 2 lety

    Köszönöm.

  • @janosborai9166
    @janosborai9166 Před 2 lety

    Mi a hejzet a jelenlegi piacal ?

  • @riblypeter2500
    @riblypeter2500 Před 2 lety

    Valami nem stimmel itt. Ellenszenv.

  • @gergolaczi4718
    @gergolaczi4718 Před 2 lety

    Ja csak ne kèn rà annyi víz

  • @sjejenbeusne
    @sjejenbeusne Před 2 lety

    Elnézést 2022-ben is lesz? ❤️

  • @irenebalint3671
    @irenebalint3671 Před 2 lety

    Nagyon szép vers!! Köszönöm szépen!!

  • @marklamos2376
    @marklamos2376 Před 2 lety

    Ég veled Rózsa Sándor!

  • @sandormate678
    @sandormate678 Před 2 lety

    1:12 - Toroczkai, Oszter !!! --- 11:08 - Oszter Sándor szaval > József Attila: A Dunánál..

  • @blackberry9711
    @blackberry9711 Před 2 lety

    Wow, egy jó szakács egyben pincér😊

  • @kazmerkovacs9279
    @kazmerkovacs9279 Před 2 lety

    legjobb a magyar mindenbe ....csak az a fasz politika.....ne vóna..