Juhász Péter
Juhász Péter
  • 262
  • 6 858 610
TV2 helyreigazítás maraton
2016-ban, amikor bírósági vallomásban erősítette meg korábban tett nyilatkozatát Portik Tamás nehézsúlyú bűnöző, hogy Rogán Antalnak 10 millió forint kenőpénzt vitt, elindult ellenem egy lejárató kampány. Az ügy előzménye, hogy Rogán beperelt, mert elmondtam nyilvánosan, hogy bűnöző, ebben a tárgyalás sorozatban hallgatta meg Portikot a bíróság, aki ezt alátámasztotta.
Több száz cikkben, híradó anyagban, és szennylapban terjesztettek rólam teljesen nyilvánvó hazugságokat. Bepereltem ezeket, minden pert meg is nyertem, azonban a jogerős bírósági ítéleteket sem hajtották végre egyes médiumok, így különös tekintettel a Pavel Stanchev által vezetett TV2.
A mai napig nincs lezárva a végrehajtás, pedig mindez már 8 éve történt.
Ennek az a valós oka az, hogy a törvények szerint kb. évente egyszer tudod 500 ezer forintnyi végrehajtási bírsággal “kényszeríteni” a hazug propagandát. Ezt nyilván röhögve kifizetik, hiszen a fél perces reklám idejük is a sokszorosa ennek. Így tehát nincs rajtuk semmilyen valós kényszer a végrehajtásra.
Ezért pert indítok a Magyar Állammal szemben. A strasbourgi bíróságnál azt kérem, hogy mondják ki, hogy sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot az, hogy a magyar állam nem vezet be hatékony szankciót a jogerős ítéletet semmibe vevő propagandával szemben.
A videón pedig azt látod, hogy mit kellett volna leadnia a TV2-nek. Nem csoda, hogy ezt mindenképpen ki akarták kerülni. És mivel ilyen a jogrendszer, gyakorlatilag sikerült is nekik.
16 alkalommal kellett volna bemondaniuk a Tényekben amit darabonként végül bemondtak.
Ezt vágtam most össze, hogy te is lásd, mit kellett volna leadniuk ha valóban teljesítik az ítéletben foglaltakat.
“Kötelezi a bíróság az alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követően 15 napon
belül az ítélet rendelkező részét a felek nevének és perbeli állásának feltüntetésével tegye közzé, a jogsértést tartalmazó médiatartalom megjelenésével azonos napon, azonos műsoridőben.”
Nézd végig velem!
------
Legyünk kapcsolatban közvetlenül! Itt iratkozz fel, kérlek:
juhaszpeter.org/tamogato
Jelentkezz Aktivistának
juhaszpeter.org/aktivista
Támogatás
juhaszpeter.org/tamogatas
Facebook: Juhi.JuhaszPeter
Instagram: juhasz_peter
TikTok: www.tiktok.com/@juhaszpetervideo
zhlédnutí: 61 890

Video

Nem merek idézni Pesty Lászlótól
zhlédnutí 23KPřed měsícem
Nem merek idézni Pesty Lászlótól, hogy ne sértsek szerződést. Annyit tudj, hogy közel másfél órát beszélgettünk, és számomra sok fura állítást fogalmazott meg. és gondolom én is az ő számára. 00:00 Miért ülünk itt? 01:25 Hol ülünk? 05:15 Szijjártó és az orosz hekkerek 20:31 Korrupció, Lölö-jelenség és orkok 22:34 Védjük meg Orbán Viktort! 25:10 Hatvanpuszta 31:18 Szíjj László volt már? 36:55 Le...
Repül a szuverén bumeráng
zhlédnutí 7KPřed 5 měsíci
Belém szállt a propaganda az adatkezelési gyakorlatomat “kritizálva”, miközben a teljes körű tájékoztatásoddal minden jogszerűen történik. Megnéztem az övékét: minden súlyosan törvénysértő. Külföldi szerverekre továbbítják az adataidat, miközben nem tájékoztatnak semmiről amit a törvény előír. Bejelentést teszek a NAIH-nál, vizsgálja meg őket, és arra kérlek, te is tedd meg. Egy kattintás az eg...
Kérdésekre és kommentekre válaszolok
zhlédnutí 3,1KPřed 5 měsíci
Rengeteg kérdés és komment jött az indulásommal kapcsolatban, ezekre válaszolok ebben a videóban. 0:00 Miért pont a Kétfarkú Kutya Párt? 1:03 A kétfarkúra nem szavaznék, mert nincsenek az összefogásban. 2:28 Legyen-e előválasztás? 3:23 Nem félsz, hogy megint lejártnak? 4:02 Mit csináltál eddig? 5:17 Mit kellett volna tennie az ellenzéknek? 6:40 A fideszes jelölt kirobbanthatatlan a kerületből. ...
Minden, amit tudni akartál az indulásomról
zhlédnutí 13KPřed 6 měsíci
Minden, amit tudni akartál az indulásomról
Magyarok harca Ukrajna szabadságáért
zhlédnutí 18KPřed rokem
Magyarok harca Ukrajna szabadságáért
Propagandisták. Mocskos, hazug propagandisták.
zhlédnutí 33KPřed rokem
Propagandisták. Mocskos, hazug propagandisták.
Propagandisták a kecskelyukból
zhlédnutí 27KPřed rokem
Propagandisták a kecskelyukból
BE WATER!
zhlédnutí 8KPřed 2 lety
BE WATER!
Magyar adósságcsapda Sri Lankán
zhlédnutí 28KPřed 2 lety
Magyar adósságcsapda Sri Lankán
FCK NER
zhlédnutí 37KPřed 2 lety
FCK NER
Ungváry Krisztián beszéde a Legyen végre vége! tüntetésen
zhlédnutí 5KPřed 2 lety
Ungváry Krisztián beszéde a Legyen végre vége! tüntetésen
Pintér Béla beszéde a Legyen végre vége! tüntetésen
zhlédnutí 3,8KPřed 2 lety
Pintér Béla beszéde a Legyen végre vége! tüntetésen
Nika Krykun és Arseniy Markov beszéde a Legyen végre vége! tüntetésen
zhlédnutí 920Před 2 lety
Nika Krykun és Arseniy Markov beszéde a Legyen végre vége! tüntetésen
Törley Kata beszéde a Legyen végre vége! tüntetésen
zhlédnutí 1,1KPřed 2 lety
Törley Kata beszéde a Legyen végre vége! tüntetésen
Utolsó üzenetem Orbán rendszerében: MENJ EL SZAVAZNI
zhlédnutí 6KPřed 2 lety
Utolsó üzenetem Orbán rendszerében: MENJ EL SZAVAZNI
üzenet
zhlédnutí 5KPřed 2 lety
üzenet
Interjú a Legyen végre vége! tüntetés tizenéves felszólalóival
zhlédnutí 4,2KPřed 2 lety
Interjú a Legyen végre vége! tüntetés tizenéves felszólalóival
A hazájukat is eladják, nem csak Ukrajnát
zhlédnutí 18KPřed 2 lety
A hazájukat is eladják, nem csak Ukrajnát
Orbán Viktor és a háború árvái - Miket beszél?! #28
zhlédnutí 22KPřed 2 lety
Orbán Viktor és a háború árvái - Miket beszél?! #28
A szavazatvásárlás bűncselekmény
zhlédnutí 6KPřed 2 lety
A szavazatvásárlás bűncselekmény
A Quaestor vagyon ötöd áron került Orbán-strómanokhoz
zhlédnutí 50KPřed 2 lety
A Quaestor vagyon ötöd áron került Orbán-strómanokhoz
Kínai hódítás
zhlédnutí 13KPřed 2 lety
Kínai hódítás
Orbán + Putyin, húzz a faszba!
zhlédnutí 16KPřed 2 lety
Orbán Putyin, húzz a faszba!
Az ukrán háború Kínában
zhlédnutí 19KPřed 2 lety
Az ukrán háború Kínában
A Medve és a Róka
zhlédnutí 78KPřed 2 lety
A Medve és a Róka
Putyini üldöztetés Magyarországon: határeset
zhlédnutí 53KPřed 2 lety
Putyini üldöztetés Magyarországon: határeset
Kitiltási botrány NER 100 #65
zhlédnutí 6KPřed 2 lety
Kitiltási botrány NER 100 #65
Ember kennelek avagy a tranzitzónák NER 100 #64
zhlédnutí 3,2KPřed 2 lety
Ember kennelek avagy a tranzitzónák NER 100 #64
Zuglói parkolás NER 100 #63
zhlédnutí 3,4KPřed 2 lety
Zuglói parkolás NER 100 #63

Komentáře

  • @zoltanhorvath989
    @zoltanhorvath989 Před hodinou

    Juhász Péter úr, köszönet a tényfeltáró munkádat. MOCSKOS Fidesz maffia bűnszervezet!!!!

  • @janizave3563
    @janizave3563 Před dnem

    Az ég nem tud ezekre a mocskokra rászakadni?

  • @Tibor-jl7qp
    @Tibor-jl7qp Před 2 dny

    Szarok magyar dolgozokra szarok a magyar nyugdijasokra szarok a magyar miliardosokra

  • @Tibor-jl7qp
    @Tibor-jl7qp Před 2 dny

    Szarok a magyar kormanyra szarol a magyar kormanyra szarok a magysr kormanyra szarok a magyar kormanyr A szar Ok a magyar kormanyra szsrok a magyar kormanyrra szarok

  • @1962ati
    @1962ati Před 4 dny

    peti a mágus

  • @Tibor-jl7qp
    @Tibor-jl7qp Před 8 dny

    Orban viktor megvete mar az egesz vilagot mar a holdra meg a marsra is nyaralokat epit Kozeljovoben meg800000000000000000000miliard stadoont epit a vilagurbe

  • @TheBarbaracska
    @TheBarbaracska Před 9 dny

    Rubovszky Csilla is melyen benne volt ebben.

  • @belagyorfi3663
    @belagyorfi3663 Před 9 dny

    KÁBÍTÓSZERES , TÁPSZERES !!! LEVAGY TE ........ !!! 😵‍💫😵‍💫😵‍💫

  • @zolokapitany
    @zolokapitany Před 9 dny

    Nem igazán fogyott az a popkorn. :)

  • @gabrielegrande1298
    @gabrielegrande1298 Před 9 dny

    Múltkor is hazudott a TV2! Azt állították, hogy az összefogás tényező tud lenni a válsztásokon! 🤷‍♂️ Szemetek! 1 helyreigazítás az akkor is 1 marad, ha 25x mondják be. 😂

  • @wpeti0115
    @wpeti0115 Před 9 dny

    JP a következő MP v MZP 😅😅😅🤣🤣😂

  • @peterpaltoth36
    @peterpaltoth36 Před 9 dny

    A világ legbrutálisabb ivós játéka lehetne ez a felvétel, de lehetetlen olyan szót találni, amivel senki ne kerüljön a detoxba 😂😂😂😂

  • @gaborvincze2963
    @gaborvincze2963 Před 10 dny

    Ezekben a videókban vajon mennyi az igazság és mennyi a "valahol" forgatott, kitalált hamis, "kamu" dokumentum film😊!?

  • @dudibacsi
    @dudibacsi Před 11 dny

    😢

  • @Zlotyi-7
    @Zlotyi-7 Před 11 dny

    Az összes embernek börtönben kéne lennie, aki ebben bármennyire is részt vett.

  • @user-ve2tk5hx2e
    @user-ve2tk5hx2e Před 12 dny

    Minden le van papírozva.

  • @jamtlandsfalgservice
    @jamtlandsfalgservice Před 14 dny

    Kár hogy nem festette sárgára az irigység a szádat!

  • @evacsuka7317
    @evacsuka7317 Před 15 dny

    Na balfácán! Ma józsit lököd vagy balázst?

  • @evacsuka7317
    @evacsuka7317 Před 15 dny

    Ez az ökör újfent a száján engedi ki a szelet ...

  • @BKVspotter2024
    @BKVspotter2024 Před 16 dny

    picit sem zavaró, hogy ropogtatsz 2 perc után elkapcsoltam

  • @gaborb6577
    @gaborb6577 Před 16 dny

    😮

  • @valentina2005
    @valentina2005 Před 17 dny

    Valtoznak az idök. 7 eves koromban a nagymamam fözte az ebedet, en max. a közertbe szaladtam le. Ez a kis Gal Cecilia meg az ebedert az etterembe...

  • @TAD1hu
    @TAD1hu Před 18 dny

    A TV2 egy szar!

  • @onlinepetya1010
    @onlinepetya1010 Před 18 dny

    Ez a Pesty egy üres fejű nyalonc

  • @karolinastodolny9758
    @karolinastodolny9758 Před 19 dny

    Nagyon örülök a sikerének. Szeretném megkérdezni hogy a Mártonhegyi úti gyermek kórház területe kinek a tulajdonában van. Azon a területen is lakópark fog épuülni?. Egy zöldterületekért aggódó nagymama.

  • @merion297
    @merion297 Před 19 dny

    😁 🤘🏼 🤘🏼 🤘🏼

  • @sandorszabo2470
    @sandorszabo2470 Před 21 dnem

    Guinness rekord, de legalábbis meg kellene próbálni 🤣🤣

  • @GezaFoltin
    @GezaFoltin Před 21 dnem

    Meny ell logopédushoz,Te ojan vagy mint egy bögre aljas és pofatlan!!!!

  • @GezaFoltin
    @GezaFoltin Před 21 dnem

    Aztán kiderült hogy fordítva volt mert egy Pénz éhezés G- nyár!!!!

  • @viragcsenge8975
    @viragcsenge8975 Před 22 dny

    Baszd meg mikor tanul ez meg Magyarul ez a midrans?

  • @viragcsenge8975
    @viragcsenge8975 Před 22 dny

    Edesm nem csak a halyfeju van egy baratunk Romaniebol jott ha leirnam mi mindenheez jutott a budod paraszt nem kapnal levegot a Meszerosnak az ures feje van undorito nem is ferfi a franc tudja melyik

  • @viragcsenge8975
    @viragcsenge8975 Před 23 dny

    Tudjatok ez a tok hol lakik Papan egy Zsido hazat vette el

  • @airtale8725
    @airtale8725 Před 24 dny

    Szégyen, hogy ezt mennyire kevesen látták.

  • @mrmikloslugosi
    @mrmikloslugosi Před 25 dny

    Q..va jó, hogy évekkel ezelőtt kidobtuk a tv-t!

  • @Beela_Eger
    @Beela_Eger Před 25 dny

    Sajnálom, hogy nem sikerült!

  • @soostibor1048
    @soostibor1048 Před 26 dny

    Nem fogyott az a kukorica, pedig nagyon lapos volt a műsor... :)

  • @istvanalbert9196
    @istvanalbert9196 Před 26 dny

    Olvasgatnak a jányok. :D Azért egy idő után már mehetne fejből...

  • @szilviaszabo3745
    @szilviaszabo3745 Před 27 dny

    "Mellékelni kellett volna a videókat is..."! De gondolom, ezeket eltűntetik!?🤔🤫🤭😎 Minden egyes ferdítést, gyanúsítást, összevágást el kell menteni!!!! Jó ötlet volt ez a TV2 helyreigazítási maraton!!!👏👏👏👏👏👏👏 Egyszer minden kiderül!!!☀️🌞🌝😉 Gratulálok!

  • @ivanracz3093
    @ivanracz3093 Před 27 dny

    Ezek még a börtönöket is át fogják építtetni ötcsillagos szállodákká!

  • @tamasbanyai1857
    @tamasbanyai1857 Před 28 dny

    Bárki tudna közelebbi infót arról, hogy ezek a lények, merre portyáznak?

  • @tamasbanyai1857
    @tamasbanyai1857 Před 28 dny

    Most komolyan, ezek a nőlények szabadon mászkálhatnak az utcán, senki nem ba.....vonja őket kérdőre?

  • @tamasbanyai1857
    @tamasbanyai1857 Před 28 dny

    Hol lehet ezeket a lotyókat szájbakö pni?

  • @luinemoluinemo4985
    @luinemoluinemo4985 Před 28 dny

    Drága Petőfi Sándor megmondta: " Dicsőséges nagyurak.......Jó mi? Nem tudtam, hogy Ők ismerik a PÍT...... Simlis alak ez a lájóóóós

  • @laszloseres7909
    @laszloseres7909 Před 28 dny

    😂😂😂 bocsánat, de te egy állat vagy, mazoista. Azok a bosszankodások 😄😄😄😄 hát szétnevettem magam, 6:20-kor a hatás szünet nálad mindent visz. Mocskosok ezek, csak ennyit mondanak, ki volt a megbízó vajon?

  • @viktorbognar533
    @viktorbognar533 Před 29 dny

    Ttsssszevasz halkan mondom mas ne hallja nem lettel Polgarmester ... 😅😅 Tssszevasz

  • @ferencnetelek5844
    @ferencnetelek5844 Před měsícem

    Az Isten pusztitsa el Novák Katalint a családjával együtt és minden szövetségeseivel együtt. Úgy legyen Ámen

  • @sandorrozsa4154
    @sandorrozsa4154 Před měsícem

    Csoró kokos újra előjött a szaharból..

  •  Před měsícem

    Übergáz az ott dolgozóknak, ilyen környezetben 1 percet nem dolgoznék. A regnáló kormány kénye kedve szerint hazudnak egy olyan tv-ben, amit az adófizetők tartanak el. Hánynék magamtól.

  • @istvanjozsa4957
    @istvanjozsa4957 Před měsícem

    🤣 ez kurvajo! Gratulalok Juhi!!!

  • @erzsebetoltyan7294
    @erzsebetoltyan7294 Před měsícem

    A penzzel kitömött fideszribik!