Pecs2010ECOC
Pecs2010ECOC
  • 262
  • 3 946 382
Pécs - harangjáték a Széchenyi téren
A Széchenyi téren Gázi Kászim pasa dzsámija, mely a 13. századi Szent Bertalan templom köveiből épült, ma, mint tudjuk katolikus templom. A hívek régi vágya volt, hogy innen is hangozzék fel a harangszó délben és egyéb alkalmakkor. Ezen óhajt Kele Pál plébános képviselte, amint a megvalósult alkotás is mutatja, eredményesen. Mivel hagyományos torony a dzsámihoz nem illik, ezért speciális szerkezetet készítettek, amely „torony is, meg nem is". A tervezők -- Bachman Zoltán és munkacsoportja - úgy oldották meg a feladatot, hogy a három harang, három olyan acéloszlop között van felfüggesztve, melyek képesek toronnyá magasodni. Egy 13 méter mély, 2 méter átmérőjű akna rejti a torony acélszerkezetét, melyet hidraulika emel 13 méter magasra. A harangok lassú emelkedését a Kircsi László által komponált harangjáték dallama kíséri. A torony előtt álló bronz szobor a hajdani templom névadóját Szent Bertalan apostolt, a tímárok és a szőlőhegyek védőszentjét ábrázolja. Bertalan apostol életútja kevéssé ismert, sokféle népi hagyomány él vele kapcsolatban. Azt azonban biztosan tudjuk, hogy vértanúhalált halt Kr.u. 70-ben, mégpedig rendkívüli módon: elevenen lenyúzták a bőrét, keresztre feszítették, majd fejét vették. A szobor tartalmi lényegét három fő elem határozza meg. A Szent Bertalan lábai alatt tekergődző kígyó az apostol fő tevékenységére, az ördögűzésre utal, a kereszt a megfeszítésre emlékeztet, a legmeghatározóbb motívum pedig a figura egyik felének lecsupaszított teste, ami bőrének lenyúzását ábrázolja. A szobor alkotója Rétfalvi Sándor szobrászművész.
A ma már turista látványosságként is nevezetes Szent Bertalan harangtornyot 2004. szeptember 11-én szentelték fel.
zhlédnutí: 23 308

Video

Mohácsi Történelmi Emlékhely
zhlédnutí 4,1KPřed 12 lety
A Mohácsi Történelmi Emlékhely az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatának állít emléket. Az emlékhelyet a feltárt tömegsírok helyén 1976. augusztus 29-én nyitották meg. A korábban csak feltételezett temetkezési hely bemutatását az 1960-ban folytatott régészeti kutatások eredményei tették lehetővé. Dr. Papp László, a pécsi múzeum régésze tervszerű ásatásokkal rábukkant az első két tömegsírra, amel...
Eozin csillagok (4/4) - Világkiállítás tétel
zhlédnutí 1,3KPřed 12 lety
2011. december 10. Pécs, POTE Aula 2011. december 10-én a Misina Néptáncegyüttes Pécsett, a POTE Aulában mutatta be Eozin csillagok című táncszimfóniáját. VILÁGKIÁLLÍTÁS - Magyarország Európa kapujában "Engem mindenkor csak egy gondolat vezérelt: naggyá tenni nevünket...Nem ösztökélt soha nyerészkedés vagy becsvágy. Jól tudod, nem vágyom sem pénzre, sem egyébre. Belső kényszer sarkall munkára é...
Eozin csillagok (4/3) - Csontváry tétel
zhlédnutí 2,5KPřed 12 lety
2011. december 10. Pécs, POTE Aula 2011. december 10-én a Misina Néptáncegyüttes Pécsett, a POTE Aulában mutatta be Eozin csillagok című táncszimfóniáját. CÉDRUSTÁNC "...a gondviselés nem pihent, megfestette velem a libanoni öt-hat-ezer éves cédrusfát, melynek egyik ága kardot ránt s fenyegeti a világot" Csontváry Kosztka Tivadar Zene: NeoFolk együttes Jelmez: Furik Rita Koreográfus-rendező: Gá...
Eozin csillagok (4/2) - Angster tétel
zhlédnutí 947Před 12 lety
2011. december 10. Pécs, POTE Aula 2011. december 10-én a Misina Néptáncegyüttes Pécsett, a POTE Aulában mutatta be Eozin csillagok című táncszimfóniáját. ORGONASÍPOK - Tánc-, és zenetörténeti rétegződés az orgonasípok mesterének tükrében „Abban a naplóban egy nagyszerű életút leírása lakozik. A kivételes tehetségű eszéki asztalos legény, vándortarisznyát kanyarítva nyakába, bejárta a fél világ...
Eozin csillagok (4/1) - Nyitány, Zsolnay tétel
zhlédnutí 1,1KPřed 12 lety
2011. december 10. Pécs, POTE Aula 2011. december 10-én a Misina Néptáncegyüttes Pécsett, a POTE Aulában mutatta be Eozin csillagok című táncszimfóniáját. EOZIN CSILLAGOK - „A tudás és a művészet szolgálata, amiben legfőbb társ és szövetséges a család." „Ma még minden bizonytalan, és már nem lobog bennem annyi szenvedély, mint régen. Nem hiszem, hogy mindig feltétlenül igazam van, csak azt tudo...
Kaisergruft - Wien / Császárkripta - Bécs
zhlédnutí 10KPřed 12 lety
Kaisergruft, Wien A Császárkriptáról: A Kapucinusok kriptája, vagy császárkripta a Habsburgok és a Habsburg-Lotharingiaiak temetkezési helye Bécsben. A kripta az azonos nevű templom alatt található és kapucinus szerzetesek gondozzák. Anna császárnő rendelte el az alapítását a végrendeletében 1618-ban. Felépítette a templomot és a kolostort. Az építkezés 1622-ben kezdődött és 11 évig tartott. 16...
Hundertwasserhaus - Wien
zhlédnutí 93KPřed 12 lety
Hundertwasserhaus - Wien Friedrich Stowasser besser bekannt als Friedensreich Hundertwasser, in Eigenkreation auch Friedensreich Regentag Dunkelbunt Hundertwasser, war ein österreichischer Künstler. 1949 änderte Hundertwasser seinen Namen: Er übersetzte die Silbe „Sto", die in vielen slawischen Sprachen „hundert" bedeutet, und nannte sich fortan „Hundertwasser". 1961, während eines Aufenthaltes...
Zsolnay mauzóleum - Pécs
zhlédnutí 8KPřed 12 lety
Pécs, Zsolnay mauzóleum Zsolnay Vilmos 1900-ban hunyt el. Halála után fia, Miklós a gyár mögötti dombon (a Ledinán) családi mauzóleumot építtetett. Veje, Sikorski Tádé építész tervezte a román körtemplomot. 1903-ban került tető alá, de további tíz év kellett a belső kialakításához, melyet Apáti-Apt Sándor, a gyár vezető szobrásza végzett. Zsolnay Vilmos koporsóját 1913. október 13-án helyezték ...
Ankeruhr - Wien / Anker-óra - Bécs
zhlédnutí 8KPřed 12 lety
Wien, Hoher Markt Die Ankeruhr ist eine große Spieluhr beim Haus der Helvetia-Versicherung (vormals Anker-Versicherung) am Hohen Markt in der Altstadt Wiens. Die Ankeruhr gilt als einer der herausragendsten Werke des Jugendstils. Die Ankeruhr ist genau genommen eine Brücke, die die beiden Gebäudeteile des Ankerhofes miteinander verbindet. Sie wurde am 22. August 1914 von Franz Matsch errichtet....
XVII. Sokac babfőző fesztivál - Mohács
zhlédnutí 10KPřed 13 lety
2010. augusztus 7. Mohács A lefedett cserépedényekben készített étel a földeken dolgozó idősebb délszlávoktól ered, akik - hogy a munka is haladjon, és ebéd is legyen - feltették a füstölt hússal ízesített babot egy agyagedénybe, amely mellé tüzet gyújtottak. A cserépfazék a tűzzel nem érintkezett, csak a hő melegítette fel annak tartalmát. Így őrizni sem kellett, csak adott esetben minden sor ...
Boban & Marko Markovic Orkestar
zhlédnutí 2,9KPřed 13 lety
2010. szeptember 4. Harkány
Boban & Marko Markovic Orkestar - Hava Nagila
zhlédnutí 47KPřed 13 lety
2010. szeptember 4. Harkány
Nicolas Frize - A test hangja
zhlédnutí 13KPřed 13 lety
2010. október 17. Pécs, ZenePark
Magyarok 1. Kulturális Világfesztiválja - Gála
zhlédnutí 1KPřed 13 lety
2010. szeptember 24. Pécs, Dóm tér
Szent Efrém Férfikar - Szent Piroska tropár
zhlédnutí 2,1KPřed 13 lety
Szent Efrém Férfikar - Szent Piroska tropár
Szent Efrém Férfikar - Angyaloknak Nagyságos Asszonya
zhlédnutí 7KPřed 13 lety
Szent Efrém Férfikar - Angyaloknak Nagyságos Asszonya
Szent Efrém Férfikar - Regis regum civis, ave
zhlédnutí 7KPřed 13 lety
Szent Efrém Férfikar - Regis regum civis, ave
Fényfestés a Zsolnay Múzeum falára (Pécs)
zhlédnutí 346Před 13 lety
Fényfestés a Zsolnay Múzeum falára (Pécs)
Magma Tűzszínház képekben / Fire Theater in pictures
zhlédnutí 581Před 13 lety
Magma Tűzszínház képekben / Fire Theater in pictures
Los Bilbilicos - szefárd dallamok
zhlédnutí 991Před 13 lety
Los Bilbilicos - szefárd dallamok
1956. október 23. - Megemlékezés Pécsett
zhlédnutí 4,2KPřed 13 lety
1956. október 23. - Megemlékezés Pécsett
Lampionünnep - Bauhaus záróünnepség (Pécs)
zhlédnutí 201Před 13 lety
Lampionünnep - Bauhaus záróünnepség (Pécs)
Magos a rutafa (magyar népdal)
zhlédnutí 11KPřed 13 lety
Magos a rutafa (magyar népdal)
Elindultam szép Hazámból (magyar népdal)
zhlédnutí 9KPřed 13 lety
Elindultam szép Hazámból (magyar népdal)
A borostyán apró kéket virágzik (magyar népdal)
zhlédnutí 6KPřed 13 lety
A borostyán apró kéket virágzik (magyar népdal)
Christine Chiu - Ave Maria
zhlédnutí 560Před 13 lety
Christine Chiu - Ave Maria
50 éves a Pécsi Állatkert
zhlédnutí 314Před 13 lety
50 éves a Pécsi Állatkert
Veteran cars / veterán autók
zhlédnutí 4,5KPřed 13 lety
Veteran cars / veterán autók
Pavel Vangeli puppet artist
zhlédnutí 454Před 13 lety
Pavel Vangeli puppet artist

Komentáře

  • @jozsefnegazda3004
    @jozsefnegazda3004 Před 2 měsíci

    ❤❤❤

  • @eleonorarekecki4536
    @eleonorarekecki4536 Před 2 měsíci

    Zseniális ❤❤

  • @gyorgyistvangaal475
    @gyorgyistvangaal475 Před 3 měsíci

    szólj balalajka egy legényt forgat a gond aggaszt egész, egész éjjel mit lehet tenni és mégsem szégyellni mit nem kell később szégyellni zengjél hát, bűvös lant, szólj balalajka szikrázz hát, szikrázz hát, szólj balalajka zengjél hát, játssz balalajka hozd el jó kedvünk, szívünk balalajka kislány, okos lány mondd meg nékem mi nőhet mit eső sosem ér el mi az mi lángol s örökkön ég mi az mi könnyek nélkül sír zengjél hát, bűvös lant, szólj balalajka szikrázz hát, szikrázz hát, szólj balalajka zengjél hát, játssz balalajka hozd el jó kedvünk, szívünk balalajka csak ilyen könnyűeket érsz fel a kő mit eső nem növeszt csak az idő a szerelem lángol s végét nem ereszti a szív könnyek nélkül búsul el zengjél hát, bűvös lant, szólj balalajka szikrázz hát, szikrázz hát, szólj balalajka zengjél hát, játssz balalajka hozd el jó kedvünk, szívünk balalajka mi magasabb egy háznál ? ki lassabb a macskánál ? mi mélyebb a kútnál ? mi keserűbb a magánynál ? zengjél hát, bűvös lant, szólj balalajka szikrázz hát, szikrázz hát, szólj balalajka zengjél hát, játssz balalajka hozd el jó kedvünk, szívünk balalajka a kémény magasabb a háznál az egér lassabb a macskánál a Tóra mélyebb a kútnál nincs keserűbb a halálnál. zengjél hát, bűvös lant, szólj balalajka szikrázz hát, szikrázz hát, szólj balalajka zengjél hát, játssz balalajka hozd el jó kedvünk, szívünk balalajka fordította Gaál György István singable translation énekelhető magyarul is literary translation literarische Übersetzung műfordítás

  • @aranykez
    @aranykez Před 4 měsíci

    Nem vagyok annyira rossz zenész szerintem, rengeteg adathordozóval zenéltem Erdélyben, Magyarországon, a cigányokat nem lehet túl zenélni, és lassan abba is fejeztem az aktív zenei életem

    • @aranykez
      @aranykez Před 4 měsíci

      Bár román eredetű dal, még is Hungaricummá vált, Bár szerintem Worldicum❤

  • @belajungvirt8471
    @belajungvirt8471 Před 4 měsíci

    Subarashi!❤👍🥰

  • @jgpgc4822
    @jgpgc4822 Před 7 měsíci

    Ese arte,soy José Miguel el hijo de LysMar la vedet

  • @cmendozanavarro
    @cmendozanavarro Před 8 měsíci

    Beautiful beautiful beautiful andrea❤

  • @wishgrant1188
    @wishgrant1188 Před 8 měsíci

    Különben nagyon addiktív :D napi 2x is meghallgatom

  • @wishgrant1188
    @wishgrant1188 Před 8 měsíci

    Nem szeretnék, rassziszta hullámot inditani. De adnám ha tényleg ezt látnánk, mintsem bicikliket hátsó kerék nélkül. Vannak igazi dolgos/Bűnösök is, mint belölünk is. Csak sajnos ezt az oldalt nem ismerjük, más kultúra. De nagyot szól tényleg☺☺😍😍😍😍

    • @aranykez
      @aranykez Před 4 měsíci

      A magyarok nem lopnak, csak a cigányok?

  • @wolfteodor3962
    @wolfteodor3962 Před 8 měsíci

    Класс!!!

  • @gyorgyzarai
    @gyorgyzarai Před 9 měsíci

    Őket nem csak elviselem hanem kimondottan kedvelem . voltam konzertjükön is sajnos Ökrös úr már nem volt ott. nagy tudású zenészek mind!

  • @user-uv2tw7ef3n
    @user-uv2tw7ef3n Před 10 měsíci

    Уродуют языки по всему миру, как славные украинцы.

  • @cmendozanavarro
    @cmendozanavarro Před 11 měsíci

    I AM You fan1 andrea

  • @DonaldHolman-ev9xn
    @DonaldHolman-ev9xn Před 11 měsíci

    1:20-1:40

  • @tomje-ll7dm
    @tomje-ll7dm Před rokem

    által menni én a Tiszán nem merek, nem merek, de nem merek attól félek hogy a Tiszába veszek, és a tiéd nem leszek

  • @karolinakuc4783
    @karolinakuc4783 Před rokem

    Polak Węgier dwa bratanki i do szabli i do szklanki

  • @user-vu7xe5kx1b
    @user-vu7xe5kx1b Před rokem

    Vraiment superbe, j'espère qu'il reviendrons à Bruxelles 💞💞👏👏👏

  • @paolofranceschi6874

  • @luinemoluinemo4985
    @luinemoluinemo4985 Před rokem

    Jók agyatok, köszönöm….

  • @hortenseweinblatt1508

    Ouaaa, a mellek, amelyeket remegnek és csillognak!!

  • @csabanekatalinelteto

    Nagyon jó zenét csinálnak, a Fegya zseniális!

  • @user-me1up8hs9o
    @user-me1up8hs9o Před rokem

    本当に頭が下がります。こころから感謝致します。オマーラ・ポルトゥオンド様。

  • @yancives7344
    @yancives7344 Před rokem

    ....diabolo sabath ... vivaat .......................

  • @ladislautoth864
    @ladislautoth864 Před rokem

    Român cigany zeneje,melodiaja meg az Enescu szimfoniaba îs bekerult!!!!!Remelem tudjatok!!!! atât Laszlo din TimișoaraPs amit a meșter cimbalomon jatszik az Olteniai nep sens.Oltenia=Havasalfold RO ! atât Laszlo din Timișoara

  • @saroltaf9743
    @saroltaf9743 Před rokem

    William Brit Harang játékok

  • @horvathzoltan2459
    @horvathzoltan2459 Před rokem

    Hazafelé szólt a hangja...Mehettek is arra a lopakodó multikultitokkal együtt...

  • @istvanforgacs8945
    @istvanforgacs8945 Před rokem

    🇯🇵🇯🇵🇯🇵🇯🇵❤❤❤❤❤❤

  • @attilahalmos1261
    @attilahalmos1261 Před rokem

    Visz mindent!

  • @attilahalmos1261
    @attilahalmos1261 Před rokem

    Tényleg Japánok?

  • @Babity5962
    @Babity5962 Před 2 lety

    Csak a Csocsi Zseni!!! A többi félkanyhalló volt...Jóisten áldja meg minden hangjáért őt és családját!

  • @balasabence4553
    @balasabence4553 Před 2 lety

    Ez a nép őrizte meg leginkább az ősi kelet törvényeit: becsület, tisztelet, hűség, elegancia, nyitottság. Sokat tanultam a japán kultúráról, de akkor vagyok a legboldogabb, amikor más népek próbálnak tanulni valamit a mi kultúránkról.

  • @danaowens30
    @danaowens30 Před 2 lety

    Rhoda Scott from the start til my last breath. inspire me to play my B3 I got one in a box. I am my own band bc I too play an entourage of instruments my self. love her style.

  • @yancives7344
    @yancives7344 Před 2 lety

    ...satans for violin ... mi gott ....

  • @yvelinec3557
    @yvelinec3557 Před 2 lety

    Les avez vous vus et ENTENDÛ ? AU PARC DES EXPÔ à MontPel §§!!! déjà , à ce moment là ? LA SECURITE ETAIT L ? Pour voir si NOUS n'avions pas une bombe ? à RETARDEMENT ? Dans nos sacs ????à MAINS !! je ne dirai pas ki M'AVAIT ÔFF$ert LE TICKET D'ENTREE POUR MÔN ANNÎV !!!? Certains feraient une crîse de NERFS ?

  • @gerardferreirorodriguez9576

    Emocionante interpretación.

  • @chillaxwithneil1096
    @chillaxwithneil1096 Před 2 lety

    Nice video! Here is us walking around the intriguing Hundertwasserhaus in Vienna, Austria and exploring its unique and interesting architecture! 😇 Hope you all enjoy this vlog! Have a nice day everyone! czcams.com/video/T6ucV8FYcmQ/video.html

  • @mariadedinszky5707
    @mariadedinszky5707 Před 2 lety

    Ez olyan gyönyörü.. es senkit nem erdekel..

  • @angielopez9518
    @angielopez9518 Před 2 lety

    Lo mejor del mundo la música cubana soy fanática a morir me gusta su música y su gente bendiciones para todos los cubanos

  • @eichhoernchen4708
    @eichhoernchen4708 Před 2 lety

    💙 💜 💖

  • @olegb354
    @olegb354 Před 2 lety

    Браво. Дуже майстерна гра.

  • @theojohnson7848
    @theojohnson7848 Před 2 lety

    La mulata esa Corista ,no me deja enfocarme en la cancion 👍 muy sexy

  • @paul-herveriche3505
    @paul-herveriche3505 Před 2 lety

    Nicolas ! Que du bonheur et de souvenirs ! 🥰

  • @emesekiraly4009
    @emesekiraly4009 Před 2 lety

    Az én Dedim magától tudott citerazni a stb . Én pl: egyszer játék furulya Karácsonyi szezonban a szegedi Mars téren lejátszottam furulyan egy akkori slágert. Anyukám pedig harmonikazni tudott. Persze nem kellett megtanítani rá bennünket!

  • @emesekiraly4009
    @emesekiraly4009 Před 2 lety

    Ehhez mit szólsz???

  • @Tibs_Budapest
    @Tibs_Budapest Před 2 lety

    czcams.com/video/otCT-NE4ADo/video.html&ab_channel=TibsO

  • @Tibs_Budapest
    @Tibs_Budapest Před 2 lety

    czcams.com/video/AySmuMoq6Jc/video.html&ab_channel=TibsO

  • @Tibs_Budapest
    @Tibs_Budapest Před 2 lety

    czcams.com/video/AySmuMoq6Jc/video.html&ab_channel=TibsO

  • @Tibs_Budapest
    @Tibs_Budapest Před 2 lety

    czcams.com/video/otCT-NE4ADo/video.html&ab_channel=TibsO

  • @lilashakti7427
    @lilashakti7427 Před 2 lety

    Lindo demais 💚💛

  • @TIBKProductions
    @TIBKProductions Před 2 lety

    The altar looks beautiful. Good for Tridentine Mass.