Deák Gábor
Deák Gábor
  • 149
  • 604 832
Terelt és 20-as vonali Intercity-k Budapesten + az utolsó Gemenc Expresszvonat
A Déli-Összekötő vasúti híd új, harmadik hídelemének helyére kerülése után megkezdődött egy két hétig tartó vágányzári időszak mely során a jelenlegi középső hídelemről helyezik át az új jobb szélsőre a nyomvonalat, hogy a későbbiekben a vonatforgalom zavartalansága mellett folytatódjanak a felújítási munkák
Ennek a vágányzárnak az egyik következménye lett az hogy az S36-os személyvonatokat Kelenföldre, a Győr felé közlekedő Intercity vonatok végállomását pedig a Déli pályaudvarra helyezték át hogy ezzel is tehermentesítsék a Fradi-Kelen szakaszt.
A másik téma ezen a napon az utolsó Gemenc Expresszvonat mely egy elég gyors, napi kapcsolakot biztosított Szekszárdnak és Bajának egyaránt, megszűnésével és az eddigi IR-ek lassításával lényegében átengedték a Volánbusznak Szekszárdot mint megyeszékhely kiszolgálását.
Remélem tetszett!
Hasonló tartalom:
Buda Péter:
czcams.com/channels/U8GRqHnrdHiRL32DEFjDCg.html
Balázs:
czcams.com/channels/Bb5GWbUf3z_6yliuT5ermA.html
zhlédnutí: 4 275

Video

MSTS/OR G71, Budapest Nyugati-Veresegyház-Vác
zhlédnutí 2,5KPřed 3 lety
G71-es gyorsított személyvonat továbbítása Budapest Nyugati és Vác között a 71-es vasútvonalon Remélem tetszett! :) Flickr: www.flickr.com/photos/188141356@N07/ Feladat: drive.google.com/file/d/1sLbjW164oRXCgfptTih_PeteVfwsCDW4/view?usp=sharing Hasonló tartalom: Buda Péter: czcams.com/channels/U8GRqHnrdHiRL32DEFjDCg.html
CD 193 293 személyvonatokkal Magyarországon
zhlédnutí 873Před 3 lety
Február 2.-án érkezett a Ceské Dráhy ELL-től bérelt 193 293 pályaszámú Vectronja típusoktatás céljából. A gép a hétköznap a 120a-n és a 100a-n dolgozott felváltva, hétvégén pedig Szeged felé dolgoztak. Nekem is volt alkalmam filmezni és fotózni párszor ezeket a meneteket. Sajna a rossz idő miatt csak kevésről sikerült jó fotót készíteni, de legalább valamennyi sikerült. A gép végül Február 22.-...
Vonatok Rákoshegyen, 2021 Január
zhlédnutí 30KPřed 3 lety
Az év első videója kissé megkésve, de megérkezett :D A 120a/120-as Budapest - Lőkösháza vonal elég nagy változáson esett át 2020-21 -es menetrendváltás után. Legfeltűnőbb változás a 'csabai/'lőkösi gyorsvonatok Intercityvé való átváltozása jelenti. Eltűntek a biciklis IC és a Halberstadti kocsik, helyettűk normál IC és a Debrecenből elkerült 20-37 500-as Bd-k alkotják a vonatok 90%-át. Így a vo...
Éves összefoglaló 2020
zhlédnutí 745Před 3 lety
Kissé megkésve érkezett az év összefoglaló, de ez legyen most a legkisebb gondunk... :) Az idei év nem telt felhőtlenül, viszont ehhez képest elég sok anyagot sikerült ebben az évben is gyűjteni. Fotós kolegákkal sok helyet bejártunk, Mezőtúr, Miskolc, Békéscsaba... jártunk a Nyugat-Dunántúli végeken, a Bakonyban, én magam még a Tokai borvidéken és Nyíregyházán is megfordultam vonattal... Rövid...
Utazás a dunántúli végeken (Szentlőrinc-Barcs-Szombathely-Győr)
zhlédnutí 10KPřed 3 lety
Még olyan tavasz elején pattant ki a fejünkből az ötlet hogy még az évben be kéne utazni a 60-as vasútvonalat, ezzel együtt ki akartuk próbálni a vasárnapi sűrít Szombathely-Keleti közt, a 20, 10m 1-es vonalakon közlekedő gyorsvonatot is. Meg is született a "Dunántúli Határmenet" névre hallgató kör koncepciója, viszont csak fél évvel később, Október végén sikerült megjátszani. Keletiből indultu...
Vonatforgalom Salgótarjánban (2020 November-December)
zhlédnutí 1,3KPřed 3 lety
A 2020 év végi nagy átcsoportosítás elérte a 81-es vasútvonalat is... A bő 12 éve jól megszokott Uzsgyikat felváltották a Csörgős személyvonatok, általában két kocsis fordákban dolgoznak a gépek, viszont megesik hogy lemarad egy kocsi vagy épp felraknak egy harmadikat is Sokak nagy bánatára Nyugat-Magyarországról érkeztek classic gépek Hatvanba hogy aztán onnan ki lehessen osztani őket külömböz...
Vonatozás Hatvan-Miskolc-Sátoraljaújhely (2019 Június)
zhlédnutí 1,9KPřed 3 lety
2019 Június eleje Javában folyik a 80a vasútvonal korszerűsítése, ezen munkálatok miatt az összes Füzesabony felől érkező és Budapest irányába tartó vonat Hatvan állomáson fordult. Ezeknek a vonatoknak az egyike volt az a Sátoraljaújhely felé közlekedő sebesvonat amellyel célbavettük a vasúti szempontból bontójáról ismert várost. Az utazás oka az volt mivel egy hónappal jártunk a 80c villamos ü...
2020 10. 03. Bp Keleti-Győr-Veszprém-Bp Déli Utazás a 11-es vonalon
zhlédnutí 6KPřed 3 lety
Október elején egy haverommal elhatároztuk hogy azon a hétvégén elmegyünk egy kissebb túráta Elöször egy Bupapest-Esztergom-Székesfehérvár-Budapest útvonalban gondolkoztunk, de ezt a korán kelés és és a késői érkezés miatt végül elvetettük, és végül egy Budapest-Győr-Veszprém-Budapest útvonalban állapodtunk meg A délelőtti névtelen EC-vel indultunk a már általunk jól ismert Győrbe, ahol körülbe...
Vonatozás Eger-Füzesabony-Miskolc-Nyíregyháza
zhlédnutí 5KPřed 3 lety
2020 Augusztus végén Eger közelében nyaraltam, így kitaláltam hogy egy pénteki napon Beutazom a 100c sz. vasútvonalat, mivel aznap Péter és Gergő kollégák is terveztek egy kisebb kiruccanást a 80-as vasútvonalra, szóval úgy gondoltam, megyek velük egy darabon. Eredetileg Miskolc, Nyíregyházán át Debrecenbe, majd onnan vissza a füzesabonyi ingával szerettem volna utazni, de ezt az ötletet a 108-...
H-Start BDa-w bemutató
zhlédnutí 1,5KPřed 4 lety
A MÁV-Start 760mm nyomtávú poggyászteres személykocsija melyet 1970-ben a Debreceni Járműjavítóban alakítottak át egy Bax 400-as sorozatú személykocsiból hogy az útipoggyász szolgáltatást a keskeny nyomközű vonalakon is ki tudják szolgálni A kocsi sokáig a kecskeméti kisvasúton dolgozott, ezután került át a Balatonfenyvesi GV-re Felújítását követően kerékpárfogasok kerültek a poggyásztérbe, ezz...
Utazás/fotózás Balatonlelle-Székesfehérvár-Zalaegerszeg-Nagykanizsa
zhlédnutí 9KPřed 4 lety
2020 Július végén Balatonlellén nyaraltunk, ahol kitaláltuk hogy egy szép szerdai nap ugorjunk el Zalaegerszegre, melyet egy kisebb-nagyobb kör keretében terveztünk megvalósítani Lelléről kiindulva a Balaton Expresszel elutaztunk Székesfehérvárra, ahol átszálltunk a Citadella nemzetközi IC-re, amely a határnyitás után (egészen Augusztus elejéig) 4 Szlovén (SŽ) fülkés, pápaszemes kocsiból volt k...
MSTS S820 (Hatvan-Szolnok)
zhlédnutí 3,2KPřed 4 lety
A 15716 sz. S820-as személyvonat Hatvan-Szolnok között Activity-ben (Pálya: Alföld 7.2: mstshungary.hu/letoltesek/palyak/alfold-palyak/alfold-palya-7/ ) Küldetés: drive.google.com/file/d/1urtduUanKFMQs9KIYIIfGd3bToVyToUi/view?usp=sharing Hasonló tartalom: Buda Péter: czcams.com/channels/U8GRqHnrdHiRL32DEFjDCg.html MSTS/OR Gameplay HUN: czcams.com/channels/5s3Qhth-qjsqdptHp3q4eg.html
Vámosgyörk-Gyöngyös, utazás a 85-ös vasútvonalon.
zhlédnutí 3,3KPřed 4 lety
2020 Június 6.-ától az ITM és a MÁV járványügyi menetrendet hirdetett meg mely leginkább a Mellékvonalakat sújtja előszeretettel. Jó pár kisebb-nagyobb mellékvonal mellett, olyan, akár fővonalakat is érint ez a drasztikus változás mint például a 25-ös vasútvonal, mely jó 10 éve villamosított, és még a mai napig Bz-k koptatják rajta a síneket (persze a jelentős teherárú forgalom mellett), vagy a...
Petrolspeed 740 610 halad Salgótarján-Főtéren (2020 05. 19.)
zhlédnutí 1,5KPřed 4 lety
Petrolspeed 740 610 halad Salgótarján-Főtéren (2020 05. 19.)
Permetezővonat Salgótarjánban a 219-es Púpossal
zhlédnutí 601Před 4 lety
Permetezővonat Salgótarjánban a 219-es Púpossal
Harminc éve a Nógrádi síneken
zhlédnutí 4,9KPřed 4 lety
Harminc éve a Nógrádi síneken
Forgalom Salgótarján-Külsőn, és SDS mérővonat
zhlédnutí 1,4KPřed 4 lety
Forgalom Salgótarján-Külsőn, és SDS mérővonat
Vonatozás/Fotózás Rákoshegy-Városliget-Nyugati-Cegléd-Szolnok-Hatvan-Salgótarján (2020 03. 15.)
zhlédnutí 2,4KPřed 4 lety
Vonatozás/Fotózás Rákoshegy-Városliget-Nyugati-Cegléd-Szolnok-Hatvan-Salgótarján (2020 03. 15.)
Vasútfilmezés Hatvan-Rákos-Rákoshegy (2019 03. 13.)
zhlédnutí 821Před 4 lety
Vasútfilmezés Hatvan-Rákos-Rákoshegy (2019 03. 13.)
MSTS Retro a 60-70-80-90-es évekből
zhlédnutí 6KPřed 4 lety
MSTS Retro a 60-70-80-90-es évekből
MSTS/OR Scarbantia IC Sopron-Budapest Keleti
zhlédnutí 3,7KPřed 4 lety
MSTS/OR Scarbantia IC Sopron-Budapest Keleti
Classic Csörgős személyvonatok a 81-es vasútvonalon (Salgótarján/Somoskőújfalu) 2020 Januárjában
zhlédnutí 1,1KPřed 4 lety
Classic Csörgős személyvonatok a 81-es vasútvonalon (Salgótarján/Somoskőújfalu) 2020 Januárjában
Trainspotting fail: 478 235
zhlédnutí 526Před 4 lety
Trainspotting fail: 478 235
H-Start Bc (59-80) bemutató
zhlédnutí 6KPřed 4 lety
H-Start Bc (59-80) bemutató
Fülkés kalandok, avagy utazás a 120-as vasútvonalon Budapest-Mezőtúr-Szolnok-Bp. között
zhlédnutí 7KPřed 4 lety
Fülkés kalandok, avagy utazás a 120-as vasútvonalon Budapest-Mezőtúr-Szolnok-Bp. között
500 felitratkozós kürtök és jófej vezérek
zhlédnutí 2,3KPřed 4 lety
500 felitratkozós kürtök és jófej vezérek
MSTS/OR 135-ös vasútvonal, Szeged-Békéscsaba
zhlédnutí 3,3KPřed 4 lety
MSTS/OR 135-ös vasútvonal, Szeged-Békéscsaba
Éves összefoglaló 2019
zhlédnutí 1,5KPřed 4 lety
Éves összefoglaló 2019

Komentáře

  • @matyaskatai5869
    @matyaskatai5869 Před 25 dny

    Mennyivel jobb volt a vonal akkoriban...

  • @user-mg5ye9gg4b
    @user-mg5ye9gg4b Před 26 dny

    Szia! Tudnál csinálni videót, hogsan töltsem le az MSTS-t?

  • @davidkovalovszki9030
    @davidkovalovszki9030 Před 2 měsíci

    Holl kell letolteni

  • @Ekatrans
    @Ekatrans Před 2 měsíci

    👍👍👍👍👍👍

  • @user-jo8ur3yk6n
    @user-jo8ur3yk6n Před 3 měsíci

  • @user-jo8ur3yk6n
    @user-jo8ur3yk6n Před 3 měsíci

  • @langoskaa45
    @langoskaa45 Před 4 měsíci

    11:45-nél a zöld bhv-t honnan lehet letöltenni?

  • @user-jo8ur3yk6n
    @user-jo8ur3yk6n Před 5 měsíci

  • @user-jo8ur3yk6n
    @user-jo8ur3yk6n Před 5 měsíci

  • @user-jo8ur3yk6n
    @user-jo8ur3yk6n Před 5 měsíci

  •  Před 5 měsíci

    Hova tetszett tűnni? :D

  • @user-jo8ur3yk6n
    @user-jo8ur3yk6n Před 6 měsíci

  • @nsxfh
    @nsxfh Před 6 měsíci

    01:25 ez annyira aranyos <3

  • @nsxfh
    @nsxfh Před 6 měsíci

    Honnan lehet tudni, hogy mikor és merre közlekedik? Le akarom videózni az utókornak, alulról való videózás nem zavarná be a vonatot?

  • @user-vr5pv5vu8i
    @user-vr5pv5vu8i Před 6 měsíci

    0:53 8 kocsi?

  • @user-lc7cy8xn3b
    @user-lc7cy8xn3b Před 8 měsíci

    Pályát merre lehet letölteni?

  • @molnarpatrik2488
    @molnarpatrik2488 Před 8 měsíci

    Milyen TT és milyen beálitáson játszol?

  • @muliczakatalin8247
    @muliczakatalin8247 Před 10 měsíci

    Hatvan meg Selyp között gyorsabb a vonat, jobb a vágány. Aztán az erőműnél el lehet kezdeni leszedni a hátizsákot a fej felől, és készülni az átszállásra. Régi szép diákévek... Köszi a feltöltést ❤

  • @johnnytherailroadaddict9551

    Skvelý vozeň

  • @czonczike630
    @czonczike630 Před rokem

    kicsi gigant

  • @csabaszabados357
    @csabaszabados357 Před rokem

    Belső terét átépítettek kerékpártartóra, mozgássérült ülésre! Eredeti poggyásztere volt, minden rakományok raklappal a nélkül is. Padlóburkolata gerenda alakú fadeszka borítása volt, és talán van benne pvc burkolat alatt deszka.

  • @narancsphotography
    @narancsphotography Před rokem

    1:52 mi kerreg a háttérben?Több kürtölős videóban is hallottam

  • @adamfarkas2843
    @adamfarkas2843 Před rokem

    Pont tegnap utaztam ezen a kocsin. Teccet nekem bejött meg a színe is teccik 😁

  • @bike-and-travel9995

    Nagyobb kerékpárt felszenvedni erre kicsit nehéz.

  • @andrasjozsefbede2220

    MITAGADÁS NAGYON KÉNYELMES

  • @kisskiss7504
    @kisskiss7504 Před rokem

    Belül más volt a színezése...sokkal pasztellesebb....

  • @istvansalka4474
    @istvansalka4474 Před rokem

    Máv

  • @tstb126
    @tstb126 Před rokem

    Én csak azt nem értem, hogy miért nem a gyseves vectront kért a máv.

  • @tstb126
    @tstb126 Před rokem

    Szép és jó, de miért nem látjuk ingázni? Nincs kompatibilis mozdony vele?

    • @schniemand
      @schniemand Před rokem

      Én azt olvastam, hogy Taurus/Vectron ("WTB"-vel felszerelt mozdonyok) tudna menni vele, de nem értek hozzá.

  • @stefan75075
    @stefan75075 Před rokem

    Hali ! Zene szám neve el kérhető amivel kezdődik a videó? Köszönöm

  • @TrainVideosRealHungary

    1:13:24 meg a régi bhv-k jo hogy meg lett örökítve!

  • @TrainVideosRealHungary

    Nagyon jó indexkep , nagyon jó video !! Gratulálok 🙌🏻🙌🏻🤝👏

  • @TrainVideosRealHungary

    Csodálatos video lett gratulálok !👏👏👏💖🇭🇺

  • @TrainVideosRealHungary

    Szép lett! A háttérből a bemindasokat elkerhetem ?

  • @gerhardmanschiz5155

    3:30 - 4:30 Ah! Azok a hangok! Orosz anyácska lehellete! A posztszovjet mennyország! Szinte hallom a himnuszt és propagandát!

  • @HunorCzuczor
    @HunorCzuczor Před rokem

    Az volt a rosszabb hogy be van dagadva az ajtó

  • @auxmatyi9971
    @auxmatyi9971 Před rokem

    Egyszer egy kisgyereknek lecsúszott a lába erről a lépcsőről. Én rohantam oda segíteni aztán sajnos kiderült, hogy kificamodott a lába

  • @andrascsertan2705
    @andrascsertan2705 Před rokem

    Szia! Ez melyik pálya?

  • @silvianbauer489
    @silvianbauer489 Před rokem

    Mein lieblingszug was wir wünsche das die gysev dostos hätte mit lok.

  • @danielszabo6823
    @danielszabo6823 Před rokem

    Szia! A cab honnan van a zssk -ba?

  • @somogyibz1
    @somogyibz1 Před rokem

    Szívás, hogy ez is Bz-s vonal lett, pedig van hangulata.

  • @robeszvilaga01
    @robeszvilaga01 Před rokem

    Gratulálok! Szuper videó! ✌️

  • @andraskis3800
    @andraskis3800 Před rokem

    Köszönöm a feltöltést! Külön " like" a vágóképekért!

  • @adamkrisztiancseri9322

    Remélem előbb utóbb villamosítják a 81-es vasútvonalat és Flirt-ök is fognak arra közlekedni

  • @M44439
    @M44439 Před 2 lety

    Szép kocsi de ha már hivatásforgalmú a kisvasút akkor kicsit modernizálni kellene az utasteret meg talán gyorsabban is mehetne egy kicsivel mondjuk 40-el

  • @cannedmelono0789
    @cannedmelono0789 Před 2 lety

    A Yp kocsi miért néz ki egy vez. Kocsinak?

  • @cannedmelono0789
    @cannedmelono0789 Před 2 lety

    Remek videó😁

  • @filakovskyvlackar5926

    .

  • @csabai_vasutvideos
    @csabai_vasutvideos Před 2 lety

    Szia! Milyen állványt használsz/használtál?

  • @adamkrisztiancseri9322

    A nyugatiból közlekedő kör IC-k is Hatvanig közlekedtek vagy pedig csak Nyíregyházáig közlekedtek?