ApaApu
ApaApu
  • 2
  • 123 247
Micsoda család! az első szivárványcsaládos mesekönyv Magyarországon!
A 2021-es gyermeknapon megjelent a „Micsoda család!”, az első szivárványcsaládokról szóló mesekönyv Magyarországon - jelentette be a Szivárványcsaládokért Alapítvány. A megjelenést annak céljából időzítették így, hogy felhívják a figyelmet arra, a szivárványcsaládok jogai sokszor sérülnek, joghátrányt jelent az öröklés vagy az, hogy a gyereket nevelő szivárványcsaládban a pár egyik tagja sem lehet teljes értékű szülő. A könyvet Szabó T. Anna József Attila-díjas költő fordította magyarra, a kötet szerkesztője pedig Nagy M. Boldizsár.
A meséket Lawrence Schimel amerikai író írta, akinek több mint 120 műve jelent már meg, legtöbb nyelven a hazánkban most debütáló „Micsoda család!” gyermekkönyv. A mesék egyszerű, hétköznapi jeleneteken keresztül mutatják be a szivárványcsaládok életét. A történetek így minden gyereknek izgalmasak és érdekesek, nem csak a szivárványcsaládban élőknek.
A mesekönyv megjelenését hatnapos kampány előzte meg, amelyben kortárs magyar írók, költők, meseírók és műfordítók vallottak arról, hogy számukra mit jelent a család, miért sokfélék a családok, és mit jelentenek a gyerekeknek. A Szivárványcsaládokért Alapítvány közösségi felületein megjelent videókban a kötet fordítója, Szabó T. Anna mellett Berg Judit - író, Dániel András - író, illusztrátor, Dragomán György, Fiala Borcsa, Finy Petra szerzői oldal, Grecsó Krisztián, Nádasdy Ádám, Nádori Lídia, Parti Nagy Lajos, Péterfy-Novák Éva, Péterfy Gergely, és Tompa Andrea szólaltak meg. Volt, aki mesét írt erre az alkalomra, volt, aki verset és olyan is, aki egy-egy saját történet vagy monológ formájában mondta el a gondolatait vagy véleményét a családokról.
#acsaládazcsalád #micsodacsalád #szivárványcsaládok
zhlédnutí: 1 743

Video

Egy szivárványcsalád törénete Magyarországon.
zhlédnutí 122KPřed 4 lety
Ezt a filmet nem mi, hanem a Háttér Társaság forgatta 2019 decemberében. A kisfilm elkészítésének célja az érzékenyítés volt, vagyis, hogy lássák az emberek, hogy szivárványcsaládok léteznek és ugyan olyan emberek, mint bárki más. Hasonló kihívásokkal, problémákkal, gondolkkal és persze annél több boldogsággal és örömmel. A család alapja szerintünk a szeretet. A kisfilmben megismerhetitek törté...

Komentáře

  • @AdamBuris69
    @AdamBuris69 Před 2 měsíci

    Tiszta szégyen😂

  • @mateinokai
    @mateinokai Před 2 měsíci

    Most komolyan 2 meleg

  • @user-ie6tu8hk4c
    @user-ie6tu8hk4c Před 5 měsíci

    Mintacsalád.m

  • @simonmid789
    @simonmid789 Před 6 měsíci

    2 pedofil nagyon jo...szegeny gyerek nek veletlen fogadtak orokbe kisfiut

  • @user-bi4kv6nz9p
    @user-bi4kv6nz9p Před 8 měsíci

    De jók vagytok ❤❤❤

  • @hun_gaming7757
    @hun_gaming7757 Před 8 měsíci

    Undorító 🤢🤮

  • @BarbyQueen999
    @BarbyQueen999 Před 11 měsíci

    Mennyien szeretik ezt a kisfiút... :) Csodásak vagytok.

  • @ii.gondolkodo3169
    @ii.gondolkodo3169 Před rokem

    Egyeseknek melegjogaik vannak, Istennek meg joga van Szodomaként kezelni a melegeket és a pártoló tagságot. Ha nem volna Isten, akkor nyélbe üthetnék az általánossá terjeszkedő társadalmi deformációt, csakhogy Isten a DNS programozója, nem a véletlen, és aki ezzel a DNS programmal szándékosan visszaél, annak annyi. A szeretetet Isten határozta meg, nem a liberális deformáció, hogy mit jelent és a gyakorlásának mik a kritériumai. Egyébként az egész világ Isten ellensége a maga liberális berendezkedéseivel, nem véletlenül imádkozott Jézus azokért, akik hozzá tartoznak, és nem azokért, akik nem tartoznak hozzá: János evangélium 17:14-17 Én a te igédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok. Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te igéd igazság. - Jézus visszajövetele itt van a kertek alatt és akkor jön a tűzeső! 2Thess 1:7-8 ... amikor megjelenik az Úr Jézus az égből az ő hatalmának angyalaival. Tűznek lángjában, ki bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. - Hogy ez valakinek talán nem tetszik? Nincs jelentősége semmiféle fintorgásnak, amikor ez a világrendszer elpusztításra kerül. Hová megy panaszra bárki is? Az önkormányzathoz? A melegjogi szervezetekhez? Nem fognak létezni. Egyetlen megoldás van a problémára: Adam Hood, egy volt homoszexuális története - czcams.com/video/1ZcBQhNWiis/video.html

  • @abcd-_
    @abcd-_ Před rokem

    Én csak a gyereket sajnálom, a másik kettő menthetetlen.

  • @WYLD225
    @WYLD225 Před rokem

    Kibaszott buzi

  • @zsuzsannajlailia5681

    Nagyon jó volt, gratulálok, és példák lehettek sok hetero család számára. Sok boldogságot.❤❤❤

  • @hooyo6
    @hooyo6 Před rokem

    Ez a kiskorú kisfiú ezt nem dönthette el! Egy mocskos kurva odadobta a gyerekét k~t hibbantnak kisérletre! Ez gyerekkinzás és gyerek elbutitás! czcams.com/video/3txsv0ACsd8/video.html Pedofilok örűlni fognak! Ennek a kisfiunak biztos hogy meleg vagy transzszexuális beállítottsága vagy pedofil lesz.. Még ha ezek nem is akarják azt fogják belenevelni.. Majd lesz olyan is aki akarja!! Aki ezt leforgatja leszervezi az ör{kbead@st mindwnki aki ezt támogatja az mind gyerek bántalmazás még nem fizikai, elmei.. Majd lesz, ez fizikai is!! Mindet börtönbe vágnám!

  • @hooyo6
    @hooyo6 Před rokem

    A gyerek olyanná válik ahogyan nevelik.. czcams.com/video/3txsv0ACsd8/video.html Kattantaknak gyerekek. Ennél rosszabb fajta ember aki gyerekekkel szorakozik nincsen..

  • @accionyvalor369
    @accionyvalor369 Před 2 lety

    Az apa az egy ferfi, az anya az egy no!

    • @lilex9006
      @lilex9006 Před rokem

      Fantasztikusan betanultad a propaganda szöveget, csillagos ötös, de itt sem állította senki az ellenkezőjét. Jelen esetben két apa van, akik szeretetben, békességben, boldogságban nevelik fel az örökbefogadott gyereküket. Igen a legideálisabb eset az a papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet felállás, de ez nem mindenkinek adatik meg, és az olyan gyerekeknek akiknek ez nem opció, fantasztikus lehetőség, hogy nem egy árvaházban kell nevelkedniük, vagy nem viszik őket külföldre, ha itthon senkinek nem kellenek. Sok hetero szülő vár gyerekre, de a legtöbbnek lehetőleg teljesen egészséges, újszülött kell, a meleg pároknak eddig is csak a 2-3 év feletti, valamilyen egészségügyi kockázattal rendelkező gyerekek jutottak, és ők így is vállalták, hogy szeretetben felnevelik őket, ja és mindezt úgy, hogy párként nem is fogadhattak örökbe, csak egyedülálló szülőként, de mára az egyedülállók beáldozásával ezt is elvették tőlük. A szívhang törvénnyel, és a szexuális felvilágosítás szigorításával növeljük az örökbeadottak számát, (és a depressziós nőkét is, de ez mellékes jelen esetben) az egyedülállók, és a melegek örökbefogadási lehetőségének ellehetetlenítésével csökkentjük az örökbefogadók számát, de ez nem számít... mert az apa férfi, az anya nő, de csak ha legalább három gyereke van....ennyi

  • @yThos
    @yThos Před 2 lety

    ABOMINÁCIÓ

  • @zsoltkiss2835
    @zsoltkiss2835 Před 2 lety

    Na ezt nem

  • @borkutigyula4305
    @borkutigyula4305 Před 2 lety

    Fujmár

  • @itsmedori
    @itsmedori Před 2 lety

    🤜🤛 🤍

  • @szardroid
    @szardroid Před 2 lety

    A család az család! Az apád az apád, az anyád az anyád nem pedig fordítva, hiába követeled ordítva a liberális álmot: bárki-bárkivel alkothat családot. A természet makacs dolog, két férfi még nem szaporodott... Követeled magadnak a gyermeket örökbe, fogadj inkább árva cicát családi körödbe. Mert neki mindegy milyen család, csak kapja meg a simit és kaját. Tiszteld inkább apád s anyád, szeresd nemzeted, szolgáld hazád. Bár ezek számodra idejétmúlt dolgok ahogy a facebookon büszkén megosztod.

  • @ggggg895hungary
    @ggggg895hungary Před 2 lety

    Kaki

  • @51atram
    @51atram Před 2 lety

    Szerintem nem átlagos, mindenképp különleges, és ezzel semmi baj nincs. Kiegyensúlyozott körülmények között nevelik fel a gyereket, és minden bizonnyal már most egy lêlekközösséget alkotnak 💕 ők hárman.

  • @jax6230
    @jax6230 Před 3 lety

    Helyes! Nagyon orulok a tortenetnek. Angliaban eleg es szanalmasnak tartom azt az uj torvenyt hogy meleg parok nem fogadhatnak orokbe. Csak azt sugalja hogy Magyarorszag mennyire levan maradva gondolkodasmodban a nyugati orszagoktol.

  • @Richard_J
    @Richard_J Před 3 lety

    Mi a fasz ez a komment szekció? A rengeteg heteró ember mint én szid és elítél egy remek családot, valószínűleg nem fog mindig simán menni a dolguk de végülis mindenkinek vannak családi problémái. És a gyereknek az egyik legjobb sorsa jutott azzal hogy meleg párhoz került, nem szólnak bele a nemi identitásába, arra nevelik hogy mindenki csak egy ember akit szeretni kell és talán ami a legfontosabb azt fogja látni othon hogy mindegy mien párról beszélünk boldogak és szeretőek nemtől független!

    • @magyar414
      @magyar414 Před 7 měsíci

      Te vagy a nagy erkölcsi kavarás!!! Abszolút rossz,hideglelős a hozzáállásod,pokoli!???? Változz,mert a nagy megértős megmondóból,ami most vagy,rossz irányt vehetsz,tudniillik bűn,Isten előtt undorító a fajtalanság,felelni kell érte keményen! Isten előtt!!!!

  • @a.c7837
    @a.c7837 Před 3 lety

    Szegény gyerek :(

    • @bencekovacs4765
      @bencekovacs4765 Před 3 lety

      Miért szegény az a gyerek?

    • @mistermister9839
      @mistermister9839 Před 2 lety

      @@bencekovacs4765 Mert nem nőhet fel egy normális családban

    • @bencekovacs4765
      @bencekovacs4765 Před 2 lety

      @@mistermister9839 Ja, hogy ezért szegény? Elárulok valamit. A normális családi környezet olyan luxus, amit nagyon kevesen kapnak csak meg. Kezdve ott, hogy sok gyereknek nincs családja, vagy a családja lemondott róla. És ha van is, akkor is lehet, hogy szenvedélybetegek, erőszakosak, felelőtlenek, bűnözők és még sorolhatnám. Ehhez képest már teljesen eltörpül a különbség egy azonos nemű és egy ellenkező nemű gondviselőpár között. És ha ez a család nem normális, akkor azt hiszem beszélhetek az árvaházi gyerekek nevében is, amikor azt mondom: Inkább legyen egy nem normális családom, mint hogy ne legyen családom, vagy hogy toxikus családom legyen!

  • @nohabpapa
    @nohabpapa Před 3 lety

    Gusztustalanok!

    • @TheKingBJ
      @TheKingBJ Před 3 lety

      Ki a fasz kérdezett?

    • @nohabpapa
      @nohabpapa Před 3 lety

      @@TheKingBJ Érintett vagy, látom.

  • @blablanka4853
    @blablanka4853 Před 3 lety

    Ha keres, minden gyerek talál a többi gyerekben valami csúfolni valót: ha nem a két apukáért, akkor azért csúfolnák majd, mert alacsony, mert magas, mert vékony, mert duci, mert szeplős, mert szemüveges, stb... Itt az a lényeg, hogy az a gyerek egy boldog, szerető közegben nő fel, ennek pedig szívből örülök. :) Sok boldogságot nektek!

    • @magyar414
      @magyar414 Před 7 měsíci

      Szerintem te olyan vagy mint a strucc,aki a hatalmas lojalitásodtól nem látod a lényeget!!!Pokoli!!Félelmetes,undorító,sátáni!

  • @ricsiCN
    @ricsiCN Před 3 lety

    🏳️‍🌈❤️ Minden eggyes ember❤️

  • @suzysuzy4799
    @suzysuzy4799 Před 3 lety

    💚🙏😇🙏💚

  • @DrTodi-1994
    @DrTodi-1994 Před 3 lety

    Csóró gyerek! Lesz ott még kecske is családtag!

  • @iwannabemoonwalker9634

    Gyönyörű és Duró csak arra a részére koncentrál, hogy kik bántják a gyerekeiket a homoszexuálisok közül, azzal nem, hogy vannak nagyon kiemelkedő homoszexuális emberek : ZshowTime és már megint kitty! És sokan mások

  • @renikovacs3398
    @renikovacs3398 Před 3 lety

    Én nagyon sajnálom azt, hogy Magyarországon elítélik a melegeket. Én nem ítélem el, sőt majdnem fangörcsöt kaptam, mikor a két lány osztálytársam ölelkezett, összebújva. Remélem, hogy megváltozik a véleményük az embereknek erről.

    • @magyar414
      @magyar414 Před 7 měsíci

      Testvér,ez súlyos BŰN! ISTEN előtt ezért felelni kell,nem irígylem ezeket! Rettenetes!!!!!!!

  • @grafirka
    @grafirka Před 3 lety

    imádom.

  • @valent16n1
    @valent16n1 Před 3 lety

    Nagyon aranyosak vagytok. Van pár gyerek - főleg ahol a szülők csak anyagi érdekből vállaltak gyereket, ahol érzik hogy nem kellenek senkinek - aki csak álmodik ilyen szülőkről mint ti. 🏳️‍🌈

  • @attilag1783
    @attilag1783 Před 3 lety

    Jaj de gusztustalanok,szegény kisgyerek :( fogadtak volna inkább be kutyát!

    • @attilag1783
      @attilag1783 Před 3 lety

      @@livisthename fantasztikus komment! Gratulálok! 😂😂😂😂😂😂 szerintem maga a gondolat,hogy gyereket nevelnek felháborító!

    • @attilag1783
      @attilag1783 Před 3 lety

      @@livisthename számomra gusztustalanok, nem is tudom mi ezzel a problémád? vagy csak unatkozol és dumálni szeretnél? Miért kellene, hogy minden gondolat pozitív és elfogadó legyen, miért kellene ajnároznom őket miközben igen is gusztustalanok :/ az ember gyomra felfordul ettől az abberált csürhétől......

  • @ooiioooi4115
    @ooiioooi4115 Před 3 lety

    azért el me olvadjon mindenki!

  • @hunorkiss8806
    @hunorkiss8806 Před 3 lety

    Itt a bizonyíték hogy két féle ember van a jó és a rossz nem számít az ha valaki meleg ha jó ember. Csak így tovább.

  • @yuquilla_pavilon
    @yuquilla_pavilon Před 3 lety

    Megnéztem az RTL-es videót is. Ellentmond ennek a videónak. Akkor most kaphattatok gyermeket, vagy nem? Az RTL videóban más férfi állt Ádám mellett. Most hogyan élnek?

    • @brigittaszanyi1934
      @brigittaszanyi1934 Před 3 lety

      Annak mi a címe? Gondolom linkelni nem lehet.

    • @yuquilla_pavilon
      @yuquilla_pavilon Před 3 lety

      @@brigittaszanyi1934 media1.hu/2020/12/22/kiall-az-rtl-magyarorszag-a-szivarvanycsaladok-jogaiert/

    • @noemikiss3942
      @noemikiss3942 Před 3 lety

      Ugyanúgy Marci áll Ádám mellett, csak nincs rajta szemüveg az RTLes videóban....

    • @yuquilla_pavilon
      @yuquilla_pavilon Před 3 lety

      @@noemikiss3942 ok, köszi, ez megnyugtató...

  • @hunkatie
    @hunkatie Před 3 lety

    Peldaerteku ! ❤️ A csalad az csalad !

  • @emanacio
    @emanacio Před 3 lety

    Szegény gyerek!

    • @xv2645
      @xv2645 Před 3 lety

      Inkább magadat sajnálnád amiért ekkora hatökör vagy!

    • @ricsiCN
      @ricsiCN Před 3 lety

      Nyugi, a szülők gondját viselik. Szóval nem kell it agy bajt kapni. 😉

  • @laszlonagy285
    @laszlonagy285 Před 3 lety

    Az, hogy az érzékenyítő film elkészült, megértem, mert ez egy ilyen kifordult világ. De hogy ennyi elfuserált értékrendű kommentelő legyen.....

    • @daviddka
      @daviddka Před 3 lety

      Mi ebben az "érzékenyítés"?

    • @bencekovacs4765
      @bencekovacs4765 Před 3 lety

      Mi az elfuserált abban, hogy a gyereknek nem az árvaházban kell felnőni, hanem szerető gondviselők között?

  • @beastxgurl4312
    @beastxgurl4312 Před 3 lety

    Szép kis család🌈 Sok boldogságot 😃❤

  • @Picuj
    @Picuj Před 3 lety

    mandiner.hu/cikk/20150210_ujabb_tanulmany_szerint_vannak_hatranyban_a_melegparok_altal_nevelt_gyermekek

  • @katalinberke7862
    @katalinberke7862 Před 3 lety

    Csodálatosak vagytok. Édesanyám nevelőszülő. Legyetek nagyon büszkék magatokra. Nagyon szerencsés Andris hogy veletek lehet! Legyetek nagyon boldogak!

  • @kristoferlagander4418

    Ha egy meleg pár által nevelt kisgyermek azt látja, h két azonos nemű férfi v nő egymásba szerethetnek, akkor ez a"program töltődhet le" a kisagyában....Vannak tudományos tények, ezek bizonyítékokon nyugvó érvényességek. Nem közízlés dönti el az igazságukat. A gyermek korai érzékenyítése" azért veszélyes, mert a szociális behatások olyan erőteljesek tudnak lenni, hogy megakadályozhatják a szabályozó gén kinyílását vagy módosíthatják azt, ami tovább is örökítődik - mutatott rá Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus és szakterapeuta. „az időablak szerint 3-5 éves, tehát óvodáskor között kapja meg a gyermek azokat a kulcsingereket, amelyek hozzásegítik, hogy a biológiai nemével azonos társadalmi nemben vállalja, hogy hová, azaz melyik nemhez tartozik”. A genetikai időzónákkal együtt járnak a szenzitív pszichológiai időszakok. Ezekben a periódusokban alakulnak ki az életre szóló mély bevésődések, ezért ilyenkor minden ingerbehatásnak is különös értéke és jelentősége van - tette hozzá. A tudományos háttér kapcsán elmondta: az evolúciós vastörvény kimondja, hogy a genetikai időablakok meghatározott időpontban kinyílnak, és kulcsingereket követelnek. „Nemcsak genetikai, hanem pszichológiai kinyílások is vannak, azaz akkor körvonalazódik, hogy mit kell megtanulnia az embergyereknek. Ez az, amit lényegében a társadalom biztosít. Így szövődik össze a biológiai és a gender, azaz a társadalmi nem. A gender pedig ott kezdődik, ahol szociális behatások érik a születendő gyermeket” - szögezte le a klinikai szakpszichológus és szakterapeuta. 3-6 éves kor között valamely (például mesei) mintakínálat esetén, az automatikus, azonosulási szoftver letöltést lehet csak elérni. Ez a cél? Legyen más az átlag, a többség? Milyen? Ez már ideologikus befolyást feltételez. „Számomra az a kritika részéről a legfőbb kérdés, hogy amikor a népesség kilencven százalékában ez a biológiai és szociális nemi illeszkedés jellemző, és zavartalanul végbemegy, ez képviseli a többséget, miért oly fontos a kisebbségi folyamatokra érzékenyítés a meséken keresztül? Az átlagot akarják netán egyesek megváltoztatni?

    • @daviddka
      @daviddka Před 3 lety

      Milyen érzékenyítés? Szerinted az a jó egy gyereknek, hogy ha nevelőintézetben nő fel, vagy ha nem ott, de anyuka apuka alkoholista? Bár igaz, ők heterók, akkor el van nézve. A legtöbb embernek fogalma sincs semmiről, csak pofázik, mert neki jogában áll. Nem tudom ezek az emberek mit ártottak bárkinek is, de szerintem semmit.

    • @kristoferlagander4418
      @kristoferlagander4418 Před 3 lety

      @@daviddka Nekem 2 jó barátom is nevelőintézetben nőtt fel (már 40-45 évesek) és nagyon rendes emberek lettek, helyes értékrenddel. Sőt azt mondták, h voltak olyan nevelők, akiktől szeretet is kaptak. Igen, azt gondolom, h ez így jobb. Nehogy azt hidd, h az azonosnemű pároknál a kapcsolatok mindig idiliek, bár látom, h ezek a videók ezt próbálják veletek elhitetni. Sőt, Ők (személyes tapasztalatom szerint) sok esetben frusztráltabbak.

    • @bencekovacs4765
      @bencekovacs4765 Před 3 lety

      Bagdy Emőke állításai ellen több, mint ezer magyar pszichológus emelt hangot. Ez azért mutatja, hogy a pszichológus szakma túlnyomó többsége elutasítja ezt az elméletet bizonyíték hiányában.

    • @magyar414
      @magyar414 Před 7 měsíci

      Neked van gyereked?

  • @istvantoth3924
    @istvantoth3924 Před 3 lety

    Nagyon dicséretes, hogy jó szülők akarnak lenni, de ez kevés. A jó szülők ugyanis bemutatják azt az anyai és apai mintát, nemi szerepeket, amit ők nem lesznek képesek, márpedig ez a gyerek saját zavartalan nembeli fejlődésének pszichés alapja. A gyerek érdeke az elsőrendű, akit akkor is védeni kell, ha nem képes önrendelkezésre, és egyéb tapasztalat híján azt tekinti bevettnek, jónak, amit maga körül lát, és meg se tudja fogalmazni, hogy abból mi hiányzik. A nagymama nem pótolja az anyát. A gyerekét örökbe adó anya ünnepnapi találkozásai gyerekével szintén nem a családi lét egészséges mintáját adja, hisz egy gyereknek az anyja mellett a helye. A társadalomnak is az az érdeke, hogy olyan felnőttek nevelődjenek, akik produkálják a nemükre jellemző magatartásokat, mert a társadalom fennmaradása is a heteroszexuális kapcsolatokon nyugszik, nem a homoszexuális párokon. Semmi bajom az egynemű párokkal, ha a viselkedésüket nem kíséri olyan provokatív, megbotránkoztató a társadalmi normákat átlépő viselkedés, amilyet a melegfelvonulásokon látni, és ami a társadalom jogos elutasítását váltja ki. Ugyanakkor normálisnak tekintem, ha heteroszexuális párok bizonyos idegenkedéssel tekintenek az egynemű párokra, hisz a beállítódásuktól az idegen. Bizonyára ez viszonosan is igaz. Az érzékenyítés világkampánya, amit tapasztalunk mostanában, elhibázott, mert erőszakos, a heteroszexuálisok ideológiai lerohanására tett kísérlet, ami joggal elutasítást vált ki. A szülők joga, hogy a törvények keretei között megválasszák a gyermeküknek adandó nevelést. Ez az egyik alappillére volt a rendszerváltáskori hatalmi-pedagógiai változásoknak egyöntetűen, az egész társadalom részéről. Ezért az a fajta érzékenyítés törvénytelen támadás a szülők ellen, ami a gyereket környékezi meg, netán gyerekintézmények részéről, hogy abba a szülő ne szólhasson bele.

    • @Draco889
      @Draco889 Před 3 lety

      Több helyen is bukik a logikád. Az, hogy látatlanban "kevésnek" nyilvánítod amit az a gyerek kaphat abban a családban így pedig erősen irreleváns. A végő cél az lenne, hogy minél normálisabb körülmények között nevelkedhessen aki erre a világra jön. Az idegenkedésed egyedül abból fakad, hogy a tiedtől eltérő szexuális beállítottság ösztönös idegenkedést vált ki belőled. Ezzel nincs is semmi baj, minden ember így működik és különböző módon reagál arra amikor valami olyannal találkozik ami a saját értékrendjétől különböző. Ugyanilyen a rasszizmus is, ha teljesen homogén környezetben nő fel az ember "egy szatyorban" és nem éri negatív tapasztalat más etnikumhoz, kultúrához tartozó embertől, ha csak nincs kitéve bármilyen propagandának, nagy valószínűséggel eszébe sem jut, hogy bárkit is gyűlöljön, vagy féljen ok nélkül etnikai vagy más alapon. Még mielőtt besorolnál valahova az első néhány mondatom alapján, hozzáteszem, hogy ezt olyan emberként írom, akiben szintén jelen van valamennyi viszolygás a melegektől, nekem is ez a természetes a reakcióm, 80-as évek végén született, erősen homofób környezetben felnőtt férfiként, de ennek ellenére nem érzem úgy bigott módon, hogy jogom lenne mások életébe ilyen szinten beleszólni, a saját félelmeim, elveim, hitem vagy viszolygásom alapján, de nem vagyunk egyformák. Fontos, hogy nyílt és értelmes társadalmi vitákat folytassunk arról, hogy milyen világban élünk, milyen világban akarunk élni. Az azonos nemű szülőket ellenzők félelmeinek is lehet/ van alapja, ha hosszú távon nézzük. Az emberek mindig is féltek tőle, hova vezet egy változás, ha valami normalizálódni kezd, viszont ezt az egészet egyetlen gyerek sorsára lebontva amit végképp nem tudok megérteni, az az, hogy azon kívül, hogy jogosan (bár lehet vitathatóan) te és a hozzád hasonló elveket valló emberek kinyilvánítjátok a véleményeteket és a félelmeiteket a témáról, miért fáj az nektek, hogy egy gyerek azonos nemű párnál kap esélyt arra, hogy normális élete legyen? A ti életeteket kb 0%-ban befolyásolja, hogy az a gyerek milyen családhoz kerül,márha kerül. Bigott módon csak ítéletet és kontrollt akartok gyakorolni mások jövője fölött, azért mert valami ellenkezik az elveitekkel és valószínűleg bele sem gondoltatok mélyebben a témába. Készek vagytok, egy vállrándítással elintézni, hogy X száz, vagy ezer gyerek nőjön fel inkább intézetben, ahonnan 18 évesen lehet kicsapják az utcára, vagy történjen vele bármi egyéb rossz majd túléli valahogy, csak nehogy véletlenül azonos nemű párhoz kerüljön... Amit nem hallottam idáig senkitől, az az, hogy senki sem lát a jövőbe, bármennyire szeretnénk tudni,hogy egy gyerek értékrendjét mi és hogyan alakítja amíg felnő. A tied és az azokhoz hasonló vélemények alapján amiket olvasni, hallani lehet, nekem az jön le, hogy ti azt képzelitek, hogy egy gyerek minden traumától és rossztól megóvható ha az " apa férfi" az "anya nő". Ez pedig sosem volt ilyen egyszerű. Nem a szülők számán és nemén kellene múlnia, annak hogy hova kerül egy gyerek, hanem az adott időben rendelkezésre álló, legalkalmasabb családhoz illene, hogy kerüljön, ha lehetőség adódik rá. De senki sem él tündérmesékben, vagy így történik, vagy nem. Ami tény marad, hogy nem a te vagy az én vagy más fotelból ítélkező élete lesz majd ez, hanem azé az adott gyereké. Szerintem elég könnyen össze lehet foglalni, hogy mire van szüksége egy gyereknek. Otthonra, biztonságra, ne nyomorogjon, legyen esélye normális tagjává válni a társadalomnak. Nagyon szeretitek puffogtatni a klasszikus női, férfi szerepeket, csak azt nem írjátok le soha, mit értetek konkrétan ezeken a dolgokon konkrétan a 21. században, ahol a régi egykeresős családmodell már elég erősen megkérdőjelezhető hány százalékban van jelen. Csak tételesen írjátok le mire gondoltok, mi az a sok fundamentalitás amit elvártok, -kitől tanul meg cipőt kötni a gyerek? Kit lát többet főzni, takarítani? Kinek kell felkészíteni rá, hogy a világ nem cukormáz és mászkálnak benne emberek akik bármiért, bármilyen alapon bánthatják? Nem rohadtul mindegy, ha van akitől megtanulja? Mik azok a dolgok amit a saját neveltetésetek alapján úgy érzitek, hogy papírforma szerint minden családban ugyanúgy kellene zajlani? Csak akkor tanul meg spórolni, dolgozni, adót fizetni, egyedül megélni egy gyerek, ha minden a biológiai nemekkel van összhangban? Nem sikerült még elgondolkodni és belátni, hogy az erkölcs, a becsület, hogy miben hisz valaki, a normalitásra törekvés nem hetero vagy homoszexualitás függő? Akinek esetleg a melegség egyenlő azzal, hogy gender semleges vattacukornak fognak nevelni minden gyereket aki azonos nemű pároknál nő fel, az valószínűleg hatalmasat téved. Ugyanúgy, ahogy nem minden heteró ember jár swinger klubokba, nem minden meleg brüsszeli tömegorgiákon éli meg amit meg szeretne. Heteró és melegként is lehetsz radikális bármilyen hívő, fajgyűlölő, kontenó hívő, alkoholista, drogos, műveletlen, bármilyen ember, de valamiért rengeteg embernek a szexuális irányultság az origó abban, hogy milyen ember lesz valaki és nem csak egy faktor, mint rengeteg más dolog.

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 Před 3 lety

      @@Draco889 Számtalan oknál fogva sok heteroszexuális párnak nem lehet gyereke, vagy a meglévők mellé örökbe fogadnának továbbiakat. Sorban állnak az örökbe fogadni akarók. Nem kényszerű megoldás tehát azonos neműeknek örökbe adni a gyereket. Bármely pár lehet alkalmatlan a nevelésre az elfogadhatatlan életmódja, viselkedése kapcsán. Ez nem szexuális beállítódás kérdése, ezért nem is tértem ki rá. Férfinak vagy nőnek lenni nehezen megfogalmazható dolgok sokasága, és a hozzászólásodból megértettem, hogy hiába gondolom, hogy ezt valahogy mindenki érzi, ez nincs így. A következőkben én is csak horzsolni tudom a felszínt. Egy kisgyerek korán elkezdi megkülönböztetni a férfias és nőies karektert, viselkedést, érzelmi és gesztusskálát stb. Hamar eljut arra a pontra, hogy felismeri, ha az egyik vagy másik karakter hiányzik az életéből. Jellegzetes tünete ennek például a gyermeket egyedül nevelő nők gyerekeinél az apahiány. Találkoztam olyan, még óvodáskorú kisfiúval, aki apa hiányában időnként egy-egy elejtett mondattal egy fantáziaapukáról tudósít. Honnan tudja, egy kisgyerek, hogy ez a kétféle karakter hozzá kell tartozzon az életéhez? Nem tudom, de tudja. A nő mint anya születése előttől sajátos fizikai és érzelmi stb. kapcsolatban áll a gyerekkel, ezért van, hogy az intézetbe adott, az örökbefogadott gyerek legalább tudata mélyen súlyos traumaként átéli a valódi anya elvesztését. Ez többek közt a nevelő(szülő)be való aggodalmas kapaszkodásban érhető tetten, mert a gyerek fél, hogy újra elhagyják. A gyerek születése előtt megismeri az anyja szívverését, a hangját, az anyjára jellemző érzelmi, fizikai jellemzőket, talán az általa fogyasztott ételek bizonyos jellemzőit is, a vele szembeni gesztusokat, az anya által kedvelt, hallgatott zenét stb., beazonosítja az apa hangját stb. Tehát tudja, hová tartozik. A gyerek fejlődését, pszichés állapotát és egészségét meghatározza az, amit fejlődése minden stádiumában átél. A nő mint anya összetéveszthetetlen ösztönvilága védőburok a gyereknek, a férfi másmilyen szerepe pedig egy más karakterű védőburok, biztonság. Összegezve tehát: nem mindegy, hogy nő-e az anya, férfi-e az apa. Ha nem elég nőies egy nő, azt mondják rá, túl férfias. Ha nem eléggé férfias a férfi, azt mondják rá, nőies. Az ember pontosan felismeri és megkülönbözteti kétféleségét, ha tudatos ez, ha nem. Mi történik akkor, ha egy gyerek szülei jelentős hasonlóságába és a számára sajátosan értelmezhető kétféleségébe nő bele, miközben egyébként észleli a világban az előbb épp csak hogy érzékeltetett, nagyon összetett kétféleséget? Ez zavart eredményez a nembeli szerepben. Míg egy heteroszexuális családban első perctől tisztázott a gyerek nembeli kiléte, szerepe, homoszexuális nevelők esetén azt kérdezi magától, hogy ki is vagyok én. Értsük jól: ez egy nagyon súlyos kérdés! Inkább olyan, mint az egyik apukám/anyukám, vagy inkább olyan, mint a másik apukám/anyukám, vagy inkább olyan, mint a másik gyerek heteroszexuális szüleiből az egyik vagy a másik, akiket nem ismerek, mert nem élem azt az életet, amit a másik gyerek, nincs erről tapasztalatom. Mikor felnő, azt kérdezheti magától, milyen szerep szerint éljek? Legyek olyan, mint azok közül az egyik, akik felneveltek? Megfelel ez nekem? És ha úgy érzem, hogy én más vagyok? Hogy legyek valóban heteroszexuális nő/férfi, apa/anya, hogy töltsem ki ezt a szerepet, hogyan legyek ezekben a szerepekben sikeres, boldog, miközben nem ismerem ennek a világát? Tehát nem a gyerekkorról beszélünk, hanem a teljes élet lehetőségeiről. Amikor a vér szerinti anya időnként levizitel az örökbe adott gyerekénél, mintha ez egy természetes szituáció lenne, én beleborzongok. Úgy élem meg, mint egy súlyos perverziót, érzelmi defektet, félresiklást, és ez talán az is. Az ember társadalmi lény. Ezért a jogainak és felelősségének is van társadalmi aspektusa, mert az nem terhelődik önjelölt vagy választott egyesekre, hanem mindenki közös joga és terhe. Amikor azon gondolkodom, hogy egy gyerek fejlődése szempontjából mi a helyes társadalmi magatartás, vagy a társadalom fennmaradása szempontjából mi helyes, akkor ennek a létező jognak és felelősségnek a társadalmi aspektusát helyezem előtérbe, tehát semmiképp nem vagyok illetéktelen. Az ember számtalan rendszer eleme. Egy-egy rendszer elemei kölcsönhatásban állnak egymással, és az egymástól való függésük lehetetlenné teszi, hogy függetlennek kiáltsák ki magukat. Ekként bukott meg "az élni és élni hagyni" klasszikus liberális szólama is. Mindenkinek éreznie kell, meddig terjed az, ami a magánéletének tekinthető, és joga van megvédeni. Ha egy homoszexuális párnak joga van arról gondolkodni, hogy egy szüleitől elhagyott gyerek sorsa felelősen nézve hogyan lenne jó, akkor nekem is. Említed a rasszizmust, de nem világos, hogy milyen tartalommal. Ma ennek a fogalomnak az értelmezése visszaélésszerű, és emberek tömegét vádolják meg ezzel alaptalanul. Mi a rasszizmus? Egy rasszal szembeni elutasítás megalapozatlan negatív ítéletek alapján. Nem tartozik ide a megalapozott negatív ítélet. Számtalanszor tapasztalom e kettő eléggé el nem ítélhető hátsó szándéktól vagy átgondolatlanságból fakadó összekeverését. A rasszizmus nem azonos az idegenkedéssel, bizalmatlansággal, és idegen rasszok beazonosításával. Az élőlények a saját létüket a saját rasszukban látják biztosítva. Életben maradásuk feltétele, hogy felismerik rasszok, fajok övéktől eltérő voltát. Aki felismer az övétől eltérő rasszt, netán megnevezi, az nem rasszista, ha nem társít hozzá megalapozatlan negatív ítéletet. Ha negyven éve lehetőségem lett volna találkozni új-guineai kannibálokkal, rasszizmus nélkül lehettem volna velük szemben elutasító. Ha tudtam volna, hogy milyenek, akkor azért, ha nem tudtam volna, akkor azért. Amiket leírtál, annak kevés köze van hozzám. Értékelem a kulturált hangnemet, és magam sem írtam volna ide, ha nem az értelmes és nyílt párbeszéd híve volnék. Előfordul azonban előítéletes minősítgetés is, amitől, kérlek, kímélj meg engem és másokat. Mert az is előítélet, ha az eltérő véleményt eleve bigottnak, a rasszizmussal rokonnak, mások életébe jogtalanul beavatkozónak stb. tekinted. Azon a nézeten vagyok, hogy mindenki a tárgyával foglalkozzon, és ne a másik minősítgetésével, mert ez teremti meg a békés beszélgetés alapját.

    • @Draco889
      @Draco889 Před 3 lety

      @@istvantoth3924 A személyeskedésnek tekinthető fogalmazásomért, utólag elnézést, a célom az volt, hogy a véleményed azon részével szálljak vitába, amivel nem értek egyet. Nem szeretnék többet reagálni, tiszteletben tartom amit gondolsz. Úgy gondolom az idő fogja igazolni hosszútávon bárkinek a véleményét. Minden jót

    • @istvantoth3924
      @istvantoth3924 Před 3 lety

      @@Draco889 Döntően korrekt, az alábbi megjegyzésekkel: 1. Az idő nem valamely dolog helyességét, igazságát dönti el, hanem törekvések eredményességét. Az is nézőpont kérdése marad, hogy mi a helyes, és mi nem az. Ha ki-ki marad a saját álláspontján, egyikünk biztos helyesnek fogja ítélni az épp aktuális eredményt, a másik meg nem. Nem utolsó sorban azt valószínűleg sose fogjuk megtudni, mi a végeredmény, mert a tudomány, az erőviszonyok változnak, amik a dolgokat folytonos változásban tartják. 2. Reagáltam a videóra. Az első érveimet egy sarkalatos ponton hiányosnak találtad, jelenségekből kiindulva feltételezésekbe bocsátkoztál, és elítélted a gondolkodásomat, továbbá felkínáltad a magad érvrendszerét kvázi kritikára, melyben az ideális szülő-gyerek kapcsolatot, a gyerek későbbi boldogulásának alapjait erősen tárgyias szemlélettel írtad le. Ezzel én mélyebb, ősibb, elemibb biológiai, érzelmi aspektusokat helyeztem szembe, pótolva az elmaradt kifejtésemet, felkínálva kritikára a saját, már nagyjából teljes körűnek mondható érveimet. Te viszont elléptél az elől, hogy egy hipotetikus, hiányos érvrendszer helyett a valós érvrendszert vitasd vagy erősítsd meg. Mégis kvázi egálra hoztad ki a vitát (nem tudni, kinek van igaza, az idő eldönti). Magamnak oda teszem a mércét, hogy ne csak véleményem legyen, hanem azt alátámasztó érvrendszerem is, és ha a vitában - amelyhez belátóképesség szükséges - logikailag meggyőző módon elbukom, vagy csak egálra hozom ki, ezt akkor se restelljem elismerni, ha esetleg nem kényelmes érzés. Ehhez azonban a felek érveinek a vita minden lényegi elemére nézve transzparensnek kell lennie. Ez meglehetősen egyoldalúra sikeredett. Ha nem kívánod átláthatóvá tenni az ellenérveidet, hogy a másiknak miért nincs igaza, nem értem, miért fogsz mások nézeteinek vitatásába. Én ezt nem tenném másokkal. Minden jót!

    • @Draco889
      @Draco889 Před 3 lety

      @@istvantoth3924Úgy gondolod hogy onnantól kezdve, hogy reagáltam arra amit írtál ez egy meccs lett amit mindenképpen valamelyikünk javára kell kihozni? Nem állt szándékomban tovább kritizálni amit gondolsz. Türelmesen végigolvastam többször is. Úgy érzem hogy bőven elég volt az első reakcióm arra hogy megfogalmazzam mi nem tetszik abban a narratívában amit én kiolvastam az első hozzászólásod néhány mondatából. Nem áll szándékomban meggyőzni bármiről is. Elgondolkodtál azon amit írtam, reagáltál. Én is elgondolkodtam, tudomásul vettem az álláspontod. Nem kell mindenkinek mindenben egyformán gondolkodni.

  • @robogo74
    @robogo74 Před 3 lety

    Én egyébként komolyan meg vagyok hökkenve azon az elemi erejü hxlyeségen ami az 'Istenen! Milyen szépek. Csak ez kell a világnak!' jellegü hozzászólásokból süt... Tényleg senkinek nem esik le hogy ez a 'család' NEM a gyermek legjobb érdekét szolgálja? Hogy valószínüleg gyermekre váró hetero párokat beelözve jutottak ezek a ferdehxjlamúak gyerekhez? (Mert azt nagyon nehezen hiszem, hogy csak és kizárólag burnyák párok voltak elérhetök.) A gyermekeket megkérdezték egyáltalán szeretnének-e ilyen 'család' tagjai lenni vagy csak elszenvedöi voltak két önzö ferdxhajlamú cselszövésének. Ezekre a kérdésekre természetesen érdemi válasz nem fog érkezni...

    • @AdamJurewicz91
      @AdamJurewicz91 Před 3 lety

      Ferde hajlam? Tudod a 67 éves amyum 4 fiúgyermeket szült, egy apától méghozzzá ami ritka. Anyaj nagyszüleim is velünk éltek. Én meleg vagyok a batyaim heterók. Anyum 67 évesen is támogat abban, hogy melegként férjjé és apává váljak.

    • @robogo74
      @robogo74 Před 3 lety

      @@AdamJurewicz91 Igen. Az én olvasatomban a szivárvány = ferdehxjlamú. Gondolom megengeded hogy saját véleményem legyen (még ha nem is olyan divatos és haladó ahogy azt egyre betegedö társadalmunk elvárja) a témáról. A gondjaim a következök. Elöször. Hol van a tudományos áttörés ami alapján a homoszexualitást kiemelték a mentális zavar kategoriából? Még hány abxrrált csoport várakozik státusza hasonló felülbírálására? A következö nagy csoport aki kibulizhatja ezt magának az pedxfiloké lesz? Mert egyenes úton haladunk ebbe az irányba. Tudod a különbözö módokon aberrxltak elfogadása, mi több felemelése zajlik a szemünk láttára ami számtalan jóérzésü embernek kezd sok lenni. Megmondom miért. Nincs gondom a melegekkel. Éljenek boldogan, fogják egymás kezét az utcán és csináljanak amit csak akarnak a hálószobáikban. EGÉSZEN ADDIG amíg nem kezdenek az egészséges családmodell gátlástalan aláásásába és felfegyverkezni kiskorúak érzelmi, személyiségfejlödési és nemi identitásának megzavarására. Itt van a hatalmas baj. Miért van az hogy sem töled sem más homxszexuálistól sem a nagyszerü Háttér Társaságtól soha nem kaptam érdemi választ erre a kérdésre. Erre egyetlen meleg sem válaszolt még nekem érdemben abból az egyszerü okból hogy ök is érzik, tudják, kilóg a lóláb. Tudod a természet - biztosan aljxs indokból - ezt elrendezte már nekünk és egynemüek párban sem képesek gyermeknemzésre. Merö véletlen bizonnyal.

    • @AdamJurewicz91
      @AdamJurewicz91 Před 3 lety

      @@robogo74 Evelyn Hooker amerikai pszichologus az 50-es évek amerikájában egy tesztett töltetett ki heteró és meleg férfiakkal és a teszt eredménye szerint a szexuális vonzodast leszámítva semmibe se különböznek a meleg férfiak a hetero pasiktól. Talán még több meleg is tanul és végezz el egyetemet mint heteró. Bár meleg buszsofőröket is ismerek.

    • @robogo74
      @robogo74 Před 3 lety

      @@AdamJurewicz91 Íme! Az eredmény a napnál világosabb. A homxszexuális fejlettebb és haladóbb a heterxszexuálisnál. Jól értelmezem? Az felvázolt problémákört kényelmesen te sem érintetted.

    • @AdamJurewicz91
      @AdamJurewicz91 Před 3 lety

      @@robogo74 Vegyük a te példádat. Én is egy apa és anyábol alkotta családba születtem bele, no meg ott éltek az anyai nagyszüleim. Apum lengyel származása miatt római katolikus egyház tanítása szerint nevelkedtem. Mégis meleg vagyok. A 3 bátyám viszont heteró. Akkor mégse a szülői minta a döntően befolyásoló tényező? Hanem a genetika?

  • @tamasmasika5608
    @tamasmasika5608 Před 3 lety

    🤮🤮🤮🤮

    • @daviddka
      @daviddka Před 3 lety

      Romlottat ettél?

    • @ricsiCN
      @ricsiCN Před 3 lety

      Mi az, a tükörbe néztél?

  • @bt7846
    @bt7846 Před 3 lety

    De jobbak! Jobbak az anyás-apás családok. Továbbviszik a generációt, jó példát mutatnak, nincsenek nemi identitászavarban... Nem vagytok egyenértékűek. Hagyjuk már ezt az egyenlősdit! A az nem B. Más!

    • @bencekovacs4765
      @bencekovacs4765 Před 3 lety

      De ettől még ez is egy opció az árva gyerekeknek.

  • @robogo74
    @robogo74 Před 3 lety

    Szegény gyerek. A legrosszabb lapokat húzta a pakliból. De kell persze ez az LGBTQ propaganda a valódi müködö és egészséges családmodell lebontására vezetö rögös úton. 🤣

    • @babfox2987
      @babfox2987 Před 3 lety

      Senki sincs a megszokott családmodell ellen. Nem akarják lebontani, ezzel gondolom nem sértik a heteró családok jogait. Ez két szerető ember akik szerettek volna egy gyermeket az életükben. Azzal hogy nyilvánosság előtt vannak nem hadat üzentek a heteróknak vagy a keresztény elveknek. Csak láttatni akarják az emberekkel hogy egy ilyen apa apa család is nagyszerűen tud működni. Látszik a kisgyereken hogy szereti őket, mindene megvan , főleg a szeretet. Mindkét apja okos tanult ember. Hidd el ha örökbefogadásról van szó akkor nem fogják idiótáknak adni a gyereket, rengeteg mindennek megkell felelni. Ez eleve egy kereztény elvekre épülő ország ( ha a törvényeket vagy az alap értékrendjét vesszük az embereknek). De mint minden vallásban itt is vannak emberek akik esetleg egyes dolgokat máskép értelmeznek.

    • @robogo74
      @robogo74 Před 3 lety

      @@babfox2987 borzasztó' felületes megközelítésben esetleg. Fogadd szeretettel összeszedett gondolataimat, amiket a Hátulról Társaságnak címeztem: Hogyan is lehet gyermeke egy azonos nemü párnak ma Magyarországon?' Hangzik el a kérdés a videóban. Vizsgáljuk meg ezt a kérdést a kisfilm története mentén is. Végtelen sok korábbi generáció számára (és szerencséjére) a természet ezt a dilemmát már feloldotta. Azonos nemüek között biologiai okokból nem születhet gyermek. (Merö véletlen. Minden bizonnyal.) Történetünk hösei azonban nem adják fel. Öket nem olyan fából faragták. Jöhetnek az aberrxltnál aberrxltabb megoldások hogy ezek az emberek, akik képtelenek gyermeknemzésre mégis magukénak tudjanak egy jobb sorsra érdemes példányt. A felsorolt lehetöségek megint csak az aberrxlttól az illegxlisig mozognak a skálán. Ezek után elhangzik milyen jogaik vannak az egynemü pároknak! (Hogy milyen kötelességeik vannak ezeknek tükrében? Arról nem esik szó.) Ennyi ez a kisfilm röviden. Megjegyzéseim. A homoszexualitást 1973 elött elmebxjként kategorizálták. Kérem avassanak be mi volt az a tudományos áttörés ami ennek felülbírálására vezetett. Az a gyakorlat, hogy azonos nemüek számára is elérhetö a gyermeknevelés - szerény véleményem szerint - nem hozható teljes összhangba a az UNICEF gyermekek jogairól szóló kiáltványának 3. és 18. pontjaival. Mi erröl a véleményük? Az egynemü párok által nevelt gyermekek lelki egészségéröl - pontosabban sérülésének veszélyéröl - csak komolytalan anyagokkal találkoztam. Valóban hiszik, hogy egy ilyen 'család' ugyanolyan szintü és minöségü érzelmi és egyéb hátteret biztosíthat mint egy hagyományos (még leírni is röhej, hogy ezt hangsúlyozni kell) család? Egyébként látható a trend. Kezdetben voltak az aberrxlt melegek. 73-tól kiemelték öket elmebxjos státuszukból és megkezdhették felemelkedésüket. A szokásos Marxista elnyomott és áldozati sémák alkalmazásával - a fxminizmus módszereivel megegyezöen - mostanra odáig jutottunk, hogy a melegek nemcsak hogy nem betegek, hanem egyenesen különbbek a heteroszexuális tömegeknél. Melegnek lenni trendi és sikkes. Ök a fejlödés és befogadás zászlóvivöi! Az átlag heteroszexuálisra pedig kényelmesen mondhatjuk, hogy a fejlödés kerékkötje és persze zsigeri módon homofxb. Nem más ez mint a családnak, mint a társadalmi szervezödés alapegységének a tudatos bomlasztxsára és a felnövekvö generációk szándékos megrontxsára tett alattomos kísérlet? Várom szakértö válaszukat a fenti kérdéseimre. (És most a tiédet is.)

    • @bencekovacs4765
      @bencekovacs4765 Před 3 lety

      Ez is egy működő modell, vagy ha szerinted nem, azt bizonyítsd be!

    • @magyar414
      @magyar414 Před 7 měsíci

      ​@@babfox2987Két kakukktojás,záptojás,miért akar gyereket? Vonuljanak el,szexeljenek végbélbe,de ne akarjanak a szeretet nevében gyermeket megrontani,nekem ne fuvolázzanak szeretetről!!! Ez borzalmas, undorító,pokoli!!!!

  • @istvangal90.
    @istvangal90. Před 3 lety

    Nagyon nagy:) sok boldogságot nektek:)