Művészek az Otthoni Oktatásért
Művészek az Otthoni Oktatásért
  • 574
  • 1 207 563
Kovács Vilmos: Verecke
Elmondja: Józan László
JÓZAN LÁSZLÓ - a kárpátaljai Váriban született magyar színművész
KOVÁCS VILMOS kárpátaljai költő-író
1927-ben született a Bereg megyei Gát községben. 1977-ben halt meg Budapesten. Gyerekkorában három országban is élt, de nem ő költözött, hanem a határok. Sorsa éppen olyan hányatott, mint szülőföldjéé. Könyvelőnek tanult, volt adóhivatalnok Munkácson, aztán egy irodalmi lapnál. Viszonylag későn kapcsolódott be a kárpátaljai kulturális életbe. Hatása a régió irodalmára, identitás-tudatára máig kikerülhetetlen, őhozzá képest határozzák meg magukat az alkotók. Leghíresebb műve egy regény, a Holnap is élünk, amit nem sokkal megjelenése után a szovjet cenzúra kivont a forgalomból. Ő maga indexre került, nem publikálhatott. Súlyos betegen költözött Budapestre, a gyógyulás reményével, de alig három héttel később meghalt. Életműve ennek ellenére kerek egész, amelyről ő maga így beszélt: „kezdet nincs, csak folytatás van”.
zhlédnutí: 332

Video

Julija Fridman: "Február, tél..."
zhlédnutí 210Před 2 lety
Elmondja: Bíró Kriszta
Ady Endre: Az eltévedt lovas
zhlédnutí 1,5KPřed 2 lety
Elmondja: Molnár Piroska
Örkény István: Emlék a háborúról
zhlédnutí 374Před 2 lety
Elmondja: Csuja Imre
Karinthy Frigyes: Emlék
zhlédnutí 511Před 3 lety
Elmondja: Bíró Kriszta
Petőfi Sándor: Nemzeti dal
zhlédnutí 23KPřed 3 lety
Elmondja: Csuja Imre
Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami - Ha mihozzánk vendég jön
zhlédnutí 8KPřed 4 lety
Elmondja: Mészáros Pancsa és Szilner Olivér
Robert Burns: Falusi randevú
zhlédnutí 694Před 4 lety
Elmondja: Mészáros Pancsa és Szilner Olivér
Tóth Krisztina: Verset állva
zhlédnutí 1,2KPřed 4 lety
Elmondja: Gryllus Dorka
Berzsenyi Dániel: Búcsúzás Kemenes-aljától
zhlédnutí 631Před 4 lety
Elmondja: Márfi Márk
Bodor Ádám: Állatkert
zhlédnutí 1,1KPřed 4 lety
Elmondja: Farkas Ádám
Petőfi Sándor: Úti levelek - Szalonta, 1847
zhlédnutí 673Před 4 lety
Elmondja: Dér Zsolt
Horváth Judit: Rózsák hercegnője
zhlédnutí 1,2KPřed 4 lety
Elmondja: Szendrey Gitta
Móra Ferenc: A szánkó
zhlédnutí 2,1KPřed 4 lety
Elmondja: Néder Panni
Francesco Petrarca: Ti szerencsés füvek, boldog virágok
zhlédnutí 1,9KPřed 4 lety
Elmondja: Bán Bálint
MOTTO VAKÁCIÓ!
zhlédnutí 265Před 4 lety
MOTTO VAKÁCIÓ!
Móricz Zsigmond: Tragédia
zhlédnutí 12KPřed 4 lety
Móricz Zsigmond: Tragédia
François Villon - Faludy György: Négysoros vers, melyet Villon halálítélete szélére írt
zhlédnutí 1,3KPřed 4 lety
François Villon - Faludy György: Négysoros vers, melyet Villon halálítélete szélére írt
József Attila: Nyár
zhlédnutí 467Před 4 lety
József Attila: Nyár
Balassi Bálint: Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni...
zhlédnutí 631Před 4 lety
Balassi Bálint: Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni...
François Villon: Ballada a hajdan való idők szépasszonyairól (ford.: Kosztolányi Dezső)
zhlédnutí 302Před 4 lety
François Villon: Ballada a hajdan való idők szépasszonyairól (ford.: Kosztolányi Dezső)
William Shakespeare: Szentivánéji álom - Tompor monológja (ford.: Nádasdy Ádám)
zhlédnutí 489Před 4 lety
William Shakespeare: Szentivánéji álom - Tompor monológja (ford.: Nádasdy Ádám)
William Shakespeare: Szentivánéji álom - Zuboly monológja (ford.: Arany János)
zhlédnutí 452Před 4 lety
William Shakespeare: Szentivánéji álom - Zuboly monológja (ford.: Arany János)
François Villon: Ellentétek balladája (ford.: Szabó Lőrinc)
zhlédnutí 2,4KPřed 4 lety
François Villon: Ellentétek balladája (ford.: Szabó Lőrinc)
Kolozsvári Grandpierre Emil: Tilinkó és a bíró
zhlédnutí 852Před 4 lety
Kolozsvári Grandpierre Emil: Tilinkó és a bíró
Varró Dániel: De mit vesződöm én
zhlédnutí 416Před 4 lety
Varró Dániel: De mit vesződöm én
Móra Ferenc: Zengő ABC
zhlédnutí 665Před 4 lety
Móra Ferenc: Zengő ABC
Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami - Ha mihozzánk vendég jön...
zhlédnutí 1,1KPřed 4 lety
Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami - Ha mihozzánk vendég jön...
Zelk Zoltán: Ibolya
zhlédnutí 1,1KPřed 4 lety
Zelk Zoltán: Ibolya
Jaroslav Hašek: Osudy dobrého vojáka Švejka za světové války
zhlédnutí 156Před 4 lety
Jaroslav Hašek: Osudy dobrého vojáka Švejka za světové války