- 26
- 71 792
Serpaház
Hungary
Registrace 9. 07. 2022
Serpalive 6. Mágia és rítusok a sétában
Ahhoz, hogy oda tudjunk lépni, ahol a másik van - ami nélkül a valódi séta nehezen elképzelhető - arra is szükség van, hogy elfogadjuk a másik valóságát. A másik valóságának elfogadása alázatot igényel. Ha ez hiányzik belőlünk, megjelenik az ítélkezés, az előítéletek. Az emberi lélek mágikus világképében nagy szerepe van áldásnak és átoknak. Gyakran találkozni a sétákban azzal, hogy egyetlen, néhai „varázsmondat”, gyakran hallott, vagy csupán szavak nélkül sulykolt üzenete mekkora hatással lehet a velünk sétába induló jelenére. Áldások és átkok, mantrák, kimondott és kimondatlan parancsok és elvárások mélyre hatolhatnak az emberi lélekben. Egy mélyre befúródott varázsmondat, melyet titkon elhittünk, melynek szót fogadtunk, fölülírható egy másikkal, annak gyógyító párjával. De hogyan találhatunk rájuk a sétában? Ha rájuk bukkantunk, hogyan íródnak át? Mi módon „hatástalanítható” egy korlátozó hiedelem a „pozitív mágia” eszközeivel? Mindez a coach kreativitásán is múlik. Egy ember szokásrendszerét nem a régi szokások letételével lehet leghatékonyabban megváltoztatni. Egy új szokás bevezetése kiradírozhatja a régebbit. A szokások, rítusok szerepe óriási. Az új rítusok megalkotásának lehetőségével pedig a változás és változtatás eszköze a kezünkben van.
zhlédnutí: 119
Video
Serpalive: 5. Milyen eszközökkel dolgozik a serpa?
zhlédnutí 86Před 14 dny
Meglep, ha azt mondom: a leghatékonyabb eszközöd maga a személyiséged? Ahogy figyelmedet egészen a másiknak szenteled. Ahogy kíséred, s ő érzi, őszintén kiváncsi vagy rá. Anélkül, hogy meg akarnád „szerelni”, változtatni. Hogy a legnagyobb változást nem is szavaiddal, hanem empátiáddal és szereteteddel éred el. - Pedig így igaz! A szerszámostáskát azért mindig a vállunkra vesszük. Hiszen felkés...
Serpalive: 4. Mit mond a belső hang és hogy dolgozunk vele?
zhlédnutí 233Před 14 dny
Ki ne ismerné azt a hangot ott belül? Aki ilyeneket duruzsol nekünk : „Úgysem sikerül…” „Nem vagy elég jó!” „Bele se kezdj!” „Ezt nem kellett volna…” Le is tagadhatod, hogy hallod. El is terelheted róla a figyelmed. De vajon ezáltal eltűnik-e végleg? Aligha! Talán nem is véletlenül szólít! Akár meg is kereshetnéd magadban, kinek a hangján hallod őt. Ha pedig már arca lett, akár beszélgetésbe is...
Serpalive: 3. Hogyan talál rád, akinek rád van szüksége?
zhlédnutí 2,1KPřed 21 dnem
Tiktok, CZcams, Facebook, Twitter, Insta: avagy kilépés a nagy virtuális korzóra. Szeretnéd magad megmutatni, hogy látva lássanak? Tudod-e, milyen belső és külső lépéseket érdemes ehhez megtenned? A belső lépésekhez segít, ha úgy kezdesz viselkedni, mintha már az lennél, akivé válni szeretnél. A külső lépéseket meg szinte alig lehet követni. Egyre gyorsul az utaknak, eszközöknek, módszereknek a...
Serpalive: 2. Kérdezéstechnika
zhlédnutí 537Před měsícem
Kérdezéstechnika Hosszú évek számos tapasztalata tette letisztulttá, hogyan és miként segítik, lendítik előre a séta során a coachot és a coacheet (kísérőt és sétapartnert) a jól feltett kérdések. A „jól kérdezés” művészeivé válva megannyi ajtót nyithatunk a velünk sétálóban létező, de mindeddig számára is rejtező világra. Ehhez érdemes megismerni, hányféle eszközhöz juthatunk hozzá, mennyi fél...
Serpalive: 1. Miért jó keret a séta a segítő beszélgetéshez?
zhlédnutí 2,2KPřed měsícem
Miért jó keret a séta a segítő beszélgetéshez? Képzeld el, hogy egy olyan szakember vagy, akinek az egész világ a laboratóriuma! Hogy rendelőd kitágul a tágas utcákra, erdőkre, terekre, ahol minden látvány, hang és veletek szembe jövő tárgy segítő eszközzé változik, az asszociációk kimeríthetetlen tárházát ajándékozva neked és a veled sétába érkezőknek. Ja? Hogy ez a mozgásba és a szabadba hely...
Sétáló coaching képzés ismertető ⚡INGYENES LIVE⚡
zhlédnutí 1,5KPřed rokem
⚡INGYENES LIVE⚡ serpahaz.hu/jelentkezes/ 🔥 Hogyan kerülhetsz a legkeresettebb coachok közé 5 hónap alatt? ‼ INGYENES rávezető LIVE, csak regisztrálnod kell! 🔥 Egy működő módszer arra, hogy meghallják a hangodat a zajban és képes legyél kitűnni a coachok közül. ☝️A sétáló coachinggal elérheted ezt. Választ kapsz a leggyakrabban feltett kérdésekre: ✓ Miért válasszam a sétáló coachingot? ✓ Mivel t...
Böröcz Edit Borbála
zhlédnutí 92Před rokem
Böröcz Edit Borbála vagyok. Elvált vagyok, két felnőtt gyermek édesanyja. Jelenleg Németországban, Münchenben élek. Szinte egész életemben emberekkel, kamaszokkal foglalkoztam, tanítottam és segítettem őket. Gyakran csak meghallgattam őket, mert sokszor annyi is elég. És hallgatni azt nagyon tudok. A sétáló coaching képzés számomra a tanulmányaim összefoglalását jelenti. Olyan lehetőség, amelyb...
Valda Noémi
zhlédnutí 161Před rokem
Könnyen megtalálom a közös hangot a fiatalokkal. A tudatos jelenlét fontosságát hangsúlyozom nem csak a sikeres szakmai-, de a magánéletben is. Segítek az egyéni motiváció és erőforrások felderítésében, és azok kiaknázásában az élet bármely területén. A coaching folyamatban nagy hangsúlyt kap nálam az önismeret és az érzelmi rugalmasság fejlesztése. A közös munka során érdeklődésem középpontjáb...
László Károly
zhlédnutí 84Před rokem
Hosszú évek óta férfierő kutatással foglalkozom. A férfierő nem más, mint az a velünk született és őseinktől örökölt esszencia, ami a születésünktől fogva irányítja a viselkedésünket, társas kapcsolatainkat, meghatározza a világhoz fűződő viszonyunkat. Ezt idő közben formálja az apánktól, nagyapáinktól látott minta, a sport, a férfitársaság, az ellenkező nemmel kapcsolatos élményeink, megélései...
Gálócsy Dávid
zhlédnutí 104Před rokem
Több mint két évtizede foglalkozom a testi-lelki jóllét kérdéseivel. Tanultam és tanítottam taichit, gyakoroltam más harcművészeteket, jógát, improvizatív táncot, légzéstechnikákat, relaxációt és meditációt. A pszichológiának különösen a transzperszonális irányzata fogott meg, a mentálhigiénés képzésemet is ebben a szemléletben végeztem el, majd erőszakmentes kommunikációval és a gyász feldolgo...
Sétáló coaching képzés - ⚡INGYENES LIVE⚡
zhlédnutí 28KPřed rokem
⚡INGYENES LIVE⚡ serpahaz.hu/jelentkezes/ 🔥 Hogyan kerülhetsz a legkeresettebb coachok közé 5 hónap alatt? ‼ INGYENES rávezető LIVE, csak regisztrálnod kell! 🔥 Egy működő módszer arra, hogy meghallják a hangodat a zajban és képes legyél kitűnni a coachok közül. ☝️A sétáló coachinggal elérheted ezt. Választ kapsz a leggyakrabban feltett kérdésekre: ✓ Miért válasszam a sétáló coachingot? ✓ Mivel t...
Sétáló coach képzés - ⚡INGYENES WEBINÁR⚡
zhlédnutí 30KPřed rokem
⚡INGYENES WEBINÁR⚡ serpahaz.hu/jelentkezes/ 🔥 Hogyan kerülhetsz a legkeresettebb coachok közé 5 hónap alatt? ‼ INGYENES rávezető LIVE, csak regisztrálnod kell! 🔥 Egy működő módszer arra, hogy meghallják a hangodat a zajban és képes legyél kitűnni a coachok közül. ☝️A sétáló coachinggal elérheted ezt. Választ kapsz a leggyakrabban feltett kérdésekre: ✓ Miért válasszam a sétáló coachingot? ✓ Mive...
Pácziné Grosz Katalin
zhlédnutí 174Před rokem
Szociálpedagógus, szociális munkás, család- és párterapeuta, gyásztanácsadó, feleség, felnőtt gyerekek anyja, idős szülők gyereke, barát, munkatárs, 50 os nő. És még ki tudja mi minden szerep és lehetőség rejtőzik bennem, ami felfedezésre vár A sétáló coaching képzés ennek a felfedezésnek a része. Lehetőség a tanulásra és fejlődésre. Kimerészkedés a megszokottból, új utak keresése. serpahaz.hu/
Szerintem szemtől szemben jobb. Még az arcáról is tudok olvasni.
Gondolatokat meg osztani. ❤ tapasztalokat megbeszélni.
Azért jó mert beszélget ni azzal Akit nagyon nagyon szeretünk és együtt vagyunk .
Zarándok utak. Mozgás, meditáció. Természetben, több az oxigén.
Byron Katie nagyon jó...
Köszönöm!
Azt hol lehet megtudni, mert az oldalon sehol sem találtam meg, hogy mennyi a díja ennek a majd 200 órának?
Biztos voltam a tanfolyam sikerében. Gratulálok mindenk résztvevőnek! 😍
🙏🙏🙏🙏🙏Ahol te ott vagy, ott biztosan jó a társaság! 💖 Ezt tapasztalatból mondom. 😊
❤️