Armadillo
Armadillo
  • 100
  • 1 238 312
Fuller Bianka és Kiss Gergely: „Valakinek siker, nekünk kudarc.” // MINDFUEL // #8
#reklám Ebben az adásban eltérünk egy kicsit a megszokottaktól, hiszen nem egy, hanem két vendégünkkel is boncolgattuk a szorongást, stresszkezelést, megfelelési kényszer témáját.
Fuller Bianka, pszichológus, aki önismereti eszközökkel segíti a szorongást. A rossz érzést kiegyensúlyozott napokra, és önbizalomra próbálja cserélni. Vallja, hogy nincs velünk semmi baj, maximum eddig hiányzott a tudás, és azok az eszközök, amelyekkel segíthetünk magunkon. Ahelyett azonban, hogy önmagunkat hibáztatnánk, fontos, hogy megértsük, mi - miért történik?
Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok, Európa-bajnok, világliga-, és euróliga győztes vízilabdázó. 2005-ben jogi diplomát szerzett a Szegedi Tudományegyetem állam-, és jogtudományi karán. Jelenleg pedig a Nagy Sportágválasztó kommunikációs vezetője, szakosztályvezető, és 3 aktívan sportoló lány gyermek édesapja. Könyvet is írt, melynek címe „Életem a játék. Egy háromszoros olimpia bajnok küzdelmei a vízben és a parton.”, melyben egyebek között arról is írt, hogy mit jelent egy sportolónak a győzelem, vagy a vereség, vagy, hogy hogyan építette fel magát újra, az élsportolói karrierje után?
Sokak által foglalkoztatott kérdéseket is boncolgattunk velük. Mint például, szokott-e szorongani a pszichológus? Hogy építi fel újra magát, miből töltekezik egy élsportoló egy vereség után? A válaszokra, érdemes lesz figyelni.
A műsor támogatója a Salvus Gyógyvíz. Mert a beszélgetés úgy jó, ha természetes.
Előző adások: tinyurl.com/59mft4zr
Kövessetek, keressetek itt is:
Facebook: armadillo.kreativ.ugynokseg
Instagram: armadillo_agency
Spotify: open.spotify.com/show/0r069YY…
LinkedIn: hu.linkedin.com/company/armadillo-kreativ-ugynokseg
Web: armadillo.hu/
sportagvalaszto.hu/
otprobaparizsba.hu/
Studio: Betone Studio
Felvétel és hangutómunka: Kozma Ádám
Showrunner: Orsós Lajos
Arculat: Hatem Riahi
Kreatív és műsorvezetés: Sass Dani
Főszerkesztő: Gaják Petra
#armadillo #armadilloagency #agencylife #MINDFUEL #MindfuelPodcast #ArmadilloShow
#mindfulness #salvus #salvussaljobb #természetesenveled
Időbélyegek:
0:00:00 - Intro
0:02:32 - Bevezető; Fuller Bianka bemutatása
0:03:44 - Mi lehet az oka egy pszichológus növekvő népszerűségének?
0:06:08 - Kritikákról
0:08:15 - Feldolgozni a hirtelen népszerűséget
0:11:51 - Mi határozza meg a témaválasztásod?
0:13:29 - Munkahelyi feszültség és szorongás
0:16:32 - Megfelelési kényszer
0:20:21 - Fuller Bianka a Cápák közöttben
0:23:14 - Kiss Gergely bemutatása
0:23:56 - Sportágválasztó esemény
0:25:49 - Fontos még számodra a sport?
0:29:03 - Sport szerepe az életünkben
0:31:57 - Ötpróba
0:32:42 - Olimpia
0:34:57 - A magyar-szerb meccs Athénban
0:37:58 - Mibe lehet kapaszkodni a traumatikus helyzetekben?
0:39:42 - Összefüggés az élsport és a mindennapok között
0:41:35 - Egy sportoló fontos tulajdonsága
0:43:38 - Feldolgozni, hogy valamiben a legjobb vagy
0:46:45 - Milyen hatással van ránk a siker?
0:49:57 - Bizonytalanságok az élsportolóknál
0:52:00 - Kiégés
0:56:00 - Mi az ami újra motivációt ad?
1:02:02 - Zárás
zhlédnutí: 3 261

Video

Laár András: „A helyes világnézet megalapozza a helyes lelkiséget.” // MINDFUEL // #7
zhlédnutí 79KPřed 2 měsíci
Laár András: „A helyes világnézet megalapozza a helyes lelkiséget.” // MINDFUEL // #7
Hajós András: „Én aszerint próbálom definiálni magamat, hogy mi igaz.” // MINDFUEL // #6
zhlédnutí 36KPřed 3 měsíci
Hajós András: „Én aszerint próbálom definiálni magamat, hogy mi igaz.” // MINDFUEL // #6
Armadillo x Nicolaus Vodka
zhlédnutí 347Před 4 měsíci
Armadillo x Nicolaus Vodka
Paksi András: „A stresszt mi hozzuk létre magunknak!” // MINDFUEL // #5
zhlédnutí 77KPřed 4 měsíci
Paksi András: „A stresszt mi hozzuk létre magunknak!” // MINDFUEL // #5
Csernus Imre: „A legtöbb ember azt hiszi, hogy ő meg fogja úszni." // MINDFUEL // #4
zhlédnutí 457KPřed 6 měsíci
Csernus Imre: „A legtöbb ember azt hiszi, hogy ő meg fogja úszni." // MINDFUEL // #4
Aigner-Barta Mónika: „Még a szakma sem ért egyet abban, hogy mi a kiégés!" // MINDFUEL // #3
zhlédnutí 3,2KPřed 6 měsíci
Aigner-Barta Mónika: „Még a szakma sem ért egyet abban, hogy mi a kiégés!" // MINDFUEL // #3
MOLDOVÁN ANDRÁS: „Nincs jobb üzlet, mint emberszámba venni egy embert.” // MINDFUEL #2
zhlédnutí 144KPřed 7 měsíci
MOLDOVÁN ANDRÁS: „Nincs jobb üzlet, mint emberszámba venni egy embert.” // MINDFUEL #2
TARR BENCE LÁSZLÓ: „Ha rokonlelkekkel veszem magam körül, akkor jól érzem magam” // MINDFUEL #1
zhlédnutí 4,2KPřed 7 měsíci
TARR BENCE LÁSZLÓ: „Ha rokonlelkekkel veszem magam körül, akkor jól érzem magam” // MINDFUEL #1
ELŐZETES: MINDFUEL // Az Armadillo Kreatív Ügynökség podcastja
zhlédnutí 15KPřed 7 měsíci
ELŐZETES: MINDFUEL // Az Armadillo Kreatív Ügynökség podcastja
Jeep Avenger HU Image film 4
zhlédnutí 739Před 8 měsíci
Jeep Avenger HU Image film 4
Jeep Avenger HU Image film 3
zhlédnutí 788Před 8 měsíci
Jeep Avenger HU Image film 3
Jeep Avenger HU Image film 2
zhlédnutí 582Před 8 měsíci
Jeep Avenger HU Image film 2
Jeep Avenger HU image film 1
zhlédnutí 423Před 8 měsíci
Jeep Avenger HU image film 1
QLM Employer Branding film
zhlédnutí 48Před 8 měsíci
QLM Employer Branding film
Főváros Állat- és Növénykert Image film long version
zhlédnutí 127Před 8 měsíci
Főváros Állat- és Növénykert Image film long version
Fővárosi Állat- és Növénykert Image film short version
zhlédnutí 56Před 8 měsíci
Fővárosi Állat- és Növénykert Image film short version
Fiat 500 Pont Ott, Pont Neked!
zhlédnutí 109Před 10 měsíci
Fiat 500 Pont Ott, Pont Neked!
Szenzációs Fiat 500 buli - az olasz dizájnikon 66. születésnapját ünnepelték Magyarországon!
zhlédnutí 1KPřed 11 měsíci
Szenzációs Fiat 500 buli - az olasz dizájnikon 66. születésnapját ünnepelték Magyarországon!
Jeep Avenger HU - Sajtótájékoztató 2023.03.07.
zhlédnutí 659Před rokem
Jeep Avenger HU - Sajtótájékoztató 2023.03.07.
Jeep Avenger HU - image film
zhlédnutí 8KPřed rokem
Jeep Avenger HU - image film
Fiat 500e - Welcome back Future
zhlédnutí 246Před 2 lety
Fiat 500e - Welcome back Future
A rejtélyes konténer | Fiat 500e
zhlédnutí 158Před 3 lety
A rejtélyes konténer | Fiat 500e
Marsalkó Dávid X Jeep - Fesztiválfilm
zhlédnutí 154Před 3 lety
Marsalkó Dávid X Jeep - Fesztiválfilm
ARMADILLO SHOWREEL 2020
zhlédnutí 710Před 3 lety
ARMADILLO SHOWREEL 2020
Krausz Gábor X Jeep - Homokbánya
zhlédnutí 154Před 3 lety
Krausz Gábor X Jeep - Homokbánya
Tóth Gabi X Jeep - Óh utam
zhlédnutí 5KPřed 3 lety
Tóth Gabi X Jeep - Óh utam
Marsalkó Dávid X Jeep - Hibrid kalandok
zhlédnutí 177Před 3 lety
Marsalkó Dávid X Jeep - Hibrid kalandok
Finomat, gyorsan, TOMÁNOSAN Lakatos Márkkal | Toman Diet
zhlédnutí 1,6KPřed 3 lety
Finomat, gyorsan, TOMÁNOSAN Lakatos Márkkal | Toman Diet
A stílus, ami Te vagy | budmil
zhlédnutí 339Před 3 lety
A stílus, ami Te vagy | budmil

Komentáře

  • @andreahuszar6069
    @andreahuszar6069 Před dnem

    Jèzussal minden lehetsèges , igenis meglehet úszni a betegsègeket ,erröl ennyit

  • @monikakaracsony695

    ❤❤❤❤❤❤

  • @ionacjohnj.59
    @ionacjohnj.59 Před 4 dny

    Nem a pénz tesz boldoggá, de nem baj ha van.

  • @aav_n
    @aav_n Před 5 dny

  • @argentinosdogos
    @argentinosdogos Před 14 dny

    5:44-Legtöbbünknek pont erről szól az egész élet, hogy nem épp azt csináljuk naponta, amit igazán szeretnénk - a nagy dolog az, hogy még tudjuk-e érteni, hogy nagyon kevés ember olyan szerencsés, akinek ez megadatik és ezáltal el tudjuk - e fogadni a saját sorsunkat. Nagyon kicsi az esélye, hogy 14 évesen olyan pályát tud választani az ember, ami 50 évesen is boldoggá tudja tenni...

  • @tamaslovasz7127
    @tamaslovasz7127 Před 15 dny

    És ő mondja meg mi a helyes világnézet???????

  • @robertbukta11
    @robertbukta11 Před 15 dny

    Nagyon jó interjú. Még egy dologban tudna javulni, hogy megvárja a kérdést.

  • @user-rl8tb5hw5l
    @user-rl8tb5hw5l Před 15 dny

    Ő legalább NEMadta el a Lelkét ❤ Semmi pénzèrt !!! Ezért különösen Tisztelem,,❤ és fejethajtok Előtte !!!❤ sajnos Nagyítóval kell keresni a HOZZÀ hasonlókat !!! Ezért tartunk ITT !!!!

  • @user-rl8tb5hw5l
    @user-rl8tb5hw5l Před 15 dny

    Nagyonszépen köszönöm Mindkettőtöknek hogy àlltalatok sokat Tanultam,,Embersègből,,Világlátásból❤ Ès ha vannak néha 😢 nehézségeink,,azokat hogy tehetjük elviselhetőbbè!!!❤❤❤ Mert Andrásnakis volt bőven a negatívból ! Lényeg hogy megtalálta hogy segítsen Önmagán,,hogy a mérgèt a dacot NE az embertàrsain töltse ki !!! Főleg ne abban lelje örömèt hogy szenvedést okozzon egy màsik Léleknek ❤❤❤

  • @gyorgydr.gerencser9073

    Az emberek nagy többsége álarcot visel,csak idő kérdése,hogy mikor hull le a lepel. Sokan nem mernek a másik ember szemébe nézni,ettòl a fajtától ovakodj.

  • @22Vasika
    @22Vasika Před 16 dny

  • @Pannitompai
    @Pannitompai Před 16 dny

    Laár Andras tanitásai mindennel többet ér,köszönöm!

  • @gyulahrasko4600
    @gyulahrasko4600 Před 20 dny

    Annyiban azért változott a dolog, hogy a másik ember legyilkolását a nyugatias felfogás igyekszik az ipari forradalom tömegmódszereivel és egyfajta steril, távoli dologként intézni. Mindezt pedig a legaljasabb módon, ideológiailag igazolni, hivatkozva a hullahegyeket termelő demokráciára, emberi jogokra. Lásd a legagresszívabb, erkölcsök nélküli birodalmat, az Egyesült Államokat.

  • @MariaSzabo-mi4rn
    @MariaSzabo-mi4rn Před 22 dny

    altato drog volt az uditoben mit mondtak anyamek ilyen kecses hangon es mi kozom hozza .es en nem fogok elni olyan sokaig mint szeretnek

  • @Bandika358
    @Bandika358 Před 22 dny

    Elég nagy pocakja lett doktor úrnak? Sokat eszik a doktor úr?

  • @krisztianszabo4169
    @krisztianszabo4169 Před 23 dny

    Nem hiszem,hogy helyes lenne a világnézete,nem tartom igaz vallásnak a buddhizmust,de mint humoristát nagyra tartom

  • @tiborolah112
    @tiborolah112 Před 23 dny

    Higgyék jezuasban Isten szavaba

  • @tamaskoczor9909
    @tamaskoczor9909 Před 23 dny

    Doki... mikor megy el végre egy terápiára?

  • @hercegandras7951
    @hercegandras7951 Před 23 dny

    Tettezett mikor a szemüveges katonákról beszélt,akik babfőzeléket esznek. Nagyon megkívántam a főzeléket.Köszönöm neki

  • @davidmolnar3644
    @davidmolnar3644 Před 24 dny

    Nagyon naiv gondolat, hogy senki ne menyjen háborúba, és, hogy az összes fél rossz. Ez abszolút nincs így, nekem is van igényem az önvédelemre, mint az ukrán katonáknak, hősöknek. Én se adnám át az országom ezüst tálcán valamilyen hatalomnak. Ez a szemlélet csak úgy működhetne, ha minden egyes ember ugyanúgy gondolkodna a béke fontosságáról és soha senki nem tudná megölni a másikat. Tudjuk, hogy ilyen sose lessz.

  • @covek_spike
    @covek_spike Před 25 dny

    Az embernél nincs nagyobb ÁLLAT a földön!

  • @sandororcsik7259
    @sandororcsik7259 Před 26 dny

    Zseni🎉🎉🎉🎉

  • @Mela_Pipi
    @Mela_Pipi Před 26 dny

    kOhm, MOhm...

  • @gaborbiro1434
    @gaborbiro1434 Před 27 dny

    Amit a Tanárúr mond az akkor számítana, ha emlékeznénk az előző életeinkre. Anélkül nincs meg az a lineáris fejlődés, hogy 10 000 év tapasztalásával ne öljük meg egymást.

  • @nagykonstantin2331
    @nagykonstantin2331 Před 27 dny

    Jó fej

  • @josvafoimark352
    @josvafoimark352 Před 28 dny

    Nemtom mit szed de ADJON BELŐLE!!!!!😂😂😂😂

  • @andrasattilatakacsdr.9799

    magával ragadó élmény! köszönöm szépen! peace

  • @magdolnamocsary9233
    @magdolnamocsary9233 Před 29 dny

    Szenzációs!

  • @farikcsa1
    @farikcsa1 Před 29 dny

    👍

  • @bandizulu
    @bandizulu Před měsícem

    Buddhista téves világnézete

  • @user-ft8lh4ge9k
    @user-ft8lh4ge9k Před měsícem

    Én is így érzem magam, hogy kész!

  • @anetttoth5840
    @anetttoth5840 Před měsícem

    ❤❤Végre egy pozitív ember 🥰❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️

  • @evaszabo1522
    @evaszabo1522 Před měsícem

    Szep mondatok , egeszseges gondolatok . Koszonom .❤

  • @SandorTajti
    @SandorTajti Před měsícem

    Gyermekkorom unalmasnak tűnő pillanataiban én is ezt csináltam. Ha sokáig csináltam kaptam egy nyakast. Rohadt idegesítő.😂

    • @simonakkouche
      @simonakkouche Před 21 dnem

      De sok benned az értelem Istenem 😂💩

  • @KatalinNemeth-dh7nd
    @KatalinNemeth-dh7nd Před měsícem

    LOVE RAY! AHOGY HANS ZIMMER PAPA M9NDJA 😉🙋‍♂️

  • @viktoriabodi3690
    @viktoriabodi3690 Před měsícem

    Igy van

  • @viktoriabodi3690
    @viktoriabodi3690 Před měsícem

    Imadom a Hajost! Jo egeszseget kivanok❤

  • @joeweider4896
    @joeweider4896 Před měsícem

    "E örö,e bòdottà, è à örö è bòdottà" Matisz nagypapa

  • @sabekkrapek7182
    @sabekkrapek7182 Před měsícem

    ez egy jó mély ohm hang volt😊

  • @user-uk4wm4ff1t
    @user-uk4wm4ff1t Před měsícem

    Dejo.neked.b........

  • @user-eb5df8re3n
    @user-eb5df8re3n Před měsícem

    Ez a fázo oroszlán zseniális! Jó érződik a misztikum is.

  • @tiborolah112
    @tiborolah112 Před měsícem

    A gonosz létezik aberrált emberek voltak és vannak !!!

  • @norakovacs442
    @norakovacs442 Před měsícem

    Mennyivel más a hangszíne is a légzőgyakorlat után🎉

  • @DyraCaptain
    @DyraCaptain Před měsícem

    Pénz kérdése csak a lelki jólét is. Van loved van nyugalmad. Nincs loved akkor túlélő üzemmód. A többi duma.

  • @filipbertram78
    @filipbertram78 Před měsícem

    Mi a helyes vilàgnézet azt ő mondja meg?

  • @kovacsfanni880
    @kovacsfanni880 Před měsícem

    ❤❤❤❤

  • @viktorracz527
    @viktorracz527 Před měsícem

    Kolosséiakhoz írt levél2:8: Vigyázzatok,nehogy valaki félrevezessen benneteket valamilyen filozófiával,értelmetlen okoskodással, vagy emberi hagyományokkal, amelyek a világot uraló hatalmasságoktól, és nem Krisztustól származnak. Ez az igerész a Bibliából van és arról szól hogy Andrást és még nagyon sok embert ( köztük valamikor én magamat is) hogyan vernek át démonok akik test nélküli szellemi lények és az értelmünkbe befészkelve magukat Isten ellen fordítanak bennünket embereket. Ha András megtérne és venné a Szent Szellemet megijedne mindattól amit itt elmondott. Mióta Jézus a kegyelem és a valóság Istene bennem él, egy rendkívül csodás életet élhetek . E démonizált világ bűneitől és betegségeitől megszabadulva Krisztus örök szabadságába fogadott engem is, dicsőség az Úrnak! Most kell megtérnünk, emberek, amíg a testben élünk, mert az Örökkévalóságból nem lehet visszajönni hogy kijavítsuk amit itt Sátán elrontott bennünk!!!

  • @memy4460
    @memy4460 Před měsícem

    Ez a kreten perverz allat az egyik legkartekonyabb a jelenlegi tarsadalmunkban. Egy zullott beteg csalo, aki a sajat belso rothadasat vetiti ki a vilagra. Mindannyian jobban jarnank, ha visszavonulnal!

  • @robertnagy6125
    @robertnagy6125 Před měsícem

    Sose bírtam,a Hajóst.De jól megél,a faszságaiból.

  • @sanci1218
    @sanci1218 Před měsícem

    Laár Andrásnál intellektuálisabb zenészt nem tudnék mondani. Kicsiként el se akartam hinni hogy a KFT és a L'aar pour l'art egy és ugyanaz