TelePaks TV
TelePaks TV
  • 16 246
  • 5 953 573
Gastroblues Magazin – 2024.07.10.
Idén is fakanalat ragadtak a csapatok a Kárpát-medencei Gastroblues Pikniken. A 32. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál július 7-én érkezett a záró állomásához. A fogásokat kóstolójegyekkel lehetett megvásárolni, az ezekből befolyó pénzösszeget ezúttal is Paks kárpátaljai testvértelepülése Visk kapta. Idén is egy teljes héten keresztül Paksra irányult a Rock a Jazz a Blues a gasztronómia és a borok kedvelőinek figyelme. Igazi nagyágyúk is koncerteztek a Gastroblues Fesztiválon és új helyszínként az ASE Sportcsarnok is bemutatkozott. Ráadás, hogy a fesztivál a testvértelepülésekkel való kapcsolattartás szempontjából is jól sikerült a szervezők szerint. A rendezvényt foglaljuk össze a Gastroblues magazinban.
zhlédnutí: 118

Video

Nemzetközi Természetfotós tábor zajlik Pakson
zhlédnutí 45Před 4 hodinami
A természet ölében című program július 11-ig tart az Atomerőmű Látogató Központja közreműködésével. Oroszországból Novovoronyezsből is érkeztek táborozók. Volt, aki csupa pozitív tapasztalatot gyűjtött eddig.
Díjat vett át Dr. Bodor Bíborka
zhlédnutí 35Před 4 hodinami
A paksi 9. számú körzet háziorvosa, dr. Pongrácz Sándor kitüntetésben részesült a Semmelweis Nap alkalmából rendezett városi ünnepségen. 32 éve látja el a betegeket a körzetben. A panaszokkal hozzá fordulók szeretik, tisztelik. A díjat Paks polgármesterétől vette át a doktornő.
Nehéz dolga volt a zsűrinek
zhlédnutí 88Před 4 hodinami
Idén is fakanalat ragadtak a csapatok a Kárpát-medencei Gastroblues Pikniken. A 32. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál július 7-én érkezett a záró állomásához. A fogásokat kóstolójegyekkel lehetett megvásárolni, az ezekből befolyó pénzösszeget ezúttal is Paks kárpátaljai testvértelepülése Visk kapta.
Bibircsókos dekorációt használtak
zhlédnutí 54Před 4 hodinami
Idén is megrendezte Pusztahencse önkormányzata a hagyományos falunapot, amely évek óta „Boszorkány Szombat” néven várja az érdeklődőket. A programot a legenda szerinti Bagóhegyi boszorkány ihlette. Július 6-án rengeteg állomás közül válogathatnak a látogatók.
Megemlékezés és bocsánatkérés
zhlédnutí 103Před 4 hodinami
Kegyeleti sétával egybekötött megemlékezést tartott a Paksi Pünkösdi Gyülekezet július 7-én a paksi zsidó lakosság deportálásának 80-ik évfordulóján. Az emlékbeszédeket követően megkoszorúzták a korábbi zsinagóga, a mai könyvtár falán található emléktáblát. Ezt követően a menet az Ó-Paks Vasútállomásig gyalogolt, ahol mécseseket gyújtottak az elhurcoltak emlékére.
Ezúttal is népszerű a sorozat
zhlédnutí 107Před 4 hodinami
Játszótéri Mesék címmel várta program a gyerekeket a Toldi Miklós utcai játszótéren. A Kincskereső Gyermekkönyvtár szervezésében hétfőn kora este az “Egy rumlis nap” című történetet hallgathatták meg a kicsik. A hőség ellenére szép számmal érkeztek a látogatók. A sorozat július 31-én folytatódik, a Viza játszótéren.
Víkend Híradó - 2024.07.09.
zhlédnutí 56Před 4 hodinami
Víkend Híradó - 2024.07.09.
E-Taxi - 2024.07.09. - Grósz Adél
zhlédnutí 417Před 4 hodinami
Elnyerte a közönségdíjat a 2024-es Miss World Hungary szépségversenyen a 23 éves Grósz Adél. A döntőben lévő 15 lány közül szavaztak rá a legtöbben. A paksi szépség élményeiről bővebben beszél az E-Taxiban.
Lelátó - 2022.07.09. - A legfrissebb hírek a paksi kajak-kenu eredményeiről
zhlédnutí 72Před 4 hodinami
Ha kedd, akkor Lelátó. Sportmagazinban ezúttal Bedecs Ferenc számolt be a Paksi Atomerőmű SE kajak-kenu háza táján történő legfrissebb hírekről.
Közélet Közelről - 2024.07.08. - Semmelweis-napi városi ünnepség
zhlédnutí 113Před 7 hodinami
Dr. Bodor Bíborka háziorvos kapta idén a Pongrácz Sándor-díjat. A kitüntetést a Semmelweis-napi városi ünnepségen adta át a díjazottnak Szabó Péter polgármester. A Közélet Közelről adásában erről láthatnak összefoglalót!
Paksi delegáció járt Kézdivásárhelyen
zhlédnutí 95Před 14 hodinami
Testvérvárosunkban, Kézdivásárhely városünnepén járt az elmúlt hétvégén Leber Ferenc alpolgármester és Barnabás István, önkormányzati képviselő. A látogatás legfőbb célja a két város közötti kapcsolattartás erősítése volt.
Változatos programok a nyári sporttáborban
zhlédnutí 163Před 14 hodinami
Megrendezte kéthetes hagyományos nyári kajak-kenu sporttáborát az Atomerőmű Sportegyesület. A szervezők idén június 24-e és július 5-e között a különböző vízi járművek kipróbálása és az evezés mellett változatos programokkal várták a gyerekeket. A táborban a szakosztály sportolóin kívül bárki részt vehetett.
Népszerű az alapítvány tábora
zhlédnutí 47Před 14 hodinami
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is négy hét tábort szervezett az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány. A táborok célja, hogy a gyermekek minél korábban megismerkedjenek az egészségtudatos életmóddal, a környezettudatos neveléssel, mindezt pedig a mozgás jegyében, a kortársakkal történő közös játék során.
Nyári programok a gyermekkönyvtárban
zhlédnutí 77Před 14 hodinami
Harmadik alkalommal rendezett nyári Limonádé partit a Kincskereső Gyermekkönyvtár július 4-én délelőtt. A könyvtár célja, hogy a nyári szünetben is tartalmas programokkal segítsék a szülőket, közelebb hozzák a gyerekekhez a könyveket, kialakítsák az olvasás iránti szeretetet. Mindezek mellett pedig növeljék a könyvtár látogatottságát és erősítsék a helyi közösséggel történő kapcsolatot is.
Köztisztviselőket ünnepelték
zhlédnutí 85Před 14 hodinami
Köztisztviselőket ünnepelték
Víkend Híradó - 2024.07.05.
zhlédnutí 105Před 14 hodinami
Víkend Híradó - 2024.07.05.
Hit-Élet - 2024.07.03. - Evangélikus tisztviselők beiktatása
zhlédnutí 109Před 19 hodinami
Hit-Élet - 2024.07.03. - Evangélikus tisztviselők beiktatása
Három héten át táborozhatnak a gyerekek
zhlédnutí 204Před 21 hodinou
Három héten át táborozhatnak a gyerekek
Paksi zenekarok nyitották a fesztivált
zhlédnutí 224Před 21 hodinou
Paksi zenekarok nyitották a fesztivált
Kamarakoncert a Csengey előtt
zhlédnutí 140Před 21 hodinou
Kamarakoncert a Csengey előtt
Duna Fesztivál a Szent András kastélyban
zhlédnutí 109Před 21 hodinou
Duna Fesztivál a Szent András kastélyban
Lelátó - 2024.07.02. - Nyári sport hírek
zhlédnutí 124Před 21 hodinou
Lelátó - 2024.07.02. - Nyári sport hírek
Víkend Híradó - 2024.07.02.
zhlédnutí 94Před 21 hodinou
Víkend Híradó - 2024.07.02.
Közélet Közelről - 2024.07.01. - Energiapolitika 2000 Társulat
zhlédnutí 145Před dnem
Közélet Közelről - 2024.07.01. - Energiapolitika 2000 Társulat
Az eltűnt városkép nyomában - 2024.06.28. - A Pálvölgyi patika története (3. rész)
zhlédnutí 137Před dnem
Az eltűnt városkép nyomában - 2024.06.28. - A Pálvölgyi patika története (3. rész)
Idén is népszerű a judo tábor
zhlédnutí 222Před dnem
Idén is népszerű a judo tábor
Véget ért a tesztüzem
zhlédnutí 288Před dnem
Véget ért a tesztüzem
Itthon, a Dunánál
zhlédnutí 88Před dnem
Itthon, a Dunánál
Induló keret, új mezszállító, új kabalaállat
zhlédnutí 100Před dnem
Induló keret, új mezszállító, új kabalaállat

Komentáře

  • @JanosSolya-wq2sm
    @JanosSolya-wq2sm Před 2 dny

    Programok is várták az érdeklődőket: Bódi csabi Happy gang band Kék és narancs sárga koncert republic!

  • @user-gi9hj9fy4u
    @user-gi9hj9fy4u Před 3 dny

    Kár hogy megszünt😢

  • @fenyvirag1
    @fenyvirag1 Před 6 dny

    Ilyen eseményre van helyi járat busz is . :- )

  • @TamasSzabo-ql6wf
    @TamasSzabo-ql6wf Před 7 dny

    8. perc: My baby left me (Elvis Presley). 1956.

  • @gabortoth5088
    @gabortoth5088 Před 9 dny

    Imádom, ahogy fel sem néz a papírból és olvas... Lenin rendet neki!

  • @KACSEPE2024
    @KACSEPE2024 Před 13 dny

    Köszönjük

  • @expresscaffee433
    @expresscaffee433 Před 14 dny

    czcams.com/video/pslaPVXQFDo/video.htmlsi=c9vaz05b6JoZC9Ft

  • @user-dy3ok8po3b
    @user-dy3ok8po3b Před 20 dny

    Szuper jo

  • @fenyvirag1
    @fenyvirag1 Před 21 dnem

    Alap , hogy , magtalan növények is legyenek ? 998 g k

    • @fenyvirag1
      @fenyvirag1 Před 21 dnem

      Alá pozicionálás not . Mindenki . Csak 5 napig bírta ki a város lakói , és e- sek ? 9m m 5 8 g titkos telefonszámon nem kutatsz. Még akkor sem , ha , riporter vagy .

  • @fenyvirag1
    @fenyvirag1 Před 21 dnem

    Isten szereti a gyermeki rajzolatú buszokat . Máshol a villamos olyan . Fő Pályaudvaron alap a fedettség , a pad . És , város közlekedés nagy térkép is . Megyei , még , ha , az kicsi , ott nem lényeg . Szerettel. well. :- ) Mint , mérnök, változtatnék a menetrend táblán is. (( )) A nagy , oldalfallal rendelkező buszmegálló , mint pl , az Ifjúság úti , Konzervgyári , az oldalára is lehet , helyi , összes menetrend rajzolat is . Térkép is . ! 4 oldala van. Máshol sem kellemetlen . És , örvend az Élet . Frank

  • @gyorgyikaluzsnyinegalajda4928

    Helyes,szívből gratulálok!!

  • @W98761
    @W98761 Před 21 dnem

    Ebből lett valami?

  • @TamasSzabo-ql6wf
    @TamasSzabo-ql6wf Před 22 dny

    4. perc: Tijuana taxi (Herb Alpert). A Csúcsforgalom (Petress István) főcím zenéje volt 1968-1987.

  • @katalinpaulics6966
    @katalinpaulics6966 Před 22 dny

    👍❤️

  • @TamasSzabo-ql6wf
    @TamasSzabo-ql6wf Před 23 dny

    Tamburmajor. Nagyon jó szám. Az Illés pedig 1967 ben a rezesbandarol énekelt. (Tara-dadam). Az is nagyon jó szám volt.

  • @macher1223
    @macher1223 Před 26 dny

    MSZP-s ből Paulus, de a bizonyítás lehetőségét élvezze.

  • @urasinova
    @urasinova Před 27 dny

    Köszönöm szépen a videót! P.s. a Kis Herceg udmurt változata :)

  • @laci60
    @laci60 Před 28 dny

    Ma is tanultam valamit, köszönöm. :)

  •  Před 28 dny

    A gyermekeink jövője és egészsége a környezetünk megóvásán múlik. Köszönöm ezúton is a meghívást az Alapítványnak és a remek riportot a televíziónak.

  • @fenyvirag1
    @fenyvirag1 Před 29 dny

    miért nincs e szabad egyetem . Többféle . Normális előhirdetéssel .

    • @fenyvirag1
      @fenyvirag1 Před 29 dny

      minden előváros jobban fejlesztve. Nem cél , hogy , az alap lakosság lakótelepieket kinézze . A fele , magyar városi őslakós , .. már !

  • @fenyvirag1
    @fenyvirag1 Před měsícem

    én látok egy babát

  • @sandorpinter8705
    @sandorpinter8705 Před měsícem

    Adom ❤❤❤ hajra paks

  • @fenyvirag1
    @fenyvirag1 Před měsícem

    Jobb stilusú nincs ? Egy ~speciális gyógytornászt megkérdeztek előtte , kinek magának is vannak gyerekei ? És , tud .

  • @csehta
    @csehta Před měsícem

    Kisváros - kis kincstári tv. Tényleg muszáj így???

  • @csehta
    @csehta Před měsícem

    😂

  • @jozsefaradi7732
    @jozsefaradi7732 Před měsícem

    A Miniszter elnök részéről, a Paks Polgármestere a kézfogásra felé nyujtott kezet nem fogadta el.Ez minősíti a Polgarmestert.Bunkó!!!

  • @zoltanmolnar78
    @zoltanmolnar78 Před měsícem

    A Facebook kommentjei alapján sokan nem hallgatták végig Heringes Anita szavait, mert nem csak kritizálta Szabó Péter jelenlegi polgármester eddigi munkáit, hanem a kritika mellett javaslatokat is mondott, hogy miket kellett volna hogyan csinálni. Pruzsina Ákos már-már személyeskedett.

  • @trifi23
    @trifi23 Před měsícem

    milyen igaza van! 2024 49:00

  • @gyorgyikaluzsnyinegalajda4928

    JÓÓÓ

  • @fenyvirag1
    @fenyvirag1 Před měsícem

    a város biztonságos ? Nem egyszer éjjel jöttek be olyanok, kik nem is itt laktak . Más házakban is volt ilyen . Vagy , nappal . I.

  • @mariazahonyi4944
    @mariazahonyi4944 Před měsícem

    Nagyon szép kert, gratulálok, sok munka lehet benne.

  • @zoltantarsoly6312
    @zoltantarsoly6312 Před měsícem

    Csak odő kérdés mikor lessz ott ban

  • @sr-bo2xj
    @sr-bo2xj Před měsícem

    A néhány néni-bácsi talán már az MSZMP tagságát is elfelejtette...

  • @fenyvirag1
    @fenyvirag1 Před měsícem

    még erősíteni 3 x-osára . Tapasztalat . Köszönet well .

  • @fenyvirag1
    @fenyvirag1 Před měsícem

    Jobbá jobb . Segítse , lelkileg is . Valós . A besurranó idegenek máshol is téma . Meg lehet oldani. Elő gratula.

  • @fenyvirag1
    @fenyvirag1 Před měsícem

    Az igaz Isten , már várta a magyart. Léleköröm mindenkinek. Tervező szakon is tanult , az tudja , hogy , az utast nem a fűthető rúd érdekli. Mint a jelenlegiekben , itt még a felső fogantyú az még kevés benne. Zsúfolt busz csak akkor van jelenleg , mikor, a diákok csoportosan jönnek és mennek benne. A többi járat nem zsúfolt , így nem feltünő , hogy , honnan hiányzik még felső fogantyú . Biztonság segítője . A magasított ülések alapzata mintha jobb lenne . Nem olyan magas . A jelenlegiekhez gyógytornász is kell . KWNT 10

  • @istvannemolnar865
    @istvannemolnar865 Před měsícem

    Csodaszépek!! Nekem is nagy kedvenceim.

  • @irgalompromoter
    @irgalompromoter Před měsícem

    Köszönöm a lehetőséget Telepaks

  • @fenyvirag1
    @fenyvirag1 Před měsícem

    a cím, ~ nagyon jó . Jó lenne , ha, újra lenne honlap annak, hogy , mely településen ( akkor a regiósak voltak ) milyen események vannak . Nem 20-30 lapot kell megnézni , hol ki sem írtak az események. A régin , rendbe és rendszerezetten összeszedett események , előnyök . Érték , Ő . Volt , vagy lesz újra ? .. Mert, szükség van rá Megváltoztak a szokások . Van , ki napi 6 órát pörgette a telefont , -- + hol , mi " ,... és vannak , olyan emberek kik kompletten ~ elmebeteg mániákból kiléptek Attól , azok nem kisebbek . És , jó lenne , ha , a 2022 - es évi , kultúrális , nagy plakátok lekerülnének az utcáról . Múzeum, az éktékek volt napjaira ? 21052022 - - g Sok sikert , jól szervezve .

    • @fenyvirag1
      @fenyvirag1 Před měsícem

      Madocsát nagyon kéne segeteni , máshogy is .

    • @fenyvirag1
      @fenyvirag1 Před měsícem

      Hány koszorút tettek a Dunába .? Meg merősíteni . Legalább 3 db kell . Alap .

  • @fenyvirag1
    @fenyvirag1 Před měsícem

    A főbejárat lépcsőjét hosszabbra , laposabbra kérnénk . Tapasztalat . Esős időben nem biztonságos . Valahol a bejárati ajtó közelében a kéznek támasztó szükséges. Alkalmakkor , aztán az levehető . Csavarhuzó van . A legfelső szintje is lehetne széles . REFA MTM tapasztalat, gyakorlat. Építész nagybácsik . ( ) Köszönet well .

    • @fenyvirag1
      @fenyvirag1 Před měsícem

      A ház tere előtt rendkívül értékes gyógynövények . Életet segítő növények . Hasznosítani , hogy , jó helyre , akár a közelben levő helyekre kerüljenek , vagy , a terv terében, ízlésesen helyezve . Kevés a lakótelepen a romantikus tér . A meglevő padok sincsenek arra hangolva , hogy , nem csak az erkélyen van levegő , hanem , a közterületen is , mint , a parkok . Normálisabb , virágzó növényeket . Virágot , termést nem adó növényt , lehetőleg nem . A légteret zárttá tette , hol , jelenleg is vannak még . A jelenlegi növények hangulatot adnak . Jelenleg, még kevés a pad benne . A leandereknek nem oké a bekötése . Eredendően , nem nyugtató , hanem azok , mind gyulladás gátlóak . Az , viszont , transzformáló , felszabadító energia . A nyugtató KÓD -ok rajta , .. zárolt légteret adtak . Sok sok évi tapasztalat .

  • @nemaninja3294
    @nemaninja3294 Před měsícem

    1:48 hányat kell csinálni?

  • @fenyvirag1
    @fenyvirag1 Před měsícem

    ELŐ gratula . Logikusan . :- ) 1 az 1ben .

  • @mariannatorok2543
    @mariannatorok2543 Před 2 měsíci

    A gyomra is szükség van, megvan a helye az ökoszisztémában. Ráadásul sok gyomnövény vagy annak nevezett növény gyógynövény.

  • @melindaraboczki3678
    @melindaraboczki3678 Před 2 měsíci

    Jellemző.Két férfi résztvevő.

  • @SusulykaGomba
    @SusulykaGomba Před 2 měsíci

    Szeretettel gratulálok minden résztvevőnek! Csodálatos volt! 🥰

  • @jozsefezekias2910
    @jozsefezekias2910 Před 2 měsíci

    Az ördögök,és démonok napja ez!Kik megnyerték az életet,hamarabb buknak el mint gondolnák!l Remegnek immár a mennyekben az oszlopok,és rettegnek a föld minden lakói! A hazugság,és a bűn,talytékoznak mint a fellegekig érő hullámok! A fidesz,és ördög bandája,azért sürgetik a békét,hogy megakadájozzák Isten tervét,és meghiúsítsák a próféciák beteljesedését!És elmehessenek a romokat építeni,hogy milliárdokat zsebeljenek be,az ártatlanok kárára! Kiket előbb,megölettek,most kiakarják fosztani! Nem békét akarnak ezek,hanem nyerekedni,és még megmenekülni a veszedelem elől! A gonosz,ostoba,telhetetlen hazugságaikkal megnyerik a naívakat! És sajnos,van ezekből bőven! Emlékezzetek meg,hogy hány ördögnek nem volt még érettségije sem! Én évekkel azelőtt,míg ezek meglettek volna,elmondtam! Hogy ezeknek,még az elemijük sem biztos,hogy meg van! És ha ezeket sorra vesszük,egyértelmű,hogy nem volt elemimük,sem.És mégis köztársasági elnökök voltak! Nem beszélvén a többi beosztottakól,a kiket az ő ostoba beszédeik minősítenek!Minden beszédeik,cselekedeteik igazolnak vissza! Pl:az ostoba,vén navracsics ezt mondta:Magyarország az Europa öt,legjobb országa közé fog tartozni.Bátor megjegzés ez! Hiszen tudjuk,hogy az ördögök,bátrak,a mi a hazugságot illeti! Mert ők,mindig is maguk gazdaságáról,és életéről fogalmaztak meg véleményeket.És nem a Magyarországi helyzetről.nagy istván,gazdász,elmondta,hogy mi a vágyuk? Hogy a Brüsszeliek,tönkre akarják tenni a gazdákat,és a kereskedelmüket! A mi a patkányfejü,Erdélyi szörnyeteg vagyona,a mit a magyaroktól vett el!Azokat a cégeket elkell tartani rezsivel,hogy tudjanak termelni hasznot az ördögönek! Nem a magyarok a fontosak,hanem az ő gazdaságuk,és érdekeik! Soha nem a magyarok voltak a fontosak! Ha a magyarok lettek volna fontosak,akkor nem gyilkolta volna meg a magyarok 80%-t! És nem hozott volna be közel négy millió külföldit!Magyarország kizsákmányolása,elpusztítása,nem a baloldaliak műve volt,hanem ennek a csúf,Erdélyi sörnyetegé! Magyarország,elfog pusztulni,örökre!Mert túl sok az ördög,és kép utató,áruló,haszonleső magyar,a kik eladták népüket,és lelküket! És megvetették Istenüket,és a kegyelmet,és az áldozatot,amit értük adott az Isten!A sátán tornácára tették gyermekeiket,és szeretteiket pusztításra,gyilkolásra! Magyarország lakóinak,vértől veressek kezeik!Isten bosszúja jő,kegyetlen haraggal,és pusztító ítélettel! Isten haragjától remegnek a mennyekben az oszlopok! És félve,retteg a földnek fundamentuma!A közeledő,rettentheteten,teremtő,Istentől! Mert haraggal teljes,és bosszúra éhes mindazokra,kik megvetették hatalmas szeretetét,és irgalmát! A kiáltó szót,már nem hallani!De meghallaná-é,ez az áruló nemzettség?! Sötétbe burkolództál, te,gyilkos,Magyarország! Hány ártatlan gyermek,és felnőtt hullott el,méltatlanul kezeidből! Kitől kéri majd számon az Isten,ezeknek lelkeit?! Azt hiszed halálod,eltüntetheti majd álnok vétkeidet?! Bűnitek sokasága,megmmenthet-é,az Isten haragjától és szörnyű ítéletétől?!lA pokol bugyraiból is előrángat titeket az Úr,ítéletre! Kicsoda menthet ki titeket,Istenek hatalmas karjaiból,és végtelen haragjától?!És minden bűneiteket előhozza ítéletre,és meg nem menekedtek! A kőhegyek remegnek,miként a fa levelei a szélben! De mi lesz veled,te képmutató nép?! A rettegések napja jő,nagy sebességgel! Te,a ki bűneidet,nagy élvezettel vitted véghez,és örömmel!Ha tudnád,hogy hol kezdődött el,és hol ér majd véget? Ő az,a ki megígérte,hogy el jő,és el is fog jönni!Árnyéka immár a lapuitokon belül van,és ki menthet meg titeket?Még hallgatnak a félelmet keltő zajok.De holnap,ki garantálja majd,hogy nem lesz-é,zivataros a te ébredésed? És a csend,felkelti a haragnak napját! Mert immár,készen vannak hogy visszatérjenek azok,kiket felemelnek az egekbe! A ti tetteitek,és mértéktelenségeitek nem ismert korlátainak vágyai, bukásának napja lesz ez a nagyon hamar!

  • @domelorinczy2674
    @domelorinczy2674 Před 2 měsíci

    hajra MP🎉🎉🎉

  • @zsenyusz
    @zsenyusz Před 2 měsíci

    A hűtéséről egy szó sem esett. Nyáron alacsony vízállás gondot okoz, a meglévő blokkok hűtése is bajos. Az mellékes, hipp-hopp össze dobnak egy víztározót is?

  • @zsenyusz
    @zsenyusz Před 2 měsíci

    Ebből sem lesz semmi, de unokáink is fizetni fogják vagy nem mert elköltöznek külföldre vagy mert meg sem születnek.

  • @georgeolah6751
    @georgeolah6751 Před 2 měsíci

    Tyúkeszü Vadkan Peti! Össze vissza darál ! A sok hülye meg beveszi!