lentitv
lentitv
  • 1 675
  • 1 346 588

Video

A „Virágos Magyarország” zsűrije Lentiben • 2024
zhlédnutí 661Před měsícem
A Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny zsűrije Lentiben tartott szemlét, ebben az évben - július 16-án - Szombathelyről érkeztek.
Kerékpáros városmegtekintés Lentiben • 2024
zhlédnutí 559Před měsícem
Négy év után ismét Lentibe kerékpározott kísérőivel - július 8-án - hagyományos nyári „városmegtekintésre” Vigh László, a térség országgyűlési képviselője.
A Lenti Teke Klub éremátadó ünnepsége a Margaréta Tekézőben • 2024
zhlédnutí 493Před měsícem
Éremátadó ünnepségen ismerte el július elsején a Lenti Teke Klub játékosai sportteljesítményét, mellyel az NBIII-as Vas-Zala vármegyei tizenkét csapatból álló mezőnyben harmadik helyen végzett a Lenti TK.
Semmelweis-nap Lentiben • 2024
zhlédnutí 542Před měsícem
A Magyar Egészségügy Napját, azaz a Semmelweis-napot 1992 óta ünneplik rendszeresen hazánkban. Lentiben június 28-án a városi művelődési központban köszöntötték az egészségügyben dolgozókat. Lenti Város Önkormányzata és a Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelőintézet által szervezett Semmelweis-napi ünnepségen köszöntőt mondott a város polgármestere. Az ünnepségen öt egészségügyi dolgozó részesült...
Ünnepélyesen átadták a választást követően a megbízóleveleket • 2024
zhlédnutí 489Před měsícem
Lenti város újraválasztott polgármestere és a megválasztott, legtöbb szavazatot kapott képviselők átvették megbízóleveleiket június 19-én a helyi választási bizottság elnökétől. Az új képviselő-testület a 2024. októberi alakuló ülésen kezdi meg munkáját és 2029-ig szolgálja Lenti város lakóinak érdekeit.
Az országban elsőként megnyílt a Kolping kávézója Lentiben • 2024
zhlédnutí 1,4KPřed měsícem
Színes ünnepség keretében - az országban elsőként - került átadásra június 19-én Lenti városában a Kolping Támogató és Foglalkoztató Központ részeként működő Kolping Kávézó. A patinás épületben fogyatékos és pszichiátriai betegek nappali ellátásában résztvevők biztonságos környezetben végezhetnek teljes értékű munkát. A kávézóban a munkatársak a Kolping Szövetség fair trade alapú kávéja mellett...
Szántai Lajos művelődéstörténész tartott előadást Lentiben • 2006
zhlédnutí 3,6KPřed 2 měsíci
Árpád-házi szentek címmel tartott előadást Szántai Lajos művelődéstörténész Lentiben, 2006 júniusában.
Elhunyt Tüske József, Lenti város egykori esperes-plébánosa • 2024
zhlédnutí 738Před 2 měsíci
Elhunyt Tüske József plébános. 1969. június 22-én szentelték pappá. 1969 és 1971 közti időszakban Lenti volt első szolgálati helye. 1971-től 1975-ig Körmenden, majd 1975-től 1979-ig Zalaegerszegen, a Szent Mária Magdolna plébánián teljesített szolgálatot. 1979-től 1990-ig Tófej-Lórántháza, majd 1990-től 2009-ig Lenti város plébánosa. 1985-től 2008-ig a Lenti Esperesi kerület esperese volt. Tüsk...
Helyi önkormányzati választás • 2024
zhlédnutí 223Před 2 měsíci
A 2024. június 9-i, az elmúlt hétvégén lezajlott helyi önkormányzati választásokat követően a következő, - 100 százalékos feldolgozottság melletti - adatokról tájékoztatjuk kedves nézőinket: A választáson a lakóhely szerinti szavazók száma 6230 fő volt. Ebből magyar állampolgárok magyarországi lakcímmel 5998 fő, más uniós tagállamok állampolgárai 242 fő. A leadott szavazólapok száma 4245 db vol...
Kemény Dénes tartott előadást vállalkozóknak a Balance-ban • 2024
zhlédnutí 223Před 2 měsíci
Kemény Dénes válogatott vízilabdázó és a magyar vízilabda válogatott korábbi szövetségi kapitánya osztotta meg tapasztalatait vállalkozókkal a lenti Thermal Hotel Balance-ban június 5-én. A programot a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezte.
Šooš Peter, muravidéki szerző kötetbemutatója Lentiben • 2024
zhlédnutí 86Před 2 měsíci
Šooš Peter: A leventemozgalom a Muravidéken című tanulmánykötetét mutatta be június 4-én a Városi Könyvtár Lenti.
A Nemzeti Összetartozás Napja a 469-es határkőnél • 2024
zhlédnutí 237Před 2 měsíci
Június 4-én Lendvakecskésen, hagyományosan a 469-es számú határkőnél tartotta meg a Lenti Honismereti Egyesület és Lenti Város Önkormányzata a Nemzeti Összetartozás Napján megemlékezését.
Kovács Krisztián új könyvének bemutatója a lenti könyvtárban • 2024
zhlédnutí 109Před 2 měsíci
Kovács Krisztián: Minden csendes és nyugtalan című kötetét mutatták be május 31-én a Városi Könyvtár Lentiben.
Önkormányzati ciklusértékelő • 2019-2024
zhlédnutí 552Před 2 měsíci
A 2024. június 9-i választásokhoz közeledve Horváth László, Lenti város polgármestere értékeli a lezáruló ötéves önkormányzati ciklust.
Gyertyakészítés, gyöngyfűzés, makramé szakkörök zárókiállítása • 2024
zhlédnutí 213Před 2 měsíci
Gyertyakészítés, gyöngyfűzés, makramé szakkörök zárókiállítása • 2024
A június 9-i választások előtti utolsó képviselő-testületi ülés • 2024
zhlédnutí 450Před 2 měsíci
A június 9-i választások előtti utolsó képviselő-testületi ülés • 2024
Megújul a Bánffy utca aszfaltburkolata • 2024
zhlédnutí 490Před 2 měsíci
Megújul a Bánffy utca aszfaltburkolata • 2024
III. korcsoportos kézilabda diákolimpia országos elődöntője Lentiben • 2024
zhlédnutí 812Před 3 měsíci
III. korcsoportos kézilabda diákolimpia országos elődöntője Lentiben • 2024
Kéklámpás modellek - rendőr, mentő, tűzoltó járművek földön, vízen, levegőben • 2024
zhlédnutí 117Před 3 měsíci
Kéklámpás modellek - rendőr, mentő, tűzoltó járművek földön, vízen, levegőben • 2024
„Bringázz a munkába!” - Bringás reggeli Lentiben • 2024
zhlédnutí 447Před 3 měsíci
„Bringázz a munkába!” - Bringás reggeli Lentiben • 2024
France Mutombo Tshimuanga kötetbemutatója Lentiben • 2024
zhlédnutí 219Před 3 měsíci
France Mutombo Tshimuanga kötetbemutatója Lentiben • 2024
Ballagási ünnepély a lenti gimnáziumban • 2024
zhlédnutí 2KPřed 3 měsíci
Ballagási ünnepély a lenti gimnáziumban • 2024
Ballagási ünnepség a Lámfalussy szakképző iskolában • 2024
zhlédnutí 811Před 3 měsíci
Ballagási ünnepség a Lámfalussy szakképző iskolában • 2024
Leány kézilabda diákolimpia országos elődöntője Lentiben • 2024
zhlédnutí 669Před 3 měsíci
Leány kézilabda diákolimpia országos elődöntője Lentiben • 2024
Megnyílt a Kerkaland Rekreációs Park Lentiben • 2024
zhlédnutí 1,4KPřed 3 měsíci
Megnyílt a Kerkaland Rekreációs Park Lentiben • 2024
Idősek köszöntése Lentikápolnán • 2024
zhlédnutí 367Před 3 měsíci
Idősek köszöntése Lentikápolnán • 2024
Kerületi Cserkésznapot rendezett a 30 éves lenti cserkészcsapat • 2024
zhlédnutí 447Před 3 měsíci
Kerületi Cserkésznapot rendezett a 30 éves lenti cserkészcsapat • 2024
Hatvanszoros véradó Lenti város polgármestere • 2024
zhlédnutí 291Před 3 měsíci
Hatvanszoros véradó Lenti város polgármestere • 2024
Bence Lajos és Szemes Péter kettős kötetbemutatója Lentiben • 2024
zhlédnutí 99Před 3 měsíci
Bence Lajos és Szemes Péter kettős kötetbemutatója Lentiben • 2024

Komentáře

  • @Sotineolog-o2l
    @Sotineolog-o2l Před 5 dny

    32:25 - 1.879. év - Mihály kokrszellemként a Földre jön...

  • @ildikobernath9994
    @ildikobernath9994 Před 6 dny

    Fantasztikus és nagyon érdekes volt ez a beszélgetés, ködzönöm🙏🙏😊

  • @nandorneliptowszky1644

    Köszönöm szépen.

  • @ISBE91
    @ISBE91 Před 16 dny

    Severus Snape életben van!

    • @nice0051
      @nice0051 Před 6 dny

      Vagy inkább Naftalin Ernő? czcams.com/video/S4rUo6qBCMc/video.html

  • @81Zetike
    @81Zetike Před 20 dny

    Koszonjuk a riportot, Beatrix & Zoli Lendvakecskesrol

  • @csabafenyo6234
    @csabafenyo6234 Před 28 dny

    Szinkronhangja csodálatos volt. Köszönjük neki.

  • @evagaal9188
    @evagaal9188 Před 29 dny

    Hát ezen dolgoznak,hogy minket innen kiebrudaljanak..... Gyökér nélkül nincs korona

  • @annaszekely7813
    @annaszekely7813 Před měsícem

    Csodàlatos tanítàs.köszönöm 17:14

  • @andrasd.3732
    @andrasd.3732 Před měsícem

    Nagyon szerettem hallgatni Ferencet!!!!

  • @Bomf.3
    @Bomf.3 Před měsícem

    Szegény bácsi nem szedte a gyógyszereket amiket felírtak neki a pszichiátrián? Szerencsétlen össze-vissza hadovál, és kitalált eseményekre meg selhol sem jegyzett önjelölt "történészekre" hivatkozik, akik ugyan olyan mentális betegek voltak, mint ő maga. Kár, hogy bezárt az OPNI és ezeknek a szerencsétleneknek kezelés nélkül folyamatosan romlik az állapotuk, és építik a saját maguk fantáziavilágát. :(

  • @NorbertArokszallasi
    @NorbertArokszallasi Před měsícem

    A MENNYEI ATYA LEGYEN VELED!

  • @o__Urban__o
    @o__Urban__o Před měsícem

    "Nyugodj békében, Fruti. Te voltál a strand Kukorica királya."🖤

  • @andrassv6621
    @andrassv6621 Před měsícem

    Köszönjük, hogy velünk voltál, Feri 🙏

  • @gabordalmand1274
    @gabordalmand1274 Před měsícem

    A National Geographic egyik volt tanulmanya szerint az Eszak Amerikai Indian Nepek az Altaj Hegysegtol keletre eso, a mai Sziberiabol, azaz a mintegy 10 - 11.000 evvel ezelottI es UTANI evszazadok utan is meg minduntalan DZSUNGARIANAK definialt foldrajzi/neprajzi teruletrol vandoroltak at a csak nehany km-re, lato tavolsagban helyezkedo foldresz videkere; a SZABIR BIVALY FAJTAJU, a mindenkor adott terepet es termeszeti korulmenyeket is szivosan viselo allatfaj szorgalmazott athajtasa - attelepitese kisereteben...

  • @salzburg350
    @salzburg350 Před měsícem

    A lenti hegyi utat is lehetne fejleszteni,meg a csatornázás már 20 éve alap lenne.

  • @salzburg350
    @salzburg350 Před měsícem

    Állami támogatásokkal megrendelésekkel persze.

  • @gyongyverkatona9073
    @gyongyverkatona9073 Před měsícem

    Zseniális volt! Köszönöm!🥰

  • @beata-katalinavassakou8213

    Kedves Bistey Zsuzsa, Athénből üdvözöllek, ahol már évtizedek óta élek és pszichiáterként dolgoztam. Szeretnék arrafelé menni és remélem rövidesen közelről is elmondhatjuk, amit átérezni tudunk.

  • @salzburg350
    @salzburg350 Před měsícem

    100 forint a kávé?....ha már a lakosságnak épűlt

  • @salzburg350
    @salzburg350 Před měsícem

    Mindig csak a mutyi....

  • @adamfurjanadam
    @adamfurjanadam Před měsícem

  • @karvak1492
    @karvak1492 Před měsícem

    De még ha igazt is beszélne, sem ér semmit a tudománya, de igy hogy baromságokkal kombinálja, még káros is. Az ilyeneknek is megvan a hivö köre, akik magukba szivják a szintiszta történelempótló trágyát, mit azonnal vastagon kennek kiváncsiságuk kenyerére, mohón behabzsolva azt.

    • @gaborjuhasz5610
      @gaborjuhasz5610 Před měsícem

      Ha èrtenèll magyaru az is jó lenne ... 😂

    • @karvak1492
      @karvak1492 Před měsícem

      @@gaborjuhasz5610 ezaz, csak baszogass engem. Mikor nem tudjak megvedeni magukat, akkor elkezdenek engem baszogatni

    • @gaborjuhasz5610
      @gaborjuhasz5610 Před měsícem

      @@karvak1492 'Megvèdeni magukat' Nem igen..... Èrteni kell nagyarul. Am elèg nehèz,főleg ha a fejed tele van a hivatalos törtènelem paradox hülyesègeivel..... 😁 Nem beszèlve a nyelvünjet tagadó retkekről.... Tudod "àtvetük" vagy "ismeretlen" eredetű Egyik ilyen szèp szó a Szlovàk" szvodod " Ebből lett a Szabadsàg...... 🤣 Csak üsd be a keresőbe: Szab,szablya,szabolcs,(szabölcs), Szabadsàg, szavakat keress rà az eredetükre.... Ès kezdj el gondolkozni.... 😊 Ugyanaz a törtènelem is... Felvàzolom a Magyar törtènelmet a hivatalos verzió szerint: Öseink a finn prèriken kóboróltak hàtukon a reflex ij, ès nem tudtàk hogy honnan jöttek ès hovà mennek..... Ès keresgèltek egy "üres"orszàgot.... Vègül a Besenyök (Böszörmènyek)megsajnàltàk szegènyejet ès betereltèk őket a kÀRPAt medencèbe ahol az" Ős "szlovàkok megtanitottàk őket beszèlni ès megmutatták nekik a lovat..... Ennek aztàn úgy megörültek hogy elmentek "kalandozni "..... Ès tönkre vertèk az egyesült Európai seregeket akik a kiírtàsunkra èrkeztek..... Talàn a bekèpzelt tudàlèkossàg helyett vàlaszthatnàd a tanulàst ès gondolkodàst!

  • @nice0051
    @nice0051 Před měsícem

    Ilyenek flangálnak szabadon, a Lipótmezőt meg bezárták!

  • @istvanpesti5758
    @istvanpesti5758 Před měsícem

    Szántai: " ma egy történész többet hazudik, mint ami elvárható töle" Viszont a koronás turul (ma koronás daru) létező madár a sok griffszerű meselény között.

    • @karvak1492
      @karvak1492 Před měsícem

      na jó, abban tévedett, de minden másban simán csak hazudik

    • @gaborjuhasz5610
      @gaborjuhasz5610 Před měsícem

      ​@@karvak1492Milyen kis nyugtalan nyominger vagy.... Mien hazudik? Ami nem fèr a Finn-ugor ugor fejedbe? 😂

  • @gaborlipusz9469
    @gaborlipusz9469 Před měsícem

    Szántai Lajos egy nagy tudású történész aki valódi tényeket tár elénk. Egy ijen nagy tudású történész tanitásának már van súlya. Nagyon szeretem halgatni mert sokat lehet tanúlni Szántai Lajostól és a hozzá hasonló hazafias érzelmü történészektöl. Üdv...🙋‍♂

    • @MetalizedClassicalPoems-de1ru
      @MetalizedClassicalPoems-de1ru Před měsícem

      Pont annyira nagy történész, mint amennyire jó a helyesírásod.

    • @zoltanszucs790
      @zoltanszucs790 Před měsícem

      @@MetalizedClassicalPoems-de1ru Pont annyira történész , amennyire kell, hogy történész legyen. Pont annyira történész amennyire foglalkozik vele. És nem keveset foglakozik.

    • @MetalizedClassicalPoems-de1ru
      @MetalizedClassicalPoems-de1ru Před měsícem

      @@zoltanszucs790 Ja, csak éppen a forráskritika nem volt meg benne soha. Egy dolog a nagy lexikális tudás, de kritika nélkül fabatkát sem ér. Szántai olyan nagyvonalúan kezeli a forrásokat és olyan nonsense összefüggéseket kreál az ezospiri vonalon, hogy a történész tudományos közösség már nagyon régen kivetette magából.

    • @zoltanszucs790
      @zoltanszucs790 Před měsícem

      @@MetalizedClassicalPoems-de1ru Kivetni és kinevetni bárkit lehet. Éveken át hazudozni is lehet. Ha emlékezetem nem csal Jézust is kivetették maguk közül. Puff neki. Aztán ott van Giordano Bruno. Felszentelt pap és kivetették maguk közül. Szántai olyan művekből idéz, amit legtöbb ember még csak nem is hallott. DE nem kell őt hallgatni ? Annyi okos tojás van a Mindentudás egyetemén. Meg mindenhol. Csak nem megyünk velük semmire .

    • @Menrot076
      @Menrot076 Před 23 dny

      Nyolcadik kerületi roma gyerek 😂😂😂. Csak hagyták kitanítani...😅😅😅

  • @csiknekertimaria1111
    @csiknekertimaria1111 Před měsícem

    Gratula, nagyon jó minőségű felvétel, a téma kiváló, naprakész. Lesz folytatás? Minden érdekel, amit a Szántai Lajos munkasságával kapcsolatna lehet hozni, mert az igazi forrásokig nyúl vissza. 🎉

  • @zsoltbereczki5266
    @zsoltbereczki5266 Před měsícem

    Erzsébet bajor hercegnét, aki szintén IV. Béla lánya volt, se szentté se boldoggá nem avatták

    • @karvak1492
      @karvak1492 Před měsícem

      Persze hogy nem, hiszen akkor Erzsébetet Bözsinek hivták aki kislányként az óvoda egyik oszlopos tagjkakénnt nevelkedett fel Ukrajna északi részét átszelö Don-kanyar melletti Aljaszka városában.

  • @mmxx00
    @mmxx00 Před měsícem

    17:41

  • @pquzhyy
    @pquzhyy Před 2 měsíci

    Én ot vagyok

  • @farseverosapirico6248
    @farseverosapirico6248 Před 2 měsíci

    Kár , hogy nem beszélt az '56-os dolgairól s az angliai életéről , majd a repatriálásáról . Sebaj : anno készítettem nála róla egy riportfilmet , majd azt is felrakom . far severö sapirico

    • @lentitv
      @lentitv Před 2 měsíci

      czcams.com/video/qOhLwL0qaik/video.html

  • @farseverosapirico6248
    @farseverosapirico6248 Před 2 měsíci

    Tantalics Bélával riport az életéről ezen a címen itt : Tantalics Béla riport

  • @farseverosapirico6248
    @farseverosapirico6248 Před 2 měsíci

    Tantalics Béla riport a CZcams-on ezen a néven . NézzéTek meg ...

  • @farseverosapirico6248
    @farseverosapirico6248 Před 2 měsíci

    Egy újabb riport a Tantalics Tanár Úrral : czcams.com/video/WqFoDQZP15g/video.html

  • @salzburg350
    @salzburg350 Před 3 měsíci

    Gosztolában csináltak szennyvíz programot.Lentihegyen mikor? Polgármester úr.Szarban meg a lezúduló eső vízben úszik az egész lenti hegy.

  • @salzburg350
    @salzburg350 Před 3 měsíci

    Csak 100 méterre a körforgalomtól nem lehet ki kajtani a fő útra,kisívben meg lehajtani a hegyre mert annyira szük. Propaganda,gondolom az építési telkek mind a város vezetők érdekeit szolgálják.No komment.Az aszfaltból folyik ki a víz,A borozónál az út minősége életveszélyes.stb.

  • @zoltanhegyi4280
    @zoltanhegyi4280 Před 3 měsíci

    Szégyen hogy igy hagyták lepusztulni Ott voltam katona

  • @towaris53
    @towaris53 Před 3 měsíci

    Utassy József számomra állócsillag. Nagyon hiányzik.

  • @farseverosapirico6248
    @farseverosapirico6248 Před 3 měsíci

    czcams.com/users/results?search_query=tantalics+B%C3%A9la

  • @farseverosapirico6248
    @farseverosapirico6248 Před 3 měsíci

    Kedveseim . Ez a Márki Zoltán szlovéniai magyar , s a szlovén kormány képviselője , avagy vica versa , a Magyar Kormányt képviseli janez bömhéc országában ? A horváth lászlónak mondtam , hogy vezesse be a Höhn Béla nevet valamelyik lenti közTErületen , de cseszett TEnni . Höhnről a Tanár Úr "Lenti története I.-II." című könyvéből érTesülTem . Ő verte ki a szerb hadsereget a trianoni időkben , majd a kommunisták börtönbe zárták , de ő meg tudott szökni a pesti Markó utcából . Azóta sincs Höhnről közTErület nevezve el : ez a horváth bbűűnnee . Ahogy az is , hogy a kercaszomori "polgármesTEr" sem hajlandó utcát nevezni el arról a Hősről , aki a barátaival ekkor kiverTE a szerbeket ,Kercaszomorról , s akit később a szerbek elloptak , véresre verték a barátaival , de a segélykiáltásaikra az akkor még magyartöbbségű muraszombatiak kiszabadították Őket , s hazakerült a Társaival , s az antant is annyira fölháborodott szerencsére , hogy a szerb kutya nem kaphatta meg a kis örségi falunkat . Rankay Józsefről nincs közTErület elnevezve ... De miért ? A bolgármeiszTErek attó kakilnak , hogy akkor az új közTErület elnevezését be fog kell majd vezetni az ott lakó személyijébe , akkor az ezt már egy olyan tortúrának tartja , tarthatja , hogy a a következő polgármester-választáson nem fog rá szavazni... Átkozottak ! Ugyanígy jártam a Göcsji Költőnők esetében is a göcseji vezetőknél : maradtak a kosútpetőfi utcák . remek , nem ?... far severö sapirico

  • @BalazsKiss-ur4vm
    @BalazsKiss-ur4vm Před 4 měsíci

    ez nagyon jó volt én is ott voltam én táncoltam

  • @borbalatoth8203
    @borbalatoth8203 Před 4 měsíci

    Istenem Adj Nekik hosszú boldog igaz Keresztény Életet egészséget ÁMEN 😇❤🙏

  • @videoupload9033
    @videoupload9033 Před 4 měsíci

    Eladó lett a hőr elhàrítás vára? 😉

  • @user-lx1bx1vu9h
    @user-lx1bx1vu9h Před 4 měsíci

    Nagyon jó volt ott lenni a k**** veletek

  • @salzburg350
    @salzburg350 Před 4 měsíci

    AZÉRT AZ A GITÁROS A PIROS KINAI PACSKERBAN ELÉG SZÁNALMAS. CSAK LEHÚZZA SZINVONALBAN .D.NAGY LAJOST,BIKINIT.....mEG PONT NEM A LEG JOBB ZENÉI LETTEK BERAKVA AMI MEG AZ IDIÓTA VIDEÓ KÉSZÍTŐT MINŐSÍTI.

  • @salzburg350
    @salzburg350 Před 4 měsíci

    Fehérvári gyerek,mint én is voltam.de már lentihegyen nyomom🙃

  • @azs2292
    @azs2292 Před 4 měsíci

    Nagyon tetszett a műsor szep nőnapi ajándék, szívesen néznék ilyet Budapesten is 😅

  • @ConSuLle
    @ConSuLle Před 4 měsíci

    Hajrá Lenti!

  • @struckino
    @struckino Před 4 měsíci

    1730

  • @valeriadiosy1369
    @valeriadiosy1369 Před 5 měsíci

    Köszönöm szépen,számomra sok új dologgal ismerkedem... nem véletlenül....

  • @cegledii
    @cegledii Před 5 měsíci

    lorinc can i have autogram? udv dexy aka h.denisz