![Tananyagok- természetismeret, földrajz](/img/default-banner.jpg)
- 151
- 330 029
Tananyagok- természetismeret, földrajz
Hungary
Registrace 24. 03. 2020
Szópiramisok- látószögnövelő gyakorlatok
Szópiramisok- az olvasás tanulásában nagyon fontos szerepe van a látásszög növelésének, ez annyit tesz, hogy a gyerekek megtanulnak egy fixálással minél hosszabb szót egyben elolvasni. Ez kezdetben csak kisebb-rövidebb szavakat-szótagokat jelent, később pedig már egyre hosszabb szavakat, kifejezéseket, mondatokat is képes lesz "egyben" látni, ez pedig segíti a folyékony olvasás kialakulását. A látószög növelésének egyik tipikus gyakorló feladatai a szópiramisok, amikor egyre hosszabb szavak követik egymást fentről-lefelé olvasva. (később ezt lehet hosszabb szavakkal, kifejezésekkel, egyre bővülő mondatokkal is gyakorolni, de én most elsősöknek csináltam, ezért rövidebb szavakat válogattam) Az olvasás után természetesen dolgozhatunk tovább a szavakkal: mondatalkotás, memóriajáték (ki emlékszik több szóra a felolvasott szavakból-nagyobbak le is írhatják őket), melyik szót mondom "titkos nyelven"- csak magánhangzókkal, nagyobbaknál esetleg írhatnak egy rövid kis vicces történetet egy adott piramis szavainak felhasználásával.
zhlédnutí: 118
Video
Melyik betű felesleges?
zhlédnutí 114Před 3 měsíci
Minden szóban van egy felesleges betű? Vajon melyik lehet az? Aki hamarabb megmondja az kapja a pontot vagy az jut tovább a következő fordulóba.
Közép és Kelet Európa határán Románia 8.
zhlédnutí 52Před rokem
Közép és Kelet Európa határán Románia 8.
A Kárpát medence közepén Magyarország 8.
zhlédnutí 148Před rokem
A Kárpát medence közepén Magyarország 8.
Hegykoszorú Európa közepén a Kárpátok 8.
zhlédnutí 215Před rokem
Hegykoszorú Európa közepén a Kárpátok 8.
Természeti erőforrások, környezeti veszélyek 7.
zhlédnutí 297Před rokem
Természeti erőforrások, környezeti veszélyek 7.
Hazánk nyugati szomszédja 2.- Szlovénia 8.
zhlédnutí 64Před rokem
Hazánk nyugati szomszédja 2.- Szlovénia 8.
Európa legmagasabb hegysége az Alpok 8.
zhlédnutí 140Před rokem
Európa legmagasabb hegysége az Alpok 8.
A Kárpát medence térségének földrajzi egysége 7.
zhlédnutí 656Před rokem
A Kárpát medence térségének földrajzi egysége 7.
Az óidei hegységekkel övezett Csehország 8.
zhlédnutí 74Před rokem
Az óidei hegységekkel övezett Csehország 8.
Németország Európa gazdasági nagyhatalma 8.
zhlédnutí 68Před rokem
Németország Európa gazdasági nagyhatalma 8.
Fejlődésbeli különbségek Közép-Európa országaiban 8.
zhlédnutí 207Před rokem
Fejlődésbeli különbségek Közép-Európa országaiban 8.
Energiagazdaság 2.- Megújuló energiaforrások
zhlédnutí 213Před rokem
Energiagazdaság 2.- Megújuló energiaforrások
Energiagazdaság 1. - Nem megújuló energiaforrások
zhlédnutí 654Před rokem
Energiagazdaság 1. - Nem megújuló energiaforrások
Egyszer lejátszottam,azóta mindig ez indul el ha megnyitom a you tube-t és nem tudom eltüntetni a kezdő lapomról. A videó amúgy jó csak valami gond van vele.
Nagyon aranyosan és érthetően magyarázott a hölgy :) Sokat segitett!!
Nekem is
❤
❤
Ilyen van töriből? Iyen csatornád?
Köszönöm nagyon sokat segitett😊
Ez most segített!! Nagyon hálás vagyok❤❤
Ez most nagyon jól jött!!❤
Talajtani Intèzet megbízásàból kritikus videoklipp a talajhelyzetről - Bëlga stílusban: czcams.com/video/ioKDdOmaVGM/video.htmlfeature=shared
Köszönöm miattad értettem meg ezt az anyagrészt!
Köszönöm szépen nagyon segített ❤Köszönöm szépen legyen szép napja/estéje😊❤
Köszönöm szépen mert környezetből dolgozatra 5 öst kaptam mert a videó seggitet.😊
Ez sokat segít köszönöm😊
nagyon köszi a házimhoz kell
Ez most sokat segített, Köszönöm :D
Nagyon szépen köszönöm a segítséget eből lesz doga❤😂😊
mmmmmmmmiiiiiiiiiiii a fasz
CSINÁLSZ EGY MASODIK RESZT????????
Pont ezt kell tanulnunk nagyon hasznos❤
köszönöm szépen! sokat segített!
Ez nagyon hasznos köszönöm!❤
koszonom szepen!Ez nagyon segitett. 5-os lett a tz-m
Nagyon jó videókat csinál ön! Nem rég elkeztem nézni a videóit is nagyon jól magyarázza. Mindjárt szóbelizek egy középiskolában és nagyon sokat segített! 😊
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN
Köszönöm.5 öreg le feleltem
Vajon a zsidó nemzetiség miért nincs feltüntetve sehol? A magyarországi hamisított statisztikából az derül ki, hogy hazánkban nem él egyetlen zsidó sem, miközben 1945 óta az övék az ország és Budapest Európa legnagyobb zsidó központja. Ez az ismertető hamis.
Nagyon jó lett a videó köszönöm a segítséget
Nagyon szuper a tananyag, gratulálok. Csak néztünk, hogy Kétegyházi a tanárnő.😊😊😊🫶
Nagyon szépen köszönöm a sok segítséget, amit ezek a videók jelentenek.
Mi a fasz?
Mi jövő héten írun ebből dogát.
Ez a video nagyon klassz mi holnap irunk dolgozatot erröl
Remélem sikerülni fog!
😃
Ezt tanuljuk most term.tud.-ból
Nagyon jó, tetszik, hasznos segítség, köszönöm
Köszönöm
Holnap felelek nagyon sokat segített nagyon jó tanár vagy☺️👍
Nagyon köszönöm a videót, sokat segített! :)
Köszönöm!!!
Én is feliratkoztam😁😉💞💞👍
Köszönöm
Te sz*r
Miért is?
Köszönöm sokat segített
Nagyon tetszett anyukámnak💗
👍👍👍👍👍👍💗💗💗💗💗💗
Holnap írok tz-t és elfelejtettem rá tanulni + nem is értem ezért ez iszonyat sokat segített!😁
💗💗💗
holnap irok belole koszonom :)
💜💜💜💜Megnéztem💗💗💗💗💗nagyon jó lett 💜💜💜❤❤❤❤❤