Lehet számtalan hely, ami szebb és jobb a mi földünknél. Lehet létezik Ő is, aki többre képes az embernél. Egyszer ismeretlen távolba vágyom. Máskor megriaszt egy álom, hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz már nem vigyáz egy cseppnyi földre, el kell mennünk mindörökre. Refr.:Fényévtávolság. Csak hallgatom. Csak bámulom. Zengő fényország. Hogy láss csodát egy életen át. Nézem tisztaságát, mégsem értem. Hallom hangjait, és el nem érem. Ott a tenger, itt az én hajóm. Hát itt ez a hely, amit sokszor boldogan elhagynék. És itt ez az élet, amit sokszor nem nagyon értünk még Néha könnyebb lenne elmenekülni, s tiszta fénybe merülni, de a hang,ami hív, de a jel,ami szól még nem mond semmit meddig élek, lesz-e út, hogy vissza térjek. Refr.:Fényévtávolság. Csak hallgatom. Csak bámulom. Zengő fényország. Hogy láss csodát egy életen át. Nézem tisztaságát, mégsem értem. Hallom hangjait, és el nem érem. Ott a tenger, itt az én hajóm. Nekem itt van dolgom. Nekem itt vannak álmaim.
Ahogy Hegedűs D Géza kíséri Attilát a tekintetével olyan mintha tudatosan el kívánná tenni örökre azokat a pillanatokat az emlékezetében. Mintha előre érezné, hogy ez egy különleges, csodálatos pillanat. Számomra fantasztikus helyzet éberséget, tudatot tükröz a játéka ebben a pár percben.
Szerintem volt annyira jó hsz az eredeti, h az első mondatoddal nem kellett volna debilbe lemenni. Nem vitatkozni jöttem, mert azzal teljesen egyetértek, hogy a tehetség ha úgy nyilvánul meg mint Kaszás alakítása itt, az főleg olyanokra akik maguk is birtokában vannak, és felismerik azt másban, egy ilyen teljesítményt nagyra értékelnek, igenis hatással van. Na jó, "túlságosan beleélte magát a darabba".. Édes f.szom
Igen, engem is megragadott Hegedűs D. Géza tekintete, nem is tudja, talán nem is akarja elrejteni, hogy lenyűgözi őt Kaszás Attila előadása. Elképesztően erős, döbbenetes előadás. Nem lehet elégszer újranézni.
Presser Gábor egy csodát adott nekünk ezzel. Melyet Kaszás Attila csodálatosan "közvetített" nekünk. Alapból is meghatározó Presser Gábor munkássága... De Kóbor János halálával ő maradt az IGAZI Magyar legendák egyik utolsó képviselője. Hallgassátok hát szeretettel.
Ha eza szinèsz ènekelni kezd akkor a fák ès a lelkek is èletre kelnek. Adj nekem eröt hogy vègig sètáljak az úton hogy ènis szinèszè váljak.Nyugogyhát bèkèbe🎤👏🌹🌹
Kaszás Attila a mindenkori Rádiós, a felejthetetlen. Szerintem ez a fiatalember tökéletes utódja lenne: Károlyi Krisztián, Szegeden fogja a Rádióst játszani. Az alábbi videóban 29:35-től hallható a Fényév távolság Károlyi Krisztián előadásában. facebook.com/114238766786206/videos/286061519243579
Szerintem ez a fiatalember tökéletes utódja lenne: Károlyi Krisztián, Szegeden fogja a Rádióst játszani. Az alábbi videóban 29:35-től hallható a Fényév távolság Károlyi Krisztián előadásában. facebook.com/114238766786206/videos/286061519243579
😢❤😢❤😢😂
❤❤❤❤❤👍👍👍
❤
Ez nem Sing Sing, hanem Irigy Honaljmirigy
Nem, annak a címe anyáddal jártam
Ati,rengeteg dolgod lett volna még.........
💗💔🖤
Ki mit tud lesz arra csinálom
🙏🏻🙏🏻🙏🏻
Na ez valóban egy hálás szerep volt és persze méltó helyre került, azt hiszem ennél nincs feljebb!
Utolérhetetlen, de azért kellett ide Hegedűs D. Géza is!
❤️
Ez eszméletlen jó volt! Nagyon-nagyon tetszett! Megy a lájk. Köszi a feltöltést!
Akárhányszor hallom, mindig ki ráz a hideg, és könnyezik a szemem. 😭🖤🖤💔
Dettó...
Nekem szintúgy!
Sírok, ahányszor hallom🙏😢
Dettó
Lehet számtalan hely, ami szebb és jobb a mi földünknél. Lehet létezik Ő is, aki többre képes az embernél. Egyszer ismeretlen távolba vágyom. Máskor megriaszt egy álom, hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz már nem vigyáz egy cseppnyi földre, el kell mennünk mindörökre. Refr.:Fényévtávolság. Csak hallgatom. Csak bámulom. Zengő fényország. Hogy láss csodát egy életen át. Nézem tisztaságát, mégsem értem. Hallom hangjait, és el nem érem. Ott a tenger, itt az én hajóm. Hát itt ez a hely, amit sokszor boldogan elhagynék. És itt ez az élet, amit sokszor nem nagyon értünk még Néha könnyebb lenne elmenekülni, s tiszta fénybe merülni, de a hang,ami hív, de a jel,ami szól még nem mond semmit meddig élek, lesz-e út, hogy vissza térjek. Refr.:Fényévtávolság. Csak hallgatom. Csak bámulom. Zengő fényország. Hogy láss csodát egy életen át. Nézem tisztaságát, mégsem értem. Hallom hangjait, és el nem érem. Ott a tenger, itt az én hajóm. Nekem itt van dolgom. Nekem itt vannak álmaim.
Imádom
Szuper!
Gyönyörű!
Köszönöm a szöveget! Imádom ezt a dalt!
Nyugodj békében! Létezik ő-is remélem kegyelmet, és békét találtál.
Ahogy Hegedűs D Géza kíséri Attilát a tekintetével olyan mintha tudatosan el kívánná tenni örökre azokat a pillanatokat az emlékezetében. Mintha előre érezné, hogy ez egy különleges, csodálatos pillanat. Számomra fantasztikus helyzet éberséget, tudatot tükröz a játéka ebben a pár percben.
Ez egy színdarab, a Padlás. Emiatt nézi így, bár azt is megérteném, ha túlságosan beleélte volna magát a darabba.
Szerintem volt annyira jó hsz az eredeti, h az első mondatoddal nem kellett volna debilbe lemenni. Nem vitatkozni jöttem, mert azzal teljesen egyetértek, hogy a tehetség ha úgy nyilvánul meg mint Kaszás alakítása itt, az főleg olyanokra akik maguk is birtokában vannak, és felismerik azt másban, egy ilyen teljesítményt nagyra értékelnek, igenis hatással van. Na jó, "túlságosan beleélte magát a darabba".. Édes f.szom
Igen, engem is megragadott Hegedűs D. Géza tekintete, nem is tudja, talán nem is akarja elrejteni, hogy lenyűgözi őt Kaszás Attila előadása. Elképesztően erős, döbbenetes előadás. Nem lehet elégszer újranézni.
Presser Gábor egy csodát adott nekünk ezzel. Melyet Kaszás Attila csodálatosan "közvetített" nekünk. Alapból is meghatározó Presser Gábor munkássága... De Kóbor János halálával ő maradt az IGAZI Magyar legendák egyik utolsó képviselője. Hallgassátok hát szeretettel.
Ez nagyon jooooo🥰 elsírtam magam😭😭😭😭
❤️❤️❤️❤️
SAJNOS meghalt ): kár ilyen fiatalon megahni ):
Az egyetlen dal,amit sose fogok elfelejteni💔
Elment mindörökre, ahogy énekelte!
Mind a,kettö nyúgodjanak békèben, meg baràtsàgban, ahogy eddig voltak
Csak kaszás attila halt meg hegedűs d géza nem
Utána ment a baràtja!! Selmeci rolannd
pótolhatatlanok...
Könyeķ😀
Nyugodj békében 😭
Neki írta Pici bácsi. És senki sem tudja így elénekelni.
Ez a büdös nagy helyzet, bárkit is hallgatok.
Így van
Csoda
Fantasztikus!❤❤❤❤❤❤
💞💟⚘🌈🎈🖤🖤
Csodálatos! Pótolhatatlan hang és színész 😪!
Ezt a dalt csak ö tudja elénekelni mert csodálatos hangja van
Ez így van :) utánozhatatlan
3szor láttam kiskoromban a Padlást, vele... Azóta is könnyek és libabőr....
Nyugodjék békében
Isten áldja meg Kaszás Attilát! Nyugodjék békében!
Isten áldja!
A mamámnak nagyon jo baratja volt🤧🥀
Ha eza szinèsz ènekelni kezd akkor a fák ès a lelkek is èletre kelnek. Adj nekem eröt hogy vègig sètáljak az úton hogy ènis szinèszè váljak.Nyugogyhát bèkèbe🎤👏🌹🌹
Kedvenc számom❤️ szegényem meg halt😢
Ez a Top! A mai szereposztás ....a Wundi az még Ok, nagyon ott van a többi igyekezik de...ezért is olyan misztikus a színház.....
Csupa szív ember.
Kaszás Attila a mindenkori Rádiós, a felejthetetlen. Szerintem ez a fiatalember tökéletes utódja lenne: Károlyi Krisztián, Szegeden fogja a Rádióst játszani. Az alábbi videóban 29:35-től hallható a Fényév távolság Károlyi Krisztián előadásában. facebook.com/114238766786206/videos/286061519243579
💔
Fényév távolság-ez az igazi világnyelv...amit mindenki ért, de megérteni, lehet-e?
❤😍❤
❤️❤️😭Ezt a dalt csak ő tudja így elénekelni!
Az biztos!
@@oliverkocsis1831 p0
sajnos már nincs közöttünk, az egyik legnagyobb volt ha nem a legnagyobb musicalben
Ez így van 😭😞
Így igaz 🖤
Hol, mikor lesz utódja ennek a gyönyörű lelkű művészembernek?
Szerintem ez a fiatalember tökéletes utódja lenne: Károlyi Krisztián, Szegeden fogja a Rádióst játszani. Az alábbi videóban 29:35-től hallható a Fényév távolság Károlyi Krisztián előadásában. facebook.com/114238766786206/videos/286061519243579
Hiányzol Anya!🖤🕯💔
? xd
Tisztelt aida valakit nagyon meghatotta ez a dal Ennek a zsófiának nagyon meghatja ez a dal valószínűleg elhunyt az annya....és ez nem vicces
@@kompressziomotors7160 az úgy oké csak máshogy értettem
Igen! Az Édesanyám kedvence volt! Úgy halt meg, hogy már megvette a jegyeket, hogy megnézhessük a Padlást a színházba, de sajnos már nem tudtuk!😥💔🖤
Részvétem