- 202
- 345 351
Attila Ábel
Registrace 25. 12. 2010
Bennünket kizártak a Fideszből, mert nem loptunk Németh Szilárdnak I.
Az ATV reggeli műsorának vendége voltam. Itt aaz első részlet a műsorból.
#csepel #fidesz #NemethSzilard
#csepel #fidesz #NemethSzilard
zhlédnutí: 9 693
Video
Fidesz-DK-MSZP-Momentum összefogás a csepeli emberek ellen
zhlédnutí 986Před 2 měsíci
2024. február 22-én Németh Szilárd képviselői és az általuk segített DK-MSZP-Momentum nemet mondtak a csepeli költségvetésre. Ezzel 1700 csepeli család megélhetését tették bizonytalanná. Amennyiben március 15-ig nem lesz költségvetés, 77 csepeli megváltozott munkaképességű dolgozót kell elbocsátani. Emellett megszűnik a segélyezés, a nemrég átadott egynapos sebészet, a csepeli nyugdíjas klub, a...
Dukán András: már februárban kell a költségvetés
zhlédnutí 66Před 2 měsíci
Dukán András, a Momentum csepeli polgármester-jelöltje azt követelte, hogy már februárban meg kell szavazni a csepeli költségvetést. Sőt, már januárban is követelt hasonlót. Vagyis látszólag nagyon fontos neki és a csepeli ellenzéki pártoknak a kerületünk költségvetése. Az erről szóló egyeztetésen Horváth Gyula DK-s frakcióvezetővel azt is elmondta, hogy a költségvetés tervezetét szakmailag ren...
Németh Szilárd árulása: a költségvetés megbuktatása
zhlédnutí 824Před 2 měsíci
Kezdődik a végjáték, aminek semmi értelme Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke 2019 tavaszán kért árulásra. Arra, hogy segítsek neki megbuktatni Borbély Lénárd polgármestert, és vele a saját pártját Csepelen. Ezt színtiszta irigységből akarta így. Önzésből, mert amíg a polgármester népszerű volt, ő nem kellett a csepelieknek. Szilárd és az emberei 2019-ben öt fontos önkormányzati fejlesztést bukta...
Így árult el bennünket és a csepelieket Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke: III. rész
zhlédnutí 970Před 3 měsíci
Miután Németh Szilárd 2019 tavaszán arra kért, segítsek megbuktatni a fideszes polgármestert és a Fideszt Csepelen, öt önkormányzati fejlesztésünk állt le vagy bukott meg. Mindegyik esetben erős a kapcsolat a bukás és Németh Szilárd között. A gazdasági szereplőkhöz, akik a felelősei voltak ezeknek a leállásoknak, a következő hónapokban-években több mint nyolcszáz millió forint érkezett különböz...
Így árult el bennünket és a csepelieket Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke: II. rész
zhlédnutí 1,2KPřed 3 měsíci
2019 tavaszán, egy alkalommal elugrottam Németh Szilárdhoz. Talán könyvet vittem, amit neki küldött egy vendégünk. Mentem is volna haza, de behívott a konyhájába. A „szentélybe”, ahol a Facebookra kikerülő sok étel készül, és ahol Szilárd a politikai ügyeket is meg szokta beszélni. Ideges volt. Így szólt: „Soha életemben nem csalódtam még akkorát emberben, mint a Borbély Lénárdban. Őt fogom pol...
Így árult el bennünket és a csepelieket Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke: I. rész
zhlédnutí 10KPřed 3 měsíci
2019 tavaszán, egy alkalommal elugrottam Németh Szilárdhoz. Talán könyvet vittem, amit neki küldött egy vendégünk. Mentem is volna haza, de behívott a konyhájába. A „szentélybe”, ahol a Facebookra kikerülő sok étel készül, és ahol Szilárd a politikai ügyeket is meg szokta beszélni. Ideges volt. Így szólt: „Soha életemben nem csalódtam még akkorát emberben, mint a Borbély Lénárdban. Őt fogom pol...
2010 október 3. Németh Szilárd Csepel új polgármestere és választási programja
zhlédnutí 77Před 3 měsíci
#csepel #fidesz #NemethSzilard
Németh Szilárd: a Csepel SC-t alapítványiból önkormányzati vagy állami kézbe kell adni!
zhlédnutí 464Před 3 měsíci
Németh Szilárd 2010 októberében lett Csepel polgármestere. Javaslatára az önkormányzat első testületi ülésén, október 12-én a Fidesz korábbi népszavazási kérdéseiben is döntöttek a képviselők: ezekben a népszavazást a baloldal meghiúsította. Így született döntés a Csepel SC-ről, hogy meghiúsítsák a nem sportcélú beépítési terveket, és hogy csak sportcélú fejlesztéseket lehessen ott végrehajtani...
Lebuktak éjszaka Németh Szilárd emberei
zhlédnutí 261Před 7 měsíci
A budapesti Fidelitas egyik alelnöke és társai terjesztették azt a szórólapot szerda éjszaka, amivel Borbély Lénárd polgármestert próbálják besározni. A szórólapon nem szerepel kiadóként se Németh Szilárd, se a Fidesz, se a Fidelitas megnevezése. Aláírás és kiadó nélkül szórják, ám a szórólap címe grafikailag megtévesztésig hasonlít egy civil szervezet logójára. A rezsibiztos eközben “Ésszel, s...
Füstifecskék tagóvoda udvarának átadása
zhlédnutí 59Před 4 lety
Füstifecskék tagóvoda udvarának átadása
Megújult a Kis-Duna-öböl fahídja
zhlédnutí 108Před 6 lety
Április 26-án ünnepélyes keretek között átadták a Kis-Duna-öböl felújított fahídját. A gyalogos hidat 2006-ban építették meg. Az évek során azonban számos vandáltámadás érte, néhány éve pedig kocsival hajtottak át rajta, így tartószerkezete, járófelülete többször felújításra szorult. A kerület vezetése az elmúlt nyolc évben kiemelt figyelmet szentel a Kis-Duna part rendbetételére. Megújult a Da...
Letették azt alapkövet: Birkózó akadémia épül Csepelen
zhlédnutí 426Před 6 lety
Letették azt alapkövet: Birkózó akadémia épül Csepelen
A Rizmajer sör nem csak Csepelen, Budapesten is márka 20140227
zhlédnutí 236Před 6 lety
A Rizmajer sör nem csak Csepelen, Budapesten is márka 20140227
Alultervezett kazán a csepeli mentőállomáson
zhlédnutí 100Před 6 lety
Alultervezett kazán a csepeli mentőállomáson
Kis-Duna a kalózhajós játszótérnél 2017. január 09.
zhlédnutí 251Před 7 lety
Kis-Duna a kalózhajós játszótérnél 2017. január 09.
A csepeli kalózhajós játszótér átadása 2017.06.09
zhlédnutí 154Před 7 lety
A csepeli kalózhajós játszótér átadása 2017.06.09
Csepel - kalózhajós játszótér 2016.07.09
zhlédnutí 219Před 7 lety
Csepel - kalózhajós játszótér 2016.07.09
Osztrák - magyar meccs Csepelen - győzelem
zhlédnutí 1,7KPřed 7 lety
Osztrák - magyar meccs Csepelen - győzelem
Szilárd egy cukimókus. Óvodai jele a tarkarongy! volt.
KoszonomAbel Attilanak hogy elmondta, hogy mi tortent vele! Szerintem hamarosan sok sok hasonlo tortenetet fogunk meg hallani! Hajra!!! Varjuk!! Koszonom!
Dühítő ami megy a parlamentben!!! Fideszt Gyurcsányt meg a családjukat kizárni a parlamentből, de előtte elvenni vagyonukat!!!
Megélhetési mocskok
😮
Vannak olyan rendes emberek akik becsületesek még ha a fideszesekhez is tartoztak mert nem mindenkit lehet meg venni .Az nem értem ,hogy sokan miért bántják ezeket az embereket ,hogy mért nem mondták ezt mert szerintem a fidesz mafia nem azonal tálalta fel ,hogy ez van vagy az ,de mikor rá jöttek azok akik nem akartak a gazemberségben részt venni sem a lopásokban akkor szóltak .Soha nem késő becsületesnek lenni .
Aztamindenit!!
orbán ,semjén,kubatov, meg a.többi 40 rabló (Ali baba)tud róla???
Majd amikor a 2/3 az ő rothasztása miatt fog veszélybe kerülni akkor OV repíteni fogja, de előtte fellógatják a lábánál fogva és addig rázzák, amíg a lopott vagyon az utolsó fillérig ki nem potyog belőle. Ezután persze sajnos nem a néphez kerül a vagyon, hanem Lőrinc barát és társai fogják felporszívózni.
Gratulálok! Ugyan én nem csepeli vagyok,viszont szeretem Csepelt.Na,meg az igazságot
Irigy,irigy,irigy beteg...Rezsibiztos. .ingyenélő,potyaleső,semmirekellő státus.
Rezsibiztos....gyalázatos ,ingyenélő ,parazutastátusz
Esnek ki sorba a csontvázak a szekrényből (Fideszből) 👍
Én nagyon drukkolok a Lénárdnak, és szerintem komoly esélye is van, hogy győzni fog idén! Ha most sikerül nyerni az óriás arcul csapás lesz a pacalkirálynak, Csepelen sokan ismerik Lénárdot és sokan szeretik. Én annyit tudok elmondani róla, hogy vele rendszeresen lehet összetalálkozni a kerületben a hétköznapokban is, nekem mindig visszaköszön amikor köszönök neki pedig nem is ismer. Nyilván nem emiatt legyen polgármester de ez is mutatja, hogy ő nem egy valóságtól elrugaszkodott álomvilágban él mint sok politikus. Ráadásul ha Vitézy Dávid lenne a főpolgármester vele együtt lehetne működni a Gubacsi híd felújításában is.
Fizetett hazug áruló!Gulagra az ilyenekkel!
Döbbenet.
Igy igaz
"Most még hagyjuk őket győzni utána mi leszünk a magyarok." 2006
Csak a lóvé számít! A húsos fazék közelébe maradni. Vagy még annál is közelebb kerülni hozzá minden áron! Ha kell még az ördöggel is szövetkeznek! Megélhetési politikusaink vannak! Jó kis bagázs jött létre!
Németh Szilárd FIDESZ!
És akkor hogy is van ez a Magyar valóban hazudik???Lóf..t az összes fideszes ilyen talán ritka kivételek vannak.
Miért nem akkor rögtön jelentetted? ME TOO!!!🤣🤣🤣
Mert egyrészt bűncselekmény nem történt, mert nem követtünk el bűncselekményt, másrészt senki nem hitte volna el, harmadrészt pedig abban bíztunk, hogy párton belül rendeződhet a konfliktus. Elvileg úgy kellene lennie.
Ez volt Csaucseszku-nál is. Elindulhat a lavina.
Úgy legyen
Köszönöm hogy őszinte!
Szavakat ismételve,akadozva,. ez mi?Piciny hiba. 😂😂😂😂Összefüggésbe tudják hozni.. Magyar nyelven...😂😂😂😂😂😂
Szapulja a szót... énekel.Ez kabaré?😂
Szerintem most sem késő besétálni az ügyészségre.
Igazod van bemenniwelmondani de mit ér vele öszefogni Magyar Péterel Levàltani a maga hitü kormányt❤❤❤❤❤❤😂❤
Hajrá Csepel!!! Ne hagyjátok!!! Le a fidesszel!!!
Ha igaz,akkor miért nem jelentettétek fel. Hitvány senki vagy.
Miért nem jelentette! Valami nem stimmel. Pedofilokkal kellene foglalkozni .Magánügyeket nem kell kiteregetni.
Mit? Kinek? Hol volt itt bűncselekmény? Miért van ennyire elszállva mindenki?
Jelentette fel ? Te rossz adást nézel . Mert ez már nem jogállam .
Jelentheti, ahol akarja, most bizonyosodott be, hogy az ügyészség is nyakig ül a maffiában.
Mit jelentettünk volna fel, ha nem követtünk el bűncselekményt?
Hát igy rohad a narancs !
Korpa közé ...
Köszönöm az őszinteségét! Szeretném az ellenzéki képviselők névsorát! Azokét, akik együtt működnek N. Sz. -al
Köszönöm az őszinteségét!
Olyan őszinte, hogy a kerület szócsövére nem lehet kommentet írni vagy egy éve!
Elmondtam, hogy nem engedtünk neki, így nem volt bűncselekmény.
@@abelattila123 Ezt kinek írtad? 🤣
Alig hallani, jó, hogy tolmácsolsz!
A nèp elè tàrni minden aljassàgot+birosàg!
“Ha próbára akarod tenni egy ember jellemét, akkor adj neki hatalmat” Ja, csak győzzük visszavenni tőlük!
Sikítva röhögünk rajtad is, rajtatok is. Ha már nem vagy jó konc közelèben szèp lassan mindegyikőtökből kibújik a csalódott kaletadeSS-es... ??? Szánalmas senkik vagytok sajnos....ez a helyzet, ahogy szánalmas a baloldalatok is....
AHOGY ELNÉZEM , NEM SOKAN ELLENKEZNEK , ILLETVE REKLAMÁLNAK ! ÚGY LÁTSZIK , MINDEN ÚGY JÓ , AHOGY VAN ! 😢😢😢😢😢😢😢
Most már össze "magyarpéterezték" Borbélyt, megy a lejarató propaganda. Természetesen előkerült a Gyurcsány-szál is... szánalmas.. vergődik a pacal
Öcsi, te azt képzeled, hogy fideszes=csepeli, fideszes=magyar???? Ti fideszesek árultatok el mindenkit.
Ne hagyd annyiba több nyilvánosságot .kitartás üdv magyar álampolgár
V ÖL NER.....?
Miért baj az ha valaki megcsinál valamit, építkezik ?
PÉLDÁUL , MIT ???
Ez hülye, b+..... :D
Az 1napos sebészet megakadályozása építkezés? A Csepel SC megvásárlása közpénzből saját tulajdonba nem lopás? Te húgyagyú lakáj, te! Az egész rohadt bagázs ezt csinálja már 14 éve! Ha csak M1-et meg TV2-t nézed, akkor hidd el, amit a fideszből kibeszélők mondanak! Valószínűleg azért, mert már kurvára elegük van abból, hogy őket is bemocskolják! Az egész bagázst vezetőszáron kéne már elvezetni, lábbilincsben, a főügyészükkel az élen, aki minden velük kapcsolatos vizsgálatot lesöpört az asztalról.
Nem az építkezéssel van a baj, hanem azzal, hogy nem tud elszámolni az arra kapott pénzzel. Magyarul amiatt kerül többe az építés, mert valamennyi a zsebeikbe is áramlik (nem is kevés).
Azért ettől a pacalos disznótól nekem mindig felfordult a gyomrom. De számomra az egész fideszi slepp undorító ahogy kinéznek. Sohsem szavaztam olyan pártra ahol számomra visszataszító embere vannak.
...ez is mindent elmond a hatalom hogyan rohasztja meg az emberi lelket(már ha van lelke az adott egyének...), és fidesz alelnök jelenleg a pacalkirály. nyomasztó mi lett Magyarország 2024re.
"Én vagyok a zsirdiszno aztatette csinali amit akarok " ? Azt tudjuk az alaptörvény egy darab papír de ,hogy a bátor 133 gombnyomogato droidok közül az egyik mondja ezt? Elárulta a gazdáját !! Kicsiben ez a fityesz !
Rizsa huszár még akkor I a Vor gyártotta öltönyben járt amikorra gazdái már milliós oltonyokben ! Irigysegeben kitanulta a (100) negyven rabló technikáját ! Mostmár mesterfokon űzi !
Persze, mintha elfelejtetted volna, hogy a KIMBA mellé nem szálloda, hanem kollégium lett ígérve... Arról nem beszélve, hogy az alapítvány vezetője Szilárd, nem tulajdonosa, mert az , az állam. Arról nem beszélsz, hogy amíg ő volt a hátteretek, addig volt fejlődés Csepelen, most meg nulla ... Mi a helyzet a gerincút 2,3 ütemmel? Az utak lassan csak kővezettek, nem aszfaltozottak! Ki faszom terelgette a pláza, és a piac környékén a forgalmat? A Vénusz Akácfa sarkára hogyan sikerült a domb elé fákat telepíteni, nehogy ott szánkózzanak a picurok? Szilárd intézte a gimnáziumi felújítást, hozta a pénzt, ti meg a Lénárddal játszottátok a Janit ... Ti mit tudtok felmutatni? Mennyit csúsztatok a Csillagtelepi felújításokkal? Mióta Csillagtelep a Kossuth Lajos Erdősor sarka, a víztorony irányába? Csak jelezném, a nagyfater ugyanazon a 2x1 sávon járt , a Rákóczi Ferenc úton 1930-ban, mint mi, most? Lesz bővítés? Tessék eredményeket felmutatni, és nem másokat sarazni ....
Remélem te és a hozzád hasonlók is tagjai lesznek a MP féle csapatnak.
Ennek a népségnek a hatalom és a következmény nélküli szabadrablás elvette az eszét. Ha volt egyáltalán és nem egy előre megírt forgatókönyv szerint játszanak.
Mindenkinek legyen személyes felelóssége ami hiányzik !!!