BrandLab HVG
BrandLab HVG
  • 68
  • 176 840
A hatékonyság nő, az emberi hibák lehetősége csökken: ilyen az okos gyárak világa
Első hallásra úgy tűnhet, hogy a mai műsorban csak a jövőről lesz szó, amikor a smart factory-król, azaz okos gyárakról beszélgetünk, miközben témáink messze túlnyomó része a közelmúltból és a mostani jelenből építkezik. Legújabb podcastunkban számos olyan kérdést érintettünk meghívott szakértőinkkel, Gém Péterrel és Pete Gáborral, amelyek jelenleg ebben a témában felmerülnek.
zhlédnutí: 59

Video

Puppy jóga: jó neked és a kutyusoknak is
zhlédnutí 306Před 14 hodinami
Négylábú kedvenceinkkel szeretnénk a lehető legtöbb időt eltölteni. Nagyokat játszunk és sétálunk velük, az autóba beültetve magunkkal visszük őket rövidebb vagy hosszabb utakra, akár még jógázni is együtt megyünk. Előfordulhat azonban az is, hogy utóbbi helyre egyedül indulunk el, végül mégis egy kiskutyával térünk haza.
Itt a NIS2: betartása nemcsak jogi kötelezettség, hanem üzleti érdek is
zhlédnutí 96Před dnem
A NIS2 az Európai Unió új kiberbiztonsági szabályozása, amelynek az a célja, hogy megerősítse a tagállamok alapvető szolgáltatásokat nyújtó ágazatainak és a termelésben kiemelt fontosságú szektorok kibervédelmét. Fontos határidők érkeznek, amelyek a magyar piaci szereplőket is kötelezik, így számos ágazatban kell felmérni a kitettséget, a veszélyforrásokat és a szabályozás értelmében érdemi fej...
Hatékonyabb, rugalmasabb, okosabb: ezek a legújabb Ipar 4.0-trendek
zhlédnutí 478Před 2 měsíci
Vajon hogyan tudja az adott cég menedzsmentje megőrizni, sőt erősíteni piaci pozícióit működésének racionalizálásával? Az automatizációval vagy a különböző robotikai fejlesztésekkel hogyan lehet tartós és hathatós választ adni a munkaerőhiány okozta nehézségekre? Mennyi idő alatt térül meg az ilyen irányú technológiai fejlesztés? Legújabb podcastunkban ezekre is választ adunk meghívott szakértő...
Kibír egy természeti csapást és kezeli a legérzékenyebb adatokat is
zhlédnutí 582Před 3 měsíci
Hogy néznek ki és hogyan működnek az adatközpontok? Milyen hazai és nemzetközi sztenderdeknek kell megfelelniük, amikor a környezeti hatásoknak való ellenállásukat, és biztonsági infrastruktúrájukat ellenőrzik az auditáló cégek? Az adatközpontoknak milyen előnyei vannak a cégek által egyénileg, helyben üzemeltetett szerverekkel szemben? Legújabb podcastunkban ezekre a kérdésekre keressük a vála...
"Saját megküzdési stratégiáinkból és mintáinkból építjük fel személyes védőhálónkat"
zhlédnutí 893Před 3 měsíci
Hogyan tudják a családban a felnőttek a felelősségteljes, előre tervező öngondoskodás mintáját átadni a gyerekeknek úgy, hogy az pozitív példaként álljon előttük? Milyen megküzdési stratégiákkal biztosítsuk be magunkat a mindennapokban? Podcastunkban többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ Dr. Belső Nóra pszichiáterrel.
Elérkezett az autonóm mobil robotok és a vezető nélküli szállítórendszerek ideje
zhlédnutí 542Před 3 měsíci
Milyen új robotikai megoldások váltak mára széles körben elérhetővé? Milyen újdonságok érkeznek a piacra a közeli jövőben? Hol és kinek érdemes a vezető nélküli szállítórendszerek az úgynevezett AGV-k bevezetése? Mit tudnak az AMR-ek, az autonóm mobil robotok? Illetve: a robotika újításai, hogyan szivárognak be a hagyományos targoncás megoldások fejlesztései közé? Többek között ezekre a kérdése...
„Ami ide beérkezik, azt a nap végére feldolgozzuk”
zhlédnutí 1,2KPřed 4 měsíci
Több száz ember precízen összehangolt munkája, patyolattiszta környezetben, elképesztő tempóban: valahogyan így lehetne leírni egy mondatban a SPAR bicskei húsüzemének hangulatát. A termelés 20 évvel ezelőtt indult, nemrég pedig mi is körbejárhattuk az üzemet, és megnézhettük, hogy a folyamat végpontjaként mi kerül a boltok polcaira.
Mitől lesz egy híd biztonságos és mi a szerepe ebben a szenzoroknak?
zhlédnutí 424Před 4 měsíci
Nap mint nap használjuk őket már hosszú évszázadok óta, fontos kereskedelmi és gazdasági szerepük van, ezért létfontosságú, hogy szerkezetük minél tovább ép és biztonságos maradjon. De vajon hogyan tudja ezt segíteni a modern technológia? A szenzorok, az adatok és a folyamatos monitoring? Hogyan segítenek ezek az építmények állagmegóvásában? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk Sánd...
A robotok már a raktárban vannak?
zhlédnutí 378Před 4 měsíci
A házhoz szállítás mindennapjaink részévé vált, előszeretettel vesszük igénybe az élelmiszerek rendelésétől kezdve egészen a különböző elektronikai termékek beszerzéséig. De vajon mennyire változtatták meg a megváltozott vásárlói szokások a logisztika világát? Tényleg itt vannak a robotok, hogy minden raktározási, intralogisztikai feladatot kivegyenek az ember kezéből? Magyarországon is jönnek ...
Én vagyok a híres egyterű
zhlédnutí 6KPřed 5 měsíci
Az elmúlt két évtizedben az egyterűek szinte eltűntek az utakról, a Ford azonban most feltámasztotta a kishaszonjárműből fejlesztett családi autóját, a Ford Tourneo Couriert. A modell nemcsak elképesztő tágasságával, hanem dinamizmusával és praktikus megoldásaival is meglepett minket. Videóban mutatjuk a részleteket.
Robbanó kávéfőző, lángoló karácsonyfa: történetek és tanácsok egy biztosítóstól
zhlédnutí 2,3KPřed 5 měsíci
A lakásunk, az otthonunk az egyik legféltettebb kincsünk, amire - amilyen módon csak lehet - érdemes vigyáznunk. Biztosításkötésnél azonban jó, ha segítséget is igénybe veszünk, hiszen egy szakember olyan szempontokra is felhívhatja a figyelmünket, amelyekre magunktól nem is gondolnánk. A Generali Biztosító tanácsadójánál, Kovács Bernadettnél jártunk, aki fontos tapasztalatokat és kellemetlen t...
MI-vel, virtuális ügynökökkel és tanuló algoritmussal a tökéletes ügyfélélményért
zhlédnutí 375Před 8 měsíci
Egy nagyvállalat megítélését döntően befolyásolhatja, hogy milyen jellegű ügyfélcenterrel szolgálja ki közönségét, mennyire hatékonyan igazítja el a hozzá fordulókat az elintézendő ügyek világában. Az ügyfélmegtartás fő erejét adhatja, hogy hogyan sikerül integráltan kezelni a különböző médiacsatornákat, fokozni a gyorsaságot. Hraskó Gáborral, a 4iG Contact Center szakértőjével beszélgettünk. A...
Nem csak szép, de okos és tágas is - Ilyen egy modern városi autó
zhlédnutí 4,1KPřed 8 měsíci
A Ford városi ragadozója, a Puma nemcsak karakteres külsőjével, hanem kiemelkedő funkcionalitásával is felhívja magára a figyelmet. Hogy mindez mit jelent a gyakorlatban és milyen vezetési élményt nyújt az autó, azt a Németh Bianka make-up artist, beauty bloggerrel készült videóban mutatjuk meg.
Magyar sikertörténet: interjú Szultanov Dáviddal, a FleetConcept alapító tulajdonosával
zhlédnutí 424Před 9 měsíci
Az üzleti sikertörténetekből mindannyian sokat tanulhatunk. A szereplők küzdelmeiben, sok esetben a saját megpróbáltatásainkat látjuk viszont, és inspirációt találhatunk a nehéz helyzetekre adott sajátos megoldásaikban. Mai történetünkben a vállalati cégautók finanszírozásának, flottakezelésének vidékére indulunk, és egy 2005 óta működő, független, magyar tulajdonú vállalattal, a FleetConceptte...
"Nem riad vissza!" - Megnéztük közelebbről a Suzuki ikonikus modelljének egy különleges verzióját
zhlédnutí 3,1KPřed 9 měsíci
"Nem riad vissza!" - Megnéztük közelebbről a Suzuki ikonikus modelljének egy különleges verzióját
POS-zsebtolvajok, nagyizók, külföldi beavatkozások - Városi legendák a készpénzmentes fizetésről
zhlédnutí 558Před 9 měsíci
POS-zsebtolvajok, nagyizók, külföldi beavatkozások - Városi legendák a készpénzmentes fizetésről
"Az elektromos autózás mára többet jelent egyszerű közlekedési lehetőségnél"
zhlédnutí 212Před 9 měsíci
"Az elektromos autózás mára többet jelent egyszerű közlekedési lehetőségnél"
"Ezért fontos, hogy a Duna mindkét oldalán legyen egy-egy szerverközpont"
zhlédnutí 179Před 9 měsíci
"Ezért fontos, hogy a Duna mindkét oldalán legyen egy-egy szerverközpont"
"Ennek az az ára, hogy nem tudunk levegőt venni" - Korok Fatima egy napját kísértük végig
zhlédnutí 5KPřed 10 měsíci
"Ennek az az ára, hogy nem tudunk levegőt venni" - Korok Fatima egy napját kísértük végig
"39 másodperc telik el két hackertámadás között"
zhlédnutí 491Před 10 měsíci
"39 másodperc telik el két hackertámadás között"
Tenni valamit, magadért: öngondoskodás a mindennapokban
zhlédnutí 1,1KPřed 10 měsíci
Tenni valamit, magadért: öngondoskodás a mindennapokban
"A jól működő internet nemcsak a szolgáltatón, hanem a felhasználón is múlik"
zhlédnutí 1,6KPřed 11 měsíci
"A jól működő internet nemcsak a szolgáltatón, hanem a felhasználón is múlik"
"Másfél hónapja vásároltam utoljára készpénzzel"
zhlédnutí 2KPřed rokem
"Másfél hónapja vásároltam utoljára készpénzzel"
Bele sem gondolunk, milyen bonyolult az online vásárlás folyamata
zhlédnutí 673Před rokem
Bele sem gondolunk, milyen bonyolult az online vásárlás folyamata
Együtt élni, együtt tanulni: pedagógiai segítséget is kapnak a menekült gyerekek
zhlédnutí 1,6KPřed rokem
Együtt élni, együtt tanulni: pedagógiai segítséget is kapnak a menekült gyerekek
A V8 bugyborgása vagy a Mach-E suttogása? - Beültettük Winkler Róbertet az elektromos Mustangba
zhlédnutí 12KPřed rokem
A V8 bugyborgása vagy a Mach-E suttogása? - Beültettük Winkler Róbertet az elektromos Mustangba
„Meg kell tanulni együttműködni” - integráció egy helyi közösségben
zhlédnutí 1,4KPřed rokem
„Meg kell tanulni együttműködni” - integráció egy helyi közösségben
"Ez egy maraton, ami különleges felkészülést kíván"
zhlédnutí 916Před rokem
"Ez egy maraton, ami különleges felkészülést kíván"
"Kevesen tudják azt, valójában mennyire sérülékeny a saját IT-rendszerük"
zhlédnutí 867Před rokem
"Kevesen tudják azt, valójában mennyire sérülékeny a saját IT-rendszerük"

Komentáře

  • @Land_of_Goshen
    @Land_of_Goshen Před 3 měsíci

    lehet hogy egy bíró szemében szakértő egy pszichiáter, de ez a társaság a papok helyére lett telepitve, foglalkozzanak ők az emberek lelkével , csak temetéssel nem foglalkoznak, helyette függővé tesznek mindenkit, az ADHD-t már ráerőltetik törvényileg a gyerekekre +szülőkre is(nem mondhatnak nemet a kezelésekre bizonyos országokban már), a felirt gyógyszerek Ritalin Adderall, euban Attentin átkapcsolja az agyban a "meleg kapcsoló"t, mire 18éves lesz egy gyermek vagyis felnőtt így lesz meleg.Bárki aki szóbaállt életében pszichiáterrel bevitethetik skizofrénia nevű betegségre hivatkozva, úgy is hogy a betegség nem áll fenn sem annak gyanúja, viszont aktivan rágalmaznak vele a rendőr vagy mentős kezdi ezt el és a rágalmazás végigmegy a rendszeren.Olyan mint az ÁVH.Meg is tudnak ölni odabenn a pszichiátrián.Kerüljetek el messziről minden pszichiátert.Ez egy politikai mozgalom.Egyetlen szavuk sem igaz.

  • @agneszala9273
    @agneszala9273 Před 4 lety

    Nekik kellene adni abból a pénzből, amit pl. Hosszú Katinka nagypapája, vagy Kiss Gergely apósa kap. Csodálatra méltó emberek. Misu és Juhász József edző egyaránt!!!

  • @KutyaBa
    @KutyaBa Před 4 lety

    Van fél órás változati is Misu karrierjéről? Nagyon kevés ez a három perc egy ilyen emberről!!!!

  • @istvankovacs1950
    @istvankovacs1950 Před 4 lety

    Elismerésem Misunak , és az edző úrnak is aki támogatta ebben.

  • @viktoriakocso9850
    @viktoriakocso9850 Před 4 lety

    Gratulálok Misunak és József edzőnek is!! Ilyen egy igazi edző, pedagógus!

  • @chrisc9030
    @chrisc9030 Před 4 lety

    Minden elismerésem, gratulálok az eredményekhez.