![Media News](/img/default-banner.jpg)
- 389
- 168 506
Media News
Serbia
Registrace 28. 10. 2015
Zentai kis kertészek
A Zentai Kertészek Egyesülete a kertészkedés, a kertek szépítése, a természetjárás és a környzettudatosság népszerűsítése mellett évek óta iskolakertek megvalósításával is foglalkozik amelyekhez egyre digitalizálódó világunkkal lépést tartva, online képzési felületeket is társít. A gyerekek könnyen elérhetik őket okos telefonjaikkal összekötve így a virtuális világot a természetben tapasztalható jelenségekkel. Így született a Kertész Kalandor című játékos digitális tanprogram is, amelynek virtuális hőse egy kis mókus, aki a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központjának a tangazdaságán lakik, ahol gyümölcsös, veteményes kert, szőlős, gyógnövény- és dísznövény ágyások, sőt egy szalmaház is található. Ebben a csodálatos kertben vezeti be a mókus az óvodásokat és az iskolásokat a kertészet rejtelmeibe. Megmutatja nekik a kert kincseit, és játékos feladatok formájában ismerteti, és gyakoroltatja velük a kertészkedést. A számítógépes felületre a gyerekek szabadon rákapcsolódhatnak okos telefonjaikkal, ehhez pedig a gazdaság valóságos világban egy útvonal, egy tanösvény is társul, ahol a pedagógusok még más játékos feladatok kigondolásával is gazdagítani tudják a meglévő programot.
zhlédnutí: 280
Video
Milánovity Ottília
zhlédnutí 37Před měsícem
A délvidéki Tiszakálmánfalvát, Tisza Kálmán miniszterelnök rendeletére magyar telepesek alapították a XIX. század végén. Az Újvidék melletti magyar falunak egyensúlyt kellett képeznie a többségben szerb lakosságú más településekkel szemben. A 140 éves falunak mára körülbelül 4000-re gyarapodott a lakossága, viszon már csak alig egyharmaduk magyar anyanyelvű. A település kulturális életének moto...
A SIKER ÚTJA 2024/4
zhlédnutí 13Před 2 měsíci
Egy vállalkozás beindítása döntő fordulat a vállalkozó életében. A nők által vezetett vállalkozásokban pedig mindig megmutatkozik a női lélek, akár a hagyományokra épülő népi kézművesség továbbfejlesztésében, vagy a művészetekben, ahol saját útjukat követik a hölgyek esetleg a gasztronómia területén gyerekkori élményeik megosztásával. Pedagógusok, logopédusok akik a női mivoltukban rejlő empáti...
A SIKER ÚTJA 2024/3
zhlédnutí 116Před 2 měsíci
Egy vállalkozás beindítása döntő fordulat a vállalkozó életében. A nők által vezetett vállalkozásokban pedig mindig megmutatkozik a női lélek, akár a hagyományokra épülő népi kézművesség továbbfejlesztésében, vagy a művészetekben, ahol saját útjukat követik a hölgyek esetleg a gasztronómia területén gyerekkori élményeik megosztásával. Pedagógusok, logopédusok akik a női mivoltukban rejlő empáti...
A SIKER ÚTJA 2024/2
zhlédnutí 24Před 2 měsíci
Egy vállalkozás beindítása döntő fordulat a vállalkozó életében. A nők által vezetett vállalkozásokban pedig mindig megmutatkozik a női lélek, akár a hagyományokra épülő népi kézművesség továbbfejlesztésében, vagy a művészetekben, ahol saját útjukat követik a hölgyek esetleg a gasztronómia területén gyerekkori élményeik megosztásával. Pedagógusok, logopédusok akik a női mivoltukban rejlő empáti...
A SIKER ÚTJA 2024/1
zhlédnutí 35Před 2 měsíci
Egy vállalkozás beindítása döntő fordulat a vállalkozó életében. A nők által vezetett vállalkozásokban pedig mindig megmutatkozik a női lélek, akár a hagyományokra épülő népi kézművesség továbbfejlesztésében, vagy a művészetekben, ahol saját útjukat követik a hölgyek esetleg a gasztronómia területén gyerekkori élményeik megosztásával. Pedagógusok, logopédusok akik a női mivoltukban rejlő empáti...
Az Újvidéki Rádió hangjátékműsora
zhlédnutí 114Před 2 měsíci
Rádiót általában a zene és a legfrissebb hírek végett szoktunk hallgatni. Egy időben úgy tűnt a televizió és világháló kiszorítják ezt a médiumot amely a múlt században még a könyvet vagy színházat is helyettesíteni tudta. Valamelyik ismer író új regényének vagy drámájának a bemutatásával, az egész világon magához tudta vonzani a hallgatóságot. Az Újvidéki Rádió magyar nyelvű hangjátékai majdne...
Idős házaspár tanyán
zhlédnutí 112Před 3 měsíci
Gyakran eszünkbe jutnak nagyszüleink meséi a régi tanyasi életről, arról a világról, ami ma már a múlté. A vajdasági bogarasi határban egy idős házaspár az egész életét a tanyán töltötte. Amióta pedig összeházasodtak, annak is már 55 éve, Bálint Franciska és Béla még a lakcímüket sem változtatták. Távol az urbánus környezettől, csak a család és a legközelebbi ismerőseik járnak hozzájuk
Horgosi népzenei tehetség
zhlédnutí 76Před 5 měsíci
Alig 16 éves, és minden népzenei vetélkedtőt megnyer éneklésével és hegedülésével. A horgosi Tillinkó Lucát a szakmai zsüri öt alkalommal KÓTA Aranypáva díjjal tüntette ki, tavaly pedig elnyerte a legmagasabb fokozatot, az Aranypáva-nagydíjat is a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népi Együttesek Szövetsége, a KÓTA minősítő rendszerében. A „Szólj síp szólj!” elnevezésű legrangosabb vajdasági ifjúság...
ARANYKOR FEBRUAR 2024 BEHARANGOZÓ
zhlédnutí 50Před 5 měsíci
Egy kisebbségi magyar falu művelődési életét megszervezni és vezetni csak hatalmas lelkesedéssel lehet. Milánovity Ottília 10 éve van a tiszakálmánfalvi magyar művelődési egyesület élén, de már ifjú kora óta részt vesz a falu minden kultúrális, anyanyelművelő és a hagyományokat átörökítő programjában. A tanyai élet idősebbek meséiből tündérvilág, de vajon hajlott korban, távol az urbánus környe...
Délvidéki nemezelő
zhlédnutí 29Před 6 měsíci
A tornyosi Kopasz Kovács Anna a selymet használja különleges célra, ugynevezett nuno nemezelésre. Pihe puha gyapjúszállal borítja be, amely a nedvesség hatására gyúrással, símogatással összekapaszkodik a selyemfonalakkal, és nemezzé áll össze. Anna csodaszép sálakat, sapkákat, díszítőelemeket kreál így.
Délvidéki karácsonyi szokások
zhlédnutí 46Před 6 měsíci
A karácsonyi ünnepkör jelképe, a feldíszített fenyőfa felállításának a szokása kétszáz éve érkezett a német nyelvterületekről a magyar vidékekre. Elsőként a felsőbb társadalmi rétegek és a polgárság körében honosodott meg. A magyar népi kultúrában a karácsonyfa ág majd később fa formájában a 20. század elején terjedt el. A szegényebb családokban a fenyő helyett a könyebben beszerezhető kökény, ...
Játékkészítő
zhlédnutí 85Před 7 měsíci
A világ egyik legszebb foglalkozása a játékok készítése. Különösen ha kézműves, egyedi darabokról van szó, amelyekbe a mester szívét, lelkét beladja a legnagyobb fizetsége pedig a ragyogó gyermekszemek. A befektetett munkát és a minőséget nem lehet mindig megfizetettni, de a kicsik öröme arra ösztönöz sok alkotót így a szabadkai Horvát Józsefet is, hogy tovább dolgozzon, és újabbnál újabb játék...
BEHARANGOZÓ ARANYKOR DECEMBER 2023
zhlédnutí 46Před 7 měsíci
A zentai Rozetta Kézműves Társaság két szépkorú hölgytagja a népi bőrművességet műveli. Nyugdíjas éveiket így újabb tartalommal töltik meg, egyben pedig egy kis pótjövedelemre is szert tesznek. Csépe Mária Magyarországon két éves képzésen tanulta a mesterséget, Pető Piroska petig ömszorgalomból különböző táborokban és rendezvényeken kezdett el bőrözni. A tornyosi Kopasz Kovács Anna a selymet ha...
A jövő iskolája
zhlédnutí 45Před 7 měsíci
Az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában a gyerekek a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt tanteremben tanulják za informatikát és robotikát. Mindegyiknek laptopja és LEGO robotja van, a tanár pedig tábla helyett digitális panelt használ. Lézervágó és 3D nyomtató is működik a tanteremben, a berendezés pedig a csapatmunkára van beállítva. Az új eszközök nem csak a lexikális tudás elsajátítás...
A Kárpát medence történelmi magyar várromok festője
zhlédnutí 40Před 8 měsíci
A Kárpát medence történelmi magyar várromok festője
Ez nem vállalkozás, csak számlás bérmunkás! Tudom, én is csináltam jó ideig! :(
"Görcs az ember hátában van, a fában legfeljebb göcs van."
Sok sikert👍👍
A bevezető már teljesen felcsigázott
Folks Dojceri su napravili velike zlocine , a da ne pricamo za njihov dolazak za vrijeme austrougarske !!!! Povukli su se sa SS snagama 1945 g jer su bili u princ eugen SS diviziji !!!
Nagyon helyes...további jó egészséget, kitartást kívánok Felvidékről.
Most találtam rá az ön videóira. Gyönyörű ❤.Mesés kertye van.🌺🌻🌷A JÓ ISTEN meg segit egyszer meglátogatom. Imádom a kerteket a virágokat. A virágokkal való munka fel ér egy gyógy terápiával. Nekem is vannak gyönyörű virágaim . Imádom őket, de ha látok újabb virágot megveszem.. Nagyon örülök hogy ŐN MAJDNEM AZ EGYEDÜLI VAJDASÁGBAN. Magyarországon a Rita kertyit, Szomorú Miklós és még nagyon sok más kertet kisérek.. Üdvözlettel, legyen nagyon sok boldog pilanata a csodás kertyeben. 🍀🍀🍀🍀🍀🍀🥰🌺🌹
Imádom a pecát èn is mèg akkor is ha nem fogok legjobb acsend ès a nyugalom hosszú hétköznap után a legnagyobb 11kg ès aki nem hiszi nevetni fog felesègem elvert 13kg mal míg elmentem kávèèrt ès cuki ügyes vagány volt
Még nagyon sokáig görbüljön !Sok egészséget kívánok❤❤❤❤
romet-két személy....
Áldja meg az isten őket ❤❤ még sok sok közös horgászatot, és sok együtt töltött időt kívánok nekik 😊
ARANYOSAK, TISZA SZÍVBŐL KÍVÁNOM HOGY MÉG SOKÁIG HORGÁSZANAK.!!!!!!!. ❤❤❤❤❤❤❤
Könnyű botok????????😂
Nagyon jó!
Így .,.így.,.
Erdélyben soha nem volt tambura zene .és nem is lesz.
Ez utóbbi zene megvan máshol is Erdélyben , csak különböző faluk különböző nevével ! Különböző zenekarral ! De akárhol is vannak , imádom a magyar nótákat ! Isten éltessen titeket sokáig !❤❤❤
Ez nem Erdélyben van, hanem a Vajdaságban! Mióta van tamburazene az erdélyi magyar falvakban??
I have never eaten blood sausage made from pork, but I know that the smell of fried sausage is very tasty.
👌👍👋👋👋😋
Gratulálok! Nagyon szép kezdeményezés, különösen annak felismeréséhez, hogy ezt csakis a méltó környezetében valósítható meg! Bármiféle külső inger ami akár egy sziréna, vagy dudálás impulzus, reakciót vált ki, és törli a beültetett információt. Ezt valahogy nem képesek felfogni azok kik városokban próbálnak, keretek között létrehozni egy tudásátadó központot, ahol az életszerű körülmény nem természetkapcsolatra épül, pedig a természetközeliséget tanítják!
KÖSZÖNJÜK ,HOGY TOVÁBB VISZIK HÍRÜNKET, JULIANNA ÉS A TÁRSULAT
Szarul tetovál
Super
Super
Szívmelengetö!
Gratulálok Melinda! Jó tudni, hogy kitartó munkád továbbra is értéket teremt és ment! Zenta pedig személy szerint az őseim földje!❤
A gölöncsér nem használ korongot
Postoji li prevod ove priče na Nemački ili Engleski jezik?
Jó dolog ilyen összetartást látni, ebben a széthúzó, egymást figyelmen kívül-hagyó világban. A 38 éve beteg ember is a Jézus kérdésére, amely úgy hangzott, hogy: "Akarsz-e meggyógyulni? - azt felelte: "Nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. A hosszú, sok évtizedes betegség után, Jézusban emberére talált a mozgássérült. Ennek a leírásnak az alapján arra következtethetünk, hogy a Jézus földön való tartózkodása idején is létezett az egymás figyelembevételének az elmulasztása. A történetből való tanulság levonása pedig az lehet, amit Jézus tett azzal az emberrel, ugyanis "emberének bizonyult", észrevette az ember nyomorúságát, segített rajta. Hatalmában állt a szavával helyreállítani a hosszú ideje szenvedő ember egészségét. Egy másik tanulság pedig az, amelyet levonhatunk ebből a történetből, hogy ha senki a világon nem bizonyul a segítőnknek, Jézus Krisztus akkor is a kezünk ügyében van, hiszen ki is jelentette: "Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek". Jézus él és beszél, szóba lehet állni Jézussal, kérni lehet őt. Az a kérése Jézusnak az emberrel szemben, hogy vallja meg a nevét az emberek előtt. Ez a Jézusról való bizonyságtevést jelent. "Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom azt Atyám előtt, aki pedig szégyell megvallani engem az emberek előtt, én is szégyelleni fogom azt megvallani Atyám előtt." "Aki győz, az fehér ruhákba öltözik, és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt. (Je 3:5)
Allig vàrom hogy hazamenjek ès betèrjek ide. Betegre fogom zabàlni magam 😜 Szuperül nèz ki a hely is ès a palacsintàk is! Kiràly vagy Egon le minden kalappal! 😎
NAGYON JÓ!
még jó hogy ismerem a lovat büszke vagyok rá
Gratulalok, csodas dolgokat keszitesz !
:)
Je l može titl na srpskom?
Csak graulálni tudok a termékeihz! Néhányat használok és nagyon elégedett vagyok velük. További sikereket kívánok!
Ala vera majstore - umetniče !
Pont erröl van szó,mindig is a pénz beszélt othon,és persze azok akik nem üsmerik tiszteseg jelentését!
irena sutra castis kafucino
Gos,n Erne vidimo se ove godine
Penz beszel, ahol a kutya ugat- para vrti, gde burgija nece :)))) Ziveli!
"Nonprofit GAZDASÁGI tényező "-tisztelt döntéshozó hölgyek és urak,tessék izlelgetni,barátkozni a kifejezéssel.